Pesti Napló, 1850. július (1. évfolyam, 92-118. szám)

1850-07-15 / 104. szám

ta , a minisztérium által ítéltessenek el ; ez utóbbi tehát arra utasitá a táborszernagy-parancsnokot, hogy az illető iromá­nyokat s okleveleket küldje fel s mig ezekre elhatárzás innen felülről nem történik, végítéletet a követek felett ne mondjon. E parancs nem jön teljesítve s a táborszernagy saját elhatá­rozása szerint részint szabadon bocsátotta , részint elitélte a követeket. Erre a minisztérium mással nem felelhetett, mint hivatalteli felfüggesztéssel. Azonban K. Geringer ittlétének még nyomatékosabb követ­kezményei is leendőek; a báró egész nyiltszivű­séggel elő­terjesztő, hogy tekintéllyel bíró polgári hatalom Magyarhon­ban nem is képzelhető, míg a katonai kormánynak olly nagy kiterjedésű hatásköre van , hogy mellette a polgári kormány csupa árnyékká lesz. Kormányunk e szerint elhatározta, h a mint a dolog természete is megkívánja , hogy ezentúl nem a katonai hatalom a polgárinak, hanem ez amannak reend fölé­rendelve. B. Geringer már­is önök körében mulat s egész bizonyossággal közlik, hogy néhány nap múlva hivatalos alakban Magyarhon helytartójává fog kineveztetni. Teljhatalmú katonai parancsnok nem fog ezentúl Magyarországba küldetni s igy kevés érdekkel bir az, vájjon mellyike azon táborno­koknak , kik az újságokban­­. Haynau követőinek jeleltetnek ki, fog a 3. hadsereg-test parancsnokává kineveztetni. A kivéte­les állapot jelen szigorúságában aligha fenmarad s minden­esetre csak a nagyobb városokban fog az eddigi alakban ke­zeltetni. Hazánk viszonyai mindenesetre nagy változásnak mennek el­be, é­s ezen változások nem lesznek elkülönzött tény, hanem az azokat okozó elv a többi tartományokban is keresz­tül fog vitetni, nevezetesen Olaszh­onban, hol a polgári hata­lom számára szinte tágabb tér fog nyittatni. — Mindez ter­mészetesen csak ideiglenes rendszabály leend, — hazánk de­finitiv szervezetéről e perczben még bizonyost nem irhatok, de, úgy remélem , legközelebbi levelemben e tárgyra nézve is érdekes és kimerítő adatokkal fogok szolgálhatni. Annyit pedig megnyugtatásul már most is mondhatok, hogy az ó­­conservativeknek, mint ollyanoknak, e tárgyra épen semmi befolyásuk nincs,­­ a belügyminiszter nézeteikkel sehogy sem akar megbarátkozni s ezeket az alkotmányosság elvével merő ellentétben állóknak tekinti. Nem­ titkolhatom azt is, hogy e párt b. Haynauban erős támaszt találni remélt s hogy ennek gyámolitásától nagy sükert ígért magának. Nem tudom, mi vi­szonyban állott a lelépett tisznagy az ó-conservativ párttal, de most midőn fényes helyzetét elhagyni kénytelenült, természe­tesen befolyása is csökkent, ha szinte szándékában lett volna, ezt az e-conservativek felsegélésére használni. E napokban itt érdekes jogeset adta elő magát. Egyik hely­beli ügyvéd, — Schönpflug a neve — kirándulásról vasúton visszatérvén, alkalmasint valami jó barát feladása következté­ben a rendőrség által letartóztatott, mert a Brünnben megje­lenő „Presse“ egy száma volt zsebében. Az ügyvéd fogságba vitetett s a haditörvényszék által, úgy hiszem, négyheti porko­láb-fogságra ítéltetett el. Ezalatt az ügyvédi kar tegnapelőtt az igazságügyi miniszterhez sietett s az esetet előadván, arra hi­vatkozott , hogy csak a „Presse“ előfizetőire vagy terjesztőire van büntetés szabva, nem pedig azokra, kik annak egyik szá­mát zsebben hordják. Az igazságügyi miniszter megígérte, hogy e tárgyban Weiden tbsznagygyal fog értekezni s ezt az ítélet visszahúzására felkérni. — e lépés eredménye még nin­csen tudva, de ki Weiden tábornok alkotmányos gondolkozás­módját ismeri, az előtt a dolog kimenete kétes nem lehet. Lugos, jut. 7. Az egész birodalom minden országai, s részei közöl a Te­­mesi Bánságnak, és Szerb vajdaságnak jutott azon szerencse , hogy teljesen független, s mindeddig nem tartozik semmi ko­ronaországhoz. Csakhogy azután ime függetlenségnek na­gyon is érezzük nyomasztó következményét, mert abban rejlik oka annak, miszerint sem politikai, sem igazságszolgáltatási tekintetben tartományunk rendezve nincs. A politikai felosztás elkészült ugyan, s a terv még májusban terjesztetett föl leg­felsőbb helyre jóváhagyás, és megerősítés végett, azonban eldöntő határozat e tekintetben ekorig nem keletkezett, s mi, hogy a Reichsz. Zeitung májusi két számában megjelent fél­­hivatalos közlemények értelme szerint, a minisztérium a Te­­m­esi Bánságnak, és Szerb vajdaságnak, mellyik koronaország­hoz leendő kapcsolását? a birodalmi alkotmány 12-dik §-a s az 1849-dik évi nov. 18—ki cs. patens tartalmához képest nyílt kérdésnek tartja, s miként az érintett két czikk szövege tanúsítja, maga a kormány is hajlandónak mutatkozik arra, hogy Magyarországba ismét bekebeleztessék, alig lehet re­ményünk, hogy a körülmények további kifejléseig politikai igazgatásunk gyökeresen organizáltathassék. He­ pedig nagy szükségét érezzük ennek, mert — mikép már a Figyelmező 1849-dik évi dec. 28—ki számában meg volt írva — alig van 15. hivatalnok, kik megállhatják a sarat. Azonban vigasztaljuk magunkat azon német mondattal, hogy die Geduld bringt Bosen! Alaposabb azon reményünk, hogy a törvénykezés legkö­zelebb rendeztetni fog. S erre a mindennapi kenyéren kívül mindnyájunknak legnagyobb szükségünk van, sőt igen soknak, kiket a sors egész mostohaságával látogatott meg, s majdnem tönkre juttatott, épen az fogja mindennapi kenyerét adni. Mert tudnia kell az olvasónak, miszerint volt csa­k. kormánybiztos Deschan Achill úr — alkalmasint bizonyos kotteria sugallásai következtében — mindjárt a forradalmi hadsereg szétoszlása után rendre záratta be a forradalmi kormány idejében szolgált megyei tisztviselők mindegyikét s mintegy három hónapig tartá őket a megye épületében fogva mindaddig, míg szeren­csecsillaga neki is lehunyt, s a megyei kormány gyeplője másnak jutott kezébe. Hogy volt-e, s kitől neki erre utasítása ? azt az ő lelke tudja, mi egy általunk igen tisztelt cs. hadbírótól tudjuk , hogy nem. Egyébiránt tempi passati. Elég az hozzá: sok használható ügyes egyén kiszenvedte a magáét, s mivel három havi hivataloskodásuk ideje alatt a Kossuth-bankókból kincseket nem gyűjthettek,s a mit gyűjtöttek is, a szél elfújta, s azután a mostani intervallumig majdnem mindenüket el­költötték, s igy képzelhetni, milly jótékony hatást gyakorland rájok valami hivatal elnyerése. A törvényszékek rendezésével, a Temesi Bánságban, és Szerb vajdaságban Névery, volt udv. kanczelláriai előadó , mlga, van megbízva, ki erélyesen törekszik a rendezésnek mennél hamarabbi életbeléptetésére. A bíróságokért folyamo­dók — számra 43 — kérvényei, mihelyt e napokban az itteni megyei főnök úr azokra vonatkozó véleményét benyujtandja, a kijelölés kíséretében az igazságügyi miniszter úrhoz fognak fölterjesztetni, s igy remélnünk szabad , hogy augusztusban, ha mindjárt a végén is, törvényszéki bíráink kinevezve, s a bíróságok rendezve leendvén, a mintegy év óta, a nép nagy hátramaradására és kárára megszakadt polgári törvénykezés, rendes, és — akarjuk hinni — az előbbeninél sokkal jobb sükert ígérő kerékvágásába fog visszavezettetni. Mert az igaz­ságügyi miniszter úrnak, a törvénykezést szabályozó meg­­becsülhetlen rendeletei, megérdemlik, miszerint azokat a leg­jobb si­ker koszorúzza, mi egyébiránt egyedül úgy lehet­séges , ha pályavégzett, szakértő törvénytudók fognak alkal­maztatni. Hogy már a német, vagy pedig a magyar nyelv leend-e a törvénykezés nyelve? bizonyosan még nem tudjuk. Úgy hal­lottuk, miszerint Névery miniszteri biztos úr a magyar mellett van. De hiszen nem is lehet más mindaddig, míg a magyar törvények szerint fognak ügyeink elintéztetni. Tartományi főnökMayerhoffer vezérőrnagy őexcellja erélyes kormányzásáról dicsérőleg lehet és kell írnom. A­hol csak le­het, késedelem nélkül­ segít a dolgokon. Hogy valaki hízelgésről ne vádolhasson, pár adattal szolgálhatok. Egy megyei csendbiztos, föladá a facseti főbiztost — ki történetesen román — hogy a fegyvereket a kerületebeli la­kosoktól beszedetni elmulasztotta, s a nép határos lévén Er­­délylyel rész hangulatú, s igy könnyen lehet kitöréstől tartani. A tartományi főnök tüstint, gyalog- és lovaskatonaságot kül­dött ki, titokban a hely­színére, kik kisebb szakaszokban elo­szolván , mindenütt egyszerre s váratlanul vivék végbe a szük­ségelt motozást, és találtak mindöszre.... 5 db rész­fegyvert. A feladó pedig megkapta a mit keresett, t. i. a hivatalábóli el­mozdítást......... Továbbá, még a télen az oraviczai volt kerületi főbiztos, a nép zsarolásáért, melly ellene katonai egyén által végbevitt vizsgálatok nyomán bebizonyult, kicseppent hivatalából. Legközelebb pedig egy esküttön adtak túl bizonyos pénz­sikkasztás végett, melly egy másik megyei hivatalnokon tör­tént. — Pedig e két utóbbi szerbajku, kik öszveköttetéssel s pártfogással bírnak. Ámde Mayerhoffer szigorú és igazságos. Egy bon-mot is kering róla; miért ne írnám meg ? Egy vojvodinai hős elment Mayerhoffer úrhoz , s följelenté, miszerint Temesvárt nem rettegnek a revolutionárius (?!) fejek fényes nappal, Kossuth-féle kalapokat hordani, min­den , valódi vojvodinai méltó botrányára. A tartományi kor­mányzó kérdé erre: ki készíti vagy árulja azokat ? s miu­tán a kívánt feleletet hallá, tüszint utána küldött az érdeklett­nek , azon parancscsal, hogy minden alakú kalapjaiból hozzon magával. Megtörtént. A szegény kalapárus előre remegett a történendők végett, s milly nagy jön bámulása, midőn a tar­tományi főnök, rendre próbálgatván a különféle alakú kala­pokat, egy beperlett-féle kalapot fején megpróbált, s dicsér­vén a készítmény könnyűségét, és finomságát, kérdé : mi ára a kalapnak? A kalapárus felelé, hogy 5 ft p­p. Mire a tarto­mányi kormányzó kivett zsebéből egy 5 ftos bankót, a kalap­árust kifizette, s elbocsátotta. Délután pedig azon kalapban lovagolt a városban. — Hogy a vojvodinai hős erre mikép érezte magát ? arról hallgat a krónika. — Relata retuli. Hir szerint a tisztelt tartományi főnök, K. Stürmer helyé­be menne Konstantinápolyba császári nagykövetül. Igaz-e, nem-e? nem tudjuk, de annyit tudunk, hogy azon magas ál­lást , mellyet jelenleg elfoglal, nem olly könnyű leen­ne hoz­zá hasonlóval betölteni. Időnk tiszta, száraz, nem ártana egy kis eső. Szénánk már lekaszálva s jobbadán behordva van. Az aratást már el­kezdették. A termés általában jó, s ezért a gabonának cse­kély az ára. A legtisztább búza köble 8, 9 váltó forint, a ku­­koriczáé 5 vft. Mindeddig még a zab tartotta meg árát leg­jobban , mellynek köble 7 vagy 6 ft. Mind­ennek ellenére a munkások méregdrágán, hallatlanul fizettetik magokat. Egy kaszásnak naponkint 3 ftot fizettünk, egy 12 éves szénagyűj­­tő gyermeknek 1 ftot, egy 15 évesnek 1 ft 30 krt. Egy arató asszonynak fizetnek 2 ftot, s tovább meglehet 30 kral többet, egy kévekötőnek 2 ft 30 kr, s később alkalmasint 3 forintot. Ezen furcsa, csakhogy másrészről bosszantó tüneménynek oka ezen városi napszámos polgártársaink sajátságos jellemé­­ben rejlik, kik minél nagyobb az ínség, annál olcsóbban , s minél nagyobb a bőség, annál drágábban dolgoznak. A vidéki napszámosok olcsóbbak ugyan rendesen tíz garassal, s ha nem jobban, úgy bizonyára dolgoznak mint városi sansculotte-ink, nem is találhatván munkát, nem igen jönek be a városba olly számmal, hogy a verseny rajtunk segíthetne. LUGOSI: Erdélyből, július elején.­­ Több lapok hasábjain olvastunk már terveket, felszólítá­sokat német gyarmatosításról Magyarországban, de magyar gyarmatosítás még senkinek sem jutott eszébe,pedig ez utóbbi, mielnek hínak, s a­kinek veres haja és púpos háza van, tö­mérdek komikai erő. A­mint már most a boszút lihegő báró e pinczérrel találko­zik, azonnal megismerik egymásban a rokonlelkeket, és be­szédbe erednek. E beszéd közben a pinczér tanácsokat ad a bárónak ol­yformán, mint egy kerítőházból megszökött inas, a báró pedig úgy hallgatja e tanácsokat, mint egy­­ birka. E beszélgetés tartalma abból áll, hogy miután Matild a pin­­czérnek, kinek Számiél nevében és veres hajában és púpos hátában a tudva levő nagy komikai erő lakik, e veres haját és púpos hátát észrevette, s rajta egyet nevetett, tehát a pinczér szinte roppant módon megharagudott, épen olly roppant mó­don, mint maga a báró, s ő is boszut akar állani, épen úgy, mint a báró. De itt egy nagy bökkenő áll elő. A néző, ki jellemzést ke­res, megütközik rajta, hogyan szorult Matild primadonnába a gúnyolódási hajlam, holott illyesmiről a nézőnek eddig sej­telme sem volt. Ne vélje azonban senki, hogy e gúnyolása a veres hajnak és púpos háznak, melly a primadonnától eredeti, esetlegesség vagy ráfogás; nem, ez a Matild jelleméből moti­váltan eredő cselekvény, maga a báró lévén az, ki a Számiél becses személyén elkövetett gúnyolódást illy forma fontos szavakkal motiválja a pinczér elött. Igaz, Matildnak minden­kor nagy hajlama volt a gúnyolódásra... E tekintetben tehát tökéletesen meg vagyunk nyugtatva, és senkinek többé sem­mi szólója nincs a dolog ellen. Az most a kérdés: milly neme az a boszunak, mellyet a leleményes eszű pinczér a mozdulhatlan elméjű bárónak ajánl? E boszu méltó dicséretére válik az elmés Számielnek szintúgy, valamint a kivitelre készséges bárónak, s áll követ­kezőből : a báró estve belopódzik Matild hálószobájába, s utóbb, midőn Matild haza tér, kiugrik annak ablakán, miközben Szá­miel előre népséget csödítendett az ablak alá, melly lássa és kihirdesse a botrányt... Az ugrás tehát minden, és az ugrás nélkül semmi. Ez ugrás megmenti a báró becsületét. Ez ug­rás által a báró, ki olly érdemetlenül sértetett, midőn tenor­nak adatott ki, nemcsak megmutathatja a világnak, hogy ő nem tenor, hanem a legtökéletesebben boszuját állja, kitevén magát azon veszélynek, hogy tolvajnak tartassák, legkedve­zőbb esetben pedig annak, hogy rágalmazónak, a női becsü­let gaz megtámadójának tekintessék minden józan ember által. De ez a bárónak mindegy, ő nem gondol a tolvajság gyanú­jával , az aljas rágalom vétkével, mert öt forró boszú felbő­szült indulata ragadja magával; őt Matild híres tenor énekes­nek rágalmazta, s ez a tenor az, a­mitől ö minden módon s áron szabadulni akar, ez a tenor az, a­mi öt rémkép üldözi, s ö nem akar tenor lenni semmi áron, mert tenornak lenni szörnyű szégyen és szerencsétlenség. Eddig tehát már három bajunk van: egyik a prima donna, másik a tenor, harmadik az ugrás. Most jő a negyedik : Bősz úr. Ezen Bősz most arra készült, hogy Mathildnak éji zenét csináltasson. Természetes dolog, hogy e czélra kell tudni Ma­tild szobájának fekvését, ezt pedig nemcsak külről, hanem kell tudnia belül is a falak szélességét és magasságát, a búto­rok elrendezését, mert különben, ha ezeket Bősz úr nem tud­ja, ott künn az utczán a zenészek nem zenélhetnek. Profanus ember ezt nem érti, de Bősz úr érti, mert ez az akuszikához tartozik. Megkéri tehát Bősz úr Matild anyját, hogy neki Ma­tild szobájának belsejét mutassa meg, a czélból t. i., hogy az éji zenészek ott künn annál okosabban zenélhessenek. Aztán meg az a czélja is van Bősz úrnak, hogy e szobában elrejtőz­vén, majd mikor Matild gyertyával a szobába lép,­­a­mit, mel­lesleg mondva, ott künn a zenészek az ablak megvilágosulá­­sából nem vehetnek észre), akkor ő jelt ad ablakon, hogy már itt van Matild, s rákezdhetik a zenét, melly jelt aztán bizo­nyosan észre fognak venni... így van ez eddig mind igen el­mésen elrendezve. Most jó a megoldás. A báró, hogy a tenortól meneküljön, behe­lyezkedik a szobába, s hallván lépteket, készül kiugrani az abla­kon. A mint felmászik az ablak párkányára, belép gyertyával ke­zében Matild anyja s Bősz ur; a zenészek a bárót vélvén a jel­nek, mellyet Bősz ur az ablakra kiállított,rákezdik a zenét, a mire Bősz ur a báró ellen roppant módon felbőszül, hogy mit akar, hogy ő nem az anyának, hanem a lánynak akart éji zenét csináltatni, stb. A báró úr fenakad az ablak keresztfáján. Most a darab vége felé közeledik, s természetesen mind­nyájan belépnek. Az anya megmondja a bárónak, hogy lánya végett várta őt, s megköszöni neki az éji zenét, a mire Bősz boszankodik, a báró pedig hallgat, mert szörnyet szégyenült; t. i. olly gyöngéd érzelmű embernek, minőnek a báró magát bebizonyította , az öntudat titkos megszégyenítése mindenkor elegendő. Csöndes megszégyenülésében kibékül magában a tenorral is, mi eddig legfőbb baja volt. A kis városba, hol ezek így történtek, megérkezik De Pauli karmester is, s minthogy az időt látogatásra épen leg­alkalmasabbnak találja, betoppan éjfélkor Matild hálószobájába, s jelenti neki, hogy miután csalfogása (t. i.a tenorral, mi a bá­rónak olly sok bajt okozott) napvilágra jött, ezennel kötelez­­tetik visszamenni a színházhoz, hol nincs tenor. Erre a prima donna azt feleli, hogy : biz ő nem megy, a­mire viszont a kar­mester ollyformán nyilatkozik, hogy: de bizony el kell men­nie. Erre Matild megint azt mondja , hogy : ő nem megy , a­mire a karmester követeli, hogy menjen, mert kell mennie, mert a színházzal szerződése van. Ekkor már minden jámbor lélek, ki az adott szó szentségére, a törvényes szerződések kötelező erejére ad valamit, megijed, vélvén, hogy Matildnak csakugyan el kell mennie. E bajban valami Szilárdfi nevű grófhoz, ki neki csak az imént szerelmet vallott, fordul Matild , s felszólítja őt, hogy szóljon már most ő is valamit a dologhoz... A gróf szól, s pedig e képen: Ha Fehértüski Matild kisasszonynak törvé­nyes szerződése van is a színházzal, e törvényes szerződés érvénytelenné válik, mihelyt én őt nőül veszem, a­mit meg is fogok tenni... S igy történik, mindnyájan fejet hajtanak, s egy­nek sincs annyi esze, hogy azt mondaná : a kötött szerződés­nek szentül kell állnia, s azt a viszonyok változása fel nem oldhatja... Nem, ezt egy ember sem mondja, hanem a német eredetű vígjátékból mindnyájan azon nagy és igazságos tanuló­sággal megyünk haza, hogy a szerződéseket a hatalmas úr soha sem tartozik megtartani, azok csak a hatalmatlan sze­gény embert kötelezik. Nagy tanulság ! Meg kell jegyezni! Júl. 13. ERNANI, opera 4 felv., írva Piave, ford. Egressi B., zenéje Verditül.

Next