Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)

1850-10-25 / 190. szám

Ezen állapot egyképen káros a kormánynak s nemzetnek. Hogy a sajtó általi izgatásra napjainkban épen semmi szükség, azt minden józaneszű hazafi belátja. Annyi és olly nagy megrázkódások után igen jól esik a nyugalom hazának, nemzetnek. De a kába izgatás, és a férfiasan komoly, jószán­­dékú, őszinte szó között még régien nagy tér vagyon, k­ép olly nagy, mint e közt, s az örökös, hiú tömjénzés közt a hatalomnak; s ha ama tért időszaki sajtónk elfoglalhatná, azon nemcsak a nemzetnek tenne üdvös szolgálatot, de tenne szinte, sőt még inkább, a kormánynak is. A hatalomtól függ a dolgon segíteni, s vajha segítsen mi­­nél előbb min él saját érdekében! ANYAGI ÉRDEKEK. IV. Budapest, oct. 17. E napokban kezünkbe került a Quaterly Review új száma, melly a londoni posta mechanismusáról igen érdekes s tán csodálatos adatokat is közöl. E hírlap olvasói, kik előtt nézeteink a közlekedési eszközök tökéletesítésének és a posta­reformnak a XIX. század művelődésérel hatásáról ismerete­sek, kettős figyelemmel olvasandják a londoni posta e tekin­­tetbeni anatómiáját. A londoni országos postánál, melly maga nemében a leg­­nagyobbszerű intézet e földgömbön, nem kevesebb mint 2093 egyén van alkalmazva, kik által véghezvitt mindennapi munka a Review kifejezése szerint, két hatalmas convulsioból, mely­­lyek a reggeli kiadásban, s esti elküldésben nyilvánítják ma­gokat, és két könnyű krízisből áll, mellyek az utazóposta jö­vet-­s menetére vonatkoznak. Az említett convulsiók közti időben olly csend s magányos­ság uralkodik ezen intézetben, mint egy preszbyteriánus város­ban az isteni tisztelet ideje alatt, csak délután 5 órakor ve­hetni észre a csend megzavartét; a mindenfelől jövő levél­hordók hozzák a legeslegnagyobb részben bérmentett leve­leket zsákokban — és a csönd ugyanazon mértékben szűnik, mellyben az óramutató hat felé halad , mert ezen időtájban a levelek, és a minden alakú, színű, s nagyságú kötegek olly se­bességgel dobatnak rendeltetési helyükre, hogy lapátalakú szerrel ellátott két ember alig képes azokat az e végre ren­delt kosarakba vetni, mellyek aztán az osztály­zó terembe vi­tetnek. De ez még csak hagyján­ a hírlapok föladásához képest. Pont háromnegyedkor hatra csak néhány hirlapköteg esik a hírlapfelvételi ládákba — öt perczc­el későbben megnyílnak az illető ablakok, és az azokban álló felgyúrt karú emberek fogadják s ürítik egymásután az átnyújtott s hírlapokkal teli zsákokat. Ezen gymnasztikus gyakorlat néhány perc­c­el hat óra előtt olly villámgyorsaságuvá válik, hogy a néző, azt, in­­vasionak vagy golyóval tört résen általi ellenséges nyomulásnak hajlandó tartani, és a hatodik óra megkondultával valóban ör­vend, hogy az ablakokon újságkötegekkel ostromlott emberek csakugyan még életben vannak, kik is pontban hatkor kétségbe esett öröködéssel csapják be az ablakok vasrostélyait. Ei tehát csak egy perc­c­el is későbben jó, az általa földobott levél vagy hirlapkötegek, a­helyett, hogy az illető levél vagy hir­­lapkosarak által fogadtatnának el, a becsapott vasrostélyok kérlelhetlen s pontos makacssága miatt, a földre hullnak. Nyomban ezen működés után a föladott levelek s hírlapok egyrészt, és az elfogadással foglalkozott emberek másrészt szállíttatnak az e czélra alkalmazott gőzgépek segélyével az illető osztályozó teremekbe, hogy e szerint mind a drága idő, mind a garadicsokoni járás által romlandott emberegészség kíméltessék meg. A praktikus s munkás angolnak mindig sze­me előtt lebeg e világhírű mondat : „time is money“ az idő pénz! Az osztályzó termekben egy héten át körülbelül három millió levél és egy millió hírlap-példány osztályoztatik s bélyegez­tetik a vörös frakkó tisztviselők által és azután szétküldetik a szélrózsa minden tájéka felé. Ezen osztályozás, bélyegezés, kézről kézre adás, ellenőrködés, egyszóval az egész postake­zelés egy híres angol journalista kifejezése szerint, hasonló Lamartine urnák sebesen folyó beszédéhez, melly rózsaolaj, boreczet, füstfeketeség és egy titkos valaminek egyvelegéből áll.­­ Mint említek, délután 5-től 6-ig történik a föladás, 6-tól 8-ig az osztályozás s bélyegezés, stb. és ime alighogy nyol­­czat ütött az óra, a kapuk megnyílnak, és a fölvigyázók e ve­zényszavára : ,,go“ (menj) a vörösbe öltözött postalegények nagy­ serege gőzmozdonyi sebességgel viszi a pénzt, váltót, örömet, szomorúságot, stb. és millió eszmét, mellyek ha nem mindjárt is, de minden esetre rövid időn mind az anyagi, mind az erkölcsi világot rejtélyes mozgalomba hozandnák. Két perc­kor nyolcz után csak az ismeretes „all-wigth“ (jobbra) szavak messziről hangzanak vissza, és ismét két percz múlva a nagy postaépületben az említett preszbyteriánus csönd áll be. Ezen országos postán kívül van még Londonban egy másik úgynevezett londoni posta, melly a London városa dús s sze­gény polgáraihoz vagy vendégeihez postázott levelek- s hír­lapokat angol pontossággal szolgáltatja kézhez; működése kezdt­k reggeli hat órakor, s tart esti kilencz óráig és tiz perczig. E középponti londoni postára érkezett levelek s hír­lapok, megérkeztek után egy óra múlva vitetnek a posta-gye­rekektől (postboy) az illető, számra nézve 159. fiókpostákra, ezek által az utcza, házszám, s czim útmutatása szerint az il­letőknek kézbesítendők. Az érintett postán van egy hivatal, mellyröl még nem szál­lottunk, t. i. az olvashatlan, s hiányos czímeket, vagy épen czimtelen leveleket megfejtő hivatal. Minden illy anomalis levél bevettetik egy ládába, mellyen e szó olvasható : „vak,“ és illy hieroglifféle vagy hiányos czim alatt .Londonba érke­zett, avagy innét máshova szállítandó levelek száma napon­kint körülbelül 3.500 megy. Azon tisztviselő, kinek a vakládabeli levelek czimeinek megfejtése kötelességéül jutott, „vak embernek“ neveztetik. Ő kis külön irodájában székel, s a legnagyobb ügyességgel tel­jesíti türelemkisérlő föladatát, melly egészen külön nyelvtant, s egészen külön szótárt szükséges. Igen sokszor illy anomá­lis levelek tetemes pénzöszleteket, vagy váltókat tartalmaz­nak; s egész czimek egy két hieroglifből áll, vagy csak egy igen rosszul mázolt név van rajtok, az utczanevezet, és ház­­szám­ nélkül, gyakran, egyedül csak „London“ szó van följe­gyezve czim helyett; akkor a „vakember“ mysteriosus mun­kájához fogván, vizsgálja a pecsétet, s más ismertető jeleket, és ha szaktudományának minden rejtelmes aknáit, anélkül, hogy czélját érte volna el, kimerítette, kétségbeesetten küldi az ano­malis levelet az úgynevezett „holt levelek hivatalába“ the dead letter office. Itt ezen makacs levelek bizonyos idő múltával fölbontatván, a legnagyobb discretioval olvastatnak, és ha ér­téket tartalmaznak, ez, ha a levélíró nevére találnak, vagy azt megfejtik, az illetőnek visszaadatik; ha pedig az iró neve misztérium marad, az anomalis levelek nyolcz darabra szét­­szakíttatván, súly szerint elárvereztelek, a netalám pénzösz­­let pedig, melly 1847-dik évben többet tön 4 millió pengő forintnál, — jótékony czélokra fordíttatik. Paris, oct. 13. A párisi menekült magyarok Csernátoni Lajost a magok köréből kizárták, nem azért, mint ő maga állítja, mivel ifjú­korában mint hamisító elmarasztaltatott és tömlöczben ült, vagy mivel többeket meglopott, — mert az egyszer elköve­tett hiba vagy bűn a javulást örökre nem zárhatja ki, — sem nem azért, mivel már egyszer a menekültek által becstelen rá­galmazónak nyilvánittatott, — mert türelmüket még ez sem merítette ki; — hanem kizárták azért, mivel olly egyént, ki kémül szolgál, ki köztök és a közönség között orgánumul akarván magát szemtelenül feltolni, a hírlapokban többszöri in­tések daczára is akaratuk, érdekük és becsületük ellen mű­ködött és működik, hazudni, rágalmazni meg nem szűnik, és ezen viselete által világos jelét adja annak, hogy nem javult s javulni nem is akar, a menekültek magok között nem tűr­hetnek ; és kizárták még azért, mivel azt hiszik, hogy mi­dőn e tettek által megvetésöket fejezik ki iránta, a védelem azon fegyverével élnek, melly az illy megbélyegzett és gya­lázatával még kérkedő egyén ellenében egyedül lehetséges. Miről midőn a közönséget értesítik, nem tehetik, hogy egy­szersmind sajnálkozásukat ne jelentsék ki a felett, hogy Ja­és hajdú kezei közöl kikapta magát. Szaladt fel a színpadra, melly két deszka-szélességnyi magasságban volt a föld­szintet fölemelve. Mig ezek a tündér palotában, illetőleg ponyvasátor alatt, történtek, azalatt odakünn rettenetes szél kerekedett, s lobog­tatta a sátorvitorláját, melly állott vala fehér, zöld és veres zászlókból. A veres zászló, a sátor hátuljára volt feltűzve, széles kettős szárnyával, a sátor túráját és a földet sepervén, a mint a szél, nagy erővel hajtotta. A gulyás már aludt a bivalfalka mellett, a két hajtó ember pedig szénát vágni ment a boglyából. A szél zúgása felveré a fekete állatokat s szemök kivillogott a sötétségben, mig lassú bugással mint a dongó, vagy a búgó csiga, mereven nézték a véres zászló ingerkedő szárnyait. A bivalok bugása mindinkább növekedett, megfeszültek izmaik, szemeik szikráztak, első lá­baikkal magasan dobták fel a földet, fényes fekete szügyök kitágult, orrlyukaik nekiszélesedtek s tüzet leheltek, bojtos farkaikat körül csóválták s iszonyú bümböléssel neki iramodva futottak a hullámzó veres zászlóra, azt dühösen szétszaggatták, azután a sátornak estek, azt bedöntötték s épen azon pillanat­ban léptek a színpadra, mikor Tóbiás a játszók közé kevere­dett. A bivalok tajtékos szájukban ragadva a veres zászló rongyait, ökleltek kurta szarvaikkal jobbra balra, a díszít­ményeket leszaggatták, a mécses poharakat összetapodták, a padokat halomra döntögették; a népség szétfutott, ki, a pad alá bújhatott az még jól járt, mert a bivalok csak megnyom­kodták , hanem a ki szaladt, azt a kuvaszok és bivalok ker­gették egyszerre, az egyik harapta, a másik öklelte. Tóbiás a sátor oszlop­fájára mászott fel, s onnan vagdalózott fringyrájá­­val. A bivalok kaparták a földet az oszlop tövéről, s homlo­kukkal döfölték azt, hogy kidöntsék. Tóbiásnak a Jupiter át­változása jutott eszébe , mikor Európát elragadta, s azt hitte, hogy a részlelkek hasonlót cselekesznek Ilonájával. A megrémült színészek , ki kezét, ki lábát összetörve, biszé­­keltek a fészeres terembe, Julia háromszor ájult el egymás után, s ugyan­annyiszor pattant fel mérgesen, midőn Marijá­­nát a Romeo karjaiban látta. Pospest, Svatopluk és Zakariás húzták a földön, egy ponyvadarabban s úgy megzöcskölték, annyiszor elejtették csupa jó szándékból, hogy a csontja is kopogott. Az alispán és hajdúja szerencsésen megmenekültek, a többi kisebb nagyobb sérüléssel hagyta el a színkört. Pos­­pes után a két kámzsás szenvedett legtöbbet, az egyiket egy fiatal bival úgy felhajintotta, hogy a sátor tetején akadt meg, a másik pedig a pad alá szorult, s a bivalok egyenként sétál­tak el deszkapajzsos háta felett. A nagy bömbölésre és lármára felébredt a gulyás, harago­san pattantott ostorával s erős hangjával a dühös állatokra kiáltva, közéjök lépett s a szarvaik közé vert. A bivalok, mint a hunyászkodó eb , csendesedtek le a bátor és parancsoló hangra, némellyik ugyan megkísértette a gulyásnak neki menni, hanem ez iszonyú erővel vágta fel magát a dühös állat hátára, veregette nyakának fényes szőrét, míg mint a bárány megszelídült. Még az oktalan állat is enged a lélekerő­­nek, csak a furfangos embernek van kedve, ravasz mecha­­nismussal a szellemnek útját állani. A bivalok össze voltak terelve, hanem a sátor faoszlopá­nak tövét annyira kimozgatták, hogy az, a kokasülőben ku­­czorgó Tóbiással együtt felborult, s magával rántotta a sátor egész ponyvatetejét, — a mennyiben még egész volt — úgy hogy Pista barát is lepottyant. (A félelem annyira összezsu­­gorította, hogy Istvánnak nem lehete ekkor mondani). A­mint Tóbiás feltápászkodott, egyszerre csak szemébe villan, a föl­dön hasaló­bival, neki ugrik , rá­ül a hátára, a fringyla mar­kolatával veri agyba főbe. — Perillustrissime domine! ne bántson, mindjárt kinyomja a bélem, a lelkemet is kiszorítja a testemből. — He sátán ! kiáltott Tóbiás, maradéka a rosz lelkeknek hol van a tündér, m­ellyitek rabolta el Ilonámat ? adj számot, vagy én vetek számot életeddel. Ezalatt Miska barát is kezdett előm­ászni a padok közöl, mint egy tehenősbéka négykézláb. — Hah, hah, te sem megysz el, kiáltott Tóbiás, a mászó fe­kete kámzsát megpillantva, s István barátot lábánál fogva a czölöphöz kötve, Miskának rohant. — Caveat, caveat illustrissime! kiáltott a szerencsétlen, hanem ez mit sem használt, mert Tóbiás a kámzsát megnyer­­gelte, szúrta, piszkálta, ütötte. Mikor Mihály barát már alig szuszogott, oda vonszolta társához s lábánál fogva megkötötte ezt is. Aztán nagy léptekkel járkált fel s­ alá az összeomlott sátorromok közt, mellyrel azon hiedelemben volt, hogy mint Sámson a philistaeusokra , úgy döntötte­­ ezen oszlopokat a roszlelkekre. A tudósokról azt gondolta, mivel egyet sem látott a viadal végéig ott maradni, hogy a roszlelkek vitték el, arról tapasztalása­s napszerű kísérletei után már személye­sen meggyőződvén, hogy a génjéhez, legközelebb férkőzik a roszlélek. .-^.-n Tóbiás viadallal és diadallal rohant szobájába. Sáspataky újra Palmerstonnak látszott előtte, s csodálk­ozva kérdezte , hogy őt az ördög nem vitte el, mikor a többi motabilis ven­dégek mind oda vannak ? A vidám kedélyű­ al­ispán pedig, a hasát fogta, ollyan jóízűen kacsagott. Folytatjuk. lálkozik lap, melly a forradalom férfiain talán azzal akar bő­szét állani, hogy azok legaljának (mellytöl egyébiránt egy párt sem ment) szolgál viszhangjául. A párisi magyar menekültek. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. LVIII. , Bécs, oct. 21. A császárnak Dregenczbeli visszajötte után naponkint tartatnak miniszteri tanácskozmányok a feje­delem elnöklete alatt, és a külömbféle fontos belkérdések mel­lett, mellyek közelebbi eldöntését várják, a tanácskozmányok főtárgyát, nevezetesen a német dolog külpolitikája képzi. Most arról van a szó, miszerint szilárd positiv program alapíttassék meg, mellyel aztán a varsói congressuson mint alapot szándé­koznak fentartani. Addig tehát, mig e fölött meg nem egyez­nek, a császár nem fog Varsóba utazni. Tudni akarják, hogy e tanácskozmányok alapja annyiban megengedi a Poroszor­­szághozi közeledést, a­mennyiben Ausztria, ha Poroszország szövetségeseivel az új szövetségi gyűlésben részt veend, e tárgyalásokat közelítő tanácskozmányoknak akarja tekinteni, és azután a két nagy hatalmasság terjessze elő reformterveit. Hiszik, hogy illy módon legegyszerűbben fognak kibontakoz­ni a már a nélkül is mind­két résztőli kellemetlen feszültség­ből. Itt senki sem hiszi, hogy háború legyen, és daczára a lapokban közlött harczias czikkelyeknek hitében senki sem zavarodik meg. Nagy figyelmet gerjesztett a Soldatenfreund szerkesztőjének és két katonai ügyvivőjének elitélése, kik azon hirt közlötték, hogy a seregek Németországba fognának nyo­mulni. A minisztériumban létezett feszültségről, mellyről még rö­vid idő előtt annyit beszéltek, most már minden elcsendesült é­s csak egyes felhőkből lehet talán gyanítni, hogy még nincs minden olly tisztében, mint sokan szeretnék. De most nem a belügyminiszter állását tartják veszélyeztetve, hanem egy má­siknak, kinek magában a minisztériumban nagy ellenzéke vol­na. Ha­bár el is ismerik, hogy Krausz miniszter úr borzasztó nehézségekkel kénytelen küzdeni, de más részről ismét fontos hangok nem akarják azon szemrehányást mellőzni, hogy mióta a birodalom viszonyai rendezettebb alakot öltöttek föl, több történhetett volna. Abban mégis mindenki megegyez, hogy Krausz úr legtisztább jellemmel bír, és általános a vélemény, hogy kilépése talán képes lenne pillanatnyi krízist idézni elő. Némelly hírlapok közlötték azon hírt, hogy a belügymi­niszter utolsó kirándulása alkalmával Deák úrral találkozott, s vele huzamos­ ideig értekezett volna. Ezt jól értesült körök­ben nem hiszik, valamint Károlyi Lajos kinevezésében egy szó sem igaz. Érdekesek azon föltételek mellyeket egy magyar notabilitás tett volna azon esetre, ha a helytartóságot elfogad­ná . A király megkoronáztatása, az országgyűlés egybehivá­­sa, az országos alkotmány megvitatására és elfogadására, végre a Vojvodina ismétt visszakebelezése. Mi az úgynevezett pakrkamarát illeti, mellyről némelly la­pok álmodoztak, van ugyan abban egy szemnyi valóság, de nem is több. Ugyan­is mint mondják, az összes tartományok­ban elégületlen magas nemesség kiengesztelésére örökös pairséget szándékoznak felállítni mint Angolországban, és ülé­süket a felsőházban kijelölni. Az alkotmány erre vonatkozó §-át egyszerűen átoktroh­oznák. Senki sem gondol arra, hogy a pakrkamara alsóház nélkül egybehivassék. A többször hajótörést szenvedett olasz kölcsön nem fog kényszerítő uton létesítetni, hanem bankárok szabad ver­senyzése által. Hiszik , miszerint némelly bécsi kereskedésü­k és majlandi házak az egész öszveget átveendik. Balásfalva, oct. 15-kén. Erdélyben románajku lakosságának szemei most leginkább városunk felé irányozvák, — nem mintha a forradalom alatt e város körében történtek iránt nagy rokonszenvet táplálna , hanem mivel városunkban múlt September hó 30-kán tartott egyházizsinat eljárásától igen is sokat vár! Nem kétlem — tudva lesz ön előtt, miként a balásfalvi, másként fogarasi görög- katholikus megyés püspök Leményi János a forradalom iránt tanúsított rokonszenve miatt püspöki

Next