Pesti Napló, 1852. november (3. évfolyam, 796–819. szám)

1852-11-04 / 797. szám

1852. harmadik évi folyam. előfizetési föltételek. Vidéken: Évnegyedre 5 f. —k.p. Félévre 10 « » »* A havi előfitetás, mint a számonkinti elad­át is megszünt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utczi Lak­ért ház 8. Szerkentési iroda: úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán£rendet levelezőinktől fogadtatnak el. Pesten: Egy hónapra 1 ft 30 kr . Évnegyedre 4 ., — Félévre 8 ., — Egyet ,ám . . 4 797 Csütörtök, nov. 4-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyha­­tábos petit-sora 4 p. kr.­­ javal számit­tatik. A be­­igtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták né­gy­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számítta­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába ■egjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás. A „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési feltételek. Vidékre postán küldve 3 ft 30 kr. Pesten házhozhordással 3 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (uri-utcza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. posta­­hivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pén­zeket bérmentesitetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Státusegység. I. Levelezések. (Eger: bor és szőlőügy, nőzárda , ér­dekes kéziratok, fogyasztási adó , árverés.) Hivatalos. (Kitüntetés. Kinevezés.) Fővárosi hk­tár. Vidéki hirek. Francziaország. (A török kölcsön. Lakoma St.­­Cloudban. Senatori kinevezések. A fontainebleaui ügy. Az örökösödés kérdése. Dictatorság. Abd-el -Káder Parisban. Vegyesek.) Nagybritannia. (A Times. Napoleon Lajos föl­veendő czimeiről. Macaulay. Az egyptusi pasa aján­­doka. Kallimaki­ng. Angol hajógyári munkásság. Derby új büntető bilije. Konstantinápolyi bonyodal­mak a kölcsön tárgyában.) Spanyolország. (Madrid . Angol segély Cubára nézve, stb.) Olaszország. (Odessa.) Törökország. (Fuad el Tendi valószínű lelépése.) A franczia „Le Pays“ czikke a „török kérdés"ről.) Legújabb. Telegrafi tudósí­tások. Vegyesek. (Az arkadiai magyarnak. — Nemzeti szín­ház.) Műtár. (A kétszarvú ember. Tör­téneti regén­y irta JÓKAI MÓR) Budapest, nov. 4-én. STÁTUSEGYSÉG. I. Pest, nov. 3. ( Az emberek nagy többsége azon félszeg véleményben van, hogy az időnkint uralkodó politikának alakulására csupán két elem, pél­dául a perez eseményeinek e­s­z­é­l­y­e­s felhasz­nálása, s a közhatalom anyagi erejének bizonyos foka elegendő.­­ Az ily elemek­ből alakult politika azonban pillanatnyi sikert és dicsőséget hozhat ugyan, de szerintünk állan­dóságra nem számolhat, mert azt rendesen vá­ratlan események készületlen találják. Mi tán a kisebb, de valószínűleg gondolko­zóbb részszel azt hisszük, hogy tartós, lejális, és jótékony hatású józan politika ama két ele­men kívül még a múlt, jelen és jövő ala­pos összeegyeztetését, a különböző népek geniu­­sának méltánylását, s véletlen világesemények ki nem rekeszthető erkölcsi hatásának számba­vételét is igényli. S mi meg vagyunk győződve, hogy az ausz­triai közbirodalomban jelenleg fennálló politika mind­ezen factoroknak egyetemes alkalmazása által vezéreltetik. Erről nekünk, kerülve minden hízelgést a kormányon ülő státusférfiak irányában,—eléggé kezeskedik­­— ezen politika szükséges czélja, mi nem kevesebb, mint a szétmállani indult bi­rodalmi alkatrészek szilárd összeforrasztása, a felingerült s egymás megsemmisítésére felkelt heterogén nemzetiségek megbékítése, a megtá­madott s aláásott tekintély helyreállítása, s egy­részről állami takarékosság, másrészről, a köz­­vagyonosodás emelése következtében a rendki­­kívüli események által túlterhelt kincstárnak rendbe hozatala. E czélok mindegyike oly szent, oly termé­szetes, és oly sürgős, hogy azoknak őszinte tá­mogatását minden józan státuspolgár részéről bizton várjuk, a kormánynak pedig minden in­tézkedését szívesen üdvözöljük, mely e czélok megközelítését támogatja. A birodalmi­ státusegység világosan kifejezi az irányeszmét, mely az uralkodó poli­tikát vezérli, mely az elszámlált czéloknak leg­fontosbika, s mely az uj rendszernek majdnem minden nyilvánulásait motiválja. De legyünk őszinték. Az uj rendszernek behozatala az összes köz­birodalomban sem egyenlő készültségre, sem egyenlő fogékonyságra nem találhatott. — Míg az ausztriai örökös tartományokban a már ko­rábbi absolut kormányfomnák után az új rend­szer méltán tetemes haladásnak tekintethetett,— ugyanakkor a birodalom másik nevezetes felé­ben bármily hiányos, de megszokott és kedvelt institutiók helyébe egy mégis ismeretlen állapot lépett, melynek könnyű népszerűsítését nem­csak azon körülmények nehezíték, melyek kö­zött behozatott, de különösen a sajtó chame­­leoni részének egyik ügyetlen diadalh­ozusából gyakran kitűnő káröröm is, leggyűlöletesb mo­dorban említvén fel minduntalan a magyaror­szági népek bűnös viseletét, s ennek visszato­lásául, s igy mintegy büntetésül az uj rendszer­nek szükségét. Ez rosz taktika. Mert a büntetés eszközét ritkán kedvelte meg valaki. Az absolut magasztalásoknál, s feltétlen di­csőítéseknél egyrészről sokkal üdvösb, minden új rendszabály tettleges hasznát, szükségét, s jótékony eredményeit megmutatni, sőt talán hiá­nyos vagy bántó oldalait is, ha úgy lenne, részre­­hajlatlanul, de kímélettel kifejteni, mert hiszen a legbölcsebb státusférfiak sem igényelnek a mai világban csalhatatlanságot. Van azonban azon irói osztálynak, mely a napi és politikai sajtó morzsáin vagy csak éledni, vagy gyakran elhirülni is akar, egy nevezetes töredéke, mely minden tettleg uralkodó régimé­hez szegődik, s mely az utolsó 5 év minden pha­­sisain keresztül bámulatos könnyűséggel forgat­ván vitorláit, minden uj állapot készséges uszá­lyát képezte, s minden uj rendszabály támoga­tásában nemcsak mindig első sorban állott, de s túlzó buzgalmában a tolla pártfogása alá vett köz­hatalmat iránya consequentiáinak folyvást éle­sebb, s kíméletlenebb kifejtésére szokta türel­metlenül sarkalni. Az irók ezen faja, mely politikai érettségre a fennérintett többség közé tartozik, hogy mind tekintélyét emelhesse, mind a közönséget terro­rizálhassa, s journalistikai csatázásaiban két ismeretes csellel szokott élni. Az egyik csel, a státusegység firmája alá búvá, s a közvélemény tolmácsakép lépve fel, minden ötletét, terveit, indítványát, s magánvágyait, gyakran pedig az elfogultság rögeszméit, a státusegység érdekével takarni, követeléseivel a kormánynak legszélsőbb óhaj­tásait is túlszárnyalni, s magának ez által leyá­lis nevet biztosítva, az illetőket, ha lehet, saját túlzó nézeteinek elfogadására ragadni. A második csel, mindazokat, kik a köz­jó érdekében ily hívatlan tanácsadók egyoldalú, vagy túlzó eszméik ellen felszólalnak, vagy va­lamely közrendszabályra nézve eltérő véleményt, s tán a legalaposb észrevételeket bármily hig­gadtan s bármily tiszta szándékkal elmondani merészelnek, — a Separatismus, aristokratia, demagóg törekvések, vagy nemzetiségi ellen­szenvek stereotip gyanújával elnémítani. Az oly tollat nem kezeli tiszta kéz, s a napi sajtónak ily eljárása sok kényes érdeknek ava­tatlan érintése által az elemnek összeforrását gá­tolja, s a közhangulat húrjait izgatásaival majd az elszakadásig felcsigázza, majd a tompaságig lecsüggeszti. De e politikai kuruzslók legnagyobb kártékonysága azon fogalom- Zavarban fekszik, melyet a státusegység természe­tes hatásaira, s szükségszerű következéseire nézve támasztani igyekeznek. Az ausztriai státusegység eszméje véleményünk szerint nem valamely szeszélyes ötlet szüleménye, s nem is egy vagy más nem­zetiség kizárólagos javára felállított kedvezmény, hanem a legközelebbi események által kifejtett, s a jövőnek biztosítására önkényt alakult po­litikai közszükség. De valamint ezen egység elve legerőbb alapját a közbirodalmi tartományok közt korábban is létezett törvényes kötelékekben lelte fel, úgy annak alkalmazása a népek és nemzetiségek geniusában, erkölcsök­ben , históriai előzményekben, sőt az egyes tar­tományok különböző szükségeiben is részint ha­tárokra , részint módosító elemekre talál. Legközelebbi értekezésünkben megkísértjük kimutatni a státusegység kétségtelen pos­­tulátumait, s kijelölni a határt, melyen kívül a tartományi és nemzetiségi érdekek épen a köz­birodalmi erőforrások gyarapodására a közös bi­rodalmi intézkedéstől elkülönzött rendszabályo­kat s gondoskodást igényelnek. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A KÉTSZARVÚ EMBER. Történeti beszély. Irta JÓKAI MÓR. IX. A tanú. (folytatót. *) Néhány percznyi szünet után fölállt Teleky Mi­hály s éles szemeivel keményen arczába nézve a vádlottnak, igy kezdé: — Uram, kegyelmed vitézlő Paskó Kristóf, kinek kezeit pár hónap előtt hála teljesen szorongatók s kit most lánczokkal terhelten látván magunk előtt, bá­mulva kérdezzük : ha kegyelmed-e az , vagy mi va­gyunk-e ugyan azok, a kik voltunk ? kegyelmednek egykor mind megannyi barátja, rokona, hon- és tiszti társa, jelenleg pedig szigorú ítélő bírái. . . . Abból, hogy kegyelmed mind azokat itt látja, a kik kegyelmedet szerették, becsülték, előmozditák , gyaníthatja kegyelmed, mily súlyos legyen az a vád, mely ellene emelve van, s ha arczaink sápadságát tekinti s a lesütött szemeket, melyek kegyelmedre feltekinteni nem mernek, előre tudhatja, mily fájdal­mas kötelesség az, mely bennünket kényszerít ke­ *) Lásd Pesti Napló 792. számét. gyelmeddel ily hangon beszélni s mily öröm lenne reánk nézve, ha a vád eloszlanék kegyelmed fejéről s ismét itt láthatnék soraink között ülni. — Nyugodtan hallgatom vádamat, — monda Paskó, — lelkem tiszta minden bűntől. — A vélek, melylyel kegyelmed vádoltatik, sem­mivel sem kevesebb, mint — hazaárulás. Paskó arcza felhevült e szóra. — Engem vádolnak hazaárulással, ki hazámért, fejedelmemért száz alakban láttam a halált, értek megaláztam fejemet az ellenségek legnyomorultabb­­jai előtt, s bátran emeltem föl, ha úgy kellett, a leg­félelmesebbel szemközt. Kinek csak egy intés kel­lett, hogy elhagyjam jószágomat, nyugalmas lakhe­lyem, családi boldogságom s menjek vészek, viharok közé, holott élhettem volna nyugodtan a magam ka­puin belől, mint a többiek itt Erdélyországban. Nem uraim, ne vádoljatok engem e bűnnel. Mondjátok meg annak, ki ellenem tör, hogy találjon ki szá­momra elhihetőbb vádat. Mondja, hogy apámat öl­tem meg, nevezzen istenkáromlónak, szentségtelen­­nek; távolabb van tőlem mind­ezeknél ama bűn, melyet kimondani is irtózat nekem. — A vád épen azért súlyos, mert ily külszin­álés takarja fel a vétket. Midőn kegyelmed kertünkre oly kész volt mindannyiszor a portára menni, olyankor kegyelmed soha nem a mi általunk rábízott ügyeket sürgetni járt, hanem saját magának alkudta a feje­delemséget ; ha a vezérekkel beszélt, azoktól soha­sem az adó leszállítását kérte , hanem még nagyobb adót ígért, ha fejedelemmé teszik; s az általunk ajándékul küldött összegeket mindig saját nevében osztogatta ki. Mind­ezekről pedig oly személy tesz tanúbizonyságot, a ki kegyelmed körül mindene­ket tud! Paskó szédülni érzé agyát a vádakra. Lelke nem bírt elég erővel ennyi képtelen ellentétnek megfelel­hetni. Mint a hermelin, mely meghagyja magát in­kább fogatni, mint hogy a sárba bele menjen. — Az csak az Isten; — szólt rebegve; — a ki mindeneket tud. — De tudok én is; — kiálta közbe , nem tartóz­tathatva gerjedelmét a vén szolga; — s rágalomnak, ocsmány hazugságnak mondok mindent és azt kívá­nom, hogy a ki közülünk hamisat mondott, azt az Isten vágja ketté ! Nagy bajba került a testőröknek a tűzbejött öre­get elhallgattatni; de e buzgósága szolgájának uj erőt látszott Paskónak kölcsönözni. — Ennyi vád között uraim, — monda nemes büszkeséggel, — semmi sem sérti annyira lelkemet, mint az, hogy én rám bízott országkincsét osztogat­tam ki magamé gyanánt, a vád többi része csak vért hoz fejemre, de ez gyalázatot! Épen azon nap, talán ugyan azon órában, melyben ez irtózatos vád elle­nem elmondatott, én családi boldogságomat keserí­­tem meg azzal, hogy ötezer aranyat felmondva adó­somnak, abból egyetlen fillért megtagadtam nem örömeitől, az egészet az ország által fizetendő adó kipótlására szánva. Apaffy és Teleky bámulva néztek Paskóra; a fő­tanács ur szájában megakadt a szó. — Bizonyára, — folytatá Paskó; — ha méltó­ságtok elfogadná a nő bizonyságtételét férje m­e­l­­lett ily esetekben; nem legjobban megmondhatná, ha egy szóval eltér-e ez állításom az igazságtól ? — Szerencsétlen ember ! sohajta Apaffy s félre­­forditá arczát. Maga Teleky is oly megzavarodottnak látszott, hogy egy szót sem talált, a­mit erre mondjon. — Uraim, méltóságtok ! szólt Paskó mindig bát­rabb hangon. Én követelem, hogy azon ember, vagy ördög, ki engem ily pokoli bűnnel vádol, velem szembesitessék; hadd nézzek arczába, midőn e vádat szemembe mondja, hadd lássam, lesz-e elég bátorsága engemet látni és ellenem szólani ? — Kegyelmed követeli ? kérdé Teleky mind job­ban elhülve. — Jogom van ezt kérni. — Boldogtalan. — sohajta a főtanácsosur s inte, hogy nyissák meg az ajtót. Mindenki feszülten nézett oda , düh és harag te­kintetével Paskó és az öreg szolga. Az ajtó megnyílt, s a tanú, ki belépett rajta, — Berta volt, — Paskó neje. . . . — Itt áll a tanú kegyelmed ellen . . . szólt resz­­keteg hangon Teleky *). Paskó eltántorult állóhelyéből, fejéhez, szivéhez kapva támaszkodék a mellette álló alabárdos vál­­laira, — a világ elfordult vele, arczán halálos sá­padtság terült el: „vigyetek vissza börtönömbe,“ hebeg” , s összerogyott, mint egy hulla. Élettelenül hurczolták el a teremből. Többen a tanácsurak közöl eltakarták arczaikat, nem nézhettek oda: maga a fe­jedelem fehér volt, mint a fal. És bizonyára a tanú sem mert maga elől se tekin­­teni e jelenet alatt, s úgy adta Isten, hogy még a *) História rerüm Transsilvaniae, Sütőre Joanne Bethlenis.

Next