Pesti Hírnök, 1865. október (6. évfolyam, 225-250. szám)
1865-10-02 / 225. szám
marákat, s a választási collegiumok September 22-re hivattak egybe. A cabinet programmja a belügyminister köriratában foglaltatik. A minister ebben a nélkül, hogy bátorságvesztett resignatiot tanúsítana, visszautasít minden meggondolatlan türelmetlenséget, s e tekintetben semmiben sem tér el D’Azegio tervétől. Ricassoli báró maga részéről levelet tesz közzé, melyben a September 15-diki egyezmény terére lép, tiszteletét fejezi ki az egyház iránt, s kijelenti, miszerint ezentúl nem Olaszországon, hanem Rómán lesz a sor, hogy kezet nyújtson a kibékülésre. Békés politika képezi most a félsziget első szükségességét ; ezt kell mindenek előtt az olasz választókkal elfogadtatni, annál inkább, mivel a közvéleménynek is ez felel meg leginkább. Florenc községi választásai egyébiránt világosan tanúsították mily nagyra növekedett már Olaszországban a mérsékelt párt hatalma, és szerencsés előjeléül szolgálnak az átalános választásoknak.“ Miután a félhivatalos lap ily módon óhajtását fejezte ki, hogy Olaszországban a mérsékelt párt jusson kormányra, a római kérdésben következőleg nyilatkozik . Utóbbi időkben a sajtó élénk polémiát folytatott azon állítólagos feltételek felett, melyeket a francia kabinet a római államok kiürítéséhez és azon időponthoz köt, melyben e kiürítésnek véghez kellene mennie. E tekintetben a francia kormány szándéklatait illetőleg legkisebb kétség sem foroghatfenn; mihelyt elérkezettnek gondolja az alkalmas pillanatot, a pápai kormányáyal egyetemben megteendi a szükséges intézkedéseket, hogy a kiürítés oly módon történjék, miszerint az a meghatározott időre be is fejeztethessék.“ A szemle erre még rövideden felemlíti Lauenburg hercegségnek Poroszországba történt bekebeleztetését, s kiemeli azon körülményt, hogy a porosz kormány a kamarák volumát kikerülendő, a nevezett hercegséget csak személyes unió által köttette össze a porosz koronával. TÁVIRATI TUDÓSÍTÁSOK. Pária, sept. 29. Cous a fejedelem kormánya a „Moniteur“-ben közzétett megintés folytán igazolási iratot intézett a császár cabinetéhez. Rouher Marseilleben „in effigie“ megégettetett, mivel a vesztegzárt ellenezte. Berlin, sept. 29. A „Nordd. Alig. Zig“ meghazudtolja a „Patrie“-t, mely azt állítá, hogy Franciaország kormányi álláspontjában változás fog történni, még pedig úgy, hogy a „Pat.“ szerint a nyugati hatalmak körlevele, amelyet a hűségek kérdésére vonatkozólag bocsátottak ki, nem is vétetnék számításba. A „Nordd. Alig. Ztg“ azt mondja, hogy a körlevelek a porosz kormányra nézve befolyástalanok maradtak. Berlin, sept. 29. A „Nordd. Alig. Ztg.“ a hírlapok a feletti felháborodására, hogy német államférfiak külföldi beavatkozást igyekeznek előidézni, nem képes abbeli meggyőződésének kinyilatkoztatását visszatartóztatni, miszerint Pfordten bajor minister ellen méltatlanságot követnek el, akik felteszik róla, hogy a külföld iránt rokonérzelmeket táplál, vagy pedig a külfölddel külön szövetkezéseket tervez. Mindamellett, hogy Pfordten úr Poroszország irányában ellenkező vélemények mellett küzd, — mond a „Nordd. Alig. Zig“ soha se jutott tudomásunkra oly tény, amely feljogosíthatna a bajor miniszterelnök német gondolkozásának s nemzeties érzületének kétségbevonására.“ Hamburg, sept. 29. A „Weser Zig“ Schleswigből arról értesíttetik, hogy a porosz belügyminiszer világosan kijelentette Zedlitznek rászólását, a dán personal-unió párttali kacérkodása miatt, s egyúttal tudtára adta azt is, hogy nemsokára viszsza fog hivatni. Hadersleben, sep. 29. A „Nordschleswigske Tidende“ úgy hallja, hogy Manteuffel kormányzó körutat fog közelebb tenni Schleswig északi részében. Manteuffelnek szándéka személyesen meggyőződni az észak-schleswigi viszonyokról. Karlsruhe, sept. 29. Biztos hallomás szerint elfogadtatott Roggenbach minister leköszönése. Utóda még nem tudatik. A kormányrendszerben semmi esetre sem történik változás. Berlin, sept. 29. A „Nordd. alig. Ztg“ védi Pfordtent azon hírek ellenében, hogy külhatalmakkal rokonszenvezne, s a külföld beavatkozását akarná előidézni. Dacára annak — írja , hogy Pfordten Poroszország ellen küzd, nincs okunk gyanusítni a nevezett miniszerelnök német érzelmeit. Ugyane lap jelenti a „Patrie“ ellenében, hogy a nyugati hatalmak körjegyzéke nem volt befolyással a porosz kormányra. N ew Y o r k , sept. 20. Seward hivatalosan értesíti az Egyesült államok londoni követét hogy az Unió kormánya nem felelős a déliek kölcsönéért, s követelni fogja, hogy az angol ítélőszék a csapatot adassa vissza. London, sept. 29. Dublinban s a vidéken Mayo-ban és Kerry-ben ismét számos elfogatás történt. Dublinban egy házat kénytelen volt a rendőrség megostromolni , hogy az elfogásokat végrehajthassa benne. A Quenstownban elfogott amerikai tiszt neve M o r d a n, ki egykor százados volt angol szolgálatban. Frankfurt, sept. 30. A mai „Köln. Zig“ egy cikket hoz, melyben mondja : Bajorország mélyen megsértette a gasteini egyezmény által Pfordten minister útján kijelentette volna, miszerint nem nézheti el büntetlenül, hogy tiltakozásai a nagyhatalmak által mellőztetnek ; neki (Pf o rdten nek) le kell mondani, ha Bajorország az első kedvező alkalmat arra nem használja fel, hogy a nagyhatalmak eljárása ellen fellépjen, vagy ha ennek eredménytelensége esetére ki nem lép a Bundból s más nagyhatalommal külön szövetséget nem köt. Hamburg, sept. 30. A mai „Hamburger Nachrichten“ félhivatalos berlini távirata megcáfolja saját Ratzeburgból kelt csütörtöki táviratát, s megerősíti az „Eisenbahn Zig“ abbeli jelentését, hogy sem a lovagrend kiváltságát sem a lauenburgi országos recessus nem nyerték meg a király megerősítést. A porosz kormány Hamburgtól a schleswigi és lauenburgi postakezelés átadását követeli. Az itteni porosz főpostahivatal helyiségei megnagyobbittatnak. Karlsruhe, sept. 30. A mai „Karlsruher Ztg.“ írja : Roggenbach visszalépése személyes okokból történt, mivel némely fontos belügyi törvényhozói és alkotmányos kérdések tárgyalása feletti nézetei a második kamara nézeteitől lényegesen eltértek. A „Hamburger Börsenhalle“ lübecki levelezője szerint Bismark a lauenburgi lovagrendnek, az országos recessus megerősítésére vonatkozó második kéremére azzal válaszolt, miszerint sajnálná, ha a királytól közvetlenül követelnék, hogy Lauenburgnak Poroszországba leendő bekebeleztetését tanácsolja. London, sept. 30- Tipperrary, Waterford és Limerich néhány kerülete beszolgáltatta fegyvereit. A hirlapok Seward sürgönyét közüik, mely nevezetes névsorozatát tartalmazza azon angoloknak, kik confoederált utalványok birtokában vannak. Juarez egy magánlevele megerősíti, miszerint nem gondol reá, hogy Mexico területét elfogyja. Páris, sept. 30. A „Temps“ közzéteszi Fuad basának Cousa fejedelemhez a bukaresti események folytán intézett jegyzékét, melyben ez utóbbi felszólíttatik, miszerint oly módon kormányozzon, hogy a közelégületlenség hasonló nyilvánulatai ezen túl elmaradjanak. — Mexicóból jelentik : 65 császári és 35 osztrák katona juaristák által meglepetvén legnagyobb részben lekaszaboltattak. C haz a belga hadügyminiszert a császár Biarritzban igen kedvezően fogadta. Olaszországban titkos hadi készületek folynak. — Párisban és környékén több cholera L E1 l1 J A B B. A „Fremdenblatt“ állítólag biztos forrásból értesül, hogy Bach báró római követ utódja felett még nem hozatott végleges határozat. Hübner báró nem látszik hajlandónak ez állomást elvállalni. Azon combinatiót, mely szerint a most Bécsben tartózkodó cs. k. követ Ap po nyi gróf volna e követségre kijelölve, az idézett lap szintén tévesnek és onnan eredetinek mondja, mert a gróf neje három hó előtt elhatározta , hogy éghajlat változtatás végett a tél egy részét gyermekeivel Rómában töltendi, hová öt rövid időre férje is követendő. Beke osztályfőnök kizárólag azért hivatott táviratilag Bécsbe, hogy a kölcsön tekintetében kimerítő szóbeli vélelmezést adjon, és hasonlóan szóbeli részletes utasításokat nyerjen, miután az írásbeli eljárás igen hoszszadalmas. Beke osztályfőnök october 1-én volt Bécsbe érkezendő, és jelentése beadása végett azonnal egy ministeri conferentiában vett volna részt, hogy még azon este visszatérjen Londonba. Hallomás szerint az osztrák pénzügyiltalában véve az osztrák pénzügyi állás felett a napokban egy hivatalos exposé tétetik közzé, mely a legpontosabb adatokat fogja tartalmazni, és bebizonyítandja, miszerint annak dacára, hogy a költségvetésnek a birodalmi tanács által történt megszavazása óta a pénzügyi évből már hat hónap telt el, utóbbi időkben tetemes megtakarítások eszközöltettek. September hó már csak igen csekély deficitet mutat ki, és az év utolsó három hónapja valószínűleg oly kedvező mérleget hozana, miszerint nem csak a birodalmi tanács által kiterölt 27 millió nem vétetik igénybe, hanem év végével még egyéb megtakarítások is ki fognak mutattathatni. A „Hamburger Börzen Zung“ bécsi levelezésének táviratilag jelentett tartalma, most egész terjedelemben ismertetik. A levelező állítja, miszerint III. Napóleon nem elégszik meg azzal, hogy a gasteini egyezményre csupán Drouin de Lhuys köriratával válaszoljon, hanem a román falu hatalmasságok szövetségére törekszik. E szövetség kirekesztőleg Ausztria ellen irányulna, mert Párisban ezt tekintik a gasteini egyezmény létrejöttének egyedüli okozója gyanánt, míg ellenben Poroszország iránt bátorságos indulat nyilvánul. Poroszországban talán még inkább gyanakodnak Ausztriára mint Párisban.Egyik porosz lap következőleg nyilatkozik az osztrák rendszerváltoztatás felett:„Ausztria most csak azért törekszik megszilárdulásra'', csak azért függesztette fel a februári alkotmányt, hogy a Poroszország követelményei elleni harcra elkészüljön.“ Athéni táviratok jelentik , hogy György király az ország szomorú pénzügyi helyzetétől indíttatva, a neki engedélyezett civilista harmadrészéről lemondott. Teljesen méltányolva a nagylelkű elhatározást, mégsem hihetjük, hogy ez által a görög pénzügy lényegesen javulna. — A ,,Perseveranza“ szerint, a Rómában titkon megjelenő „Roma di Romani“ forradalmi hetilap egyik cikkében bebizonyítani törekszik, hogy a florenci kormány nagy veszélynek teszi ki magát, ha a francia sereg elvonulásának siettetése végett,Rómának olasz csapatokkal leendő megszállását vállalná el. A francia udvar Biarritzban tartózkodása alig fog october 5-kén túlterjedni. A császárné kirándulást teend Spanyolországba, s a császár St.-Cloudba tér vissza. — Az „Alig. A.Ztg.“ érdekes levelezést hoz Sz. Pétervárról, melyben Oroszország állása a schleswig-holsteini kérdéshez elemeztetik. Az orosz fővárosi lapok — mondja e jelentés — igen hevesen kelnek ki Poroszország ellen. Sőt a „Mosk. Ztg.“, még Oroszország fegyveres beavatkozását is követeli, de a kormány ilyesmire most ép oly kevéssé hajlandó mint az előtt. Tekintve az orosz sajtóviszonyokat, mindenesetre meglepő, hogy a lapok ez ellenséges fellépése Poroszország irányában eltüzetik. A mexicói fiatal császárságot az Egyesült államok részéről mint látszik egyelőre nem fenyegeti veszély. A bécsi kabinethez állítólag nemrég ismét néhány távirati jelentés érkezett, melyek szerint Johnson elnök a hadseregnek újabb leszállítását rendelte volna meg, úgy, hogy az unió hadereje ezentúl csak 200,000 embert teend. Azonfelül tél idejére még 125,000 ember elbocsáttatása létetett kilátásba, s ily módon a legszükségesebb védelemre és helyőrségi szolgálatra csak 75,000 ember maradna fenn. eset fordult elő, a bankárok nem fogadnak el marseillei és touloni váltókat. B i s m a rk, ki itt két napig időzött, Biarritzba utazott. A korodában (neve olvashatlan) naponként 5—9 colera eset fordul elő. Florenc, sept. 30. A „Gen. Corr.“ írja, hogy a francia kormány hivatalosan tudatta az olasz cabinettel, hogy Róma kiürítését néhány hét múlva kezdi meg. London, oct. 1. A fenianok elleni per sept. 30 án indíttatott meg ; a vád felségsértésre szól. Az összeesküvők. hir szerint az aristocratiát akarták megölni, s a köztársaságot proclamálni. Páris, oct. 1. A maire-ekhez intézett köriratában Lavalette mereven lép fel a decentralisatio ellen. — Az esti „Moniteurt“ C p r i n te 1 a „Monde illustrée“ tulajdonosa egy millió frankon vette meg. ÜZLETI TUDÓSÍTÁSOK. Pest, oct. 2. Míg helybeli üzletforgalmunk múlt heti aléltságából ma csak kissé kezdett felocsúdni, e rovatunkat nem nyithatjuk meg érdekes tárgygyal, mint az új kölcsönről szóló hírekkel. Beke osztályfőnök, ki mint tudni akarják, e kölcsön érdekében fáradott külföldön, tegnapelőtt érkezett vissza Bécsbe, de legközelebb ismét elutaznék és pedig Párisba. Küldetése tehát nem lehetett sikertelen, mert ez esetben nem lenne ok újabb utazásra, de az alkudozásoknak mégis több lényeges akadályba kellett ütközniük, hogy nem lehetett táviratilag kellő utasítást adni, hanem Bekének személyes informatióra volt szüksége. A kölcsönre nézve a legújabb tudósítások azt jelentik, hogy a pénzügyminiszer most csak 60—75 millió forintnyi kölcsönt akar kötni, ezt tavaszkor követné nagyobb összeg. Több külföldi bankárház, ezek között a párisi Rothschild s a párisi Credit Mobilier férfiai hajlandók lennének ez összeg felét hat hónapra rögtön előlegezni, s Beke úr Bécsbe érkezése ezzel hozatik összefüggésbe. A 150 milliónyi nagy kölcsön tervéről így lemondottak volna. Figyelmeztetjük azonban a t. olvasókat, hogy e részletek éppen nem tartanak teljes hitelességre igényt és pedig annál kevésbé, miután pénzügyi dolgokban s különösen a jelen körülmények között , sokszor a legjobb források is gyanúsak. Fel. szerkesztő és kiadó tulajd. TÖRÖK JÁNOS ó-budai ; ; 76 - Dunagőzhajózás' ! ! gj °00 3^6 00 Érsekujvár. Ind.óépi délut.- 6 ölp. ”éjj. Buda. Erk. 7 ó.58. p. este frk. 9 ó. 20 p. délelőtt Cegléd - Arad. Pesti hengermalom-társ. 1020 1025 Pesti lánchid . . . ■ ige 50 165 70 P,est- frk- 4 ó- 36 P délután 5 ó. 39 perc reggel. „Pannónia“ gőzmalom . 1310 Éjszaki vaspálya . . . 175 6. 175 70 Pest. Ind. 5 ó. 19 p. „ —6 ó. 31 p. „ Székesfehérvár — Bécs. Cegléd. Ind. 9 ó. 47 p reggel. Kereskedelmi épület . 360 — Államvaspálya . . . . jgg 00 .194 00 Cegléd ind. 7 ó. 54 p. este. — 9 ó. 14 p. „ Szolnok „ 11 ó. 2 p. reggel. Budapesti lánchid . . 370 375 Déli vaspálya . . . . 128 00 128 25 Szeged. „ 12 ó. 12 p. éjjel — 2 55 p. délután. Székesfehérvár. Ind. 10 ó. délelőtt. Arad. Érk. 5 ó. — p. d. u. „ alagút . . 60 63 Nyugati vaspálya . . . Ul 00 !---------------temesvár. Ind. 3 o. 55 p. reg. — Érk. 8 o. 27 p. e. uj.Szöny. Ind. 2 ó. 25 perc délután. Első m. át. bizt. társ . 540 545 Tiszai vasút ... . Baziás. Érk. 9 o. 10 p. délelőtt. Bécs. Érk. 8 ó. 17 perc este.Pannónia, viszontbizt. 840 345 Arad — Cegléd. LosoncTvSte. ::: Z ü° Sorsjegyek. Bazias - Bécs. Bécs - Székesfehérvár. Arad. Ind. 10 ó. 15 p. d. e. Szegedi gőzmalm. s vizi- 1 Hitelintézeti 100 frt ini ar, 121 75 Baziás. Ind. 5 ó. 55 p. délután. „. . Szolnok. ,Ind. 4 ó. 22 p. d. u. IPESTI BÖRZE oct 2. p& A Részvények. VASUTMENETEK. Triest-Buda. N.-Várad - P.-Ladány. p . , . . . . . „„„ Npmzptilfunk..................... 777 00 |778 00 Becs Baziás Triest. Indulás 6 óra 45 perc este. i. 6 ó. 45 p. reg. N.-Várad. Ind. 10 ó. 5 p. d. e. Pest. kereskedelm bank 700 Nemzet, bank 580 00 £82 00 Bécs Ind 7 ó 45 nerc rPg _ 8 ó n este Kanizsa, ind. 1 ó. 22 p. délut. ind. 5 ó. 15 p. „ P.-Ladány. Érk. 12 ó. 48 p. d. u. ^^ takarékpénzt-részv. 1025 - Escompte bank . • 223 00 .225 00 7% 45 P«c’ ~ ~ Pesste’ Székesfhv. Ind. 5 ó. 55 p. este Ind. 7 ó. 15 p. „ munkálatok...................... — — Gőzhajózási 100 „ 80 0 ) 80 50 Temesvár. Ind. 10 ó. 40 p. éjjel. Ind. 7 ó. 25 p. reg. ,.Ind.7 óra 45 reg§5!*.t Cegléd. Erk. 5 ó. 33 p. este. Első budai gőzm. ... 540 550 Eszterházy herceg 40 „ 73 00 74 00 Szeged. Ind. 2 ó. 25 p. reg. Ind. 12 ó. 53 p. délben. ^J-Szony. Ind. 2 pra 10 perc délután. 5V,70 magyar földh. . . 79 50 80 20 «aim „ 40 „ gg g0 27 00 Cegléd. Ind. 6 ó. 35 p. reg. Ind. 6 ó. 21 p este. Székesfehérvár. Erk. 5 óra 38 perc este. --------------------------------------------------------------------6*/0 magyar földh. . 92— 91 - Pálffy „ 40 „ 22 00 23 00 Pest. Érk. 8 ó. 56 p reg. Érk. 8 ó. 40 p. este. RÉOCIT RÖPZF „„„ on Clary „ 40 „ 21 50 25 00 Pest. Ind. 9 ó. 55 p. d. e. Ind. 9 ó. 30 p. este. Cegléd - Miskolc — Kassa. Bahano árak ELCSI BÖRZE sep. 30. St. Genois gróf 40 „ 22 50 23 00 Érsekújvár Ind. 1 ó. 52 p. délut. 1 ó. 8 p. este. Cegléd. Ind. 9 óra 27 perc regg. 8 ó. 24 p. este. Gaboria-arak Államadósság. 5?. . . 40 22 50 28 50 Pozsony. Ind. 4 ó. 48 p. déjut. Ind. 4 ó. 12 p. reg. Szolnok 10 27 9 42 a pesti árubörzén . ... * „ Windischgrlitz here. 20 „ 1# °o 17 00 Bécs. Érk. 6 ó. 37 p. este. Érk. 6 ó. 0 p. reggel. „ Ladánk '1 26 ” du 10 éjfél a pesti árubörzén. 5 petes osztrák érték 6] 90 62 Waldstein gróf 20 . 17 00 r.Laaang 1 „ Zb „ a. u. t „ w „ ejjel. _____________________________________________ Opetes Metalliques . . 66 60 66 70 Keglevich gróf 10 „ 12 50 12 75 ® ” „9 ”du’ ? » 47 » regg Alsó-ausztriai Súly Ifg- Legma. 4 %% _ .. 57 75 58 ^ ou rVHUQI/itHF AThli lokaj „ 5„^o„ „ also ausztriai j alant gasab iöSonnemzeti kulcs,0n é * 70 70 70 80 Váltok (devisek) 1 " * Kassa^Érk 9 ” 56 ” 2 ” 49 "du mikó szerint szerint ar o. é. g.ki .»„jogya . . 140 70 111- h4..onhor.. Béc.— Bulk.. M^d-Béc. " ' 2" " ' ------------------------------1---------------------1860-ki „• . . 86 80 86 90 Amsterdam (100 holl. frt)------- - - Csak hátfö • Dent„k c.„k kpdden a. „zomb Kassa - Miskolc - Cegléd. Búza, bánsági . 87-88 33 10 SS : ST: : W »- US Bánsági, szláv 71 — 71 50 Hamburg (I0° M- B-) 80 40 80 40 Szeged”*) i 26P30pr Ind 7 i 34 v r C " 1’« " " 5 » „? ” d „ fehérm. . 89—90 3 25 3 35 A .. S.SSSsr yj-jsnss ««« “‘B-*• Jtt 5" JS Elsőbbségi kötvények. *1 Kedden és szomb Bécs‘ Erk‘ 1 6’50 P'd u’ P.LadAny„ l „ 45 „ d u. «.68, , Zab..................... 46-50 1 15 1 20 Opetes Lloyd .... 88 - 89 — Pénznemek ^zobl,ok •, " 4 » 44 » este- 4 ” 43 ” re&8 Kukorica . . . 77—81 1 60 1 75 Spotes DunagőzhajózÁsi 95 50 96 - Korona ..........................H % 1& CQ Buda-Triest. CcgWd Erk‘ 5 n 4 ' » ” ” ” Repce .... 6 65 7 -Yi Zr1i°n1f,elk' D„ „ Császári arany . . . . 5 12'/, 5 13'/, Buda. Ind. 6 óra 35 p. reg. Ind. §ó. 15 p. este. P -Ladány N.-Várad ____________________________________IMagy. földhitelintézet 5 /. 80 50 10 75 Napoleon d’or .... 8 65 8 66 Székesfehérvár. Ind. 8 ó.50 p. reg.Erk.7 ó.19 p. este. ' * » » jov. jegy 6 /„ 100 — 101 — Orosz imperialok ... 8 93 8 96 Kanizsa. Ind. 1 ó. 50 p. délut.Ind. 6. 35 p. este. P.-Ladány. Ind. 1 ó. 53 p. d. u. Dunavizállás Pesten, oct. 2. 3' 10" 0 t. Ezüst • • • ■ . . ■ 107 00 1107 50 Pest. Érkezés 8 ó. 29 p. r. Érk. 8 ó 15 p. este. N.-Várad. Érk. 4„ 38. „___________________________________________ Pest, 1865. Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. nyomdásznál barátok-ter 7. sz.