Pesti Napló, 1853. január (4. évfolyam, 845-868. szám)

1853-01-13 / 853. szám

az egyesítő elv: ott csak a kard. Viszont a ró­mai keresztyénség és khalifaság között is vég­­hetetlen nagy különbség volt és van; nemcsak az, mely a két különböző hitben rejlett, ha­nem az is, hogy a khalifaság nem egyedül a koránnal, hanem még inkább a karddal győzött. Azért utat tört a keresztyén általánosság az európai egyetemességre, holott az iz­­lám mint vámpír szívta és szívja az általa egye­sített nemzeteket, s üres általánosságot tart fen, mely szemünk láttára roskadoz. Ezeknélfogva bátran mondjuk ki, hogy az eddigi általános­ságok közöl egyedül a római kath­. egyházbeli volt az, mely valóban épített és új életet fej­lesztett. Mostan Európában ily általánosság, milyet Nagy­ Sándor birodalma, a római tanács és Cae­sarok intézkedései, végre az arab korán és kard vertek össze az eltiprott nemzetekből, nem le­hetséges többé, mert több nemzet kifejtette már egyediségét s egyetemességre emelkedett. De azért elenyészhetnek, és tán teljesebben enyész­hetnek , mintsem bármelyik általánosságban történt, mindazon nemzetek, melyek vagy gyengeségből vagy restségből, vagy tudatlan gőgből elmerülnek a részintességbe. Nincsenek többé sorompók Európában, mely­­lyek egyik nemzetet a másiktól elkülönitenék, s ezen elkülönítés által is megtartanák eredeti sajátságukban, melyet részinteségnek nevezünk. A szellem mindinkább általánosítja a fejletle­neket : azért önnön tagjaitól hagyatik el a meg­rögzött félszeg nemzet. Tehát csak azon részintesség, mely annyira beveszen mindent, mit az európai szellem te­remt , s oly erősen dolgozik maga is, hogy a bevett idegent sajátjává teheti, csak azon ré­szintesség válik teljes egyeddé, s lehet részvé­nyes az európai egyetemességben. A részintesség, bármily érdekes is magában, gyermekség vagy aggkor; a férfiuság teljes egye­diséget kíván meg, mely egyetemességre juthat. Pária , jan. 7. ) Mig­­ain a politikai körökben pár nap alatt pangás jelei mutatkozának, azalatt a külügyi hiva­talban és miniszteri tanácsokban élénk küzdelem folyt a császárságnak a külhatalmasságok részérőli elis­merése tárgyában. Mit némelyek előre sejtettek, s mi a külföldi lapokban megérintetett, Oro­szország nem azon formasággal ismerte el az uj császárságot, melylyel Európa legitim uralkodóit szokta. Ezen el­ismerés nem egyéb, mint volt Lajos­ Fülöp és a köz­társaság elismerése. A minden oroszok czárja a diplomatiai összeköttetéseket ugyan fentartja, de a bensőbb , úgynevezett családias viszonyok elmarad­tak. És ezt abból következtetik, hogy a czár Na­póleont nem testvérének, hanem csak barát­­j­á­nak szólította. Nem akarjuk részletesen tárgyalni azon ingerült­séget, mit Oroszország ezen ténye a párisi udvarnál felköltött. Az ingerültség jelei mindenütt mutatkoz­nak. A katonaság, hova e hit eljutott, ingerült, s a nyilatkozatok oly élesek, mintha újra Moskau felé akarnának készülni. A császár különben úgy látszik, minden haragja mellett is elég­eszélyes, s most leg­alább megelégszik az elismerés ezen alakjával is. Hogy azonban ezen körülmények komolyabb súrló­dások magvait rejthetik magukban, annyival is in­kább valószínű, mert ez iránt még az oroszok is némi meggyőződést táplálnak kebleikben. Azonban mi óhajtjuk, hogy a béke fentartassék, mert e tekintet­ben mi is a Constitutionnel részére állunk, mely azt mondja : „Mi lenne, háború esetében Eu­rópa nagy nemzeteiből összebonyolított és szétkuszált kereskedelmi és pénzügyi viszonyaik között? Mind­járt tönkre jutnának , általános romlás lenne kike­­rülhetlen következménye.“ E lap mintegy inteni látszik mindenkit, „hogy ha a háború parancsoló szükség által, mi­előtt minden meghajlik , nem iga­­zoltatik, s ha a nemzeti becsület nincs megsértve, az érdekek, eszmék, erkölcsök és fölvilágosodás jelen állapotában, nem volna paraszt, kunyhó, műhely, iroda, gyár, pap­ lak, melyből keserves hangok nem emelkednének azon kormány átkozására , mely Eu­rópát fegyverfogásra kényszeríti.“ Ezen szavak úgy vannak kiszámítva, hogy min­denki értheti. Azonban a vihar, mikép­penebb érintettük, isten­nek hála, elenyészett, s óhajtjuk, hogy ne tornyo­suljon föl ismét a láthatáron, melynek jelentőségét a börze pár napi állása eléggé mutatja. A legitimisták, nem tudjuk mit cselekesznek. Ők, úgy látszik , azt hiszik , hogy még most is Fran­­cziaország urai. Mennél inkább elveszve érzik magu­kat, annál dühösebbek. Larochejaquelein és P­a­s­t­o­r­e­t ellen, kik táborukat odahagyták, dühön­­genek, s ezen haragos fegyvertelen tábort Berryer igyekszik összetartani: legitimisták, köztársaságiak és socialisták látogatják, nevezetesen azon néhány soros levél következtében, melyet az ügyvédi tanács új évi tisztelkedése tárgyában irt. La Roche­­jaquelein egy látogató jegyet kapott, melyen e pár szó volt fölirva :­Deutz és Marató. Deutz az a zsidó, ki Berry herczegnőt 1833-ban, Ven­­déeben eladta . Marató, neve azon spanyol tábor­noknak, ki Don Carlost a spanyol polgárháború vé­gével cserben hagyta. Anglia hadkészületeiről itt már nem is beszélnek. Tudják, miszerint Anglia új coak­liót vagy önálló megtámadást nem akar Francziaország ellen. Anglia azonban mégis készül, s ebből az Univers azt kö­vetkezteti, hogy Anglia valahol másutt akar tá­madni, vagy pedig túlsúlyánál fogva szerepet ját­szani az európai események eldöntésében. Capefigue, az Assemblée nationale diplomatiai írója, e lapokat odahagyta, s a fusio­­nistából császári lett. Most a P­a­y­s mellett dol­gozik. Egy kis könyv jelent meg most Brüsszelben Francziaország három tábornagya czi­­men. Ezen három tábornagy S­t. Arnaud, Ma­­gnan, Castellan­e. A könyv tele a franczia kormány elleni gyanúsításokkal és életekkal. Írója C­h­a­r­r­a­s ezredes. A magyar cs. kir. országos pénzügyi igazgatóság által, Furiakovits Lajos a pesti harminczadnál volt harmadik ideiglenes tiszti írnok , a nagyváradi ke­rületi gyűjtő­pénztárhoz hivatali tisztül ideiglenesen kineveztetett. NI i r d e t in é n y. azon őszieteknek, melyeket a korábbi adómentesek hadiakóképen 1849 közigazgatási évre , vagy a cs. k. hatóságok felszólításira folyó adótartozásaikra előlegezésül befizettek , az országfejedelmi adó folyó illetékébe leendő beszámítása tárgyában. A magas cs. k. pénzügyminisztérium 1852 dec. 2-kán 16,998. sz. a. kelt bocsátványával megen­gedte , hogy azon 1848 közigazgatási év előtt Ma­gyarországban a fenállott törvények értelmében adó­mentességgel birt személyeknek, kik 1848 közig. évben az 1848 VIII. czikk következtében, és azóta az 1851 jul. 6-ki rendelet 1-ső pontjánál fogva (Orsz. törvénylap 1851 XVI. db. 154. sz.) az 184% közigazg. évre a hadiadó fejében befizetéseket tet­tek, vagy pedig 184% közigazg. évben a cs. kir. ha­tóságok felszólítására jövő országfejedelmi adóbeli­­ tartozásaik fejében előleges fizetéseket tenek, a lefi- s­zetett őszi etek országfejedelmi adóbeli tartozásukba beszámíttassanak, és azon megyékben és városok­ban, hol az 184% közigazg. évre kivetett hadiadóból az azelőtt adómenteseknél még hátralékok vannak, ezen hátralékok kitöröltessenek. E szerint mind az említett 1851 jul. 6-ki rende­let 1. pontjában rendelt beszedése az azelőtt adó­mentesek 184. évbeli országfejedelmi adóhátralé­kaiknak , mind az ezen rendelet 2 pontjában meg­állapított kiegyenlítés elmarad. Azok , kik a felőbbi határozmány alapján a befi­zetett őszletek beszámítását igénybe veszik, tartoz­nak hitelesen kimutatni : a) hogy a kérdéses öszletet valósággal befizették, b) hogy ez őszietek nekik a későbbi országfejdelmi adótartozásaikba beszámítás által meg nem téríttettek. A bebizonyítás történik az a) pontra nézve a nyugtatványok vagy nyug­tázott adókönyvecskék előmutatása által, a b) pontra nézve minden későbbi adókönyvecs­kéik előmutatása által. Az ide vonatkozó igények bejelentésére egy évi határidő tűzetik ki, melynek lefolyása után többé be­számítás nem történendik. Buda, dec. 18. 1852. 1852-diki november 26-kán kelt császári nyilt pa­­rancs, kiható a birodalom egész terjedelmére, a kato­nai határőrvidéket kivéve, mely által az egyletek iránt új törvényes határozatok (egyleti törvény) ren­deltetnek. (Folytatás.) 8. §. Az egylet fölállításának megengedéséérti kér­vényben a vállalat terve lehető teljességgel elő­adandó és minden erre nézve szükséges segédadatok, melyek közé különösen a társulati szerződések és alapszabályok tartoznak, hozzám­elléklendők. 9. §. A vállalat tervéből vagy a körülmények sze­rint ezen tervet magukban foglaló vagy kiegészítő szerződésekből, alapszabályokból stb. világosan és határozottan ki kell tűnnie : a) az egylet czéljának és azon eszközöknek, me­lyek az egylet fölállítása végett átalában, valamint a m­egkivántató költségek beszerzése végett különösen szükségesek. Azon egyleteknél, melyek oly helyzetbe jöhetné­nek, hogy a vállalatuk üzletére m­egkivántató hitele­zéseken kívül kölcsönt kellene fölvenniök, az is elő­adandó, vájjon mely esetekben, mikép és kinek beleegyezésével legyen megengedendő az ilyes köl­csön fölvétele; b) azon módnak, mely szerint az egylet alakítandó és megújítandó; c) az ügyletvezetésnek és igazgatásnak, lényeges alapvonalaiban; d) az egyleti tagokat mint ilyeseket illető jogoknak és kötelességeknek; e) ki legyen az, ki az egyletet harmadik szemé­lyek vagy hatóságok irányában képviselendi; az egész egyletet kötelező jogérvényes végzések mi mó­don legyenek hozandók , és az egyleti viszonyokból eredő perlekedések kiegyenlítése iránti eljárás mikép történjék; f) a társulat feloszlatása iránti határozatoknak, és oly egyleteknél, melyek meghatározott időre alakít­tatnak, ezek tartanának. 10. §. Oly egyleteknél, melyek lassanként létesí­tendő építési vállalat­­ra rendelvék, azon időpont is megállapítandó, melyben a vállalat megkezdendő, nemkülönben hogy az mily főszakaszokban lesz folytatandó és bevégzendő. 11. §. Oly vállalatokra vonatkozó egyletek, melyeknek létesítése különös törvényes határozatok­hoz van kötve , mint p. o. vaspályák, takarékpénz­tárak, bányavállalatok stb. a vállalat tervében az ezen törvényes szabályokban foglalt s ezentúl is hatályban maradó minden rendeleteknek is eleget tenni kötelesek. 12. §. Részvényegyleteknél: al mielőtt az e végres engedelem ki nem eszkö­zöltetett, előfizetéseket bármely ürügy alatt követelni tilos. Ezen engedelem nélkül a netalán önkényt tel­jesített befizetésekről forgalomba bocsátandó időközi bizonyítványokat nem szabad kiadni. A tervben világosan meghatározandó, hogy a jóváhagyás megnyerése után a befizetéseknek mikor és hol kell történniük. b) A mintázatokban odacsatolandó időközi bizo­nyítványoknak nem a bemutatóra, hanem mindig meghatározott nevekre kell szólaniok. Ezen okmányok akkér szerkesztendők, hogy a be nem fizetett rész tekintetében a hamis kecsegtetések­­kel s a folyamingadozásokbeli nyerészkedésre c­élzó játékkali visszaélés lehetőleg meggátoltassék. c) Minden időközi bizonyítványon kiteendő , hogy arra mennyi fizettetett legyen már be, és csak ezen összegben szabad azt forgalomba bocsátani. Ha az időközi bizonyítvány az összeg befizetésé­nek elismerése nélkül bocsáttatnék forgalomba, az ilyen szerződés joghatálytalannak­­tekintendő és az illető öszveg azon helység szegényig pénzalapjára száll, hol a kihágás elkövettetett, a körülmények szerint pedig a büntető bíróság által is a csalárd el­járás miatt a további hivatalos lépések megteendők. d) Világosan megállapítandó, miszerint azon rész­vényes, a­ki az első befizetést teljesítette, ha ő a ka­pott időközi bizonyítványt elárusítaná, a társaság­nak a további részletek befizetéséért mindaddig fe­lelős marad, míg a társaság őt ezen kezesség alól az időközi bizonyítványnak az új tulajdonos nevérel átirása által föl nem oldozta. Egyébiránt az ezen kezesség alóli föloldozás pusztán magának az egy­letnek beleegyezésével vagy azon választmány által adathatik, a m­íg a társaság által az ilyen cselekvé­­nyekre fölhatalm­aztatott., e) A szerződésnek vagy alapszabályoknak az egyes részvényeseket illető szavazatuk iránt két­értelműség nélküli határozatokat kell magukban foglalniok. f) Az ügylet vezetése végett rendelt igazgatósá­gon kívül az egyleti tagokból alakítandó választ­mány is állíttathatik föl, melynek feladatában áll, az igazgatás kezelését folytonosan megtekinteni, és az ügyletvezetésre azon befolyást gyakorolni, mely az alapszabályokban közelebbről meghatározandó. Végre­­­ minden részvényegyletnél évenként egyszer a részvénytulajdonosok közgyűlést tarthatnak a végre, hogy nekik az ügyletvezetésről és a vállalat miben­létéről kimerítő jelentés tétessék, valamint a keze­lésről számadás adassák, és annak eredménye min­den év végén, vagy rövidebbi időszakokban is köz­hírré tétessék, mi iránt a kellő határozatok az alap­szabályokban kijelölendők. Ha, azonban ezen §. 1) bet. következtében a kezelési támadások stb. meg­vizsgálása végett választmány nem rendeltetnék ki, úgy a rész­vény tulajdonosokkal említett czélokra minden évben legalább is-egyszer ilytra közgyűlést tartani kötelesek. 13. §. Oly egyleteknél, melyek tárgyát lényege­sebb közczélok vagy közhasznú intézetek képezik, az igazgatóságon kívül egy választmány is állítandó föl, és a kezelés eredménye kellő időszakokban (12 §. g) bet.) kihirdetendő. 14. §. Az egylet fölállítása végetti engedelem es­ik úgy adathatik , ha a) az egylet czélja szabados, és a törvény szerint valamely egyletnek tárgyát képezheti; b) az engedelemért folyamodók személyi viszo­nyaiknál , vagy a­hol szükséges, vagyoni körülmé­nyeiknél fogva is , a vállalat egyenes létesítése iránt megnyugtatást nyújtanak, vagy legalább is az iránt, hogy tiltott mellékc­élokra törekednének, alapos ag­gály nem létezik; c) ha a vállalat terve és annak csatolványai a törvényes kellékeknek (8—13. §§.) és a fönforgó köztekinteteknek megfelelnek. 15. §. Az egylet alakítása iránti előkészítő intéz­kedésekre­ fölhatalmazás végett f­oyamodni kell, ha a) az egylet fölá­llítására vállalkozó személyek, részesek találása végett nyilvános fölszólításokat vagy hirdetményeket szándékoznak kibocsátani, vagy b) a vállalat minőségénél fogva olyan előkészüle­Carinus maga mellé ülteté a leányt, s fejét ölébe hajtá. Mellette tánczoltak, énekeltek, s előtte Aevius declamált, nem engedve magát megzavarni sem táncz sem ének által. Jambusai szemtelen hízelgéssel ma­­gasztalák Cari­usnak mind azon tulajdonait, m­ely­­lyekkel nem birt, rózsapiros arczát, bátor lelkét. Leirta hosszú részletességgel a secularis játékokat s nem hagyott békét sem Jupiternek, sem Apollónak, hogy Carinust náloknál magasabbra ne helyezze. — Oh engem úgy nyom úgy boszont valami, nem tudom mi ? nyöszörge Carinnis. Két három rabszolga ugrott egyszerre hozzá, ván­kosait igazgatók, hajszálait rendezők , öltönyét tágiták. — Esd még is nyom, még is boszont. — Tán Aevius jambusai ny­omnak ? kérdé Már­cius , a császár borbélya. — Meglehet, hagyd el Aevius. A poéta alázatos tekintettel hatta meg magát, száz­annyi dühöt érezve a borbély iránt versei megsza­kasztása miatt. — Mi bajom hát még­is ? nyafogott boszosan Ca­­■rinus. Találjátok ki már. Hát én gondolkoztam he­­lyett­tek maiamról? Valami ingerel, valami bo­­szant, szeretnék haragos lenni. — Én kitaláltam : szólt a borbély, e néhány szál szakáll bosz­ant tégedet élt Carinus, mely dicső ar­­ezodon éh­zik felséges orrodat és ajkaidat merészen nyugtalanítva. Vágasd ki azokat sőt szakitasd ki. A te arezod úgy is oly nőtén szép , s mennyivel szebb b­en­ne, ha a férfiasság erűt jelei nem éktelenitnék. — Igazad lehet Március, szólt az ifjú, s kihagyta tépni szakállát, s annyira meg volt elégedve a bor­­bélylyal, hogy a műtét végeztével kinevezte őt prae­­fectus praetorionak. E pillanatban zaj hallaszott az ajtó előtt. Többen az öreg Mesembrius szavára ismertek, ki erővel bebocsátatáshoz akart jutni Carinus elé. Galga, az ajtónálló thrak óriás visszatartóztatá az öreget s másnapra utasitá, mert Carinus mostan alszik. —­ Már tizedszer vagyok itten, zajlott az öreg. Egyszer azt mondod alszik, másszor ebédel, har­madszor fürdik, negyedszer nincs ideje. Én beszélni akarok vele. Galga nagy küzdés közt kituszkolá az öreget az átriumból, két három rabszolgának kelle belé ka­paszkodnia , hogy az ajtón kitolhassák. Carinus meg volt elégedve Galgával. — Te, ki ily jól meg tudod őrizni ajtómat, megér­­demled, hogy Róma canc­ellariusává tegyelek. — Hát én semmit sem­ érdemiek e uram ? kérdé Aevus megijedve, hogy ő kimarad a kegyosztoga­­tásból. — Neked Aevius templomot építetek , hol minden költő legelső zsengéit a te oltárodra teendi le. — Köszönöm oh Augusztus a templomot és a zsen­géket , miket kezdő poéták imák , de hát a Tuscu­­lanum­ ? — Azt jól tudod mily föltét alatt ígértem. — Ha Glyeeriát e földi istennőt ékesen szólásom erejével, nyelvem mézével, s költészetem varázsla­tával reá veszem, hogy tégedet kegyeiben részesít­sen. Nem elhozám-e őt te hozzád ? — Elhoztad, de mit használt az nekem? ez a csá­bitó phantom miután bájai láthatásával az őrültsé­gig fokozta vágyaimat, titkaimat kicsalta, akkor egy­szerre kinevetett, eltaszított magától és elhagyott — és én azóta százszor inkább óhajtom őt bírni. — Nem volt-e hatalmadban erővel itt marasztani a hálóba került daemont ? — Kérdezd rabszolgáimtól, mit tett velök ? mi­dőn azt parancsolom nekik, hogy tartóztassák fel az átkozott bű­vésznőt, egy serleget kapott fel, mely­ben bor volt , valami idegen varázsszót mormogott felette s aztál rögtön láng és füst csapott ki a ke­­helyből. Ezzel ijesztő arcznzal fordulva a szolgák felé csattogó hangon kiálta rájok: „a­ki le nem fekszik arczára , és meg mer mozdulni, rögtön sertéssé változtatom !“ E ficzkók azonnal mind arcz­­ra borultak, s a merész büvésznő fejeikre hágva lépdelt az ajtóig, a­hol ajtónállomnak úgy el­vette szeme világát, hogy három napig nem látott egye­bet sötétségnél. De óh Aevius, miért kényszeritesz te engem, hogy ennyit beszéljek ? miért fárasztod gondolataimat s rablód nyelvemnek nyugalmát ? Aevius gondolá, hogy az ő nyelve nem oly drága s szónokolt. — Dicső Carinus! Nem méltó azon hölgy reád, csak megvetésedre méltó, sőt még megvetésedre sem méltó. Sokkal becsesebb kincset fedezék én föl Számodra, ki mellett Glyceria kavics a gyémánthoz, futócsillag a naphoz , közönséges bor a nectarhoz, szegfű az ambrosiához. — Ki lenne az ? — Ez hajadon, mig amaz már özvegy. Ez a sze­relmet még nem is szerette, míg amaz már gyűlölni is tanulta s szépsége több csodát tett, mint tett amazé. Egy keresztyén szűz az, ki nemrég elfogatva parancsodva többi társaival együtt az oroszlánok közé záratott, és imo­lással, a kiéhezett fenevadak megszelídültek e hajadon tekintetétől s hódolattal simultak annak lábaihoz , kezeit nyalogatva. Én magam láttam, óh Augustus, és bámulok rajta. A spoliarium őre ekkor kihozatá a leányt az oroszlánok közül s átadá őt a legvadabb illyr légionáriusok él­vezetének. És ime lássad mit tett ? Egy óra múlva mindazon katonák térden állva láttatának körülte a mint bű­bájos beszédét hallgatva ihlett buzgalommal lesték ajkai m­ozdulásit s kezeit kényeikkel nedvesiték, és midőn a tribünök el akarták ragadni a leányt, hogy másoknak adják át, ellenök szegültek s az utósó emberig le hagyták magukat aprítani érte. Carinus érdekelten emelkedik fel ágyáról, szemei­ben szokatlan tűz kezde villogni. Eltaszitá magától legeslegújabb feleségét s Aeviusnak iite. — Hozasd elém ezt a leányt. A poéta törte magát a parancscsal s futott a bör­tönök felé a császár pecsétgyűrűjével. Folytatjuk.

Next