Pesti Napló, 1850. december (1. évfolyam, 221-244. szám)

1850-12-03 / 222. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉS! FÖLTÉTELEK. Pesten, házba küldve. Egy hónapra 1 fr. 30 kr. . Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes «»ám—. 4.. A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez; anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda : Drl-utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés helyben mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen évnyi alakjában mindennap, délesti órákban. 1851-re: Vidéken, postán küldve : Évnegyedre 5 sz. — „ B Félévre . . 10 „ — B B Egy évre. 18 „ — B B A havi előfizetés , mint a szá­­monkinti eladás is megszűnik. 222 Kedd, decemb. 3-án HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. 1851-re: Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pgő kr­­jával számittatik. A be­­igtatási s 10 pkrnyi külön bélyegdíj előre lefizeten­­dő. Emich G. könyvkeres­kedésében. Magánv­iták hárontha­­sábos sora 6 pengő kraj­­czárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­hivatalában. Budapest, decemb. 3-kan. o. A színházi id. törvény megjelent. A főfelügyelés a bel­ügyminiszter arra bizatik , míg egyes koronaországokban a helytartókat, és helyhatóságokat illeti a közvetlenebb fel­­vigyázás. A kormány eddigi intézkedései után ítélve, azt hittük, hogy egyforma normatívum fogna a színházakat illetőleg, behozatni az összes birodalomra nézve, azonban úgy látszik, hogy a különféle nemzetiségek, a különféle művelődési fok, mellyen a birodalom egyes népei állanak, a viszonyok, mellyek közt e törvénynek hatni kell, szóval a gyakorlat, már e törvény ki­dolgozásánál a merev központosítás ellenébe állott, s kivívta a theória fölött igényeit, mellyeket a belügyminiszter úr figye­lembe is vett. Sokszor mondottuk már, miszerint az osztrák birodalom alig bírja meg a merev központosítást; akkor találkoztak o­lyanok, kik e nézetünkért kigyótbékát kiáltottak reánk. Most állitá­­tásunk, az igazgatás egy részében, a színházi ügyekben t. i. igazoltatik maga a belügyminiszter úr által. A színházi törvény iránt ő Felségéhez tett előterjesztésé­ben a minisztertanácsnak ki van mondva egy elv, mellyet mi is már elmondottunk, s melly a birodalom külön részeiben lé­tező viszonyokhoz­ alkalmazás szükségességét mondja ki, mi­dőn a törvény jóváhagyása tekintetéből ő Felsége előtt érvül hozatik fel: „hogy az esetek túlnyomó többségében a meg­engedhetőnek mértéke az­ általános viszonyok méltánylásából származtathat.lí Ha a színháznál, mellynek hatása főleg a művelődés és a közerkölcsiség előmozdítására, s ellenkezőinek ostorozására szolgál főleg, a viszonyok méltánylása igénybevételét szük­ségelte a gyakorlat: nem kételkedünk, hogy olly intézmé­nyeknél , mellyek az életet még közvetlenebbül érintik, e vi­szonyok méltánylása nem fog figyelem nélkül mellőztetni. Mi a törvény egyes rendszabályait illeti, a mellett, hogy min­den újonan előadandó színdarab az illető helytartó által enged­tethetik meg, s így, kivált ott, hol a műveltség és színi iro­dalom magas­ fokon, és nagyobb kiterjedésben áll, annak teendőit igen szaporítja egyrészről, másrészről pedig a szín­darabok adhatását, főleg a székhelytől távolabb eső vidékekre nézve, hátráltatja,­­ föltűnt azon ,, melly az illető rendőri hatóságot felhatalmazza a már megengedett darabot is fel­függeszteni. Nem vagyunk egyáltalában baráti azon eljárásnak, melly néha szinte czélul tűzi­­ valamellyik hatóság népszerűtleníté­­sét, s ha illyést vennénk észre valahol, kétségtelenül meg­szüntetése végett emelnénk szót. De másfelől tudjuk azt is, hogy néha igen elterjedt, s némelly hatóságok körébe is be­fészkelt visszaélések legsikeresebben orvosoltatnak azáltal, hogy ezek helytelensége nevetség tárgyává tétetik. Ha tehát illy esetekben az illető rendőri hatóság távolról is csak egy kis czélzást látna , vagy vélne látni valamelly színdarabban, s eltiltaná : kétségtelen, olly tényt követne el, melly az önké­nyeskedésen kívül, még a szinházi törvények szellemével is ellenkeznék. Midőn Eles­ére korának hibáit olly hathatósan ostorozta, ha a rendőrségi hatóságoknak hatalmukban volt volna színi elő­adásait , vagy egyes darabjait eltiltani, hihető, többet ártottak volna a franczia közerkölcsiség kifejtésének, mint sok más ügy is csak ephemer, s így hatástalan darabok színpadra ho­zatalával. London, nov. 22. pp. (XXVIII.) Béke vagy háború ? hangzik mindenütt. Az is­meretes Downing­ Streetben egy hét leforgása alatt, legalább is tizenkét miniszteri gyűlés tartatott. Palmerston, a többi kö­zött, még legnyugodtabb, de körülbelöl még­is úgy néz ki és be, mintha a híres Sartory-revueből épen e pillanatban tért volna vissza , ellenben a nagy John Russell, tökéletesen ki­esett alakjából, az egykori Adonis arcra dúlt, kebelében a szen­vedélyek egész rohama csatázik.-------„Béke vagy háború?“ kérdezik a kabineti tagok egymástól. Béke ! mondja Palmerston, de a constitutionalis szabadság biztosítéka mellett! Az ördögben, menjen ön constitutionális szabadságával, felel lobogó arc­c­al John Russell, hiszen ez épen annyi, mint háború, pedig tudja ön, hogy a háború, az a h­­ború !-------A német mysticusoknak, az érzelgő professo­roknak, a sok apró fejdelmeknek------béke kell, béke min­den áron! Mit mondana Cobden, mit Elihu Burrit, ha a riadóba talá­lunk lehelni? ha a nagy vagy kis Németországba egyezünk? ha német Bábel alatt kitűzzük a constitutionális szabadság lo­bogóját? mit mondanának a londoni­ és manchesteri arany­zsákok, ha határozott nyilatkozataink háborút idéznek elő ? háborút, melly kereskedésünket akadályozná, s az égő szövét­­neket talán még Amerikába — a hamvaiban izzó Canadába általvinné ? Hát az oroszok ? szakasztá félben Palmerston, a túláradó Johnt, hát az oroszok ? nem tudja ön, hogy Galiicziában vagy talán eddig már tovább is oroszok !-------ezt csak nem néz­hetem közönyösen ? Miért nem, miért nem ? hiszen a javán egyszer már átes­tünk ,­­ az élőbeszédet megírtuk , kötelességünk a munkát folytatni, befejezni!-----­Nem, az nem lehet, felesé Palmerston! A vita még tovább is folyt volna , de a miniszterek valamellyikének fülébe súg­ták , hogy e pillanatban érkezett meg Radowitz és herczeg Friedrik of Hessen! — a gyűlés szétoszlott azon eredeti ma­gyar határozattal , hogy holnap ismét gyűlés lesz! s a magas vendégek kihallgattatnak. Radowitz Kisnémetországot sürgetett.-------a herczeg Nagynémetországot és Dániát rebegett! — Elvárjuk, mit hoz a legközelebbi jövő. A laudabilis szokás után ítélve, Fridrik szebb jövőnek nézhet elibe, mert ő fé­nyesebb úri­ember, mint vetélytársa; azután Nagynémetor­­szág, Nagybritannia mellett szebben is hangzik; az idő min­denesetre itt van, hol a kétes határozatlanságból az angol po­litikának ki kell lépni, hol a népeknek a kétes bizonytalanság­ból ki kell ragadtatni. A londoni lord-püspök hosszú, de annál rövidebb pásztori levéllel fogadta a bibornokot; a bibornok fölemelte a keztyüt, mellyet az angol­ egyház lábai elé vetett, felel elég hosszasan, de sokkal mérsékeltebben, mint ellenfelei; nem fenyegetőzik máglyákkal vagy középkori kinzó-szerekkel, miként sokan várták, hanem a szabad vallásgyakorlatra hivatkozik. — Sokan azt is beszélik, hogy dr. Wiseman, mielőtt Rómába indult vol­na, a minisztérium tanácsát kikérte, s beleegyezésével indult meg. Nem tudom, ha igaz-e, de e tény sajátszerű ellentétet képezne lord John Russell protestatiojával. A nagy O’Connelnek kis fia, John O’Connel nyilt levelet intéz az izlandi katolikusokhoz, mellyben nem sokat mond ugyan, de annál durvább kifakadásokkal ostorozza a minisz­terelnököt, kinek azonban nincs oka panaszkodni; ő sem igen válogatta meg szavait, ő is olly hangon szólt, mellyből kivilág­lik, hogy épen olly ügyetlen diplomata, mint John O'Connel. Mióta Russell kifakadásait olvasom , erősen hiszem, hogy­­ csak név szerint elnöke a minisztériumnak, s hogy az elnökség titkon a külügyi tárczában van följegyezve. Berlin, nov. 28. Ti Kávéházi életünk nincsen, s így a kávéházi politikusok is hiányzanak, de vannak csöndes olvasói a sok újságoknak a Conditoresokban (czukrászok), mellyek cseppet sem állanak alantabb a sör- és a kávéstudósoknál, annyiból, hogy ők is a kósza híreket szedvén össze nagy városunkban, olvasó-he­lyeiken egy egészszé gyűjtik, melly azután ismét az előbbi úton kerül vissza a társaságba, mint újság, vagy pedig lap­jaink egyike által a nagy világba. Úgy látszik, hogy kétheti általános bizonytalanságunk, tegnap óta — csupa hírekké olvad össze. Az úgynevezett hí­reket nem is említenék, ha általánosak nem volnának, s nem jellemeznék pillanatra fővárosunkat. A hírek közönségesen a harczvágygyal nőnek, vagy a hi­deg megfontolással összezsugorodnak. Manteuffel úr találkozása Schwarzenberg herczeggel közép­­útra szorítja azon embereket, kik politikai combinatiókat ké­szítenek a többiek részére, mert ezen úgynevezett utolsó ta­lálkozás mellett, annyi harczias mint békés ok szól. Tehát hir szerint az osztrák kormány nemcsak hogy egé­szen s mindenben engedett volna — t. i. a Bundestag feláldo­zásával , a herczegségekbeni nem-interventiójával s Hesszen­­ből a szövetségi katonák visszahúzásával — hanem azon nagy tervben is egyesült már kormányunkkal, hogy egész Német­országot két részre, egy éjszaki és egy déli Németországra osztandják fel úgy, hogy a kisebb herczegek stb. mediati­­zálása következtében, Németországban csakugyan több hata­lom nem léteznék, mint a porosz és ausztriai. — Slezvig- Holsteinban Palmerston készítené a békét, és Hesszenből a porosz katonák is visszahuzatnának , hogy a választóherczeg egypár katonájával Kasszelbe mehessen — Hassenpflug nél­kül hozandó meg a béke pálmáját. Tisztelt olvasóim ezen hírek összeállításából, látni fogják, hogy azok nem valódi népünknek, mellyben még mindig nagy a harczvágy, hanem inkább egy békés párt akaratának vagy kívánaténak tüköre. Hanem minden hírnek legalább egy igazi részecskéje szo­kott lenni, s igy a föntebbiekből annyi bizonyos, hogy a hesz­­szeni választóherczeg, kívonatát kifejező népévek­ egyezke­désére , s hogy 2000 katonájával Hassenpflug nélkül vissza akar jönni fővárosába, miután a poroszok Kasszelt elhagyan­­dozták. Véleményünk szerint ez meg is fog történni, mert benne a két német hatalmasság a bekövetkező általános békének leg- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. LILIPUTI TÓBIÁS DE EADEM. REGÉNY. XV-dik Fejezet. Liliputi mint gyalog-katona. Vége. (>) Nem sokára azután, hogy Tóbiás Pestre került, kiütött a rácz lázadás. Lángbaborult Bács-Bodrog vidéke. A városok és falvak feldulattak ; a magyar és németajkú lakosság részint legyilkoltatott a lázongók által; azok pedig , kik fegyverfog­­hatók voltak, a rendes katonasággal együtt harczoltak és hul­lottak el dicsőséges harczban. Folyt az újonczozás javában, országszerte. Mindenütt csak toborzókat lehet­ látni. A szabad csapatok, önkéntesek, gyűl­tek minden felöl. Az első tíz honvédzászlóalj felszereltetett, s leindítatott a Bácskába, öröm volt nézni azt a sok fiatal ka­tonát , kik a földből látszottak előteremni, mint a Jáson sisa­kos vitézei, kik a földbe hintett sárkányfogakból keltek. — Zakariás! ez az én világom, szólította m­eg Tóbi hű cse­lédjét — a­hol a trombita harsog, az álgya dörög, a puska villan, és a szurony ragyog.... ott, ott lakik az én dicsősé­gem. A katona pályája szép, nemes, egyenesen rohan ellené­nek, mint a nyíl. A halálnak csak úgy kacsintgat a szemébe, mintha a csillogó pohárba kacsintana, vagy szeretőjének a szemébe nézne. Keresi a veszélyt, mint a villámot a vihar, vagy a zivatar madara, a förgeteget. A katona vakon megyen a halálnak. — Annak is bekötik a szemét — válaszolt Zakariás — a­kit vesztőhelyre visznek. — A dicsőség istenasszony, nem hóhér. Már a rómaiak, mint istenasszonyt tisztelték, — felelt Tóbiás—, legalább megszabadulok ezektől a renyhe emberektől, kik erényeikben is kicsinyek , mint bűneikben. A nagyszerűséget semmi alak­ban nem ismerik. Megbocsátanám önzésöket, de még önzők sem tudnak lenni. Mint fogom lenézni őket, borostyánom ár­nyékából. ... A fővárosban , épen akkortájban alakult egy önkéntes csa­pat , Tóbiás velük ment Zakariással együtt, a nagybátya tudta nélkül, Sz. Tamás alá. Sáspataky csak elhalt belé, midőn az unokaöcs szökése tudtára esett, annyival inkább, mivel épen értekezésben volt, egy ügyes és nagy hírben álló orvossal Tóbiás eszelesége iránt, ki a vizkurát javasolta hősünkre néz­ve. Az alispán úr, azon áldott lelkű magyar emberek közé tartozott, kik mindent a gondviselésre bíznak, az események által könnyen ragadtatnak el, könnyen hisznek, könnyen felej­tenek, étvágyuk mindig egészséges. — Majd megtört a nehéz élet, monda Tóbiásra gondolva. A sanyarúság legjobb orvosa a léleknek , csak hadd men­jen, ki tudja, nem fog-e hasznára válni? Soha sem kell bele­kapaszkodni a sors kerekeibe. Utat vágnak azok maguknak, a­mi ilyen csak kell, minden emberi beavatkozás nélkül. Senki sem kerüli el a maga végzetét. Okoskodott Sáspataky,­­ egé­szen meg látszik nyugodni okoskodásában. Tóbiás útközben a gyalog­ katona előnyeit fejtegette Zaka­riásnak , a lovas katona felett; mivel a régi huszárnak, se­hogy sem ízlett a nádparipa-marsek, ki megszokta volt a puha nyerget. — A lovas katonának a ló­ félfegyvere. Azért ő mindig csonka fegyverrel vl, ha a lovát már kilőtték alóla. Álgyu­­rohamra csak a szuronyt lehet sükerrel használni. Várostrom­­nál, kevés haszna van a lovasságnak. — Hejh, mondom a lelkét — válaszolt Zakariás, ki nem tartott magánál boldogabb embert az egész föld kerekségén, csakhogy megint ellenség elé mehet — adnák csak alám régi jó lakómat, még a nap is futna előlem, ha az ellenségre ro­hannék. A levegő meggyuladna lovam párájától, s a­kit pat­kója nem érne , azt a kardom érné el. Fénylik a villám, job­ban fénylik a huszár kardja, és a villámnál is gyorsabb pari­pája. Reng a föld bele, mikor az egész ezred rohamra megy, s ha az ellenség, megrémül a földrengéstől, a kard, úgy a szemébe villámlik, hogy elvesz bele a szemefénye, aztán úgy patakzik a vér........Hol marad ekkor a gyalog fegyveres ? — A gyalog fegyverének a golyó a szárnya, odarepül ve­le , a­hová akarja; a huszár lova sem megy illy sebesen.. Még sok mindent összebeszéltek embereink útközben a szu­rony és kard előnyeiről, míg az alsó táborba értek. A gazdag vetések össze voltak dúlva mindenütt az alvidéken; elhallga­tott a gulyák kolompja; számos faluk, pusztán és lakatlanul hagyattak; egész seregét lehetett látni a kiköltözőknek, kik a Tisza- és Marosvidéken szerte vándoroltak. Azon helysé­gek , mellyek lakosai benmaradtak, különbség nélkül, leír­­hatlan lelkesedéssel fogadták a magyar katonákat. Mindenütt lakoma volt, a hová csak egy magyar katona beszállott. A gazda, még azután is soká emlékezett róla, mikor az már. (') Lásd PESTI NAPLÓ 158. 160. 163. 164. 165. 168. 170. 171 172. 183. 184. 185. 186. 187. 188. 189. 194. 195. 196. 199. 200. 201. 202. 203.205. 206. 207. 208. 209. 210. 216. 217. 218. és 220. simát.

Next