Pesti Műsor, 1988. május (37. évfolyam, 18-21. szám)
1988-05-04 / 18. szám
Megkésett beszélgetés? Nagy, telt hangzás, biztos technika, remek erőnlét, mélyen átgondolt-átélt szerepformálás, és minden előadás forró közönségsiker. Távirati stílusban így lehetne összefoglalni Rohonyi Anikó Abigéljét Verdi Nabuccójában, hozzátéve még a Muzsika című folyóirat kritikusának véleményét. „Azt hiszem, Rohonyi Anikó pályáján fontos pont ez az Abigél-alakítás, amelyben igen egyenletes színvonalon sikerül egy széles skálájú szerep minden részletét megvalósítania.” És ezek után, hogy nyilatkozott a művésznő? — Igen, nyugodtan írja le! Nem szeretném, ha úgy tűnne, csuda vidám beszélgetést folytatunk. Az Abigél valóban mélyen bennem volt, hangilag sem okozott problémát, pedig köztudottan énekest gyilkoló szerep. De! Én tizenhat éve az Operaház magánénekese vagyok, ez alatt folyamatosan főszerepeket kaptam (Santuzza, Aida, Tosca, Donna Elvira stb.), s mindegyik „fontos pont volt”, mindegyiket nagyjából „egyenletes színvonalon sikerült” megvalósítanom, hogy a mostani kritikát idézzem, és ... — Rohonyi Anikó hirtelen elhallgatott, kurtán-furcsán levegőben hagyva kis kérdőjelét. — És? — törtem meg a csöndet. — Ez alatt a tizenhat év alatt semmiféle szakmaierkölcsi elismerést nem kaptam. Erre, éppen az Abigél után nagyon nehezen találok magyarázatot. Vagyis, nagyon is kézenfekvőnek tűnik a „valóság”. Ha az ember azt hiszi, elég csak jól végezni a dolgát, könnyen az illúziók csapdájába esik. Háttér nélkül szinte lehetetlen, hogy észrevegyenek bármiféle teljesítményt! — Keserű-keményen hangzik. — Pedig nincs szó részemről keserűségről, csak éppen vidám nem vagyok. — Kanyarodjunk vissza egy kicsit Abigélhez. Érdekes, ahogy ezt a hagyományosan „fekete” figurát, emberléptékűvé varázsolta. — Igen, mert összetettebbnek éreztem, mert számomra ez a nőalak eredendően a szituációk áldozata. A történések, mindenekelőtt a viszonzatlan szerelem tették olyanná amilyen, ha tetszik gonoszszá, bosszúállóvá, hatalomőrültté. Különben is, Verdi figurái (bár a Nabucco elég korai műve) soha nem egysíkúak. — Hangilag is remek teljesítményt nyújtott. — Számomra a színház szent. Amikor játszom, igyekszem magamat a legjobb kondícióban tartani. Például ezért is nem haknizok, semmiféle plusz fellépéssel nem terhelem a hangomat. — Az Abigél után mire készül? — Két gyönyörű és nehéz szerepre. Az első és fontosabb egy „anya-szerep”, a másik a Trubadúr Leonórája, amit a következő szezonban fogok énekelni. — Ezek után, ha megkérdezném, hogy érzi magát? — Rohonyi Anikó, a magánember boldog, Rohonyi Anikó az énekes kicsit nehezen viseli azt a süket csöndet, amivel a szakma és a sajtó „megtiszteli”. S. Horváth Klára frLTI