Pesti Napló, 1852. február (3. évfolyam, 570–592. szám)

1852-02-26 / 590. szám

fel a császári czimet, s hogy erre az elnök egész szerénységgel kijelenté, mikép elnöki czimével meg volna elégedve. Egyébiránt figyelmeztet a körülmé­nyekre s arra, hogy Napóleonnál már is egyedül a czim hiányzik, mert már is teljhatalommal rendel­kezik. — Az általa kinevezett senatorok sorában, bár merőben Bonapartistákból alakult, Napóleon el­len ellenzék kezd alakulni. A Presse (febr. 24. sz.) is a lord Russel telepesé­vel nyitja meg lapját. Óhajtását jelenti ki aziránt, hogy e miniszteri változás Anglia külpolitikáját bé­késebb alapra fektesse. A Lloyd (febr. 24. sz ) hozzávetése szerint, lord Derby (Stanley) fog minisztériumot alkotni, mi tory lesz. Lord Derby igen jó szónok, és régi nemzetség­ből származik. Szerinte pályáját a jelen parliament eloszlatásával kellene kezdenie. Párisi levele értesít, mikép a Moniteur megc­á­­folja, mintha az elnök haverra készülne. Hogy Bel­gium irányában úgy lépett föl, arra alkalmat adott azon hang, melylyel az oda menekültek az elnök irányában nyilatkoztak. De azért Belgium csakugyan elrendelte várai fölszerelését. Valamint azt is vissza­vonják , mintha Napóleonnak czélja lenne egy európai congressust indítványozni, hol, az 1815-ki megállapodást fölbontva, Európa új osztás alá hozat­nék. Jóllehet meg van Napoleon győződve , hogy in­dítványa pártoltatnék, minthogy 1815-ben Anglia az osztozkodó oroszlány szerepét vitte, mégis a be­­látó elnökről ezt föltétetni nem kívánja. Egyetlen szépirodalmi lapunk a Hölgyfutár, mint ilyen ellenében szigorúaknak kellene lennünk. Lesz alkalmunk szól­ni a ferdeségről, melylyel e lap no­vellairodalmunk hitelét csökkenti; jelenleg a Hamari Dani „Elvesztett paradicsomát“ ajánljuk az olvasó­közönségnek, mint példányt arra, hogyan kell úgy írni, hogy az ember öt hasábon keresztül semmit se mondjon. E czikk egy kegyes elmélkedés. Mint írja, szeretne hosszasan társalogni szépségtekkel, mint ő czimezi az olvasókat; egyébiránt jobb lenne még ennyit se társalogni a papíron, s többet az életben; akkor nem társalogna salonlapban, fiatal hölgyek lapjában“ a testi szükségek ösztönszerű kielégítésé­ről“ sem a „nemzés és szülés nagy különbségéről“ stb. Ugyan ne menjünk visszafelé, ne helyezzük az irodalmi stylt a társalgás emelkedő stylje alá. Egyéb­iránt erre maga a szerkesztő bátorítja íróit, mikor e lapban, a vaspályáknál „kis zárt helyeket indítvá­nyoz nők számára.“ FŐVÁROSI ÉLET. — Az operabiráló választmány két tagja Breiner Ferenci és Th­ern Károly urak saját nevök aláírásá­val ajánlkoznak száz pengő forintban fogadni bár­kivel , hogy Fáy G.-nak sokszor emlegetett „Fresko“ czímű operája a nemzeti színház zenekara által csak­ugyan előadhatlan; a zenekar igazgatását magára a szerzőre vagy bárkire bízhatják tetszés szerint, sőt ha tán e zenekar ítéletében, s illetőleg előadási ké­pességében az illetők meg nem nyugodnának : vá­lasztani hagyják e végett az illető urak a világ bár­mely zenekarát tetszés szerint. Ez ítélettel aztán nehezen egyeztethetni meg az opera szerzőjének mi­napában közzé tett nézeteit, s kimutatását, mely­ben számokkal, hangjegyekkel vala előállítva, hogy nagy zeneszerzők operáiban sokkal nehezebb része­ket is exequálnak , mint minők „Freskóban“ talál­hatók. Egyébiránt e fogadási ajánlatot nagyon Tol­­dis , nagyon athletás eszköznek tartjuk a mű előad­hatnának kitüntetésére, miután a nemzeti színház zenekara különben is jobban el van foglalva , sem hogy számos próbáin kívül még ily rendkívüli pró­bára is elég ideje és kedve maradhatna, vagy leg­jobb esetben is nem akarásnak nyögés lenne vége. Aztán a bíráló urak ilynemű kisebb próbát, legalább a szerző tehetsége iránti tekintetből, akkor is rendez­hettek volna a szerző hozzájárultával, midőn még az ügy ily formában közönség elé nem került; ren­dezhettek volna anélkül, hogy száz p­i­tos „Wett­­kampf“-ra legyen szükség. listáknál azt, mit Mirabeau oly találón „türetlenkedő, a bosszúság egybefüggetlen izgalmának nevezett,“ fájlalja, hogy látja, mint uralkodnak örökké rajtok a párt legszükkeblűbb , s legindulatosabb férfiai; mint áldozzák föl a becsületes és szükséges taktikát gyermekes indulatoskodásnak, s mint központosítják minden gyűlölségöket a jelen perek akadályaira, ha mindjárt jövendőbeli üdvöket végkép koc­káztatok is ez által. Droz részrehajlatlan szigorúságában, fájlalva bár, kitünteki, hogy a franczia nemesség tetemes töredéke ez alkalommal is kimutatta ama politikai tehetlen­­ségét, mely fényes hisztériája egész során át észre­vehető. Tegyük ide itt még e megjegyzést, hogy e hiányát dicsőségesen meg tudá váltani azon napon, midőn Francziaországnak minden becsülete az ő zászlói alá vala menekülve, s hogy midőn az ország benn két táborra vala oszolva, hol egy részről a hóhérok, más részről az áldozatok állának, egészen az áldozatok táborában foglalt helyet. E hibákból megfejthető a forradalom sükere, de nem menthetők bűnei. Már 1789 második fele bű­nökkel s vérrel teljes volt. Egész 1793. benne fog­laltatok már, mert 1789. kiáltatott ki a politikai gyil­kosság büntetlensége.Engem talán jobban fellázaszt az ifjú Belsance, a hetvenéves agg Foulon, Berthier, Fresselles, a bastillei legyőzőitek, az 5-­s 6-dik októberi áldozatok ártatlanul folyt vére, mint a ter­rornak rendszeres mészárlásai. S miért ! Mert e go­nosz tettek, melyekre a gyűlés meg sem méltóztatott indulni, az emberi jogok fölötti vitatkozások, Robes­­pierrenek a halálos büntetés elleni szónoklatai, a szüntelen erényt szájában hordozó képmutató érzel­­gés, ama beteges emberszeretet, a bűn iránt mutatott amaz engedékenység közé vegyült, mely maga egyik legnagyobb bűn az emberiség ellen, s a társadalom hanyatlásának tagadhatlan jele. Azon nap, midőn az alkotmányozó gyűlés a julius 14- i október 6-diki mészárlások után, hideg, meg­oszlott, habozó maradt, a zendüléssel alkudozni nem átallott, s végre még ezelőtt fejet hajtott, azon nap, mint Droz is mondá, az alkotmányozó gyűlés ítélet napja volt: e napon vesztébe döntötte Francziaor­­szágot, s önmagát megbecstelenítette. Bizonyára, akármikor megállapodhatott, a gonosz lejtőjén visszamászhatott, s elkövetett hibáit helyre­hozhatta volna. Soha sem kell hinni, hogy az ember menthetlenül le van a roszhoz bilincselve azért, mivel azt elkövette, vagy elnézte. Nem is hiányoztak a gyűlésben a jóra való figyelmeztetések, a gyászos jóslatok , de soha sem akarta hibáit megbánni, ma­gát megjobbítni. Szokott oraculumaira, legnagyobb szónokaira, Mirabeau, Duport, Barnavera sem akart többé hallgatni, attól kezdve, hogy azok az igaz útra akarták térítni, s kétségbeejté egyiránt mind azokat, kik rászólták a gonoszt, bár szolgáltak neki, mind pedig azokat, kik halálukkal koronázták meg azon dicsőségüket, hogy annak ellenállottak. Droz följegyzett két nevezetes mondatot, mely be­enged pillantanunk két különböző sorú emberek lel­kébe. Sieyés, ki szó nélkül szavazott később XVI. Lajos halálára, négy hónappal az országgyűlés egy­­beülése után így szólott: „Ha tudtam volna, hogyan üt ki a forradalom, sohasem elegyedtem volna bele.“ Rochefoucauld hg, kit később Gisorsban konczoltak föl, miután egész életében legszabadelműbb vélemé­nyeket valla, meghallva a bastille elfoglalásakor el­követett öldökléseket, így kiálta föl: „Igen nehéz lesz e kapun jutni be a valódi szabadságba.“ Uraim, ő igazat monda. A szabadság m­ég szenvedi és sokáig szenvedendi a forradalom büntetését. Le­gyen bátorságunk , a hisztéria ítéleteivel, a jövendő fenyegetéseivel szemben, kimondani, hogy az 1789- diki forradalom, úgy a milyenné lett, véres haszon­­talanság volt. Minden jótétemény, mi neki tulajdo­­níttatik, minden tartós eredményei, miket senkinek sem jut eszébe kétségbe vonni, mindazon jogok s biztosítékok, melyek mintegy vérünkbe mentek át, rendre teljesen, minden forradalmi erőszakosságok nélkül elérettek, sőt ezek nélkül még mélyebben meggyökereztek, még közönségesebben tiszteltettek volna. Azt, hogy a politikai szabadságot, s a törvény előtti egyenlőséget jobb volt ily gyilkos­ krízis által szerezni meg, mint a jog s föláldozás kitartó erélye által, csak oly férfiak taníthatják, kik el vannak tökélve, saját, s atyáink hibájából még egészen zúzott, s helyre nem jött társadalmunkat hasonló rohamnak tenni ki. Mert 1789. nem a szabadság, hanem a forrada­lom éve volt. Egy jeles író­mondá: *) „Franczia­­országban a politikai szabadságnak egy nagy sze­rencsétlensége van , az hogy a forradalomból szüle­tett, s következőleg csak a forradalomnak szolgált.“ *) Gr. Champagny Ferenci.­­ Pedig a kettő épen ellenkező dolog: a szabadság , a­­ kötelesség által korlátolt jog; a forradalom pedig a kötelességen s jogon diadalmaskodó erőszak. S nincs mit fölhozni ellenvetésül a szabadság ér­dekeit azoknak , kik a forradalmat siratják s ellene harczolnak, kik, mint önök mindnyájan, küzdenek a rendetlenség szellemének tévelygései s hódításai ellen. Mi, a tekintély, a rend s törvény bajnokai, védtük a szabadságot. Az igazi szabadság, a szabályozott, becsületes , férfias és tiszta szabadság csak a mi ke­zeink közt virágozhatik s csak mi szeretjük, szolgál­juk , csak mi fogjuk föl, s teszszük azt, hogy a föld kerekségén minden ember meg ne utálja. Velünk, általunk, s ha úgy tetszik, ellenünk élhető : ellensé­geinknél mindig első esett áldozatul. Rágalmazhat­nak , vádolhatnak minket, mint a despotismus ked­velőit : beszél lelkiismeretünk, beszélnek cselekede­teink, beszél a hisztéria is , mely elbeszéli, minő őszinte szenvedélylyel szerette a hitében már újra megzavartatoa Francziaország a szabadságot; mig a forradalmi lávának egy új kiöntése ismét elbob­ta Európát, és sorainkban a legbátrabbakat is kifor­gatta szilárd magatartásukból. Folytatjuk. — Az itteni katonai helyőrség számára Pest kör­nyékén egy alkalmas gyakorlat­­mező kiszemelésével jelenleg egy választmány foglalkozik. — Lapunkban is említek nem rég, hogy Richter­­né asszony, a győri egyházi énekkarmester Richter A. úr neje , Bécsből, mint jól kiképzett énekesnő jött fővárosunkba, s itt a nemzeti színházhoz szerződni szándékozott. Színházunknál azonban szerződtetése nem sikerülhetett. Most ezen­­énekesnő , mint a Hölgyf. győri levelezője írja, Hamburgba szerződött igen kedvező föltételek mellett. — A M. H. közelebbi londoni leveleiben követ­kező magyar dolgokról értesittetünk : Londonban legújabban egy magyar nyelvtan jelent meg angolok számára Fékedtől. A nyelvtan egy magyar szó­családfával is el van látva. Gyökérül az ige van föl­­véve, s annak származékai képezik a törzs ágait, lombjait. E szó­­családfát Karády Ignácz Kossuth gyermekeinek nevelője készíti. — Kaliforniából ér­kezett hírek szerint Molitor Károly hazánkfia sok viszontagság után oda vetődvén, december elején saját czíme alatt egy aranyolvasztó vegyműhelyt nyitott. Ügyei jól folynak, kilátásai pedig még job­bak. — Mexicoból hozzák a hirt, hogy Bartha Gá­bor miskolczi születésű hazánkfia, ki 30 év óta itt megtelepedett, s gazdag bőrkereskedő volt, életének 64-dik évében Mexicoban meghalálozott. — A közelgő tavaszszal, mint hírlik, egy, minden kényelemmel ellátott új arénát fognak alakítani a gyár­ utczában levő Majtényi-féle teleken. Örülhet­nek az aréna kedvelői!­­• Hallomás szerint fővárosunk némely előkelő vendéglősei, huszonhat társaik nevében csakugyan megegyeztek volna már az illető hatósággal az iránt, hogy a beszállásolandó katonaság ellátásáról ők gondoskodnak, miért aztán a háztulajdonosok őket készpénzzel fogják kielégíteni. VIDÉKI ÉLET. Miskolc*, febr. 12. *) Utóbbi levelemben a papválasztás nem igen ked­vező körülményeit és eredményét közlöm. Az ezen választás által okozott kedvetlenség nyomai még mai napig sem enyésztek el; nincs visszaadva az egyház tagjai nagy részének nyugalma; nincsenek lecsila­­pítva a fölzaklatott kedélyek, — egy szóval, ez egész ügy nincs még azon rendes kerékvágásban, melyben akár az önkéntes megnyugodás, akár a szomorú kénytelenség eszközölhetné a kiegyenlítést. Csak már legalább eszközölhetné, ha mindjárt azon jel­szóval is, hogy „manet alta mente repostum.“ Az egyház­segéd főgondnoka, miután törekvései, a dol­gok fölzavart rendét jóra vinni, sükeretlenü­l marad­tak —­ hivataláról lemondott, s igy közbeveté a gyeplőt, hagyván a küzdelmet másoknak. Erélye, tapasztaltsága ez egyház ügyei körül, valóban saj­­nálandóvá teszik a mondását annyival inkább, mivel oly időben történt, midőn kétszeresen megfeszített erőre van szükség, hogy a reformált egyház bárkája biztos révparthoz kormányoztassék, a mindenfelől rácsapkodó hullámok között. Lemondani az elkese­redés pillanatában könnyű dolog , de érdemet csak kitörő önfeláldozás szerez. Az egyház ügyével összefüggésben említem újólag az iskolareform ügyét, ezt az előttünk lebegő ár­nyékot , melynek valósággá fejlődését oly rég vár­juk , semmivé létét oly rég remegjük, — ezt az igét, melynek megtestesülése egyház-társadalmi életünk­ben okvetlen nagy fontossággal bir. Ez ügy végel­döntése , mint tudva van, a papválasztás alkalmával történt fölzajdulás miatt minapában ismét hátra lehetett. Nem rég, az egyház főgondnokához gróf Vay Ábrahám úrhoz levél intéztetett a consistorialis gyűlésből a végett, hogy a múltkor bevégzetlen maradt ügynek, az iskolareform ügyének, keresztül­vitelét eszközlésbe venni méltóztatnék. Válasza még ez ideig nem érkezett. Sokan tartanak, nehogy a gróf úr válasza is főgondnoki hivataláról lemondása *) Véletlenül elkésett. S­z­e r­k. legyen, midőn aztán egyház és iskola árván és vi­gasz nélkül hagyatik azon közönyösségre, melyet némely ügyeiben, főkép előkelőbb tagjainál, már­is tapasztalni kénytelen. Az iskolareform, kivált a pol­gárságnál, élénk részvétre találna, csak e részvétnek irányt és folytonos élénkséget akarnának adni azok, kik különben e népnek vezetői, hangadói szoktak lenni. De, midőn felülről lefelé legkisebb ösztönzés, legkisebb jó példa sem mutatkozik : ama jó akaratú néhány polgár lelkesedése mellett szépen elcsucsul­­hat az egész reform; algymnasiummá törpülhet a lyceum­ s vándorbotot foghat kezébe azon néhány férfiú , ki e falak közt jobb jövendő reményében vi­­selé eddig az istenek ,quem dit odere m átkát! Városunkban az irodalmi élet meglehetősen­ mo­zog. Legalább mászik, ha nem csúszik. Nem is említve az urnák folyó 1852-dik esztendejére meg­jelent miskolczi kalendáriumot; itt izeg mozog a „Borsodi Értesítő“ Balajthi József tulajdonos szer­kesztése alatt. Semmiben sem különbözik ez más értesítőtől, például a Debreczen-nagyváraditól, mely legalább is ötven esztendővel ez­előtt tanulhatta stylusát és helyesírását. Pedig ez a miskolczi, mint mondják, rendes fizetéses correctort is tart, mégis alig tudjuk kibetűzni , hogy mi nyelven van. — Heilprin vállalata meglehetős sükernek örvend. Nem sokára idegen költőkből hozand egy kis verses gyűj­teményt. Mint hallatszik, első lesz Moore Tamás. Félünk fordításától. — Egyik tisztviselőnk, mint beszélik, a mostani gyakorlati törvénykezésről szán­dékozik egy könyvet kiadni. E munkát annyival használhatóbbnak jövendölhetni, mivel írója, életé­nek nagy részét hivatalkodással töltvén el, a dolog­nak mélyére és fenekére lebr és szokott tekinteni. Bálokról, tánczvigalmakról nem tudósítom önöket. Elynek kellemetlen kimenetele több lapok utján már úgyis köztudomásra jutott , s különben sem igen örömest emlegeti az ember az ily tárgyat. — Magán estélyeink helylyel helylyel elég vígan történnek. Ha más ok nincs is a vigaságra, az eszemiiszomság mindig megmarad ha megmarad. Országos vásárunk folyó hó 16-kán lesz. Kör­levelek hirdetik, hogy baromvásár nem tartatik, mi­vel Borsod alsó vidékein a marhavész még mindig dühöng; a fiatalabbját különösen a métely pusztítja. — Egyéb drágaság mellett nálunk mostanában a házbér is nagyon felrúgott. Maholnap a miskolczi vityilló tulajdonosok valóságos pesti hausherrekké növik ki magukat — legalább a házbért illetőleg. — Időnk e napokban egészen tavaszi szint élte , azon­ban még ez alkalmasint nem egyéb színm­utatásnál. — Dolgunk igen-igen kevés, mit az is bizonyít, hogy a kis lutr­át oly sűrűn rakják és látogatják, mikép az illő rendet és csendet csendőröknek kell ott fentartani. Szegény jámbor atyámfiai­ ugyan mért nem vándorolnak munka nélkül meggazdagodni Kali­forniába , mint a minap vándoroltak Russbergbe! — Újdonságunk semmi; kivéve, egy nem rég kiáltott csődöt, mi mai világban épen nem újdonság. — A tisztabuza köble 16—17 váltó ft, gabonáé 12—13 váltó forint. II. Az Oberung. Z/pban ezeket olvassuk : — Eperjesen a szegények javára f. hó 10-én és 15-én tartott fényes bálok a költségek levonása után 850 po­ftot jövedelmeztek a nevezett czélra. — Gömörből írják , hogy miután megengedtetett, e megyében izraelitáknak is letelepedhetni, seregestől vándoroltak azok a még eddig általok nem lakhatott földre s többnyire a korcsmákat, vendéglőket bérel­ték ki. A legkisebb faluban is van most 3—4 korcs­­máros, s hol azelőtt 60—80­0. ft haszonbért fizettek, most 120 —200 ftot fizetnek, de azt is pengőben. A bevándorlott izraeliták közt még eddig csupán egyet­len egy van, ki a keresztény szokásokhoz és civilisa­­tiohoz alkalmazkodik. E megye némely vidékein a nép felvilágosítására szánt s ugyanazért olcsón árultatni szokott Mezei Naptár­rt­l némely könyvkötők némi zsarolást űznek; egy kis czirádát tesznek rá s 18—24 sőt 40 po­krért is árulják. Bizonyosnak állítható e szerint, hogy a népnél nem akad vevőjök. — Putnokon nemrég takarékpénztárt akartak ala­pítani 160 részvényre 100 pftjával; azonban a j­o­g máskorra maradt azon egyszerű okból, mivel részvé­nyesek nem találkoztak. — Rimaszombatból bizonyos N A. úr azon nyi­latkozatot közli a M. N­. hátulján maga igazolása vé­gett hogy ő semmi más botrányt nem követett el, mint­ hogy úri ellenfelét T. urat a színház előcsarno­kában , kelőbb kézzel, azután egy sétabottal arezon­­ütötte... No hiszen ez csekélység ! hiszen a kannibá­lok nemcsak arezonütik az embert, hanem pláne föl­falják... Mindenesetre szép dolog, hogy a színház előcsarnokában ez nem történt! Debreczenből tudósítják a M. H.-ot. — Hiteles hallomások szerint, a f. t. superinten­­dens úr által jan. 5-én kiadott s a debreczeni colle­­giums átalakításának jegelésére vonatkozó főpásztori szózat, már­is üdvös gyümölcsöket kezd teremni. Többen áldozatkészséggel, fölajánlással járulnak az ügy előmozdításához. Az is hallatszik, hogy a főisko­­lában a felsőbb tudományokat hallgató ifjak eddig szokásban volt nyilvános examenei jövőre elmarad­nak, s azok helyett, a kormányrendeletek értelmében, rendes szigorlatok —s rigorosumok — fognak állít­tatni, melyek azonban szinte nyilvánosak lesznek. Az Oberung. hrg-nak írják N.~ Váradról: — A koldusok és kóborlók száma itt is igen nagy, mint mindenütt. A csendőrség szorgalmas működése ugyan lehetőleg kevesbíti őket, így nemrég is 34 gya­nús egyént kerített kézre, kiket őrizet alatt közhasznú munkákra alkalmaznak. — A város világítása ren­des ; az utczák eléggé kövezettek. — Havi M. szi­­nésztársasága igen jól mulattatja a közönséget. Ugyanazon lapnak Kolosvár­ról. — Hir szerint az oláhok közt lázitó beszédek miatt többeket elfogtak. — Maros-Vásárhelyt egy hirdetmény szerint a fegyvereknek külföldiüli be­­lopására halálbüntetés mondatik. — Az élet ára nagyon leesett; a marhák ára nagyon felszökkent. Egy pár jól kihizlalt ökörért 800—1000 ftot is megadnak. Szinte Erdélyből írják. — A fegyverengedélyért fizettetni szokott bizonyos dij az árvíz által károsultak segélésére van szánva. A kolozsvári kerületben ez után f. évi január 1-se­­jéig 1171 p. st. folyt be.] A polg. és kat. kormányzó egy bizottmányt nevezett, mely ez összeget a kerület­beli legszű­kölködőbb károsultak között eloszsza. Temesvár­ról írják: — Bizonyos úri ember, ki magát Kassára való föl­­desurnak adta ki, a vendéglőben, hol szállva volt, 45 pe­ftnyi kontót csinált. A helyett hogy fizetne , hol­miját — mely egy úti táskából állott — hátra hagyva, Versetzre távozott, mint a vendéglősnek mondá, csak két napra. A két nap elmúlt, de a földesur nem jött — és később sem jött. Azért táskáját rendőrségileg fölbonták s találtak benne egy tekercs közönséges dohányt, egy cseréppipát és —­ rongyokat. Mondják, hogy egy nagykereskedőnél még két­ezer p.ft. áru holmit összepakoltatott, de nem vitette el. Erdélyből tudósit a Krenst. Z. — Dálnokon (Erdélyben) egy szegény asszony fát szedegetett az erdőn, múlt hó 28-án. Midőn a szedett csomóval haza felé térne, az erdőben pihenni leült. Egyszerre érté, mintha nagyon megcsípte volna va­lami. Fölugrott s egy kígyót lát a maga mellől odább sikamlani. A fát ott hagyva, nagy ijedten futott haza. Mig haza ért, egyik oldala veszélyesen meg­dagadt s szinte halálos nyavalyába esett. A helység lelkésze által hirtelen alkalmazott gyógyszer menté meg életét. AUSZTRIA,­ ­Bécs, febr. 23. — de la Torre Ayllon spanyol kir. követ az itteni udvarnál a legközelebbi napok­ban fogja már ő felségének a császárnak átnyújtani megbízólevelét; mondják, hogy ő egyszersmind egy a királyné elleni merényre vonatkozó sürgönynek áthozója, melyet már a miniszterelnök kezeihez szol­gáltatott. — Vasárnap volt az utolsó kamarabál ő felsége

Next