Pesti Műsor, 1991. május (40. évfolyam, 18-22. szám)
1991-05-03 / 18. szám
„ Védett területen élek. Néhányan őrült szervezkedésbe fogtak, talán annak reményében, hogy a továbbiakban biztosítva lesz a tagságuk. Ezek után úgy éreztem, nincs helyem a társulatban, nem tudok együttműködni, létezni velük. Szerintem, ha mindez nem így történik, azok is maradnak, akik elmentek... Döntésemet elsősorban a szüleim miatt változtattam meg. Teljesen kétségbeestek, hiszen az elmúlt rendszerben a zsigereikbe ivódott az állandóság, a munkahely tisztelete... Beszélgettem Törőcsik Marival is, azt mondta, most butaság lenne elmenni. Bekopogtam Lénerhez, aki arra kért, ne menjek el, szeretné, ha együtt dolgoznánk. Végül is maradtam, azóta „elrendeztem” magamban a történteket... Kint lakom Fóton, ami természetvédelmi terület, vagyis én védett területen élek. Amikor bejövök a városba, nem mindig „hozom el magam”, a majom jön el, és ha úgy érzi, munkáról van szó, én is jövök vele... Különben nem vagyok a színházba bejárogató, a büfében üldögélő típus... - Akkor nincs semmi problémája, az igazgatója megtartotta a szavát, hiszen öné például a Csao Bambino főszerepe, az írót alakítja... - Szeretem is ezt a munkát, bár nem az a fajta feladat, amelybe belehal a színész... - Ezt úgy értem, hogy hétkor elkezdődik az előadás és az ember fél tízkor lejön a színpadról, pihegve, izzadva, s még fél órába telik, amíg magához tér. Ez most csak izgalmas, jópofa szerep. Bár én az író korosztályától egy kissé "lemaradtam", de azért élénken emlékszem az úttörősdire és arra a korszakra. A próbákon sokáig zavart, hogy ki-bejárok, vájkálok az író, Horváth Péter emlékeiben. Arra is gondoltam, hogy a közönség nem mindig örül majd, amikor önmagát látja viszont a színpadon. Nem szívesen nézi végig, amikor a főhős apját, anyját lelkileg pőrére vetkőztetik. - Nem panaszkodhat, hiszen a Schwajda-féle Csodában egészen más figurát formál meg... - Nagyon-nagyon szeretem, és ha igaz az a hír, hogy jövőre már nem játsszuk, nagyon szomorú leszek. - Elfáradt az előadás? - A, csudát. Színházunkban sajnos nem az előadások minősége határozza meg a nézettséget. Ki vagyunk szolgáltatva a közönségszervezőknek. Szerintem a szervezésre nem születni kell, hanem egyszerűen imádni kell a színházat. Ha kell, igenis élethalálharcot kell vívni minden nézőért. - Most hogy érzi magát a színházában? - Úgy, mint egy házasságban. - Van rossz és jó kapcsolat is... - Egy házasságba minden belefér, a rossz szájízek és a jó érzések is. Ha színpadon vagyok és játszom, akkor jól vagyok. Tudja, az elmúlt évtizedek nem voltak alkalmasak arra, hogy nagyon stabil karakterű magyar színház jöjjön létre. Összességében még borzasztóan képlékeny minden. - Milyen színházról álmodik? - Úgy gondolom, a színész lelkének most még jót tesz, ha társulathoz tartozik. Abban a pillanatban, amikor az értékek a helyükre Legutolsó „találkozásom” Józsa Imrével nem színházban történt. Pár nappal ezelőtt a hétszeres Oscar-díjas Farkasokkal táncoló című filmet láttam. A főszereplőnek, Kevin Costnernek kölcsönözte hangját. Az első pillanatban úgy éreztem, na ez nem Józsa-szerep... Múltak a percek és természetessé vált, hogy az ő hangján szólal meg az amerikai színész... - Ha nem akar a kérdésemre válaszolni, akkor inkább beszéljünk másról, de ha igen, akkor nagyon szeretném tudni, miért szándékozott - lassan már egy évada ennek elmenni a József Attila Színházból? Hiszen játszhatott, nem is keveset, az igazgatóváltás rémítette meg? - Badarság lenne, ha bárki is azt gondolná, hogy azért, mert jött az új igazgató, Léner Péter. Hiszen nem is ismertem, így nem alkothattam véleményt róla. Tavaly a színházunkban ezzel a pályázatosdival felborult minden. - ? Józsa Imre a Csao Bambino főszerepében Káló Flóriánnal (Fotó: Sárközi Marianna) mmm