Pesti Műsor, 2011. április (66. évfolyam, 3. szám)

2011-04-01 / 3. szám

Címlapfotó: Nagy Balázs 2011 m 3 a Közérzet Se ide nem, se oda nem Zajlik a színházak újrafelosztása, ijesztő történet, súlyos áldozatokkal, a színházba járók ízlésüknek megfelelően ünnepelnek vagy idegeskednek, Eger elesett, Győr elesett, vagy talán el sem esett, ki tudja. Van, aki tudja, és már előre gyászol, nem lesznek szép előadások jövőre. Még az is lehet, hogy igaza van, bár a kritikusnak talán illene mégis megvárni azt a jövő évet, mert ez előítélet nem épp műítészi erény. Szorongva, de várjuk a jövő évadot. A zene azonban eddig kimaradt a játékból. A politika eleve kevéssé érdeklődött a muzsikusok iránt, maradjanak nyugton, és vigyék az or­szág jó hírét. Ez volt az Aczéltól átvett hagyomány, ezt őriztük, a mu­­zsikusok politikai semlegességét. Azelőtt se kellett párttagnak lenni ahhoz, hogy eljátszhassanak egy vonósnégyest, most sem kívántak hűségnyilatkozatokat a siker mellé. Nehézkes is volna jobb- és baloldalra felosztani a klasszikusokat, aki szereti őket, az többnyire a politikai nézetektől függetlenül szereti őket, Wagner esetében akár a politikai nézetek elle­nére. Azt nem mondhatjuk, hogy a baloldaliak hallgassanak Beethovent, a jobboldaliak meg Haydnt, aki legalább hercegi szolgálatban állt. Más oldalról nézve viszont furcsa, hogy eddig nem próbálták meg a muzsikusokat politikailag rend­szerezni, hiszen annyira nehéz megmondani, melyik előadó a jó és melyik a közepes, hogy sokkal kézenfekvőbb egy másik rendszerezést használni: ő velünk van, ő meg ellenünk. Aki velünk van, jó muzsikus, aki ellenünk, az meg kókler. Ha így nézzük: végre. Végre sikerült valami átlátható rendbe szorítani ezt az absztrakt és homályos művészetet, végre tisztán látunk a pályán. Van viszo­nyítási alapunk, semmire sem kell figyelni, csak arra, hogy ki mit nyilatkozik a külföldi napilapoknak. Az értékelés már a mi feladatunk. Ha Schiff András olvasói levélben ért egyet egy amerikai újság cikkével, akkor hazaárulónak nevezzük. Ha Kocsis Zoltán nem úgy nyilatkozik, amaaBBaaBHi ahogy nekünk tetszik, akkor elkezdünk undorodni tőle. Nem túlzok, így jelent meg egy hetilap kétoldalas cikke: Az undor óráiban címet viselte, és a cím alatt Kocsis Zoltán fényképe volt látható. Annak ellenére, hogy Kocsis egyetlen zenemű elzongorázásával vagy elve­­zénylésével többet tett a magyar kultúráért, mint a lap az alapítástól kezdve napjainkig. (Félreértés ne essék, ez vonatkozik erre a lapra is: nem tudunk annyi betűt írni egymás mellé, hogy megközelítsük az ő teljesít­ményét.) Hogy lehetünk ennyire hülyék? Lesznek, akik ezentúl Kocsis­koncertre nem járnak, mert ő nem velük van, mások meg büntetésből a Fesztiválzenekart hagyják majd ki? Hagyjuk magunkat megbutítani? Pedig nem kell lángésznek lenni, csak annyi józanság kell hozzá, amennyi Afylemile bírójában van. Ennyi a megoldás: jobb felől nekem fütyöl, bal felől nekem fütyöl. A zsebünkre sem kell ütni közben. ■ FÁY MIKLÓS Nehézkes is volna jobb- és balol­dalra felosztani a klasszikusokat, aki szereti őket, az többnyire a politikai nézetektől függetlenül szereti őket, Wagner esetében akár a politikai nézetek ellenére. Fotó: Bársony Bence KÖZÉRZET Pesti Műsor 1

Next