Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)
1850-11-19 / 210. szám
A Débals érintett czikkeimez: „Annak egyszerű hire, hogy Angliában a püspöki hierarchia visszaállíttatott, elegendő volt azon országban, vagy legalább a nemzeti egyház körében, boszrrságot és csüggedést támasztani, mellyek a legdühösb szónoklatokba mentek át. A protestánsok azonnal mindnyájan elkezdtek kutatni az ódon törvények halmazában a pápisták ellen, és firdogálni amaz egyházi átkok hamvába, mellyek a bíboros Babylon ellen villámoztatának. Vili, Henrik, Erzsébet, s a nagy forradalom, ki lőnek idézve sírjaikból, visszaverni a más idők ellenét; azt hinné az ember, hogy Angliába történt valamelly beütés fölött tanakodnak. „De mindezen dühöngés nem egyéb, mint korelleniség. Volt idő, midőn a pápák azt hitték, hogy úgy rendelkezhetnek e világgal, mint a másikkal; midőn ők jelölték ki a földabroszon a birodalmak felosztását és határait, midőn koronákat adtak és vettek el, királyokat emeltek trónra és királyokat tettek le. Akkor élhettek óvással és föllázadhattak a királyok és parliamentek, s még mai napon is, ha a pápa bármikép megsértené Angliának világi uraságát vagy nemzeti függetlenségét, könnyen meg tudnék érteni azon riadalt és boszrrságot, mellyet utolsó apostoli levele támasztott. De nem szándékoltabib itt sem beütés, sem bitorlás, mégcsak egyházi átok sem. A pápa egy tisztán lelki országban jelöl ki fölosztásokat s von határokat, s ha beütést tesz, mily világba történik az, hol — teljesen menten a királyok, királynék és parliamentek uralmától — a lelkismeret országa áll. „A pápa és az új angol kath. püspökök nem kérik a megalapított egyháztól jövedelmeik megosztását, nem követelik vissza a forradalom nagy férfiaitól, a nagy szabadelvű wighektől, a clerus és apátságok javainak visszaadatását, melylyek más korban olly nagylelkűen megosztattak. Az angol elsőpap (prímás) czimét vevén föl Wiseman tud úr: nem igényli a canterburyi érsek 40 vagy 500,000 franknyi fizetését. Az állodalom szemei előtt ma is csak az, ki és mi tegnap volt, sem több sem kevesebb — a törvény őt ignorálja. „Mit a Szentszék most Angliában tett, azt teszi több század óta Izlandban. Nem állt-e fen az izlandi kath. hierarchia minden megszakadás nélkül a protestantismus meghódítása után ? Nincs-e Izlandban minden protestáns püspöki szék mellett egy katholicus püspöki szék ? Nem mindig a pápa nevezte-e ki és erősíte meg az izlandi püspököket? A kath. hierarchia létezése, a hivatalos hierarchia mellett, mint tudjuk, legkevésbbé sem sérti meg a korona jogait. Az izlandi kath. clerus a hivek önkéntes admányiból él, s nyugalmasan hagyja élvezni a protestáns clerusnak kobozmányai gyümölcsét. A kath. clerus ott semmi az állodalom szemében, a törvény nem ismeri el a püspököket és papokat polgárokul. „Ugyanez fog történni Angliában is. Miért félne tehát jobban a megerősitett egyház egy westminsteri, mint egy dublini kath. püspöktől ? S mi érdekük lehet abban, ha a római udvar küld Angliába bibornokokat, püspököket, ahelyett, hogy mint ezelőtt, apostoli helytartókat küldene? A törvény egyiket sem fogja elismerni; nem ad nekik sem kiváltságokat, sem fizetést, sem czimet, s ők nem is kérik azokat. Nem oltott-e az angol egyház, a porosz királyijal egyetértve, egy kis angol ágat egy protestáns ágba s nem ültette át az egészet a jeruzsálemi földbe ? nem törődvén azzal, hogy ezáltal a szultán, souverainitása megsértetik. Nincs-e nekünk magunknak is angol püspökünk Páris valamelly részében a brit felség követsége mellett? Talán ezáltal sértve érzi magát a párisi érsek? Nem. Az angol puritánok óvása és boszúsága igen különös; olly dolgok forognak itthon, mellyek mentek minden hatósági beavatkozás vagy felügyelőstül, minden üldöztetéstől, mert a lelkismeret országában léteznek. „Annyi azonban igaz, miszerint az angol egyház lovagai, az apostoli levélre felelendők, nem tudtak jobbat találni, mint a pápát azzal fenyegetni, hogy székéig fog vitetni a forradalom. „„Nem illik — úgymond az angol hírlapok nagyobbika — hogy a pápa túlbizakodjék gyöngeségében , mintegy védelemben. Van Olaszországban szellem, melly nem fog büntetlenül fölébresztetni; s valamint nem akarjuk újabb viszályvolt elvégezve, hogy a Kriegs von Bebenberg majorja felé mennek, s Zakariás ki fogja hívni egy búcsúszóra a kisasszonyt. Karácsonkor volt az időjárás. Hideg téli éjszaka volt, a csillagok szikráztak, a kemény föld kopogott s a deres fákról hullott a zuzmaráz. Zakariás bajuszán ollyan jégcsap fagyott, mint egy ajtó-kilincs. A mint a főutsza végére értek, egypár száz lépésnyi távolságra fényes világosság tűnt szemük elé, melly feléjük tartott. A világosság toronyalaku volt s embercsoportozást lehetett körűle észrevenni. Tóbiás előre küldte Zakariást, vizsgálná meg a dolgot. Bethlehemes pásztorok voltak. Öt pásztor kifordított juhászbundákban, karmos, vashorgú botokkal, hosszú csepü szakállal és bajusszal, hat angyal, csíkos nyáribugyogóban, térdig érő fehér ingben, kik a bethlehemi jászolt hurczolták. Fejükön aranyos papirosból készült czukorsüveg volt, körül kötve virágos nagy kendőkkel ; balvállukról széles pántlikák lógtak, piros kendőkkel összekötve, s egy hámforma metszésű pánczél volt nyakukba vetve, szinte, aranyos papirosból, csizmájok fakó és keféletlen; jobb közökben kardot tartottak, felrozmaringozva és pántlikázva. A kardok hegyébe egy egy czitrom volt szúrva. Még két különös alak volt a csoportozatban széles kő bugyogóban, miilyent a törökök viselnek, derekok átkötve egy egy rojtos schwallal; fejükön kékbojtu fej volt; az egyik nyakáról bőrküte lógott s kezében széles két baltát tartott; mig a másiknak nem volt sem bőrkötője, sem ácsbaltája, hanem e helyett arany almát tartott a kezében, és egy jogart (sceptrum) kemény kék papirosból, uuilly be volt csillagozva aranyos papir szeletekkel. Ez volt Herodes, a másik pedig József ácsmester. A bethlehemi torony kétágú volt, faalapzattal , és papírból építve; széles ablakok voltak a tornyon vágva, és különbféle szinü vékonyabb papírral beraggatva , mellyek a gyertyafénytől ragyogtak. A templomnak t. i. melylyen a két torony emelkedett, egy közfala sem volt, hanem gyertyák ülték körül öblös belsejét, mellyek fényétől, az egész épület kivilágítást nyert. Famohával volt a templom belső világa megrakva, mellyek közt juh-köröm, aprócsigahéj, és lyukacsos porphyrkövek szórattak el. Egy jászol alaku ketrecében a megváltó kisdedet lehetett látni bepólálva, mellette ült az édesanyja gipszből öntve. Koszorúk, virágok voltak felaggatva a papírfalakra, és több rendbeli czifra rajzolatok ékesítették a fényes épületet. Zakariás azon jelentéssel jött vissza Tóbiáshoz, hogy a berit csoportokat, a Bethlehemet őriző pásztorok volnának. Tóbiásnak nem kellett több a „Bethlehem“ szónál, már mindenre emlékezett, amit valaha a keresztes hadjáratokról olvasott; ott állottak előtte a keresztes katonák, Bouilloni Gottfried, a szent harczos, jeruzsálemi András és az aranybulla , melly a szent harcz sikernélküli folytatásán békételenkedő nemesség megnyugtatására adatott. — Beveszem Bethlehemet, beveszem Jeruzsálemet, s a pogány vallást kiűzöm a föld színéről. Ezzel eszeveszetten rohant a bethlehemi pásztoroknak ; Zakariás fel akarta őt tartóztatni , mentésénél fogva, hanem az kiszakadt a nyakából, s Tóbiás hosszú lábaival és kivont karddal csak hamar elérte a szentföldről utazókat. Heródes jött elöl, a hideg miatt dideregve. Tóbiás kiütötte kezéből a jogart és arany almát; azután József ácsmesternek esett, azt felbuktatta ; az angyalok erre megfutamodtak, a juhászok pedig gondolkodóba estek , ha várjon üssék-e az erőszakos megrohanót. Nem sokat gondolkoztak, hanem neki estek Tóbiásnak, s páholták jobbról balról, mígnem Zakariás a balból kimentette szétvervén a pásztorokat. Tóbiás most a bethlehemi toronynak esett, azon akarván boszuját meghűteni; leütötte tetejéből a félholdat, a templomot feldúlta, hogy a jászolban fekvő kisded a fagyon maradt anyjával együtt. Ekkor, hátára vette a szétroncsolt Bethlehemet, s magas diadalérzettel és véres fővel indúlt viszsza Sáspataky házához, hol javában folyt még a mulatság. — Visszafoglaltam a szent földet... visszafoglaltam a szent földet... de ők ne tudják meg, kik engemet kinevettek... Hadd pukkanjanak meg mérgükben, midőn hadijelentésemet a hírlapokban olvassák. Mondá, vagy inkább gondolá Tóbiás. Nem.. meg fogom őket szégyeniteni; bemegyek hozzájok, s megmutatom nekik a bethlehemi torony rézfedelét, mellyet hátamon hoztam el, mint Sámson egykor a vaskaput. És azt tette, a mit gondolt. Halotti csend lett a teremben, amint Tóbiás véres fővel belépett, hátán czipelve az összeroncsolt kétágú tornyot, és megint ollyan zaj és nevetés lett, amint beszélni kezde, hogy a menyezet majd leszakadt. Tóbiás elszédült, nem a fején levő ütés miatt, hanem szégyenében. A Sáspataky képe is felgyűlt, mint a paprika, restelvén a Tóbiás bolondságait, ki legszebb tervezéseinek nyakára hágott. — Fiatal ember, szeles ember, kiforrja még magát, csak az élettel jobban megismerkedjék. — Dejszen, a bolondság sem fiatal, sem öreg, ollyan idős mint a világ, jegyzé meg egy sovány táblabiró. A megye orvosa vette ápolása alá Tóbiást és Zakariást, ki szinte egypár lyukat hozott el a fején Bethlehemből. Mindjárt hidegvizes ruhával beborogatta fejeiket, s a seb nyílását megvizsgálván, jelentette a lakmározó gyülekezetnek, hogy a seb nem halálos. S ebben igaza is volt, mert a két szentföldi harczos kevés nap múltán, lábra állott. Folytatjuk elemekkel szaporítni azokat, mellyek a már nagyon is fölháborodott Európában dulongnak, ép úgy nem akarjuk magunkat alávaló módon és közönyösen alávetni a külföldi papok karja előretolakodásának hazánk ügyeibe.““ Az angol minisztérium fő közlönye beszél így. Minek folytán a pápa figyelmeztetve jön arra, hogy Anglia oda fogja küldeni Mazzini urat s üszköt fog vetni Olaszország négy részére ad majorembei glóriám. Csak ez egyet jegyezzük meg. És azután ? Gondolhatni-e, hogy a pápa, újra kiűzetvén tartományiból, kevesebb hatalommal birandna a katholikusok lelkismerete fölött? Vagy, hogy ha bármelly Szent Ilonába száműzetnék, nem mindig törvényes és halhatlan fejedelme maradandó az Anyaszentegyháznak ? Mi több a száműzött pápa, tiszteletben tartván Anglia szabadelvű törvényeit, Londonba is elmehetne a nagy világnak minden szökevényei, a monarchiák és respublikák számüzöttei közé, megalapíthatná székhelyét magának a protestantismusnak középpontjában s megszégyeníthetné Angliát saját szabadsága előtt. Várjon, mikor látandják már át a földi hatalmasságok, hogy mit sem tehetnek a lelki erő ellen ?“ Az előre bocsátottakban olvasóink elé terjesztvén ezen ügy főbb momentumait, jövőre elégségesnek tartjuk a netalán előfordulandó legnevezetesb eseményeket juttatni tudomásukra. London, nov. 5. XXIII.//. Mi ez ? suttognak a bank közelében, az óriási „exchange“-hivatalokban : a continens fejedelmei egyik gyűlést a másik után tartják, mintha épen tegnap vitték volna Napóleont sz. Hona szigetére, mintha Európát és népeit ujscala és felosztás alá kellene vetni! — Lengyelországban 250, mások szerint 350 ezer orosz várja a riadót; — Poroszország anynyi katonát készül síkra állítani, mennyivel az öreg Fricz egész Európát felfalta volna; — hát az osztrák és bajor hadak?------[ A vén city-farkas, a „Times“ körmeire szedi a continens seregeit, számítja azokat, s miután egy milliót kiolvas belőlök, olly rémületesen elordítja magát, hogy azóta a börze rókák és londoni aranygyapjas bárányok nem tudnak félelmükben hová lenni; nem mintha politikai hitvallásukat féltenék, nekik egy istenük — a pénz, egy vallásuk — a nyereség, — hanem, mivel nem tudják , merre fordul a koczka ? nem tudják melly tájon lehetne legtöbb aranyhalat halászni?— Mi lesz ebből? kérdezik aggodalmas hosszú arczokkal : tán csak nem kapnak egymás hajába ? vagy Dániának ? vagy Sigzvig-Holsteinnak adnak segítséget? vagy a hesszeni fejedelmet és Hassenpflugot ültetik vissza a ruganyos bársonyszékbe? — vagy tán nincs eléggé feldarabolva a nagy Németország, nincs eléggé széttépve a nagy paróka, melly 34 millió német feje fölött nyomorú foszlányokban lebeg ? tán Poroszországot kell vegytani kísérletek alá vetni, s alkatrészeit szétoszlatni, melylyeket a Wilhelm-Friedrich és Friedrich-Wilhelm-politika, egy kis század óta olly iígyosan egygyéforrasztakt ? Úgy van! kiáltanak sokan. — Legalább a Times hirdeti Poroszország szétdarabolásának tervét, utána a többi lap olly komoly arccal tudatja olvasóival a nagy operatiót, mintha már látnák a berlini sárga-fekete-vörös szíveket elvérzeni! Az egészben legfeltűnőbb az, hogy a legjelentékenyebb szabadelvű lap, a Daily News, melly eddig olly hatalmas szót emelt a népek érdekében, most felkarolja a kedves kis Bunsen urat, azon Bunsent, kit nemrég egyik parliamenti páholyból kiutasítottak, és pártolja a porosz őszinte , constitutionális törekvéseket ------ A csomó megoldása vagy szétmetszése, Anglia külpolitikájától függ, azon politikától, mellynek tökéletes leleplezésére új Oedipusra volna szükség. Legközelebb elmondandom Anglia külpolitikájára vonatkozó véleményemet. A világhírű „Guy Fawkes“ok nagy napja — november 5-re felviradt. Valahányszor kinéztem ablakomon, mindannyiszor ideohajtám édes hazám összes táblabiráit, hogy látnák, hogy csodálnák a nagy vásárt. Engedelmet, ha talán kissé nagyon is elölkezdeném. 1605. nov. 5-én a szerencsétlen Stuart Mária fiának I. Jakabnak uralkodása alatt, az elégületlenek, a parliament összes tagjait és magát a királyt is lőporral légbe akarták röpíteni; de a merény, az elpattanás pillanatában fölfedeztetett, s azóta nov. 5-dike nemzeti ünnep, s míg az egyházakban napestig imádkoznak , addig London utczáin leirhallan zajjal, száz meg száz torz alakot (Guy Fawkes) hordoznak, kocsin, ló-, szamár- és emberháton, állva, fekve, ülve — — minden lehető helyzetben, a báb kezében, ölében röppentyű vagy lőpor van. A nép sárral, kővel dobálja, üti, veri, — — s végre valamellyik utczasarkon megégeti. És ez igy van mindenütt, London minden utczáiban, hol e napon alig hallhatni mást, mint: Remember, remember! The fifth of November! Az alakok többnyire olly egyéniségeket ábrázolnak, mel Iyek vagy gyűlöletesek, vagy mellyeket azzá akarnak tenni. Az ünnepély ezidén sokkal élénkebb és zajosabb volt, mint egyébkor. Az alakok közt fejérvörös egyenruhásokat is lehet látni, de többnyire bibornok-öltönybe bujtatták őket, kik közt sűrűn jelenkeztek óriási alakok, a pápai háromkoronás tiárával; ez utóbbiak közöl a legnagyobbikát, az épen most kinevezett bibornok és westminsteri érsek Wiseman háza előtt égették meg, iszonyú lárma és szidalmak közt! — A rendőröknek sem itt, sem máshol nem szabad a demonstratióba avatkozni. — A november 5-dikei alakok mindig politikai jelentőségűek. Berlin, nov. 14. Kétes állapotunk kiállhatlanabb, mint valaha. Még mindig a hold és föld között függünk és a bizonytalanság fölemészti egész erkölcsi erőnket. Egyrészről a béke apostolai biztositnak, hogy nem lesz háború, másrészről a készületek erősen folytattatnak; tehát politikánkban ismét az döbbent ellentétek, de mellyek most könnyen megboszálhatják magukat annak okozóin, minthogy illy katonai állodalomban, mint a miénk, a mozgóvátétel nem tréfa. Nem szabad elfelejteni, hogy Poroszországban ez sohasem történt, hacsak az ellenség fegyveresen nem fordult határaink felé, s hogy legalább tudtunkkal — a parancs még sohasem vézetett vissza, mert az egyszer családjából kiragadott férfi, a kedvesétől elválasztott vőlegény s a szegény gyermekeit otthagyni kénytelemtett apa, nem fogja elfeledketni s megbocsáthatni az ál-harczot vagy a játékot, mellyet vele üzenek. Nálunk nincs kivétel; itt senkisem állíthat helyettest, s a gazdag, az aristocrata ép úgy, mint a legszegényebb, kénytelen mindenét otthagyni s közkatonának beállani. — Csak látni kell ezt, minő resignatióval történik egypár nap alatt minden családi elrendezés, milly örömmel kap a hat gyermek apja fegyveréhez azon pillanatban, midőn arról van szó, hogy Poroszország becsületét kell megvédni, s milly feltünőleg változik néhány óra alatt az egész ország!.. S mindezt csak demonstratioként lehetne megkísérteni ? Koránsem , s aligha nem fogná megbánni minisztériumunk , hogy az első és második honvéd fölkelőséget (Aufgebot) fegyverre hívta fel, minthogy ezek a valódi democratiának képviselői, pedig nem ajánlható a katonáknak szemeit felnyitni azok részéről, kik a sötétséget szeretik. A honvédek könnyen az ellen fordíthatnák fegyvereiket, kik kezeikbe adták. Hiszen azon kérdések már most is mindenki ajkán lebegnek: „miért annyi áldozat, mire a 12 millió kiadása, amennyiben t. i. csak a sereg egyszerű kiállítása került? — váljon a viszszaállított békét okozta pontok netalán elfogadása Ausztria részéről, ellensúlyozza-e a fölemlített roppant áldozatokat? s végre a porosz becsület visszanyerése, mire felhívtak, el van-e érve azáltal, ha Poroszország Ausztriával felosztja a Bundestagom elnöklést ? — Tehát ez volt a nagy czél, mellynek elérésére minden kötelékeket feloldoztunk, hogy új politikai kötelékeket nyerjünk ?“ Ilyen kérdések képezik a tegnapi s mai általános érzelmeket , miután Bécsből azon telegráfi tudósítást kaptuk, hogy az osztrák minisztérium némelly pontokban tágított, s a közönségnek tudtára esik, hogy minek tehát a nyereségek részünkről. De leginkább fáj az, hogy épen a sereg összehúzása által.