Pesti Napló, 1850. december (1. évfolyam, 221-244. szám)
1850-12-03 / 222. szám
1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉS! FÖLTÉTELEK. Pesten, házba küldve. Egy hónapra 1 fr. 30 kr. . Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes «»ám—. 4.. A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez; anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda : Drl-utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés helyben mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen évnyi alakjában mindennap, délesti órákban. 1851-re: Vidéken, postán küldve : Évnegyedre 5 sz. — „ B Félévre . . 10 „ — B B Egy évre. 18 „ — B B A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnik. 222 Kedd, decemb. 3-án HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. 1851-re: Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgő krjával számittatik. A beigtatási s 10 pkrnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő. Emich G. könyvkereskedésében. Magánviták háronthasábos sora 6 pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Budapest, decemb. 3-kan. o. A színházi id. törvény megjelent. A főfelügyelés a belügyminiszter arra bizatik , míg egyes koronaországokban a helytartókat, és helyhatóságokat illeti a közvetlenebb felvigyázás. A kormány eddigi intézkedései után ítélve, azt hittük, hogy egyforma normatívum fogna a színházakat illetőleg, behozatni az összes birodalomra nézve, azonban úgy látszik, hogy a különféle nemzetiségek, a különféle művelődési fok, mellyen a birodalom egyes népei állanak, a viszonyok, mellyek közt e törvénynek hatni kell, szóval a gyakorlat, már e törvény kidolgozásánál a merev központosítás ellenébe állott, s kivívta a theória fölött igényeit, mellyeket a belügyminiszter úr figyelembe is vett. Sokszor mondottuk már, miszerint az osztrák birodalom alig bírja meg a merev központosítást; akkor találkoztak olyanok, kik e nézetünkért kigyótbékát kiáltottak reánk. Most állitátásunk, az igazgatás egy részében, a színházi ügyekben t. i. igazoltatik maga a belügyminiszter úr által. A színházi törvény iránt ő Felségéhez tett előterjesztésében a minisztertanácsnak ki van mondva egy elv, mellyet mi is már elmondottunk, s melly a birodalom külön részeiben létező viszonyokhoz alkalmazás szükségességét mondja ki, midőn a törvény jóváhagyása tekintetéből ő Felsége előtt érvül hozatik fel: „hogy az esetek túlnyomó többségében a megengedhetőnek mértéke az általános viszonyok méltánylásából származtathat.lí Ha a színháznál, mellynek hatása főleg a művelődés és a közerkölcsiség előmozdítására, s ellenkezőinek ostorozására szolgál főleg, a viszonyok méltánylása igénybevételét szükségelte a gyakorlat: nem kételkedünk, hogy olly intézményeknél , mellyek az életet még közvetlenebbül érintik, e viszonyok méltánylása nem fog figyelem nélkül mellőztetni. Mi a törvény egyes rendszabályait illeti, a mellett, hogy minden újonan előadandó színdarab az illető helytartó által engedtethetik meg, s így, kivált ott, hol a műveltség és színi irodalom magas fokon, és nagyobb kiterjedésben áll, annak teendőit igen szaporítja egyrészről, másrészről pedig a színdarabok adhatását, főleg a székhelytől távolabb eső vidékekre nézve, hátráltatja, föltűnt azon ,, melly az illető rendőri hatóságot felhatalmazza a már megengedett darabot is felfüggeszteni. Nem vagyunk egyáltalában baráti azon eljárásnak, melly néha szinte czélul tűzi valamellyik hatóság népszerűtlenítését, s ha illyést vennénk észre valahol, kétségtelenül megszüntetése végett emelnénk szót. De másfelől tudjuk azt is, hogy néha igen elterjedt, s némelly hatóságok körébe is befészkelt visszaélések legsikeresebben orvosoltatnak azáltal, hogy ezek helytelensége nevetség tárgyává tétetik. Ha tehát illy esetekben az illető rendőri hatóság távolról is csak egy kis czélzást látna , vagy vélne látni valamelly színdarabban, s eltiltaná : kétségtelen, olly tényt követne el, melly az önkényeskedésen kívül, még a szinházi törvények szellemével is ellenkeznék. Midőn Elesére korának hibáit olly hathatósan ostorozta, ha a rendőrségi hatóságoknak hatalmukban volt volna színi előadásait , vagy egyes darabjait eltiltani, hihető, többet ártottak volna a franczia közerkölcsiség kifejtésének, mint sok más ügy is csak ephemer, s így hatástalan darabok színpadra hozatalával. London, nov. 22. pp. (XXVIII.) Béke vagy háború ? hangzik mindenütt. Az ismeretes Downing Streetben egy hét leforgása alatt, legalább is tizenkét miniszteri gyűlés tartatott. Palmerston, a többi között, még legnyugodtabb, de körülbelöl mégis úgy néz ki és be, mintha a híres Sartory-revueből épen e pillanatban tért volna vissza , ellenben a nagy John Russell, tökéletesen kiesett alakjából, az egykori Adonis arcra dúlt, kebelében a szenvedélyek egész rohama csatázik.-------„Béke vagy háború?“ kérdezik a kabineti tagok egymástól. Béke ! mondja Palmerston, de a constitutionalis szabadság biztosítéka mellett! Az ördögben, menjen ön constitutionális szabadságával, felel lobogó arccal John Russell, hiszen ez épen annyi, mint háború, pedig tudja ön, hogy a háború, az a hború !-------A német mysticusoknak, az érzelgő professoroknak, a sok apró fejdelmeknek------béke kell, béke minden áron! Mit mondana Cobden, mit Elihu Burrit, ha a riadóba találunk lehelni? ha a nagy vagy kis Németországba egyezünk? ha német Bábel alatt kitűzzük a constitutionális szabadság lobogóját? mit mondanának a londoni és manchesteri aranyzsákok, ha határozott nyilatkozataink háborút idéznek elő ? háborút, melly kereskedésünket akadályozná, s az égő szövétneket talán még Amerikába — a hamvaiban izzó Canadába általvinné ? Hát az oroszok ? szakasztá félben Palmerston, a túláradó Johnt, hát az oroszok ? nem tudja ön, hogy Galiicziában vagy talán eddig már tovább is oroszok !-------ezt csak nem nézhetem közönyösen ? Miért nem, miért nem ? hiszen a javán egyszer már átestünk , az élőbeszédet megírtuk , kötelességünk a munkát folytatni, befejezni!-----Nem, az nem lehet, felesé Palmerston! A vita még tovább is folyt volna , de a miniszterek valamellyikének fülébe súgták , hogy e pillanatban érkezett meg Radowitz és herczeg Friedrik of Hessen! — a gyűlés szétoszlott azon eredeti magyar határozattal , hogy holnap ismét gyűlés lesz! s a magas vendégek kihallgattatnak. Radowitz Kisnémetországot sürgetett.-------a herczeg Nagynémetországot és Dániát rebegett! — Elvárjuk, mit hoz a legközelebbi jövő. A laudabilis szokás után ítélve, Fridrik szebb jövőnek nézhet elibe, mert ő fényesebb úriember, mint vetélytársa; azután Nagynémetország, Nagybritannia mellett szebben is hangzik; az idő mindenesetre itt van, hol a kétes határozatlanságból az angol politikának ki kell lépni, hol a népeknek a kétes bizonytalanságból ki kell ragadtatni. A londoni lord-püspök hosszú, de annál rövidebb pásztori levéllel fogadta a bibornokot; a bibornok fölemelte a keztyüt, mellyet az angol egyház lábai elé vetett, felel elég hosszasan, de sokkal mérsékeltebben, mint ellenfelei; nem fenyegetőzik máglyákkal vagy középkori kinzó-szerekkel, miként sokan várták, hanem a szabad vallásgyakorlatra hivatkozik. — Sokan azt is beszélik, hogy dr. Wiseman, mielőtt Rómába indult volna, a minisztérium tanácsát kikérte, s beleegyezésével indult meg. Nem tudom, ha igaz-e, de e tény sajátszerű ellentétet képezne lord John Russell protestatiojával. A nagy O’Connelnek kis fia, John O’Connel nyilt levelet intéz az izlandi katolikusokhoz, mellyben nem sokat mond ugyan, de annál durvább kifakadásokkal ostorozza a miniszterelnököt, kinek azonban nincs oka panaszkodni; ő sem igen válogatta meg szavait, ő is olly hangon szólt, mellyből kiviláglik, hogy épen olly ügyetlen diplomata, mint John O'Connel. Mióta Russell kifakadásait olvasom , erősen hiszem, hogy csak név szerint elnöke a minisztériumnak, s hogy az elnökség titkon a külügyi tárczában van följegyezve. Berlin, nov. 28. Ti Kávéházi életünk nincsen, s így a kávéházi politikusok is hiányzanak, de vannak csöndes olvasói a sok újságoknak a Conditoresokban (czukrászok), mellyek cseppet sem állanak alantabb a sör- és a kávéstudósoknál, annyiból, hogy ők is a kósza híreket szedvén össze nagy városunkban, olvasó-helyeiken egy egészszé gyűjtik, melly azután ismét az előbbi úton kerül vissza a társaságba, mint újság, vagy pedig lapjaink egyike által a nagy világba. Úgy látszik, hogy kétheti általános bizonytalanságunk, tegnap óta — csupa hírekké olvad össze. Az úgynevezett híreket nem is említenék, ha általánosak nem volnának, s nem jellemeznék pillanatra fővárosunkat. A hírek közönségesen a harczvágygyal nőnek, vagy a hideg megfontolással összezsugorodnak. Manteuffel úr találkozása Schwarzenberg herczeggel középútra szorítja azon embereket, kik politikai combinatiókat készítenek a többiek részére, mert ezen úgynevezett utolsó találkozás mellett, annyi harczias mint békés ok szól. Tehát hir szerint az osztrák kormány nemcsak hogy egészen s mindenben engedett volna — t. i. a Bundestag feláldozásával , a herczegségekbeni nem-interventiójával s Hesszenből a szövetségi katonák visszahúzásával — hanem azon nagy tervben is egyesült már kormányunkkal, hogy egész Németországot két részre, egy éjszaki és egy déli Németországra osztandják fel úgy, hogy a kisebb herczegek stb. mediatizálása következtében, Németországban csakugyan több hatalom nem léteznék, mint a porosz és ausztriai. — Slezvig- Holsteinban Palmerston készítené a békét, és Hesszenből a porosz katonák is visszahuzatnának , hogy a választóherczeg egypár katonájával Kasszelbe mehessen — Hassenpflug nélkül hozandó meg a béke pálmáját. Tisztelt olvasóim ezen hírek összeállításából, látni fogják, hogy azok nem valódi népünknek, mellyben még mindig nagy a harczvágy, hanem inkább egy békés párt akaratának vagy kívánaténak tüköre. Hanem minden hírnek legalább egy igazi részecskéje szokott lenni, s igy a föntebbiekből annyi bizonyos, hogy a heszszeni választóherczeg, kívonatát kifejező népévek egyezkedésére , s hogy 2000 katonájával Hassenpflug nélkül vissza akar jönni fővárosába, miután a poroszok Kasszelt elhagyandozták. Véleményünk szerint ez meg is fog történni, mert benne a két német hatalmasság a bekövetkező általános békének leg- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. LILIPUTI TÓBIÁS DE EADEM. REGÉNY. XV-dik Fejezet. Liliputi mint gyalog-katona. Vége. (>) Nem sokára azután, hogy Tóbiás Pestre került, kiütött a rácz lázadás. Lángbaborult Bács-Bodrog vidéke. A városok és falvak feldulattak ; a magyar és németajkú lakosság részint legyilkoltatott a lázongók által; azok pedig , kik fegyverfoghatók voltak, a rendes katonasággal együtt harczoltak és hullottak el dicsőséges harczban. Folyt az újonczozás javában, országszerte. Mindenütt csak toborzókat lehet látni. A szabad csapatok, önkéntesek, gyűltek minden felöl. Az első tíz honvédzászlóalj felszereltetett, s leindítatott a Bácskába, öröm volt nézni azt a sok fiatal katonát , kik a földből látszottak előteremni, mint a Jáson sisakos vitézei, kik a földbe hintett sárkányfogakból keltek. — Zakariás! ez az én világom, szólította meg Tóbi hű cselédjét — ahol a trombita harsog, az álgya dörög, a puska villan, és a szurony ragyog.... ott, ott lakik az én dicsőségem. A katona pályája szép, nemes, egyenesen rohan ellenének, mint a nyíl. A halálnak csak úgy kacsintgat a szemébe, mintha a csillogó pohárba kacsintana, vagy szeretőjének a szemébe nézne. Keresi a veszélyt, mint a villámot a vihar, vagy a zivatar madara, a förgeteget. A katona vakon megyen a halálnak. — Annak is bekötik a szemét — válaszolt Zakariás — akit vesztőhelyre visznek. — A dicsőség istenasszony, nem hóhér. Már a rómaiak, mint istenasszonyt tisztelték, — felelt Tóbiás—, legalább megszabadulok ezektől a renyhe emberektől, kik erényeikben is kicsinyek , mint bűneikben. A nagyszerűséget semmi alakban nem ismerik. Megbocsátanám önzésöket, de még önzők sem tudnak lenni. Mint fogom lenézni őket, borostyánom árnyékából. ... A fővárosban , épen akkortájban alakult egy önkéntes csapat , Tóbiás velük ment Zakariással együtt, a nagybátya tudta nélkül, Sz. Tamás alá. Sáspataky csak elhalt belé, midőn az unokaöcs szökése tudtára esett, annyival inkább, mivel épen értekezésben volt, egy ügyes és nagy hírben álló orvossal Tóbiás eszelesége iránt, ki a vizkurát javasolta hősünkre nézve. Az alispán úr, azon áldott lelkű magyar emberek közé tartozott, kik mindent a gondviselésre bíznak, az események által könnyen ragadtatnak el, könnyen hisznek, könnyen felejtenek, étvágyuk mindig egészséges. — Majd megtört a nehéz élet, monda Tóbiásra gondolva. A sanyarúság legjobb orvosa a léleknek , csak hadd menjen, ki tudja, nem fog-e hasznára válni? Soha sem kell belekapaszkodni a sors kerekeibe. Utat vágnak azok maguknak, ami ilyen csak kell, minden emberi beavatkozás nélkül. Senki sem kerüli el a maga végzetét. Okoskodott Sáspataky, egészen meg látszik nyugodni okoskodásában. Tóbiás útközben a gyalog katona előnyeit fejtegette Zakariásnak , a lovas katona felett; mivel a régi huszárnak, sehogy sem ízlett a nádparipa-marsek, ki megszokta volt a puha nyerget. — A lovas katonának a ló félfegyvere. Azért ő mindig csonka fegyverrel vl, ha a lovát már kilőtték alóla. Álgyurohamra csak a szuronyt lehet sükerrel használni. Várostromnál, kevés haszna van a lovasságnak. — Hejh, mondom a lelkét — válaszolt Zakariás, ki nem tartott magánál boldogabb embert az egész föld kerekségén, csakhogy megint ellenség elé mehet — adnák csak alám régi jó lakómat, még a nap is futna előlem, ha az ellenségre rohannék. A levegő meggyuladna lovam párájától, s akit patkója nem érne , azt a kardom érné el. Fénylik a villám, jobban fénylik a huszár kardja, és a villámnál is gyorsabb paripája. Reng a föld bele, mikor az egész ezred rohamra megy, s ha az ellenség, megrémül a földrengéstől, a kard, úgy a szemébe villámlik, hogy elvesz bele a szemefénye, aztán úgy patakzik a vér........Hol marad ekkor a gyalog fegyveres ? — A gyalog fegyverének a golyó a szárnya, odarepül vele , ahová akarja; a huszár lova sem megy illy sebesen.. Még sok mindent összebeszéltek embereink útközben a szurony és kard előnyeiről, míg az alsó táborba értek. A gazdag vetések össze voltak dúlva mindenütt az alvidéken; elhallgatott a gulyák kolompja; számos faluk, pusztán és lakatlanul hagyattak; egész seregét lehetett látni a kiköltözőknek, kik a Tisza- és Marosvidéken szerte vándoroltak. Azon helységek , mellyek lakosai benmaradtak, különbség nélkül, leírhatlan lelkesedéssel fogadták a magyar katonákat. Mindenütt lakoma volt, a hová csak egy magyar katona beszállott. A gazda, még azután is soká emlékezett róla, mikor az már. (') Lásd PESTI NAPLÓ 158. 160. 163. 164. 165. 168. 170. 171 172. 183. 184. 185. 186. 187. 188. 189. 194. 195. 196. 199. 200. 201. 202. 203.205. 206. 207. 208. 209. 210. 216. 217. 218. és 220. simát.