Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)

1850-11-21 / 212. szám

Aleppo, sept. 29. C Mészáros írja Kjutajából, hogy ők igen terméketlen és sivár helyen vannak, gyümölcsük vaczkor, egyéb növényük: veres-, foghagyma- és káposztából áll. Helyzetük ugyanaz, mint volt Swwitában és itt. A kormány részéről a legjobb szándékot és a leghatártalanabb bőkezűséget, a hatóságokéról ellenben csak boszantásokat és a legpiszkosabb fukarságot tapasztalják. Kiutajában, is azt hiszik, miszerint a jelzés sep­­temberben véget érendi, bizonyost azonban ott sem tud senki, épen úgy, mint nálunk. Dembinszky, ki eddig a brassai für­dőben, mint franczia alattvaló, a belzés ellen protestált s a franczia kormány által reclamáltatott is. Ígéretek és szép sza­vak által rá hagyta magát venni, hogy Kjutajába menjen, s most ott hűsöl a többivel együtt. Mészáros, Klapka emlékiratát is megemlíti, s roppantul ha­ragszik pöffeszkedése miatt. Mennyi hitelt lehet ez emlékirat­nak adni, kiviláglik Klapkának a minisztériumhoz tett jelen­téseiből, mellyek a valóságos tényektől igen el szoktak térni. Egy példából következtethetni a többire is. — Kmety egy czir­­káló csapattal Csornától 14 órányira volt, az újonczozást fede­zendő, midőn meghalld, hogy egy osztrák hadtest Wyss tá­bornok vezénylete alatt Csornát megszállotta. Föltévé magá­ban, hogy Csornát megrohanja, s e szándékáról Klapkát Győrött tudósitá a czélból, hogy tudja, honnan jő az álgyú­­zás, és süker esetében készen álljon a megvert hadtest elfoga­dására, ha az Győrnek vonulna vissza. Csorna ugyanis egy­részről a Hanság által vétetik körül, mellyen keresztül, a mér­nökök állítása szerint, lehelsennek mondatott a visszavonu­lás. — Kmety két oldalról intézné a támadást, úgy, hogy Wyss, ha megveretik, Győrnek leendne kénytelen visszavo­nulni. Miután Kmety a Rába folyón, visszavonulás esetére, 3 hidat veretett, 14 órai menet után megérkezett Csornára, hol, köztudomás szerint, megtámadása sükerült, a derék fri­ss vi­tézül harczolva, elesett, és Kmety a csatát megnyerte. Az osz­trákok azonban a Hanságon át már előre utat csináltak, s arra vonultak vissza, s így Győrt kikerülték. Midőn az egésznek m­ár vége volt, az 5 óra távolságra fekvő Győrből megérkezik *** alezredes, három svadronnal és néhány álgyúval, a visz­­szavonuló osztrák sereget üldözőbe veendő. Ez üldözésről azonban, bár seregei cseppet sem voltak kifáradva, csak ha­mar visszatért, minden haszon nélkül. Erre Klapka következő jelentést tett a minisztériumhoz: „Miután tud­tánkra esett, hogy egy osztrák hadtest Csornát megszállotta, parancsot adtun­k Kmety ezredes és *** alezredesnek, hogy az ellen­séget három oldalról támadják meg, melly megtámadás töké­letesen sükerült is; sat.“ — Voilà comme on écrit l'histoire (igy írják a történetet)!­­ Képzelhetik, milly kiváncsiak vagyunk, valamit a magyar forradalomról olvasni, azonban nem említve azt, hogy az eddig megjelent munkák alig fogják megérni a bolti árt, még az ideszállítás is olly sokba kerü­l, hogy az embernek elmegyen a kedve az olvasástól. Konstantinápolyból idáig egy szótárért 30 pft. vitelbért kell­ fizetnem. Azok, kik a török nyelvet meg akarták tanulni, már W­W- ciinben kértek könyveket, és nyelvmestereket­ kaptak is­­ ígéreteket. Sumlába már lejebb hangoltattak e követelések, és csak könyveket kértek, de hasztalan. Akkor Ah­med ef­­fendi volt messiásunk, az ő megjövetelére halasztottak min­dent. Végre megérkezett, s hozott is magával néhány tuczat rész franczia-török szótárt, mellyeket kiosztott. Midőn én a magamét átvettem, kinyilatkoztatom neki, hogy ebből mit­­sem lehetne tanulni, s jobb könyveket kértem tőle, valamint festőeszközöket is, azon megjegyzéssel, hogy mindent ki akarok fizetni, mire azt válaszold, hogy a megfizetésről szó sem lehet, és csak Masher bégnek, ki bennünket Aleppoba szállítana, adjam át a szükségesek jegyzékét, s a legelső futár által meg fogom kapni; én átadtam, azonban a kellő tárgyakat még eddig is hozzák. Meg vagyok győződve, hogy Ah­med effendi a parancsot kiadta, de ez is, mint sok más tárgy, va­­lamelly alsóbbrendű hivatalnok zsebében megakadt. — Midőn Bem Sumlában házát rend­behozata, azt mondák neki, miért tesz illy nagy költségeket, miután nincs felesége?“ Ki tudja, válaszolt ő, talán utódom f'eleséges leend.“ A) szentsége IX. Phil pápának f. nov. 1-én titkos egyházi ülésben Piemontra vonatkozólag tartott beszéde. Vége. (') TISZTELENDŐ TESTVÉREK ! „Más fontos dolgok is vannak, miket a havasalji kormány az egyház jogai ellen, vagy az egély kárára cselekedett; ezek közt nem lehet fájdalmasan meg nem említenünk az 1848. October 4-kei igen sérelmes törvényt, melly a közoktatás és a kisebb és nagyobb köz- és magántanodákra nézve hozatott. „Ezek egész igazgatása, a püspöki papnöveldéket némelly tekintetben kivéve, azon törvényben a királyi minisztériumra és az ennek alárendelt hatóságokra bizatik, még­pedig olly módon, hogy ugyanazon törvénynek 58-ik §-ában világosan meghatároztatik és kimondatik, miszerint semmi egyéb hata­lomnak nincs joga beavatkozni a tanodai fegyelem, tanulmá­nyok meghatározása, tudorságok osztása, tanárválasztások és megerősítések ügyeibe. „I­lykép azon kathol. országban elvetettek a püspökök ha­tósága alól mindennemű tanodák, még a szent tudományok is, mellyekről ugyanazon törvényben említés létetett, továbbá a gyermekek oktatása a keresztény vallás elemeiben, miket a törvény az első elemi tanárok kisebb kötelességei közé szá­mít. S hogy minderről senki se kételkedhessék, a mondott törvényczikkben elszámláltatnak a lelki igazgatók is, kiket mind a királyi minisztérium, vagy ennek alárendelt más ha­tóság nevezhet ki, és erősíthet meg, minden más hatalom köz­bejötte nélkül. Így tehát a szent pásztorok nemcsak legigaz­­ságtalanabbul fosztaltak meg azon legkitűnőbb felsőbbségtől, mellyet sok évszázadok óta sok tanintézetben pápai és királyi intézmények és ős­ alapítványi törvények nyomán gyakoroltak, hanem még csak azon ügyekbeni felügyelés sem engedtetik meg nekik, mellyek a tanodák igazgatásában a hittudomány­hoz , a keresztyén erkölcsökhöz, és az isteni tisztelet szertar­tásihoz tartoznak. „Bizonyára jól esik remélnünk, hogy legalább azon törvény életbeléptetésénél tekintetbe fog vezetni a püspöki hatalom. Azonban tudva van, miszerint azon törvény máris kártékony gyümölcsöket termett az egyház változatlan tana elleni kár­­hozatos vélemények és törekvések által, m­ellyek nemcsak a túlszabad sajtó mellett kiadott könyvecskék és lapok által ter­jesztetnek naponkint a nép között, hanem a serdülő ifjúság elméjébe is beleoltatnak, sőt némelly tanárok által már a köz­tanodákban is egész nyilvánossággal hirdettetnek. Nem talá­lunk szavakat, tisztelendő testvérek , mellyekkel képesek volnánk kifejezni azon legélesebb fájdalmunkat, melly e hit hallására szivünkben keletkezett; s valóban haladék nélkül intézkedtünk is, hogy e tárgyról magunknak lehető legpon­­tosb tudomást szerezhessünk, és nem is fogjuk tűrni, hogy bármikép is rajtunk múljék ollyasmi, mi a gyengeségünkre istenileg bízott hivatal körébe tartozik, hogy tudnillik meg­őrizzük a hitet, s megerősítsük abban testvérünket. „Nemrég, mint tudjátok, egy igen tekintélyes férfiú kül­detett Hozzánk a havasalji kormánytól, újból felfogni az egyez­kedéseket az egyházi ügyeknek kiegyenlítése végett e szent­székkel. Azonban nem engedhettük meg, hogy küldetését igazoló leveleit Nekünk szokott ünnepélyességgel mutathassa be. Mert ő mindakkor, midőn magánlag jött Hozzánk, mind pedig a Mi bibornok állodalmi altitkárunkkal tartott tanácskozm­ányokban is, úgy nyilatkozott az egyházi kiváltságokra nézve hozott tör­vény felől, hogy a világi hatalom csak jogával élt, midőn azon törvényt, a kánonok szabályai és az apostoli székkel tett egyez­mények iránti hűség ellen, kihirdette. A később történtekért pedig a papi rendet és a főpapokat hibáztatta, és leginkább tisztelendő testvérünket, a torinói érseket, ki akkor a legszi­gorúbb őrizet alatt tartatott azért, hogy pásztori kötelességé­hez állhatatosan hív maradt, s nagyon panaszkodott e derék főpap , mint olly férfiú ellen , ki nem sokat gondol a nép bé­kéje­ és nyugalmával, s azt nyilvánító, miszerint kormánya különös kötelességévé tette neki, hogy Minket arra birjon, mikép­pt azon püspököt más hivatalba helyezzük át az orszá­gon kívül. „Ezek után nem szükséges magyarázgatni, a többi kísér­leteket, mellyek közte s a nevezett bibornok közt kölcsönösen tetettek ez ügynek más útoni kiegyenlítésére. — Mi annál kevésbbé sükerült, minthogy a kormány nemcsak le nem tért előbbi útjáról, sőt ugyanazon időben bocsáttattak ki és haj­tattak végre a világi törvényszéknek egyházi ügyekben hozott végzései, mind a fönemlített, mind pedig a cagliarii érsek el­len is. „Többire, az egyháznak és papságnak fönérintett kiváltsá­gait illetőleg, ünnepélyesen kinyilatkoztatjuk, miszerint mi, kik a múlt évben a havasalji kormánytól elénk adott egyezkedése­ket vissza nem utasítottuk, ma szinte nem irtózunk a körülmé­nyek­ és helyekhez képest módosítani a kánonoknak ugyanazon kiváltságokat illető szabályait, a szerint tudniillik, a­mint jónak látandjuk az Úrban, s csakhogy az egyház, egyéb jogai gya­korlatában szabadabbá tétessék. Mert nem csökkent bennünk sem azon atyai jóakarat, mellyel a római pápák, elődeink, a felséges szavójai ház irányában viseltettek; és sajnálkozunk azon nyomor és aggodalmak miatt, m­ellyeket testvérink és fiaink azon országban e körülmények közt nem kevéssé szen­vednek, és azért hajlandók vagyunk alkalmas orvoslást hasz­nálni enyhitésökre, örök rendeltetése szerint e szent romai anyaszentegyháznak, melly, mint legszeretőbb anya, mindig segítségükre szokott sietni szorongatott és szenvedő fiainak, s apostoli hatalma szerint enyhíteni Israel nyomorát. De ezen hatalmat, melly nekünk azért adatott, hogy építsünk, s nem azért, hogy rontsunk, nem használhatjuk, ha úgy tününk fel, mintha türelmünk, elnézésünk és engedékenységünk által bár­mikép helyeselnék a régitt elpanasztott sérelmeket, mellyek az anyaszentegyház, a szent kánonok s az ünnepélyes egyez­mények ellen, sőt magának bármilly kötés okának megsemmi­­tése végett elkövettettek; végre, mellyek az egyház papjai és fő tagjai ellen azért hozattak és határoztattak, mert pásztori hivatásukat a lelkismerettei felügyelésben és a szentségek ki­szolgáltatásában gyakorolták. „Sohasem fogjuk,­ok tisztelendő testvérek­ hatalmunkat az anyaszentegyház és a katholika ügy kárára használni. Sőt Isten segedelmével minden iparkodásunkat és törekvésünket odairányozandjuk, hogy az egély jólléte előmodutlassék, és az anyaszentegyház jogai épségben fentartassanak. Azért ma ezen gyülekezetben apostoli szavunkat fölemelvén, a leghatalmasban nyilatkozunk azon dolgok ellen , mellyeket fönőbb elmondot­tunk, s mindazok ellen, mellyek a torinói fejedelemnek akár szárazföldön, akár tengerentúl alávetett tartományokban az anyaszentegyház joga ellen, vagy az egély kárára bármikép elkövettettek, vagy megkísértettek, és szűnjenek meg hábor­gatni az egyház pásztorait és a szent ügy szolgáit, és siessenek a szent ügynek ott okozott károkat mielőbb megorvosolni. „Addig pedig mi, tisztelendő testvérek, el ne mulasszuk, alázatos imákkal és könyörgésekkel járulni atyánkhoz, az irgalom Istenéhez, és a szeplőtelen Szűz istenanya és szent Péter és szent Pál apostolok legkegyesebb közbenjárásáért esedezve, buzgóan könyörögni, hogy az úr szőlejének azon részét jobbjával fedezze és szent karjával ótalmazza.“ Becs. Az 1850. nov. 19-én kiadott bírod, törvény- és kor­mánylap CS-ik darabja, 447. ,sz. alatt 1850. nov. 15-kéről kö­vetkező, az egész birodalom területére ható cs. nyiltparancsot tartalmaz, mellynél fogva minden, a hadseregnek a birodalombani mozdulatára, vagy hasonló viszonyokra, és katonai működésekre vonatkozó nyomtatott közlemény, kivéve a hivatalos tudósításo­kat, föltétlenül megtiltatik , 500 pft pénzbüntetés alatt; és má­sodik áthágási esetre azonfölül még az illető lapnak további meg­jelenése is be fog tiltatni . Mi I. Ferencz József, Isten kegyelméből ausztriai cs., sat. meg­fontolván a mostani viszonyokat, a birodalmi alkotmány 87 §-ának szabályához képest minisztertanácsunk előterjesztése folytán meg­rendelni elhatároztuk, és rendeljük, mint következik: (…) Lásd PESTI NAPLÓ 211. számát tudok. — Nyugtasd meg a lelkemet, szerelmem, Erzsikém­, esküdjél meg itt az Isten szent szik­ére, a ki verjen meg, ha hamisan esküszöl, hogy csak engemet szeretsz, hogy nem csalsz meg engemet!“ Hosszan hallgatott a leány. Szinte hallani lehetett szivének kemény dobogását, és lázas , sebes lihegését. „Hallottad?“ kiáltó rá a férfi — hallottad és hallgatsz?“ Keményen ragada meg a leány karját, ki leroskadt elötte félelmében, s a fájdalomtól e szorítás alatt. Ismét zörögtek hátuk mögött a lombok, és újra győzött a szerelem a leány szívében mindenfölött. Ijedve, de erős han­gon mondó : „Esküszöm!“ „Isten veled hát édes angyalom ! de ha szeretsz, jöj haza, jöj velem!“ Susogtak a lombok , mintha a szellő futott volna el közöt­ték, s erre a leány összeszedi ez utolsó ellen­állásra minden erejét, fölegyenesedett, piros kis kendőjét fejére igazító, nemet intett, és elindult ellenkező irányban. Sóhajtva nézett utána a huszár, aztán , egy szomorú nótát fütyülve a sűrűség melletti utón ment vissza. Erős, nehéz lépteit hallani lehetett az éj csöndében. Egyszer csak elkez­dett halkabban, halkabban fütyülni, csendesebben menni, végre egészen elhallgatott és megállt. Aztán a földre eresz­­kedek, és hosszában lefekü­dt és figyelt, figyelt, fü­leit szoro­san a földre illesztve. Aztán előre mászott, nesztelenül, mint a kígyó, közeledett azon hely felé, hol előbb Erzsi elvált­­ tőle, hol két út keresztbe vágó egymást. Itt egészen össze­húza magát egy bokor alá és hallgatódzott, alig véve lélekze­­tét és szemeit kimeresztve az útra. Nem sokára lassú kopogást hallott az úton, és rá mindjárt egy halk füttyöt a sűrűből. A közelgő erre gyorsabban kezdett jöni, s a sűrű felé irányzó lépteit, azon hely felé, honnét a fütty hangzott. Épen Jancsi mellett ment be a bokrok közé. A hold fénye egyenesen Erzsi halvány arczára világított, kinek piros kendőcskéje lehanyat­lott fejéről, és így Jancsi kivehető szeretőjének fedetlen ar­­czát. Kötényét sokszor szemeihez emelgető Erzsi, még most is omló kényeit letörlendő. E látványra mindkét kezével eltakaró arczát Jancsi, mintha a villám vette volna el szemefényét. Néhány pillanatig öntu­dat nélkül kerengett vele a föld, de aztán magához térvén, szájára szorító ökleit, hogy elfojtsa a kiáltást, melly kebléből kitörni akart. Vérig harapó kezeit, de végre elbödült, mint a megsértett vad, s felugorván, elfelejtvén kínjának okozóit, csak ennek ostorzását érezvén, elnyargalt, mint kit kisérte­tek űznek, az úton előre. „Jézus Mária!“ hangzók a sűrűből Erzsi sikoltása — „atal­­m­azz meg, ez a gonosz lélek, ki telkemet viszi el, a mért té­ged szeretlek, Bandini!“ „Ne félj, szép görliczem­“ — hallatszék erre Bandi hangja csitítólag— „ne félj te a gonoszlélektől se, mikor velem vagy. Aztán nem is részlélek volt ”, hanem valaki, ki tán meghallotta, hogy vannak itt, tréfából rájuk akart ijeszteni. Gyere ide közel hozzám és ne félj, szép angyalom. Áldom az Istenét, a ki igy megijesztett, hogy úgy simulsz hozzám, mint a kis csecsemő anyja kebelére.“ „De hát ha Jancsi volt? Istenem! akkor nem látom többé a napot, ha megismert, úgy végem van. Előbb is hogyan fenyegetett, most is reszket a lelkem belé, ha rá gondolok.“ „Dehogy ő volt, galambom, dehogy ő. Hallottam, mikor előbb haza ment, ollyan szomorú nótát fütyült, hogy megesett a szívem rajta. — De előbb majd elárultad magad, édes kis félénk gerliczem; ha akkor meg nem esküszöl, rád emeli a kezét, akkor pedig vagy ő, vagy én halál fia lettünk volna. — Kár volna pedig két illyen jó katonának , mint mi ilyenek mi vagyunk, ha nem a csatatéren ellenség fegyverétől, hanem egy­más által esnénk el.“ „Zörgésedre, halálos félelmeim közepett is, eszembe jutott, hogy közel vagy, hát ez bátorított föl egyedül, hogy megte­gyem. De hallottad, hamisan esküdtem ! megver érte az Isten, ezen és a más világon!“ „Nem ver bsz az, édes Erzsikém­, a huszár szeretőjét nem veri meg az Isten ; mi édes gyermekei vagyunk neki, azért hát csak megáld, ha minket boldoggá tesztek. — Gyere bel­jebb, édes szép virágszálam , ott nem ijeszt meg majd senki. Hadd csókoljam le könyeidet, és hadd öleljek el szivedből minden félelmet.“ Lassan beszélgetve beljebb vonultak, nem lehete többé künn az útra neszüket kihallani. De Jancsi nem veszté el szavaknak egyetlen egyét sem, csókjuknak csattanása szivét rázá meg, mert az első fájdalom rohama után, visszanyervén eszméletét,­­ eszébe jutott, hol hagyta el őket, tehát a kétségbeesés halálnyugalomával vissza­fordult, s hogy el ne árulja magát, az előbbi módon előre csú­szott mindenütt az út mellett, mindenütt utánuk. Mikor ama­zok beljebb vonultak , ő is utánuk, miként a kigyó a bokrok között. A szerelmesek szélsuhogásának vélék a mindig mö­göttük zörgő leveleket, a susogást, melly lépteiket követé, azért bizton örültek egymás enyelgéseinek, elfeledve félelmet, aggodalmat, s csak szerelmüknek élvén és gyönyöreinek. S­. Erzsi szive nem vert sebesebben Bandi öleléseire, és forró csókjai viszonzására, mint ezeknek látásán és hallásán a Jancsié; egy sóhajukat sem veszté el; de az ő szivének min­den dobbanása boszuért kiáltott megcsalatásáért, m­íg amazok szive szerelmet és boldogságot élvezett. Folytatjuk.

Next