Pesti Napló, 1850. március (1. évfolyam, 1-18. szám)
1850-03-26 / 14. szám
az illetőket kötelességekre. A magyar fő aristokratia azonban, úgy látszik, ollyan, mint volt a franczia e század elején, mellyről, ha jól emlékezünk, Napoleon mondá, hogy 1789 óta sem tanúlt semmit! Ám lássa, ha ráillenek Napoleon szavai. Ha elfognak jönni a napok, mellyekben kénytelen leend szavunkra emlékezni — mit mi nem óhajtunk — késő lesz mellét verni s fürteire hamvat hinteni! — Az ildomos ember nem nézi csak a mát, de holnapra is combinál, s a szerint iparkodik intézni tetteit, hogy őt a jöhető készületlenül ne találja. Az ősi curia ablakaiból már nem láthatni annyira, mint mennyiről a villámhordó föllegek evezéseket megkezdik. Prága, mártius 16-kán. TISZTELT SZERKESZTŐ ÚR! Tehát csakugyan való-e, hogy végkép eltűnt már amaz elválasztó fal , mellyel egy kegyetlen balítélet, s egy még kegyetlenebb alkotmány ugyanazon állodalom országai, nemzetei , sőt lakosai közé állítottak vala ? Igaz-e , hogy a magyar működése Ausztria irányában, nincs többé olly szűk határok közé szorítva ? hogy a magyar csak a státus köz javában keresi a magáét, hogy a köz érdekben leli a magánt is ? Ha igazak mindezen föltétekt, mint azt a PESTI NAPLÓ programmja tanúsítja: tehát talpra Magyar ! ne csüggedj! csekély a te veszteséged, mert nagyszerű a nyeremény. A barbarismus ideje letűntével, feltűnt a te aranykorod; nem leszesz többé csak magadra hagyva, mert Ausztria többi nemzetei körülvesznek, sorukból kiesni nem hagynak tégedet. Nagy halás, nagy is leszesz, ha nagygyá lenni csak akarsz. Nagyléted pedig ne legyen csak képzelt, a múlthoz hasonló, s ennélfogva könnyen összerogyható. Szükséged van szilárd, rendíthetlen alapra, ollyan eszközökre, mellyek üdvös következményei ki nem maradhatnak, s mellyek sírkére föltett czélodhoz közelebb visz. De mindezt csak a többi nemzetekkel összekapcsoltabban érheted el, s pedig úgy, ha fennen javad azokét nemcsak nem gátolja, hanem ellenkezőleg azt létrehozni segíti, ha az ellenséges elvek és tervek gyökerestül mindörökre ki lesznek irtva. Magyarok ! A régi barbár idő lejártával ki lőnek egyenlítve azon egymástól eltérő, egymás közt különböző politikai eszmék; most egy a tény, egy a czél. Vegyétek ezt fontolóra, mert ez igazságon alapszik a státus kör, és a nemzetek külön java. Ne kétkedjetek, az istenért, rokonszenvünk igazléte felöl ; nyilatkozatunk őszinte, úgy van, valósággal úgy ! — Ha pedig tanúságra volna szükség, utasítjuk e lap tisztelt olvasóit az UNION czimü prágai lapunkra, mellyben —el pesti levelezőnk , csupán Magyarországot tárgyaló czikkeinek helyt szívesen engedünk, s engedni jövőre is fogunk. Minap felszólító e lap Ausztria minden lakosait a vizkárvallottak érdekében, s örömmel említjük meg azon kis pénzösszeget, melly eddig már az UNION szerkesztősége kezébe jutott, s nemsokára közöltetni is fog. Ez ugyan nem érdemel dicséretet, mert a humanitás elve szerint cselekszünk, de legalább bizonyságul szolgálhat azoknak, kik a rokonszenvünk felöli eszmével meg nem barátkozhatnak. — Ha netalán valaki kérdené : miért késtünk mostanig politikai vallomásunk nyilatkozatával ? arra is felelünk röviden és szabatosan. Attól tartottunk, hogy a még be nem hegedt sebek, mellyekről csak sajnálattal emlékezünk, viszhangot nem fognának engedni. A PESTI NAPLÓ programmja azonban reménysugárként hatott kedélyünkre, s íme szándékunk: Történetére nézve, a cseh nem bír kevesebb igénynyel Csehországra, mint a magyar Magyarországra. Svatopluk kezében nem kevésbbé páriít (így) a fegyver, mint Árpádéban. Mindketten hódítanak, mindketten uralkodónak az általuk meghódított országokban. Igényre föl vagyunk jogosítva, ezt kétségbe nem hozhatni; de a történeti jog el nem mellőzheti a természetit. Amaz való, imez pedig szent. Uralkodási vágy ne foganszék tehát keblünkben, hanem azon legyünk, hogy őrizzük nyelvünk s nemzetiségünk ép létét, hogy magas fénypontra emelkedhessünk. Biztosítékot ugyan az engedményezett alkotmányban is lelünk, de megsérthetlenné tenni azt, csak magunk bírjuk, ez csak a mi hatalmunkban áll. Ha a PESTI NAPLÓ, mellynek programmján nem akarunk kétkedni, bár szavakról nem szoktunk sokat tartani, a föltett czél felé fog haladni, úgy szerencsét kívánunk neked, magyar nemzet , tisztelt szóvivődhez; ha jövőre is szívesen, minden gyanú nélkül fogadod el a barátságos kínálatot egy hasonsorsú nemzettől, úgy örvendj magyar, mert kettőztetett erő csak felét teszi szükségessé bizonyos időnek. Magyar- és Csehország nagyléte pedig egy nagyszerű, rendíthetlen Ausztriát föltételez , tehát az összes állodalom újjáalkotásán működjünk, menynyire lehet, mert csak ép és fris testben épek és frisek a tagok is. TÖBB CSEH, ÜDV A DERÉK CSEHEKNEK ! Örömmel fogadjuk a testvérleg nyújtott jobbot, s magyar őszinteséggel szorítjuk meg azt! Nem akarunk kétkedni az őszinte indulaton , mellyel önök itt hozzánk szólanak, s részünkről bizonyosakká teszszük a t. levélíró férfiakat, hogy mi, ismert magyar őszinteséggel leszünk hirdetői azon testvéries vonzalomnak, melly a nagy birodalom minden népeit, s igy a derék Cseheket is, velünk, s minket viszont velök, kell, hogy összefűzzön. Programmunk igéit megtestesitni lankadatlan buzgalommal ügyekrendünk; s bizton reméljük, hogy ezen ügyekezetünk sikerítésében minden értelmes magyar gyámolítását megnyerendjük. A birodalmi alkotmány 5. §-a, szent leszen előttünk; nem háborgatandunk az ausztriai nagy népcsaládban egyet is e § által biztosított jogaiban; de a magunkéi felett figyelmesen ezt állván, a megtámadóknak bátran fogjuk rivalni: Ne bántsd a magyart! Min magunkról tudjuk, milly szent, milly kedves minden népnek nyelve, nemzetisége, s azért nem fogunk soha sértőleg járulni e mély érzelemhez. Egyébiránt van egy magasb czél, melly minden népet összefűz, a szabadság! A népek még nem értek meg arra, hogy ennek áldozatul hozzák nemzetiségüket ; de röend idő, mellyben ez meg fog történni. S úgy látszik, a birodalmi alkotmány — lelkes, ifjú fejdelmünk VIRIBVS VNITIS jeligéjénél fogva — e czél felé akar vezetni bennünket. Áldás leend munkáján ama férfiaknak, kik e nagy, nemes feladat létesítésén fáradoznak. Mi örömest munkálunk közre velők, míg ez után haladnak, hogy az egy, nagy és erős Ausztria szabad is legyen! Fogadják önök szives köszöntésünket. A szerk. hogy Szentpéteri e kárpitos szerepét szokott jelességgel adá. — Dávidot László, Esztert Komlóssi Ida személyesítette. László a könnyelmű s jóhiszeműségében több képzelgéssel mint valódi érzelemmel magasrangu hölgy szerelme után ábrándozó mesterlegényt azon életteljes elevenséggel adá, melly őt a színpadon mindig olly kedveltté teszi. Komlóssi Ida az egyszerű, hitben, szeretetben és nevetséges őszinteségben erős, leányt szint annyi hűséggel mint kedvességgel személyesítette , ügyesen és finomul mozogván azon határok közt, mellyeket egy részről kissé nagyon is őszintén ajánlkozó szerelme , más részről pedig azon körülmény szabott eléje, hogy minden őszintesége mellett a női tisztességet meg kellett ónia a nevetségességtől. Illy szerep helyes előadása után, bármilly csekély legyen is az magában, az előadó annál inkább dicséretet érdemel, mert legkisebb túlzás azon módban, melly szerint a nyilt keblű leány Dávidnak csak nem tányéron hordja utána szivét, eltorzítaná s visszataszító alakká tenné az előállított személyt. A felvonások közt és után négy táncz adatott elő, mellyekben Sári Fámi és Kurz Antonia, ki szép szorgalmának szembeszökő előmenetelben veszi díját, leginkább kitűntek. Itt azon megjegyzést tehetnék, miért nem iparkodik az igazgatóság vásár alkalmával válogatottabb játékrenddel föllépni. E körülményre nézve azonban elénk adja a színlap a mentséget, melly napok óta hosszú sorban mutatja fel a közönségnek a betegeket és gyöngélkedőket. A mai szinlapnak erre vonatkozó jelentése következő: „Farkas Károly gyöngélkedik. Latkócziné, Szathmáriné, Bulyovszkiné betegek. Iteina, Campilli, Farkas Lajos szabadsággal elutaztak.“ Mart. 21. Lovassi Betti jutalomjátékául NORMA opera 2 felv. irta Romani, ford. Szerdahelyi, zenéje Bellinitöl. Mart. 22. először EVANGELIUM és CSALÁDÉLET dráma 5 felv. 6 képpel. Írták Louvestre Emil és Bourgeois, fordították Csepreghi és Egressi B.—Müller Rudolf lelkész szeretet és boldogság közt él nejével Linóval. Leuthold Rafael gróf a nőt megszereti, s viszonszeretnét megnyerni iparkodik, mit csak Müller eltávozásával remél elérhetni. Megtudja e felől tusakodtában, hogy M. Rudolf nem más, mint Stifelius, egy vallásos felekezet alapitója, ki a proselyta-csinálás dicsőségét megunván, s nyilvános pályájától mostani magányába vonult, hol fölvett álnevét annál inkább volt oka megőrizni, mivel a kormány befogatását elrendelte. Miután a gróf e kormányrendeletet tudja , könnyen eltávolítja Stifeliust az árulása következtében , elfogatására jövő katonák elöl; az utóbbi Salzburgba megy, hol nagggyá növekedett felekezete várja, s egy pár hónapig diadalmas körutakat tesz. Leuthold ez alatt elfogja a férj és nő közti leveleket mindkét részről. A nő tépelődése férje vélt hallgatása s feledékenysége miatt, hozzá járulván rokonnőjének Dorottyának a nagyvilági elvekről tartott s felizgató folytonos fecsegései, valamint az is, hogy a gróf színre olly szép tulajdonokat tüntet fel Lina előtt, melylyek ennek lelkét már előre lekötelezék iránta; mind e körülmény megteszi, hogy a gróf czélt ér szerelmében. Lina atyja (Staukar erdész), ki a hajszövést éles szemmel Jüszint észreveszi, már későn érkezik meg egy levéllel M. Rudolftól, melylyet a gróf levél-csempésző kezeitől megmentett, s mellyben Rudolf, panaszkodván neje hosszas hallgatásáról, legközelbi visszaérkeztét ígéri. . . Megjővén a férj, a neje s a gróf közti titkos viszonyt megtudja, s nejét eltaszítja, elvál tőle, ki bűnét most kezdi, későn, megbánni. A jelenések, mellyek e felfedezést megelőzik, kifejtik és kisérik, a mélyen szerető s mélyen sértett férj nagy fájdalmai, a nő kínszenvedése szégyen és vesztés rettegései közt, a becsületes erdész törekvései a fenforgó bajt lehetőleg jól elsimítani, a gróf daczolása, melly mélyen sülyedt lelkét sok oldalról kitünteti, mind ezek a dráma legszebb helyeit képezik. . . Midőn a kétség és remény fájdalmai közt Rudolf végre bizonyos lesz neje hűtlenségéről , s e veszteség felett zúzott lélekkel áll, kell az egyházba mennie, hogy a hívek lelkét beszéde által vigasztalja s erősítse. Nagy lelki küzdelmek közt, testben is roskadozva, fölmegy a szószékre, mellynek alsó lépcsőjén az eltaszított nő foglal helyet. A lelkész olvassa az evangéliumot, mellyben Jézus mondá, hogy a ki bűn nélkül érzi magát, első vessen követ a parázna nőre; kit midőn senki sem bántana, Jézus is megbocsáta neki, mondván: menj el, és többé ne vétkezzél. Az evangélium igéi meghatják a lelkészt, s megbocsát a nőnek, ki a szószék lépcsőin lábaihoz felcsúszott. A dráma egyike a legjobb franczia színműveknek, hatásokban gazdag, a nélkül hogy ezek külről erőszakoltatnának, s lelki állapotok és élet festésében is dicsérendő. — A műhez méltó szorgalommal történt az előadás. A lelkészt, ki magas értelmiség mellett nemes lélekkel és mély érzéssel bír. Lendvai mind a csöndes házi élet boldogságában, mind szenvedései viharában jelesül személyesítette; úgy Szentpétert az élvek után kapkodó sérttök a lélek magasabb kincseit készséggel feláldozó világfiak gyűlölésével teljes, becsületes, azonban okos és szemfüles erdőszt. Linát Komlósi Ida adta, s dicséretesen tűnt ki mind azon jelenésekben , mellyek férje iránti hű szerelmét, elfogulatlan lelkének a Dorottya csábszavai általi behálózását, a jeles lelki tulajdonokat fitogtató gróf általi elbájoltatását tükrözők vissza; jól sükerültek további jelenései is, mellyekben bűnérzetével és férje szerelme elvesztésének fájdalmával küzdött. Mind e jelenésekben annál inkább örvendünk a széptehetségü színésznő helyes felfogást és jól sükerült kivitelt bizonyító játékának, mert benne szorgalmának és tetemes előhaladásának kitűnő jeleit vettük. Sajnáljuk azonban, hogy utolsó felvonásbeli jelenéseiről ugyanezt nem mondhatjuk , mellyek némellyeiben egykori, most ugyan már nagy mértékben leszokott, síró modorába esett vissza... Előre azon szorgalommal és gondos tanulással, mellyel eddig haladt, s a mi kevés még e modorból hátra maradt, meg fog törni s lehullni a művészet templomának küszöbén, hol a tisztelt színésznő kitűnő hely elfoglalására van meghíva. ÚRBÉRI VISZONYOK. Harmadik czikek. ") Korizmics urnak „Úrbéri kárpótlás“ czimü czikkeiben kifejtett nézeteivel nagyjában egyetértek s az úrbéri kárpótlás ügyének minél előbbi kiegyenlítését az állodalomnak és a polgári társaságnak egyaránt nagy és lényeges érdekében tenni találom, minélfogva én azt az első teendők közé sorolom, tekintve a martius előtti földesuraknak aggodalmas helyzetét, mellyben sem vagyonának mibenlétét kiszámitni, sem majorsági gazdaságának czélszerű elrendezése iránti teendőit elhatározni egyikök sem képes. Mirel pedig a családatyának és státuspolgárnak gondoskodni annál inkább kötelességévé lett, minél inkább közeledik azon nap, mellyen az adót majd le kell fizetnie, s egyéb kötelezettséginek is eleget kell tennie a nélkül, hogy ma még tudná: miből? és hogyan? Illy bizonytalan helyzetnek igen természetes következménye a martius előtti földesuraknak azon nyugtalanság és elégületlenség szülte légutáni kapkodása , melly az uj viszonyokkali megbarátkozást lehetlenné teszi. Ezekkel pedig meg kell barátkoznunk , hogy boldogulhassunk. A megbarátkozást azonban lehetővé is kell tenni, s azért az e tárgybani idézést helyén épen nem találom. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az úrbéri kárpótlás ügyének méltányos eldöntése előtt, egy olly földadórendszernek — melly az adózási kötelességet az adózási képességgel egyensúlyozza — megalapításáról még csak álmodni sem lehet. S kérdem: várjon méltányos, vagy igazságos volna-e a martius előtti földesurakat — kik az öröklött, vagy pénzen szerzett jószágokon fekvő pénztőkének kamatját akár fizetni kötelesek, akár élvezhetni följogositvák — a martius előtti jobbágyokkal a földbirtokra nézve egy aránylag megadóztatni, mielőtt az úrbéri haszonvételek veszteségéért illően nem kárpótoltattak ? Ezt tekintve, el kell ismernünk , hogy az úrbéri kárpótlás ügyének igazságos és minél előbbi eldöntése az állodalomnak és polgári társaságnak egyaránt legnagyobb érdekében van. S azért kívánatos, hogy ezen életkérdésnek eszélyes megoldása tovább ne halasztassék, miután az a körülmény : — várjon a magánbirtokok összesítése, tagosztályozása , legelő-elkülönzése stb. az illető jószágon megtörtént-e , vagy nem ? — a kárpótlási járandóságnak kipuhatolását és meghatározását épen nem akadályozza. S miért és miben akadályozhatná ? Hiszen az erre nézve szükséges fölmérések — a jobbágytelkek urbériség alóli fölszabadítása után — az ezutáni szabad községek (mellyeknek tagja leend az eddigi földesúr is) közköltségen még czélirányosabban eszközölhetők, minthogy az úrbéri föld illetőségekre a helységbeli urbáriumokban, a közlegelőbeli járandóságokra nézve pedig a minden megyében történt úrbéri rendezésekben s legelő-elkülönzésekben, a vezérkulcsot föltaláljuk. Miután már itt a birtokösszesítést, tagosztályzást és legelő-elkülönzést megpendítettem, figyelmeztetem hazámfiait azon mondottamra: mikint földművelő népünk a földbirtoki szabadságnak üdvös eredményét csak akkor élvezhetendi, ha egyszer az ipar és takarékosság hazánkban meghonosodva, az értelmiség pedig egyátalán annyira kifejtve lesz, hogy a drága időnek nagy becsét illőkép méltányolni s az igaz valót a gőztől megkülönböztetni tudandjuk. Mondhatnók, hogy az eddigi földesurak nagyobb része is az úrbéri viszonyok megszüntetésének üdvös eredményeit majd csak akkor élvezhetendő gyarapodólag, ha az ipar s takarékosság szellemétől áthatva annyira megértelmisedik, hogy ők is az ingyenélőség utáni vágyból kitisztulva, s a megrögzött előítéletekből kibontakozva, az igaz valót a gőztől megkülönböztetni s önérdekeket a közérdeknek alárendelni képesek leendőek, minthogy az egyes polgárok úgy, mint az egész polgári társaság boldogulása, az állodalom országos gyarapodásával karöltve jár, és hanyatlik a hanyatló országban minden. Ezt a tanulmányt hazánk történetéből magunknak már rég megszerezhettük volna, ha inkább okoskodva , mint szétszaporitva haladni képesek lettünk volna. Eljött annak ideje , mellyben illy képesség nélkül vesznünk kell, miszerint minden tehetségünkkel oda kell működnünk, hogy ezt magunknak megszerezzük, hová csak a czélszerű népnevelés és népoktatás útján juthatunk. Földművelő népnél, mint a magyarországi, a népnevelési és népoktatási rendszernek különbözni kell a műiparos népek népoktatási és népnevelési rendszerétől. Ezt méltányolva, igen czélszerűnek tartom, hogy nálunk minden falusi iskola számára egy külső telekállomány a közlegelőből kiszakittassék és egy holdnyi belső telek az iskolához csatoltassék. A tanító kötelessége legyen a belső telket gyümölcsös és veteményes kertül használni, s itt az iskolás gyermekeket gyümölcs- és vetemény-termesztésben gyakorlatilag oktatni, míg a külső telket az ismétlő tanulók által (vezérlete alatt) mezőgazdaságilag műveltetné úgy, hogy az iskolai gazdaság mintául ') Lásd PESTI NAPLÓ 12. és 13. számait.