Pesti Napló, 1851. június (2. évfolyam, 370-392. szám)

1851-06-30 / 392. szám

nisztérium képviselje? Ily képtelenségeket kíván a P. Zt.? Ám legyen , mi mély politikai belátását nem irigyeljük, nem is akarunk utána azon térre menni, melyre őt perlekedési viszketeg, és­ a magyarság iránti gyűlölet vezették, mert ha ezt akarnék tenni, aligha pozitívebb tényekkel nem tudnék szándékát kimutatni, mint az ő általa irányunkban használni szokott tagadás-, és gya­núsításokkal. Egy példát legyen erre elég felhoznunk. Az Ehrenberg felé telepítésnek általunk történt meg­­támadtására alkalmul szolgált a P. Zignak ben­nünket az Isten tudja miféle törekvésekkel gya­núsítani. Azt hitte elfogultságában, hogy mi csak egy kérdéshez sem tudunk hozzászólni a­nélkül, hogy zsebeinkből egy rakás átillás tábla­­biró ki ne kandikálna, tollunk alá mondogatna minden szét, mit papirosra teszünk. És ime­ a következés igazolta állításunkat, igazolta a be­vándorlónnk iránti aggodalmunkat. A kormány tiltakozott, a lapok panaszkodnak e hallatlan rászedés miatt, s a Pester Zig? N­oh ez párt­fogolja Ehrenberg urat, már csak azért is, mert a Pesti Napló az ellenkezőről mert meggyőződ­ve lenni. Azt mondja végre a P. Z. miszerint legkön­nyebb másoknak azt tanácsolni, hogy jogaikról a mi előnyeink számára mondjanak le. A­ki figyelemmel olvasta át a P. Z. által in­­criminált czikkünket, bizonyságot fog tehetni arról: vájjon mi mennyire szándékoztunk mások jogait sérteni. Nem akarjuk-e ott a németnek a csehnek sat. ugyanazon jogok élvezetét biztosí­tani, melyeket számunkra követelünk? Akarjuk igen is, de a P. Z. ezt át nem akarja látni, nem akarja pedig átlátni azért, mert ő szenved ama hibában, melylyel bennünket vádol; ő akarná meg­szorítani mindenkinek jogait egy töredék számá­ra ; ő szeretne bennünket elküldeni oda, honnan jöttünk, hogy ő élhessen el annál kényelmeseb­ben e földön, melyet apáink szereztek, s mélyen, határtalan vendégszeretetek következtében, utó­daik oda jutottak, hogy mindenkor a legferdébb, és legönzőbb szándékkal vádoltassanak még ak­kor is, midőn történeti emlékeik, nemzetiségük , hazájok, s a közös birodalomnak fentartása, és megszilárdulása mellett őszintén szólnak és munkálódnak. Drezda , jun. 20. Szavamat beváltandó Írok , és pedig Drezdá­ból , melyet a németek elbni Firenczének szeretnek nevezni. Miért ? hihetőleg s főleg azért, mert, a többi közt, képcsarnoka, a német államok képcsarnokai­nak legjelesbike.Ezen„Elba-Firencze“ keresztelés el­len nincs kifogásom, mert igaz, miszerint ezen inté­zet oly vásznakkal bir , melyek, nemükben, elsőfo­­kozatuak. Hiszen ki nem ismeri a világhírű drezdai Madonnát Rafaeltől; a misteriosus éjt Correggiotól; a „quos egri-t“ Rubenstól; továbbá a dicső Madon­nákat Murillo, s Holbeintól; végül a kiskorú embe­rek istenét — az Amor-t Mengs-től stb. de én nem­ különben még messze , túlhaladja azon tanulmányok körét, melyek föntebb érintve valának. E munkát csak a lámpavilágbani hosszas küzdelem, s a kö­zönségnek ingatag hatalomszava érlelendi meg, és csak azon benső- és külső tapasztalások végzendik be, melyeket lassan kint az élet h­ozand magával, — s mely tapasztalások egyedül lesznek képesek a leg­­magasb műfeladatokat érthetőkké tenni — a színész előtt. A színháznak tehát nem szabad magát üvegházzá tennie, mely mesterséges tenyészet útján , időtlen és így egésségtelen gyümölcsöket érleljen. A legnagyobb műfeladatok iránti lelkesedésnek annál kevésbbé ta­nácsos határtalan tért nyitnia, minél szerénytelenebb, hisibb és oktalanul vakmerészebb a kezdő, ily szere­pekre idő előtt vállalkozni akarni. Az intézet enge­dékeny eljárása ily ábrándos elbizakodások irányá­ban , legbiztosabb mód , bármely jelesebb ifjú tehet­séget örökre haszonvehetetlenné tenni. Egyébiránt a valódi tehetség együttjár a szerény­séggel.­ Az ilyen , a természeti fejlődés ösvényét fogja követni, s nem fog egyetlen merész szökéssel a czél­­nál lenni akarni. Midőn ez , föladatainak választásá­ban óvatos és tartózkodó, midőn oly szerepeket jelöl ki tanulmányi tárgyakul, melyeknek helyzeteit s lelkiállapotjait ifjúkorához, s élettapasztaltsága cse­kély voltához képest — természetesen fölfoghatni és megbizhatni hisz ; midőn a legparányibb jelentőségű szerepet sem tartja magához mérve csekélynek s meg­­vetendőnek : mind­ezzel azt bizonyítja be , hogy a művészet felől tiszta fogalmai vannak. Az ilyen ab­ban keresendi örömélvezetét, ha alárendelt szakmá­ját a kép töltheti be , hogy előadása egyfelől a mű­veltség kivonatait kielégise, másfelől hozza meg ré­széről az illető öszhangzatot azon történeti kép egé­szébe , melynek ő egyik tényező alakja. Ő soha sem tévesztendő szem elől, hogy itt az egyes alakok csak részei egy nagy egésznek, s hogy a czél itt, nem egyes tényezők által külön-kü­lön hatni, hanem a külön tényezők teljes egységével. Ő mélyen meg van győződve, miszerint a színművészet a társiasság föl­tételén alapszik, hol a játékbani minden elkülönö­­zöttség, s a hatás utáni minden nemtelen kapkodás, mely az önhangzat rovására történik, nem­ kevesebb, mint a színművészeten elkövetett orgyilkosság. Az ő keblében mély kegyelet honol a jeles költe­mény iránt, kész átengedés s finom tapintat annak minden benső igényei iránt. Ő, hivatása nemzeti s erkölcsi méltóságának lel­kesült önérzetében, legyőzendi az önzés , hiúság és érzéki csábok azon kísérteteit, melyek e pályától el­­válhatlanok. Őt mélyen hatják át azon szent és komoly kötelezettségek, miket az emberábrázolás művészete lelkére rak; s e művészet benső és külső jelentőségének mély és komoly érzetében megvetés­sel fog elfordulni mindazon nyomor kontárságok­ és nyegleségektől, melyek a színészet, üres külfényével szemlészkednek és ámítanak. A DOHÁNY ROMÁBAN. A pápák közöl sokan saját nevüket kötik ezen amerikai növénylevélhez, mely jelenleg oly nagy fontossággal bír Európa mező- és államgazdászatá­­ban. Olaszországba Santa­ Croce Bódog bibornok , lis­­bonai pápai követ hozta be, ki igen kedves ajándé­­kot adott általa IX. Piusnak. Akkor erba santa­­(szent növény) nak nevezték, mely szószármaztatás azt jelenti, hogy Rómában a dohányboltok kereszt­jéből diszitvék. A gyógyszerészek, kiknek egyedül volt szabadalmuk dohányt árulni, tudósilag Myste­rium nasi’-nak nevezték. Az ábrándos X. Innocencz, a ki a szent széknek ,a savelli herczegtől Albano majorságot nyerte, azon majorságot, mely akkor egész Olaszországban leg­jobb bort termett, kiátkozta mindazokat, kik szent Péter egyházában burnótoztak volna. Ő azonban csak követte azon példát, melyet nyolcz év előtt előde VIII. Urban mutatott neki, ki a burnótozást Siviglia egyházaiban eltiltá. Miért egy éles gúny­irat , mely akkor a római közérzelmet szokta tolmá­csolni, Szent Jóbnak ezen fordított versecskéjét al­kalmazd Urban pápára : „Te kérkedsz előttem, a te erőddel és mutogatod a te hatalmadat egy falevél ellen, mely ki van téve a szél játékául, és üldözesz egy száraz szalmaszálacskát. Mindazáltal jónak látta a pápa e tilalmat, mivel épen a használni akarás pillanatában szokták a do­hány­levelet burnótporrá reszelni, mely műtét ter­mészetesen tiszteletlentséget és botrányt okozott a templomban. Csakhamar vitatárgyul szolgált a gyógyszerészek­nek , physicusoknak és minden dohányüzéreknek; a moralisták egélyi és szenteskedő szempontból rostál­­gatok; a sajtók igen nagyon kikeltek ez ügyben. Egy politikai vagy egélyi eszme vagy elv sem ter­jedt el oly gyorsan, mint a dohány használata; ezen amerikai növény néhány év alatt egész nyugatot és keletet elborító; ily gyorsan sem a protestantismus sem a franezia revolutio el nem terjedt. Nemsokára mind neve , mind gyártásmódja meg­változott, miként egy, Lionban 1825-ben nyolczad­­rétben nyomtatott 626 lapú franczia könyvben ol­vasható, melyet V. J. (Veyras Jakab) írt ily czím alatt: „Értekezés a dohányról, vagy panacea nicoti­­ana-ról, készítéséről, meghamisításának különféle módjairól és megismerésének jeleiről­ Medici Katalinnak Nicot János, Portugáliábani franczia követ hozott először dohányt Párisba 1560-ban. Daczára X. Incze egyházi átkainak, divatos ma­radt a dohány használata Rómában, s azért XIII. Benedek jónak látta azon siikeretlen tilalmat vissza­vonni. Azután megbékült a római kormány a burnóttal. Sőt VII. Piusnak egy visszaéléséről is­­van tudomá­sunk ; ő t. i. azt szokta mondani, hogy a franczia­­országi burnót egyik fő vigasza volt savonai és fon­Temesvár, jun. 23. a vtírpaunk KODuk­­on lakottk, s mintegy 1000 lélekre menő két hitvallásbeli egyesült evangélikusok egyháza főbejárása fölött következő korvers olvas­ható : „Coelus evangelici uniti opera et pielate In gloriam Dei surrexit.“ Emberek egyesülése sok jót képes teremteni. Ná­lunk egyházat, tanodát s magán kibérlésekre szánt házakat alkot­ az egyesülés evang. hitvallású pol­gártársaink számára. A helybeli evang. hitvallású egyház hívei fölállí­tott épületeik által vallásos buzgalomnak , egyesülé­sük által pedig szellemi műveltségüknek kitűnő je­leit adták. A vallásos buzgóság s kitűzés épületeket állíta, miknek jövedelmei a vallás gyakorlatára szánt egy­tai­nebleaui fogságában. Egykor megkérte a franczia ügynököt, hogy küldjön neki burnótot Francziaor­­szágból, de — téve hozzá — úgy ám, hogy a kincs­tárnok úr meg ne tudja. Blacas gróf e kis csempé­szetet megtette oly diplomatikai titoktartással és vi­gyázatossággal , minő egy oly nagy státusférfiuhoz illik, oly igen szükséges volt óvakodni, hogy a kincs­tárnok meg ne haragudjék , ki ezen jövedelmes re­gálékból igen nagy nyereséget szedett mind a finan­­cziának, mind magának. Tudjuk, mennyit nyertek napjainkban Marsani és Torlonia urak a dohány­vállalattal a pápai birtokban. Rómában nagy kereskedés űzetik vele, s becses do­hánygyártmányok készíttetnek. Ismeretes ama nagy dohányüzlet a Condetti úton, vagy a Convertitákhoz a főutc­án (corson) levő szabadalmas boltban. A fiscus temérdek nyereséget szed belőle, daczára a rendes csempészetnek. Egyébiránt a capucinusok azon engedélyben részesítvék, miszerint szabad nekik saját kertjükben dohányt termeszteni, s guardian­­juktól mindennapra kapnak egy adagot. A Romában gyártott szivarok igen jók, és oly minőségűek a szent Ferdinand szabadalmas dohány­üzletei is Nápolyban. Ha nem mérkőzhetnek is meg a virginiai szivarokkal, melyek a Pón innen árul­tatnak , de a velenczeieknél jobbak ; nem oly jók mint a trieszti havánák, de a Flórenczben gyártott havánákkal felérnek , még az ott tett javítások után is, mióta a toszkánai dohány­vállalat Demidoff Ana­­tolia úrtól átnyeretett; többet érnek a génuai ízlés­telen és rosz­keszitésűeknél, de annyit még sem ér­nek, mint az igazi havonák, melyek a génuai vám­raktár-igazgatóságoktól szállíttatnak 5 vagy 7 frank­ért kötetenkint, melyek mindegyikében 25 darab szivar van. Egykor Rómában is, mint mindenütt, sokkal több orrdohány fogyasztatott el, mint füstölnivaló; jelen­leg a füstdohány öt nyolc­adát teszi a dohányfo­gyasztásnak, fogom fárasztani önöket­ e jeles vásznak leírásával, mert ezek úgy is már művészileg leírvák , hanem in­kább fő­vonásilag megismertetem önöket a szász fő­város sociális életével. Drezda egészben véve csinos város, de az, mit az angol „confort"-nak és a franczia „elégance-nak ne­vez , egyáltalán hiányzik benne. Nagyszerűséget hasztalan keresnénk, ellenben a takarékosságot min­denütt föllelhetni. Házai szürkére festvék, de nem rendőri parancs, hanem a lakók melankolikus ízlé­sének rendkívüli parancsa szerint, mert a szürke szili, mint szokás mondani,szinte a takarékosság s gazdál­kodás birodalmába tartozik. A polgárok , vagyis in­kább a szász alattvalók igen szorgalmasak, s róluk elmondhatni,hogy nem azért élnek, hogy egyenek, ha­nem azért esznek, hogy éljenek. Ugyan e szorgalmat a kritikus szem a főváros környékén is veheti észre. A falubeli lakók s földmivelők mindig elfoglaltak rendeltetésük munkájával, s bizonyos jóllét is ural­kodik lakházaikban, hanem ezen jóllét, nincs össz­­hangzatban a reá fordított idő s munka mennyiségé­vel, s reá fordított erővel; tehát az illetők vagy czél­­szerűtlenü­l dolgoznak , mi nem valószínű, vagy más­ban van a bökkenő, t.i. a direkt s indirekt adók arány­talanul nagy mennyiségében. Tehát a munka s taka­rékosság által szerzett gazdagság s vagyon a helyett, hogy a mostani igen diákos socialis élet szebbítése­ s tökéletesítésére fordittatnék, itt is más hasztalan ka­nálisokba vezettetik, melyek tömkelegi végpontja : a proletariátus, a szegénység, s ezzel rendszerint kar­­öltva járó tudatlanság; sajnos, de mi tagadás benne­ még is úgy van . Magyarhonunk Drezdának műveltebb néprészét igen igen, érdekli — egy e tárgyban! kérdés, száz kérdést von maga után — és az adott fölvilágositás a tudvágyat még öregbiti , azért bajos velek szó­váltásba ereszkedni. A pénz, az osztrák bankjegy itt 34% veszt a ban­kárnál , de a köz­életben egyáltalán nyoma sincs. A híres drezdai udvari színház épülete szép fogna lenni, ha a nehézkes szt­l meg nem semmiz­é a min­den szögből kibűni i igyeksző esztétikát. A daljátéko­kat jobban épen nem adják, mint nemzeti színpa­dunkon magyar dalművészeink. A netaláni tapsvi­har rendőrileg szokott mérsékelteim a föntartandó „rend“ kedvéért. Lipcséből — hová tüstént indulok — ki­egészi­­tendem a megkezdett szász sociális éles vázlatait — de addig is őrködjék Magyar hazánk fölött a Magya­rok Istene! Dáris , jun. 25. II. A revisto-bizottmány tegnapi ülésében Broglie úr a bizottmány elnöke — fejte ki e fontos tárgy körüli nézeteit. Szerinte minden bajnak kútforrása az al­kotmányban rejlik, mely a két főhatalmat egy­más mellé állítva, ezek versenyzését elkerülhetlenné téve. Ő — úgymond — Bonaparte Lajos orral sem­miféle viszonyban nincs, csak egyszer volt vele dolga, akkor midőn az utóbbi várfogságra ítéltet­vén, fölötte bíráskodott, mindamellett hatalma meg­hosszabbítását a jelen körülmények közt szükséges­nek tartja. Hosszas beszéde Tocqueville által c­áfol­­tatott, a ki habár a köztársaságnak örök életet nem ígér is, valamint a Cavaignac által fölhozott isteni jogot el nem ismeri,­és az alkotmány átvizsgálását óhajtja , mindamellett múltkor kimondott nézeteihez ragaszkodva követeli, hogy a nemzetgyűlés, mielőtt a revistót elhatározná, állítsa helyre az általános sza­vazatot, és mondja ki ünnepélyesen, hogy a jelen körülmények közt a köztársaságot fentartatni kíván­ja. Berryer azt hiszi, hogy az egybehívandó alkot­­mányozó gyűlésnek nem lehet kezét megkötni, azaz nem lehet megtiltani, hogy a monarchia helyreállí­tását ne határozza el. A vita élénken folyt és úgy látszik, hogy az eddigi tanácskozásokban körülbelül elmondatott minden, a­mit a revisio mellett és ellen fölhozni lehet, s minthogy e tanácskozások a hírla­pok útján nyilvánosságra jönek, tehát a bekövet­kezendő parlamenti viták érdekét némileg csökken­tik , mert ezek valószínűleg csak ismétlései lesznek a bizottmányban elmondottaknak. Az általános vitatkozás bevégeztével a bizott­mány az eddig beadott egyes javaslatok vizsgálatá­hoz fogott. A tegnap fölvett három javaslat egyhan­gúlag elvettetett. Ezek elseje Larabit úré, mely egyedül a 45. czikk megszüntetését, vagyis egy­szerűen az elnök újraválaszthatását indítványozza. A más kettő : Creton és Bouhier de l'Ecluse uraké a monarchia és respublika közti kérdést kívánja az alkotmányzó gyűlés által eldöntetni. A legitimisták, kik köztudomás szerint a legelsők határozták el a Rivoli-utczában, Berryer úr elnöklete alatt a fön­­tebbi kérdés nyílt kitűzését, nagyon fognak csodál­kozni, megtudván, hogy Berryer úr a bizottmány­ban a fönebbi, határozatuk szellemében szerkesztett javaslat elvetésére szavazott. E körülmény rajra be­bizonyítja azon nézet alaposságát, hogy Berryer, ki mindeddig pártja osztatlan bizodalmának örvend, alattomban az elnök érdekeit óhajtja előmozdítani,és a legelső alkalommal az Elysée táborába áttérend, mindig föntartva természetesen Chantbord gróf igé­nyeit. Ez esetben azonban aligha sikerülene összes pártját magával vinni. Július 1-én az elnök Poitiersbe fog utazni egy vasút-megnyitási ünnepélyre. A nemzetgyűlés e na­pon ülést fogván tartani, kebeléből senki sem fog hivatalosan megjelenni, azonban néhány miniszter kisérendi az elnököt, köztük Faucher Léon, ki, ha kell, majd ismét kiigazítja a beszédet a Moniteur számára. Általánosan azt hiszik, hogy az elnök ál­tal ez alkalommal tartandó beszéd még sokkal erő­sebb , kihívóbb leend, mint a dijoni volt. Montpellierben a „Suffrage universel“ szerkesztője, Ollivier párbajban agyonszúratott, miután ellenét halálosan megsebesítő.. Halála a democratia körében általános részvétet gerjesztett. Turin, jun. 19. •1|. Emlékeztem előbbi leveleim egyikében a val­lásügyi miniszter azon körleveléről, melyet az ország püspökeihez a papnöveldéi tanintézetek tárgyában intézett. E körlevél, noha már május 13-ikáról van, csak e hónapban jutott köztudomásra. Bevezető soraiban hivatkozik a miniszter a tár­­czáját illető költségvetés feletti kamarai vitákra, s mondja, mikép lehetlen az állodalom terhére fentar­­tani a tartománybeli egyetemi theologiai tanodákat, ha ezek magokat alája nem vetik az általános sza­bályoknak írat pontja Kozol nevezetest)«!* •. az l-e^ melyhez képest divaton kivűl tetetvén azon eddigi mód, hogy a tanulmányok toll alá mondassanak,minden theológiai tanár a turini egyetemen taníttatni szokott könyveket fogadja el, vagy azt, mely azon tanoda részére külön készíttetnék; a 2-ik, hogy bizonyos és általános tanfolyami idő határoztassék; a 3-ik, hogy a tanulók magukat az év elején mindig a tanodai felügyelőnél tartozzanak igazolni aziránt , hogy a bölcsészeti tanfolyamot bevégezték, és a 6-ik, mely szerint kormányról nevezett egyházi felügyelők látogatnák meg időről-időre a mondott tanodákat, s tennék mind­azt azon teljes hatalommal, mikép­p mennyire teszik minden más tanulmányi tárgyra nézve. Az 5-dik pontot, mely azt rendelné, hogy az évenkénti próba­tételeken a tanár mellett két kormánybiztos is jelen­legyen, csak azért nem tartom nevezetesnek, mert elve a p-ikban mintegy­benfoglaltatik. A pontokat nem követi parancsoló hang. A minisz­ter nem mondja, hogy azoknak meg kell történni, s ha nem kéri az illető püspököket, adnának min­él előbb barátságos választ aziránt: vájjon elfogadhatók-e a nevezett pontok ? mert a kormánynak nem szándéka szabály gyanánt tűzni ki azokat, hanem igenis „meg­szüntetni a költséget,a­melyet az állodalom ama tanodákra tett, és tenni kész, „ha bizonyosságot nyerhet aziránt, hogy ama pontok tökéletesen meg­tartatnak ? Mint előre látható volt, a körlevél nagy sensa­­tiot, sőt némelyeknél még indignatiot is okozott. A szavojai püspökök már beadták az ellen óvásukat, s ezt az ,,Armonia“ egyik legújabb száma egész terjedelmében közli. Tartalma gyanítható volt, s veleje odamegyen ki, hogy semmi jogát a kormány­nak el nem ismerik, mely neki a papnöveldéi egy­házi tanulmányokra felügyelést adhatna; egyúttal felhivi­k a többi tartományok püspöki karát is, hogy hasonlót cselekedjenek. E szerint a dolog világos és egyszerű — egyelőre, s t. i. a püspökök (legalább a nagyobb rész) nem fo­­­­gadják el a hat pontot, s a kormány nem fog adni segélyt az állodalmi pénztárból, mert a képviselők kamarája azt nem fogja megszavazni. Aki történik tovább ? bajos volna meghatározni. A nép nagy többsége bizonyosan itt is, mint előbbi alkalommal, hol a papság és kormány közt forgott a kérdés e mellé fog állani, s a papnöveldéi tanodák meg fog­nak szüntettetni — költség hiánya miatt!. .. A súr­lódás magva újból eltűntetett. Különben, a már feledésbe menő nizzai zavar­gások óta, csöndesen megvolnánk, hanem annál­­kevésb nyugalmi biztosítékot nyújtanak azon hírek, melyek hozzánk közép-és déli Olaszországból, kü­lönösen pedig Szic­ília szigetéről és Rómából érkez­nek. Amott, ha demokratáinknak hiszünk , minden pillanatban várható a forradalom kitörése. Rómában pedig tetőpontra lépteté az elégületlenséget a fran­czia hadi törvényszék azon halálos ítélete, melyet az ismeretes katonai czivódások következtében, hét ró­mai katona fejére kimondott. Még a modenai „Mes­­saggere“ római levelezője is, ki pedig forró barátja és fáradhatlan szónoka a rendnek és békének , mi­ként az mainap a szent városban r­ezeltetik, mon­dom , még a jámbor jezsuita is megsokalta, hogy a római katonák, franczia hadtörvények szerint ítél­tettek el, melyeket sem nem hallottak, sem nem tud­tak soha !.... Mi lesz a világból, ha már ily fajú emberek sem szeretik a rendet és békét, miként azt protectoraik gyakorolják? BÁNÁTI LEVELEK. XXVIII.

Next