Pesti Napló, 1852. november (3. évfolyam, 796–819. szám)

1852-11-30 / 819. szám

819 1852 harmadik évi folyam. előfizetési föltételek. Vidéken: Évnegyedre 5 f. k. p. Félévre 10 „ „ „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt._____ Pesten Egy hónapra 1 ft 30 ktr p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 8 „ — „ Egyes szám . . 4 „PESTI A lap politikai tartalmát illeti minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Őri-utcza Lak­ért ház 8. Szerkesztési iroda: Ori-utcza 8. sz Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Kedd. nov. 30-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyha­­lábos petit-tora 4 p. kr.­­jával számit­tatik. A be­iktatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták négy­­hasábos sora 5 pengő krajcárjával számítta­­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába Megjeleli a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ü­nneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. TARTALOM. Élet és irodalom. VIII. Levelezés. (Miskolcz: Időjárás , társasélet, bor kelete, mű­előadások , irodalom , cs. k. megyei iónok ■* eltávozása, gőzfürdő). Hivatalos. (Itéletszelidités. — Rendőrhatóságnaki czim­­zetváltoztatások. — Uj szabadalmi törvényt hatályba léptető császári nyílt parancs. — Az Oláhországbani szarvasmarha vesztegidejére vonatkozó hirdetmény. A bankrészvény-osztalékoktól eső jövedelmi adó iránt). Fővárosi hírtár. Ausztria. (Bécsi hirek és események ) Franczi­a­ország. (A szavazás. Tánczvigalom St. Cloudban. A nép lelkesedése a vidéken. A hadsereg szavazata). Nagybritannia. (Parliamenti tárgyalások). Németalföld. (Interpellátiók a kamarában). Spanyolország. (Madrid.) Helvétia. (Bern). Amerika. (Hirek Új-York-, Mexikó-, Veracruz-, San- Francico- és San Juanból). Legújabb. Telegrafi tudósítások Vegyesek. (Nemzeti színház. Börze.) M­ű­t­á­r. (Házrendezés a népeknél). Budapest, nov. 30-án. ÉLET ÉS IRODALOM. VIII. Francziaországban közelebbről szokásba jött, hogy ha nem is egész pártok, legalább azok tö­redékei vonakodnak bizonyos politikai jogok gya­korlatától, melyek a létező törvények szerint őket megilletik. Több legitimista mondja: ne ad­junk szavazatot a választási urnába, sem mikor egy község tagjáról, sem mikor az állam fejének helyzetéről és az igazgatási formákról van szó. Miért folynánk be oly tényekre, melyek alapjait kárhoztatjuk? S miért gyakorolnánk oly potom jogokat, melyek csak árnyékai ama hatásnak, melyet mi szeretünk és szükségesnek tartunk? Hasonló tanácsokat hirdetnek a régi baloldal­i hegy némely tekintélyei is. Ebből következik számos egyénnek passivitása. Iselyes-e ily nézet, vagy helytelen ? nem czé­­lem elhatározni. Csak azt jegyzem meg , hogy ettől lényegileg különbözik egy másik divatos nézet, melynek körvonalait szintén lerajzolom. Vannak érettkorú férfiak is, kik ekép okos­kodnak . Nekem nem tetszenek a most uralkodó esz­mék, s az azokból fejlődő törekvések és tények. Én elégületlen vagyok éveink szellemével. Ke­délyemet bántják némely dolgok, miben nem se­gíthetek. Én többet kívánnék abból, mit sza­badságnak neveznek, vagy abból, mit rendnek, s ha szintén a szabadság és rend mennyiségé­vel tán elégük­ volnék is, nem tetszik ezen ele­mek vegyítése s kezelése módja, és kifogásaim vannak a mechanismus egyes részei ellen. Szó­val, én brouillírozva vagyok a mostani korszellemmel, s egymással­ kölcsönös elégület­­lenségünk ismeretes. Minek csináljak tehát rosz­vért magamnak ? Kikerülöm e szellemet, nem tekintek arczára, nem kisérem mozdulatait, nem hallom meg cselekedeteit, nem vizsgálom jelle­mét, s ha történetesen vele találkoznám, be­hunyom szememet, mert látni sem akarom. Szá­momra jó példát mutattak az ephesusi alvók, kik egy barlangban lefeküvén , hét évig fel sem ébredtek. Hát aztán mily szép olvasmány Was­hington Irving bizonyos regénye, melyben egy amerikai polgár IIIadik György uralkodása alatt el talált szenderülni, s az első praesidens alatt dörzsölte az álmát szeméből ki? Vannak, ismétlem, életkorú férfiak is, kik igy okoskodnak, kedélyök által — mely a practicus ügyeknek nem a legbölcsebb tanárja — vezettetvén eszéket. Megvallom : nekem más kiindulási pontom van. Példával világosítom fel. Én Napóleon Lajost hidegvérű, merész s mégis megfontoló , önző , de érdekeit a körülmények­kel kiegyenlítni alkalmas egyéniségnek tartom. Azonban nagy neve és nem csekély ügyessége mellett is, alig hiszem, hogy teljesíthesse mind­azt, mit az európai társadalom és rend tőle vár. Nem lehetetlen, miként utóbbról a történész sokkal kedvezőtlenebb ítéletet mond, mint most a journalista. De azért, mert így vélekedem , s mert, teszem az orleansi birtokok elfoglalását nem dicsérhetem: következik-e, hogy ne kísér­jem figyelemmel Napóleon státusszabályait, s hogy tudatlanságban tartsam magamat egy cso­port oly viszály iránt, mely az eseményeknek színt és alakot ad? Felelet: nem. Ismertem egy asszonyt, ki gyakran foglalko­zott a történészettel, de igen sajátságos modor­ban. Ő t. i. csak — a hite szerint — szép és regényes tetteket szerette, s ha könyveiben el­lenkezőkre talált, az illető helyeket mellőző. Az egyik lapot elolvasta, a másikat, ha gyanús volt, beletekintés nélkül forgatá át, így ment végig a világ eseményein. Gyönyörködik a paradicsom­ban, hol Ádám és neje laktak; de a tiltott gyü­mölcs történetét tán máig sem ismeri, s bizonyo­san fel nem tudja fogni: miért kellett rögtön az embereknek véres verítékkel szerezni meg kenye­rüket ? Kezéből, szeszélye miatt, kihullott az ese­mények fonala. Értetlen tényeket látott; értel­mes irányokat nem. S jól telhetett ideje a his­­tória-olvasásban, de semmi históriát nem tudott, s egy történet felől sem mondhatott józan ítéletet. Az ő modorát kövessem-e a politikában ? Bizony nem követem. Miért ? Mert a gyakorlati politikának azon sajátsága van, hogy a­ki egy darab ideig az eseményeket ignorálja, nemcsak nem halad, nemcsak régi he­lyén marad — mi még nem volna oly nagy do­log , — de itélőtehetségét, melylyel a közdol­gokra nézve birt, tökéletesen elveszti, és álm­o­­dozóvá válik — kit szánnak vagy kinevetnek — ha különben óvatos s fontolgató természetű is volt. Egészen másként van a többi tudományoknál. Ott a megállapodás nem rontja el a régibb is­meretek érvényét. A ki p. o. akkor szűnt meg a természettan­ban haladni, mikor a berzeny tulajdonait nem kémlelték, másra bizza a telegráf felállítását, de azért jól megmagyarázhatja a planum in­­clinatumot és csavar elméletét. A ki a gőz erejének alkalmazásáról semmit sem hallott, azért még csinálhat igen tökéletes vízimalmot. Ellenben a ki egy korban, melyet mostohának tart, nem akarja ismerni a tényeket, s nem kí­séri az események logikáját, az annyiszor ig­­tatja képzelgéseit a létező adatok, sóvárgásait­ a tehetségek helyébe, hogy ha különben gyakor­lati ésszel is birt, haszonvehetlen ideologgá vá­lik , lelki tehetségei elsatynulnak, s midőn később józan akarna is lenni, mámor és krapulánál egye­bet nem fog fejében találni. Annak mondhatják aztán a tények: ime! mi beszélünk nyelvünkön, melyet a bölcsek érte­nek , az eszélyesek hasznukra fordítanak; — mert az mégsem fog bölcscsé vagy eszélyessé lenni, és számára egy ismeretlen diab­etus leend a j­e­l­e­n történeteivel és tanulságaival együtt. Az megszün jótékony hatású politikus lenni, mert silány költő lett. S ha ez általában igaz, még az alapos isme­retekkel bírt egyénekre nézve is; sokkal inkább igaz azoknál, kik politikai műveltségeket job­bára csak az élethezi súrlódásból, szónoklatok­ból és pipaszó melletti eszmecserékből gyűj­tötték. És — megbántási czél nélkül mondva — ezen osztályba tartoznak honfitársaink közös legtöbben. Az első eszköz tehát, melylyel a parlagia­­sodástól megotalmazhatják magukat vidéki nemeseink, abból áll, hogy szűnjenek meg bizonyos fásult és henye modorban ignorálni a világot. Továbbá hagyjanak föl az úgynevezett sorok közti olvasással, mely az öncsa­lásnak legotrombább neme és a rebus fejtege­tésénél hitványabb mulatság. Olvastam valahol, hogy Il­dik Károly király udvarában valamelyik szép palotahölgy iránt szerelemre gyuladott egy franczia lovag, s mi­után viszonyuk szétbomlott, eltökélte tiz évig fél­szemét behunyva tartani , mit pontosan teljesí­tett is. A szegény lovag csodálatos eszü egyén lehetett De milyen lett volna még akkor, ha mindkét szemét behunyta volna?! Miskolcz, nov. 25. Nincs érdektelenebb valami mint az időjárásról folytatott beszélgetés. S még­is e tárgyat kell fel­vennünk , midőn állapotunkról e néhány sort meg­­irni akarjuk. Ebből kiki látja, hogy állapotunk eléggé érdektelen. Pedig ellenkezőt szeretnénk írni, már csak fajunk érdekében is. Az ősz meghozta rendes ajándékát az örökös esőzést, és a feneketlen sarat. Nemcsak mellék­utczáink, úgynevezett kutyaszorí­tóink, hanem még úgy­nevezett piaczi járdánk is alig lábolható sártengerré változott. Óhajtva nézünk el­be egy kis tiszta, fagyos időnek. Most mindenki szobáját őrzi a meleg kályha mellett, a ki t. i. szo­bával, s meleg kályhával bír. Mert ez utóbbira nézve meg kell jegyeznünk, hogy nálunk egy kifa bet­egő forinton is alig kapható, miről ezelőtt a legrégibb krónikák sem beszélnek. Pedig itt van közel a Bikk rengeteg erdőségével, itt vannak vidékünkön több­­ helyen a felfedezett és fel nem fedezett kőszéntele­pek, hogy többet ne mondjunk: a császtai, parasznyai, szuhegyi, edelényi sat. határokon. Azonban m­i nem akarunk sokat tenni ennek felhasználására. Közéletünkben , foglalkozásaikban mai napig sincs több élénkség, mint ezelőtt. A tánctesté­yek sora, valami nagyobbszerű sokré­val még nem nyittatott meg. De azért a b­ea, szivar és csaj szint oly mérték­ben fogy­ A pinezék látogatása — bár az új bor még nagyrészint igen zavaros — már­is meglehetősen gyakoroltatik. Mert megjegyzendő , hogy nálunk az uj gazda, vagy a felföldről botjával ide verődött atyafi előbb szerez pinczét, azután hajlékot, így ma­gyarázható, hogy városunknak mintegy sűrű bástyáit A PESTI NAPLÓ MUTÁN­A. A HÁZAK RENDEZÉSE NÉPEKNÉL.. (Vége. *) A műveltségben előrehaladt népeknél a nemzeti szo­kás, mely a házak épitése­s berendezésében mutatko­zott, gyorsan enyészik. Már csak gyenge színben , el­szórtan találhatók nyomai annak, mi egykor e népek mindenike házi s társasági életének határozott állandó jelleget kölcsönözött, s csupán az égalj igénylete most is a régi. A svéd és norvégiai ház egyszersmind tár­ház, a hosszú télhez képest rendezve; a régi finn­házban kis ablaklyukai miatt nappal is csak derengő világ van. A spanyol ház nem nélkülözheti a nem­zeti erkélyt, melyen friss levegőt szíva, az utczai kinézést lehet élvezni. Az olasz ház most is a mezei lak szabad könnyűségével bir, melybe világosság s levegő minden oldalról behat. Még legszijasabban ragaszkodnak őseik házrende­zéséhez az angolok s hollandiak. A hollandi még mindig kis tért épit be, s házai úgy néznek ki, mintha csak a csinosság kedvéért lennének. Háza legjobb . *) Lásd Pesti Napló 817. század részét majdnem egész éven át zárva tartja, mert csak ünnepnapokon nyitja ki, s nem akarja, hogy gyakoribb használat által oly szint kapjon, mintha igen sokat laknának benne. Konyhája, mint az an­golnak, félig a föld alatt van. Az angol most is leg­többet tart a nagy teremre, mely a ház lakóival kö­zös ; a magán­szobák kicsinyek s igen egyszerűek, de a teremnek tágasnak s jó fekvésűnek kell lenni, benne egy nagy asztalnak s egy kisebbnek több szé­kekkel, s okvetlenül meg kell lenni a kandallónak az ő párkányzatával, mely lehetőleg felczifráztatik. Még állandóbb határozott alakban épülnek az éj­szakamerikaiak. E nép mindenből kivetkezett egyéb­iránt, mi az ipar és kereskedelem szabad mozgását, vagy vallás és politikában a szabad vélemény­nyil­vánítást nyűgözhetné, de házai építésében szolgailag követ egyenlő szabályt. Nevezetes hogy az éjszak­amerikai államok roppant területén mindenütt, ugyanazon helyen szemlélhető tűzhely, a házastár­sak ágya, pad, ablak s ajtó, egyik újtelepi házban úgy, mint a másikban, sőt a fedél is nemcsak min­denütt egyenlő alakban van építve, hanem bizonyos szabályos mértékkel is bír. De a ki­­s téglaházak is hasonló egyformaságot tüntetnek fel külsejök­ s bel­sejükben. Földszint van konyha, kamara s a cse­lédség lakása ; a ház előtt nem hiányzik egypár lépcső, honnan az ember egy keskeny folyosóba lép, s innen a beszélő szobába (parlour). Ebben szük­ségképen van egy kerek vagy félkerek asztal, me­lyen összevissza hányva feküsznek szépen bekötött albumok, s egyéb ünnepi ajándékok. A parlour mö­gött csak egy szőnyeggel bevont faválasztékkal el­­különözve, van a közönséges lakószoba, melyben csalhatlanul van egy zongora, habár olyan rész is, mint egy czimbalom. A választó fal tetszés szerint eltávolítható, s ekkor, kivált estve társaságok alkal­mával van aztán egy jó nagy szoba. Gazdagabbak­nál az első emeleten van még könyvtár­, rajz- s több más kis szoba, mely hasonlóképen mind közönsége­sen használtatik. Rendesen hátulra van az étterem­, második s harmadik emeleten magán szobák, s egé­szen fenn láthatók még a cselédség háló kamarái­nak kis ablakai. Az amerikai, valamint az angol s hollandi, sokat tart még arra, hogy minden családnak külön háza legyen. A házi béke s annak érzése, hogy az ember úr a házában, megzavartatik nekik a lakó által, ki lakást bérbe akar venni, egész házat kell hogy ki­béreljen. Ennek következései, hogy a magán­házak kicsinyek, s meglehetősen egyformák. Francziaor­szágban , Németországban, s a többi Európának nagy részében hivatalnokoknak, s olyanoknak, kik nem birnak egész életökre állandó lakhelyet, számok oly nagy volt, hogy mindig kellett nagyszámú laká­soknak időnként bérbeadóknak lenni. Ebből követ­kezett , hogy itt a házakat nem akkorára építették, mekkorának a család szüksége kívánta, hanem a mint a pénz, hitel, építési kedv, vagy bérbeadás kinézése engedte. Ugyanazon házban több szobák elzárt sorai elkülönzött családi lakásokat rendeztet­­tek be, s a bérlő kedve szerint változtathatta laká­sát. És a szárazföldön a nőtelen ember nem kényte­len kosztházba (boardinghouse) menni, hol tetszik vagy nem tetszik, kénytelen elfogadni étkezést, csa­ládi tagságot, s azon kötelességet, hogy a nőknek udvaroljon, hanem szobát bérel és külön, kulcsot kap , s tökéletesen szabadjára hagyatik. Ezen s más hasonló különben csekély jelentőségű dolgokban ki­tűnik , hogy itt az egyesek a magánélet­ben szaba­dabbak , kevésbbé megkötöttek. És különösen Francziaország s Németországban, valamint azon népeknél, melyek e­eknere műveltsé­gét sajátították át, divatozó házépítési s házrende­zési módot tekintve, kitetszik, hogy ebben már majd semmi nemzeti jelleg észre nem vehető, mi el nem lenne mosódva. A házak jó részt kaszárnya alakúak, a földszint boltokul s műhelyekül használtatik, a szegényebbek kénytelenek megelégedni pinczelakók­­kal, padlásszobákkal s udvari szállásokkal; építé­szeti dísz és külcsín csak mellékdologgá vált. A nemzeti jelleg épen úgy eltűnt a házak belső el­rendezéséből ; a világ általános szokása csak azt hozza magával, hogy mennyire lehet, a ház minden lakója vagy minden vendég számára külön szoba, és társaság elfogadására más nagyobb szobák vagy te­remek legyenek. Egyébiránt az elődök egész régi szokása a ház berendezésében elavult s elenyészett. De hogy azért az e részben uralkodó egyéni önkény s szabálytalanság miatt roszabbul találnék magunkat, teljességgel nem lehet állítni; az ellenhatás hiában­való is lenne. A római világ utolsó idejében is így elhatalmasodott volt a stílek egybezavarása, s a nép­szokások s ősi rend levetkezése. A jelenkorban is a hasonló jelenség a középkorit világnéz­et és közép­kori társadalmi intézetek elhalását jelöli. De azért eziránt, a világot mozgató eszmék élet-­serőteljéből, az irodalom roppant hatásától, s a természettudomá­nyok tág mezején tett, új természeti erőket felfedező s hasznosító nagyszerű hódításokból ítélve, azt kell mondanunk , hogy a műveltségben el­haladt népek átmeneti s újulási korszakot élnek. Ezen állapot jel­lemzésére találólag felhozható egy orosz közmondás: „egyik parttól elindultak, de a másikhoz még nem ér­tek el.“ Cov

Next