Pesti Napló, 1851. május (2. évfolyam, 344-369. szám)

1851-05-30 / 368. szám

nagyban rebesgetik, hogy csak jól öltözötteket kell­­ bebocsátani. Sokat túlzásnak , vagy tán épen dema­gógiának tartandják állításaimat , de igaz váltig,­­ hogy ki gentlemannek akar tartatni, annak kellett már lenni az exhibitióban. Akár­mi társaságba visz végzeted, az első , divatos tisztelgések után azt kér­dezik , ha voltál-e már a crystal-palotában, s ha nem­mel felelsz , kitörölnek a respectabilisek sorá­ból, szegénynek mondanak, pedig itt szegénynek lenni gyalázat, míg másutt csak szerencsétlenség! Tudok esetet, hogy egy művelt férfiú csak azért nem jelent meg társaságban, mivel nem volt még az ex­hibitióban. A legnagyobb csapás, mely egy szegény demokratát érhet, az, ha Albionban kény­tel­eníttetik megvonni magát. Nem kétlem, lapjaink elözönlik önöket a műkiállítás remekeinek leírásával; azért csak néhány, édes mindnyájunkra vonatkozó tárgy­ról szólok. A királyné s Prinz Albert, azon tárgya­kat, melyek tetszésüket kivívták, melyeket vagy meg­vettek már, vagy megveendők , saját jegyekkel lát­ták el, hogy kérdés alá se kerülhessenek. Engel ha­zánkfiának remek szobrán, tegnapelőtt egy kis táb­lácskán aranyozott betűkkel ez állt: „Készitő Engel magyar , kiállitá Albert herczeg.“ Szentpéteri műve nagy tetszésben részesül, lapjaink már nyilatkoztak felette, s azt jegyzék meg: bár ily szép tehetségeket fel nem használni, oda nem helyezni, hol megmu­tathatnák, miszerint a magyarnak csak szabad nem­zeti élet, csak kedvezőbb körülmények kellenek, hogy a világ legműveltebb népeivel versenyre keljen. A magyar bunda is lelepleztetett, nézők sem hiány­zanak, s ki jártasabb a népek történetében, azt jegyzi meg, hogy Magyarországban a köznép maga ké­szíti öltönyeit, mely ügyességet tanúsítja a mesteri­­leg kitűzött bunda. Egy pesti puskamives , ha nem csalatkozom Kimer, küldött néhány remek fegyvert, de a szekrény zárva állt, mint mondják, az osztrák felügyelő hanyagsága miatt. — Hazánkfiai egyike óhajtotta volna látni a szekrény tartalmát, mert is­merte a derék művészt a régi jó időkből, de nem leléli kulcsát sehol. Hazánkfia e miatt zajt ütött, fel­ügyelőről felügyelőre járt; sok baj után sikerült a szekrényt megnyitni, a fegyverek becsületére vál­nak hazánknak. Hallottak önök bizonyosan ama 111 magyarról, kik jelenleg már 120-ig szaporodtak, s Türr vezény­lete alatt Olaszországból Sveitzba, onnét Pie­­montba, ismét vissza Sveitzba s végre Franczia­­országba küldettek; elhatározók végre Angliába jőni, de a minisztérium eltilta őket Anglia határai­tól. Ők jelenleg Ilavreben vannak, s a legelső ha­jóval Amerikába költöznek. Paris, május 23. este. Páris, május 24. tárnák, s becsületeseknek szeretik nevezni ? Ki tet­szik most, ki a rend valódi barátja, és kik az izga­tók ! — így szól Girardin Emil. És mikép készülnek azok a petitiók, megyei főnö­kök , másod­főnökök, békebírák , polgármesterek, tanácsnokok, csendőrök, mezei rendőrök készítik és terjesztik azokat. Száz meg száz különféle szerkezet fogalmaztatik és nyomtatásban, vagy kőre metszve százezernyi példányokban küldetik szét országszerte. A városi tanácsok, a megyei közgyűlések a törvény­ellenére , gyűlésileg határozzák el a kérvényt és hi­vatalos minőségükben aláírva küldik azt be a nem­zetgyűlésbe. Szóval, mozgásba tetetik minden érdek, minden ambitio, minden szenvedély, minden rokon­­szenv, minden gyűlölet és minden neme az ember gyengéinek! És mindamellett és mindezen izgatások daczára látunk petitiókat alig 10—20 név aláírással borítva , melyek folytán az izgatók förmnen hirdetik, hogy a nemzetnek nem kell az alkotmány, nem kell a köztársaság­­ majd felel a nemzet magáért annak idején, majd megmondja mi kell neki. De e napon azt hiszem nem lesz tanácskozás a Rivoli-utczában! Lamartine úr lapjának mai számában tagadja, hogy minapi czikké nyilvánítása előtt összejövetele lett volna az elnökkel. Azonban e tagadásnak nem igen hisznek, valamint senki sem akar hitelt adni egy tegnap Berlinből érkezett hivatalos sürgönynek, mely a bécsi hir­­lap máj. 22-ki száma után kohol­mánynak nyilvánítja a pápa részéről állítólag az osztrák kormányhoz intézett és belga lapokban köz­lött emlékiratot, melyben ő Szentsége a franczia had­sereg kivonulását sürgeti. A római zavarok következtében Gémeau tábornok az itteni kormánytól újra segítséget kért, valamint pótló utasításokat is, újabb zavarok előfordultának esetére. Többek közt arra kér meghatalmazást, hogy ezentúl minden őrhelyeket saját katonáival töltet­hessen be Rómában és vidékén. Mind a segélyt, mind a meghatalmazást már megkapta. A ma érkezett déli f­rancziaországi lapok felső Olaszország több pontjairól, nevezetesen Nizzából és Genuából hoznak nyugtalanító híreket. A nevezett két helyen lázító proclamatiók tetettek közzé a szárd kormány ellen, és név szerint Nizzában a független­ség kikiáltásával fenyegetik a kormányt azon esetre, ha az az elébe terjesztett igazságos kívánatokat meg­tagadná. Portugállból ma Anglián és Spanyolországon át vettünk részletes tudósításokat. Saldanha még min­dig Oportoban van, a királynő pedig a fővárosban mindent elkövet, hogy a győztes tábornagynak ked­vét megnyerhesse. Saldanha még eddigelé a királyné nevében beszél, azonban minden tekintélye alig fog elegendő lenni a forradalmi elem f­ékentartására. A Daily wek­s szerint egyedül a királynő mihamarabbi leköszönése és a kiskorú V. Pedro kikiáltása leend képes a köztársaság kikiáltását megakadályozni. Ha azonban a királynő erre ráállni vonakodnék, akkor a kedélyek jelen lázas izgatottsága mellett semmiért sem lehet jót állani. Ámbár sokan e nézetet túlságosnak tartják, azt az egyet mégis mindenki elismeri, hogy a dolgok könnyen ilyen szélső fordulatot vehetnek. Saldanha egyébiránt ugyancsak hajhássza a népsze­rűséget , így a többek közt a tanuló ifjúságnak ez évben elengedte az exament, miért is ez által Ókor­iéban nagyszerű fáklyás zenével tiszteltetett meg. A tábornagy valószínűleg f. hó 15. vagy 16-án fogott Oportóból seregének egy részével útnak indulni az e czélra készen állott gőzösökön, és eddig bizonyosan már Lissabonba megérkezett, hogy elfogadja a ki­rálynő és az udvar hódolatát. P. Ma a Moulin és Mou'in javaslataik vizsgálatára a bizottmány kineveztetett, melyben a nemzetgyűlés minden párttöredékei képviselve vannak, s a revisio barátainak csak igen gyenge többségük van. Az osz­tályok tanácskozásaiban figyelmet érdemel Cavaig­­nac tábornok nyilatkozata, melyben többek közt azt mondja, hogy a köztársaságot még az általános sza­vazatnak sincs joga megdönteni, és így a köztársa­ságot a nép akaratának fölibe állítja. Ezen nézetet a tábornok már többször is nyilvánító s csak ezelőtt néhány nappal is e pont fölött több barátaival élénk szóváltása volt. A bizottmány javaslatát 28-ra való­színűleg elkészítendi. A mai ülés főtárgyát a landes megyei választás körüli interpellate képezé. Faucker úrnak e válasz­tás alkalmával az illető megyei főnökhöz utasított telegráfsürgönye közbotrányt idézett elő. Ma sző­nyegre kerülvén az ügy, Girardin úr, ki abban a minisztert a múlt héten interpellálta, a gyűlés ele­jén távol volt. Helyette Pascal Duprat intézte a mi­niszterhez körülbelül azon kérdéseket, melyeket Gi­rardin fogott volna tenni. A miniszter úr azt monda, hogyha telegráfsürgényében a megyei főnöknek meg­hagyta, hogy oly jelölt választását igyekezzék esz­közölni, ki a május 31 -ei törvényt föntartatni kí­vánja, ezt az egész polgári társaság érdekében tévé, sorsán, és II. Jakab bátyját még felülmúlta ; szóval Anglia akkor oly helyzetben volt, midőn whigjei hontalanul a szárazföldön kerestek menedékhelyet. De ezen szomorú napoknak végett vetett az 1688-iki év. A visszaható politika megint lábra áll­ta a for­radalmat, mely az aristocratia közremunkálása által kivívta primitív czélját. Az 1688-iki forradalom vé­get vetett a hosszú tusának, és alárendelte a koronát a törvényeknek, és a népképviseletnek. A toryk és whigek egyesültek, a trónöröködési rend megszakít­­tatik, — a korona túlnyomó befolyása a házra ru­­háztatik, és a legitimitás kénytelen meghajolni a közvélemény előtt, és mind az egy kardcsapás nél­kül történik. A királyság külseje semmi változáson nem ment át, és a státusszerkezetben egy a többi elemeket túlsúlyozó demokratikus tényező hozatott be: sereg nem állott sereg ellen, a nagy tömeg néző szerepet játszott, demagógok nyoma sehol sem mutatkozott, a két ház conventté alakul, trzivesztettnek nyilat­koztatja a Stuartokat, s oly király fejére teszi a ko­ronát, ki a respublika barátjait jobban tűrte, mint a koronafelség és a legitimitás hirdetőit. 1688-ban minden salakjaitól megtisztulva lépett föl a forradalom, a túlzó republikánusok és névvál­tozást kívánó párt eltűntek , a királyság megmaradt egész fényében, és támaszaival együtt, de ereiben demokrata vért csepegtetett be. „A forradalom fő czélja volt, így szól az említett angol történetíró, a monarchiát a törvény alá helyezni, azon tulajdonok­tól megfosztani, mely szerint az, az alkotmány kút­­forrásának és alapelvének tekintetett, és csupán in­tegráns részévé tenni az alkotmánynak. Anglia meg­y. Egy idő óta nem múlik el nap, hogy számos peti­­tiók ne terjesztetnének a nemzetgyűlés elébe, ré­szint az alkotmány­­revisioja, vagy az elnök hatal­mának meghosszabbítása, részint az általános sza­vazat helyreállítása végett. Amazok a legitimista és bonapartista táborokban koholtatnak, emezeket pe­dig viszontorlásul készíté a democratia. Azonban az utóbbi az illető központi bizottmánynak tegnapelőtt hozott határozatát magáévá tette, minélfogva a nép, kétségbevonhatlan jogának önérzetében megnyu­godva , ennek életbeléptetéséért többé kérelmezni nem fog , elég volt már ez úton egy ízben, a máj. 31-ki törvény életbelépte előtt, fél milliónál több aláírással borított petitiókban nyilatkoznia. Az e kérdés körüli közérzetem oly általános, hogy a kér­vények készítése egészen fölösleges izgatottságba hozná az országot, mert mindenki meg van győ­ződve, hogy 1852-ben választói jogát gyakorlandja : a nép a május 31-ei törvényt mint nem létezőt te­kinti, ignorálja. Soha a democratia ennél üdvösebb határozatot nem hozhatott. Ám álljanak most elő az úgyneve­zett rendpárt emberei jajveszekléseikkel, miszerint a kereskedés pang, a munkások százezrei dolog nél­kül vannak, a kamat csökken és általános az elégü­­letlenség ! Várjon a democratia, a socialismus izgat és lázít-e országszerte ? Kik azok, kik a fenálló álla­pot felforgatására összeesküdvén mozgásba tesznek minden elemet, megyéből megyébe, faluról falura járnak, rémképekkel ijesztik a kalmárt, pénzzel vesz­tegetik a dologtalant, s ígéretekkel ámitgatják a kéz­­mivest, a földmivelőt, hogy önző czélaikra megnyer­hessék ? Nem ők-e azok, kik magukat a rend ha rá­fordítá azon tételt, „A deo rex, a rege lex“és a ko­ronát a törvény szülöttjének tüntette föl.“ III. Vilmos fölszólitatott, hogy rendeletet bocsás­son ki a házak összehivatására; azok conventté ala­kultak. II. Jacob trónt vesztettnek nyilatkoztatik , és Vilmos léptetik trónra. Az angol és franczia restauratiót, és következ­ményeit egybe vetve, át kell látnunk, mikép az angol nép és közvélemény, mely egyes perczekben szélsőségekig ment, és mely Il­ik Károlynak Lon­­donbai visszaérkezését oly örömrivalgásokkal üdvö­zölte, a minők közt I. Károly lefejeztetett, azon köz­vélemény mondjuk, általában véve haladott és 1688-ban egészen megtisztulva, és megállapodva állott elő. Az angol parliament nem kért új alkotmányokat a helyreállított II. Károlytól 1660-ban, és az angol convent nem készített fris chartákat a trónra emelt III. Vilmossal­ elfogadtatására. XVIII. Lajos ellen­ben új alkotmányt adott nemzetének, és az úgyne­vezett 1830-iki franczia convent új chartát készí­tett, melynek megtartására a polgárkirály Lajos Fülöppel az esküt letetette; s mi történt a külsőleg hasonló változásokon átment két országban? An­gliában a forradalom ereje az intézményekbe ment át, s a közvélemény templomában tévé le babérjait, míg Francziaországban a forradalom a téntában ful­ladt meg. S ez igen természetes: az angol nép 48 év alatt 1640—1688-ig csak egyszer látott új meg­döbbentő tüneményt, esze nem zavartatott meg az államtényezők különböző alakbani és nevekbeni megjelenései által, és szivét nem rontották el hízelgő néptribunok, kik a nemzetet, mint az emberiség föl­Thinfeld miniszter úrnak a bánáti bányavárosok­­ben tett utazási idejében azon előjelekről emléke­­zünk, mikből a kormánynak anyagi érdekeink elő­mozdítására irányzott törekvéseit következtetni lehet. Készséggel ragadjuk meg az alkalmat, midőn ez szabadítóját tüntették volna elő. Csak a protector­­ság, és a puritánusok rövid uralma volt az, mit új, s idegennek mondhatni, azonkívül mindenütt régi intézményekkel, és szokott megnevezésekkel találko­zott a nép. Míg a francziák egymásután láták ki­bújni az alkotmányozó gyűlést, conventet, directo­­riumot, consulátust, császárságot, világhódító sere­get, és idegen hadaktól megszállt Párist. Anglia nem zavartatott meg annyi látm­ányok, és oly sokféle ide­­genhangzású nevek által. Az angol puritánok nem bántották a szegény kalendáriumot, és nem vesztet­ték el eszöket a sok brumairek, fructidorok, és ther­­midorok közt. A franczia 1830-iki chartában következő nagy pontokat látunk: 1) A francziák egyenlők törvény előtt. 2) Személyes szabadságok biztosítva van. 3) minden francziának joga írni , és nyomtatni sza­badon mindent, a censura soha sem állitathatik visz­­sza. 4) A miniszterek felelősek. 5) Lajos Fülöp Roi des Français czimet részén. Az 1689-ki Declaration of Rightsban semmi újat nem találunk, az angol convent csupán a sérelmeket sorolja elő, és a volt király bűneit, kinyilatkoztatván, hogy bűnei miatt fosztatott meg a koronától. Ezen nevezetes okirat főpontjai következők : 1) a volt király Jakab felfüg­gesztette a törvényeket, kivetett adót a parliament beleegyezése nélkül: 2) állandó sereget tartott, 3) lefegyvereztette a jó protestánsokat, midőn a papi­stáknak fegyvert adott: 4) megvesztegetett szemé­lyeket használt az esküdtszékekbe­­, és más törvé­nyes eljárásnál, stb. Ezen idő óta Angliában rövid napokig sem tudott fenállani egy közvélemény elleni minisztérium, míg a sajtószabadság tökéletesen életbe lépett. Francziaországban, mint tudjuk a char­tában letett tételek a polgárkirály kormányzása alatt folytonosan kijátszottak. Most akaratlanul a 1848-iki februáriusi forradalomhoz vezettetünk, de annak áttekintése igen messze vezetne. Előadtuk röviden az angol forradalom fővonásait, megmutattuk, mikép a leghomályosb perczekben is, midőn a hatalom a túlzók kezeiben volt, a destruc­­tivitás állandó terrénumot nem nyerhetett; továbbá, hogy a forradalom, mely egy időpontban kijelölt ha­tárain túllépett, a visszaható állapot után, megtartó szellemben rontott, és szabadelvűleg épített, szóval láttuk, mikép a brit fanatismus több józansággal bírt a franczia philosophiánál. Az angol 1688-iki forra­dalom folytonosan működik, régi typusa módjára, az az : békés úton, vér nélkül, és igen helyesen mondja Macaulay, mikép azon forradalomnak legjobb oldala az, hogy az utolsó volt. *) Pest, april 23-án 1851. SZABAD IMRE. *) Lásd Saint Marc Girardin úr czikkét a Journ. des De­­bats-ban. SZ. I. (Folytatása következik,­ mert az, ki a nevezett törvényt megszüntetni akarja, nem érdemes a nemzetgyűlés tagjává lenni. Egyéb­iránt azt hozá föl mentségéül, hogy a sürgöny nem volt nyilvánosság elébe szánva, és sajnálja, hogy a főnök azt közzétette. Méltán kérdé erre Girardin, ki időközben megérkezett, hogy a főnök , ha hibázott, feleletre vonatott-e ? m­ert annyira sietett ez utóbbi a sürgöny közzétételével, hogy még a törvényes for­mákat is mellőző, és a sürgöny, bélyeg és belajstro­­mozás nélkül nyomtattatott ki. Hát várjon a nyom­datulajdonos törvényszegésért kereset alá voitatott-e vagy sem ? Nem mulasztó el szónok Faucher úrnak 1849. évi májusban a telegraffal tett visszaélést emlékezetbe hozni, és a szőnyegen levőt amannál sokkal fonto­sabbnak bélyegezni. Pedig akkor ama visszaélés el­len az alkotmányozó gyűlés majdnem egyhangúlag — csupán 5 szavazat ellenében — monda ki kár­­hoztatását, és kiadó útlevelét a miniszternek, ki ma a többség bizalmának örvend. A már elfáradt Faucher helyett Baroche véve föl a keztyűt, és a többség hosszas , majdnem este hét óráig tartott vita után egyszerű napirendre tért át. Lamartine úrnak a Pays tegnapelőtti számában közlött s általam is említett czikke a royalista lapok­tól keményen megtámadtatott. Fontosságot ama czikk­­nek főkép azon körülmény ad, hogy Lamartine úr annak közzététele előtt több órai magántanácskoz­­mányt tartott a köztársaság elnökével, ki is látva, hogy a gyűlés általi prorogatioból semmi sem lesz, az utolsó kísérlethez készül nyúlni, mely nem egyéb, mint az általános szavazat helyreállítása és ennek folytán hivatkozás a népre. Mint mondják Lamartine úr ezen esetre Bixio és Favre Gyula barátai h­ozzá­­járultával ígérkezett minisztériumot alakítni. Meg­jegyzendő még, hogy a Pays azon száma, melyben a kérdéses czikk megjelent, 20,000-rel több példány­iban nyomatott a szokottnál. Mi czélból ? az külön­félekép magyaráztatik. Az „Opinion publique“ rész néven veszi pártfelei­­nek, hogy a rivoli-utczai tanácskozmányok részleteit kikürtölték, a­mit ő elejétől fogva ellenzett, úgy lát­szik, társai is véleményére tértek, mert az újabb ta­nácskozások részletei titokban tartatnak. A tegnapi katonai szemle után az úton érkezett ezredek tisztikarai az Elyzéeben megvendégeltettek. BÁNÁTI LEVELEK. XXII. Temesvár, május 23. irányban újabb haladásról értesíthetjük a közön­séget. A bányászat- s gazdászatügyi­ miniszteriumban tanácsos Bischof úrnak városunkban mulatásáról ér­tesültünk , s mennyiben nevezett tanácsnok úrnak körünkben jövetele különös miniszteri megbízásból történt, s ezen megbízás következései az egész honra fontos eredményeket idézhetnek elő, annyiban emlí­teni szükségesnek tartjuk. A hivatalnok körutazása hiteles értesítés szerint két okból történik leginkább. 1- ször. Kincstári pusztákon telepítések eszköz­lése. 2- szor. A kormány költségén példány-gazdaság állítására alkalmas helynek kijelölése végett. Midőn az Ehrenberg s Hohenblumféle német lo­vagok kalandos telepítési kísérletei a hírlapok, s kö­zönség figyelmét oly nagy mértékben igénybe veszik, s midőn naponta mindinkább kétségtelenné válik, hogy ezen urak kísérletei kormányi befolyáson kívül álló magán nyerészkedésre tervezett vállalkozások­nak, nem pedig államgazdászati hasznot ígérő intéz­kedéseknek vezethetnek, a kormány telepítési szán­­dékáról némelyeket felhozni nem leend érdektelen. 1846-ik évben dohány­tenyésztés előmozdítása végett több község telepíttetett honunk ezen déli ré­szeinek kincstári pusztáira. A települők többnyire belföldi magyarok, német és szláv lakosok voltak , de voltak külföldi németek is. Az elsőknek telepközségei mint: Kübek — Baum­­garten — Keglevics — Zichy — Aurel (Dessewffy) Lajos (Ambrozy) — háza, s Brestye jelenleg is lé­teznek, s mind inkább fejlődnek. Lételüket múlt évek forradalmi dúlásai sem enyésztették el, mert belföldi származásuk állandóságukat s maradásukat biztositá. Az utóbbiak még forradalom előtt eltűntek, mert idegen növényhez hasonlítólag , idegen földön, ide­gen éghajlat, s szokások befolyása alatt, a nyújtott segedelem mellett sem bírtak jobblétre vergődni. Utolsó idők telepítési kísérleteinek tanúsága abban pontosul össze , hogy bár­mily ajkú belföldi telepí­tések s­rkert ígérnek, míg külföldi idegenek nagyobb­­szerű áldozatok mellett is nem nyújtanak biztos ki­látást. Vidékünk néptelen kincstári pusztáit telepítési szándékból beutazó miniszteri tanácsos Bischof úr múlt idők kísérleteiből feltűnő ezen tanúságot hasz­nálni akarja, a kormány által szándékba vett tele­pítések körül, mert jól értesült egyének állítása sze­rint nem külföldi idegenek ide csődítése, hanem in­kább túlnépesedett némely honi községek felesleg néprajainak áthelyezése által kívánja a telepítést eszközölni. A hivatalnok kiküldetésének czélját igy értelmező, s túlnépesedett némely helységeknek általa meg­szemlélése ezen értelmezést erősiti. A következés ki fogja tüntetni, ha váljon földhi­ány miatt tengődő honfitársaink, s a közjó érdekéből ápolt hiedelmünk nem volt-e hamarkodó ? Csongrád megye népes magyar, s a bánátnak túl­népesedett német községei elegendő számmal nyújt­hatnak lakosokat a telepítendő kincstári puszták földeire. *) *) Mennyiben­­. levelezőnk bánat túlnépesedett községeivel Csongrádm­egye népes magyar községeit egy vonalra ál­lítja , s másfelől megjegyzi, mikép a kiküldött minisz­teri tanácsos úr azon községeket meglátogatja , melyek­ből telepeket lehetne nyerni , nem tartjuk fölöslegesnek felhozni, mikép Csongrádmegye népes magyar községei, határaik terjedelménél fogva nem érezik annyira a föld­nek szűkét, és nincsenek oly helyzetben , hogy lakosaik feleslegéből nagyobbszerű telepítéseket lehetne eszkö­zölni úgy , hogy a lakosság zsellér osztálya kész lenne minden áron , s jövendőjének biztosítékai nélkül átköl­tözni a Maroson. Hogy a kincstár eme községekből ön­érdekében is telepeket nyerhessen , ezt illő és hasz­nosítható , azért erővel bíró telepek teremtésére okvetlenül szükséges anyagi kedvezményeken túl, né­mely politikai eligazodásoknak is meg kell előzniük. És ez esetben a miniszteri tanácsos, úr mielőtt Csongrád megyére jőne , több vidéket találhatana Magyarország­ban , melynek népfölöslege a kincstári pusztákat beván­dorlók nélkül is képes leend mivelés alá venni. S­z­e r­k.

Next