Pesti Napló, 1851. február (2. évfolyam, 270-293. szám)

1851-02-14 / 281. szám

jó szomszédság feltételei, noha lényegükben még állanak , meg vannak ingatva Lengyelország szá­mos földarabolásai által, s azon mértékben fog­nak apadni, a­melyben a petersburgi kabinet kénytelen leend, Középeurópa ügyeibe vegyülni! Bár ne kételkednének, hogy Oroszország, mint nagyhatalom , a Németbirodalmat, szaka­­dozottsága mellett is, legyőzni nem tudja, s megtámadni nem is akarja, de Oroszország, ha minden szlávok a germanismus elleni gyűlölet­ben összetalálkoznának, e szenvedély által na­gyobb erők fölött rendelkeznek, mint a­mennyi, a szuronyok, álgyak és coalitiok útján összeál­­lítható! S akkor, ki számíthatná föl a következ­ményeket, melyek a petersburgi cabinet mér­séklete által sem volnának mindig korlátolhatók? A legelső szabály tehát, melyet Ausztriának, ha Keletre akar hatni, követni kell, a polgári­­sodásnak oly óvatos vezetésében áll, mely ritkán hozza magát a nemzetiségi féltékenységekkel összeütközésbe. S viszont a leggondatlanabb ballépés volna, ha az ausztriai politika a polgárisodás ürügye alatt a német nyelv terjesztésének, és a gyarma­tosítás színe alatt a német elem mesterséges sza­porításának ügynökségét vállalná el. Ezen missió pedig a legveszélyesebb pontra akkor érne, midőn a németesítés a részletes sü­­ker által fölbátoritva, magát a határszélekig akarná keresztül dolgozni, hogy Kelet ellen vi­­hesse a polgárisodást Mert ekkor a demarcationális vonal, melyen túl az érdekek óriás összeütközésének be nem következni lehetetlen, már át volna lépve. Ettől kell Európának félni, ha nyugalmat óhajt. Ettől kell Ausztriának előre már óvakodni, ha a Török birodalom sorsára s Kelet polgáro­sítására valaha komolyan befolyni kíván. Aleppo, 1850. 2) Itt jelenleg majd mindenki hideglázban szen­ved , mi valóban különös 2000 lábnyi magas­ságban a tenger színe fölött, hol a levegő tiszta, mocsár nincs és a hegység közel. Ezen láz, va­lamint minden betegség, kivétel nélkül, csúz, szem­­gyuladás (itt igen gyakori) fogfájás időszakonként megszűnő jellemmel bír. Majd minden betegség ellen általános gyógyszerül chinin használta­k. Eu­rópából jövő orvosok összecsapják e fölött kezüket, és négy hét múlva nem adnak egyebet a chininnel. Egyébiránt a halandóság nagyon gyér, igen sok szerfölött öreg s e mellett gyors embereket lehet lát­ni. Másfelől rendkívül sok a világtalan. Ennek oka részint a buttone, melyet a bennszülöttek rendesen arczukon kapnak, és szerencse, ha nem megvakulást, hanem csak sebhelyet hagy maga után. — részint a szemgyuladás,­ melyet meghűlés szokott előidézni, mennyiben az emberek egész nyáron át a szabad ég alatt alusznak. A belzettek között ekkorig csak Bemnek volt buttoneje, s pedig lábán, mi­nt a lo­vaglásban akadályozta. Egy ily buttone, mely hat hónaponkint szokott megújulni, annál alkalmatla­nabb, mert az orvosok semmivel sem képesek azt orvosolni, legfölebb enyhítő port adnak, de a fájda­lom különben sem éles. Mivel a buttone nemcsak ellúzítja az arczot, hanem ezen felül vakít is, meg­kísértették beoltani, de minden eredmény nélkül. A himlőoltás a keresztényeknél közönséges, de a törökök­nél nincsen szokásban, mind a mellett alig lehet lát­ni ragyás arczot. A törökök, úgy mint arabok ter­mete szép, erős, különösen itt is mint Widdinben és Sumlában csodaszép gyermekek láthatók. A posta tegnap délben érkezett, és egy óra múlva azon hír terjedt el, hogy általános hű­nbocsánat érke­zett : ausztriai bűnbocsánat török alattvalók és tisz­tek számára! — Később ezen hír a két Baloghra, az apára és fiúra szorítkozott, mi hihető is, mert e két egyén némi idő óta eget és földet mozgásba ho­zott annak megnyeréséért. Visszatérésük által Tö­rökország keveset veszít, Pest keveset nyer. Az apa igen öreg és a fiú lump, ki magaviselete által csak ártalmunkra van. A legutóbbi hírek szerint egyedül a fiúra vonatkozik a bűnbocsánat. Én nem tudom, mikép történhetik, hogy az utasok nyolcz napi itt-tartózkodás után ezen tartományról egész statistikát képesek írni. Az első pillanatokban vett értesülések többnyire alaptalanok, vagy leg­alább nevezetes módosítás alá jőnek, így például egy itteni kereskedő azt mondá, hogy a kiviteli vám 3% . Ez igaz, hanem később megtudtam, mikép ezentúl különbség nélkül minden áruczikk után a kivitelnél 9%-ot kell fizetni, s igy a vám 12%. — A két legnevezetesebb kiviteli czikk : gabona s nyers selyem; — ámbár Antiochiában, Latachiában, Bak­­rutban és egyéb helyeken gombolyító intézetek álli­tattak, de ezek koránsem elegendők. A parasztok maguk is gombolyítanak, de igen roszul, és a rosz, tisztátlan fonal nagy kárára van az itteni jelentékeny selyemgyártásnak. Mióta a zultán aleppói bútorszö­vetet használ, és egy itteni selyemgyárosnak ér­demjelt külde, Konstantinápolyban példája átaláno­­san utánoztatik , és a selyemgyárak naponként nagy megrendeléseket kapnak. Meg vagyok győződve, hogy egy ügyes selyemgyárnak itt rövid idő alatt meggazdagodnék. Közelebb, nem mint szoktam egy helybeli keres­kedő, hanem török katonám által küldöttem a leve­let postára. Ez azt mondja, hogy a postamester a le­velet először el nem fogadta, hanem biztosunkhoz kívánta vitetni, ki aztán az elfogadást egy pár szó­nak reálrásával eszközölte. Habár a basa fölha­gyott is eleinte követett bosszantásaival, de némely formalitásokra még­is szerfölött ügyelnek. A basát illetőleg nemrég egy jeles sólyom-történet igen mu­lattatott engem. A franczia consul egy sólyma meg­szökvén, bizonyos heltettnek lakásába menekült. A consul szolgái üldözőbe vették, és m­íg az egyik a ház urától engedelmet hozott a sólyom elfogására, a másik azon felfedezést tette, hogy azon szoba, melybe a sólyom repült, ezelőtt katholikusok kápolnája volt. Ez attól tartva, hogy a madár tovább repül, benyi­totta az ajtót, mely állandóul nyitva szokott lenni. Szerencsétlenségére épen zárva volt, és a házi úr, ki már a sólyom üldözésére engedelmet adott — a fölnyitás pillanatában megérkezvén, úgy gondolta, hogy a tettest házfeltörő gyanánt kell tekintenie, s azért eldöngeté. Egyúttal a consulh­oz is küldött, ezen szolgának megbüntetését kívánva. Lesseps (a diplomatában jól ismert név), ki jelleménél fogva köz­­tisztelet tárgya, s különösen irántunk mindig nagy ro­­konszenv és figyelmet tanúsított, azonnal elküldő főbb hivatalnokainak egyikét, hogy sajnálatát amaz ese­mény felől, melyről mit sem tudott, kijelentse, s egyúttal nyilvánitá, hogy a szolgát nem fogja meg­büntetni, miután a sértett fél maga vett elégtételt, és a miatt ő — a consul — panaszt emelni nem fog, mihez pedig talán joga volna. Igen szép episod volt, hogy a belzett egyén egy függönyt mutatott a consul hivatalnokának, melyet a szolga eltépett. Történe­tesen ugyan e függönyt a consul kölcsönzé a kápolna részére, s nem akarta elvitetni, midőn megtudta, hogy ama házba egy belzett költözendik. Most jő a legérdekesebb. A belzett bevádolta a consult a basá­nál; azon franczia consult, kit 1-ör egyedül a fran­czia követnél lehet bepanaszolni, s a ki­k­or gyakran nyilvánítá: „Bármit tenne ellenem egy belzett, soha sem fognám őt a basánál bevádolni, carjamais je mettrai les turrs entre vous rt moi. De a basa, az egész darabnak legmulatságosabb alakja, most lép fel. Ugyanazon basa, ki bennünket a kaszárnyába záratott, és nemcsak minden európaival való érint­kezéstől eltiltott, hanem a consult is fölszólító, hogy bennünket ne fogadjon, ír most ugyan azon consul­­nak, ki hozzánk erőhatalommal nyitott magának utat, és ajánló szolgálatát, ki el nem fogadtatásunkat ille­tőleg a basa részéről történt fölszólíttatásra azt vála­szolta : mes porles sont ouvertes pour tout le monde, et pour mis les hongrois - deux battants­, ugyan­azon basa ír ugyanazon consulnak : „Nagyrabecsült barátom a franczia consul tudni fogja, hogy mi itt Aleppoban a­zultánnak igen nevezetes vendégeiről gondoskodunk, kik nemcsak mint ilyenek, hanem személyes szolgálataik stb. által is minden figyelmet megérdemelnek, és legfőbb kötelességünk itteni tar­tózkodásukat lehetőleg kellemessé tenni stb. stb. — Mondhatlan fájdalommal értesültem , hogy önnek egyik szolgája stb. És én azon benső barátságnál fogva, mely a franczia consulhoz köt (ha lehetne egy kanál vízben megölné) indíttattam arra, hogy őt megkérjem, mikép a­zultán vendégei iránt tartozó minden figyelmet stb. stb. Hogy tetszik egy ily diplomata ? Be kell soraimat rekesztenem. — Mostani szállá­sunk téli lakásul nem alkalmas, és azért miután reménylhetőleg tavaszi, itt maradunk, lakás után kell szaladgálnom. Kalocsa, jan. 30. Több ízben volt említés e lapokban Tuba Mar­csiról, az elfogott rablóról, Rózsa Sándor és ki tud­ná minevű alföldi és bakonyi hires szegény legények czimborájáról. Igaz, hogy e lap a bécsi német lapok e név körüli sürgését forgását megróni akarván, emlí­tő Tóba Marcsit ,de úgy tartom, hogy a bécsi hírlapi kacsák teljesb alakokban tűnnek fel, ha csakugyan ezen, bár tagadhatlanul törvény átka alatt levő, de se­­­m útonálló vagy rabló, se ez vagy amaz hírre­­kapott szegény legyénynyel legkisebb öszveköttetés­­ben sem volt, és az e tájon köz fölvétel szerint sz­á­­nandónak tartott T. M. rövid ismertetését adjuk. Teszszük ezt azért is, hogy a­mi igaz, azt bevall­juk , t. i. hogy a lovakat és tulkokat s más értékes­ czikkeket odábbállitó legények —­ fájdalom! — a békés polgárok lakhelyeik vagy szálláskerteik közöl kerülnek ki; pusztán, vagy erdőben tartózkodó rab­lócsapatról — e tájon------- hála Istennek! — eddig semmit sem tudunk. Taba Marczi Fájsz helységi lakos, jó magabiró gazda és közbecsületben tartott családatya volt, kit a forradalom már helységi elöljárónak talált. Közép­magasság, széles vállak , domború mell , izmos ter­met , nyílt tiszta arcz, komoly lelkűjét ismertetők T. M-t. Midőn a Duna partjaira, őrködés végett, a forradalom tropicus szakában nemzetőrök parancsol­taténak , az a tájon kiállított nemzetőrök parancs­noksága T. M.-ra bízatott. A Dunaparton kivonatuk­­­ozó nemzetőrök élelmezése a lehető legroszabb lábon állott. Ott legelészett közelében egy uradalmi gulya, és — a mint beszélik — először a parancs­nok híre­s megegyezése nélkül, néhány darab tulok levágatott. Később a megkezdett szalonnára rájár­tak a jóétvágyú nemzetőrök, és folyvást pörkölthú­­soztak , m­ig a legutolsó darab is bográcsra hánya­tott. Ám az első véteksúlya, mely T. M.-t, mint volt parancsnokot terheli, mert bizony oly számos darab marha az ő híre tudta nélkül el nem fogyhatott. Az ott volt nemzetőrök — mint mondatik — személyen­­kint jókora pénzöszveggel drágán fizetik a pörkölt­húst. EGY TALÁLT NAPLÓ TÖREDÉKEI. Közli ROBOZ ISTVÁN. I. Szülői látogatás. Folytatás. .) De hagyjuk el szenvedéseimet. Ennyi is elég abból, mi sajtó. — Igen is, önnek atyja Ormai Iván volt, Gergelynek egyetlen gyermeke. Szegény Ormai Iván — hogy igy kell kezdenem a történtek fonalát — szív és lélek embere volt egész életében; a családi körben hű férj, s gyermekszerető atya. — Történt — ha jól emlékszem — mintegy négy évvel ezelőtt, épen azon napon, midőn ennek utolsó levele Monte Vico környékéről haza érkezett, üdvözölni a rég látott szülőket. Ép azon napon, midőn a megérkezett levelet olvasták a szülők : „Ég az Ormai majorja“ sikoltás hangzott be e falak közé. Ön anyja zsebjébe vette a levelet, s félőrültként rohant ki az ajtón, meggyőzni magát a bizonyosról. Nem voltak hazugak a sikoltási hangok, mert mire a tornáczon termettünk, már a félórányira fekvő majorságból udvarunkra hozá a sziporkát az erre száguldó szél. — Elég az hozzá : minden porrá égett a szín helyén. — E véletlen csapás nagyon rosz hatással volt ön atyjára , s bár az erőszak által okozott kár még nem volt oly nagy, hogy a megnem élhetés komoly gon­dolataitól lesújtva ágynak essünk, mert a kár Ormai Iván összes értékének csak ötödét teheté; de a még korábbi évekből öröklött s idegeit gyakran megro­hanó kórjuk... a naponkinti öregülés daczárai folytonos mranka s éber figyelem a gazdasági dolgok elintézésében, melyeket orvosi tilalom ellenére is szak­­­kadatlan erővel folytatott: az elgyengült tagokat­­ nem ritkán meglátogató szaggató görcsök, melyek­­ most a véletlen ijedés következtében erősben rohan t­sák meg őt, mint azelőtt: elég okok valának arra, hogy a szorgalom s önfeláldozás által az őrülésig szeretett gyermeke számára gyűjtött vagyonának­­ csonkulását látva — őt ágyba sújtsák. — E körje­lekhez járult még azon epesztő gondolat is, hogy Vilmosát, kit a világon mindennél inkább szeretett, ágya körül nem láthatja. Nem vehet le ajkairól csak egy áldó, egy vigasztaló szót is, az atyai forró sze­relmet megkoronázni... az a legvégsőig megfeszí­tett rémes képzelet, miként ha megválnia kellene a világtól a nélkül, hogy szeretett, egyetlen gyerme­két még csak által sem karolhatná... a szemfedő szegénysége, melyet gyermeke könye nem gazda­gíthat . . . — Az atya mindig roszabbul jön , s midőn már maga sem lát a reményt fölüdüléséhez , magához inté­zetét s felhatalmazá minden vagyonának ela­dására — mely e lakon kívül többnyire szerze­ményből állt. — B. kereskedő meg is hivaték rögtön, s e házon kívül minden ingó­s ingatlan vagyon 40.000 p. forintért áruba bocsáttatott s eladatott. Czélja lévén a szülőknek, ez összeg nagyobb részét Vilmos fiók számára a pói takarékpénztárban biz­tosítani. Még e napon leolvastatott tanuk előtt a fentebb említett összeg, s az Ormaiféle jószág B. ke­reskedő kezére szállt. — A beteg mindig nagyobb fokára hágott a szenvedéseknek; gyertyagyújtáskor már félrebeszélt, s egyetlen fia Vilmos felé tárta ki reszkető kezeit a távolság sötétébe. Úgy látszott, hogy gyermekérek­ ábrándozása már maga egy suly­­köve volt betegségének, kit évek rejtenek el szerető karjai közöl. — Tizenkettő volt az óra. A beteg körül minden néma jön. Mi is elszunyadtunk meg­unva már a sok virasztást. Egy kis éji mécs pislogott a szoba egyik sarkában a pihegő élet felett, e mécs­­ is félig el volt takarva egy reá boruló fedőforma­­ rézlap által, hogy a gyengés , halvány sugarak az­­ olykor még fel-felmerülő bágyadt szemeknek még a gyengébb és halványabb sugarát ne sérthessék. — Lassú kopogás az ajtón kívül... pillanatnyi sutto­gás, — és erős feszítés után az ajtó, kifordulva sar­kából , csikorogva ránk szakadt. — Gyilkos! gyil­kos ! kiálték elborzadva, mint a berontott három fekete alakot m­egpillantam. — Kettő közölök a beteg ágyához rohant, egy, a csak most elszunyadt nő — ön édes­anyjának — álmai fölé, így siikerü­l­­h­etett nekem a zárt ajtón kiszöknöm. Nem tudtam mégis egészen elhagyni a szobának határát; mintha segítségre késztetett volna ellankadt erőm, s kétség­­beesésem utolsó ereje. Visszaléptem néhány lépést s egy mély hörgést hallva, visszaborzadtam a szobába vánszorgás czéljától. Még egy újabb, s nagyobb si­koltás rázta meg az éj sötétségét, s az anya a gyil­kos kezei közöl megszabadulva , karjaimon csüggött véres pongyolában. A legközelebbi fák alá vezetőin öt... vére egyre folyt;... megfesté a fekete földet... pirosra festé. — A szobában minden néma jön; a mécs még mindig halványan égett, mintha arra is a bűn olaja lett volna öntve s most önmagában, s ön­bűnétől halványult volna el... utóbb lassú moraj ... egy két reszketve elhaló hang-----------vékony csi­korgás, -— s az éj borzasztó bűne be jön fejezve ! A mécs elfuvatott, a kidöntött ajtót keresztbe tették az ajtószárfák előtt, s a gyilkos rablók eltűntek. Lassankint magamhoz térve s némileg felbátorodva, besomporodtam a szobába, s meggyujtám az eloltott mécset... Borzasztó ! az atya meggyilkolva feküdt ágyában... a tatalmák­om betörve , s belőle minden pénz elorozva. A munkás élet nem vola többé , gyil­kosok által oltatott ki. Később segítség érkezett i­de minden későn! — A gyilkosok eltűntek ! Egy éle­tet vittek magukkal, s csak egy véres gyilkot hagy­tak e szobában... egy reszkető tanút... s egy hal­dokló életet“... Folytatjuk. Lásd P. N. 280-dik számát. A lefegyverzés utáni honvédnyugtalanitó paran­csok hallatára T. M. sem látá biztosnak otthon mara­dását : a bogyiszlói erdőszélbe vonult tehát, mely erdőnek belső rengeteget közöl, nem könynyű föla­dat az oda vadított legényt kiolvasni. T. M. csak az országút melletti csárda közelében tartózkodott, ho­­vá több a besorozás elől menekülni akaró volt hon­védek csoportoztak hozzá, és a hős kinézésű T. M-t önkint fejeknek ismerék. E körülmény új nehézségül fekszik T. M. fején, mert maga körül szökevény csapatot alakulni engede. Rablásaikról, útonállása­­ikról nem hallánk, de annyi igaz , hogy emberei kö­zöl néhányat T. M. majd ez majd amaz helységbe küldöző a szerencsétlen menekültek számára adandó eleségért. Azonban az ilyen eleintén szánalomra szá­mított segélyezés, utóbb a szomszéd helységeknek terhes kezdett lenni. Ez iránti jelentés következtében a kalocsai szolgabiró úr, helységek bírái kíséretében néhány csendőrrel ment Fajszra T. M. szállására, hol a kereset alatti egyén helyett csak néhány szűr találtatott, s ezeket a csendőrök magokkal vitték. E szűröket később a szolgabiró tíz czélszerű­bbnek lát­ta visszaadatni. Midőn a szolgabiró úr a fölőbb említett csárda közelében az erdőn át Kalocsára viszszafelé vonulna kíséretével: a sűrűből kiállt eleibe T. M. és jelent­vén, hogy háta mögött hatalmas tartalékerő rejlik a bokrokban (mit a sűrűből elő elő tűnő barátságtalan arczok is erősítenek) kérdezte a sz. bíró úrtól: miért vitette el szállásáról a szűröket, nevezetesen fia szű­rét. Megértvén pedig, hogy a szűrök vissszaküldettek, csak arra kérte a sz. bíró urat, hogy az előtte és társai előtt kellemetlen csendőrökkel ne járjon ez úton; ő jól áll, hogy itt soha semmi bántatása nem leend. A csendőrök kevesen és kellemetlen helyzet­ben valának, de T. M. sem őket nem bánta, sem fegyvereiket el nem szedő. A sz.biró úr igaz szána­lomból néhány forint borravalót önkényesen ad, a maga bejelentésre már az előtt is többször fölszólí­tott, most is intett, de bírái előtt megjelenni vona­kodó Marczi bácsinak. Azonban e naptól fogva, ta­lán vitellianismusi elvből túlbecsült lovagias föllé­pésének érdemére számítván, kevésbbé őrizkedő lett T. M., s igy a különben is erélyes stratégiával kö­rülvont hálóból nem menekülhetvén, csendőri ke­zekbe jutott. Nála épen puska volt, de csak azért, hogy a rajta levő szijjat levegye, és a tanyabeliek által fiának nadrágszijjat küldje , különben minden ellenállás nélkül fegyverét és magát átadá. A sta­­táriális bíróság a határnapra Kalocsán — közbejött akadályok miatt —­ öszve nem ülhetett. A T­­M-t terhelő több vádak a nyomozási eljárás titkai lehet­nek , de a­miket megírtam, hivatalbeliek ajkairól is hallott közbeszéd tárgyaló tájon. Az ü­gy rendes pör­­útjára utasíttatott, T. M. pedig még mostanig is Kalocsán van többekkel egy szobába zárva. Ennyit tudunk mi itt e hely közelében ama Bécsben elhíre­­sü­lt rabló Taba Marcziról. Vácz , február 9.­­ Benne vagyunk a farsangban —­állig! és tán­­czolunk és vigadunk javában kivilágos kiviradtig, mintha soha semmi baj sem ért volna bennünket. Hej pedig bizony volt részünk benne a lefolyt ziva­taros években annyi, hogy Isten a megmondhatója. De most igen jól érezzük magunkat, hálózván bú­felejtésre. Okosan! Már mi csak a régi magyar pél­dabeszéddel , akarom mondani egyik népdalunk ver­sével tartunk, mely azt énekli: „búsuljon a ló, elég nagy a feje, és a bánkban soha meg nem tébolyo­­dunk!“ A legtalpraesettebb életphilosophia! Szo­­morkodtunk , nyomorogtunk eleget, vigadjunk most, tánczoljuk el a telet. Mind a mellett, hogy a farsang és tánczvágy un­tig elegendő ok a bálozásra , nekünk mégis szép­­hangzású ürügy kellett; s ezt nem soká kelle keres­— Istenem! ha van irgalmad e miriád világot al­kotott mindenható kezekben ! ha van hatalmad, Iste­nem ! mutasd mtígy, hogy álmodom , s csak kérjelek ezek, elzsibbadás felettem, mákonya egy megragadó körülménynek, s nem való, mely befalazatlanul, tisztán áll előttem... Hogy csak ábránd, melynek szárnya van, s elröpül, mint az emlékezetnek fehér madara, mint a gyönyörűségnek kést adó jelenete.. . De még­sem álmodom ;... a lélek igaz tükörbe né­zett, mert úgy velem ég, a szívnek elég ereje dobogni... a léleknek ki van tépve szárnya.. . minden perez új tollat tép ki szárnyából, hogy e borzasztó valóság körén túl ne szállhasson, hanem megmaradjon elfog­lalt világában... Istenem ! csapásod borzasztó fe­lettem !!­0 nem mentél-e túl ten hatalmadon, midőn több kínt adál.e kebelre , mint mennyit egy emberre elbirhatónak kimértél ? Vagy csak sújts ... még job­ban sújts! hogy hatalmad igazsága még inkább meg­­erősbüljön a népek hitében. Minek tartanál meg két élet elvesztőn egy életet, mely úgy is oly nehéz, hogy önmagában is összeomlik , mint végtelen időd terhe alatt a múlandóság épülete! Koldus vagyok és ár­va!! Árva, kinek könye nincs, s koldus, kit sem gyönyör, sem imádság el nem tart!. .. így fűztem tovább a lelket szaggató gyilkos ké­peket, míg az elmélyedés mámorában következő sza­vak akarák levetkeztetni a szomorúság köntösébe öltözött lelket. — Az Istenért, uram ! minek a kétségbeeséssel határos íme kín ? Kétségbeesés nem nyitja föl a síro­kat, melyek mindenünket fedik ! — Ha tudunk, fe­lejtsünk — ha nem, legalább tű­rni kell tanulnunk. Még néhány szót az elmondottakhoz, s többé nem fog feküdni semmi szivemen. Csak még egy kis türel­met uram , s fel lesz vonva a múltról minden fátyol. ------------------- --------------------

Next