Pesti Napló, 1851. január (2. évfolyam, 245-269. szám)
1851-01-22 / 261. szám
ennyire szóló és 2% százlélit kamatoló kötelezvények által tett neki pénzzé, mit ha 5 száztólás tőkévé változtatunk, 25,310,500 forintnyi tőkét hozunk ki. E szerint a banknak eredeti tőkéje mindössze 30,372,600 millió volt ez, pénzben , melynek a banki működések által termett gyümölcseit részint osztalékokban évenkint kiadta részvényeseinek, még pedig oly gazdagon , hogy 30 forint helyett, mint a mennyire egy egy részvény osztaléka eredetben határoztatott, mindjárt 1819-ben 39 forintot, 1829-ben 63 for, s 1839-ben már 88 foradhatott, részint pedig tartalék-összeg alapítására fordította, melly az alaptőkével együtt a banknak tulajdonává lett, s mely tartalékösszeg már 1840-ben 227,671 for. ez. pénzben jövedelmezett. A banknak kamatoló tőkéje, úgymint a 25, 310,500 for. jövedelmezett neki az államtól 1,265,525 for. ez. p. s íme 1840-ben az állam fizetett neki már 2,105,329 for. évi kamatnak, s azonfelül tartozott még neki 38 millióval, melytől kamat nem járt. — A banknak működő tőkéje volt 5,062,100 for. ez. p. s íme 1840- ben a leszámítolás behozott már 2,385,135 for. ez. p. a zálogra kiadott kölcsönyök 532,704 fr. stb. mindössze pedig 1840-ben tett a bank jövedelme 5,285,913 for. 32 kr. melyből az ügyvitel költségét, úgymint 645,680 for. 42 kr. levonva, marad tiszta nyereségnek 4,640,232 for. ez. p. Tehát 30 millió alaptőke 21 esztendő alatt annyira ment, hogy 4,640,232 forintot jövedelmezett, s •— — biz mostoha évek múlva — 1850-ben való értéke már 294,704,533 for. ez. p. volt!! LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. IX. , Bécs, jan. 19. — Rettentő unalmassági Az ember nem tudja, hová forduljon, hogy ezen kegyetlen üldözőtől megmeneküljön ; az újságok, melyeknek feladata az unalmat elűzni , maguk is személyesült unalom ! Mit az egyik mond, a másik vagy ismétli, vagy hazugságnak hirdeti, s az olvasó nem hisz nekik, ha igent mondanak, de akkor sem ha tagadnak. Hogyan rángatták ide oda azt a szegény pár sort, mit a „Neuigkeitsburga”egyéb hír hiánya miatt, az új sajtótörvényre nézve egyenesen a légből kapott. Mondtam már, hogy az a sajtótörvény nem oly hamar fog profánus szemeink elé jutni; a „nonum prematur in annum“-ot mindenek előtt itt akarják alkalmaztatni, hanem annyi valószínű, hogy a kivételes hatalom lassan kint, legalább a sajtóra nézve a polgári hatóság kezébe fog általmenni. Tegnap egy két itteni szerkesztő a városkapitányság sajtóhivatala elé idéztetett, nem ugyan valami nagyon is éles vezérczikk, (ilyentől csakugyan óvakodnak a mi lapjaink) hanem a hirdetmények miatt. Régebben rendeltetett már, hogy az ostromállapot alatt tiltott könyvet hirdetni nem szabad; a rendelet megtartására megvolt ugyan a jóakarat, csak azt kellett volna tudni, mi tiltott, mi nem. Az illető hatóság részéről e tekintetben sem határozott szabály nem adatott ki; mondják, hogy a városkapitánysági sajtószakmány e hiányon segíteni akar, a polgári s katonai kormányzó elé azon indítványt terjesztvén, miszerint csak oly külföldön kiadott könyvnek hirdetése szabad, mely egy helybeli könyvárus bizományában kapható; ezáltal a könyvhirdetmények száma alkalmasint csökkenni s nemcsak a hírlapkiadók , hanem az állam erszénye is nem csekély veszteséget fog szenvedni. — Még egy más rendelvény is küldetett szét a hirlapszerkesztőkhez , mely szerint ledtörvényszéki büntetés alatt tiltatik, valamely elitéltetést az újságok által elébb közzétenni, mintsem annak hivatalos szövege a kormánylapokban megjelennék. E rendelvény annyiban kissé homályos, amennyiben még aziránt kétséget enged, vájjon csak a helybeli elitéltetésekre vonatkozik-e vagy a másutt történőkre is ? Egyébiránt nem emlékszünk , hogy valamely itteni lap , még a rendelvény megjelenése előtt is, az ellen vétett volna, azon egyszerű okból , mert az ítélet, hivatalos hirdettetése előtt, ki sem tudhatja. Prágában, mint mondják , egy kis indiscretio hasonló tilalomra szolgáltatott okot. A hírlapkiadókon kívül még az itteni korcsmárosok is hamut hintenek fejekre és a farsang daczára zsákba öltözködnek. A rendőrség részéről rendeltetett , miszerint a csapszékbeli énekesek, a híres Harsenisták, minden előadandó darabot, előbb vizsgálás végett a hatóság elébe terjeszteni kötelesek s hogy a női egyéneknek föllépniük nem szabad. Ismerni kell e korcsmai mulatságokat, hogy valakinek e rendelet fontosságáról (!) fogalma legyen. A bécsiek vasárnap délután, midőn másutt még az ebédnek utolsó falatját sem rágta meg az ember, csoportosan kivándorolnak a Lerchenfeldbe vagy Hernalsba, ott iszonyú terjedelmű sörpoharat állítanak maguk elé s aztán feszült figyelemmel hallgatják a „conversatiót.“ E conversatiót kissé részletesebben leirom. Egy többékevésbbé tiszta lepedővel fedett emelvényre feláll az egyik énekes és többékevésbbé ostoba prologot énekel; aztán jő az ének hárfakiséret mellett; többnyire valamely dal ismertebb népszínműből , vagy az úgynevezett „négysorú — Vierzeilige“ — melyek oly esztelenek, hogy azokat a magunkféle ember gyomra egy hétig sem tudja megemészteni , aztán következnek pár dalok s végre az úgynevezett „víg jelenetek“, hol a népélet egyes jelenségei jelmezben tüntettetnek elő. A bécsi ember mindezek mellett pukkadásig nevet, s ha az előadás egypár radikál mondattal meg van spékelve, a kurjongatásnak s tapsolásnak vége hossza nincsen.• Ezen utóbbi jeleneteket a színpadi törvény első czikke tiltja, a radikál megjegyzéseket a rendőrség tiltja s az élet fűszere — a leányok — most szinte el fognak maradni: „ist’s da noch werth ein Mensch zu sein ?“. Képzelhetik önök, mily iszonyú csapás ez a jó „kedélyes“ bécsiekre nézve !• Ne tartsanak önök attól, hogy e tárgy hosszas taglalgatása által levelem politikai része csorbát szenved; ez úgy is nagyon sovány lett volna, — mert politikai újdonságunk épenséggel nincsen! Mit Schmerling úr leköszönéséről irtani, azt minden felől megerősítik, csak azon módosítással, hogy szakmánkat ideiglenesen Dr. Bach úr fogná felvállalni. A leköszönés okára nézve az általam múltkor említetten kívül még más versió is kering ; némelyek szerint Schmerling iír a prágai elítéltetésekre, mások szerint a drezdai határozatokra nézve társaival megegyezni nem tudott. Utódjául sokan Stelzhammer urat, igazságügyminisztériumbeli alstátustitkárt nevezik; mások szerint Dr. Burger urat, a szíriai helytartót, telegraf által ide hívták volna. — qui vivra, verra ! Paris, jan. 15. r. Az állandó bizottmány jegyzőkönyvei két nap óta közkézen forognak. Tartalmuk, amint előre sejthető volt, nem felelt meg a várakozásnak, melyet főleg azoknak eddigi mély titokban tartása költött. A benne foglalt mindenesetre fontos felvilágosítások oly elavult, részint elfelejtett dolgokra vonatkoznak, melyek már ma semmikép sem bírják a közfigyelmet magukra vonni. Mindenki ismeri az elnök múlt évi utazásai és a katonai szemlék alkalmával történt botrányokat, senki sem kételkedik , hogy ezek magán az elnökön kívül főkép Baroche és d'Hautpoul urakat compromittálják, de mindenki több joggal és erélyesebben támadhatná meg ezen botrányok okozóit , mint a wiesbadeni és claremonti urak. És habár a jegyzőkönyveken kívül Neumayer tábornok levelei és tán Changarnier által a gyűlés színe előtt adandó nyilatkozatok újabb fegyvereket szolgáltatandnak is az elnök ellen, én ez mindamellett — bármily kevéssé birja egyéni rokonszenvemet —, ezúttal, ezen ellenségektől nem féltem. Jól tudom, kikkel van dolga, midőn ezen emberek irányában bátran, erélyesen lépett föl. Ha vannak bűnei a köztársaság ellen, ezekért bizonyára nem a royalisták tábora fogja nyakát szegni. A tegnapi gyűlésben végre Lanjuinais úr felolvasó a rendkívüli bizottmány jelentését és határozati javaslatát, mely ma kerül tanácskozás alá. Partumant montes ! Mindenki emlékezik még a roppant zajra és fenyegető kitörésekre , melyekkel a legitimo-urleanista tábor Changarnier letételét megelőzte és kisérte. Minő szenvedélyesség uralkodott e táborban Rémusat úr indítványa alkalmával! Egyik az egész hadsereget akarta a gyűlés védelmére rendelni s azt Changarnier parancsa alá állítván az elnöktől elvonni , mások az összes minisztériumot, mások végre magát az elnököt javasolták vád alá helyeztetni! A lapok nagy része gyávaságnak nevezett minden engedékenységet. S mi lett az eredmény ? Egy vaklövés. Mi is előbb a választmány következő határozati javaslata: „A gyűlés elismerve, hogy a végrehajtó hatalomnak joga volt Changarnier tábornokot letenni, mégis e jognak használatát roszólja és kijelenti, hogy Changarnier tánok most is bírja a törvényhozó testület bizalmát.“ Ezek nem tulajdon szavai, hanem értelme a határozatnak. E javaslat a bizottmányban 8 szavazattal 7 ellenjében fogadtatott el. El fog-e fogadtatni a nemzetgyűlésben, hol ma tárgyaltatik ? az más kérdés. Mindenesetre sok függ a vitatkozás szellemétől és attól, mikép védendik magukat a miniszterek. A baloldali 200 szavazat aligha fog beleegyezni a Changarnier iránti bizalom kifejezésébe, és egyesülve a bonapartistákkal könnyen meglehet, hogy a burggráf urakat le fogják szavazni. Mindennek végeredményéül azt hiszem, egynéhány miniszter újra lelépend, nevezetesen Baroche úr, s ez utóbbi helye tán Carlier által fog betölteni, legalább az utolsó krízis alkalmával ez neki az Elyséeben megigértetett. Changarnier tábornok pedig el fog feledtetni, amint ez minden megbukott nagysággal szokott történni. Közbevetőleg azt is, mint hitelest megérinthetem, miszerint az Elyséeben komoly szándék van Drouin de l’Huys helyébe Lamartine urat küldeni Londonba. A köztársaságiak a szavazati kérdésben alkalmasint a szavazás zászlója alatt egyesülendnek. Legjobban a londoni száműzöttek comitéeje is ily szellemben nyilatkozott. Miután a londoni, német, magyar (!) és olasz democrata comitéek is magukévá tevék e határozatot, nem lehet többé kétség, hogy Francziaország elfogadandja azt!! Végre egy leverő gyászhírrel vagyok kénytelen zárni soraimat. Orosz, József hazánkfia , a Hírnök egykori szerkesztője tegnapelőtt Versaillesban főbe lőtte magát. A körülmények, mikről e perezben értesültem , következők : Tegnapelőtt Klapka egy levelet vesz tőle, melyben tudtára adja, hogy a perezben, midőn a levelet olvasandja, ő már nincs többé, miután szállását odahagyva, Versaillesba ment, hogy főbe lője magát. E határozatra — mint írja— 700 frank adósság (!) bírta, melyet megfizetni nem képes. Kéri Klapkát, hogy sietne régi szállására, adná ott el hátrahagyott csekély holmiját, venné föl továbbá a Siécle szerkesztőségénél hátralevő tiszteletdíját, s a még hiányzandó összeget csinálná ki, ha lehet, gyűjtés útján, s fizetné ki említett tartozását. Klapka rögtön szállására, onnan Versaillesba sietett, hol a szerencsétlen már csakugyan végrehajtó kétségbe esett határozatát. Tegnap már el is temettetett, nyugodjék békével ! Párisi tartózkodása alatt a rágalom nem kímélte, munka és nélkülözés közt elvonultan élt öreg napjait ez elhúnyt hazánkfiának: akadt magyar, ki öt kém(') Szeretnék tudni: kik azok a londoni magyar democrata társulat tagjai ? Sokszor hallottuk már említtetni, anélkül, hogy csak egy nevet is ismernénk közülök Mi azt hisszük,az inkább csak hírben létezik,de valósággal nem , mert azt könnyen hisszük, mit hinni szeretünk. Szerűnek tartotta, úgy hiszem, e vádat, ha egyéb nem, halálának fölemlített sajnos körülményei, hangosan megcáfolák. Vajha elevetőleg szomorú eset utolsó legyen nemében, és óvja meg a hontalanul bujdosó magyarok mindegyikét a gondviselés azon szerencsétlen helyzettől, melyben a becsületérzés nem lát egyéb utat maga előtt — az öngyilkolásnál! Turin , jan. 12-én. •1|- Jár az idő, s fordultával meghozza a legvakmerőbb remények, sőt sejtelmek valósulását. Ki merné tagadni, hogy a kis állam, melyet Piemontnak nevezünk, egykor a leghatalmasb tengeri státusok egyikévé fog válhatni , hogy feltámasztandja a hajdani Velencze, Piza és Genua tengerészeti hírnevét ? .. Sok az akadály, az igaz , melyet leküzdenie kell, sok itthon és kün ; de, ha nem hiányzanak a kitartás férfiai s nem a szilárd jellemű hazafiak — győzelme kétségtelen leend. Az alap , jövendő nagyságrai kifejlődésére, meg van vetve a szabadszellemű alkotmányban, melyet Carlo Alberto engedményezett népének, de melyet utóda, híven esküjéhez, a szó legvalódibb értelmében , megtestesíte. Ez alapon, menten maradva az utópiai ábrándoktól, nagygyá és hatalmassá fejlődhetésének mi sem áll útjában. S hogy nagy és hatalmas állammá csak olyan országok válhatnak,melyek szabad intézményekkel bírnak, abban kétség nincs — hacsak a nemzetek százados történeteinek előttünk fekvő eredményiben kétségeskedni nem akarunk. Képviseleti kamaránkban nagy tűzzel foly a tengerészeti költségvetés feletti vitatkozás, miközben egyébiránt tapasztalunk nem ritkán sok theoriát is. Vigasztaló mindazonáltal a dologban azon körülmény, hogy e theoriák nem győzedelmeskednek a praxis emberein. E viták annyiból érdekesek — európai szempontból is — hogy a piemonti tengerészet reformját czélozzák, mégpedig a már élő tengeri hatalmasságok által járt nyomokat követve. Ha sükerül a kormány terve — s pedig sok okunk van azt hinni, hogy sükerül — Piemont flottája maholnap takaros, de tekintélyes haderőre fejlődhetik legalább a Középtengeren. Barátságban, sőt frigyben, Nagybritanniával, erejének itteni kifejlését semmi sem gátolhatja. Cavour nagy erélyt, egyszersmind gyakorlati belátást fejt ki e tárgy körül, s kezei most már egészen szabadok , mióta Carignano liget a főparancsnokságtól eltávolította. Ezen eltávolítás, mint biztos kútfő után írhatom, már akkor el volt határozva, midőn Cavour a minisztériumba lépett, s most, midőn tengerészetügyi reformjaihoz kezd, mulhatlanná vált -—s kivitte , mert a király őszintén akarja az alkotmányszerű reformokat. Közüle nem hiányzanak ugyan a kisértők. Közbeszéd tárgya volt a napokban, miként egy bizottmány — mint itt nevezik dei nem — a feketék közöl, utána rándult Moncalieribe, hová előlök a király vonult, s két éven át ostromolta őt, hogy maga elé bocsássa. Eleinte nem akart felőle semmit tudni, aztán engedett unszolásainak, de a válasz, melylyel magától elutasíta a bizottmány tagjait, ezeknek épen nem tetszhetett. Ha való, mit a városi Fama beszél, e bizottmány nem akart kevesbet, mint rávenni Victor Emánuelt a trónróli lemondásra most, míg még becsülettel tehetné azt, fiai, a dynasticus elvek és az ország érdekében, mely különben a legnagyobb calamitásoknak leendne kitéve. De a király nem engedett. Azon körökben különösen , melyekből az említett bizottmány választatott, s melyeknek közlönyéül az Armonia tekinthető, miniszteri változásokról beszélnek , s Ratazzit jelölik ki d'Azeglio utódjául. Kik az itteni körülményeket mélyebben ismerik, tudják, hogy e hírek nem egyebek koholmánynál, melylyel az alkotmányos monarchia híveit ijesztgetni bizonyos emberek jónak tartják. Ratazzi ugyanis lelke volt az itteni kabinetnek azon időben, mikor a novarai szerencsétlen ütközet történt , s melyről mindenki hitte , hogy tisztán demokratái irányú és szellemű. Ratazzi sokkal becsületesebb , és nagyobb hazafi, sem hogy a mostani színt, becset adhatott volna. A szerkesztő eleinte szűk kört szabott a dolgozatoknak, forradalmi tárgyakra szorítkozott, miután saját tapasztalata szerint ezektől várt kelendőséget. S jön ismét iszonyú művészietlen szétmarczonglása s dobraütése a forradalom szerencsétlen drámájának. A forradalmi tárgyú dolgozatokban csak Sajó nyújtott élvezhetőt, de „Gyémántos minisztere akár mint történeti kép, akár mint puszta elbeszélés, csak undort ébresztő. A szerkesztő is adott czikkeket, melyeket forradalmi röpírgyámnoksága , érdekes drámai munkássága s több irodalmi s nem-irodalmi foglalkozásai mellett, adhatott; azaz a boldog emlékezetü ,,Honderűdből kinyírt néhány, 1846-ban közlött úticzikket, s a leirt helyeknek jelen helyzetéről pár sornyi megjegyzést átvéve röpirataiból mint „Erdély múltját s jelenét“ kitálalta a közönség elé. E füzetek időnkint több változáson mentek át, majd ezímek változott, majd egyes füzetek akadtak meg - míg végre „Pesti Röpivek“ czím alatt hetilappá alakultak át- A „Magyar Emléklapok“ s „Magyar írók füzetei“ minden tekintetben örökölték a „Forradalmi Emléklapok“ gyöngéit. Kivévén, hogy az egész még sokkal pongyolábban, minden választékosság s határozott szín nélkül volt összeállítva, s a szerkesztő még annyi fáradtságot sem vett magának , hogy legalább bizonyos nyelvtani s helyesírási szabályokat kövessen. Daczára annak, hogy szerkesztő hatalmasan hirdetgeté „több jeles dolgozótársainak“ névsorát— noha több elősoroltaktól, mint például: K°vács Pál, Kuphy, Tóth Lőrincz, Ervin, b. Kemény Zs. sat, egy sorocskát sem volt szerencsénk látni — füzeteit leginkább oly égbekiáltó sopánkodásokkal, mint „Egy ifjú életéből“ — s üres stylistikai gyakorlatokkal tömte meg.Csengeri mutatványán, Sajó érdekes vázlatain, s egypár jó költeményen kívül alig van mi figyelmet érdemel. . Szilágyi Sándor eddigi eljárása épen nem arra való volt, hogy a magyar irodalomnak barátokat s olvasó közönséget szerezzen.] j^A mohón kapott forradalmi röpiratok olvasása után, közönségünk kiábrándulva, közönyösen az irodalom iránt, melyen bárhová tekintett, Szilágyi Sándor firmájával találkozott. Mindenki érezé szükségét egy nagyobb terjedelmű szépirodalmi lapnak; mindemellett a „Pesti Röpivek“et hidegen fogadó a közönség. Megjelent e lapokból összesen tíz szám. Nem akarunk hosszasak lenni oly tárgynál, hol dicséreteket szeretnénk inkább hangoztatni, mint a kritika roszóló szavát ; csak azt jegyezzük meg egyszerűen, hogy a helyet, melyet egy szépirodalmi lapnak jeleni viszonyok között betöltenie kelle, semmi tekintetben sem tölté be. Tapintat nélkül összehalmozott czikkei, tározójának a lőcsei kalendáriumba illőzetlen elménetségei, nem arra valók voltak, hogy e lapnak közkedvességet szerezzenek, a jobb ízlést terjesszék, s a művészet s irodalom kifejlődését előmozdítsák.) Néhány, jobb tollból eredt czikkei oly kevés öszhangzásban voltak az egészhez, mint csinos arabeszkek vakolatlan ház falán ! Tiszta felfogást s tárgyavatottságot tanúsító bírálatai sehogysem illettek e lap hasábjaira! S szinte nevetséges volt oly laptól a Hölgyfutár poétái ellen kikelést hallanunk, melyben hasonló költői remeket olvasni szinte nem volt ritkaság. Csak e kikelést megelőző számban közlött „Levél egy barátomnak“ czímű költeményt olvassuk végig, s meggyőződhetünk, hogy e naiv sorokban, melyek egy „phlegmaticus lelkű“ baráthoz írattak, ki.... „elpipázza a napot“ — „néha adván barmainak abrakot“ szintoly költői remeket kaptunk, mnt a kiszemelt példányok. A „Pesti Röpivek“ még múlt hó elején megszűntek. Megkezdik-e ismét pályájokat? miután a szerkesztő még mindezideig nem nyilatkozott, nem tudjuk. A Debreczenben megjelent „Csokonai lapok“ rövid tengődés után a „részvthiány miatt,“ mint hirdetve volt, végkép kimaradtak. Minda mellett, hogy a szerkesztők egy vidéki lap kellékeit épen nem fogták fel, s lapjuk kevéssel volt több, mint milyennel 10—12 írott példányban, iskolás helyeken a nagyobb tanulók bábozni szoktak : csodálkoznunk kell a legnagyobb s tősgyökeres magyar város roppant részvétlenségén , mely egy igénytelen lapocskát sem bír, habár csupán nemzetiségi szempontból is, feltartani”. Múlt évi szépirodalmi lapjaink közöl tehát ismét csak egyetlen lapunk maradt , a „Hölgyfutár.“ Lesznek-e társai ez év folytán? Isten tudja! Miután egy terjedelmesebb szépirodalmi lap napi szükségeink közé tartozik , mind irodalmunk, mind a közönség érdekében kívánatos lenne, hogy e téren ne egyedül álljon. Ha a folyóiratokat végigtekintjük, úgy látszik a szerkesztők leginkább költeményeknek voltak bőviben. Majd minden egyes szám négy, öt költeményt hozott.E sok lyrai ömlengés inkább irodalmi kiskorúságunkat tanúsítja , mint költői erőnk teljét s gazdagságát. Mióta Petőfit nélkülözi a közönség, mintha minden versfaragó élte feladatául tűzte volna kipótolhatlan helye betöltését : nekifogott a verselésnek s végehossza nincs a fűzfasípolásnak. S ha ég, föld, haza, kedves, világfájdalom, kegyelenül össze rímeztetett — egy kedélyes költői episztola, ömlengéseiknek új tért nyit.] E bajon csak szerkesztői szigor segíthet. A sokuij név között, kiktől költeményeket kaptunk, csupán Kopasz László némely kedélyes darabja, s Nyilas Samuel bírnak érdekkel. Ismertebb íróink közöl : Arany, Berecz, Garay, Gyulai, Lauka, Lévai, Mentovich, Szász És Tompa adtak legtöbb költeményeket. Tompának költeményeiben egy idő óta több költői emelkedettség vehető észre: — a Gólyához; Fiam születésekor; Özvegy és fiai; Tengerszem, költői keble legszebb szüleményei közé sorozhatók. Aramstől „Ősszel“ valódi classicai-becsű költemény. Legsükerültebb beszélyeket adtak Kuthy és Sajó. Kuthyval szívesebben találkozunk a komoly novellistica terén. Legutóbb közlött humoristicai czikkeiben nem látjuk azon épp eredeti humort , mi „Egy iskolai kalandjában“ föltalálható. Vége köV.