Pesti Műsor, 1983. június (32. évfolyam, 22-26. szám)
1983-06-01 / 22. szám
Balettigazgató: DÓZSA IMRE A közelmúltban Köpeczi Béla művelődési miniszter új vezetőt nevezett ki az Operaház balettársulata élére Dózsa Imre személyében. Erre azért került sor, mert Seregi László felmentését kérte. Milyen indítékok alapján vállalta el az igazgatói tisztet? — kérdeztük Dózsa Imrétől. — Nem volt könnyű a döntés. Alaposan átgondoltam mindent, mielőtt igent mondtam volna. Több tényező játszott közre abban, hogy végül is — talán erőmön felül — elvállaltam a társulat vezetését. Elsődleges ok az volt, hogy úgy éreztem, ez a nemzetközi hírű rangú társulat, az utóbbi időben kezd veszíteni erejéből, s a széthullás veszélye fenyegeti. A leszűkült lehetőségek, a rossz próbaviszonyok személyi súrlódásokhoz is vezettek. Én ezt jól érzékelem, hiszen ugyanazt az életet élem, mint az együttes. Köztük vagyok, saját testemen érzem a gondokat. Belülről látom a sikereket és látom a kudarcokat. Látom a kihagyott lehetőségeket. Érzem, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy együttes tartani tudja az elért színvonalat. Tudom, hogy ehhez milyen darabokra lenne szükség, mi rejlik a társulat technikai felkészültségében, művészi hátterében. Ez a világ egyik legjobb együttese, még így, a gondokkal együtt is. Az egyik legjobban képzett társulat. Egy iskolából kerülnek ki a táncosok. Amikor ezt az együttest munka nélkül látom, amikor ez az együttes megfelelő feladatok hiányában önmagában bomlani kezd, akkor elindul egy olyan belső folyamat, amely megkérdőjelezi a korábbi munka értelmét is. Az átmeneti állapot egy balettegyüttes életében komoly zavarokat okozhat. Ez volt tehát az első ok, amiért vállaltam az igazgatói feladatot. Tudom, hogy nem lehet csodákat tenni, de meg kell próbálni a helyzeten javítani. Először a körülményeken. A körülmények javulása után pedig visszaállítani azt az elengedhetetlen követelményrendszert, amelyben az együttes képes jól dolgozni. — Az Operaház balett-társulatát korábban jól összeforrott együttesként jegyezték. — Igen, mert a Balettintézetből ilyen szellemet vittek magukkal. Mint intézeti igazgató, megpróbálom a gyerekekben tartani a hitet, felszítani a lángot hivatásuk szeretete iránt, és ez eddig sikerült is. Amikor átkerülnek a színházba, akkor megváltoznak. Hat rájuk az együttes szelleme, amely az ismert okok miatt jelenleg nem a legjobb. Ebben az esetben tehát nincs értelme intézeti munkámnak sem. Ha nem tudják a fiatal táncosok javítani, jobbá tenni az együttes színvonalát, akkor fölösleges a Balettintézet. Ez volt tehát a második ok, ami döntésemet befolyásolta. — A harmadik? — Kicsit talán magánügy. Én egy olyan hivatásra tettem fel az egész éle-