Pesti Műsor, 2012. január (66. évfolyam, 12. szám)

2012-01-01 / 12. szám

Címlapfotó: Almási J. Csaba Közérzet Fecskék és nyarak A mondás szerint akár egy hordó moslékba öntenek egy vödör bort, akár egy hordó borba egy vödör moslékot, mindenképpen egy hordó moslék lesz az eredmény. Amivel sajnos nehéz vitatkozni, de a közmon­dások néha tévednek: ezer esetben ás valaki másnak vermet, és mégsem maga esik bele. Reménykedjünk. Mert amúgy csüggesztő a moslékhely­zet, már úgy érzem, az elkerülhetetlen, hogy a rossz, a tehetségtelen, alkalmatlan, haszonleső mindenütt ott van, és ha ez viszonylag kisebb sűrűségben is diadalt arat, a hordónyi jó mellett is moslékosítani tud, akkor nincs más dolgunk, mint csöndes lámpafény mellett betakargatni a térdünket egy jó meleg takaróval, és tudomásul venni, hogy soha nem jön már el a jobb világ. Közben meg mintha az egész magyar kulturális élet arra alapulna, hogy jönnek a hősök, akik nem hagyják magukat, nem nyugszanak bele abba, hogy a kulturális intézmények mintha arra volnának kitalálva, hogy a kultúra ellen dol­gozzanak, már ha kultúrán nem a laposat és unalmasat, hanem az eredetit, bátrat és egyénit értjük. Két fecske elégelte meg, hogy a magyar szimfonikus zenekarok tagjai messze a tudásuk vagy a képességeik alatt játszanak, és ebből lett a máig tartó aranykor, versengés, még mindig a két fecske irányítása alatt. Egy-egy rendező fecske kezdte el az Operában a lehetőségeket feszegetni, és tessék... - rendben, ez rossz példa volt. De voltak és vannak színigazgatók, akiknek nemcsak a rang és a fizetés fontos, hanem az is, ami esténként a színpadon történik, akadnak festők, akik éjjelüket, nappalukat, egészségüket és ép eszüket odaadják egy színért, vonalért, kompozícióért. Mondok egy nagyon hét­köznapi példát. Szó szerint hétköznapi, a Jóban Rosszban című napi tévésorozaton bárki elrémülhet, nem a történeten, nem a párbeszédeken, nem a nehézkességen, egyszerűen csak azon, hogy micsoda elképesztő színészi tehetségtelenségeket vesznek videóra. Szorcsik H. Vikitől Szabó Zsófiig. Aztán egyszerre csak megjelent a képernyőn Csuja Imre, hogy egy hangos, vaskos figurát eljátsszon néhány epizódban. És csodák csodája, nem az történt, hogy beszippantotta volna őt az általános ripacséria, hanem a vele egy jelentben játszók kezdtek el hirtelen igazi színész módjára viselkedni, Cseke Katinka egy­szerre nem volt elfogadhatatlan, Tóth Roland meg valóságos embert kezdett el játszani, élni kezdett néhány jelenet, mintha mindenkinek eszébe jutott volna, hogy mi is a hivatása. Nyilván elmúlik majd, de annyi baj legyen, úgysem akartam az estéimet a tévé előtt tölteni. Viszont hiába beszélnek nekem fecskékről és moslékos vödörről, a tehetség olyan, mint a viharos tengeren úszó szálfa, akinek van karja, belekapaszkodhat. ■ FÁY MIKLÓS Közben meg mintha az egész magyar kulturális élet arra alapulna, hogy jönnek a hősök, akik nem hagyják magukat, nem nyugszanak bele abba, hogy a kulturális intézmények mintha arra volnának kitalálva, hogy a kultúra ellen dolgozzanak, már ha kultúrán nem a laposat és unalmasat, hanem az eredetit, bátrat és egyénit értjük. Ford: Bársony Bence illn­ KÖZÉRZET Pesti Műsor 1

Next