Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)

1850-11-19 / 210. szám

A Débals érintett czikke­imez: „Annak egyszerű hire, hogy Angliában a püspöki hierar­chia visszaállíttatott, elegendő volt azon országban, vagy leg­alább a nemzeti egyház körében, boszrrságot és csüggedést támasztani, mellyek a legdühösb szónoklatokba mentek át. A protestánsok azonnal mindnyájan elkezdtek kutatni az ódon törvények halmazában a pápisták ellen, és firdogálni amaz egyházi átkok hamvába, mellyek a bíboros Babylon ellen vil­­lámoztatának. Vili, Henrik, Erzsébet, s a nagy forradalom, ki lőnek idézve sírjaikból, visszaverni a más idők ellenét; azt hinné az ember, hogy Angliába történt valamelly beütés fö­lött tanakodnak. „De mindezen dühöngés nem egyéb, mint korelleniség. Volt idő, midőn a pápák azt hitték, hogy úgy rendelkezhet­nek e világgal, mint a másikkal; midőn ők jelölték ki a föld­abroszon a birodalmak felosztását és határait, midőn koroná­kat adtak és vettek el, királyokat emeltek trónra­ és királyo­kat tettek le. Akkor élhettek óvással és föllázadhattak a ki­rályok és parliamentek, s még mai napon is, ha a pápa bár­mikép megsértené Angliának világi uraságát vagy nemzeti függetlenségét, könnyen meg tudnék érteni azon riadalt és boszrrságot, mellyet utolsó apostoli levele támasztott. De nem szándékoltabib itt sem beütés, sem bitorlás, mégcsak egyházi átok sem. A pápa egy tisztán lelki országban jelöl ki fölosz­tásokat s von határokat, s ha beütést tesz, mily világba tör­ténik az, hol — teljesen menten a királyok, királynék és par­liamentek uralmától — a lelkismeret országa áll. „A pápa és az új angol kath. püspökök nem kérik a meg­alapított egyháztól jövedelmeik megosztását, nem követelik vissza a forradalom nagy férfiaitól, a nagy szabadelvű wigh­­ektől, a clerus és apátságok javainak visszaadatását, mely­­lyek más korban olly nagylelkűen megosztattak. Az angol elsőpap (prímás) czimét vevén föl Wiseman tud­ úr: nem igényli a canterburyi érsek 4­0 vagy 500,000 franknyi fi­zetését. Az állodalom szemei előtt­­ ma is csak az, ki és mi tegnap volt, sem több sem kevesebb­ — a törvény őt igno­­rálja. „Mit a Szentszék most Angliában tett, azt teszi több szá­zad óta Izlandban. Nem állt-e fen az izlandi kath. hierarchia minden megszakadás nélkül a protestantismus meghódítása után ? Nincs-e Izlandban minden protestáns püspöki szék mel­lett egy katholicus püspöki szék ? Nem mindig a pápa nevez­te-e ki és erősíte meg az izlandi püspököket? A kath. hierar­chia létezése, a hivatalos hierarchia mellett, mint tudjuk, leg­­kevésbbé sem sérti meg a korona jogait. Az izlandi kath. cle­rus a hivek önkéntes admányiból él, s nyugalmasan hagyja élvezni a protestáns clerusnak kobozmányai gyümölcsét. A kath. clerus ott semmi az állodalom szemében, a törvény nem ismeri el a püspököket és papokat polgárokul. „Ugyanez fog történni Angliában is. Miért félne tehát job­ban a megerősitett egyház egy westminsteri, mint egy dubli­ni kath. püspöktől ? S mi érdekük lehet abban, ha a római udvar küld Angliába bibornokokat, püspököket, a­helyett, hogy mint ezelőtt, apostoli helytartókat küldene? A törvény egyiket sem fogja elismerni; nem ad nekik sem kiváltságokat, sem fizetést, sem czimet, s ők nem is kérik azokat. Nem ol­tott-e az angol egyház, a porosz királyijal egyetértve, egy kis angol­ ágat egy protestáns ágba s nem ültette át az egészet a jeruzsálemi földbe ? nem törődvén azzal, hogy ezáltal a szul­tán, souverainitása megsértetik. Nincs-e nekünk magunknak is angol püspökünk Páris valamelly részében a brit felség kö­vetsége mellett? Talán ezáltal sértve érzi magát a párisi ér­sek? Nem. Az angol puritánok óvása és boszúsága igen kü­lönös; olly dolgok forognak itt­hon, mellyek mentek minden hatósági beavatkozás­ vagy felügyelőstül, minden üldöztetéstől, mert a lelkismeret országában léteznek. „Annyi azonban igaz, miszerint az angol egyház lovagai, az apostoli levélre felelendők, nem tudtak jobbat találni, mint a pápát azzal fenyegetni, hogy székéig fog vitetni a forrada­lom. „„Nem illik — úgymond az angol hírlapok nagyobbika — hogy a pápa túlbizakodjék gyöngeségében , mintegy vé­delemben. Van Olaszországban szellem, melly nem fog bün­tetlenül fölébresztetni; s valamint nem akarjuk újabb viszály­volt elvégezve, hogy a Kriegs von Bebenberg majorja felé mennek, s Zakariás ki fogja hívni egy búcsú­szóra a kis­asszonyt. Karácsonkor volt az időjárás. Hideg téli éjszaka volt, a csillagok szikráztak, a kemény föld kopogott s a deres fákról hullott a zuzmaráz. Zakariás bajuszán ollyan jégcsap fagyott, mint egy ajtó-kilincs. A mint a főutsza végére értek, egy­pár száz lépésnyi távolságra fényes világosság tűnt szemük elé, melly feléjük tartott. A világosság toronyalaku volt s ember­csoportozást lehetett körűle észrevenni. Tóbiás előre küldte Zakariást, vizsgálná meg a dolgot. Bethlehemes pásztorok voltak. Öt pásztor kifordított juhász­bundákban, karmos, vashorgú botokkal, hosszú csepü sza­kállal és bajusszal, hat angyal, csíkos nyáribugyogóban, tér­dig érő fehér ingben, kik a bethlehemi jászolt hurczolták. Fejükön aranyos papirosból készült czukorsüveg volt, körül kötve virágos nagy kendőkkel ; balvállukról széles pántlikák lógtak, piros kendőkkel összekötve, s egy hámforma metszésű pánczél volt nyakukba vetve, szinte, aranyos papirosból, csiz­­m­ájok fakó és keféletlen; jobb közökben kardot tartottak, felrozmaringozva és pántlikázva. A kardok hegyébe egy egy czitrom volt szúrva. Még két különös alak volt a csoportozat­­ban széles kő bugyogóban, miilyent a törökök viselnek, dere­­kok átkötve egy egy rojtos schwallal; fejükön kékbojtu fej volt; az egyik nyakáról bőrküte lógott s kezében széles két baltát tartott; mig a másiknak nem volt sem bőrkötője, sem ácsbal­tája, hanem e helyett arany almát tartott a kezében, és egy jogart (sceptrum) kemény kék papirosból, uuilly be volt csilla­­gozva aranyos­ papir szeletekkel. Ez volt Herodes, a másik pedig József ácsmester. A bethlehemi torony kétágú volt, faalap­zattal , és papírból építve; széles ablakok voltak a tornyon vágva, és különbféle szinü vékonyabb papírral beraggatva , mellyek a gyertyafénytől ragyogtak. A templomnak t. i. mely­­lyen a két torony emelkedett, egy közfala sem volt, hanem gyertyák ülték körül öblös belsejét, mellyek fényétől, az egész épület kivilágítást nyert. Famohával volt a templom belső világa megrakva, mellyek közt juh-köröm, aprócsigahéj, és lyuka­csos porphyrkövek szórattak el. Egy jászol alaku ketrecében a megváltó kisdedet lehetett látni bepólálva, mellette ült az édes­anyja gipszből öntve. Koszorúk, virágok voltak felaggatva a papírfalakra, és több rendbeli czifra rajzolatok ékesítették a fényes épületet. Zakariás azon jelentéssel jött vissza Tóbiáshoz, hogy a be­rit csoportokat, a Bethlehemet őriző pásztorok volnának. Tóbiásnak nem kellett több a „Bethlehem“ szónál, már mindenre emlékezett, a­mit valaha a keresztes hadjáratokról olvasott; ott állottak előtte a keresztes katonák, Bouilloni Gottfried, a szent harczos, jeruzsálemi András és az arany­bulla , melly a szent harcz sikernélküli folytatásán békételen­­kedő nemesség megnyugtatására adatott. — Beveszem Bethlehemet, beveszem Jeruzsálemet, s a pogány vallást kiűzöm a föld színéről. Ezzel eszeveszetten ro­hant a bethlehemi pásztoroknak ; Zakariás fel akarta őt tar­tóztatni , mentésénél fogva, hanem az kiszakadt a nyakából, s Tóbiás hosszú lábaival és kivont karddal csak hamar elérte a szentföldről utazókat. Heródes jött elöl, a hideg miatt dide­regve. Tóbiás kiütötte kezéből a jogart és arany almát; azután József ácsmesternek esett, azt felbuktatta ; az angya­lok erre megfutamodtak, a juhászok pedig gondolkodóba es­tek , ha várjon üssék-e az erőszakos megrohanót. Nem sokat gondolkoztak, hanem neki estek Tóbiásnak, s páholták jobb­ról balról, mígnem Zakariás a balból kimentette szétvervén a pásztorokat. Tóbiás most a bethlehemi toronynak esett, azon akarván boszuját meghűteni; leütötte tetejéből a félholdat, a templomot feldúlta, hogy a jászolban fekvő kisded a fagyon maradt anyjával együtt. Ekkor, hátára vette a szétroncsolt Bethlehemet, s magas diadal­érzettel és véres fővel indúlt visz­­sza Sáspataky házához, hol javában folyt még a mulatság. — Visszafoglaltam a szent földet... visszafoglaltam a szent földet... de ők ne tudják meg, kik engemet kinevettek... Hadd pukkanjanak meg mérgükben, midőn hadijelentésemet a hírlapokban olvassák. Mondá, vagy inkább gondolá Tóbiás. Nem.. meg fogom őket szégyeniteni; bemegyek hozzájok, s megmutatom nekik a bethlehemi torony rézfedelét, mellyet hátamon hoztam el, mint Sámson egykor a vaskaput. És azt tette, a mit gondolt. Halotti csend lett a teremben, a­mint Tóbiás véres fővel be­lépett, hátán czipelve az összeroncsolt kétágú tornyot, és me­gint ollyan zaj és nevetés lett, a­mint beszélni kezde, hogy a menyezet majd leszakadt. Tóbiás elszédült, nem a fején levő ütés miatt, hanem szégyenében. A Sáspataky képe is felgyűlt, mint a paprika, restelvén a Tóbiás bolondságait, ki legszebb tervezéseinek nyakára hágott. — Fiatal ember, szeles ember, kiforrja még magát, csak az élettel jobban megismerkedjék. — Dejszen, a bolondság sem fiatal, sem öreg, ollyan idős mint a világ, jegyzé meg egy sovány táblabiró. A megye orvosa vette ápolása alá Tóbiást és Zakariást, ki szinte egypár lyukat hozott el a fején Bethlehemből. Mindjárt hidegvizes ruhával beborogatta fejeiket, s a seb nyílását meg­vizsgálván, jelentette a lakm­ározó gyülekezetnek, hogy a seb nem halálos. S ebben igaza is volt, mert a két szentföldi har­czos kevés nap múltán, lábra állott. Folytatjuk­ elemekkel szaporítni azokat, mellyek a már nagyon is fölhá­borodott Európában dulongnak, ép úgy nem akarjuk magun­kat alávaló módon és közönyösen alávetni a külföldi papok karja előre­tolakodásának hazánk ügyeibe.““ Az angol mi­nisztérium fő közlönye beszél így. Minek folytán a pápa figyel­meztetve jön arra, hogy Anglia oda fogja küldeni Mazzini urat s üszköt fog vetni Olaszország négy részére ad majorem­bei glóriám. Csak ez egyet jegyezzük meg. És azután ? Gon­dolhatni-e, hogy a pápa, újra kiűzetvén tartományiból, keve­sebb hatalommal birandna a katholikusok lelkismerete fölött? Vagy, hogy ha bármelly Szent­ Ilonába száműzetnék, nem min­dig törvényes és halhatlan fejedelme maradand­ó­­ az Anya­­szentegyháznak ? Mi több a száműzött pápa, tiszteletben tart­ván Anglia szabadelvű törvényeit, Londonba is elmehetne a nagy világnak minden szökevényei, a monarchiák és respu­blikák számüzöttei közé, megalapíthatná székhelyét magának a protestantismusnak középpontjában s megszégyeníthetné Angliát saját szabadsága előtt. Várjon, mikor látandják már át a földi hatalmasságok, hogy mit sem tehetnek a lel­ki erő ellen ?“ Az előre bocsátottakban olvasóink elé terjesztvén ezen ügy főbb momentumait, jövőre elégségesnek tart­juk a netalán előfordulandó legnevezetesb eseményeket juttatni tudomásukra. London, nov. 5. XXIII.­­//. Mi ez ? suttognak a bank közelében, az óriási „ex­­change“-hivatalokban : a continens fejedelmei egyik gyűlést a másik után tartják, mintha épen tegnap vitték volna Napó­leont sz. Hona szigetére, mintha Európát és népeit uj­scala és felosztás alá kellene vetni! — Lengyelországban 250, mások szerint 350 ezer orosz várja a riadót; — Poroszország any­­nyi katonát készül síkra­ állítani, mennyivel az öreg Fricz egész­­ Európát felfalta volna; — hát az osztrák és bajor hadak?------[ A vén city-farkas, a „Times“ körmeire szedi a continens se­regeit, számítja azokat, s miután egy milliót kiolvas belőlök, olly rémületesen elordítja magát, hogy azóta a börze­ rókák és londoni aranygyapjas bárányok nem tudnak félelmükben hová lenni; nem mintha politikai hitvallásukat féltenék, nekik egy istenük — a pénz, egy vallásuk — a nyereség, — ha­nem, mivel nem tudják , merre fordul a koczka ? nem tudják melly tájon lehetne legtöbb aranyhalat halászni?— Mi lesz eb­ből? kérdezik aggodalmas hosszú arczokkal : tán csak nem kapnak egymás hajába ? vagy Dániának ? vagy Sigzvig-Hol­­steinnak adnak segítséget? vagy a hesszeni fejedelmet és Hassenpflugot ültetik vissza a ruganyos bársonyszékbe? — vagy tán nincs eléggé feldarabolva a nagy Németország, nincs eléggé széttépve a nagy paróka, melly 34 millió német feje fölött nyomorú foszlányokban lebeg ? tán Poroszországot kell vegytani kísérletek alá vetni, s alkatrészeit szétoszlatni, mely­­lyeket a Wilhelm-Friedrich és Friedrich-Wilhelm-politika, egy kis század óta olly iígyosan egygyéforrasztakt ? Úgy van! kiáltanak sokan. — Legalább a Times hirdeti Poroszország szétdarabolásának tervét, utána a többi lap olly komoly arc­­­c­al tudatja olvasóival a nagy operatiót, mintha már látnák a berlini sárga-fekete-vörös szíveket elvérzeni!­­ Az egész­ben legfeltűnőbb az, hogy a legjelentékenyebb szabadelvű lap, a Daily News, melly eddig olly hatalmas szót emelt a népek érdekében, most felkarolja a kedves kis Bunsen urat, azon Bunsent, kit nemrég egyik parliamenti páholyból kiutasítot­tak, és pártolja a porosz őszinte , constitutionális törekvése­ket ------­ A csomó megoldása vagy szétmetszése, Anglia külpolitiká­jától függ, azon politikától, mellynek tökéletes leleplezésére új Oedipusra volna szükség. Legközelebb elmondandom Anglia külpolitikájára vonatkozó véleményemet. A világhírű „Guy Fawkes“ok nagy napja — november 5-re felviradt. Valahányszor kinéztem ablakomon, mindannyiszor ideohajtám édes hazám összes táblabiráit, hogy látnák, hogy csodálnák a nagy vásárt. Engedelmet, ha talán kissé nagyon is elölkezdeném. 1605. nov. 5-én a szerencsétlen Stuart Mária fiának I. Ja­kabnak uralkodása alatt, az elégületlenek, a parliament összes tagjait és magát a királyt is lőporral légbe akarták röpíteni; de a merény, az elpattanás pillanatában fölfedeztetett, s azóta nov. 5-dike nemzeti ünnep, s míg az egyházakban napestig imádkoznak , addig London utczáin leirhallan zajjal, száz meg száz torz­ alakot (Guy Fawkes) hordoznak, kocsin, ló-, szamár- és emberháton, állva, fekve, ülve — — minden lehető hely­zetben, a báb kezében, ölében röppentyű vagy lőpor van. A nép sárral, kővel dobálja, üti, veri, — — s végre valamellyik utczasarkon megégeti. És ez igy van mindenütt, London min­den utczáiban, hol e napon alig hallhatni mást, mint: Remember, remember! The fifth of November! Az alakok többnyire olly egyéniségeket ábrázolnak, mel­­ Iyek vagy gyűlöletesek, vagy mellyeket azzá akarnak tenni. Az ünnepély ezidén sokkal élénkebb és zajosabb volt, mint egyébkor. Az alakok közt fejérvörös egyenruhásokat is le­­het­ látni, de többnyire bibornok-öltönybe bujtatták őket, kik közt sűrűn jelenkeztek óriási alakok, a pápai három­koronás tiárával; ez utóbbiak közöl a legnagyobbikát, az épen most kinevezett bibornok és westminsteri érsek Wiseman háza előtt égették meg, iszonyú lárma és szidalmak közt! — A rend­őröknek sem itt, sem máshol nem szabad a demonstratióba avatkozni. — A november 5-dikei alakok mindig politikai je­lentőségűek. Berlin, nov. 14. Kétes állapotunk kiállhatlanabb, mint valaha. Még mindig a hold és föld között függünk és a bizonytalanság fölemészti egész erkölcsi erőnket. Egyr­észről a béke apostolai biztosit­­nak, hogy nem lesz háború, másrészről a készületek erősen folytattatnak; tehát politikánkban ismét az döbbent ellentétek, de mellyek most könnyen megboszálhatják magukat annak okozóin, minthogy illy katonai állodalomban, mint a miénk, a mozgóvátétel nem tréfa. Nem szabad elfelejteni, hogy Po­roszországban ez sohasem történt, hacsak az ellenség fegy­veresen nem fordult határaink felé, s hogy legalább tudtunk­­kal — a parancs még sohasem vézetett vissza, mert az egy­szer családjából kiragadott férfi, a kedvesétől elválasztott vő­legény s a szegény gyermekeit otthagyni kénytelemtett apa, nem fogja elfeledketni s megbocsáthatni az ál-harczot vagy a játékot, mellyet vele üzenek. Nálunk nincs kivétel; itt senki­­sem állíthat helyettest, s a gazdag, az aristocrata ép úgy, mint a legszegényebb, kénytelen mindenét otthagyni s közkatoná­nak beállani. — Csak látni kell ezt, minő resignatióval tör­ténik egypár nap alatt minden családi elrendezés, milly öröm­mel kap a hat gyermek apja fegyveréhez azon pillanatban, mi­dőn arról van szó, hogy Poroszország becsületét kell meg­­védni, s milly feltünőleg változik néhány óra alatt az egész ország!.. S mindezt csak demonstratioként lehetne megkísér­teni ? Koránsem , s aligha nem fogná megbánni minisztériu­munk , hogy az első és második honvéd fölkelőséget (Aufge­bot) fegyverre hívta fel, minthogy ezek a valódi democratiá­­nak képviselői, pedig nem ajánlható a katonáknak szemeit felnyitni azok részéről, kik a sötétséget szeretik. A hon­védek könnyen az ellen fordíthatnák fegyvereiket, kik kezeik­be adták. Hiszen azon kérdések már most is mindenki ajkán lebegnek: „miért annyi áldozat, mire a 12 millió kiadása, a­mennyiben t. i. csak a sereg egyszerű kiállítása került? — váljon a visz­­szaállított békét okozta pontok netalán elfogadása Ausztria ré­széről, ellensúlyozza-e a fölemlített roppant áldozatokat? s végre a porosz becsület visszanyerése, mire felhívtak, el van-e érve azáltal, ha Poroszország Ausztriával felosztja a Bundestagom elnöklést ? — Tehát ez volt a nagy czél, melly­nek elérésére minden kötelékeket feloldoztunk, hogy új po­litikai kötelékeket nyerjünk ?“ Ilyen kérdések képezik a tegnapi s mai általános érzelme­ket , miután Bécsből azon telegráfi tudósítást kaptuk, hogy az osztrák minisztérium némelly pontokban tágított, s a közön­ségnek tudtára esik, hogy minek tehát a nyereségek részünkről. De leginkább fáj az, hogy épen a sereg összehúzása által.

Next