Pesti Műsor, 2001. december (56. évfolyam, 49-52. szám)

2001-12-06 / 49. szám

A Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar hangversenye Gluck- és Vivaldi-művek A zenekar - amely 2001-ben elnyerte a Nemzeti Hiúsági Zenekar címet - a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében ad koncertet a Zeneakadémián. Vezényel Héja Domonkos (képünkön), közreműködik: Szalai Antal, Morzsa Graf Sándor (hegedű­) A műsoron szerepel Gluck: Iphigenia Aulisban nyitánya, Vivaldi: Versenymű két hegedűre, Bach: a-moll hegedűverseny és Prokofjev II. (g-moll) he­gedűverseny, valamint Klasszikus szimfónia című műve. SZÍNHÁZ - BUDAPESTI KAMARASZINHÁZ A TIVOLIBAN, DECEM A pókasszony csókja Sikerszéria a Broadwayn 1985-ben több kategóriában is Oscar-díjra jelölték A pók­asszony csókja című, amerikai-brazil filmet, s William Hurt át is vehette a szobrocskát. A börtönben játszódó történetből sikeres musical is született a McNally — Kan­­der — Ebb szerzőtrió jóvoltából. A darabot — amelyet 1998-ban mutattak be a Broadwayn — most a Budapesti Kamaraszínház társulata adja elő. A főbb szereplők: \ári Éva (képünkön) — Dorogi Barbara, Miller Zoltán — Földes Tamás, Bardóczy Attila — Borbély László és mások.­ ­ DECEMBER 20. Jay és néma Bob visszavág Híres filmek paródiái Kevin Smith (képünkön), a Képtelen történet és a Shop­­stop író-rendezője fergeteges vígjátékot készített. Hősei: Jay (Jason Mewes) és a néma Bob (akit Smith játszik) sok fu­ra kaland részesei lesznek. Megismerkednek négy vonzó hölggyel, akik éppen bankrablásra készülnek, s el­jutnak Hollywoodba. Számos híres film paródiáját is lát­­hatjuk, s olyan neves színészek, rendezők vállaltak ki­sebb szerepet e meglehetősen szabadszájú vígjátékban, mint Ben Affleck, Matt Damon vagy Wes Craven. TÁRLAT - LUDWIG MÚZEUM,­­ JANUÁR 6 -IG A-R csoport Metamorfózison alapuló struktúrák A szlovák A-B csoport (neve a francia Avance-Retard­­ból származik, az órák hátlapján a sietés-késés beállí­tását jelzik vele) 1989-ben alakult, és 1945-1950 között született képzőművészek hívták életre. Tagjai a pozso­nyi Iparművészeti Középiskolában, illetve az Ipar- és Képzőművészeti Akadémián tanítanak. A csoport el­ső tárlata 1991-ben volt Pozsonyban, s azóta a világ számos országában kiállították műveiket. Tevékenysé­gük a „méta” előtaggal jellemezhető leghívebben, mi­vel a művészek olyan struktúrákat hoznak létre, ame­lyek metamorfózisokon alapulnak.

Next