Pesti Műsor, 1993. január (42. évfolyam, 1-4. szám)
1993-01-08 / 1. szám
Napjainkban kevés hazai színházról mondható el, „köszöni, jól van”. A Vígszínházról talán igen. Majdnem minden előadására egy székre két-három néző is jutna. Százas szériákat ér meg egy-egy produkciójuk, például A padlás. A napokban ismét megnéztem, s minden elfogultság nélkül állíthatom, a színészek játékkedve nem fáradt el. Hogy jól vannak, arra még bizonyság a három utolsó premierjük is. A Pestiben a Dühöngő ifjúság, a Romeo és Júlia, a Vígben pedig a West Side Story. A fantasztikus közönségsikert hozó színművekből kettőt a színház fiatal művészei rendeztek. Marton László igazgató kísérletezni, „játszani engedi" színészeit. Az elmúlt év végén a színházi világ egén viharfelhők gyűltek. Pályázni kellett, lejárt több színigazgató kinevezése, volt helycsere is. A Vígszínház direktorát ismét több évre kinevezték. Azt gondolom, ezen nincs mit csodálkozni, hiszen sikeres teátrumról van szó, ha mindez nem így történik, az lett volna igazán furcsa. Marton László nem nyilatkozós típus, ha rendez, a készülő munkáról a bemutató előtt nem szívesen beszél, utána meg minek, szól az helyette... Minden évadban, tavasszal meghívja az újságírókat, adjanak hírt az elkövetkezendő színházi szezonról. Most nem könnyű időszak vár rá, ugyanis a Vígszínház áprilisban - felújítás miatt - ki tudja mennyire időre, bezárja a kapuit. - Miután továbbra is Ön lett a Vígszínház vezetője, hadd kérdezzem meg, szokott-e visszatekinteni, leltárt készíteni az elmúlt időszakról? - Az összegzést nem szoktam eseményhez kötni. Amikor pár hónappal ezelőtt a vígszínházi „ügyek” történtek, akkor volt erre alkalmam. Bár szinte magától elvégződön a számvetés, amikor a társulat azt akarta, továbbra is én dolgozzak velük. Nem kérdezték meg őket, de nekem nagyon sokat jelentett az a levél, amelyet a kollégáim írtak. Tudták, mennyire fontosak az életemben, amit teszek, értük van. Számtalan alkalmam lett volna elmenni külföldre, de egy pillanatra sem jutott eszembe a csapatomat itthagyni. Nagyon erősen kötődöm a régi vígszínháziakhoz. Az újak közül sokan a tanítványaim, vagy kollégám, Horvai István növendékei voltak. Még nagyon sok tervünk van, ezeket együtt szeretnénk megvalósítani. - Egyre többet hallani a színidirektoroktól a pénzszűkéről. - Még csak az elmúlt esztendőről tudok beszélni, de a fővárosi szubvenciónkat nem kurtított meg, a színház érdemeihez méltós bánt velünk. A Vígszínház egy éve több esztendőre szóló, nagyon előnyös szponzori szerződést kötött a Postabankkal. A közönség számára ebből a legfontosabb nem kényszerültünk helyáremelésre és segítségükkel például olyan produkció tudott létrejönni, mint a West Side Story. Úgy gondolom, ez az egész magyar szellemi szfé rában figyelemre méltó gesztus. - Beszélhetünk a rendező Marton Lászlóról is? A magyar sajtóban kevés szó esik az Ön külhoni munkájáról, pedig ha végigpásztázom a falon függő plakátokat, okleveleket, láthatom, nem akármilyen díjak tulajdonosa. Dolgozott, dolgozik Finnországban, Angliában, Németországban, Izraelben, Kanadában és Amerikában is. - Több mint húsz előadást rendeztem külföldön. Van, ahová egy adott színműre hívnak, van, ahol szívesen veszik darabajánlatomat. 2~r17n