Pesti Napló, 1851. január (2. évfolyam, 245-269. szám)

1851-01-22 / 261. szám

ennyire szóló és 2% százlélit kamatoló kötelez­vények által tett neki pénzzé, mit ha 5 száztó­­l­ás tőkévé változtatunk, 25,310,500 forintnyi tőkét hozunk ki. E szerint a banknak eredeti tőkéje mindössze 30,372,600 millió volt ez, pénzben , melynek a banki működések által ter­mett gyümölcseit részint osztalékokban évenkint kiadta részvényeseinek, még pedig oly gazda­gon , hogy 30 forint helyett, mint a mennyire egy egy részvény osztaléka eredetben h­atározta­­tott, mindjárt 1819-ben 39 forintot, 1829-ben 63 for, s 1839-ben már 88 for­­adhatott,­­ részint pedig tartalék-összeg alapítására fordí­totta, melly az alaptőkével együtt a banknak tulajdonává lett, s mely tartalékösszeg már 1840-ben 227,671 for. ez. pénzben jövedel­mezett. A banknak kamatoló tőkéje, úgymint a 25, 310,500 for. jövedelmezett neki az államtól 1,265,525 for. ez. p. s íme 1840-ben az állam fizetett neki már 2,105,329 for. évi kamatnak, s azonfelül tartozott még neki 38 millióval, melytől kamat nem járt. — A banknak működő tőkéje volt 5,062,100 for. ez. p. s íme 1840- ben a leszámítolás behozott már 2,385,135 for. ez. p. a zálogra kiadott kölcsönyök 532,704 fr. stb. mindössze pedig 1840-ben tett a bank jö­vedelme 5,285,913 for. 32 kr. melyből az ügy­vitel költségét, úgymint 645,680 for. 42 kr. levonva, marad tiszta nyereségnek 4,640,232 for. ez. p. Tehát 30 millió alaptőke 21 eszten­dő alatt annyira ment, hogy 4,640,232 forintot jövedelmezett, s •—­ — biz mostoha évek múl­va — 1850-ben való értéke már 294,704,533 for. ez. p. volt!! LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. IX. , Bécs, jan. 19. — Rettentő unalmassági Az ember nem tudja, hová forduljon, hogy ezen ke­gyetlen üldözőtől megmeneküljön ; az újságok, me­lyeknek feladata az unalmat elűzni , maguk is sze­mélyesült unalom ! Mit az egyik mond, a másik vagy ismétli, vagy hazugságnak hirdeti, s az olvasó nem hisz nekik, ha igent mondanak, de akkor sem ha tagadnak. Hogyan rángatták ide oda azt a szegény pár sort, mit a „Neuigkeitsbur­ga”egyéb hír hiá­nya miatt, az új sajtótörvényre nézve egyenesen a légből kapott. Mondtam már, hogy az a sajtótör­vény nem oly hamar fog profánus szemeink elé jutni; a „nonum prematur in annum“-ot mindenek előtt itt akarják alkalmaztatni, hanem annyi valószínű, hogy a kivételes hatalom lassan kint, legalább a sajtóra nézve a polgári hatóság kezébe fog általmenni. Teg­nap egy két itteni szerkesztő a városkapitányság saj­tóhivatala elé idéztetett, nem ugyan valami nagyon is éles vezérczikk, (ilyentől csakugyan óvakodnak a mi lapjaink) hanem a hirdetmények miatt. Régeb­ben rendeltetett már, hogy az ostromállapot alatt tiltott könyvet hirdetni n­em szabad; a rendelet megtartására megvolt ugyan a jó­akarat, csak azt kellett volna tudni, mi tiltott, mi nem. Az illető ha­tóság részéről e tekintetben sem határozott szabály nem adatott ki; mondják, hogy a városkapitánysági sajtószakmány e hiányon segíteni akar, a polgári s katonai kormányzó elé azon indítványt terjesztvén, miszerint csak oly külföldön kiadott könyvnek hir­detése szabad, mely egy helybeli könyvárus bizo­­mányában kapható; ezáltal a könyvhirdetmények száma alkalmasint csökkenni s nemcsak a hírlapkia­dók , hanem az állam erszénye is nem csekély vesz­teséget fog szenvedni. — Még egy más rendelvény is küldetett szét a hirlapszerkesztőkhez , mely sze­rint ledtörvényszéki büntetés alatt tiltatik, vala­mely elitéltetést az újságok által elébb közzétenni, mintsem annak hivatalos szövege a kormánylapok­ban megjelennék. E rendelvény annyiban kissé ho­mályos, a­mennyiben még aziránt kétséget enged, vájjon csak a helybeli elitéltetésekre vonatkozik-e vagy a másutt történőkre is ? Egyébiránt nem em­lékszünk , hogy valamely itteni lap , még a rendel­vény megjelenése előtt is, az ellen vétett volna, azon egyszerű okból , mert az ítélet­, hivatalos hirdette­­tése előtt, ki sem tudhatja. Prágában, mint mond­ják , egy kis indiscretio hasonló tilalomra szolgálta­tott okot. A hírlapkiadókon kívül még az itteni korcsmáro­­sok is hamut hintenek fejekre és a farsang daczára zsákba öltözködnek. A rendőrség részéről rendelte­tett , miszerint a csapszékbeli énekesek, a híres Harsenisták, minden előadandó darabot, előbb vizs­­gálás végett a hatóság elébe terjeszteni kötelesek s hogy a női egyéneknek föllépniük nem szabad. Is­merni kell e korcsmai mulatságokat, hogy valakinek e rendelet fontosságáról (!) fogalma legyen. A bé­csiek vasárnap délután, midőn másutt még az ebéd­nek utolsó falatját sem rágta meg az ember, csopor­tosan kivándorolnak a Lerchenfeldbe vagy Hernals­­ba, ott iszonyú terjedelmű sörpoharat állítanak ma­guk elé s aztán feszült figyelemmel hallgatják a „conversatiót.“ E conversatiót kissé részletesebben leirom. Egy többékevésbbé tiszta lepedővel fedett emelvényre feláll az egyik énekes és többékevésbbé ostoba prologot énekel; aztán jő az ének hárfakisé­­ret mellett; többnyire valamely dal ismertebb népszín­műből , vagy az úgynevezett „négysorú — Vier­­zeilige“ — melyek oly esztelenek, hogy azokat a magunkféle ember gyomra egy hétig sem tudja meg­emészteni , aztán következnek pár dalok s végre az úgynevezett „víg jelenetek“, hol a népélet egyes je­lenségei jelmezben tüntettetnek elő. A bécsi ember mindezek mellett pukkadásig nevet, s ha az előadás egypár radikál mondattal meg van spékelve, a kur­­jongatásnak s tapsolásnak vége hossza nincsen.­­• Ezen utóbbi jeleneteket a színpadi törvény első czik­­ke tiltja, a radikál megjegyzéseket a rendőrség tiltja s az élet fűszere — a leányok — most szinte el fognak maradni: „ist’s da noch werth ein Mensch zu sein ?“. Képzelhetik önök, mily iszonyú csapás ez a jó „kedélyes“ bécsiekre nézve !­­• Ne tartsa­nak önök attól, hogy e tárgy hosszas taglalgatása által levelem politikai része csorbát szenved; ez úgy is nagyon sovány lett volna, — mert politikai új­donságunk épenséggel nincsen! Mit Schmerling úr leköszönéséről irtani, azt minden felől megerősítik, csak azon módosítással, hogy szakmánkat ideigle­nesen Dr. Bach úr fogná fel­vállalni. A leköszönés okára nézve az általam múltkor említetten kívül még más versió is kering ; némelyek szerint Schmer­ling iír a prágai elítéltetésekre, mások szerint a drezdai határozatokra nézve társaival megegyezni nem tudott. Utódjául sokan Stelzhammer urat, igaz­­ságügyminisztériumbeli alstátustit­kárt nevezik; má­sok szerint Dr. Burger urat, a szíriai helytartót, te­­legraf által ide hívták volna. — qui vivra, verra ! Paris, jan. 15. r. Az állandó bizottmány jegyzőkönyvei két nap óta közkézen forognak. Tartalmuk, a­mint előre sejthe­tő volt, nem felelt meg a várakozásnak, melyet fő­leg azoknak eddigi mély titokban tartása költött. A benne foglalt mindenesetre fontos felvilágosítások oly elavult, részint elfelejtett dolgokra vonatkoznak, melyek már ma semmikép sem bírják a közfigyelmet magukra vonni. Mindenki ismeri az elnök múlt évi utazásai és a katonai szemlék alkalmával történt botrányokat, senki sem kételkedik , hogy ezek ma­gán az elnökön kívül főkép Baroche és d'Hautpoul urakat compromittálják, de mindenki több joggal és erélyesebben támadhatná meg ezen botrányok oko­zóit , mint a wiesbadeni és claremonti urak. És ha­bár a jegyzőkönyveken kívül Neum­ayer tábornok le­velei és tán Changarnier által a gyűlés színe előtt adandó nyilatkozatok újabb fegyvereket szolgálta­­tandnak is az elnök ellen, én ez mindamellett — bár­mily kevéssé birja egyéni rokonszenvemet —, ezúttal, ezen ellenségektől nem féltem. Jól tudom, kikkel van dolga, midőn ezen emberek irányában bátran, erélyesen lépett föl. Ha vannak bűnei a köztársaság ellen, ezekért bizonyára nem a royalisták tábora fogja nyakát szegni. A tegnapi gyűlésben végre Lanjuinais úr felolva­só a rendkívüli bizottmány jelentését és határozati javaslatát, mely ma kerül tanácskozás alá. Partum­­­ant montes ! Mindenki emlékezik még a roppant zajra és fe­nyegető kitörésekre , melyekkel a legitimo-urlea­­nista tábor Changarnier letételét megelőzte és ki­sérte. Minő szenvedélyesség uralkodott e táborban Rémusat úr indítványa alkalmával! Egyik az egész hadsereget akarta a gyűlés védelmére rendelni s azt Changarnier parancsa alá állítván az elnöktől el­vonni , mások az összes minisztériumot, mások vég­re magát az elnököt javasolták vád alá helyeztetni! A lapok nagy része gyávaságnak nevezett minden engedékenységet. S mi lett az eredmény ? Egy vak­lövés. Mi is előbb a választmány következő határo­zati javaslata: „A gyűlés elismerve, hogy a végrehajtó hatalom­nak joga volt Changarnier tábornokot letenni, mégis e jognak használatát roszólja és kijelenti, hogy Chan­garnier tánok most is bírja a törvényhozó testület bizalmát.“ Ezek nem tulajdon szavai, hanem értelme a határozatnak. E javaslat a bizottmányban 8 szavazattal 7 ellenjé­­ben fogadtatott el. El fog-e fogadtatni a nemzetgyű­lésben, hol ma tárgyaltatik ? az más kérdés. Min­denesetre sok függ a vitatkozás szellemétől és attól, mikép védendik magukat a miniszterek. A baloldali 200 szavazat aligha fog beleegyezni a Changarnier iránti bizalom kifejezésébe, és egyesülve a bonapar­­tistákkal könnyen meglehet, hogy a burggráf urakat le fogják szavazni. Mindennek végeredményéül azt hiszem, egynéhány miniszter újra lelépend, nevezetesen Baroche úr, s ez utóbbi helye tán Carlier által fog betölteni, leg­alább az utolsó krízis alkalmával ez neki az Elysée­­ben megigértetett. Changarnier tábornok pedig el fog feledtetni, a­mint ez minden megbukott nagy­sággal szokott történni. Közbevetőleg azt is, mint hitelest megérinthetem, miszerint az Elyséeben komoly szándék van Drouin de l’Huys helyébe Lamartine urat küldeni Londonba. A köztársaságiak a szavazati kérdésben alkalma­sint a szavazás zászlója alatt egyesülendnek. Leg­jobban a londoni száműzöttek comitéeje is ily szel­lemben nyilatkozott. Miután a londoni, német, ma­gyar (!) és olasz democrata comitéek is magukévá tevék e határozatot, nem lehet többé kétség, hogy Francziaország elfogadandja azt!! Végre egy leverő gyászhírrel vagyok kénytelen zárni soraimat. Orosz, József hazánkfia , a Hírnök egykori szerkesztője tegnapelőtt Versaillesban főbe lőtte magát. A körülmények, mikről e perezben ér­tesültem , következők : Tegnapelőtt Klapka egy le­velet vesz tőle, melyben tudtára adja, hogy a perez­ben, midőn a levelet olvasandja, ő már nincs többé, miután szállását odahagyva, Versaillesba ment, hogy főbe lője magát. E határozatra — mint írja— 700 frank adósság (!) bírta, melyet megfizetni nem­ képes. Kéri Klapkát, hogy sietne régi szállására, adná ott el hátrahagyott csekély holmiját, venné föl továbbá a Siécle szerkesztőségénél hátralevő tiszteletdíját, s a még hiányzandó összeget csinálná ki, ha lehet, gyűj­tés útján, s fizetné ki említett tartozását. Klapka rög­tön szállására, onnan Versaillesba sietett, hol a sze­rencsétlen már csakugyan végrehajtó kétségbe esett határozatát. Tegnap már el is temettetett, nyugodjék békével ! Párisi tartózkodása alatt a rágalom nem kímélte, munka és nélkülözés közt elvonultan élt öreg napja­it ez elhúnyt hazánkfiának: akadt magyar, ki öt k­ém­(') Szeretnék tudni: kik azok a londoni magyar democrata társulat tagjai ? Sokszor hallottuk már említtetni, a­nél­kül, hogy csak egy nevet is ismernénk közülök Mi azt hisszük,az inkább csak hírben létezik,de valósággal nem , mert azt könnyen hisszük, mit hinni szeretünk. Szerű­­­nek tartotta, úgy hiszem, e vádat, ha egyéb nem, halálának fölemlített sajnos körülményei, hangosan megc­áfolák. Vajha e­levetőleg szomorú eset utolsó legyen nemében, és óvja meg a hontalanul bujdosó magyarok mindegyikét a gondviselés azon szeren­csétlen helyzettől, melyben a becsületérzés nem lát egyéb utat maga előtt — az öngyilkolásnál! Turin , jan. 12-én. •1|- Jár az idő, s fordultával meghozza a legvak­merőbb remények, sőt sejtelmek valósulását. Ki merné tagadni, hogy a kis állam, melyet Piemont­­nak nevezünk, egykor a leghatalmasb tengeri stá­tusok egyikévé fog­ válhatni , hogy feltámasztandja a hajdani Velencze, Piza és Genua tengerészeti hír­nevét ? .. Sok az akadály, az igaz , melyet leküz­­denie kell, sok itthon és kün ; de, ha nem hiányza­nak a kitartás férfiai s nem a szilárd jellemű hazafi­ak — győzelme kétségtelen leend. Az alap , jövendő nagyságrai kifejlődésére, meg van vetve a szabadszellemű alkotmányban, melyet Carlo­ Alberto engedményezett népének, de melyet utóda, híven esküjéhez, a szó legvalódibb értelmé­ben , megtestesíte. Ez alapon, menten maradva az utópiai ábrándoktól, nagygyá és hatalmassá fejlőd­­hetésének mi sem áll útjában. S hogy nagy és ha­talmas állammá csak olyan országok válhatnak,melyek szabad intézményekkel bírnak, abban kétség nincs — hacsak a nemzetek százados történeteinek előt­tünk fekvő eredményiben kétségeskedni nem aka­runk. Képviseleti kamaránkban nagy tűzzel foly a ten­gerészeti költségvetés feletti vitatkozás, miközben egyébiránt tapasztalunk nem ritkán sok theoriát is. Vigasztaló mindazonáltal a dologban azon körül­mény, hogy e theoriák nem győzedelmeskednek a praxis emberein. E viták annyiból érdekesek — európai szempont­ból is — hogy a piemonti tengerészet reformját czé­­lozzák, még­pedig a már élő tengeri hatalmasságok által járt nyomokat követve. Ha sükerül a kormány terve — s pedig sok okunk van azt hinni, hogy sü­kerül — Piemont flottája maholnap takaros, de te­kintélyes haderőre fejlődhetik legalább a Középten­geren. Barátságban, sőt frigyben, Nagybritanniával, erejének itteni kifejlését semmi sem gátolhatja. Ca­­vour nagy erélyt, egyszersmind gyakorlati belátást fejt ki e tárgy körül, s kezei most már egészen sza­badok , mióta Carignano liget a főparancsnokságtól eltávolította. Ezen eltávolítás, mint biztos kútfő után írhatom, már akkor el volt határozva, midőn Cavour a minisztériumba lépett, s most, midőn tengerészet­­ü­gyi reformjaihoz kezd, mulhatlanná vált -—s ki­vitte , mert a király őszintén akarja az alkotmány­­szerű reformokat. Közüle nem hiányzanak ugyan a ki­sértők. Köz­beszéd tárgya volt a napokban, miként egy bizottmány — mint itt nevezik dei nem­ — a feketék közöl, utána rándult Moncalieribe, hová előlök a király vonult, s két éven át ostromolta őt, hogy ma­ga elé bocsássa. Eleinte nem akart felőle semmit tud­ni, aztán engedett unszolásainak, de a válasz, melylyel magától elutasíta a bizottmány tagjait, ezeknek épen nem tetszhetett. Ha való, mit a vá­rosi Fama beszél, e bizottmány nem akart kevesbet, mint rávenni Victor­ Emánuelt a trónróli lemondásra most, míg még becsülettel tehetné azt, fiai, a dy­­nasticus elvek és az ország érdekében, mely külön­ben a legnagyobb calamitásoknak leendne kitéve. De a király nem engedett. Azon körökben különösen , melyekből az említett bizottmány választatott, s melyeknek közlönyéül az Armonia tekinthető, miniszteri változásokról beszél­nek , s Ratazzit jelölik ki d'Azeglio utódjául. Kik az itteni körülményeket mélyebben ismerik, tudják, hogy e hírek nem egyebek koholmánynál, melylyel az alkotmányos monarchia híveit ijesztgetni bizonyos emberek jónak tartják. R­atazzi ugyanis lelke volt az itteni kabinetnek azon időben, mikor a novarai szerencsétlen ütközet történt , s melyről mindenki hitte , hogy tisztán de­mokratái irányú és szellemű. Ratazzi sokkal becsü­letesebb , és nagyobb hazafi, sem hogy a mostani színt, becset adhatott volna. A szerkesztő eleinte szűk kört szabott a dolgozatoknak, forradalmi tárgyakra szorítkozott, miután saját tapasztalata szerint ezektől várt kelendőséget. S jön ismét iszonyú művészietlen szétmarczonglása s dobraütése a forradalom szeren­csétlen drámájának. A forradalmi tárgyú dolgozatok­ban csak Sajó nyújtott élvezhetőt, de „Gyémántos minisztere akár mint történeti kép, akár mint pusz­ta elbeszélés, csak undort ébresztő. A szerkesztő is adott czikkeket, melyeket forradalmi röpírgyámnok­­sága , érdekes drámai munkássága s több irodalmi s nem-irodalmi foglalkozásai mellett, adhatott; azaz a boldog emlékezetü ,,Honderűdből kinyírt néhány, 1846-ban közlött úticzikket, s a leirt helyeknek jelen helyzetéről pár sornyi megjegyzést átvéve röpiratai­­ból mint „Erdély múltját s jelenét“ kitálalta a közönség elé. E füzetek időnkint több változáson mentek át, majd ezímek változott, majd egyes füzetek akadtak meg - míg végre „Pesti Röpivek“ czím­ alatt heti­lappá alakultak át- A „Magyar Emléklapok“ s „Ma­gyar írók füzetei“ minden tekintetben örökölték a „Forradalmi Emléklapok“ gyöngéit. Kivévén, hogy az egész még sokkal pongyolábban, minden válasz­tékosság s határozott szín nélkül volt összeállítva, s a szerkesztő még annyi fáradtságot sem vett magá­nak , hogy legalább bizonyos nyelvtani s helyesírási szabályokat kövessen. Daczára annak, hogy szer­kesztő hatalmasan hirdetgeté „több jeles dolgozó­társainak“ névsorát­­— noha több elősoroltaktól, mint például: K°vács Pál, Kuphy, Tóth Lőrincz, Ervin, b. Kemény Zs. sat, egy sorocskát sem volt szerencsénk látni — füzeteit leginkább oly égbekiáltó sopánko­­dásokkal, mint „Egy ifjú életéből“ — s üres stylis­­tikai gyakorlatokkal tömte meg.­­Csengeri mutatvá­nyán, Sajó érdekes vázlatain, s egypár jó költemé­nyen kívül alig van mi figyelmet érdemel. . Szilágyi Sándor eddigi eljárása épen nem arra való volt, hogy a magyar irodalomnak barátokat s olvasó közönséget szerezzen.] j^A mohón kapott forradalmi röpiratok olvasása után, közönségünk kiábrándulva, közönyös­­en az irodalom iránt, melyen bárhová tekintett, Szilágyi Sándor fir­májával találkozott. Mindenki érezé szükségét egy nagyobb terjedelmű szépirodalmi lapnak; mindemel­lett a „Pesti Röpivek“et hidegen fogadó a közönség. Megjelent e lapokból összesen tíz szám. Nem akarunk hosszasak lenni oly tárgynál, hol dicséreteket szeret­nénk inkább hangoztatni, mint a kritika roszóló sza­vát ; csak azt jegyezzük meg egyszerűen, hogy a he­lyet, melyet egy szépirodalmi lapnak jeleni viszonyok között betöltenie kelle, semmi tekintetben sem tölté be. Tapintat nélkül összehalmozott czikkei, tározójának a­ lőcsei kalendáriumba illő­­zetlen elménetségei, nem arra valók voltak, hogy e lapnak közkedvességet szerezzenek, a jobb ízlést terjesszék, s a művészet s irodalom kifejlődését előmozdítsák.) Néhány, jobb toll­ból eredt czikkei oly kevés öszhangzásban voltak az egészhez, mint csinos arabeszkek vakolatlan ház fa­lán ! Tiszta felfogást s tárgyavatottságot tanúsító bí­rálatai sehogysem illettek e lap hasábjaira! S szinte nevetséges volt oly laptól a Hölgyfutár poétái el­len kikelést hallanunk, melyben hasonló költői reme­ket olvasni szinte nem volt ritkaság. Csak e kikelést megelőző számban közlött „Levél egy barátomnak“ czímű költeményt olvassuk végig, s meggyőződhe­tünk, hogy e naiv sorokban, melyek egy „phlegma­­ticus lelkű“ baráthoz írattak, ki.... „elpipázza a napot“ — „néha adván barmainak abrakot“ szintoly költői remeket kaptunk, mnt a kiszemelt példányok. A „Pesti Röpivek“ még múlt hó elején megszűn­tek. Megkezdik-e ismét pályájokat? miután a szer­kesztő még mindezideig nem nyilatkozott, nem tudjuk. A Debreczenben megjelent „Csokonai lapok“ rö­vid tengődés után a „részvthiány miatt,“ mint hir­detve volt, végkép kimaradtak. Mind­a mellett, hogy a szerkesztők egy vidéki lap kellékeit épen nem fog­ták fel, s lapjuk kevéssel volt több, mint milyennel 10—12 írott példányban, iskolás helyeken a nagyobb tanulók bábozni szoktak : csodálkoznunk kell a leg­nagyobb s tősgyökeres­ magyar város roppant rész­­vétlenségén , mely egy igénytelen lapocskát sem bír, habár csupán nemzetiségi szempontból is, feltartani”. Múlt évi szépirodalmi lapjaink közöl tehát ismét csak egyetlen lapunk maradt , a „Hölgyfutár.“ Lesznek-e társai ez év folytán? Isten tudja! Miután egy terjedelmesebb szépirodalmi lap napi szüksége­ink közé tartozik , mind irodalmunk, mind a közön­ség érdekében kívánatos lenne, hogy e téren ne egyedül álljon. Ha a folyóiratokat végigtekintjük, úgy látszik a szerkesztők leginkább költeményeknek voltak bővi­­ben. Majd minden egyes szám négy, öt költeményt hozott.­­E sok lyrai ömlengés inkább irodalmi kisko­rúságunkat tanúsítja , mint költői erőnk teljét s gaz­dagságát. Mióta Petőfit nélkülözi a közönség, mintha minden versfaragó élte feladatául tűzte volna kipó­­tolhatlan helye betöltését : nekifogott a verselésnek s végehossza nincs a fűzfasípolásnak. S ha ég, föld, haza, kedves, világfájdalom, kegyelenül össze rí­­meztetett — egy kedélyes költői episztola, ömlen­géseiknek új tért nyit.] E bajon csak szerkesztői szi­gor segíthet. A sokuij név között, kiktől költemé­nyeket kaptunk, csupán Kopasz László némely ke­délyes darabja, s Nyilas Samuel bírnak érdekkel. Ismertebb íróink közöl : Arany, Berecz, Garay, Gyulai, Lauka, Lévai, Mentovich, Szász É­­s Tompa adtak legtöbb költeményeket. Tompának költemé­nyeiben egy idő óta több költői emelkedettség ve­hető észre: — a Gólyához; Fiam születésekor; Özvegy és fiai; Tengerszem, költői keble legszebb szülemé­nyei közé sorozhatók. Aramstől „Ősszel“ valódi classicai-becsű költemény. Legsükerültebb beszélyeket adtak Kuthy és Sajó. Kuthyval szívesebben találkozunk a komoly novellis­­tica terén. Legutóbb közlött humoristicai czikkei­­ben nem látjuk azon ép­p eredeti humort , mi „Egy iskolai kalandjában“ föltalálható. Vége köV.

Next