Pesti Műsor, 2004. január (59. évfolyam, 2-5. szám)
2004-01-08 / 2. szám
Január 10. Georges Feydeau bohózata mindig nagy sikerre számíthat a közönség körében. Bizonyára így lesz ez a József Attila Színházban is, ahol Szőke István rendezésében mutatják be az Egy hölgy a Maximból című darabot Ullmann Mónikával (képünkön) a címszerepben. A félreértésekben, helyzetkomikumban tobzódó vígjáték további főbb szerepeit Pogány Judit, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula, Lévay Viktória, Sághy Tamás játssza. Színház: Egy hölgy a Maximból — József Attila Színház Január 9. A 75. születésnapját ünneplő Lendvay Kamilló (képünkön) számos kompozíciójából négy hangzik el a 19 órakor kezdődő koncerten. Az első részben neves művészek előadásában a Sotto voce no. 3, valamint az Erdő dalai csendül fel. Geiger György zongorakísérettel játssza a Trombitaverseny 3. tételét, végül a Kifejezések című művet a Liszt Ferenc Kamarazenekar adja elő. Házigazdaként Batta András zenetörténész beszélget a szerzővel. Komolyzene: Lendvay Kamilló szerzői estje az Óbudai Társaskörben Március közepéig. Újra megnyílt a Szépművészeti Múzeum mélyföldszinti Ión Piramis csarnoka, ahol a múzeum saját kortárs művészeti gyűjteményéből válogatott új kiállítás látható. A gyűjteményt bemutató sorozat első része az Arcok, maszkok, történetek címet viseli. A nemzetközi művészeti élet több elismert nagyságával találkozhatunk a teremben, mint Magdalena Abakanowicz, Karel Appel, Armando, Joseph Beuys, Braco Dimitrijevic, Erró, Rudolf Fila, Rozsda Endre, John Walker. Tárlat: Arcok, maszkok, történetek — Szépművészeti Múzeum Január 11. Márciusban jelenik meg a Hobo Blues Band dupla albuma, Idegen tollak címmel Az anyag fele már elkészült, októberben, az Új Színházban remek hangulatú koncerten rögzítették. A második felvonásra ugyanott kerül sor, nyilvános előadáson. A műsorban olyan számok szerepelnek, ám ezeket már hallhattunk a zenekartól, ám nem kizárólagosan saját szerzemények Többek között Faludy György, József Attila és Allen Ginsberg megzenésített versei, illetve Jim Morrison, Tom Waits és Viszockij dalai szólalnak meg. Koncert: A HBB az Új Színházban Január 8. A gyűrűk ura-trilógia befejező darabjával megvalósult Peter Jackson rendező álma. „Az elmúlt hét évem a három epizód írásával, rendezésével és produceri teendőinek ellátásával telt. Ez volt életem legnagyobb kalandja, majdnem akkora, mint filmbeli hőseinkké. Aludni vagy normális életet élni alig volt időm, de egyszer minden véget ér, és a trilógia kikerült a kezeim közül. Átadtuk azoknak, akiknek készült, akiket szintén elvarázsolt Tolkien csodálatos története, és akik szeretik a mozit!1 Film: A gyűrűk ura — A király visszatér PM PROGRAM MAGAZIN/LIX. ÉVFOLYAM: 2. SZÁM A PM CÍME: 1135 Bp., Jász u. 36-38. Műsorszerkesztés: Tel.: 239-0909, fax: 239-6395 Hirdetés: Tel./fax: 237-0442, 237-0443 004. január 8-14. Jön, jön, jön A színházak műsora Rendezvények Január 15-ei műsorelőzetes Már Szerdán utcán! E heti számunktól a Pesti Műsor sajnos többe kerül, de már szerdán megjelenik, így még hamarabb tájékoztatja olvasóinkat a programokról. _6 JSO 33 35 39 11 43 43 44 50 KOMOLYZENE KÖNNYŰZENE Koncertek Múzeumok Kiállítótermek Vidéki kiállítótermek Aukciók ENDEGVARO Éttermek, pubok, kávézók ZABADIDO+ Művelődési házak FILM-MOZI Vido, DVD Filmek Mozik _56 _54 67 Pesti Műsor