Pesti Napló, 1850. március (1. évfolyam, 1-18. szám)

1850-03-26 / 14. szám

az illetőket kötelességekre. A magyar fő aristokratia azonban, úgy látszik, ollyan, mint volt a franczia e század elején, mellyről, ha jól emlékezünk, Napoleon mondá, hogy 1789 óta sem tanúlt semmit! Ám lássa, ha ráillenek Napoleon szavai. Ha elfog­nak jönni a napok, mellyekben kénytelen leend sza­vunkra emlékezni — mit mi nem óhajtunk — késő lesz mellét verni s fürteire hamvat hinteni! — Az ildomos ember nem nézi csak a mát, de holnapra is combinál, s a szerint iparkodik intézni tetteit, hogy őt a jöhető készületlenül ne találja. Az ősi curia ablakaiból már nem láthatni annyira, mint mennyiről a villámhordó föllegek evezéseket megkezdik. Prága, mártius 16-k­án. TISZTELT SZERKESZTŐ ÚR! Tehát csakugyan való-e, hogy végkép eltűnt már amaz elválasztó fal , mellyel egy kegyetlen balítélet, s egy még kegyetlenebb alkotmány ugyanazon állodalom országai, nem­zetei , sőt lakosai közé állítottak vala ? Igaz-e , hogy a magyar működése Ausztria irányában, nincs többé olly szűk határok közé szorítva ? hogy a magyar csak a státus köz ja­vában keresi a magáét, hogy a köz érdekben leli a magánt is ? Ha igazak mindezen föltétekt, mint azt a PESTI NAPLÓ pro­­grammja tanúsítja: tehát talpra Magyar ! ne csüggedj! cse­kély a te veszteséged, mert nagyszerű a nyeremény. A bar­­barismus ideje letűntével, feltűnt a te aranykorod; nem leszesz többé csak magadra hagyva, mert Ausztria többi nemzetei kö­rülvesznek, sorukból kiesni nem hagynak tégedet. Nagy halás, nagy is leszesz, ha nagygyá lenni csak akarsz. Nagyléted pedig ne legyen csak képzelt, a múlthoz ha­sonló, s ennélfogva könnyen összerogyható. Szükséged van szilárd, rendíthetlen alapra, ollyan eszközökre, mellyek üdvös következményei ki nem maradhatnak, s mellyek sírkére föltett czélodhoz közelebb visz. De mindezt csak a többi nemzetekkel összekapcsoltabban érheted el, s pedig úgy, ha fennen javad azokét nemcsak nem gátolja, hanem ellenkezőleg azt létre­hozni segíti, ha az ellenséges elvek és tervek gyökerestül mindörökre ki lesznek irtva. Magyarok ! A régi barbár idő lejártával ki lőnek egyenlítve azon egymástól eltérő, egymás közt különböző politikai esz­mék; most egy a tény, egy a czél. Vegyétek ezt fontolóra, mert ez igazságon alapszik a státus kör, és a nemzetek külön java. Ne kétkedjetek, az istenért, rokonszenvünk igazléte fe­löl ; nyilatkozatunk őszinte, úgy van, valósággal úgy ! — Ha pedig tanúságra volna szükség, utasítjuk e lap tisztelt olvasóit az UNION czimü prágai lapunkra, mellyben —el pesti leve­lezőnk , csupán Magyarországot tárgyaló czikkeinek helyt szí­vesen engedünk, s engedni jövőre is fogunk. Minap felszólító e lap Ausztria minden lakosait a vizkárvallottak érdekében, s örömmel említjük meg azon kis pénzösszeget, melly eddig már az UNION szerkesztősége kezébe jutott, s nemsokára közöl­­tetni is fog. Ez ugyan nem érdemel dicséretet, mert a huma­nitás elve szerint cselekszünk, de legalább bizonyságul szol­gálhat azoknak, kik a rokonszenvünk felöli eszmével meg nem barátkozhatnak. — Ha netalán valaki kérdené : miért késtünk mostanig politikai vallomásunk nyilatkozatával ? arra is felelünk röviden és szabatosan. Attól tartottunk, hogy a még be nem hegedt sebek, mellyekről csak sajnálattal emlékezünk, visz­­hangot nem fognának engedni. A PESTI NAPLÓ programmja azonban reménysugárként hatott kedélyünkre, s íme szándé­­kunk: Történetére nézve, a cseh nem bír kevesebb igénynyel Csehországra, mint a magyar Magyarországra. Svatopluk ke­zében nem kevésbbé páriít (így) a fegyver, mint Árpádéban. Mindketten hódítanak, mindketten uralkodónak az általuk meg­hódított országokban. Igényre föl vagyunk jogosítva, ezt két­ségbe nem hozhatni; de a történeti jog el nem mellőzheti a természetit. Amaz való, imez pedig szent. Uralkodási vágy ne foganszék tehát keblünkben, hanem azon legyünk, hogy őriz­zük nyelvünk s nemzetiségünk ép létét, hogy magas fénypontra emelkedhessünk. Biztosítékot ugyan az engedményezett al­kotmányban is lelünk, de megsérthetlenné tenni azt, csak magunk bírjuk, ez csak a mi hatalmunkban áll. Ha a PESTI NAPLÓ, mellynek programmján nem akarunk kétkedni, bár szavakról nem szoktunk sokat tartani, a föltett czél felé fog haladni, úgy szerencsét kívánunk neked, magyar nemzet , tisztelt szóvivődhez; ha jövőre is szívesen, minden gyanú nélkül fogadod el a barátságos kínálatot egy hasonsorsú nemzettől, úgy örvendj magyar, mert kettőztetett erő csak fe­lét teszi szükségessé bizonyos időnek. Magyar- és Csehország nagyléte pedig egy nagyszerű, rendíthetlen Ausztriát föltéte­lez , tehát az összes állodalom újjáalkotásán működjünk, meny­nyire lehet, mert csak ép és fris testben épek és frisek a ta­gok is. TÖBB CSEH, ÜDV A DERÉK CSEHEKNEK ! Örömmel fogadjuk a testvérleg nyújtott jobbot, s magyar őszinteséggel szorítjuk meg azt! Nem akarunk kétkedni az őszinte indulaton , mellyel önök itt hozzánk szólanak, s ré­szünkről bizonyosakká teszszük a t. levélíró férfiakat, hogy mi, ismert magyar őszinteséggel leszünk hirdetői azon testvéries vonzalomnak, melly a nagy birodalom minden népeit, s igy a derék Cseheket is, velünk, s minket viszont velök, kell, hogy összefűzzön. Programmunk igéit megtestesitni lankadatlan buzgalommal ügyekrendünk; s bizton reméljük, hogy ezen ügyekezetünk sikerítésében minden értelmes magyar gyámolítását megnye­­rendjük. A birodalmi alkotmány 5. §-a, szent leszen előttünk; nem háborgatandunk az ausztriai nagy népcsaládban egyet is e §­ által biztosított jogaiban; de a magunkéi felett figyelme­sen ezt állván, a megtámadóknak bátran fogjuk rivalni: Ne bántsd a magyart! Min magunkról tudjuk, milly szent, m­illy kedves minden népnek nyelve, nemzetisége, s azért nem fogunk soha sértő­­leg járulni e mély érzelemhez. Egyébiránt van egy magasb czél, melly minden népet összefűz, a szabadság! A népek még nem értek meg arra, hogy ennek áldozatul hozzák nemzeti­ségüket ; de röend idő, mellyben ez meg fog történni. S úgy látszik, a birodalmi alkotmány — lelkes, ifjú fejdelmünk VIRI­­BVS VNITIS jeligéjénél fogva — e czél felé akar vezetni ben­nünket. Áldás leend munkáján ama férfiaknak, kik e nagy, ne­mes feladat létesítésén fáradoznak. Mi örömest munkálunk közre velők, míg ez után haladnak, hogy az egy, nagy és erős Ausztria szabad is legyen! Fogadják önök szives köszöntésünket. A szerk. hogy Szentpéteri e kárpitos szerepét szokott jelességgel adá. — Dávidot László, Esztert Komlóssi Ida személyesítette. László a könnyelmű s jóhiszeműségében több képzelgéssel mint valódi érzelemmel magasrangu hölgy szerelme után ábrándozó mesterlegényt azon életteljes elevenséggel adá, melly őt a színpadon mindig olly kedveltté teszi. Komlóssi Ida az egyszerű, hitben, szeretetben és nevetséges őszinteségben erős, leányt szint annyi hűséggel mint kedvességgel személye­sítette , ügyesen és finomul mozogván azon határok közt, mellyeket egy részről kissé nagyon is őszintén ajánlkozó sze­relme , más részről pedig azon körülmény szabott eléje, hogy minden őszintesége mellett a női tisztességet meg kellett ónia a nevetségességtől. Illy szerep helyes előadása után, bármilly csekély legyen is az magában, az előadó annál inkább dicsé­retet érdemel, mert legkisebb túlzás azon módban, melly sze­rint a nyilt keblű leány Dávidnak csak nem tányéron hordja utána szivét, eltorzítaná s visszataszító alakká tenné az elő­állított személyt.­­ A felvonások közt és után négy táncz adatott elő, mellyekben Sári Fámi és Kurz Antonia, ki szép szorgalmának szembeszökő előmenetelben veszi díját, leginkább kitűntek. Itt azon megjegyzést tehetnék, miért nem iparkodik az igazgatóság vásár alkalmával válogatottabb játékrenddel föl­lépni. E körülményre nézve azonban elénk adja a színlap a mentséget, melly napok óta hosszú sorban mutatja fel a kö­zönségnek a betegeket és gyöngélkedőket. A mai szinlapnak erre vonatkozó jelentése következő: „Farkas Károly gyön­gélkedik. Latkócziné, Szathmáriné, Bulyovszkiné betegek. Iteina, Campilli, Farkas Lajos szabadsággal elutaztak.“ Mart. 21. Lovassi Betti jutalomjátékául NORMA opera 2 felv. irta Romani, ford. Szerdahelyi, zenéje Bellini­töl. Mart. 22. először EVANGELIUM és CSALÁDÉLET dráma 5 felv. 6 képpel. Írták Louvestre Emil és Bourgeois, fordí­tották Csepreghi és Egressi B.—Müller Rudolf lelkész szeretet és boldogság közt él nejével Linóval. Leuthold Rafael gróf a nőt megszereti, s viszonszeretnét megnyerni iparkodik, mit csak Müller eltávozásával remél elérhetni. Megtudja e felől tusakodtában, hogy M. Rudolf nem más, mint Stifelius, egy vallásos felekezet alapitója, ki a proselyta-csinálás dicsőségét megunván, s nyilvános pályájától mostani magányába vonult, hol fölvett álnevét annál inkább volt oka megőrizni, mivel a kormány befogatását elrendelte. Miután a gróf e kormány­rendeletet tudja , könnyen eltávolítja Stifeliust az árulása kö­vetkeztében , elfogatására jövő katonák elöl; az utóbbi Salz­burgba megy, hol nagggyá növekedett felekezete várja, s egy pár hónapig diadalmas körutakat tesz. Leuthold ez alatt elfogja a férj és nő közti leveleket mindkét részről. A nő té­­pelődése férje vélt hallgatása s feledékenysége miatt, hozzá járulván rokonnőjének Dorottyának a nagyvilági elvekről tar­tott s felizgató folytonos fecsegései, valamint az is, hogy a gróf színre olly szép tulajdonokat tüntet fel Lina előtt, mely­­lyek ennek lelkét már előre lekötelezék iránta; mind e körül­mény megteszi, hogy a gróf czélt ér szerelmében. Lina atyja (Staukar erdész), ki a hajszövést éles szemmel Jüszint észre­veszi, már későn érkezik meg egy levéllel M. Rudolftól, mely­­lyet a gróf levél-csempésző kezeitől megmentett, s mellyben Rudolf, panaszkodván neje hosszas hallgatásáról, legközelbi visszaérkeztét ígéri. . . Megjővén a férj, a neje s a gróf közti titkos viszonyt megtudja, s nejét eltaszítja, elvál tőle, ki bűnét most kezdi, későn, megbánni. A jelenések, mellyek e felfedezést megelőzik, kifejtik és kisérik, a mélyen sze­rető s mélyen sértett férj nagy fájdalmai, a nő kínszenvedése szégyen és vesztés rettegései közt, a becsületes erdész tö­rekvései a fenforgó bajt lehetőleg jól elsimítani, a gróf daczo­­lása, melly mélyen sü­lyedt lelkét sok oldalról kitünteti, mind ezek a dráma legszebb helyeit képezik. . . Midőn a kétség és remény fájdalmai közt Rudolf végre bizonyos lesz neje hűt­lenségéről , s e veszteség felett zúzott lélekkel áll, kell az egyházba mennie, hogy a hívek lelkét beszéde által vigasz­talja s erősítse. Nagy lelki küzdelmek közt, testben is roska­dozva, fölmegy a szószékre, mellynek alsó lépcsőjén az el­­taszított nő foglal helyet. A lelkész olvassa az evangéliumot, mellyben Jézus mondá, hogy a ki bűn nélkül érzi magát, első vessen követ a parázna nőre; kit midőn senki sem bántana, Jézus is megbocsáta neki, mondván: menj el, és többé ne vétkezzél. Az evangélium igéi meghatják a lelkészt, s meg­bocsát a nőnek, ki a szószék lépcsőin lábaihoz felcsúszott. A dráma egyike a legjobb franczia színműveknek, hatá­sokban gazdag, a nélkül hogy ezek külről erőszakoltatná­­nak, s lelki állapotok és élet festésében is dicsérendő. — A mű­hez méltó szorgalommal történt az előadás. A lelkészt, ki magas értelmiség mellett nemes lélekkel és mély érzéssel bír. Lendvai mind a csöndes házi élet boldogságában, mind szen­vedései viharában jelesül személyesítette; úgy Szentpétert az élvek után kapkodó s­érttök a lélek magasabb kincseit kész­séggel feláldozó világfiak gyűlölésével teljes, becsületes, azon­ban okos és szemfüles erdőszt. Linát Komlósi Ida adta, s di­cséretesen tűnt ki mind azon jelenésekben , mellyek férje iránti hű szerelmét, elfogulatlan lelkének a Dorottya csábsza­­vai általi behálózását, a jeles lelki tulajdonokat fitogtató gróf általi elbájoltatását tükrözők vissza; jól sükerültek további je­lenései is, mellyekben bűnérzetével és férje szerelme elvesz­tésének fájdalmával küzdött. Mind e jelenésekben annál inkább örvendünk a széptehetségü színésznő helyes felfogást és jól sükerült kivitelt bizonyító játékának, mert benne szorgalmá­nak és tetemes előhaladásának kitűnő jeleit vettük. Sajnáljuk azonban, hogy utolsó felvonásbeli jelenéseiről ugyanezt nem mondhatjuk , mellyek némellyeiben egykori, most ugyan már nagy mértékben leszokott, síró modorába esett vissza... Előre azon szorgalommal és gondos tanulással, mellyel eddig haladt, s a mi kevés még e modorból hátra maradt, meg fog törni s lehullni a művészet templomának küszöbén, hol a tisz­telt színésznő kitűnő hely elfoglalására van meghíva. ÚRBÉRI VISZONYOK. Harmadik czikek. ") Korizmics urnak „Úrbéri kárpótlás“ czimü czikkeiben ki­fejtett nézeteivel nagyjában egyetértek s az úrbéri kárpótlás ügyének minél előbbi kiegyenlítését az állodalomnak és a pol­gári társaságnak egyaránt nagy és lényeges érdekében tenni találom, minélfogva én azt az első teendők közé sorolom, tekintve a martius előtti földesuraknak aggodalmas helyzetét, mellyben sem vagyonának mibenlétét kiszám­itni, sem major­sági gazdaságának czélszerű elrendezése iránti teendőit elha­tározni egyikök sem képes. Mirel pedig a családatyának és státuspolgárnak gondoskodni annál inkább kötelességévé lett, minél inkább közeledik azon nap, mellyen az adót majd le kell fizetnie, s egyéb kötelezettséginek is eleget kell tennie a nélkül, hogy ma még tudná: miből? és hogyan? Illy bi­zonytalan helyzetnek igen természetes következménye a mar­tius előtti földesuraknak azon nyugtalanság és elégületlenség szülte légu­táni kapkodása , melly az uj viszonyokkali meg­­barátkozást lehetlenné teszi. Ezekkel pedig meg kell barát­koznunk , hogy boldogulhassunk. A megbarátkozást azonban lehetővé is kell tenni, s azért az e tárgybani idézést helyén épen nem találom. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az úrbéri kárpótlás ügyének méltányos eldöntése előtt, egy olly földadórend­szernek — melly az adózási kötelességet az adózási képes­séggel egyensúlyozza — megalapításáról még csak álmodni sem lehet. S kérdem: várjon méltányos, vagy igazságos volna-e a martius előtti földesurakat — kik az öröklött, vagy pénzen szerzett jószágokon fekvő pénztőkének kamatját akár fizetni kötelesek, akár élvezhetni följogositvák — a martius előtti jobbágyokkal a földbirtokra nézve egy aránylag meg­adóztatni, mielőtt az úrbéri haszonvételek veszteségéért illően nem kárpótoltattak ? Ezt tekintve, el kell ismernünk , hogy az úrbéri kárpótlás ügyének igazságos és minél előbbi eldöntése az állodalomnak és polgári társaságnak egyaránt legnagyobb érdekében van. S azért kívánatos, hogy ezen életkérdésnek eszélyes megoldása tovább ne halasztassék, miután az a kö­rülmény : — várjon a magánbirtokok összesítése, tagosztá­lyozása , legelő-elkülönzése stb. az illető jószágon megtör­tént-e , vagy nem ? — a kárpótlási járandóságnak kipuhato­­lását és meghatározását épen nem akadályozza. S miért és miben akadályozhatná ? Hiszen az erre nézve szükséges fölmérések — a jobbágytelkek urbériség alóli föl­szabadítása után — az ezutáni szabad községek (mellyeknek tagja leend az eddigi földesúr is) köz­költségen még czél­­irányosabban eszközölhetők, minthogy az úrbéri föld­ illető­ségekre a helységbeli urbáriumokban, a közlegelőbeli já­randóságokra nézve pedig a minden megyében történt úrbéri rendezésekben s legelő-elkülönzésekben, a vezérkulcsot föl­találjuk. Miután már itt a birtokösszesítést, tagosztályzást és le­­gelő-elkülönzést megpendítettem, figyelmeztetem hazámfiait azon mondottamra: mikint földművelő népünk a földbirtoki szabadságnak üdvös eredményét csak akkor élvezhetendi, ha egyszer az ipar és takarékosság hazánkban meghonosodva, az értelmiség pedig egyátalán annyira kifejtve lesz, hogy a drága időnek nagy becsét illőkép méltányolni s az igaz valót a gőztől megkülönböztetni tudandjuk. Mondhatnók, hogy az eddigi földesurak nagyobb része is az úrbéri viszonyok meg­szüntetésének üdvös eredményeit majd csak akkor élvezhe­tendő gyarapodólag, ha az ipar­ s takarékosság szellemétől áthatva annyira megértelm­isedik, hogy ők is az ingyenélő­­ség utáni vágyból kitisztulva, s a megrögzött előítéletekből kibontakozva, az igaz valót a gőztől megkülönböztetni s ön­érdekeket a közérdeknek alárendelni képesek leendőek, mint­hogy az egyes polgárok úgy, mint az egész polgári társaság boldogulása, az állodalom országos gyarapodásával karöltve jár, és hanyatlik a hanyatló országban minden. Ezt a tanul­mányt hazánk történetéből magunknak már rég megszerez­hettük volna, ha inkább okoskodva , mint szétszaporitva ha­ladni képesek lettünk volna. Eljött annak ideje , mellyben illy képesség nélkül vesz­nünk kell, miszerint minden tehetségünkkel oda kell működ­nünk, hogy ezt magunknak megszerezzük, hová csak a czél­szerű népnevelés és népoktatás útján juthatunk. Földművelő népnél, mint a magyarországi, a népnevelési és népoktatási rendszernek különbözni kell a műiparos népek népoktatási és népnevelési rendszerétől. Ezt méltányolva, igen czélszerűnek tartom, hogy nálunk minden falusi iskola számára egy külső telekállomány a közlegelőből kiszakittas­­sék és egy holdnyi belső telek az iskolához csatoltassék. A tanító kötelessége legyen a belső telket gyümölcsös és vete­ményes kertül használni, s itt az iskolás gyermekeket gyümölcs- és vetemény-termesztésben gyakorlatilag oktatni, míg a kül­ső telket az ismétlő tanulók által (vezérlete alatt) mezőgazda­ságilag műveltetné úgy, hogy az iskolai gazdaság mintául ') Lásd PESTI NAPLÓ 12. és 13. számait.

Next