Pesti Műsor, 1994. március (43. évfolyam, 9-13. szám)

1994-03-03 / 9. szám

Bekezdések az emberről Ma asszonytól kér­­dezik, hogy vszezinte mi az élet értelme, hát valamit fog vá­laszéba, mert jelfá­ul engedelmes lények vagyunk, és oly dol­gokul is felelünk, melyeknél sejtjük vagy tudjuk pedig, hogy értelmetlenek. Megy mit felel egy nő? Azt mondja pél­dául, hogy hát hús­­­vét van most mife­lénk, és­ ha akad lis­zt és­ akad tepsi, akkor fonott kalá­csot sütünk, és akkori talán ez az élet ér­telme, ez a s­zépne, fényed, hamául sü­tött fotóitt kalács. ooo Vajon a Beethoven kortárs-hallgatóit is megkínálták az ő molto semplice, mol­to cantabile tételei? tincsei­b­a Hallgassunk kabarét! Már a hely is fantasztikus: Köztársaság tér 27. Ahogy megyek Marton Frigyes szobája felé, végig útbaigazít egy rajzolt kisegér. Rajta a felirat, hogy merre találom a Magyar Egérút Alapítványt, valamint a Kabaré 2000-et. Mindkét társulás Marton nevéhez fűződik, aki most még kitalált egy harmadi­kat, a Népzínházat. Ez utóbbiban tartják első előadásukat, bocsánat, szüle­tésnapi házibulijukat, merthogy 25 éves a Rádiókabaré. Az előadás kétré­szes lesz, az első március 7-én, a második 14-én. Mindegyikben mindenki fellép, aki írja, műveli és előadja a kabarét. A Rádiókabaré atyja, anyja, kishúga és nagybácsija egy személyben Marton. - Ha hallhatnék valamit az Egérútról... - 200 forintért tagja lehet bárki. Kap egy kitűzőt és oda megy, ahová akar. - Hová? - Mondom, ahová akar... - Mi célja az egésznek? -Ha azt vesszük, hogy ez az ország átesett 7 darab megszálláson, 2 darab háborún, kész csoda, hogy van még két ember, aki ezt a nyelvet beszéli. Az utolsó nagy győzelmünk Pákozdon volt, ahol 6 ember esett el. Közülük néggyel tüdőgyulladás végzett. Tehát valamit tud ez az ország, ami a túlélés csodája. Akkor tudunk boldogulni, ha elővesszük az eszünket. Ebben a túlélési csodában nagy szerepe volt a humornak. Mert mint nagy filozófusunk, teoretikusunk mondaná: a humor a nép bosszúja... Ezt hívom Magyar Egérútnak. - És mi lesz, ha néhány macska is besurran? - Tudod, mi különbözteti meg a macskát az egértől? Hogy az egérnek humora van... De kérdezhetnéd tőlem azt is, mit keres ebben a jubileumi kabaréban Szuhay? - Kérdezhetem. - Rendszeres szerzőnk. Ha Kandúr Bandi szinkronhangja bejön az egér­lyukba, az az ő gesztusa. Az enyém az, hogy behívom. De hívtam Szilágyi Györgyöt és Chrudinákot is. - Az asztalon mindenhol kabaré-videokazetták a Tisztelt Házról... - Ilyen még nem volt. Ezt is kiadtunk. Azt mondta Moldova meg Kaposy hogy van mit tanulni tőlem. De készül már a következő: Tisztelt Ház, becsön­­gettek címmel. - Hja, így könnyű! Potenciálisan az egész ország a munkatársad. zseta

Next