Pesti Műsor, 2005. szeptember (54. évfolyam, 35-39. szám)
2005-09-01 / 35. szám
Szeptember 3-4. A Novák János (képünkön) vezetésével működő Kolibri Színház immár 14. alkalommal rendezi meg a Kolibri Fesztivált a Jókai téri játszótéren, illetve a Kolibri Színházban. A két nap során reggeltől estig váltják egymást a produkciók, amelyeket ingyenesen nézhet meg a közönség. Fellép többek között a Figurina Animációs Kisszínpad, a Fabula Bábszínház, a Márkaszínház, a Mesebolt Bábszínház és a Szabadkai Gyermekszínház. Gyerekeknek: XIV. Kolibri Fesztivál a Jókai téren és a Kolibri Színházban Szeptember 3-12. A Hungarofest Kht. rendezi meg a 40. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt, amely — az idén első alkalommal — a Nemzetközi Harsonaverseny lesz. A verseny nyitó hangversenyén, 3-án, 19.30 órakor a Corpus Harsona Kvartett és a Small Brass Quintet ad koncertet, míg 12-ei díjkiosztó ünnepségen és a győztesek gálakoncertjén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara lép fel Kovács László (képünkön) irányításával. Komolyzene: Nemzetközi Harsonaverseny a Zeneakadémián Szeptember 2-áig még látható a Lengyel Intézet Kiállítótermében a Solidarnosc című kiállítás. A tárlat a lengyelországi Szolidaritás mozgalom történetét mutatja be fotók segítségével. 25 évvel ezelőtt hagyták abba a munkát a gdanski hajógyár dolgozói, hogy Lech Walesa vezetésével hangot adjanak demokratikus követeléseiknek. Az egész országot lázba hozó Szolidaritás, a véres megtorlás ellenére, a kelet-európai kommunizmus bukását készítette elő. Tárlat Solidarnosc — Lengyel Intézet Kiállítóterme Szeptember 2. Szólókarrierjének legjobb, legnépszerűbb dalait énekli el Somló Tamás (képünkön) a Margitszigeten. Az LGT- ben feltűnt sztár több zenészbarátját is elhívta az este fél kilenckor kezdődő koncertre. Néhány dal erejéig színpadra lép Zsola, Mester Tamás és Gerendás Péter, a sztárvendég pedig Friderika lesz. Hogy a jövésmenés állandó legyen, az Állami Artistaképző Intézet növendékei is fellépnek, és produkcióikkal emelik az est fényét. Koncert Somló Tamás a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Szeptember 1-4. Az idén elhunyt Ephraim Kishon rendezői pályafutását idézi fel három filmjének bemutatásával az Örökmozgó Filmmúzeum. Kishon nemcsak íróként és humoristaként vált nemzetközi hírűvé, a hatvanas-hetvenes években a filmjei is népszerűek voltak. Első rendezése, a Sallah Shabbati elsöprő hazai és nemzetközi sikert aratott, több díjat nyert, és 1965-ben Oscar-díjra is nominálták. A Sallah Shabbati mellett A rendőr és A Tel-Aviv-i gödör című munkái kerültek be a programba.^ Film: Ephraim Kishon filmjei az Örökmozgóban PM PROGRAM MAGAZIN/LX. ÉVFDmiVL35^SZÁM APM ÚJ CÍME: 1075 Bp., Rumbach Sebestyén u. 15/A Műsorszerkesztés - tel.: 239-0909, fax: 239-6395 Hirdetés - tel.: 237-0443 Terjesztés - tel./fax: 237-0442 1^OOsTszeptember 1-8. Jön, jön, jön______________________4 A színházak műsora __________ 6 Rendezvények____________________10 Vidéki premierek szeptemberben_________11 SZÍNHÁZ-NÉZŐ___________________12 Szeptemberi hangverseny- és CD-ajánló_____16 I Koncertek______________________20 Múzeumok_____________________25 Kiállítótermek____________________27 Vidéki kiállítótermek________________28 Aukció________________________29 Éttermek, cukrászdák_______________30 III MIM K——1 I II I Művelődési házak__________________35 Tv-műsor ajánló___________________34 Video, DVD______________________41 Filmek________________________39 Mozik___________________ 53 Pesti Műsor