Pesti Műsor, 2004. november (53. évfolyam, 45-48. szám)
2004-11-04 / 45. szám
November 10. A Rádiózenekar és énekkar szólistáinak és kisegyütteseinek koncertsorozatában Fáklya Erzsébet énekművész (képünkön) lép fel kamarapartnereivel, Bizják Dóra zongoraművésszel, Seres Dóra fuvolaművésszel, Gál Tamási Zsombor hegedűművésszel és Nagymiklósi Judit gordonkaművésszel. Műsoron a nagy romantikus mester, Wagner Wesendonk-dalain kívül 20. századi szerzők, Ravel, Villa-Lobos, Kodály művei szerepelnek. Komolyzene: Rádiós estek az Óbudai Társaskörben November 5. Doris Dörrie komédiáját Balázsovits Lajos állítja színpadra. A Hannoverben született író- és filmrendezőm ebben a darabjában kedvenc témájával, a férfi és a nő viszonyával foglalkozik. A történet szereplője három fiatal pár, akiket egyetemi éveik óta köt össze barátság, egy vacsorán jönnek össze, ahol egy váratlan, viccnek induló ötlet komoly bonyodalmakat okoz. Szereplők: Balázsovits Edit (képünkön), Bede Fazekas Szabolcs, Jaross Viktória, Karácsonyi Zoltán, Vasvári Emese, Dózsa Zoltán, Nyilas Tamás. Színház: Happy — Játékszín November 9-étől látható a Home Galériában az Éljen a szobrászat! című kiállítás. A tárlat izgalmas válogatást kínál a XX. századi magyar szobrászat sokszínű világából. Az anyagban helyet kapott klasszikus női akt Teles Edétől, expresszív faragvány Mattis Teutschtól, törékeny bronzplasztika Schaár Erzsébettől, de akár lábosba rakott szögesdrótok is ef Zámbótól. Nem a teljességre, hanem az esztétikai élményre törekvő válogatás a magyar szobrászat kiemelkedő alkotóitól. Tárlat: Szoborkiállítás — Home Galéria November 5. Az Old Boys együttes idén szinte folyamatosan ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A két kiemelt rendezvény közül az egyik már lezajlott: az ülős, zenehallgatás koncert márciusban volt a BKK-ban. A táncos, felszabadult hangulatú bulira viszont most pénteken, a Petőfi Csarnokban kerül sor. Az este nyolckor kezdődő műsorban felcsendül az együttes repertoárján szereplő összes örökzöld dal és rock and roll világsláger. Koncert: Az Old Boys a Petőfi Csarnokban November 4-10. .Az Örökmozgó Filmmúzeum következő tematikus vetítéssorozata a felkelő nap országának filmgyártásából nyújt ízelítőt. A Japán Filmhét programjában nyolc — egy kivételével hazai forgalmazásba nem került — alkotás szerepel. Az 1982- 1996 között készült filmek témaválasztásukat tekintve hasonlók: a japán középiskolások és fiatalok életét mutatják be. A filmhét vetítései ingyen látogathatók! (Képünkön: jelenet a Ne habozz, szumózz! című filmből.) Film Japán Filmhét az Örökmozgóban PM PROGRAM MAGAZIN/LIX. ÉVFOLYAM: 45. SZÁM APM CÍME: 1135 Bp., Jász u. 36-38. Műsorszerkesztés: TeL: 239-0909, fax: 239-6395 Hirdetés: TeL/fax: 237-0442, 237-0443 Jön, jön, jön______________________4 IHUJIZiaHI^HHU^HK] A színházak műsora_________________6 Rendezvények____________________28 Vil' M IV JJ'nHHHHBTI Koncertek_____________________36 Múzeumok_____________________40 Kiállítótermek____________________42 Vidéki kiállítótermek________________44 Aukciók_______________________44 III III I ' ——EE Éttermek, pubok, kávézók_____________45 Művelődési házak__________________51 Video, DVD______________________52 Filmek 56 /✓ 1- Mozik 69 Pesti Műsor