Pesti Műsor, 1991. november (40. évfolyam, 44-48. szám)
1991-11-01 / 44. szám
Lujzától Lady Milfordig ismét színpadon Schiller tragédiája, az Ármány és szerelem. Dátumok. 1950. A Nemzeti Színházban Gellért Endre rendezésében láthattuk. 1971. A Madách Színházban Vámos László állította színpadra a Schiller-drámát, kettős szereposztásban. Ferdinand Huszti Péter és Papp János, Lujza Piros Ildikó és Sunyovszky Szilvia, Lady Milford Almási Éva, az öreg Miller pedig Pécsi Sándor volt. Újabb húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Madách Színház és az Arany János Színház közös produkcióban eljátssza az író ifjúkori művei közül a harmadikat, az Ármány és szerelem címűt. A német Rómeó és Júlia-történetet ezúttal Kolos István rendezi. Piros Ildikó pedig Lady Milford szerepére készül. - Hogyan éli meg, hogy ismét találkozik ezzel a tragédiával? Bár most egészen más karakterű, sorsú figurát kell megformálnia. - Elég sokáig tagadtam, de lassan mégiscsak elfogadom, hogy a színész különös emberfajta. Ezt azért mondom, mert amikor a próbatáblán megláttam a szerepemet - ma már félve mondom ki -, nem örültem neki. Egy hónapig hozzá sem nyúltam a szövegkönyvhöz, mert kísértett a hajdani előadás. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy Bajor Gizi vagy később Almási Éva hogyan játszotta ezt a szerepet. Mindig a nulláról kell indulni. Abban a pillanatban, amikor elolvastam a szövegkönyvet, minden megváltozott, mert valahol a tudat alatt elkezdett működni a szerep. Engem a Milady-sors izgat, az, hogy én ezzel mit szeretnék, mit akarok elmondani. Nemcsak a próbákon építgetem a szerepet, hanem bármit is csinálok, ez foglalkoztat. Számtalanszor elolvastam a szöveget, addig, amíg ki nem derült, melyik az a három „oszlop”, amely ezt a szerepet tartja. - Kíváncsivá tesz... - Na ezt nem szabad elárulni... - Akkor inkább arról kérdezem, találkozott-e az elképzelése a rendezőével? - Igen, bár a rendező egy bizonyos határon túl nem tud a színész belső munkájába beleszólni. Mindkettőnknek nyitottnak kell lennie. Megbeszéljük az ő elképzelését és az enyémet is. A próba azért van, hogy kipróbáljuk, melyik a jó, melyik működik, melyik az érvényes. - Hadd forszírozzam tovább a kérdést, mi történik, ha az egyik „oszlop” a próbafolyamat során kidől? - A színész egy-egy szereppel mindig egy sorsot kap a kezébe, ha végiggondolom Lady Milford sorsát - látja, mégiscsak beszélek arról, amiről nem akartam -, megnézem, honnan indul, s hová jut el, mi az ő sorstragédiája. A Schiller-műben nemcsak a szerelmesek, Ferdinánd és Lujza tragédiája bontakozik ki, hanem a két apa, s az anya drámájának is a tanúi lehetünk a fiatalok sorsán keresztül. Nekem fel kell vállalnom a vesztes szerepét. Azt kell megvalósítanom, hogy a közönségben megfogalmazódjon például az, hogy itt ülök ’91-ben a színházban, a ház előtt esetleg egy szuper kocsi vár, kacsalábon forgó otthonba mehetek haza, megvan mindenem. De akkor mégis mire vágyom? Jézusom, még nem voltam szerelmes!? Ilyen Lady Milford élete is, az ölébe hullott pénz, ékszer, minden. Mit akar még az élettől? Csak a szerelmet. Mint egy koldus, könyörög, rimánkodik és mindent megtenne érte. - Térjünk vissza a húsz évvel ezelőtti előadásra, amikor a kritikusok a rendezést és az alakításokat sem magasztalták. Önnek mit jelent ma egy rossz vagy jó kritika? - Azt hiszem, az ember akkor veszíti el a hitét, amikor bedől a jó vagy a rossz kritikának. Mert abban a percben a színész lába alól kicsúszik a talaj. Hiszen nincs semmi más kapaszkodónk, csak a hitünk, és ha azt alapjaiban megrázzák - ma már tudom -, háromnégy előadás is megsínyli. „Eltolom” magamtól a kritikát, hiszen én jobban tudom, érzem, hogy azon az estén mikor és hol nem sikerült .J Közvetítenem”. Szerintem nem szabad ezzel foglalkozni, mert ha a kritika megrendít, aznap rosszabb a teljesítményem. Ennek pedig a közönség látja a kárát, hiszen ők csak aznap találkoznak velem. És számomra nincs fontosabb, mint az „aznap”. Szilágyi Ágnes (Fotó: Ilovszky Béla)