Pesti Műsor, 1982. július (31. évfolyam, 27-30. szám)

1982-07-07 / 27. szám

FOLKLÓR CENTRUM A Szakszervezetek Fővárosi Művelő­dési Házában (XI., Fehérvári út 47.) tízesztendős hagyománya van már an­nak a tiszteletet érdemlő és igen jelen­tős közönségsikerrel büszkélkedő ren­­dezvénysorozatnak, amely Folklór Cent­rum néven ad otthont a nyári idegen­forgalmi szezon ideje alatt néptánc­­bemutatóknak és népművészeti kiállítá­soknak. A néptáncműsorokban hazai, élvonal­beli amatőr és hivatásos együttesek lép­nek fel, koncertszerű táncos produkciók­ban mutatva be a magyar, illetve a ma­gyarországi népzene és néptánc gondo­san őrzött kincseit, s a különböző nép­táncfesztiválok díjnyertes számait. Az idén összesen 160 estén várja hazai kö­zönségét és a hozzánk látogató külföldi érdeklődőket a Folklór Centrum. Az augusztus végéig csaknem naponta, es­ténként 3/4 9-kor kezdődő előadásokon olyan neves fővárosi és vidéki folklór­együtteseik lépnek színpadra, mint a Bu­dapest Táncegyüttes, a BM Duna Mű­vészegyüttes, a KISZ Központi Művész­együttes, az OKISZ Erkel Ferenc Mű­vészegyüttes, az Építők Vadrózsák Tánc­­együttese, a Munka Vörös Zászló Ér­demrendjével kitüntetett Vasas Művész­­együttes tánckara, a Charles Cross Aka­démia nagydíját elnyert Bihari Tánc­­együttes, illetve a Jászsági Táncegyüt­tes, a Dunaújvárosi Vasas Együttes és a Szolnoki Tisza Táncegyüttes. A művelődési ház programjában a néptáncműsorokhoz szervesen kapcso­lódnak azok a kiállítások, amelyeken a jelentősebb magyar tájegységek népmű­vészetével és népművész alkotók mun­káival ismerkedhetnek meg a látogatók. Az idén nyáron az Alföld nagy tájegy­ségének, a Jászkunság népművészeté­nek felvillantására vállalkoztak a ren­dezők, mégpedig két, egymás mellett megnyílt kiállításon. Két népművészeti szövetkezet alkotásait mutatja be a Fe­hér hímzés — fekete cserép című kiállí­tás, amelyen egyrészt a Jászasszonyok Szövetkezet a néphagyományt az ősi szépségben megőrző hímzett garnitúrái, térítői, futói, ágyneműi, másrészt a Kar­cagi Népművészeti Agyagipari Háziipari Szövetkezet fekete cserepei láthatók. A másik kiállítás címe: Festett búto­rok a jászdózsai Holló-család műhelyé­ből. Az itt látható bútorokat a Holló­­család tagjai készítették nagy műgond­dal, s a régi magyar bútorművészet mo­tívumainak, díszítőelemeinek felhaszná­lásával. A besztercebányai születési Holló Mihály, aki a Képzőművészet Főiskola elvégzése után a népi kultúra felé fordult, feleségével 1930 óta gyű­j­tötte és dolgozta fel a magyar néprajz anyagát, s ennek felhasználásával ala­kította ki a család jellegzetes művésze­tét. Munkájukba később két fiuk, Holt Péter és László is bekapcsolódott. Alko­tásaikért mindannyian megkapták a Né­pi Iparművész címet, és a Szociálista Kultúráért kitüntetést. A kiállítások augusztus 31-ig tekint­hetők meg a művelődési ház földszint­jén, naponta du. 2-től este 10 óráig. Szomory György

Next