Pesti Hírnök, 1865. június (6. évfolyam, 125-147. szám)

1865-06-30 / 147. szám

Hatodik évfolyam 147. szám. PESTI cyv ArArAf'AfA/'AAjyyv'ArAA/x/'A/'A/'AA/VW j\/'j\rjV'A/ArAfJV'j\f'/v'JVJ\r ,v vT) 5 . ^ ^ Előfizetési feltételek: helyben házhoz hord­ás ! ;» sál vagy postán mindennapi megküldéssel : .. £ egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre ^ 1 5 frt. — ?Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- ^ 5 napos előfizetést. z | | U'AhA/,Af.A/V&J\fÁrAAAA/\fArJ\rAA/\/\ArArArArArArAA/\/'ArArArA/w r Péntek, junius 30-án 1865. POLITIKAI HÍRNÖK NAPILAP. ^Hirdetések öth­asábos petitsorért egyszerű hir-f­édetésnél G kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. ^ 1 Szerkesztősésf­ét kiadó­hivatal: § | a hímző-és kalap-utca sarkán l­sősz. alatt, ^ 1 a 2 dik emeleten. § (^MMAtATArMAl'AJ'AJ'TAAt'AAAl'AAJVAI'NW'M'S-'MATASATAS AT AJ Előfizetési felhívás a PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre...............................................10 frt­ Egész évre..........................................20 frt­auszt. ért. Előfizetés minden hó­­­t,és elfogadtatik.­­Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, h­e­l­y­­ben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyek. Bécs, junius 28. if E lapok t. olvasói táviratilag már értesül­­vék azon nagy horderejű s az átalakulás jellemét ma­gánhordó változások eddigi eredményéről , melyek a közkormányzat körében meglepőnek látszólag ugyan, de a dolgok természetéből folyólag tör­téntek. Székhelyi Majláth György ur magy. kir. udv. főcancellárnak van kinevezve. Eskü­tt­jét tegnap délben Ő Felsége kezeibe letette s ma dél­előtt 10 órakor a magy. k. udv. kancellária személy­zetét fogadta, mely alkalommal Korizmics Antal udv. tanácsos és cimz. püspök ur ő meg a következő beszéddel üdvözölte e nagy­­méltóságát: „Nagyméltóságu n­agyar kir. udv. kancellár ur, kegyelmes urunk! Ő cs. kir. Apostoli Felsége legk. Urunk legf. elhatározása folytán, magyar kir. udv. kancellárnak kineveztetvén excellentiád, a magyarországi közigaz­gatási ügyek élére egy boldog emlékű és valóban országos érdemdús atyának fénylő nevét hozza ma­gával ; a fény mellett, a mely a névhez járul, halán­tékát még saját szolgálatai­ és bokros érdemei össze­géből fűzött koszorú fonja körül. Láttuk Excitádal Baranya megyében a megyei hivatalos pályát megfut­ni, s ismét hallottuk az országos követet az ország­gyűlés termeiben; tapasztaltuk továbbá mint az or­szág bölcs tanácsadóját , a magy. kir. hely­tartótanács élén, mindenütt lankadatlan buzga­lommal, odaadással a Felséges Fejedelemhez, oda­adással a haza és ország szolgálatában. Sokkal fölül­múlják Extrád érdemei előadási tehetségemet; legyen elég mondva annyi — hogy Extiád neve máris a tör­té­n­e­t lapjain ragyog. Bizton hiszszük, miszerint Extiádnak — Felsé­ges Urunk és Királyunk legkegy. várakozásának és a haza közóhajainak megfelelve — sikerülni fog a közjogi kérdéseket a közhaza érdekében szerencsé­sen megoldani. Áldja meg az ég és vezérelje Extrádat minden­kor szerencsésen ! Engedje meg azt, hogy Felséges Urunk legkegyelmesb Királyunk várakozásainak s a haza óhajainak eleget tehessen; minket pedig mint ezen főmért, magy. kir. udv. kancellária alázatos személyzetét méltóztassék Excitád állandó kegyeire mindenkor érdemesítni, a kik Extiádnak egy szívvel s lélekkel kívánjuk : Az Úr Isten tartsa meg! Éljen!“ (Harsány átalános éljenzés.) Ezen üdvözlő beszédre ő excitája Majláth Gy. főkancellár ur ő nagyméltósága körülbelül kö­vetkezőleg válaszolt: „Ezen üdvözletét, melynek méltóságod szavai megható tolmácslói valának, részrehajlatlan örömmel veszem. Midőn ő cs. és apost. kir. Felségének legk. Urunknak határozott parancsa nyomán, tisztelt elő­döm lemondása által megürült ezen díszes, de a jelen körülmények között kettőzött súlyú állást elfoglal­tam, teszem ezt szerény tehetségeim nyomasztó ér­zetében, azon erős hit által támogatva miként a cél, melyet Ő Felsége a legközelebbi ünnepélyes alkalom­mal kijelenteni méltóztatottt, s melynek valósításáról meggyőződésem szerint a haza, és közvetve a birodalom jóllétének maradandó biztosítása függ, — egyedül akként sikeresíthető, ha minden honpolgár azon körben, melyben hatnia adatott, önmegtagadással, sőt önfeláldozással, minden esetben pedig terhetlen erélylyel közreműködik. Ezen cél irányábani törekvésemet úgy hiszem , remény­em támogatni fogja a femért, magyar kir. üdv. kancellária, támogatni megkettőztetett szorga­lommal, támogatni ismereteivel és tapasztalatainak gazdag árával, támogatni nem csak a kötelesség ri­deg érzetével, hanem azon odaadással, melyet a pil­lanat komolysága, sőt azon lelkesedéssel is, melyet a cél magasztos volta igényel!“ E nemes szavak után , melyek a személyzet keblében erős viszhangra találva élénk éljenzéssel fogadtattak, a másodfőcancellár Privitzer István ur ő nagyméltósága mutatta be a személyze­tet s ennek főbb tagjait, melynek történte után aztán főkancellár úr ő excitája a nagy teremből hivatalos szobájába vonult vissza, hivatalos működését meg­kezdendő. Az itteni lapok által a birodalmi kormány kö­rébeni személyváltozásokra vonatkozólag hozott kü­lönböző hírek, ez órákban még nem látszanak bírni elfogadható alapossággal, legalább úgy halljuk, hogy még el fog telni néhány nap, a­míg e részben meg­állapodások leendnek. Pest, jan. 30. Örömmel olvastuk a „Pesti Napló“ tegnapi számának élén megjelent bé­csi levélben a következő sorokat : „Mindenek előtt meg kell jegyeznünk, misze­rint bár kétségtelen, hogy a legújabb változá­sok közvetlenül Ő Felsége önálló elhatározásából származnak, ezen örvendetes elhatározás előidézésé­ben még­is tetemes része volt gróf Eszter­házy Móric tárca nélküli ministernek, ki hónapok óta az ügyletek részleteitől és minden párttusától távol maradt ugyan, de éppen ezért, és nem kevésbbé a vi­szonyok higgadt államférfi­úi felfogásáért a felség bizalmát vívta ki magának, s azon eltökélést idézte elő, miszerint az eddigi kísér­letek nem fognak bizonyos határon túl folytattatni, melynek elérése után a rendszer gyökeres mó­dosítása nem fogna többé elhalasztatni. A nemes gróf (Eszterházy Móric) soha nem volt barátja a bureaucratiai centrali­­s at­­­ónak, s ha bár nem teszi magáévá a magyar liberálisok programmját, még­is régen magáévá tette azt, a­minek minden magyar programaiban meg kell lenni, akár a conservativ, akár a szabadelvű (tán helyesebben ellenzéki) pártté legyen az. Míg centralista részről azt állították, hogy az „october­i“ férfiak rontottak el mindent, s hogy a „február“ legalább részben tette jóvá a kárt, — addig Eszterházy gróf és a kik vele tartottak, éppen ellenkezőleg azon nézeten voltak és vannak, hogy az octoberi mű üdvös tovább fejlesztését éppen a februári események, és az akkor kibocsátott rendelvények érvényesítésére al­kalmazót eszközök hátráltattták, sőt végre teljesen le­hetetlenné tették.­ A nemes gróf (Eszterházy Mó­ric) által előhozott érvek, kellett hogy még nagyobb súlyt nyerjenek, midőn a birodalmi tanács tárgyalásai­ból kiderült, hogy azon rendszer, mely hazánkban oly kevés rokonszenvre talált, nem csak a birodalom pénzügyi bajain nem képes segíteni, de még p­ol­­­­ t­i­k­a­i tekintetben is a Lajtán inneni (t. i. az osztrák) népeket sem bírja kielégíteni.“ Midőn teh­át mi a „Pesti Naplónak“ ezen mind az oktoberi kezdeményzésre vo­natkozó leyális nyilatkozatát, mint gr. Esz­terházy Móric érdemei iránt tanúsított méltányos és részrehajlatlan elismerését col­­legiális elégtétellel registráljuk ,­­ ahhoz részünkről nem adhatunk egyebet, mint azon biztosítást, hogy meggyőződésünk szerint, Urunk Királyunk felséges személyén kivü­l nem tudunk senkit, ki Magyaror­szágnak s a magyar nemzetnek ez idő szerint melegebb, s egyszer­smind hathatósb barátja, s közhá­lára érdemes, közbenjárója volna, mint gróf Eszterházy M­ó­r­i­c m­i­n­i­s­t­e­r úr hazánkfia. Nem kevesebb örömmel tapasztaljuk a lovagias elismerést és bizalmat , melyet a „Pesti Napló“ az uj főcancellár személye, Majláth György e excja iránt nyilvánít. S mi bizton hiszszük, hogy e bizalom, mind hazánk, mind a birodalom szempontjá­ból minden méltányos igények irányában az eredmény által teljesen igazolva leend, ha az uj főkancellár a nemzet részéről azon támo­gatásban részesül, mely szükséges arra, hogy viszont ő is a felséges Urunk részéről kiérdemelt legmagasb bizalmat a haza és bi­rodalom számára termékenynyé tehesse. Az igaz, hogy a bécsi journalistika azon része,még az alkotmányosságnak is csak annyi értéket tulajdonít, amennyiben az a Bachrend­­szer un­ific­áló törekvéseit valósítni, — a magyar szent koronát s Magyarországot egy közös birodalmi organismusba beolvasz­tani képes, — az uj cancellári kinevezést, s az azzal szükségkép összefüggő teljes rend­szer­változás előjelét megdöbbenve s észrevehető keserűséggel fogadta. Hogy a magyar közönség lássa, mily kevéssé őszinték voltak a bécsi centralista lapok legutóbbi barátságos contestatióik, szük­ségesnek tartottuk lapszemlénkben egész ter­jedelmükben közölni nyilatkozataikat, me­lyekre ragadtaták magukat, mihelyt a legú­jabb, s a törvényes kiegyenlítésnek kedvező változásokról értesültek. Legepésebb az „Ostdeutsche Post,“ mely cen­tralistikus ingerültségében egészen az iz­gatásig megy, s nem titkolja, hogy nagy örö­me lenne, ha a békés és törvényes megoldást, ha­bár Ausztria vesztével is, nemzetiségi harcok és bonyodalmak akadályozhatnák. Ez a centralisták hazafiasága és testvé­risége. Szerencsére e fanatismus csak azon önző doctrinair fractiókra szorítkozik, melyek a Bach rendszert alkotmányos köntösben megkedvelteim s örökíteni óhajtották volna, s melyek az uj rendszerváltozás föly­tán szeren­csétlen ideáljukkal egyszersmind befolyásu­kat s tán érezhetőbb érdekek monopóliumát is veszélyeztetve, megingatva érzik. Az ausztriai népek már elég érettek arra, hogy a szemfényvesztést a valóságtól megkü­lönböztetni tudják, é­s a történetből ismerik, hogy azon alkotmányos szabadság, me­lyet Magyarország három századnál tovább az osztrák örökös tartományok mellett élvezett, sokkal reálisabb és ol­csóbb volt, mint a minőt­ök a februári intézmény mellett élvezhetni szerencsések voltak. Azért is nem kételkedünk, hogy bármit írjanak is a bécsi centralista lapok,­­ a laj­­tántúli országok népei bizonyosan nem csak teljes bizalommal, hanem lelkesedéssel is fo­gadták azon változások h­írét, melyek a biro­dalom alkotmányos átalakítását magyar irányban sejtetik, — mert egyedül ezen irány az, mely anélkül, hogy mint a februári charta alkalmazása, a korona összetartó fel­­ségi jogainak hadat szenne, — a népeknek igazán megadja a polgári szabadság érezhető gyakorlatát, s egyszersmind lehetővé teszi, hogy a költséges bureaucratiai hálózat elhárítása folytán, az önkormányzat elve és formái által Ausztria a financiális bukás ör­vényétől megmentessék. L­APSZEMLE Pest, június 30. I. Az „Ostdeutsche Post“ a legújabb változások által előidézett helyzetre nézve múlt szerdai számá­ban így nyilatkozik: „ Egy éjen át a politikai helyzet tökéletesen meg­változott , Schmerling ministériuma nincs többé. Azt mondjuk : egy éjen át, mivel tegnapelőtt még a miniszerek maguk sem tudták, mit hozand a jövő nap. Mindaz után, mit hallunk, gróf Zichy Her­mann magyar udv. cancellárnak és gróf N­á­d­a­s­d­y Erdély ősz cancel­lárjának utolsó vasárnapon úgy kéz alatt értésükre adatott, hogy elbocsáttatásukat kérjék, s miután ez magától érthetőleg azonnal megtörtént, Mensdorff gróf külügyminister által ellenjegyzett császári kézirat által Majláth György volt tár­nok magyar udvari cancellárrá neveztetett ki. En-­­ nek következtében Raj­ner főherceg ö­­s. fensége azon legalázatosb kérelmét intézte­­ Felségéhez, hogy nekie bizonytalan időre szabadsá­got adni méltóztatnék, mely kérése teljesíttetett is. S ma már R­a­j­n­e­r főherceg ő fensége szabadsággal el is utazott. Ezen esemény további következménye vola, hogy Schmerling államminister és báró Liech­­t­e­n­f­e­l­s, az államtanács elnöke elbocsáttatásukat­­ beadták; e ).­­,dát követtek báró M­e­c­s­e­r­y rendőr­ségi, Lasset­ közigazgatási, Plener pénzügyi, H­e­i­n lovag igazságügy- és Frank­­ovác hadügv­­m­inister is. Ő Felsége ezen elbocsátatási folyamod­ványokat elfogadni méltóztatott, úgy hogy az eddigi ministeriumból még csak gróf Mensdorff külügy­minister és báró Burger tengerészeti minister ma­radtak valósággal hivatalban. Mindazonáltal a lelépő összes ministerek Ő Felségének a császárnak kíván­ságára az ügyeket mindaddig vezetendik, mig utó­daik véglegesen kineveztetnek. Ilyeneket első sorban említtetnek B­e­­­c r­e­d i gróf (jelenleg helytartó Prá­gában) mint jövendő államminister. Kétségbe vonják ugyan, hogy ez hajlandó lenne, ezen magas állomást a jelen viszonyok közt közvetlenül elfoglalni, mind­azonáltal azon legfelsőbb meghagyás alól, hogy az államministérium vezetését elvállalja, aligha vissza­vonhatja magát. A rendőrségi ministérium önálló fő­nököt nem kapna, hanem az államministérium egyik osztályát képezné, valamint a tengerészeti ministé­­rium is a hadügyministériummal egyesíttetnék, mely­nek jövendőbeli főnökéül, hír szerint Hauslab altábornagy említtetik. A pénzügyministériumot ille­tőleg tárgyalások vannak folyamatban Desse­wffy gróffal, második sorban Holzgethan úr, a pénzügyministerium jelenlegi alállamtitkára említte­­tetik; az igazságügyi ministerium állomására egy előttünk ismeretlen név említtetik, jóllehet többrész­­ről arról is volt szó, hogy ezen állomás a jelenlegi stájerországi főállamügyész és képviselő W­a­s­e­r lovag által töltetnék be. Kereskedelmi ministerül a Triestben levő B­e­c­k­e­ur említtetik. Az államta­nács elnökévé Rechberg gróf előbbi külügy­minister lenne kijelölve. Mindezen kineveztetések jelenleg még csak a sejtelem korszakában léteznek, miután ő Felsége ma este néhány napra Ischble utazott s visszatéréséig a dolgok függőben maradnak. Midőn közelebbről ezen nagy esemény jelentő­ségét az összbirodalomra nézve tekintetbe vesszük, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy mi annak rend­kívüli horderejét s következményeinek beláthatlan sorozatát, melyet kebelében rejt, e pillanatban leg­kevésbé sem vagyunk képesek áttekinteni s megítél­ni. Mindenekelőtt azon tény, hogy a februári alkot­mányra szövetkezett (engagh­t) udvari cancellár Zichy Herman gróf elbocsáttatott s helyébe a ma­gyar ó-conservativ párt vezéreinek egyike Majláth úr neveztetett ki, annak jelenségéül tekintendő, hogy a februári alkotmányra, szelíden szólva, módosítások várnak, s a magyar ügyek túlnyomólag, és pedig az ó-conservativek auspiciuma alatt, az alkotmánykér­dés előterére lépnek. Dessewffy grófnak pénz­­ügyministerré leendő eshetőleges kineveztetése ez irányzatot még világosabban kijelölné. Az uj helyzet megítélésére azonban a legelhatározottabban azon kö­rülmény szolgálna, hogy, mint több oldalról állítta­­tik, a magyar, erdély és horvát három udvari á­ti

Next