Pesti Napló, 1851. július (2. évfolyam, 393-419. szám)

1851-07-15 / 405. szám

405 185L másod évi folyam. 11 111 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 B — „ T Egyévre . 18 „ — » » A havi előfizetés, mint a szí­­rvonkinli eladás is, megszűnt. Pesten: Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ 0 Egy évre. 15 „ — „ „ Egyes szám — , 4,, A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EmIlH G. úrhoz intézendő,úri-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: Uri­ utéza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pgő kr.­­jóval számittatik. A be­iktatási s­top.Arnyi külön bélyegdíj, előre lefize­tendő a " Kedd, július 15-én HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Magán­viták négy ha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. TARTALOM: Telegraf! tudósítások-Karok és rendek-Paris-­­Faucher a revisio-bizottmány ülésében. Az elnök visszatérte Beauvaisból. Girardin terve. Tocqueville jelentése. A közigazgatási törvényjavaslat elhalasztása.) Sz-Fehérvár- (Katonai szemle. Városi zene. Idei termés.) Tata- (N­­igmándi türv.széki járás székhelye. Hivatalnokok változása. Rabok elszállítása. Anyakönyvek szerkez­­tése. Hivatalos eljárás.) M- Csáth. (Kovács Mihály orvostanár halála.) Hivatalos- (Jutalmazás. Kinevezések.) Vegyes hírek és események-Politikai szemle. Francziaország. (Tocqueville jelentésének vége. A három választhattam Az ellentállási bizottmány sajtójának lefoglalása. Nemzetőri egyenruhák lefoglalása.) Nagybritannia­ (Wiseman: Kaffer háború.) Németország. (Berlin. Kölner Zig : a minisztérium s az e-rendszer emberei. Frankfurt : Lajos bajor király ajándéka. Darmstadt : új törvényjavaslatok. Vegye­sek. Francziaország és Anglia protestatiója.) Spanyolország- (Álladalmi adósság szabályozása fölötti viták.) Belgium- (Bocarmé­gine. Kilátás a megkegyelmezésre. Az udvar. Tábor Beverlooban.) Oroszország- (Ujonczozás. A napfogyatkozásróli előa­dások.) legújabb: Börze- — Dunavízállás. Magyar nemzeti múzeum-Millár- (Két Witt testvér.) Budapest, julius 15-én- TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Trieszt, júl. 13. —• A szász király-és királynő­h flgök ma reggel 6­ órakor, „Fridrik félig“ Lloyd­­gőzössel Velenczébe utaztak. Velencze, jul. 13. — A Vulcano szerkesztője 48 órás fogságra ítéltetett. Zara , jul. 10 — Mirkotolcs szerzetes Mostarból, Ismail basa írásbeli parancsaival Grahovoba meg­érkezett , melyekben az adó pontos beszedése, s a béke fentartásának sürgős ajánlása kívántatik a vajdától. Turin, jul. 10. — A kamra tegnap nem volt tel­jes számú; 2 óráig hasztalan várakoztak a teljes számra. Florencz, jul. 10. — A postaszerződés Toszkána és Francziaország közt közhírré tétetett, mely szerint Szardinián keresztül a levélposta naponkint ki- és bemehet, s úgy toszkánai, mint franczia hajókkal szétküldethetik. Roma, jul. 7. — A viharos idő miatt a nápolyi kir. család csak tegnapelőtt (5) hagyta el Gandolfo kastélyt. Páris, jul. 12. — 5% rente 94, 05, 3% r. 56, 30. Berlin, jul. 12. — Meysenburg bádeni követ ma adta át megbízólevelét magán audientián a királynak. Amsterdam, jul. 11.-5% met. 76%; 2%% 40,%; új 82. Lissabon, jul. 7. — Három miniszter kilépett, s chartistákkal pótoltatott ki. Választási ko­látozás váratik. KAROK ÉS RENDEK. *) A népképviselők a közakarat szólóji, tehát magok a közakarat, továbbá, ők az ország egyé­*) Lásd P. N. 403. számát. Nemét képviselik, tehát abban semmi létegzet nincsen,­­melyet az érdekek különfélesége tá­maszt , s mint rendekre oszlást mutat föl a tár­­sadalomban. E szavakban fejeztük ki a népkép­viseletnek szellemét, melyből annak jó és rosz oldalai kifej­lenek. Megvalljuk , ha személyes érzékenységünk sugallatát inkább követjük, mint meggyőződé­sünk szent szózatát; vagy ha másoknak tetszeni s általok dicsértetni inkább szeretnénk, mint az igazságot, mikép azt meggyőződésünkben föl­fogtuk é­s tévedhet tudásunk, de akaratunk tiszta: — bizonyára tartózkodtunk volna eret­nekségünket nyíltan kimondani, mert fáj a vá­­doltatás és gyanúsítás, s mert vádoltatik az, és gyanusíttatik, ki bár­mi szerényen is kimondja, hogy azon úton, melyet üdvösségre vezetőnek hisznek, nem érhetni mindig oda. Minél tökéletesebb az, mi a népképviselet alapja, annál könnyebben és hamarabb romlik el, midőn önzés keveredik bele. Az állam soha és sehol nem áll egy tényező­ből , mert ő egyetemiség, melyet sok egyes rész együtthatás és közrehatás által teszen. Innen XIV. Lajos „l’état c’est moi. — elve (az ál­lam én vagyok) nemcsak helytelen, de körül­­belől istenkáromlás is. De a népképviselet, minthogy a közakarat szólója, szinte könnyen oda jut, hogy elhigye és elmondja magáról : l’état c’est moi. úgy látszik első, s tán huszadik tekintetre is, hogy ebbeli hitben nincs semmi rész, nincs valótlanság , de nemcsak a dolog elemezése, hanem a tapasztalás is mutatja, hogy ezen hit által a népképviselők szintúgy vete­mednek zsarnokságra, minden jognak és szük­séges korlátnak eltapodására, mint XIV. Lajos. Mert az elv egy­magában is az államnak ellen­séges , mint a mely egyetemiség — de a nép­képviselők hitvallásában még veszedelmesebb. Tudniillik, az elv ott és itt önkénynek törvény­­nyé tétele; azonkívül itt minél jobban közele­dik a valóhoz, mivel a képviselők az állam közönségét képviselik, annál síkosabb is , mert azt az egyedi lelkiismeret nem tartóztatja, sőt azon tudat, hogy a népet fejezi ki, mindenha­tóvá teszi. S szíves olvasóink vegyék észre, hogy ne­künk nem szabad az elmélet tiszta terén okos­kodnunk, hol történeti fejlődés által tett tények nem alkotnak még bizonyos állapotot , hanem hogy adott, s létező körülmények között va­gyunk. Minden politika, mely azon állapotot gondolja, melyben a paradicsom lehetett Ádám és Éva teremtetése előtt, s azon föltevésből merít szabályokat és elveket tényleges állapotok elintézésére, okvetlen hamis lesz. Európában, különösen nálunk van örökös fejdelemség, mely hát az államnak egyik té­nyezője általában, s az osztrák birodalomban még inkább az. Mikor a népképviseletről van szó, azt szük­ségkép e fejdelemséggel kell kapcsolatban gon­dolni. Már a tiszta népképviselet szelleme ta­­gadhatlanul az, miszerint ő a közakarat, s minthogy az egyetemet képviseli, azért a tör­vényhozásban nem tűr el tagozást. Ebből az szokott eredményezni, hogy a törvényhozó tes­tület csak egy táblából vagy házból, vagy ka­marából álljon. —Hogy a franczia köztársaság, s Bécsben az utczai­­törvényhozás 1848-ban a­­ felső házat eltö­rölte, azzal legtisztábban bizo­nyította be mindkettő, hogy a politikában csak annyi belátással bír, mennyit a szenvedély bírni képes — a szenvedély pedig mindig vak. A törvényhozás, mint eszmény, által elle­nében van a kormánynak, mely mintegy a való. Mindkettőt itt lehető tiszta lényegében gondol­juk, s csak annyiban igaz az eszmény- és va­lóról vett hasonlatosság. A törvényhozás, mely itt a képviselet, szükségkép alkudozik a kor­mánynyal, hogy az eszme valósággá lehessen. Továbbá a képviselet , már azért , mert a népet legközvetlenebbül fejezi ki ,­­ bizo­nyosan többnyire mozgó , haladó , hajtó elem. Ha a törvényhozásban nincs tagozás, nincs úgynevezett felsőház, mely az indítványt megszűri, s már puszta tárgyalásával is késlel­teti, miszerint a felperezelt gondolat ne válhas­­sék legott törvénynyé — mit az egy­háznak tanácskozási szabályai magok nem ellenezhetnek, — akkor szükségkép az következik, hogy vagy a kormány veszi magának mind azon súlyt, me­lyet a felsőház gyakorolt volna; vagy ezt nem engedi az egyes ház, hanem ő biz mintegy kettős súlylyal. Első esetben a kormány nyomja el a törvényhozást, s akkor minduntalan ingerli a népet, azaz képviselőit, miből vagy növekedő nyomás eredményez, vagy a kormánynak meg­­bukta, másik esetben meg a képképviselet nyomja el a kormányt, megfosztván ezt minden önállóságtól, miből vagy teljes zavar eredmé­nyez, vagy pedig a népképviseletnek bizottmány vagy más alakbani kormányzása, midőn ismét oda buktunk , mit kerülni akartunk , t. i. zsar­nokságba. A franczia történet majdnem minde­­nik lapja mutat az egyikre, vagy a másikra példát. Az itt elmondottak annyira igazoltatnak min­denfelől , hogy bennek kételkedni annyi volna, mint a történeteket látni nem akarni. Azért is mindenütt találunk felső házat, hol állandóság boldogítja a társadalmat, mert bölcseség van a törvényhozásban, s ott a képviselet eszméje más elemet is vett fel. Vonjuk össze, a­mit a népképviselet szelle­méről mondani akartunk, hogy az természeté­nél fogva csalhatatlannak képzeli magát, hogy azért nem alkudozik , tehát hogy absolut. A fejdelmiség Európában érezi azt, tehát elle­ne dolgozik, mi­által meg ő fosztja meg a népeket nagykorúságuk gyümölcsétől, de jogos el nem vitázható követelésétől is. Nagy szerencsétlen­ség az! Mondtuk, hogy a népképviselet szelleme, miszerint magáról elhigye, hogy ő az állam. Ebből másfelé, mondhatnám , lefelé más bajok erednek az igazgatásra és a helyhatóságokra nézve. A népképviseletnek legbelső és a többséget kifejező akarat. De ez nem köttetik meg az egyednek természetes vagy erkölcsi akadályaihoz, melyek legalább annyiban teszik állandóvá, mennyiben az egyed magával egyezni szokott, vagy körülményeknél fogva is egyezni kénytelen. A többség akarata ellenben egy örökös mozgás­ban levő tenger, melynek egyes hullámai nem teszik ugyan az egész tengert, de melyek összes mozgásai mindenesetre teszik a nagy erőt. Tehát a közakaratban nincs személyes betudás, azaz, minden egyes szavazó avval nyugtatja meg ma­gát , ha valami roszul történt volna, hogy ő maga nem tette a többséget, tehát ő nem tehet a bajról. De midőn a közakarat ezen sajátsága említtetik, jól tartsuk meg, hogy az épen ter­mészeténél fogva, nem romlik is oly könnyen, mint az egyedi akarat; mert, mint Arisztotelész arra nézve nagyon helyes hasonlatot mond, „a nagy víz, ha álló is, nehezebben romlik meg mint kis víz.“ Azonban a közakarat törvény lévén, s nép­­képviseleti országban a kormány a közakarat szerint tartozván igazgatni , a­r m­ány nem annyira írott törvények és országos intézkedések által korlátoltatik cselekvésében,­ mint az élő közakarat által, mely a népképviselet útján mindannyiszor nyilatkozik, valahányszor szük­ség van reá. Ebből következik a kormánynak most gyakorlatban levő felelőssége, mely alap­elvnek fogadtatik el minden népképviseleti alkot­mányban. De a kormánynak felelőssége szük­ségkép maga után hozza teljes szabadságát ren­delkezhetni mindenütt, különben hogyan felelhet arról, mit ő nem rendelt; maga után húzza a kormányi tisztviselők ha­dát, mely egyfelől szükségkép függ a felelős országjának személyes akaratától, másfelől az élet legegyszerűbb visszonyaiba terjeszkedik, s alkotja az irodai (bureaucratiai) hierarchiát; végre akár a két előzményből szükségképen folyó, akár vele csak eseties, de állandó összeköttetés­ben levő azon tényt vonja maga után, hogy min­,­den községi életet elnyom. Tehát a népképviselet szülte a kormánynak felelősségét; ez kivánja a teljesen szabad ren­­delkeztetést; ebből származik az irodai had és igazgatás, a bureaucratia, mely azután minden önálló községi életet megválaszt. Szomorú nem­zetségfa, mely a nemzetek teljeskoruságából fej­lett ki! A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A KÉT WITT TESTVÉR. (Epizód.) Dumas Sándornak „A FEKETE TULIPÁN“ czimű regényéből fordította Máj­er Károly. Vége. *) Ép a kocsihágcsó utolsó fokán, mielőtt még a földet érintette volna a Ruart, vasrúddal egy csapást kapott, mely fejét szétzuzá. Azonban fölemelkedék, de csak hogy tüszint ösz­­szeroskadjon. Azután az emberek lábon fogva megragadván őt *) Lásd P. N. 402. számát, a tömegbe hurczolák, melynek közepette követni le­hetett a véres barázdát, melyet nyomában hagyott, s mi örömteljes gúnykaczajjal záródott be mö­götte. A fiatal férfi még haloványabb jön , mit az ember hihetlennek tartott volna, s egy pillanatra szemei héjjaik által ellepleztettek. A tiszt látá a szánalom ezen mozdulatát, az elsőt, mit szigorú társánál tapasztalt, s a lélek ezen ellá­­gyulását felhasználni akarván: — Jöjjön, jöjjön, kegyelmes uram, mond, mert ime mindjárt megölik a nagy pensionárt is. — De a fiatal ember már kinyitá szemeit. — Igazán, mond, ez a nép engesztelhetlen. Nem szül jót, elárulni őt. — Kegyelmes uram, mond a tiszt, nem lehetne megmenteni azon szegény embert, ki fenségedet ne­velé ? Ha van mód , mondja meg, és ha éltemet kel­lene is abban elveszítnem... Orániai Vilmos, mert ő volt, baljóslatúlag redők­­be vonta homlokát, elolta a komor düh villámát, mely szemhéja alatt szikrázott, és felelt: — Van Deken ezredes, távozzék kérem, föllelni csapataimat, miszerint minden eseményre fegyvert ragadjanak. — De egyedül hagyjam-e itt kegyelmes uramat, szemben ez orgyilkosokkal ? — Ne nyug­talankodjék értem jobban, mint enmagam, mond durván a herczeg. Távozzék. A tiszt gyorsasággal távozott, mely sokkal ke­­vésbbé bizonyitá engedelmességét, mint azon örömét, jelen nem lenni a másik testvér iszonyú meggyilko­lásánál. Még nem tévé be a szoba ajtaját, midőn János, ki legnagyobb erőködéssel egy ház előtti lépcsőt ért el, mely majdnem szemközt feküdt azon házzal, hol tanítványa rejtőzött, tántorgott a lökések alatt, mi­ket egyszerre tíz oldalról nyomtak reája, mondván: — Öcsém , hol van öcsém ? A bőszültek egyike egy ökölcsapással földre dobá kalapját. Másik a vért mutatá neki , mely kezeit befesté, amaz épen Kornél gyomrát hasítá fel, s ide futott, hogy el ne veszítse az alkalmat szint annyit tenni a nagy pensionárral is, mig ezalatt az akasztófára hurczolák a már meghaltnak tetemét. János siralmas nyögést hallatott, s egyik kezével szemeit fedé be. — Ah! te bezárod szemeidet, mond­egyik a pol­gárőrség katonái közöl, tehát én mindjárt kivájom azokat. És egy szuronydöfést mélyesztett arczába, mely­nek nyomán kibugygyant a vér. — Öcsém! kiáltott Witt, az őt megvakító vér ár­jain át látni igyekezvén, hová jön Kornél, öcsém ! — Eredj viszont találkozni vele ! ordított egy másik gyilkos, puskáját halántékára illesztvén, s lecsat­­tantván a sárkányt. De a lövés nem sült el. Akkor a gyilkos megforditá fegyverét, s csövénél fogva két kézbe vevén azt, Witt Jánost a puska­­agygyal agyba ütötte. Witt János tántorgott, s elbukott, de végerőkö­­déssel rögtön fölemelkedvén: — Öcsém! kiáltott oly siralmas hangon, hogy a fiatal férfi magához húzta az ablaktáblát. Egyébiránt kevés látnivaló maradt, mert egy har­madik gyilkos pisztolyt csattantott reá, oly távolban, hogy bizonyosan találnia lehetett, mely elsült az egyszer, s szétzúzá koponyáját. Witt János lerogyott, hogy többé föl ne keljen. Ekkor e nyomorultak mindenike, fölbátorítva ez esés által, ki akará sütni fegyverét a tetemre. Min-

Next