Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)

1850-09-11 / 152. szám

di boldogsága egy vizsgálat sükerétől függ, s ez nem álérzelgőség. Azon csalásokat, mellyeket tapasztalás szerint né­­melly jelöltek használtak ott, hol e vizsgálatok eddig fenállottak, tilos segédszereket az írásbeli munkáknál, megvesztegetések, hogy az adandó kérdéseket előre megtudják, idegen munkák becsúsztatása, sőt, mint előfordult, idegen személyek becsúsztatása,­­ nem azért említjük, hogy ezekből e vizsgálatok ellen vala­mit következtessünk: csupán szükségesnek találtuk a figyelmeztetést, hogy ezen oldalról is fejlődhetnek rész­következmények. A jelen törvény szerint a vizsgálati bizottmányok mindenikében legalább egy nem-tanárnak kell lenni. S ez helyes. Mert ha a vizsgálat kizárólag tanárokra bí­zatnék , az iskolának igen nagy uralkodás adatnék, s csak az öntanította, vagy felállította nézet tekintetnék helyesnek, minek mindenekfelett egyoldalúság a követ­kezménye. De azért még roszabb volna, ha a vizsgá­lat a tanárok kizárásával csupa úgynevezett praktiku­sok által tartatnék. Mert ennek következése lenne czél­­szerű­tlen s a jelöltekre nézve közönségesen méltányta­lan vizsgálási mód. Szólottunk az állodalmi vizsgálatok előnyeiről s há­trányairól, ellenök következtetni csak úgy lehetne, hogy a pontos mérlegelés után a hátrányoknál találnák a túlsúlyt. Nem gondoljuk , hogy fejtegetéseinknek ez volna eredménye. Nagyon csalódnának ugyan, kik azt hinnék, hogy e vizsgálatok által az ifjaknak szivet és vesét kutató is­meretére juthatnak, s a tehetséget és érdemet arany­mérleggel lét­számra mérlegelhetik. Hanem, ha meg­gondoljuk , bizonyos ismeretek megszerzését azoknál, kiknél szükségesek, milly hamar s könnyen előidézik, mennyire korlátolják a nepotism­us és helytelen kedve­zést , mennyire kedveznek a középosztályoknak elő­kelő tudatlanság és igénylőség ellen túlnyomó hasznos­ság dicséretét azoktól meg nem tagadhatjuk. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL, XLII . Bécs, September 8. Midőn néhány hét előtt azt írtam­, hogy a hírlapi cautio nem fog magasabbra emeltetni, csak­ugyan igazat mondtam , hanem csakúgy mint az egykori pa­raszt, ki azt állította, hogy kiz ő a zsidót nem sértette meg, hanem­­ megpofozta. Hiteles tudósítások szerint a cautio nem nagyobbittatik, hanem — a hirlapbélyeg be fog ho­zatni és franczia modor szerint röpiratokra stb. is kiter­­jesztetni. — Ez által a hirlapírtactós nincs nehezítve, hanem az olvasás. A kiadó kénytelen lesz lapja árát magasabbra emelni s ugyan azon mértékben, mellyben annak ára felebb száll, az olvasók száma csökkenni fog. — Általában úgy lát­szik, hogy azok, kik a sajtó sorsát eldöntik, annak csak rémitő oldalait tartják szem előtt s jótékony hatását tekintetbe nem veszik. Az 1848. év az illy felfogási módot mentheti, de he­lyessé még nem teszi. Tudva van, hogy borozó társaság, ha már a tizedik vagy huszadik palaczkhoz ért, a korcsmárostól már nem is kap pezsgőt, hanem közönséges tiz krajczárost, mellyet ugyanazon kedvvel szokott meginni , mint azelőtt a pezsgőt; •a a részeg nem tud ítélni. 1848. évben pedig rop­pant volt a részegek száma, kik a legcsúnyább moslékot is nektár gyanánt szörpölték; azóta pedig a nagyobb rész kijó­zanodott, s a mi után akkor mohón kapott, azt most megvetés­­­­sel visszautasítaná. Az utezui irodalomnak Ausztriában már nincs jövendője; a becsületes irodalomtól őszinte kormánynak m­it sem lehet tartani. A Wiesbadenben együtt levő franczia legitimisták magavi­selete nem igen jó benyomást tett a mi udvarunknál s ez mind­inkább Napóleon Lajos részére hajlik. A dolog könnyen ma­gyarázható. Ausztriára nézve közönyös, milly kormányalak áll fen Francziaországban; csak az van érdekében, hogy ott a béke és a rend meg ne zavartassák; a ki ezt megrendíti, az — habár legitimista — ellenség; a ki előmozdítja és a­mig előmozdítja az — habár republikánus — barát gyanánt te­kintendő. Paris , sept. 3. A legitimisták komolyan háborút szentelt az Elyséenek, és az Union, Berryer befolyása alatt levő legitimisticus orgánum tegnap megkezdte a hadjáratot. A chambordi gróf búcsúsza­vaiban újra ismételte, hogy az elvekre nézve tántoríthatat­lannak kívánja látni pártját, személyekre nézve pedig minél kiengesztelőbbnek. La Roche-Jaquelin felhívása a néphez visztetszésre talált Wiesbadenben, mert nem egyezik meg a legitimitás elveivel. A legitimitás kérdése a nép akarata felett áll, úgy hiszi a chambordi gróf, és népfensőségnek csak köz­társaságban van törvényszerű és logikai hatalma. Ezen felfo­gása a legitimistáknak, ismerjük el, következetes magában, és azon körülmény, hogy gondolkozásukat nyíltan bevallják, mindenesetre becsületükre válik. De egészen más kérdés az, vajjon kűk fognak-e maradni a wiesbadeni congressusban proclamált elveikhez. Más kérdés, váljon a nagy hatalmassá­gok befolyása, vagy az ország situatiója, nem fogja-e újra oda vezetni V. Henrik pártját, hogy fejet hajtson a köztár­sasági vagy imperialisticus praetendens előtt. Ha a legitimisták eddig nem állottak volna a feltétlen reactió élére, úgy hitelt adhatnánk a nagy hangú declamatióknak. De épen azon férfi, kit a „király“ bizodalmával ruházott fel, Berryer úr mindig az első volt, ki mindenféle concessióra kész volt, csakhogy a reactio érdekei sértetlenül maradjanak. Mit lehet várni egy párttól, melly kizárólagos elvekre támaszkodik hírlapjaiban, míg a törvényhozó házban többnyire ellenkező ösvényt köve­tett. Én azt hiszem, az elnök nyugodt lehetne ezen oldalról, mert a legitimistáknak mindenek­előtt attól kell tartaniuk, hogy Bonaparte Lajos köztársasági szerepét komolyan veszi, és egy szóval véget vett a mesterségesen koholt royalisticus kártyaépületeknek. Nem akarjuk kétségbe vonni, hogy az Elyséeben, csak legvégsőbb esetekben fognak nyúlni e heroi­­cus eszközhöz, de bizonyos, hogy a legitimisták elöl, Bonaparte még a köztársaság ölébe is képes jutni. Ha csak azon hatásról ítélünk is, mellyet az elnökre a wiesbadeni congressus gyako­rolt, legparányibb kétségünk sem lehet arról, hogy a császár unokaöcscse készebb mindent tűrni inkább, mint a legiti­misták győzelmét. Azok , kik több év óta ismerik, bevallják, hogy soha sem látták olly dühösen, mint most, a legitimisták ellen nyilatkozni. Legkedvesebb barátja, Baroche úr sem kerülte el keserű szemrehányásait, hogy miért nem tudta meg­gátolni, hogy a felügyeleti bizottmány tagjai, helyüket elhagy­va, külhonban ellene és „Francziaország“ ellen intrigáljanak. Annyira fel van ingerülve a császári triumphátor, hogy egyik miniszteri tanácsban egyenesen szidta azon pártot , melly minden fáradságait megsemmizni törekszik. „Ők hadat szen­tek nekem — úgy szólt — ám hadd legyen, én elfogadom, de jaj lesz nektek.“ Azért beszéltek annyit miniszteri válto­zásról, mert azt hitték, hogy a Baroche és közte történt meg­­hasonlásnak mélyebb kútfeje van. De Bonaparte csak hamar átlátta szemrehányásainak igazságtalanságát, és elismerte, hogy Barochenál tűbb emberre alig tehetne szert, és szere­tett minisztériuma bántatlanul maradt minden elységbeli plety­kák daczára. Az elnök ma reggel indult cherbourgi útjának. Lajos Fülöp halála majdnem észrevétlenül maradt. A hír­lapok szólnak az elhunyt királyról különféle szempontjaikból, de nagy következésű­ eseményként nem tűnik föl semmi párt előtt sem. A két ág közti álláson sem látszik változtatni a jú­liusi király halála. Legfeljebb annyit lehet constatkrozni, hogy az Ely­sée még inkább iparkodik közeledni az orleanistákhoz most, mint azelőtt, de e körülményt egyedül a legitimisták legújabb föllépéseinek lehet tulajdonítni. A párisi érsek manifestuma a katholikus Univers ellen nagy sensaliót szült. Az érsek kárhoztatja a lap merészségét, mellyel az inquisitio­ és a középkor minden balítéletei mel­lett föllépett. Ez annyival inkább fontosabb, mivel az Univers eddig a clerus egyik orgánumául tekintetett, de most világo­san látható, hogy csak a jezsuitáké. Komikai hatású volt az Univers felelete. Azt mondja, nem fog ellenszegülni az ér­sek parancsainak, és nem szólani egyházi ügyekről, míg a pá­­páhozi fölhívására feleletet nem nyert. Csak akkor, ha a pápa is egyetért az érsekkel, végképen el fog állani eddigi működéseitől, sőt meg fog szűnni egészen. Más szóval, az Univers szerkesztői kegyelmesen kinyilatkoztatják, hogy nem katholikusabbak a pápánál. Ez mindenesetre szép török. Az érsek magaviselete annál örvendetesb, mivel a franczia clerus eddig, megszégyenítő ultramontán szelleműnek mutatkozott. Berlin, sept. 5. Az 1848-dik év előtt igen sok szabadelmű német, nagy or­szágok elszakadozottságát az akkori körülmények közt jobban szerette, mint egy netaláni összeforrását a kis státusoknak két vagy három nagy státussá; mert úgy mondák, míg Porosz­hánban és Ausztriában, ezen nagy tartományokban, inkább az absolutizmushoz szítanak a kormányok, addig a kisebb orszá­gokban a kormányzók, részint a nép által ösztönöztetve, ré­szint pedig maguk akaratából, a németek sympathiái végett, mindinkább az alkotmányos formát hozák be, hogy így legalább liberalizmusok által, a nagyobb fejedelmek befolyását ellen­súlyozhassák. — Ebben sok igazság fekszik, és vannak még most is igen sokan, kik vagy egy kalap alá kívánnák szoritni egész Németországot, vagy pedig fentartani a kisebb státu­sokat; semmi esetre pedig az osztrák-porosz dualismust élet­be léptetni, nehogy ezek a többiek gyengítése vagy megsem­­mitése által erősödve, és egyedül urakká téve, a német nép szabadságait el­oras­­szák (nem oroz­zák). De az utóbbiak elfelejtik, hogy a martius utáni napokban nem­ igen sokat hasz­náltak e kis országok a szabadságnak, s hogy mindannyian egy harmadik ellenségtől — a demokratiától — félvén, csak maguk fentartására vetik szemeiket, kénytelve feláldozni min­dent, mit a nép kívánna, ha t. i. ez a nagyobb hatalmasságok akaratában vagyon. Ez az ok, hogy mi annyira a dualismus baráti vagyunk, mert általa a németek, ha mást nem is, leg­alább azt érnék el, hogy két kerekedett (abgerundet) orszá­got képeznének a külföld ellenében, és a mi legfőbb dolog, az egész világban, legalább becsületesen képviselve volnának. A kis Khurhessenben, Haynau b. hazájában, tegnapelőtt a választó hg az országgyűlést feloszlatta, mert ez nem átal­­kodott az adót megtagadni. Megtagadta pedig az adót, mivel a hg azon bizalmatlansági votumát az országgyűlésnek Has­­senpflug miniszter ellen, aki Greifswaldében valami pénzel­­sikkasztás végett a porosz bíróság által elítéltetett) nem csak hogy fontolóra nem vette, hanem az országgyűlési küldött­séget el sem fogadta. Természetes, hogy alig magával játé­kot űzni nem hagy, hanem e keméket haza ugratta. A fel­oszlatás! decretum alá mind a felelős constitutionalis (!) mi­niszterek vannak írva, t. i. Hassenpflug, Haynau stb. Midőn ez felolvastatnék, az egész ház az alkotmányt éltette, a karzat pedig kiáltá: „Fluch dem Hassenpflug!“ barátomat végre feltaláltam. Ezelőtt csinos lakban, szép neje fogadott — most ez a temetőben nyugszik szegény! Gyönge idegzetére a rémület napjai halálosan hatottak — a fiatal férj egy megmaradt szobácskában gyászolja meghalt nejét, leégett szülőhelyét s szerencsétlen hazáját... E város romjaiból fel fog emelkedni ismét. Szorgalmas, ki­­tűrő lakossága visszanyeré lelki rugékonyságát, s munkás szel­lemének sikerülend, a romokból egy virágzó várost előterem­teni. De a kipótolhatlan veszteségeket, a kiállott tenger szen­vedéseket , a sok elveszett emberéletet — mi sem kárpótol­hatja többé! Losoncz gyásznapjaiból borzasztó jeleneteket lehetne föl­jegyezni. A történetíró tudni fogja kötelességét. Hadd ismerje m­eg az utóvilág, egy boszúra fanatizált, durva, fegyveres tö­meg féktelen dulongásiban a XIX-ik század magasztalt szelle­mének sötét árnyéklatait. — A bűnös és nembűnös fogalmait olly időkben csak Isten határozhatja meg; de hogy minden szigorúbb vizsgálat mellőzésével, ember ember ellenében a büntető szellem illy rémalakját fölvehesse, ha az iszonyú példa nem volna előttünk, gondolatnak is mesés lenne. A franczia romantika, itt egészen uj s gazdag anyagot talál­hatna. A legyilkolt oroszok fél­rothadt testeit mint kelle a város lakosainak éjjel, körmeikkel fölásni, vállaikon emelni, megmosni stb. Egy szegény asztalos, ki házát olta, kozákok által mint kan­­csukáztatott félholtra, s egy újabb tömeg erőszakoskodásai elöl ágya alá rejtőzvén, szuronyokkal szurkáltatott elő; ekkor, egészen, megmeztelenitve, derekánál fogva egy út melletti fára akaszták föl! S midőn egy lovascsapat arra vonult ki az égő városból: egyikök kancsukával ütött a fölöttök lógó testre, mellynek hintálózása a többinek annyira megtetszett, hogy az ütést mindegyik ismétlé, mig végre egy tiszt, megszánva a szerencsétlent, kardjával kötelet elmetsző. Ez ember később csodálatosan megmenekült, de egészsége örökre oda van. — Ki templomban rabolt, a szent kép fejébe tollasüvegét, keresz­tet vetett, s ekként megnyugtatva lelkism­eretét, merészen nyúlt a templomi szentségekhez. S milly kép, midőn a kirab­­lott, földig rombolt, füstölgő várost elhagyák feldúlói. A mez­telenre vetkőztetett lakosok kétségbeesve furosó alakjai a füs­tölgő romok között — néhol az otthagyott maradék hordókor körül összegyülekezve, e kétségbeesett, mámoros, félörült alakok, pár nappal ezelőtt még tekintélyes, józan, istenfélő pol­gárok, most dőzsölve, s őrjöngő állapotukban a legiszonyúbb átkokat szórva az egész mindenség ellen. — Itt egy összedőlt ház kormos falai közt, egy összefeketedett, női holttest, mel­lette életben maradt csecsemője, játszva a halott hajfürtéivel. Nem hallgathatom tovább barátom elbeszéléseit. Fölkere­­sem sirhalmát azon hős huszárnak, ki az itteni utczai csatában vakmerő bátorságának áldozatja lön. — úgy tetszik e huszár volt fedezetül az egyetlen álgyu mellett, melly a piaczon fel volt állítva. A tüzér aggódva kérdé tőle: „hol a fedezet ? — Hát nem látod, a ki___itt vagyunk mi, szólt egy szál, ma­gára mutatva nagy­ büszkén. — Persze, a mintegy tizenöt hu­szárból nem juthatott több fedezetül, a többinek százak elle­nében kelle kiállani. Közel a huszár magános sírdombjához, a barna kunyhók barna lakói, élénken forgolódtak egy zöld lugas előtt, czifrán felszalagozott nászi nép tolongott körűle. Nagyszerű jegyvál­tás volt történendő. Egy fiatal barna zenész tarta kézfogóját, egy csillagszemű tizenöt éves gyermekleánynyal. A czigány, hol szerit teheti, szereti a pompát, csillogást, meg van benne a keleti vér. Czifra kézfogó volt ez is. Nagyszerű estebéd, czifra ruhák, s a tekintetes kompánia sem hiányzott, a mint egy öreg czigány magát kifejezd. — E faj iránt, mellynek ke­zébe egyik legszebb nemzeti kincsünk — zenénk — van le­téve, mellynek teremtői­ s megtartóiul őket tekinthetni, nagy rokonszenvvel viseltetem .. Genialis nép minden tekintetben, elhanyagolva ugyan, de ha a civilizatio küszöbét átlépendik, sok jeles tehetség fog köztök kifejlődni. Sorsunkat híven meg­osztva , mennyire értik ők örömeinket, fájdalmainkat, milly megragadón tükrözik azt vissza egyszerű hangszereiken! S milly szép férfias keleti arczok — milly vonzó, bogárszemű, eperajkú, sugár leánykák ! Mintha Sue Jenő érzékiséget lehe­lő, ideális kreolneit látnám magam előtt. — Még tüzesen jár­ták a csárdást, midőn az erőteljes zene ábrándos hangjain merengve elhagyom a társaságot. Másnap korán indulandó va­lók a hires gyógyerejü szliácsi fürdőbe. A tátrafü­redi fürdési időszak úgyis csak julius vége felé kezdődik, igy mit sem mulaszthatok e kirándulás által. — Jó országúton, csinos tóthelységek között, kellemes hegyi vidé­ken, derülten haladóak. A Krivánt mihamar elértük. A milly csöndes és elhagyatott volt most e vidék, annál zajosabb volt az a múlt évben. Az oroszok jövetelének hírére, nemzetőrök, guerillák, népfölkelés foglalá el e magas pontot, meggátolan­­dók az oroszok átjövetelét. Vígan ropogtak az őrtüzek, víg zene, dal hangzott a bérczeken, az oroszoknak színét sem le­­h­ete látni, valóságos majális volt. A nők ki-kijártak a helysé­gekből, férjeik teljes épségben s bátorságban létökről magok­nak tudomást szerezni. S midőn a legelső muszka feltűnt a láthatáron, hőseink is szép csöndesen hazatakarodtak. Ez eszé­­lyesség által legalább sok, eredménytelenül kiontandott vér kiméltetett meg. — Innét szép tágas völgy ölén kanyargó út visz Viglesre, Mátyás egykori vadász­kastélyához. A sötét várszerü épület magas dombon áll, honnét gyönyörű kilátás van az alanti vidékre. Falain sűrű lövések nyomai látszanak, de még a régibb időkből. Megnéztem belsejét — a régi fénynek, nagyságnak nyoma sincsen ! Sötét, szemetes udvarok, lakható része tiszti lakul szolgál. A vidéki nép férfiai közt sok csinos magas alakot láthatni, s mi tót atyánkfiainál nagy ritkaság, ba­­juszt viselnek, magyaréi nem igen tudnak, de büszkén vallják magukat a magyar haza gyermekeinek. (Folytatjuk.) VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest, sept. H. Nem­zeti szinházunkban ma szerdán adatik „CAPRICIOSA, vagy NE KÉRDEZD A HÖLGY ÉVEIT,“ vígjáték 3 felvonásban, irta Federici, ford. Kovacsóczy M. Holnap adatik „SEVILLAI BORBÉLY,“ opera.­­ •­" Még mindig nyári melegre tartottunk volna számot, s az idő már téli hideggel traktál bennünket. Lassankint előkerülnek titkos nyughelyükről a meleg kabátok és köpenyfélék. Ha pedig

Next