Pesti Napló, 1853. február (4. évfolyam, 869-891. szám)

1853-02-26 / 890. szám

s­á­n­y­i János urnak e tárgyban munkatársi minő­sége. Ki őt közelebbről ismeri, tudja, mennyit ál­dozott édes hazánk régiségei s nevezetes emlékei fel­kutatásáért. Árpád, Lőcse, febr. 20. Fölveszem tollamat, melyet néhány év előtt félre­dobtam. Átlátom, korunk nem lehet a hallgatás kora : nyelvünk egész munkásságunkat s erélyünket igénybe veszi, most inkább, mint valaha. Óhajtanám , hogy az ellenszenv a honunkban lakó minden nemzetiségek közt örökre megszűnnék, s jőne el a rokonszenv országa. De midőn nemzeti nyelvünk felvirágoztatásán működünk , nem szabad felednünk a más nemzetek nyelvét is ifjainkkal megkedveltetni; a nyelvek alapos ismerete a mily hasznos, oly szük­séges. — Megyénk majdnem az egyetlen megye, hol még ifjaink németül megtanulhatnak. Vannak itt Er­délyből , gyakran jőnek Orsóvá tájáról. — Fájda­lom, hogy az evang.­iskola , melyhez pedig a rokon­szenv oly sok oldalról nyilvánul, nem szerveztetett. F. hó 7-kén reggel szomorkodtunk a szomorkodók­­kal, mert m. Csáky Karolina asszony, a jó emberba­rátnő, ki e vidéken oly soknak ínségét megszüntette, nincs többé! A múlt hó 30-kán Várad-Olasziban jobblétre szenderült; hideg tetemei ide hozatván, az említett nap reggelén a nemes család pompás kápol­nájába tétettek, mint örök nyughelyére. Áldás emlé­kezetének ! A félévi vizsgálatok mind az ev. mind a kath. gym­­nasiumban megtörténtek. Amabban a szigorlatok mi­kép történte megbirálásához félve nyúlunk, nehogy a tanári személyzet által félreértessünk. Az érdemet el­ismerni s a világ elé tárni, a bűnt s ballépéseket súj­tani , megfeddeni dicső feladata minden kornak s minden egyénnek. Ki a keveset, de jól tanitás elvéből indul ki, az legtöbb jót eszközöl. Egyébiránt dicsére­tet érdemelnek mind a tanárok fáradalmaikért, mind a tanítványok igyekezetekért, azon kevesek zárjelbe­­tételével, kiknek a birtok s vagyon tudata, fájdalom, még jelen helyzetünkben is akadályokat gördít a szel­lemi művelődés fönséges útjára. Az utóbbi a magas kormány által egy évvel ezelőtt szerveztetvén, szép virágzásnak indult, s a múlt iskolai év utolján már többen letették itt hasznos sikerrel az érettségi vizs­gálatot. A tanárok igen jól tanítanak, s a fegyelem, mi a sikert oly nagyon elősegíti, erélyesen tartatik főn. A classikai művek előadásában különösen mind­nyájan kitűnő egyéniségek. A múlt év végén két jeles egyéniség, névszerint t. Dulovics József kath. és Toperczer János ev. lel­kész urak aranyérdemjellel jutalmaztattak a felséges Fejedelem által. Időjárásunk rendkívül változó. Ma a nap tavaszi fényárral mosolyog,­­ holnap ismét téli zordon szint élt. Még három nappal ezelőtt hegykoszorúzta vidé­künk magas ormai feketén kacsintgattak ránk, holott máskor ápril­ és májusban is ritka szerencsénk volt ezt láthatni. Most már egész láthatárunkra fehér hó­lepel borult, s ha még két nap esik , havunk gázol­­hatlan lesz. Az altendorfi vagyis egy hegylánczolattól magurai nevet viselő kerületben megürült kerületi főbírói ál­lomás elnyerése végett csőd hirdettetett újság szerint is, de ez mindez ideig betöltetlen; némelyek azt hiszik, hogy végleges szervezetig már nem is fogna betöltetni. Az újonczállítás nálunk csak jövő hó elején veendi kezdetét. A politikai szervezet nagy munkája nálunk is foly szinte, mint más megyékben. A tisztviselők jövőre a fizetősök kimutatása hozzánk is megérkezett. Minden hivatallal összekötött fizetés, a gazdálkodást háttérbe szorítva, a ranghoz illőleg, elég élelmi biz­tosítékot nyújt. Nálunk is, hol pedig nagyobb drága­ság uralkodik, mint a pesti piac­on, minden hivatal­nok becsületesen megélhet. Itt egy pozsonyi mérő búza 11 frt, rozs 8 ft 30 kr, árpa 6 ft 15 kr, zab 5 ft. A hires szepesi borsó pedig 20 vft. L. Balassa-Gyarmath, febr. 23. A számos népfaj és vallásfelekezet, de életerős Nógrád egész kiterjedésébeni politikai csendességé­nek , nem utolsó tényezője kormb. gr. Pongrácz Ar­nold , leereszkedő nyájassága és népszerűsége, a helybeli divatozó szokásoknak serény és figyelmes betanulása, mi a közönségre újra hasznosan hat. A jan. 20-tól kezdve 25 napi szakadatlan esőzés szülőanyja jön a vörös himlőnek, mely a gyermekek között kiütvén , számosokat ejtett áldozatául; a reá következett derült napok és erős fagyok azonban a bal fonalát elvágták. A megyei rabok száma szokottnál nagyobb, s 300-nál többre rúg, mi onnan ered, mert a szomszéd megyebelieknek is egy része itt a 6 emeletű, s maga nemében tán birodalmunkban legnevezetesebb ma­gán börtönben szállást kapott, mely nagyszerű épü­letnek láttára minden vidéki, a nógrádi palóczczal azt szokta mondani : „E bizony nem szegény embe­reknek való“ ; másrészről tagadhatlan, hogy az er­kölcsösség és rend 3—4 év óta, Nógrádban tízszere­sen kamatozott, szellemi előhaladásában hatályos lépés pedig az által történt, hogy 72 kerületi jegyző kineveztetésével, az iskolai tanítók e tehertől föl­szabadulván, ismét nagyobb erélylyel teljesíthetik kötelességeiket. Az élelmi czikkek előbbeni vágásban panganak, a rozs ára 8 vft, tiszta búzáé 9—10 víz, marhahús fontja 16 vkr — iható bornak itezése 16-20 vkr. Bizony kár, hogy egy botermesztő vidéken, a korcsmákban, jobb, tisztább és olcsóbb bor nem méretik, holott messze­­fekvő felső vidéken szégyenszemre p. o. Trenschin­­ben jobb és olcsóbb nógrádi, teszem penczi bort kap­hatni, mint Nógrád székvárosában Balassa-Gyar­­matbon. Az ujonczozási összeírás egész csenddel és rend­ben történt, az adót is a nép rendesen fizeti, sőt még a hátramaradások is lerovatnak. A nógrádi nemzeti intézet ügye f. é. január 23-án tárgyaltatott, a magas kormány az illető részvénye­seknek szándékát megyei főnökünk elnöklete alatt kihallgattatni rendelő, de mivel ezekből sokkal ke­vesebben jelenhettek meg a rosz idő miatt, semhogy az egész társulat ügyét képviselhették volna, ez má­jus 9-én hírlapok útján, közhírré tétetni rendeltetett, s a gyűlés azon határnapra elhalasztatott. — Ez in­tézet tőkéje 50.000 darab húszasra rúg, és czélja, a népnevelés, és a megyebeli más ajkúak közti magyar nyelv terjesztése volt; a tartandó gyűlés dolga leend tehát elhatározni, hogy a tárgy homogeneitását szem előtt tartva, e pénz legczélszerűbben hova és mire forditassék? Adja az ég! hogy e tanácskozmány eredeti és kitűzött czéljának legczélirányosabban megfeleljen ! 1. 1. (Lapszemle.) A „R e­­­i g i­o“ egy tudósítást közöl az Amerikában Newyorkban jan. 7-kén ez új világ protestánsai által a Toskánában üldözött társaik iránti sympathiások kinyilatkoztatására tartott mee­ting felől (melyre alkalmat a madiaiak ügyéből vettek) mely ugyan nem nagy hatással volt a népre. A mee­ting minden beszédeiben s a lapok czikkeiben azon hamis hir terjesztetett el, hogy a madiaik a szentírás olvasása miatt vettettek börtönbe. A toskánai nagy­­herczeg minden kitelhető gúnyok é­s szidalmakkal illettetett, és az egyesült államok feje felhivatott, hogy a madiaik kiszabadítása végett a toskánai kor­mánynál közbejárjon. Nagy mennyiségű pénz szedő­­dett a toskánai mártyrok számára, és ünnepélyesen kimondatott, miszerint lelkek egész hevével Olasz­ország protestantizálásán dolgozandnak. Az elnök elég gyenge volt a felhívásnak megfelelni. Azonban Filmore elnökségének vége mártius elejével, s a Re­­­­ligio reménye , hogy Pierce tábornok, ki megválasz­tatásánál a katholikusok közremunkálásának oly so­kat köszönő, magát ily igazságtalan közbenjárással compromittálni nem fogja. Megemlítendő még ezen közlésből, hogy az említett meetingben utoljára vég­axiómaként mondatott ki, hogy az államok üdvére mi sem szükségesebb, mint a korlátlan vallási sza­badság. Mely kimondással szemben a közlésben megemlittetik, hogy ugyanakkor a newyorki nagy jury az alsóbb itélőszékek által a spiritualisták se­­ctájának eltörlésére szólittatott fel, mely uj prot. se­­ctáról ugyanazon közlésben következő adatokat ta­lálunk : A spiritualisták főleg a magnetismussal élnek vissza leggonoszabb czélokra. Az együgyü nép­pel elhitetik, hogy a holtak lelkeit visszahitják; el­lenben bűbájolásuk czélja egyedül a magnetismus által megzavart embereket politikai eszközökül hasz­nálni fel. A spiritualisták a socialismusnak meg­annyi terjesztői. Az alsóbb jury határozásának okul szolgált Laugdon Márton nyomdász, ki élete legjobb erejében, a spiritualisták beszédei által megzavar­tatván , önmagának torkát metszette. Laugdon t. i. elveszte egyetlen gyermekét, s a veszteség miatt vi­gasztalhatatlan a spiritualisták gyülekezetébe ment, kik neki megigérék, hogy gyermekét látandja s vele közlekedhetik. A szerencsétlen apa gyermekét nem látta meg ugyan, de a magnetismus ámításai által elméjében megzavartatván, örömmel vetett véget életének, hogy szellemmé átalakulván, gyermekét fellelhesse.­­ Világos továbbá a „Religio“ közle­ménye szerint, hogy a madiaiak nem a bibliaolvasás miatt büntettettek börtönnel. Ők a kormány tízszer ismételt tilalmának daczára titkos gyülekezeteket tartottak, tizenegyszer protestáns bibliát osztottak ki, oly kiadásban, melyben ezerhatszáz eltérés van az eredeti szövegtől; az olasz gyermekeket pénzzel édesgették gyülekezeteikbe; a kémekkel és prot. csempészekkel összeköttetésben voltak; a boldogsá­­gos szüzet torzalakokban árulgatták; papir-szeleteket osztottak ki, melyre e szavak voltak nyomva: „os­tya-istenek ; “ a tisztitóhelyet képekben akként ál­lították elő , hogy a vassorompók közé szorított lel­kek tűzben kínlódnak, mig a sorompókon kívül álló papok két scudit kérnek egy egy lélek kiszaba­dításáért , a pápát antikrisztusnak nevezték stb. Ha­sonló merények bírták a kormányt arra, hogy a bot­rány főtényezőit börtönnel büntesse. A „Trieszter Zeitung“ az Ausztria s Poroszország közt létrejött kereskedelmi s vámszerződés politikai jelentőségét kiemelendő, egy visszapillantást vet a két hatalmasság állására az utóbbi évek alatt. E szerint Ausztria mindig azon nézetből indult, hogy új kereskedelmi politikai rendezéseit s rendszabályait a vámegylettel, mint egészszel intézte. Mert belátta Ausztria, hogy bár az ezt alkotó egyes államokkal annak további fenállása nélkül is lehetne mindig alkudozni s szerződni, de mindig könnyebb létező szervezetet általakítni, mint egészen újat alapból felépítni. Azért csak Ausztria elleni gyanúsítás volt az ellenfél részéről azon beszéd, hogy Ausztria a vámegyletet meg akarná buktatni. Mert hogy a vám­egylet megújítása időpontjában a vámegylet belse­jében létezett ellentétek élesebben léptek fel, az csak azon körülménynek tulajdonítandó , hogy a déli né­met államoknak okvetlenül kívárniuk kellett azon tény elismerését, miszerint gazdászati fejlődésük nem maradhat csak az éjszaki államokra korlátolva , ha­nem tovább keletre s délre is meg kell szerezniük annak éltető feltételeit, meg kellett törniük a vám­egyleti politika addigi egyoldalúságát. Ezért nem akartak a déli államok a berlini vámértekezleten a vámegylet újjáalkotására szavazni addig, míg az Ausztriával kötendő kereskedelmi szerződés iránt biz­tosíték nem adatik , attól tartván , hogy ha egyszer Poroszország az újjáalkotott vámegylet mezején áll­­hatand, az Ausztriával a szerződést el nem fogadni vagy azt meghiusítni fogja, mert a porosz emlékiratok csakugyan igen világosan kifejezék, hogy az éjszaki német politika első s főczélja a vámegylet újjáalakí­tása , s a mellett az Ausztriávali kereskedelmi szer­ződést feltűnőleg háttérbe szorították. Mihelyt azon­ban a berlini alkudozások megkezdetvén, azoknak folyamában kitűnt, hogy otyan az aggodalmak, me­lyek az Ausztriávali szorosabb kereskedelmi szerző­désnek útját állották, eloszlottak , a bécsi kabinet azonnal visszatérhető előbbi törekvésére, hogy a vámegylet a teljes vámegyesülés létrejöhetéséig fen­­tartassék. S most a kereskedelmi szerződés biztosí­tása után meg lehetünk győződve, hogy az ausztriai kormány mindent elkövetend, a darmstadti coalitio államait a vámegyleti módosított szerződések elfoga­dására bírandó; minthogy ez a dolgok mostani ál­lásában okvetlenül szükségesnek tűnik ki. Az „Ost-Deutsche Post“ (február 22-ei szám) a tartalékbankrészvények leendő kibocsá­tásáról szólva, c­áfolni igyekszik a „Lloydnak azon állítását, hogy minden tartalékrészvény , mintegy 40 millió ft ezü­stbeni értékkel, eladatván , mégis az ily eszköz által beszerzendő 40 millió ftnyi ezüst­érték alapján ne lehessen 20 millió fton felül további bankjegyeket kibocsátni. Az O. D. P. előtt fődolog: a nemzeti jövedelem s az adóerő gyarapítása, mely az államhitelnek alapját is megerősíti. Már­pedig nemcsak el nem választható az ausztriai birodalom­ban az államhitel a bankhiteltől, hanem az egy­általában e fölé helyezendő. A nemzeti terményzés és jövedelem gyarapítására egyik fő megkívántatóság elegendő s jutányos tőke. S ha a banknak mostani 43 milliónyi ezüstkincse me­g 40 millióval szaporit­­tatván, 83 millióra, ellenben a bankjegyforgalom a „Lloyd“ kívánsága szerint 200 millióról csak 220-ra emeltetik, úgy a földmivelés, bányászat, ipar, s keres­kedés éltetésére csak 20 millió fordittatik, az ezüst­kincs s a bankjegy­forgalom közötti arány a mostani 1: 5 helyett, úgy fogván állani, mint 1: 2­4. Ellen­ben, ha ugyanazon ezüst szaporítás mellett a bankjegy forgalom 60 millióval öregbittetik , ezen egész nagy összeg a fenebbi nemzetgazdászati czélra fog fordít­­tathatni, s azért a bankjegyforgalom, s az ezüstkincs közötti arány igen kevéssel fog roszabbul állani, mint 1 : 3­4. Az O. D. P. a tartalékrészvények egész összegé­nek eladása helyett csak valamely kisebb részvény­összeg kibocsátását ajánlja, miután a bank tökéletes consolidálása úgy is csak az által érhető el, ha a bank megnyeri önállóságát azzal, hogy az államnál levő követelései rendre lefizettetnek legalább annyi­ra , hogy azok törzstőkéjét meg ne haladják. A­­Presser-vel sincs egy véleményben az új részvény be­fizetéseknek ezüstben leendő teljesítése iránt. Mert nemcsak, hogy a bank könnyebben s olcsóbban szerezheti meg maga a szükséges ezüstöt, nemcsak a forgalombani rekedés elkerülése végett a befizeté­sek által bejövő összegeket minél előbb újra for­galomba hozhatja, s így a papírpénzben történő be­fizetések lehető hátrányait eltávolíthatja, hanem , mi fő dolog, a befizetés ezen utóbbi módja által az ezüst árfolyamának bár csak ideiglenes emelkedése, mit­­lehetetlen hátránynak és pedig tetemesnek nem te­kinteni , meggátoltatik, kezében tartja redőzött lapos bársony süvegét, s e szín­padias öltözetben épen oly ügyetlen- mint zavartnak látszik). KERESZTÉLY GRÓF, méltóságosan. Végre, édes Julián, elérkezett a szép nap , melyen az, kit test­véremnek nevezek, kezét adja önnek. JULIÁN , mintegy önkívületben. Gróf úr . . . á­­lom-e ez, ébren vagyok-e ... én ... a marquisnő férje ! KERESZTÉLY GRÓF: Úgy van! (egy a terem­be nyíló ajtóra mutatva) s az áldás után . . . a nász­szoba . . . (JULIÁN elpirul, lesüti szemeit, az egyik karszék­hez támaszkodik s másik kezét mellére teszi.) Szivem áléi ... Istenem! hát a boldogság is elzúz súlyával! mintha lelki furdalatot éreznék, hogy ily boldog vagyok ! Mit tettem én, hogy ily boldogságot érdemeljek. KERESZTÉLY GRÓF: Mit tett ön, édesem! sze­retett egy bájoló nőt. (JULIÁN könnytelt szemekkel s kezeit elragadtatással kulcsolván.) Oh igen!... bódultán, a bálványozásig szerettem! Oh ! mindenekfelett kimondhatlan hálájával szerettem egy szegény, érdemetlen, csekély teremtésnek, ki e világon egyszerű, felszánt, becsületes szivén kívül semmivel sem bir, s kihez alászállt ... egy oly hölgy, mint a marquisnő. KERESZTÉLY GRÓF, metsző gúny hangján. Mi azt bizonyítja, hogy az őszinte s tiszta szerelem min­dig elnyeri jutalmát. JULIÁN, zavarodva : Gróf úr, csak egy dolog bánt engem : felöltöttem e gazdag ruhát, oly czimet vettem fel, mely nem illet, oly nevet, mely nem enyém; ez annyi, mint hazudni ! Hazudni ily komoly pillanatban, hazudni az ég színe előtt! KERESZTÉLY GRÓF: Még mindig kétségeskedik ön? Mily gyermek! Nem fogja-e fel, hogy a mar­quisnő , nagybátyjának az indiai patriarchának . . . (a gróf alig bírja visszafojtani nevetését, aristokra­­tai büszkesége miatt illedelmesen nem tehető, hogy ... De csitt ... Itt van már. (Belép Kornélia, D’Alfi marquisnő, Ambrosionak, házfelügyelőjének nyújtva kezét; ez méltóságosan lép­del hosszú öltönyében, s ál fejét szakálla mellét veri. A vakító szépségű marquisnő gyémántokkal van elbo­rítva ; hosszú udvari leple úszik léptei után; fejét egy kis czimeres korona fedi ötös virágzattal, melybe gyé­mántok vannak foglalva. Ambrosio, ki az indiai patri­archs szerepét játsza, az asztalhoz közeledik. A mar­quisnő egy barló pillantást vet Juliánra, s kezével int neki, hogy foglaljon helyet az övé mellett álló kar­székben­. KERESZTÉLY GRÓF, szelíden taszítva a mind­inkább zavarodó, Juliánt a karszék felé, halkkal mondja neki: Legyen nyugodt édesem, a szertartás alig fog öt perczig tartani, az indiai patriarchák egy igen gyors különös szertartás szerint adják össze a házasulandókat. (JULIÁN remegve közeledik a karszékhez, s ő is mint a marquisnő letérdel az egyik vánkosra. E szentségtörő gúnyjáték alig tart egy pár perczig , mialatt Ambrosio tetteti magát, mintha imádságot mondana, azután a tér­delő marquisnőhez s Juliánhoz közelítvén , ünnepélyes hangon igy szól hozzájuk : Giovani Kornélia, d’Alfi marquis özvegye, meg­­egyezel-e abban, hogy férjül vedd herczeg Torre- Albat, sz. Hermenegilda rend vitézét ? A MARQUISNŐ, elragadtatással. Megegyezem. AMBROSIO , Juliánhoz : Torre-Alba herczeg, megegyezel-e abban, hogy nőül vedd Giovani Kor­néliát , d’Alfi marquisnőt ? JULIÁN, felindulástól remegő hangon. Oh! . . . igen . . . megegyezem! AMBROSIO. Giovani Kornélia, fogadod-e Isten előtt, hogy híven teljesitended új férjed iránti női kötelességeidet ? A MARQUISNŐ , szilárd hangon. Fogadom! AMBROSIO. Torre-Alba herczeg , fogadod-e, hogy éltedet annak boldogságára szenteled , ki téged férjéül fogad el. JULIÁN, önkívülettel s vissza nem birva tartóz­tatni kényeit. Fogadom ! Oh ! neki szentelem, lel­kemnek , életemnek ! AMBROSIO: Az ég hallgassa meg és fogadja el eskütöket! Legyetek egyek ! (Ambrosio megfogja Julián kezét s a marquisnőébe teszi. Az ifju felindulása oly nagy, hogy majdnem el­ájul. Ambrosio újra tetteti, mintha imádkoznék, azután méltóságosan eltávozik a terem egyik ajtaján. — A marquisnő feláll, de Julián egybekulcsolt kezekkel tér­delve marad előtte; nyílt hűszívüséget sugárzó arcza bálványozást fejez ki, a felindulás elfojtja hangját, egy szót sem bír kiejteni). A MARQUISNŐ, varázshangon: Kelj fel, gyer­mek !.. . oly boldogságot köszönök neked ... hogy nekem kellene előtted térdre hullanom! (Keresztély gróf kétfelé nyitja egy szomszéd szoba ajtajának szárnyait s gúnyosan ünnepélyes képpel megy vissza Juliánhoz , ki még mind térdelve, megfogta a marquisnő kezeit s reáhajtotta homlokát.) KERESZTÉLY GRÓF: Édes Julián , keljen fel s kövessen minket, fiatal, ártatlan férj. . . (A gróf karját nyújtja a marquisnőnek s a szomszéd szobába vezeti. Julián boldogság- s szerelemittasan kö­veti őket; de a gróf, mihelyt bement a marquisnő a szobába, megfordulván , jelt ad az ifjúnak , hogy meg­álljon a küszöbön; ő engedelmeskedik; a gróf beteszi az ajtó egyik szárnyát, azután gúny- hahotára fakadva, mondja :­ — Jó éjszakát, édes Torre-Alba herczeg ... jó éjszakát, Sz. Hermenegilda rend nemes vitéze; a marquisnő legkevésbbé sem húgom, mert rég óta igen gyöngéden s igen édesen szeretjük egymást ; a ka­land tanúsága ez , valamint az éji pillangók elper­zselik szárnyaikat az égő világnál, azonképen a jegyző-irnokok , kik elég szemtelenek arra, hogy egy marquisnőt szeressenek, méltóképen bolonddá tartat­nak s csúffá tétetnek; a leczke bizonyára használni fog, s most ... jó éjszakát, édes Torre-Alba her­­czegem. A MARQUISNŐ HANGJA. Jó éjszakát, szép Hermenegilda rend vitéze ... jó éjszakát. (A szoba ajtaja bezárul, s kihallszik a marquisnő s a gróf hangos hahotája. A lesújtott Julián elsápad, tán­torog s ájultan rogyik le , elhaló hangon susogván): — Óh! atyám . . . meghalok . . . meghalok! Néhány hóval ezen eset után történtek az A­n­n­e­­c­y-t­ó környékén azon események, melyeket el fogunk beszélni; de mielőtt elbeszélésünkben tovább halad­nánk, megkisérlendjük képét adni azon tájaknak, s helyeknek, melyek ezen beszély különböző történe­­teinek rámául s színhelyül szolgálandanak- Folytatjuk. HIVATALOS. Minthogy többfelőli biztos adatok és tudósítások a hasznos háziállatok egészségi állapotáról Oláhországban hosszabb időn keresztül szakadatlanul kielégitőleg hang­zanak, annálfogva a cs. k. orsz. katonai parancsnokság Erdélyben, egy f. hó 14. Q. 767. sz. alatt kelt közlés következtében, a cs. k. törzshadorvosi igazgatóság ta­nácsára, az erdélyi cs. k. katonai és polgári kormány­nyal egyértelmileg jónak látta, a kereskedelmi forgalmi viszonyok még további lehető tekintetbevétele végett, a m. é. dec. 21-ki­r. 7326. sz. alatt kelt körlevél ál­tal a nevezett nagyfejedelemségben a szarvasmarha be­hajtására nézve öt napra határozott figyeletidőt, most negyvennyolcz (48) órai vizsgálatra, a nyers marhabő­rök és hulladékok behozatalára nézve fenálló tisztítási rendszabályok megtartása mellett leszállítani. Ezen vizsgálati időszak alatt a szarvasmarhák kü­lönösen etetés alatt és közvetlenül utána pontos figye­

Next