Pesti Napló, 1852. január (3. évfolyam, 544–569. szám)

1852-01-22 / 561. szám

öreg Lawvestine tábornoknak ugyan sok bajba került őket lecsendesítni. A második tény : a proscriptio, tgl ebben semmi különöst nem látunk. Vicem pro vice. Akár­melyik párt került volna föl, tán azt teen­­dezte. Csupán a mámoros 1848-ban volt példa reá, hogy ilyesm­i nem történt. Mi a katonákat illeti: kül­földön is jó lesz dolguk , ha valakinek hazáján kívül jól lehet dolga; fizetésük ott is járni fog; mi a kép­viselőket illeti, ezek saját zsebükre vitatkozhatnak az általános szavazat visszaállítása, vagy a revisio ellen. A katonákra nézve megjegyezhetjük, miszerint a kormány Lamoric­ére és Leillt , és a többi tábor­nokot Changarniert kivéve felszólította, hogy ha egy reversalist adnak magukról, Francziaországban ma­radhatnak. Lamoriciére társai nevében kijelentette, hogy „semmibe sem egyezhetnek , és semmire sem kötelezhetik magukat.“ Cavaignac tábornok még itt van. Róla sokat beszélnek. Egyet mi is tudunk: hogy felesége van , s hogy Bedeau tábornoknak ezt írta : „Kedves barátom, önt minden kétségkívül majd kö­vetni fogom, mert itt rám nézve az élet elviselhet­­len.‘‘ Szóval, az újabb idő dicsőített férfiai, kik a katonai, törvényhozási és irodalmi pályán föltűntek, a nem bonapartista intelligentia, Francziaország el­hagyására kényszeríttettek. Mi lesz mindezeknek a vége ? nem akarunk jósolni, s csak, mint curiosumot említjük egy tekintélyes legitimista úrhölgy sejtel­mét , hogy ha mind így megy , bizony Louis-Napo­­léon az ő malmukra hajtja a vizet. Egy republi­­cánus pedig a herczeg uralkodását csak hat hónapra számítja. Mi lesz , mi nem lesz, nem vitatjuk; saját véleményünk szerint, a hatalmat annyira megszilár­dultnak hisszük, hogy a herczeg azt képes lesz egész tíz évig, vagy a­meddig neki tetszik, megtartani, mi különben minden rendbarátnak forró kívánsága lehet. A külpolitikát illetőleg , mostanság keveset lehet tudni. Baraguay d'Héliers , D­elaulpoul, Persigny és Drouyn de Lhuys még mind Párisban , mit annak tulajdonítanak, hogy a külföldi nagyhatalmasságok egy kissé mélyebben pillantanak a bonapartista po­litika rejtélyei közé. A minap is St. Arnaud tá­­bornok-és hadügyminiszternek egy elhelyezési jelen­tése , mi a Moniteurben közöltetett, a német diplo­­matiát egészen fölvette. A strassburgi hadosztályról lévén szó, a hadügyminiszter az elnöknek így nyilat­kozik : „La 6­ame, c’est celle de Strasbourg, destinée par la forme et sa position á ne jamais changer, tant qque les frontières elles-memes ne changeront pas.“ Tehát a strassburgi állás nem változhatik mindaddig, míg a határok nem fognak változni? És kérdés hogyan és mikor ? Ezen jelentésben a követek oly c célzatot látván, miből az európai béke fentar­­tása épen nem tűnik ki, panaszoltak a külügy­miniszternél , s természetesen, mint illik megnyug­tató választ kaptak. De mi azt hisszük, hogy bár megnyugodtak, ezután mégis szemesek fognak lenni.­lítendő, s öszhangba hozandó leend. Az említett szerződvények már átnézettek. Az ausztriai javasla­tok iránt csaknem egyhangú az elismerét; ebből azon meggyőződés szilárdult meg, hogy némely adóne­mek , a dohánymonopol s e félék a kivánt czélt ép úgy nem fogják akadályozni, mint ellenkezőleg a porosz részről Hannovernek megengedett alacsony só­ár ez utóbbinak a vámegyletbe belépése ellen le­­győzhetlen gátat képez. Továbbá az ausztriai meg­hatalmazott megkéretett könnyebb fölvilágosulás te­kintetéből oly (B.) vámegyleti szerződvény e terv szerkesztésére, melyben a felérintett szerződvények pontjaira sorozatban lesz megjegyzendő , mily módo­sítás vagy föltét mellett lenne kész Ausztria azokat elfogadni, ez meg is fog történni. Míg e mű kész le­end , addig a conferentia a külön egyleti szerződvé­­nyeket fogja tárgyalni. A tanácskozmány folytono­san öszhangú, s eredmény kiállítására jogosító. — Magyarország organisatiojával foglalkozó bizott­mány alakításánál, mint minden legújabb intézke­désnél , a kiegyenlítés közvetítő elve tartatott szem előtt, s igy abban a múlt s jelen kor legkitűnőbb egyéneit, mint Geringert. Apponyi György gr. Vághy Ferencz , báró Hauer látjuk közremunkálni. Bécs , jan. 19. A vámtanácskozr­ány 7. és 8-dik ülése a fenforgó szerződési tervekre nézve fontos munkálatba fogott. A bajor meghatalmazott indítványára az 1833-ki és 1841-ki német vámegyleti szerződvények folyamato­san átnézetnek , hogy egybehasonlíttassék, mely ha­tározatai ezeknek mentek át változatlanul az ausztriai előterjesztményekbe, s melyek módositottak. Ez által a vámegyleti státusok eddigi tényleges színezetén kimutatva lesz az alap, melyen a leendő berlini vámtanácskozmány határozatai az ittenivel kiegyen­ HIVATALO­S. Az 1851. dec. 23-ki hirdetménynyel összefüggőleg ezennel tudomásra juttatik , miszerint az osztalék 1851. II. félévére harminczör forintra b. é. határoztatott minden bankrészvény után. Ezen 35 ft. b. é. öszveg egy részvény után 1852 jan. 13-tól kezdve akár a kiadott szelvények előmuta­­tása , akár osztályszerüleg bélyegzett nyugtatványok mellett a helybeli részvénypénztárnál felvehető. Az ezen kívül még fenmaradó 1851-ik évi nyere­ségből 1,342,168 ft kr. h. é. az intézet tartalék­­tőkéjéhez letétetik. Bécs, jan. 12. 1852. Pipitz, bankkormányzó. Sina , bankk. helyettes. Robert bankigazgató. A budai császári királyi országos pénzügyi igazgató­ság által az unghvári gyűjtő pénztárhoz Kegly Károly volt főpénztárnok beszedőül, és Szalgházy György volt ellenőrködő sómázsamester ellenőrül a pécsi gyűjtő pénztárhoz , Szabó József volt főpénztárnok beszedőül és Schilling János a dilkovai jövedelmeket beszedő al­­hivatalnál volt pénztárnok ellenőrül a miskolczi gyűjtő pénztárhoz, Lieb Mihály volt sőpénztárnok beszedőül és Rosztoczky János volt sóellenőr ellenőrül a nagy­váradi gyűjtő pénztárhoz, Buday Károly volt ellenőr­ködő sómázsamester ellenőrül a nagy­kanizsai gyűjtő pénztárhoz, Mireczky Sebestyén volt ellenőrködő só­mázsamester beszedőül és Horváth József a nagykanizsai cs. k. pénzügyi kerületi igazgatóságnál volt hivatalbeli tiszt ellenőrül az aradi gyűjtő pénztárhoz, Schrodt András volt főpénztárnok beszedőül és Várjon Sándor a szolnoki cs. k. pénzügyi kerületi igazgatóságnál volt hivatalbeli tiszt ellenőrül a szathmári gyűjtő pénztárhoz, Siskovits Ödön a nagykanizsai cs. k. pénzügyi kerületi igazgatóságnál volt segéd ellenőrül a rózsavölgyi gyűjtő pénztárhoz, Kautczky Frigyes, a sandaui ellenőrködő hivatalnál volt pénztárnok elenőrül a balassa­gyarmathi gyűjtő pénztárhoz, Buscher Károly a budai cs.­k. szám­vevő irodánál volt hivatalbéli tiszt beszedőül, végtére pedig a pécsi gyűjtő pénztárhoz Zapf Edvard volt ső­­mázsáló hivatalbeli tisztül, ideiglenesen neveztettek ki. Kelt Budán 1851. évi dec. 30-án. Sz. Endre mezővárosában Buda mellett, f. évi jan. 20-kán egyes. k. posta-kiadóság fog életbe lépni, mely levelezések, továbbá pénzzel terhelt levelek, s legfölebb 10 font súlyú sebespostaküldemények fölvétele­­s kéz­besítésével foglalkozandik , s lovas-posták által­­fog az ó-budai cs. k. posta-kiadósággal összeköttetésbe tétetni. Ezen posták minden vasárnap , kedden , csütörtökön s pénteken fognak Sz. Endréről reggeli 8ra órakor elin­­dulandni, Ó-Budára 10ra órakor érkezendik meg, onnan délután 1 órakor fog elindittatni, s délutáni 3 órakor érkezendik ismét Sz. Endrébe. Ezen posta-kiadóság kerületéhez a következő hely­ségek tartoznak : Izbégh (puszta), Kalász, Leányfalu (puszta), Monostor (sziget), Pócs-Megyer , Pomáz , Sz. Endre és Sz. László. Pest január 12. 1852. Cs. k. posta-igazgatóság. M. H. 7 LAPSZEMLE. A Magyar Hírlap (jan. 22.) a Párisban kiada­tott uj alkotmányról hallatja szózatát. Ez Franczia­ország 9-dik alkotmánya hatvan év alatt. Mindenik alkotmányt mint népboldogitót hirdették , azokra ünnepélyes esküt tettek le s kevés évek múlva min­­deniket, miután vagy a nép unt rá, vagy az a kor­mány útjában állott — mint haszontalant félrelök­ték. Ez világos bizonyság szerinte, hogy a franczia nemzet, anyagi és szellemi nagysága mellett is — a politikában a teljeskoruságot még el nem érte. Szük­ség vola tehát, hogy „e nép maga, kormánya élére férfit állítson, ki a nép összes akaratát magában egye­sítő s alkotmányt adott a népnek, mely azt jóvá hagyta.“ — S most már volenti non fit injuria. A Pester Zeitung (jan. 22.) az új franczia alkot­mány kihirdetését alkalmul használja , hogy vissza­pillantást tegyen Napoleon Lajos elnöknek, e neve­zetes férfiúnak, múltjára. — Egy második czikkben politikai tanulmányokat közöl. Az Oest. Cor. (jan. 20.) az új franczia alkotmány felől úgy nyilatkozik, hogy, ha ennek lényeges tartal­mát legrövidebben akarnék kifejezni, azt következő­leg tehetjük. Külsőleg megtartatott ugyan , sőt az egész állodalom épületének homlokára íratott a nép­fenség dogmája s az általános szavazat doctrinája, de ezen elvek működése csak rendkívüli esetekre ha­gyatott fel, egyébiránt szabatosan körülírva, hogy lehetőleg távol tartassák a legveszedelmesebb eszköz, a forradalmi fölforgatás. Ily esetek: ha összeütközé­sek alkalmával az elnök a népre hivatkozik, ha al­kotmányi alaphatározatok lennének megváltoztatan­­dók, s rendesen a törvényhozó test tagjai megválasz­tása. Az alkotmány egyéb határozatai kifolyását ké­pezik az elnök azon eltökélt szándékának, hogy Fran­­cziaországnak végre annyi hosszantartó vihar után erélyes állandó kormányt adjon.­­• Egyébiránt az idézett lap az alkotmányba fölvett némely elvek el­len, saját különös szempontjából, kétségeket fejez ki. Nevezetesen úgy látja, s nem ok nélkül, hogy az 1789-ki úgynevezett nagy elvekből nem igen szület­­hetik meg állandósággal biró államjog. Mert ezen év követte el mindenek fölött azon nagy hibát, hogy az állampolgárok egyéniségét mindennek fölibe tette, s valódi nagy érdekeket minden tekintet nélkül mellő­zött; ezen évben vette kezdetét a korlátlan iparsza­badság s a földnek korlátlan föloszthatósága—mind­kettő a proletárság s communismus kutforrása; ezen év fejtette ki túlságosan a politikai s polgári önzés elvét az engedelmesség, hűség s vallásosság rovására; végre a népfenség s általános szavazatjog csak csalfa kép; habár elismerendő, hogy mindkét elemnek lehető legkevésbbé veszélyes irányba való szorítása kísér­tetett meg az új alkotmány által. Egyébiránt a neve­zett lap Francziaország politikai viszonyainak több évi békés alakulására legtöbbet azon bizalomtól vár, me­lyet az elnök Francziaországban a nép legnagyobb többsége részéről nyert. A Presse (jan. 21. sz.) szinte az új franczia al­kotmánynyal foglalkozik ; jelenleg annak belbecséről határozottan nem nyilatkozik, hanem közli az euró­pai napi sajtónak arról eddig megjelent vélemény­vázlatát. Az Ostdeutsche Post (jan. 21. sz.) a némely kö­rökben még mindig fölmerülő élénk aggodalmakról szól a vám-árszabály közel életbeléptetése fölött, ám­bár megvallja, hogy egészben véve e hangulat már lényegesen javult. A Wanderer (jan. 21. sz.) az „Államgazdászati portyázások VII. czikkét közli. — Berlini levele a porosz rendi párt és Manteuffel miniszterelnök közt uralkodó viszályról értekezik. Egy harmadik Czikke a falanz- és védvámokra vonatkozik. A Lloyd (jan. 21.) az angol állapotokat veszi főfigyelme tárgyául; megérinti, hogy a parliament febr. 2-kán meg fog nyittatni. Russel lord nézetei — úgymond — Anglia külpolikájáról Palmerston lordéi fölött a parliamentben kétségtelenül kivívand­­ják a győzelmet. Russel mind a mellett megbukhatik, de nem Palmerston által. Ő talán lelepend, de őt bi­zonyosan nem Palmerston fogja felváltani. Ki az an­gol állapotokat s a nép hangulatát tapasztalásból ismeri, annak most tisztán előre látnia kell, hogy a legközelebbi hónapokban a szigetországban egy csak­nem fanatikus békeszeretet fog uralkodni. Egy párt sem türend oly külügyminisztert, kinek békés és en­gesztelő érzülete minden gyanú és kétségen felül nem áll. ( FŐVÁROSI ÉLET. •— Polgári katonai kormányzónk Albert főherczeg ő és. fensége Bécsből tegnap reggel fővárosunkba kivont egésségben visszaérkezett. — Nem rég említek lapunk egyik közelebbi szá­mában, hogy az operabíráló választmánynak első bí­rálati tárgya a Fáy úr által beadott „Fiesco“ czímű opera volt, s hogy ezen opera sorsa már bizonyosan eldúlt, de az eredményt nem tudjuk. Most egyik hely­beli német lap azon tudósítást hozta róla, miszerint a nevezett operára nézve oda megy ki a bíráló vá­lasztmány véleménye, hogy azt csak tetemes rövidí­tésekkel, változtatásokkal lehetne színte hozni, az il­lető szerző azonban meg nem akarja engedni, hogy művén legkisebb változtatás is történjék. Ezen aján­lott „rövidítések és változtatásokra“ nézve, mint hall­juk, bővebb fölvilágosítást fog nyújtani a közönség­nek egy igen jól értesült zeneértő egyén, s eredeti operáink köréből vett példákkal is illusztrálja a bí­ráló választmány ítéletét. — Jövő tavaszra a Svábhegyen egy kellemes mu­­latóhelylyel több élvezete lesz az ezen gyönyörű hegy­vidéket látogatni szokott közönségnek. Értjük Várady K. ügyvéd úrnak az Adlitzer féle telken levő villá­ját, melyet az tulajdonos a közönség számára ele­gendő kényelemmel ellátott közmulató helylyé szán­dékozik átalakítani. Már maga a hely kitűnő fekvé­se, melly szabad kilátást nyit az alant elterülő egész vidék nagy panorámájára, óhajtott jövendőt ígér ezen mulatónak; s ha még ide gondoljuk, hogy az ah­hoz vezető utat, melly eddig ugyancsak elég szen­vedést követelt az otthen kínálkozó gyönyörért, ké­nyelmesen járható szekérúttá egyengetik — ha ugyan egyengetik — akkor nincs egyéb mit óhajtani, mint i­m más (ez) tárgyesete (ezt) alattomban értetik : „Es keassatuc uromeliuz charmul. Kirí.“ Azaz : „És ke­­ássáto°k uromkho°z chármul (ezt): Kyrie eleison.“ Hogy az elhallgatott mutató névmási tárgyeset (azt, ezt) határozott alakba vonza az igét, biblia-fordítá­sainkban gyakran előforduló ezen szöveg kétségkí­­vülivé teszi: „Bizonybizony mondom (­nem : mon­­dok) nektek.“ A keassatuc igealak magyarázatának tehát illetékes helye tulajdonképen a 3. p. b) alatt volna (98. 1. 2. 3. 4. soraiban). Az érd. sss.-nek egyik legsükerültebb magyará­zata, hol a jelentő mód félmúltjának határozott alakú egyes harmadik személyét fejtegeti (96. 1.); alapo­san állítja t. i. „hogy a határozott forma törzseket a megfelelő határozatlan forma (főszemélye) teszi, melyhez a harmadik személy képzésére az ő névmás járul, alkalmasan elváltozva (a, e) ; ekép lett: halla-a, tilo°ta.)-a, mo'’nda'’-a, teremte-e, felede-e, vete-e.“ De e magyarázat nyomán állítani, miszerint „eleve, te­­rumteve (­éleve, terumteve) végkép kiavult félmúlt részesülő“ (98. 1.), bebizonyíthatásnál aligha­nem merészebb állítás, miként ezt Révaival sz. maga is érzi. Bir. Döbrenteivel, e két szóban jelen részesü­lőt lát, melyekben a v. ékezet jeléül látszik állani, s mai: élő, teremtő helyett, etté a hangoztatás : élee, teremtee (él é, terpedt, vagy ee, az éjszaki paló­coknál, mely néha ő helyett áll), miként a Révai-co­­dexben van idő helyett: idé (=ide=idee), s a tiha­nyiban : emle (=emlé=emlee)=emlő,*). Ide mu­tatnak, Bir. véleménye szerint, I. András király ti­hanyi oklevelében, 1055-ből­­ szók: Arokfee, Árokfő­, Bagatmezee—Bagátmező (108.1.). A remekműnek szótanra vonatkozó lapjain kö­vetkező hibákat vett észre Bir. (93. 1.) „hangzóha­gyott raggal: lök;“ minthogy a ragban látjuk az ö hangzót, állani kell tehát : „seg­édhangzó-hagyott raggal: tök,“ v. „­tök raggal, segédhangzó nélkül“ a) ; ele-et, ele-ött, h. (94. 1. 4. p.); keassatuse, ke- * 9 assatue, h. (96. 1. 1. p. 6. sor.); „a határozott forma törzseket a megfelelő határozatlan forma (kimarad­­ tó személye­s terümte — teremte) teszi“ (96. 1. 2. p.) ; szabályos törzseknek, főszemélynek, h. (97. 1. c)­; áthasonlítják, áthasonítják, h.; mert: hasonlítani (valamit valamihez) — comparare; át­­hasonítani , assimilare; két külön eszme (97. 1. 3. p.); „iochtatnia,jogtatnia,“ jokhtatnia, h. (98. 1. 5. p.); legenek, legende, h. (99. 1.); egyesben (vonzza), egyesbe, h. (99. 1.); gimile­ktus, gi­­milok­tus, h. (99. 1.); mutató mód, jelentő mód, h. (96. 1.); határozott, határozatlan forma , alak, h. (96. 1.) ; föltételes mód , óhajtó mód, h. (98. 1.); részesülő mód (98. 1. 6. p.), ezt a határtalan mód foglalja magában, s módot csak ötöt ismerünk­). A négy utóbbi variáns műszónak (mint nem hibák­nak) kijegyzésével nem akarja Bir. magára alkal­maztatni Horatiusnak azon jól találó megjegyzését: „Grammatici certant!“ Csak azért emelek ki azokat, hogy megértvén a t. sz., miszerint megállapított s közéletbe átment műszók helyett másoknak (habár szinte jóknak) alkalmazása a tanulót könnyen meg­akaszthatja magát a közélet által szentesítettekhez szabja. — Állítja sz. (100. 1.), hogy a Pray-co­­dexben „a sajátító (nek) a birtokos név mellől, tiz esetben elhagyatott,“ s példát mégis csak kilenczet hoz föl; t. i. az „urome seine“ után kimaradt: „ur­­dung interuince.“ — Sz-nek hibás azon megjegyzése is, hogy „a névelő az egészben (Pray-codex) csak háromszor fordul elő“ (100. 1.); holott négyszer ol­vassuk . ..oz gimistvo.“ (I. fűz. 80.1.8. p.); „oz tiluvt gimilstvoj“ (u. o. 10. p.); „oz gimilsben“ (u. o. 11. p.); „oz gimilsnek“ (u. o. 12. p.). Azt pedig, hogy miért fordul elő oly gyéren régi m. nyelvemlé­keinkben a névelő, avatott nyelvtudósunk, Hunfalvi, szépen magyarázza: t. i. „eredetben névhatározó (— névelő) nélkül járt a magyar névszó is, mint melynek meghatározására sok más eszköze van a nyelvnek; s hogy az, ez mutató névmás itt Európá­ban kényszerittetett névhatározó szerepet viselni.“ *) — Szórend elleni vétségekül tekintjük: „és sehol nem csonkált alakjában (a) fordúl elő“ (92. 1.1. p.); e helyett :­„és csonkáit alakjában (a) sehol nem fordúl elő.“ — Helytelenül áll: „es evec oz tiluvt gimilstvol, oz gimilsnek (t. i. azon tudva levő gyü­mölcstől, mely megtiltatott);“ helyesen igy : „es evec oz tiluvt gimilstvol (t. i. azon tudva levő gyümölcstől, mely megtiltatott), az gimilsnek.“ (92.1.1. p.) Végül, nyomdahibáknak tartjuk : „erőltetettnek“ (104. 1.), eröltetettnek, v. erö­tetettnek, h.: „alább“ (101. 1.), alább, helyett. Befejezvén sz. a Pray-codex remek magyarázatát, nyelvünknek a magyar kereszténység első öt szá­zada alatti belső történetét mély nyelvismerettel vá­zolja (VII. Fej. 48. §. 104—110. 11.), következő lényeges tételekre osztván azt: a) nyelvünkben az egyszerű s kettős hangzók, úgy a torokszelletek gyakoribbak voltak; b) hangzó végzésekben is gaz­dag volt nyelvünk; c) az önhangzók összejövetelét igen jól tűrte; d) a ragozás számos régi formákat, a a szókötés több eredetiséget őrzött meg, sőt e) éltek még némely oly ősi szók, mik mai nap már csak a rokon nyelvekből fejth­etők meg. Ezek után szó azon állítást, mintha nyelvünkben a hangvonzati rendszer a későbbi idő fejleménye volna, határozottan alapta­lannak nyilvánítja, s hogy az a szótörzsökökben a legrégibb időktől fogva teljes következetességében föltalálható, ad evidentiam megmutatja (108.1. 6. p.). Bir­­c ritka ügyességet tanúsító tárgyalás köz­ben csak azon ütközött meg , miért függesztő a t. sz. következetesen fejlődő okoskodásához azon sarkjegy­zetet, melynek ott sem helye, sem súlyja? Mit is jelent e beszéd: „a leány csak mellékforma gyanánt dívik a lány, lyány mellett, melyben a képző csak­ugyan elnyelte a gyökér hangzóját, az eránt táj ej­tése (109. 1.), holott köztudom­ás szerint a leány szó országszerte zárt é-vel ejtetik. Ezen a hasonló szókban (pl. eránt, gyertya stb) tehát „semmi sza­­bályelleniség nincs, csak azon különbséget kell meg­jegyeznünk, miszerint az ily zárt é (tudniillik, mely alhangzóval egy szóban áll) »-vel, vagy o-val cse­réltethetik föl, nem pedig ô-vel, mint a többi zárt es pl. deák — deák, leány — leány (sőt a déli pa­lócoknál « gyönge ajakszelettel is. Ilány, miként egyik dalukban e pár sor bizonyítja : „Le’ványt aka­rok szeretnyi, szeretterabul el is vennyi“); borotva — borotva; golyva = golyva; gyertya = gyertya (a székelyeknél, főleg Csíkban)stb. i) — sa. e szót: Loofeu, így olvassa (talán ad notam: Siculi hyppomulgi?): lófeje, véleményünk szerint, palóca kiejtéssel:­­ lófeö = lófő (85. 1. 9. p.) helyett — Siculus primipilus; — minthogy sz. maga is e szót: Geuru (107. 1.) így olvassa: Győr. a). — E szónak: Az ukfee, mai olvasása: Árokfeje, e szó után: Ároktöve (108. 1. 7. p.) kimaradt. Az érdemes sz. ezen korbeli írásunk belső s külső mibenlétének tanulságos rajzával 3) (VII. Fej. 49. MP’ H ) a nemzeti irodalom kezde­tének történetét befejezi, s átmegy a nemzeti iroda­lom fejlődésének (Lajos és Zsigmond kora) idő­szakára. l) L. A magyar nyelv Rendszere. Közrebocs. a m.­­ Társ. Budán, 1846. 8r. 9. 1. — Elemi magva nyelvtan. Budán, 1848. 8r. 4. ]. J) L. Transsilvania, auctor. Joseph. Benkő. Edit secund. Claudiopoli, 1834. p­ag. 417. et 420.­­A magyar és hazája régente. Irta Perger János Pesten , 1831. 81. 6. és 31. 11. ;J) Ide vonatkozólag J. Fogarasi: Műveit magva nyelvtan. Pesten, 1843. 81. 18. 1. — Tudom Gyűjt. 1819. XI. köt. 87. 1. (Vége köv.) J) L. Régi magyar Nyelvem 1. I. köt. Budán, 1838. 41. 6. 1. 9) L. A magyar nyelv. Rendszer. Közre bocsát, a m. t. Társ. Budán, 1846. 8r. 132.1. V­d. p. ]) L. A m. nyelv Rendszer. Közre bocsát a m. Társ. Budán, 1846. gr. 194. 1. 9 L. Új magyar Muzeum. XII. vagy septemb. fűz. 1851, CXXVI. 1.

Next