Pesti Napló, 1852. május (3. évfolyam, 644–667. szám)

1852-05-28 / 666. szám

r­ , esem­énynyé sttlyedt, miután napja éppn egybeesett a nagy fejedelmi 8 katonai diszünnepélylyel. Ezen ünnepély fényes megtartásának ritka szép idő ked­vezett , s minden berlini, a rationalistákat s demok­ratákat sem véve ki, rohant bámulni a nagy fejedel­met , ki jelenleg nagyrészt úgy tűnik fel, mint az európai szárazföldi politikai helyzet domináló sark­­i pontja, minélfogva itteni megjelenése is úgy tekin­­­­tetik , mint Poroszország belálsadalmi élete fejlődé­sében lényeges fordulatpontot okozó. Sok megváltozott Poroszországban rövid idő óta. Néhány hó előtt a tartományi lovagrendi párt, mely­­lyet a hírlapvilágban a „Neue Preusische“ képvisel, kívánt sürgetőleg teljes alkotmányrevisiót, mely az ő értelmében ennek eltörlésével lett volna egyértelmű. Most pedig a Kreuzzeitung-párt győzelmének tarta­­tik , hogy a minisztertanács legutóbbi ülésében el­határozd: az 1850-diki alkotmány határozatát az első­­ kamara egybealkotása iránt fentartani, s csak a vá­lasztandó tagokra nézve oetrogrozni új választást , törvényt; most Stahl úr, ezen párt főtehetsége, szé­lesen fejtegeti az ő képviseleti rendszerének részle­­­­teit, mert ő nem akarja a régi rendi intézetek helyre-­­­állítását, hanem a képviseleti rendszernek rendi ele­mekre fektetését, mi­által a rendi képviseleti testü­­­­let állampolgári jellemével bírjon , s ne csak egyes­­ rendek jogainak kölcsönös biztosítására szolgáljon. A kamarai ülésszaknak épen ezen időpontban tör­­t­­ént bezárása egyébiránt egybeköttetésbe hozatik az­­ orosz czár ismeretes idegenségével minden parlamenti zaj és mozgalom iránt, melytől tehát a király ő fel­sége őt megakará kímélni. S azon hírek után ítélve, a­mik a hirlapvilágba eljutottak , úgy látszik , épen oly határozott rokonszenvvel viseltetik Miklós czár ő felsége minden franczia császársági restauratio iránt; úgy hogy mostani utjának egyik főczélja gyanánt beszélik azt, hogy a czár ez alkalommal teljes egyet- t­értést és nézetek egybehangzását szándékozott sze-­­­mélyes érintkezés által a három­­ sz.­pétervári, bécsi és berlini udvar közt előidézni. Nem fárasztom az olvasót a számos ünnepélyek­­ leírásával, melyek a napokban Berlinben, s a testőr­tisztek és kormányülnökök boldog városában, Post­­damban, fordultak elő , hanem csak azon tagadha­tatlan fényt emelem ki, mily lelkes fogadtatásban részesült a király fejedelmi vendégeivel mindenütt, hol nyilvánosan megjelent. A porosz az orosz czár-­­ bán a szabadsági háború bajtársát s honi királyi háza rokonát szemléli s tiszteli, ki mostani jelenléte alkal­mával a porosz katonatiszteket bajtársainak nevezte. Jövendőbeli történhetőségek csírája tagadhatlanul­­ most is Francziaországban rejlik, s a három éjszak­­keleti hatalmasság minden eventualitásra nemcsak ké­szen akar lenni, hanem mint a jelek mutatják, oly állapotba akarja magát helyezni hármas szövetsége­s által, hogy szükség esetén önállón s egyetértőn cse­­­ lekvőleg léphessen fel. angol pén­z joby­an képes-e hatni pénzügyi állapo­tunk emelésére, nem bírjuk megítélni, mi mindig csak azt szesszük, hogy e részben minden azon árke­lettől függ, melyen a kölcsön megköttethetett. Az angolok pedig, kik 3% consulaikért 100 kell hogy fizessenek, a mostani körülmények közt kétség nél­kül­i készséggel fizethetnek ausztriai 5%-ért 90-t. Az Osl-Deutsche­ Postnak az orosz czár Berlinben mulatása alkalmával írják : „Ha jól értesültem, úgy a potsdami tanácskozmányok eredménye Francziaor­­szágra vonatkozólag az, hogy a szövetségesek által követendő határozott, s illő alkalommal támadólag fellépő politika állapíttatott meg. Nem hiányzanak külső jelek, melyek ugyanarra mutatnak, s habár ezen jelek kisebb nagyobb mértékben demonstratioi jellemmel bírnak, mindamellett nem súlynélküliek s nem hagyhatók figyelem nélkül. Az Elysée sem a Bécsben tartott nagy katonai szemlét, sem az orosz czárnak a porosz tisztekhez intézett szavait nem hagyandja figyelem nélkül. S ha ott netalán még valami kétség tápláltatnék, úgy az iránt, hogy Oroszország nem szándékszik eltűrni politikai tekin­tetek félretételét, az elnöknek bizonyosságot szerez­­hete azon orosz jegyzékirat, melyben fölvilágosítás kívántatik azon körülmény iránt, hogy a marsmezői állványokon, melyek a hivatalos vendég számára valanak rendelve, volt lengyel tisztek nemzeti dísz­ruhában jelentek meg. LAPSZEMLE. A Lloyd azon körülményre, hogy a Londonban kötött új kölcsön telegrafilag érkezett hírére a váltó­folyam azonnal szállott, legjobb reményeket épít. Azt mondja a nevezett lap, hogy ha e hír valósul, annak jó hatása pénzállapotunkra tartós lesz. A londoni börze évek óta hozzájárulhatlan volt az ausz­triai státuspapírokra nézve. S ha a világ egyik leg­pénzesebb piac­án kereslet támadna ausztriai hitel­papírok után, s ezek ott meghonosodhatnának úgy, mint más idegen hitelpapírok, így pénzügyünk ja­vulására lényeges előlépés történt volna. A Presse azonban a Lloyd-nak ezen felfogása ellen felszólal, mondván: Nem ismerjük ugyan félre a jó szándékot, melyből ezen sorok írattak, de el nem hallgathatjuk azon megjegyzést, hogy ausztriai birodalmi alattvaló előtt, ki e nagy állodalom rop­pant s gazdag segédforrásait ismeri, épen nem tetsz­­hetik valami különös dolognak, hogy az angol pénz­vásár , mely mexicoi-portugalliai, spanyol hitel­e­s állampapírokkal el van özönölve, ausztriai státus­­papirok előtt is megnyíljék. Azt pedig, valljon az — Albert főherczeg, kormányzó urunk ő is. Fen­sége, Bellyéröl tegnap máj. 25-én éji 1­1 órakor ide kívánt egészségben visszaérkezett. — Főherczeg Albert 6 Cs. Fensége a vakok inté­­zetbeli növendékeknek a jövő szünnapok alatt ren­dezendő mulatságára 50 pftot méltóztatott küldeni az intézet igazgatójához, meghagyván, hogy a mu­latság megtörténte után ő cs. Fenségének arról je­lentés tétessék. — Ő cs. Fensége Hildegard főherczegnő kegyes volt, a helybeli — az ősz utczában fenálló — sze­gény­ gyermekkórház pártfogóságát elfogadni, s az intézetet közelebb magas látogatásával szerencsél­tetni, mely alkalommal ő Fensége, a választmányi tagok által, Ürményi Ferencz úr ő exja, mint egye­sületi elnök vezetése mellett, a legmélyebb hódolat­tal fogadtaték. Ő és. Fensége a legszívélyesebb részvéttel volt az ápolás alatt levő beteg gyermekek iránt, s gondos figyelemmel nézte körül e jótékony intézet belszervezetét. M. H. — A budapesti német színházhoz megnyert olasz opera társaság, melyről nemrég lapjainkban is valt említés, mint hírlik, a napokban meg fog érkezni Mi­lánóból. Az igazgató különbérletet fog nyitni az ál­taluk rendezendő operai előadásokra, s remélni lehet, hogy a közönség sokkal nagyobb számmal látoga­­tandja e vendégtársaság hallhatása miatt a szín­házat, mint eddig látogatta. Azon kívül, hogy több régi jeles olasz dalműveket adnak elő, mint minek „Othello, Sevillai borbély , Lucia, Linda, Ernani, Don Pascale, Borgia Lucretia stb., néhány újabbakkal is meg fogják örvendeztetni hallgatóikat, minők „ Attila,“ „Haramiák“, „Lombardi“ és „Rigoletto“ Verditől. Ez operatársaság tagjai Mansui Emília s Giano Luigia primadonnák, Santolini Dionilla alt, Mazzi és Lattuada tenor, Longoni bariton, Pietro Antonini bassus , és Paltrinieri buffo. — Egy lap hirdetései közt látjuk, hogy mi min­denre nem alkalmas az ember, ha egyszer utána veti magát. Ama hirdetések között egy, körülbelől így szól: „N. N. nyugdíjas hivatalnok többféle művé­szeti tulajdonságokkal bírván, a városi, vidéki vagy bármi néven nevezendő közönségnek ajánlja kész­szolgálatát. Érti a hegedűt, a zongorát, a fúvó szer­számok mindenféle nemeit le egészen a fűzfa-süvöl­tőig; öt nyelven folyvást beszél és ír, tizenötön pe­dig tökéletesen hall; fűrfarag és metsz, akár betű­— Atyámra gondolok és reszketek. — Te csak szerelmedre gondolj. A gyűlölet dol­gait majd elvégzem én. — Ah, hisz azt sem tudom még, hogy szerelmem talál-e viszonszerelmet ? — Nem bízol szivedben ? Szerelmed öntudata nem tesz-e bátorrá ? Tégy megbizottaddá,­­ én elődbe hozom választottadat. Te légy nő és hódítsd meg őt. Ki ő? Halila tétovázva tekintő Dalmára, szólni akart, de arcza egyszerre kigyulladt, s szemérmesen takarta azt el fátyolába. — Arczom szégyentül ég. — Büszke légy reá, ha szereted. A lyán szive szorult, mintha vissza akarta volna fojtani a szót. — Jer, súgd fülembe, szólt Dalma édes gyöngéd­séggel vonva Halilát magához, s az alig hallhatón rebegő hevülő kebellel a kedves nevet." — Elemér .... Mint ki véletlenül kigyóra tapodott, sikolta föl egyszerre Dalma, s még egy kezével dühösen taszitá el magától a leányt, másikkal hevesen szok­ta annak karját. Halila ijedten tekinte reá. A kimondott név föl­­ébreszté Dalma szivében a női féltés szenvedélyeit. Egy perczig villámló haraggal tekinte a leányra, ki megsemmisülve állt előtte, azután könnyekkel teltek meg szemei, s karjai erőtlenül hanyatlottak alá. E fájdalmas arcz, e lesütött könnyes szemek, e megtört állás, a lehajtott kezek imádszerű­en össze­kulcsolva , — minden csupa női volt rajta. Ha most vigyázott volna rá gyanakodó szem, az asszonyt le­hetetlen lett volna meg nem ismernie benne. — Őt szereti, suttog­ magában. Milyen boldog, hogy őt szeretheti, hogy ezt megvallhatja előtte. Nagyon szeretheti, mert egy korona helyett az ő szí­vét választja. — Őh én is azt választanám , ha le­hetne ! Halila rettegve látta, hogy a m­agán könnyezik. — Mit tettem én ? Dalma gyűlölettel fordító arczát Halila felé, oly gyűlölettel, min­t csak egy szerelemféltő nő szemei képesek kifejezni.­­ — És bizonyosan ő is szereti e leányt, —’ gon­­dolá magában , — hiszen maga mondá, hogy szeret valakit. A leány szép , ő érte tért vissza parancsom ellen. Élte veszélyével szabadította meg, bizonyosan szereti őt. Halila perczről perezre fenyegetőbb indulatokat olvasva le Dalma arczáról, kétségbeesve veté magát annak lábaihoz. — Ne higyj szavaimnak. Felejtsd el a mit mond­tam. Én megcsaltalak. Nem igazi nevet mondtam neked. Én soha sem láttam őt, n­oh hagyd őt élni. — Mennyire szereti őt! gondolá Dalma. Kész meg­tagadni, hogy megmentse. Halila nem bocsáta el Dalma kezét. — Óh ha büntetni akarsz,­büntess egyedül enge­met. Esküszöm neked, hogy ő nem szeret engem, egy szóval, egy tekintettel sem biztatott soha. Dalma lelkén reménysugár kezde keresztültörni. — Hátha Elemér valóban nem szereti őt ? E gon­dolat édes nyugalmat szállit a háborgó indulataira , s boldog eszmék hízelgők körül szivét, arczán mosoly­ban törve ki, midőn egyszerre jéghidegen elmélkedik föl szivében a tiltó gondolat: „te nem lehetsz nő. Te nem lehetsz boldog.“ Köröskörül a palota oszlopaira felírva, arany be­tűkben ragyogott e mondat: „semmi áldozat sem nagy a honért.“ Dalma megroskadt e gondolat nagysága előtt. Fölemelő a leányt lábaitól s csöndes szenvedély­hagyta hangon szólt: — Légy nyugodt. Ha arczomat fenyegetőnek lá­tod , attól ne félj. Te engem érteni ne akarj, csak bírni tudj. — Miért vagy hát felháborodva ? — Miért háborog a tenger ? szólt Palma, s utána gondolá: talán annak is szivet adtak, s megtilták szeretni ? — Boldoggá teendlek, megígértem azt. Hí­jába nézed arczomat. Titkos irás annak minden vo­nalma , melynek betűit ember nem ismeri. Adj hálát Istennek, hogy erőtlen asszonynyá teremtett, kinek szenvedni, sírni és szeretni szabad. Dalma szédülve kerese támaszpontot kezeivel. Ar­cza elsápadt. — Uram, te ingadozol. Én nem, hamarább a föld , szólt Dalma, meg­erősítve magát. Vonulj a mellékterembe. Majd hívni foglak. Senkivel se szólj. Halila engedelmesen távozok. Dalma reszketve emelé kezeit az égre. — Atyám ! légy velem. Erőm­ roskadoz, e harcz nem emberi, és én csak nő vagyok. Vakmerő voltam a sorsot hivni föl küzdelemre, segíts, mert elbukom. Hozd elem arczodat, azt a haldokló arczot, melynek megesküvöm, hogy el nem árulom n­agyra, hogy ne lássak mást, mint azt, s szivem hideg legyen, mint a tied, ki már oda fenn élsz. A fohász sükeres volt. Dalma új erőt érte lelkébe szállni, vas­kemény akarata ismét visszatért. Kö­szönve inte fölfelé. — Érzem hideg lehelleted. — S azzal ajtóőreit szólitá. — Keressétek föl Elemért, s vezessétek elém a szélt nyugodtan. — Itt várakozik ajtód előtt uram. A vér újra elözönlő Dalma arczát, arra nem várt hogy ily rögtön találkozzék vele, — „nemég, ne még“, inte apródainak, várjatok egy pillanatig, s az­zal sietett trónjához, koronáját feltevő fejére, mintha ellent­érCZÖVI51 várná a sebei indulatai lángra — Most jöhet. Folytatjuk, FŐVÁROSI ÉLETE­ ket érez vagy kőlapra, akár egész statuákat kü­lön­böző anyagokból; verset készít bármely tárgyra meglepő ügyességgel, sőt föl sem vevéssel a nélkül, hogy haját felboglyozná, vagy tolla végét m­egharap­­dálná; a szakácsmesterség, a csizmavarrás,­­va­­­mint a kengyelfutás mindezek mellett ráadásul tekin­tendő. Végre adásvevésnél kupeczkedik, pörökben tanúskodik s pénz vagy egyéb drága ingóságra nézve ajánlja magát depositariusnak.“ Csak nem halnak ki a tudósok és — ezermesterek. — Ő­felsége megérkezési ünnepélyére többek között már a Duna két partján is készítik a■ kivilágí­tás! különböző állványokat. — Ez ünnepély alkal­mával , mint tudjuk, díjazással egybekötött nagy ló­verseny is fog tartatni, s kezdődik június 8-kán. A jutalmazásra begyült összeg már eddig ezer ötszáz darab aranyat s öt­ezer pengő forintot tesz kész­pénzben. Agágzár­ fürd­őben az emeleten állított két porczellán fürdő már készen van a közönség hasz­nálatára, a két egymásba nyiló szoba , lehető leg­­csinosabb bútorzattal s kényelemmel van kiállítva. Alkalmas szőnyeggel van bevonva csaknem egész padozata s maga a gyönyörű fürdőkád, kristálytiszta vizével, valamint szép külsejével szinte csalogatja magához a szemlélőt. Nem is hiányzik már egyéb csak, minél számosabb látogató. Ara mint tudjuk egy pengő forint. VIDÉKI ÉLET. Szikszó , (Abauj megyében) május 23. ,,Május 18-dika a leggyászosabb nap emlékét ha­­gyó városunkon. Ugyan­is, délutáni 3 óra körül a város alsó részeiben egy ház kigyuladott, s a hirtelen keletkezett déli széltől neveltetve, oly hirtelen elter­­jedett, hogy félóra lefolyása előtt 474 épület a tűz martaléka lett , az ezen csapásból eredeti kár 281,238 forintra becsültetett.­­ Az Ínség, mely ezen, különben is a közelebb lefolyt évek csapásai által annyira látogatott város lakosait, újra oly rend­kívüli módon érte, leirdatlan! alig egynéhány csalá­d található, mely ezen iszonyú dühhel pusztító ellen torkából ruháján, vagy kevés ágyneműén kívül töb­bet megmenteni képes lett volna; legszámosabb ház­nak csak puszta falai állanak, másoknak egyedül füstös romhelyét láthatni. A katholikus, és hely­ vallásuak templomai, boltozat nélkül lévén, egészen beégtek, ez utóbbinak még órája és harangjai is el­olvadtak. Lélekszakadva futott a szőlőhegyeken dolgozó nép, lángoktól elborított házai felé, példás buzgósággal siettek Aszaló mezőváros, valamint a szomszéd Alsó-Vadász és Jánosd helységek lakosai, a vész helyére, hasztalan volt azonban minden em­beri törekvés, a dühöngő elem m­ig gyuanyagot lelt, a szél irányában, egészen a szőlőhegyig mindent el­pusztított. Emberélet ugyan csak egy esett áldoza­tul, de számosan megsérültek ! — Tekintve ezen károsult nép szegénységét, a jelen drágaságot, s építési anyagok e vidéken látható hiányát, sokan minden reményről lemondani készül­nek. E siralmas helyzetben a város hatósága, egy e végre alakult bizottmány által minden igaz emberba­rátnak részvétéért készül esedezni. A­mennyiben a károsultak önmagukra hagyatva boldogulásukat nem is remélhetik. A hírlapok szerkesztőségei is felkéret­nek, miszerint ezen nagy nyomorúság enyhítésére kegyes adományok gyűjtését szívesen elvállalni taél­­tóztatnának, mig illető hatóságok utján, a nélkülöz­­hetlen nagyszerűbb ,segély elnyerhetésére nyugtató kilátás nyittatnék.“ Vámunknak e napiglan kát pánittal "H­a­cammitea, vagy városi pánztár hova­tjak a­á­ros regáléiból bejövő haszonbérek, tőkék kam­a.­­ , földbérek s a volt jobbágyok taxái annak idejében sat s ebből vette fizetését a városi tisztikar, úgy ez fedezte s hordozta a város javaiban tett építkezése­ket. — Másik volt a „községi vagy „házi pénztár, mi évenkinti kirovás utján jött be, s viselte egy o­r­vos, sebész, bába, kéményseprő fizetését, a nép erde­­i­ríkon telszü­lt hidak, vizi erátak , utak, 8 más rend­fedezett. E két pénztár állott mindeddig, s mind a camera­­tica­, mind a házi­pénztár zúgolódás nélkül hordoz­ta, a volt kamara által reá rótt terheket. — Volt ugyan idő, mikor a városi tiszti kar felszólította a polgárságot e sajátsagos állapot megszüntetésére , s a két pénztár egyesítésére, de az mindig ellent­állott, s egyesíteni vonakodott, mert akkor meg a regálék közép árban állottak, az adó pedig könnyen viselhető volt; ok volt tehát egyrészről ez, másrészről pedig az, hogy attól féltek, hogy a hivatalnokoknak maj­d növekedvén fizetősök, a bevétel a kiadást nem bírja meg, s az adó növekedni fog. Most közelebbről pedig hogyan a város minden árendái, a házi­pénztár által fedezendő rendkívüli kiadások pedig újakkal szaporodván, mint a csend­őrségi, földadó ideigleni munkálatokra, katonaságra sat­­tett költségekkel tetemesen hágott az adó, s töb­ben irigy szemekkel nézték a cameratica-pénztárt, s többen a kerületi főispán úrnál a magas háziadó el­len panaszt emeltek, honnan az egyes adótételek meg­vizsgálására küldöttség neveztetvén ki, ezen küldött­ségnek egyszersmind utasításul adatott, hogy mind­addig , mig a városnak bármely nemű s­­zima jöve­delme birja az adót fedezni, addig a nép háziadóval meg ne rovassák, és csak ennek elégtelensége esetén rovassák a népre adó. S itt már ki van mondva a két pénztár egyesítése, mit a tisztviselőség régen óhajtott s ajánlt, de a polgárság a félőbb említett okoknál fogva el nem fogadott, most azonban, csak hogy adója apad­jon, örömmel vett, tudván azt, hogy a Camaratica pénz­­tár jelenben elég erős a kiadásokat fedezni. A küldött­ség f. hó 12-én össze is ült, s minden adótételeket szép csöndesen megvizsgált, s úgy találta, hogy mind azok olyanok, melyeket a­­»az»-pénztárnak régi ren­deleteteknél fogva hordoznia kellett. — Itt nem se­gíthetvén, küldetése második részéhez t. i. a város minden jövedelmei megvizsgálásához fogott, mit 26,333 ft. 43­„ krnak talált öszvesen, — ezután el­készítvén az előleges évi költségvetést, mely szerint a város ez évi kiadása tesz 27,404 ft. 27 krt. s kö­vetkezőleg úgy találták, hogy a városi pénztár oly szerencsés helyzetű, hogy csak 1070 ft. 44 kr. ro­vandó ki a népre, a kiadások fedezése végett. — A folyó évi directadó öszvege 5376 forint 30 kraj­­czárt tesz , tehát esik egy forint után a népre rovandó teherből 12. kr. — holott azelőtt egy forint direct adó után , egy ft. házi adó volt kiróva. — Az adóni könnyítés pénz-szűk világunkban igen jól esik minden embernek, de miután a küldöttség által nem valami új forrás, vagy alap fedeztetett fel ennek pót­lására , hanem tisztán az, mit több ízben már ezelőtt a tisztikar ajánlt, de a nép eltaszított, nem oldotta meg a gordiusi csomót. A küldöttség által vezetett tanácskozmányi jegyzőkönyv a megyefőnökséghez felküldetett, de még a munkálatra a megerősítés nem érkezett meg. Egy elme­beteg asszony, kit a sz. Rókus kórház­ból a tavaszon küldtek haza, hova azt a múlt években a város kérelme folytán vették be — mint meggyó­gyíthat — a napokban a rom. kath. templomba ment, és ott elbújt, s 24 órai ott tartózkodása alatt min­dent fölkutatva , a nála levő gyufával a templomot felgyújtani akarta, majd a padlásra nem mehetvén föl, vétkes merényletét az oltáron kisérte meg, s több borzasztó tettei közt az oltári szentséget, s áldozó kehelyt ki topván, midőn reggel ájtatoskodni gyűl­tek , a nyitott ajtón kiment, s a hegyeknek vette útját, hogy a nála levő szentségeket ott elássa, de mielőtt ezt tehette volna, utóléretvén elfogatott, s Nagy-Bánya május 23. —­— Közbeszéd tárgya nálunk jelenben a magas városi házi adó, mely a múltévi feles kiadások miatt, a direct adóval egyarányban rovatott ki; a lakosság nagyobb része sajátságos állását a városi pénztárnak nem ismervén, természetesen e miatt a tisztikart kár­hoztatja, gyanúsítja, s ha tán nem a XIX. században élnénk, meg is kövezné, persze mivel „­járatlanok az Izraelben!“

Next