Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)

1850-11-08 / 201. szám

állnak,hol Haulpoul állott volt, és az összeütközések már­is foly­nak a hadsereg e két nagy méltósága között.Tehát csalatkoztunk, midőn azt állítottuk, hogy Changarnier engedni fog, mert ne­ki fognak engedni, és megfordítva? Azt hiszem, nem csalat­koztunk , és bármit mond a börze, akárhogy félnek a rente főpapjai , én mégis azt mondom, hogy Changarnier és az el­nök közt minden ki fog egyenlíttetni, s hogy az amannak le­­köszönéséről a hírek mind alaptalanok, mert Changarnier nem köszönhet le, ha akarná is; mert Changarnier nem hagyhatja el azon állást, melly nélkül semmi jelentőséggel nem bírna. Engedjék önök, hogy ezen állás bővebb értelmezésébe bocsát­kozhassam ; úgy tartom Changarnier helyzete a rendpárt po­litikájának kulcsa. Changarnier nem híres tábornok, Changarnier nem híres közigazgatás (adminisztrateur), Changarnier nem szónok, Changarnier nem státusférfi és mégis annyi befolyása van, annyi fontosságot tulajdonítnak személyének, hogy még az elnökkel is azon egy párhuzamba hozalik. Honnét van ez? megmondjuk. Changarnier o­lyan, mint a papírpénz, magában nem ér semmit, legalább még nem volt alkalma bebizonyítni, hogy ér valamit, értékét, cursusát, azaz politikai befolyását, egyedül azon hitelnek köszönheti, mellyel a mostani többség­nél bír. Ez, daczára politikai hite elágazásának, mégis valami­ben egyetért, és az az, hogy a reactiót, az ellenforradalmat minden egyes politikai hitvallásnak felibe kell tenni, és men­nyiben a többség véleménye e pontban összeesik, annyiban Changarnier a többség képviselője. Épen a többség politikai érdekeinek különfélesége tette szükségessé, hogy egyik tag­jában az érdekek egyformasága is képviselve legyen; legyen egy mágnestű, melly a pártharcz homályiban is biztos vezér­ként szolgáljon : meddig mehessen a párt, s hol álljon meg ? Changarnier — ezt szívesen elismerjük — alkalmasb volt e szerepre, mint bárki más. Nem ismerte senki, tehát nagy lángész is lehetne, legalább nem bizonyíthatja be senki az ellenkezőt, mint a szopósgyermekről szokták mondani a házi bohóczok , hogy nagyon okos, mert még nem szólt bolondot. Továbbá azt sem tudta senki, valamint ma sem tudni bizonyo­san, várjon a rendpárt, mellyik árnyéklatához tartozik ? tehát a monarchisták, dynastia különbség nélkül, bízhattak benne, mert kiki azt remélte, hogy majd az elhatárzó pillanatban az ő pártja mellett leend. Végre pedig olly csendes, olly elszi­getelő és elszigetelt természettel bir, hogy a rendpárt végzete maga látszott őt teremteni a Pythia-féle szerep elvállalására. Changarnier tehát nem lett vezére a m­onarchicus pártnak, hanem bálványa; nem parancsol semmit, nem vezet senkit, hanem őrzi a conservativ párt érdekeit; ő egy maga a több­ség helytartó bizottmánya, s csak mint ez, un corps de garde, mikép Dupin úr nevezé a felügyelő bizottmányt. Changarnier csak annyit jelent tehát, mennyit a többség megengedi, hogy jelentsen, és csak addig, meddig ő maga engedi. — Ő maga tehát nem szenhet háborút Napóleonnak, és csak akkor teheti azt midőn a törvényhozó testület akarja. — Az elnök pedig el nem küldheti Paris fő tábornokát, hacsak a törvény­hozó testülettel végkép meghasonlani nem akar. Mind­az, mi egyik vagy másik részről történik, nem jelent többet a kath. házasfelek veszekedésénél; tudják, hogy elválniuk csak úgy szabad , ha egyúttal vallásukat is odahagyják. Mind­ezek je­lentéktelen bureaucraticus csetepaték, meg annyi úton módon kizsákmányolt összeütközések, s nem egyebek. A kérdés örökké csak az, és úgy marad, mint mi tettük fel. A törvény­­hozás ki fog-e békü­lni az elnökkel, lesz-e lehetősége? Hogy milly véleménynyel vagyunk mi e tekintetben, ezt ol­vasóink tudják, és mi az utolsó napokban a politikai pártok­nál történt, az csak megerősíti előbbi nézetünket. Jövő vasárnap fog megtörténni az első választás az általá­nos szavazat megszorítása óta. A köztársaságiak épen nem fognak szavazni, — a rendpártiak nagy fájdalmára. A külpolitikára nézve is, úgy tartom , mikép már a legkö­zelebbi jövő is be fogja bizonyítni nézeteink helyességét. Per­­signy visszaváratik Berlinből, s nem menend Varsóba. Varsó és Páris közt minden tekintetben egyetértenek , tehát szük­ségtelen volna rendkívüli követeket küldeni. A béke fen fog tartatni. Az úgynevezett lyoni összeesküvés minden fontosság­ nél­küli. Gent, exalkotmányozó, már ki is bocsáttatott. Képzel­hetik önök, milly veszedelmes összeesküvő Gent úz, ha Car­­tier azonnal kibocsátja, ő,­ki a legkisebb gyanú miatt két-há­­rom hónapig tömlöcében tartja a köztársaságiakat. Beszélik, hogy Guizot legközelebb megjelenendő Monk czímű munkájá­ban bebizonyítandja, hogy a franczia Monk ideje még nem érkezett meg; nem hisz a köztársaság jövőjébe, de azt hiszi, hogy Bonaparte Lajos szerepének még nincs vége. Guizot, legújabb időben nagyon szereti az oraculum­ szerepét, nem szeret egyenesen beszélni, s azért szól a régi angol állapotok­ról , hogy kedvelténye szerint visszahúzhassa jóslatait, vagy épen az olvasó ábrándozó tehetségének tulajdoníthassa. Berlin , nov. 4. n. Radowitz külügyminiszteren kívül a minisztériumból még más senki sem lépett ki. Ladenberg benyújtó ugyan demis­­sióját, de a király nem fogadta el. Országgyűlésünk mindenesetre f. nov. 21-ére össze fog hivatni. Manteuffel úr jelenleg valódi Isten, egy személyben hár­­mazat. A belügyminiszterségen kívül, pár nap óta, Radowitz helyett is ideiglenesen átvette a tárczát, s Brandenburg gróf tegnap ótai súlyos betegsége miatt, a minisztériumban az el­nökséget is viszi. Bécsből, telegrafi úton, ottani követünk Bernstorff úr Ber­linbe hivatott, úgy szinte petersburgi követünk v. Rock­ow úr is, miniszteri tárczák elfogadására, mint halljuk, Bernstorff úr nehezen fog beleegyezni. A „szabad conferentiák“ rögtön el fognak kezdődni Drez­dában, utóbbra „Hannover“ van „neutral“ összejöveteli pontul kijelölve. Ötödik hadtestünk mobilizáltatni fog. Mindezen újságokat biztos kútfőből tudom, hanem félek, hogy, ha holnapután közzététetnének is, telegraff után mégis gyorsabban lesznek önöknél, mint az én — négy napig vi­tetni szokott — levelem. Berlin, nov. 2. Könnyebben lélegzőnk, vége a veszedelemnek, nem lesz háború! — köztünk s önök között. — A porosz kormánytól függött, a jelen idők eszméit zászlójára írva, egész Német­országgal összeforrni s valódi nagy és független hatalmat képezni, — vagy pedig Oroszországra s Ausztriára támasz­kodva maradni, a­mi volt, sőt II. Fridrik idejétöli befolyását feláldozni. Nem csodálkozhatunk, hogy a „revolutiovali“ co­­alitiótól visszaborzadva, vagy megijedve , inkább az utóbbira szánta el magát. Íme, a porosz és ausztriai népek az újabb kornak legalább azt köszönhetik,­­hogy a dynasták csupán eb­beli harczot vívtak, s nem népeiket vitték egymás ellenében. Tehát az összevont ausztriai had, mint már rég megírtam, más valamire fog felhasználtatni; mi már nem félünk tőle! utolsó levelemben erről bővebben írtam. A minisztériumban készülni szokott „Const. Corresp.“ e következő újságot közli: „Mint halljuk gr. Brandenburg miniszterelnökünk Varsó­ból olly tudósításokat hozott vissza, mellyek után remélhet­jük, hogy Németország ügyei minden erőszakos eszköz nélkül fognak elrendeztetni. Az ausztriai császár különösen és el­­határozottan nyilatkozott egy porosz-ausztriai háború ellen, s a legbiztosb­éut forrásból mondhatjuk, hogy Schwarzenberg­ig sem olly ellenséges érzelmű Poroszország ellen, mint mi­nőnek némelly lapok mondák. — Közeledés történt abban, hogy elvileg, a német kérdést illetőleg a két rész minden praejudiciuma nélkül, tanácskozandnak, s az egészben csak még másodrendű kérdések leendőnek m­egfejtendők. A­mi pedig Oroszországot illeti, a czár már két év előtt adott azon nyilatkozatára vonatkozott, hogy az orosz politika élére a nem interventio elvét állítja, csak Ausztria iránti azon lekö­­telezését érintette, melly szerint, ha Ausztria külháborúba bonyolódnék, a netalán Magyarországban vagy Gallicziában támadható zendülések elhárítására mű­ködendenék. Az egyet­lenegy pont, mellyben még a nézetek egymástól inkább elvál­nak, a slezvig-holsteini ügy.“ Úgy hiszem a „Deutsche Reform“ múltkori czikke, m­ellyet majd egészen közöltem, és a „Const. Corresp.“ ezen félig officiel-arezczal írt tudósítása , elégséges arra, hogy el nem fogott nézeteket kapjunk Németország jövendő organizatiójá­­ról, s az egész continenséről. Ennek új ruháját már azáltal kezdik megszabni, ha szivét, Németországot t. i. uj ránczba szedik, s természeti dobogását, csak bizonyos, most meghatá­rozandó szabályok szerint engedendik meg. „Itt a tél, hull a levél. Nem sokára minden alól.“ Tegnapelőtt említett azon „Deutsche Reforms“ czikk, nem­ a lapszerkesztő tollából eredt, mint kegyetek talán észre is vették azon megjegyzésemből, hogy ezen nevezett lapot „Manterffel“ lapjának s nem általánosan a „minisztériuménak“ nevezem, hanem eredt, vagyis inkább Minerva mint maga Ju­piterünk (belügyminiszterünk) fejéből ugrott ki. — Sokkal fontosabb az, nem hogy tisztelt olvasóimat újólag ne figyel­meztetném annak átolvasására; mindannyiuk jövője pislog ki annak soraiból, s nem is szükség ez egyszer a diplomatának írásában a sorok közt olvasni, mert elég világosan szól. Csak hallhatnák kegyetek, mit szólnak most a mi jó bárá­­nyunk , constitutionalis pártunk egyénei, hogy mutatják az öklöt a zsebükben, de ezen pártunkról kimerítőbben egyik közelebbi levelemben. Ma egész városunk azon hírrel indíttatott meg, hogy a bajorok a hesszen-kasszeli határt átlépték, a nélkül, hogy a poroszok visszahajtották volna őket, mint a mi miniszté­riumunk parancsolta vala. Ismételjük a mi szójárásunkat: — E rész időben minden lehető! Bécs, nov. 3. (2) A börzén ma szokatlan élénkség volt észrevehető. Min­den arezon a bizonytalanság kínos érzete ült; a papírok és váltók emberei, kik a népek érdekeit, s a legfontosabb stá­tuskérdéseket ön­érdekek szempontja szerint mérlegelik, a köpuraj népeként sürögtek-forogtak nyugtalanul gondos hom­lokkal. Azonban a dél az étvágygyal meghozta az éledést, a vigasz­talást is. A börzén t. i. azon fontos hír kezdett terjengeni, miként a bajorok Hesszenbe vonultak, a­nélkül, hogy a po­rosz részéről ellenállásra találtak volna. Mennyiben igaz e hír, tán csak holnap tudhatjuk meg, mi­dőn a jólértesült „Oesterr. Corr.“ megjelenendik. Hihetősége mellett szól azonban azon körülmény, miként a börzekeret ma feltünőleg emelkedett, s azon ma érkezett­­telegrafi sürgöny, hogy t. i. a Varsóból visszatért Brandenburg gróf előterjesz­tése a minisztertanácsban elfogadtatván, Radowitz lelépett. E hír, habár igen gyenge biztosítékául tekinthető is a bé­kének , jótékonyan hatott a néhány nap óta lehangolt kedé­lyekre. A Varsóban megállapított pontok elfogadása s Radom­itznik ezáltal föltételezett és előidézett lelépése Ausztria politikájá­nak túlnyom­óságára s az eddig követett eljárás igazolására szolgál érvül, miáltal mindinkább terjedni látjuk azon alapot, mellyre Ausztria németországi politikáját fektetheti. A német kérdés tehát új stádiumba lépett. Az ekkénti ki­fejlődés azonban újabb , nem várt események alapjait válha­­tik, tán Hesszen legközelebb jövőjét, tán az öröködés meg­állapítását vonandja maga után. Alkalmunk leend, meg va­gyunk győződve, a porosz kabinet ez engedékenységének okait fejtegetni, s el nem mulasztandjuk följegyezni ez új for­­dulat következéseit. Egyelőre azonban, mint e jelenet, mint ez új politika egyik tényezőjét vehetjük a párisi és szepéter­­vári kabinet azon határzori nyilatkozatát, minél fogva a lon­doni jegyzőkönyv erejét fen akarván tartani, a holsteini há­ború befejezését sürgetik. Ennek szükségessége a tél közeledtével naponkint növeke­dik , miután a holsteiniak a dánok által a téli időszakra aján­lott fegyverszünetet el nem fogadván, a dánok a fagy beáll­tával mind azon előnyöket elvesztendik, mellyeket vizárkaik és erősitett posványaikban bírnak. A dolgok illy fordulata mellett is, némi aggályra nyújt okot a tábornokoknak feles számmal tett ide sereglése. A csá­szár­i­ége elnöklete alatt tartandó katonai értekezletekről be­szélnek, mellynek tárgyát a hadsereg újabb szevezése teendi, így jön sok ember a napfényre, midőn társai ezerenkint sír­nak , mint eső után a béka, s brekeg azok után , kik a hullá­mokban elmerülnek...........Csitt.. .. pszt.... az ajtó nyílik, sárgult penésznek indult képű ember lép be azon, haja zilált és összecsapzott, egészen eltakarja homlokát és lebukik vak szemére, mint egy nehézrostú fátyol. Úgy néz, mintha a szi­tán nézne keresztül. Nincs rajta egyébb egy rongyos mellény­nél, az is ollyan ágrólszakadt módon lóg rajta, mintha aján­dékban kapta volna; egyéb ruhájából, inkább rongyából, a teste is kilátszik. Szétnyúzott katona-bukkancs van a lábán, mind a két lábaujja kinyúlik belőle, mint a libának az orra, midőn télviz idején nyakig fördik a lékben. Nehéz vas lábain; egészen kiszálkásodott a bőr alatta , sötét mint az aludt vér, felebb tenyérnyi szélességre kék gyűrűvel, melly a bokacson­tig nyilallik úgy fáj, kezei hegedűbe kötve, hogy kezeleje felpüf­kösödött, mint az élesztős tészta, megveresedett és ké­kült, mint a tört rostélyos ; körmei csakhogy le nem pattan­nak ujjairól, úgy meg vannak feszülve, az odatolult vér miatt. Szánandó kép__ — Lépjen közelebb, szólítá meg a megyei ügyész. A sze­rencsétlen alig tudott a nehéz vasban mozdulni. — Mi a neve ? — Wlachichek Mátyás. — Hazája ? — Galliczia s. t. b. — Ezt az embert mint lázitót, fogatta be egy év előtt a d ... járási szolgabiró. Feleljen, mit tett, hol volt, hol járt, kivel beszélt, mit beszélt ? A gallicziai hallgatott, nem tudta mit fe­leljen , beszélt valamit elveszett vándorkönyvéről, hogy szi­tás mesterlegény stb. — Nézzen a szemembe... Wlac­ichek el akarta simítani haját homlokáról, hanem he­gedűbe zárt kezével sehogy nem fért bozontos fürtéihez. A mellette álló hajdú tette meg érte ezt a szívességet. Nagy kék szemei kivillogtak a mély üregből, a­mint haja félresi­­m­ult, mint a mécs a sírgödörből, és ollyan szánandó kifeje­zést adtak egész képének, hogy az a táblabiró, ki az imint az asztalvégen hortyogott, csaknem sírva fakadt mint a gyer­mek. Szelíd vonásaiból lehetett olvasni, hogy ártatlan. Nem is bizonyult be rá semmi s kisült, hogy a befogatás egy sze­mélyes leírás bal felfogásából történt. A bírák is megszánták. Legelőször is az az érzékeny öreg kelt fel az asztal­végről, három ezüst húszast nyomott a két keze feje közé, azt is el­csorgatta , mivel nem foghatta jól meg. Mind a három huszas elgurult a padim­enten, a hajdú szedte fel a többivel együtt, a­mit még a szerencsétlennek adtak, s oda kívül megfelezett a rabbal.... Ugyanaz nap délutánján. Most vezeti le a tömlöcztartó a vasat Wlachichek Mátyás lábairól. —“ Ennyit tudtam arról a levélről lemásolni, melly a Tóbiás naplójából fenmaradt. Nem sokára azután, hogy hősünk az eleven szarvast fogta, élénk mozgás volt X. megyének széltében, hosszában. Tiszt­­ujitásra készültek. A megye mind a négy járását küldöttségek járták be; a nemesek hadnagyai voltak az elsők, kiket, a kül­döttség meglátogatott, s borozgatás mellett politikai vélemé­nyét érzésekre adta; ezek aztán összehívták az armálistákat és a nem armálistákat, a nemesek házánál csapra ütötték a hordót, tartott a dáridó vig kedvvel, danával reggeltől estig. Másnap reggel újra elölkezdték. S elölkezdték vagy három hé­tig­­ úgy hogy sok cortes még a hónap végén is részeg volt bele. Tóbiás is elment egy illyen küldöttséggel faluzni, s annyit beszélt, annyit szónokolt, hogy a járásbeli nemességnek senki fia nem volt Tóbiásnál kedvesebb embere. A választók két párt­ra oszoltak : fehér tollasok­ és zöldgalyásokra. Amazok kép­viselték a szabadelmű pártot. A pártvezetők vezérsipkákkal tisz­teltettek meg, és szép czafrangu és csótáru lovakon jártak. A leányok aranyrojtú selyem zászlókat készítettek , jelmon­datos igékkel kivarrva. Róza is készített egy illyen zászlót zöld selyemből s igen ügyes felírással „Használja a győztes győzedelm­ét.“ Ezenkívül három szép kalpagot horgolt se­lyem hajából, mellynek fehér földjébe fekete virágok voltak szőve; közepéből kúpos veres pillenpály nyúlt ki, mellynek végéről nagy piros bort lógott. Egyik a választók fővezéré­nek , másik az alvezérnek készült. A harmadikat Tóbiás kapta. A választás előtti napon Tóbiás küldetett a nemesek hadna­gyával és három kétszemü czigánynyal a kalpagok és zászló átvételére Rózához. Nagy nap, emlékezetes nap, mellyen olly sok dolognak kelle történnie! Azon nap éjszakáján a fiastyuk alól tojások hullottak; a gönczölszekerének kiesett az egyik kereke; a Mars csillagban egy kardot láttak, óriás almába (alkalmasint disznótok) szúrva. Egy tudós férfiú pe­dig bizonyságot tett róla , hogy az az alma, a Párisnak adott alma volt. Minden jel oda mulatott , hogy következő nap nagy ese­ménynek kell történni. Folytatjuk.

Next