Pesti Napló, 1853. július (4. évfolyam, 992–1018. szám)

1853-07-02 / 993. szám

Szombat, júl 2-án 1853. negyedik évi folyam. 993 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ __ n A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH D. úrhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ ,, Egy hónapra 1 fz. 30 k. p. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sorra 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatala. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Távirati m­agánsü­rgöny­ a „PESTI NAPLÓ“­ ­ szerkesztőségéhez. Elindult BÉCS­ből julius 1-jén este 11 ér. 30 p. Érkezett PESTRE „ „ „11 ér. 38 p. Jassyból Lem­bergbe érkezett tudósítások szerint, az oroszok június 27-dikén est­e a Pruthon átkelve, a dunai fejedelemségeket megszállották. A „Lloyd“ ma esti kiadása szerint ez esemény sassyi kereskedő­házak által Párisba és Londonba azonnal telegrafi­oztatott. •KÖZSÉGI ÉLET. Budapest, jul. 1. II. Hosszas bevezetés, magyarázat, és indokolás nélkül is könnyű belátni, hogy ha a társadalmi jóllétet leginkább a polgárok szellemi fejlettsége, munkakedve­s képessége alkotják, akkor a polgári kormányzat egyik leglényegesb czélja, a birodalmi népfajoknak mindegyikét a szükséges fejlettségre s képességre felemelni. S minél komolyabb e feladás a birodalom jövő európai sorsára nézve, annál örvendetes a tüne­mény, ha a birodalmat alkotó egyes népfajok ezen igények élénk érzetével bírnak, s az ösztönt, mely e nemes indulatot támasztja, a nemzeti életben nyilvánulni igyekeznek. Mi legalább úgy vagyunk meggyőződve, hogy a magyar nemzet valamint hazája terjedelmére kö­zel harmadát, lélekszámra pedig mintegy ötödét képezi a sokfajú ausztriai birodalomnak, úgy ama tisztultabb képességre s szellemi érettségre nézve, mely a társadalmi igényekről, s állampolgári köte­lességekről korszerű felfogással bir, — kebelében aránylag a legszámosb értelmi összeget s legtöbb jóakaratot képes felmutatni minden egyéb testvér népfajok irányában. S ellentétben az egyéni értelmiség s emelkedet­­tebb lelkűség számszerinti túlsúlyával, — hazánk a polgárisultság és kultura külső ismertető jeleire nézve mindent összevéve hátrább áll a birodalom tetemes részénél, legalább annál, mely Németor­szággal határos. Annyi intelligentia, a­mennyit hazánk felmutat­hat, helyes irányban működve, minden más or­szágból ily hosszú nemzetélet folyamában paradi­csomot teremthetett volna; nálunk elszigetelt, kü­lönvált, sporadicus s többnyire elméleti irányában nyom nélkül porlódott el, legfeljebb könyvekben rakván le annyi szép észtehetség s nemes indulat meddő kincseit. Igen, mert az irány túlnyomólag a politikai eszmék tömkelegében tévelygett, vagy abstract elvek s tudományok bonczolgatásával foglalkozott, és a gyakorlati népélet szükségei közé, tán Fes­tetics és Széchenyi kivételével, soha le nem szállott; — s mivel több értéket helyezvén az egyéni gondolat és cselekvés alkotmányos függetlenségébe, mintsem a lehetőségekkel kialkudott, s a magán nézetek és tehetségek áldott, tán sokaknak ismeretlen hatá­sába , — legjobb tehetségeink is sem a gyakorlati népélet szerény körével, sem a reálismeretek fá­rasztóbb tanulásával megbarátkozni nem tudtak; dicsekhetett ugyan hazánk minden időben ér­demkoszorús hazafiakkal, rettenhetetlen hősökkel, szellemdús tudósokkal, jámbor és erényes egyházi férfiakkal, elragadó szónokokkal s mindennemű je­­es emberekkel, de gyakorlati korszerű iránynyal soha sem! Közszellem a haza eszméje, az ősök i­­­r n­e­v­e, a nemzetiség szerelm­e,alkotmányos p­rínák gyakorlása iránt mindig működött ha­zánkban élénk contestátiókban; de köz­szellem mint vállvetés s egyesült közremunkálás, mint önmegtagadó odaadás s kitűző következetes gyakorlati cselekvés a végre, hogy a haza­tett­ben, az ősök példában, a nemzetiség mi­­veltségben, alkotmányos formák a nép kö­zös jóllétében viruljanak, s azokban egy életerős nemzet biztos jövője verhiessen erős gyö­keret , m­ily közszellem, melly tettekben és nem szavakban nyilvánúl, —"ezelőtt nem létezett, úgy jártunk, mint ama cosmopoliták, kik az egész világ boldogitásáról okoskodva mindig, a haza fogalmát szűknek tartják embertársaik jóllétére. — Mi ugyan folyvást a hazáról szó­­n­okol­tunk, de vajmi keveset tettünk érette. S ama világpolgárok csakugyan nem egészen mél­tatlan szólottak meg bennünket, mert hazánk za­jos szerelme közepett a puszta sivatagot, a nem­zet hátramaradását, a nép együgyű szegénységét, a mezei ipar fejletlenségét, s annyi isten áldásá­nak meddőségét észre sem vettük. Lángoló honszeretet, tömérdek észtehetség, s mindennemű anyagbőség közepett az ország föl nem virágozott, mert —­akoreszmék gya­korlati kivitelével­ foglalkozó köz­ségi élet nem létezett. B­é­c­s, jun. 30. (?) Tegnap óta tudjuk, hogy nyár van­ az idő , mely egészen úgy, mint a keleti ügy, majd derű- majd ismét borúra fordult, végre (s remélni akarjuk, hogy e tekintetben is a keleti ügyhez fog hasonlítani) állandóan derült arczet öltött, s az ez idén hallatlan esemény ta­núivá tett, hogy i. i. 48 óra alatt egyszer sem esett az eső, szerencsére tegnap még ünnep is volt, s igy Bécs­nek két harmada a várost, elhagyta, hogy a szabad ter­mészetben élvezze a gyönyörű napot. A schönbrunni kertben, mely roppant kiterjedésű, a szó valódi értel­mében tolongás volt , este felé igazi processiók mozog­tak a város felé, melynek szűk utczáiban csak lassan - lassan foszlott szét az óriási csomag. A schönbrunni kert egyébiránt megérdemli, hogy annyira látogatják , a kert nemcsak pompás a maga nemében, hanem ezen­kívül hűvös fasorai közt rendesen vagy magával . Felsé­gével vagy ennek magas rokonaival, vagy más előkelő s kiváló személyiségekkel találkozhatni, hetenkint há­romszor az itteni katonai zenekarok remek játéka mulat­tatja a sétálókat. De a­mily látogatott ez idén Schönbrunn és ennek környéke, szinte oly elhagyott Baden, mely egykori fé­nyét keresve, hiába kérdi kevés híveitől, hol „késik az éji homályban ?“ Az élet ott oly feszes és unalmas, hogy a valamivel életundorabb része a közönségnek las­­san kint egészen elszökik a bécsieknek ezen egykor oly kedves mulatóhelyétől, s mind a kellemes Vöslau felé vonulnak; csak az öreg Saphir, mint a régi jókedv enyészhetlen személyisitője, ott ül még ,Moriz-Ruhr nevű villájában, melyet Baden közelében számára építettek s el-elolvasgatja naponkint a híveknek sorait, s azt látja, szét a népnevelőkön — az iskolatanitókon, s hányat fogunk köztök találni, ki tanitóképezdében, nem mon­dom , hogy megfordult volna, hanem csak azt is tudná: mire való az a tanitóképezde? hányat fogunk köztök találni, ki olvasni s írni tudásnál tovább képezve ö­n­­raagát, a valódi tudományosságról csak parányi fogalma is volna? ! ? Népnevelőnek lenni magasztos— de nehéz hivatás! Neki nem elég csak tudni az előadandó tan­tárgyakat . . . hanem képességgel is kell birnia — azo­kat növendékeivel értelmesen sajátíttatni, azok fogé­kony lelkébe mintegy általképzeni. Erre születni kell, s kit hajlama nem vonz a tanu­di pályához, abból jó tanító soha sem leend. S hányadik az, ki hajlamát követve, lelke intő szózatának engedelmeskedve működik a ta­nítói pályán ? A tanítók nagy része nem lelke sugalmát követve lép föl a nevelés dicső pályájára, hanem az ön­­fentartás szükségességéből — mert nem lát más utat, mélyen haladva életét biztosíthatná. S lehet-e ott sikert várni, hol hiányzik a hajlam-ösztönszerű vonattatás el­követni mindent a sikerre vezető működés terén ? s le­het-e főleg ott, hol nemcsak a hajlam, hanem még a te­hetség is hiányzik ? ! ? Alapos népneveléshez jó népta­nítók kellenek, oly tanitók, kik nemcsak képesek tudo­mányos fölemelkedettségök — hanem készek is benső hajlamuk segéderejével elvezérleni növendékeiket a czélhoz, hova elvezérleni hivatva vannak. Ily nevelőkre azonban csak úgy számíthatunk, ha a tanitók jelenlegi tekintélytelen — alásülyedt helyz­­ekből kiemeltetnek, a köznépi önkény nyomasztva uralgó hatalma alól fölza­­badittatnak , s az önképzésre fordított tetemes költeke­zést s fáradozást megjutalmazó fizetéssel láttatnak el ; oly fizetéssel, mi lehetővé teszi, hogy egyedül a nevelés szent ügyének éljenek, s az élet­föntartás számüz­etlen gondja figyelmök s működési erejök egy részét e térről más térre ne sodorja. — Hiszszü­k, hogy a népnevelés rendezésének nagy munkája megkezdésekor, a tanítók sorsának javítása nem kerülőn­­i ki a magas kormány figyelmét, s elnyerendik a zálást, mit hogy elnyerje­nek — hivatásuk méltósága, az állam jóllétéről jelen­tékeny befolyása igényli. A tanitói fizetés csekélysége okozá azt is, hogy mint Somogy — úgy Veszprém és Zala sok helységeiben is a jegyzői hivatal a tanítóival egybeköttetett, s a kettő egybekötése által lehetősíttetett oly fizetés adása— mi­ből a tanító ha tisztességesen nem élhetett is , legalább életét nagy nehezen tengetheté. A jegyzői hivatal ez összekapcsolás időszakában még nem volt annyira ter­helve foglalkozással, mint jelenleg. Most a jegyzőnek van annyi teendője, hogyha teendőinek léle­kismeretesen eleget akar tenni, minden ideje szükségeltetik. S kérdem: hogy tehet eleget népnevelői kötelességének az, kinek vál­­laira a jegyzőség súlyos terhe nehezül? s hogy viselheti a jegyzőséget az, ki a növelésre szükségelt időt növendékei képezésére szenteli? Hisszük, hogy e körülmény nem kerülendi ki a magas kormány figyelmét, s miután a falusi jegyzőségek rendezése különben is szőnyegre van már hozva, intézkedni fog, hogy a jegyzői s tanítói — külön külön is egy ember idejét s alaposságát igénylő — állo­mások egymástól mielébb elkülönítessenek, s ez által eleje vetessék oly lehetőségeknek — mely szerint egy tanító csak azért, hogy mint jegyző a terjedelmes kör­leveleket betűről betűre le nem irá — egyházától meg­válni kényszeritetett. Szükséges kellék népneveléshez az is, hogy az isko­lai épületek czélszerűen szerveztessenek, tágasak — vi­lágosak legyenek, s ha csak lehet — az építendő oskola helyéül magasan fekvő — tiszta levegőjű hely jelöltes­sék ki. Az állam jövője az uj nemzedékben — a gyer­mekekben van. A mily mértékben fejlesztetik ezekben az értelmi s erkölcsi erő, oly mértékben kell fejlesztetni az anyagi erőnek is. A kül-­s belerőnek, testi s lelki hatalomsúlynak egyenlő arányban kell növekedni. S hányadik iskola építési modora felel meg azon kivánal­maknak, mik a gyermekek egészsége — testi erejök kellő fejlesztése tekintetében nélkülözhetlenek ?! ? A falusi iskolák nagy része inkább mélyedéses — mint dombos helyen van, s a szél által nem járt helyen ösz­­szeszorult bü­zh­ödt levegő mily kártékony hatású , mu­tatja a sárgaság, mely a gyermekek arczán életükr helyett elterül, — s szomorúan igazolja gyakran a halálozás, mely — főleg kedvezőtlen időjárás alkal­mával a gyermekek nagy részét elsodorja! Milyen a b. füredi iskola ? .... milyen a tanitói lak ?... Esős s fa- EGY MAGYAR NÁDOR Regény Irta JÓKAI MÓR. I. Két különcz 1822-ből. Folytatás. *) így halad végig a zimankós éjben a bizarr csoport, tü­szkölő paripáival, sziporkázó fáklyáival a sík vízúton keresztül a Törikszabad csárda felé, mely nagy tetejé­vel úgy tűnik elő egy távol dombon , mint valami vár, megnagyítva az éji látás csalódásától. Odaérve, meghagyatott az egyik hajdúnak, hogy verje fel a kocsmárost és beszéljen vele per kend. ír A­kik ismerik a magyar nyelvet, tudni fogják, hogy * ez a „kend“ szó, nem fejez ki valami hízelgő megszó­­lítást és hogy azt nemes embernek mondani , még ha kocsmáros is, valóságos injuria. Már pedig nemes Bús Péter uram híres volt arról, hogy nála nem sokat kellett instálni egy kis goromba­ságért , és semmit sem lehetett olyan könnyen kapni tőle , mint összeszidást, egy görbe nézés elég volt, hogy az emberbe belekössön, s ha valakinek a képe nem tet­*_) Lítd P. N. 993-dik számát, szett neki, vagy okoskodni próbált az ellen, a­mit ő mondott, avagy megszólítás közben elmúlasztá őt nagy uramnak czímezni , annak úgy kitette a szűrét, mintha benn sem lett volna; azt a merényt pedig ,hogy őt „hallja kend“nek szólítsa valaki, csupán egyszer merte megpróbálni két jó futó pataki diák, azok is annak köszönték, hogy elbújtak a sásban, megszabadulásokat, mert utánok indult lóháton, s meg akarta őket vasvil­­lázni. Tehát e­z­t a derék urat kelté fel ilyen szavakkal egy hajdú, pogány dörömbözést raivelvén az ablakán : — Keljen fel kend szaporán kocsmáros, — jöjjön kend ki gyorsan, — és szolgáljon kend izibe ! — Bús Pétert mintha kiöntötték volna e szóra az ágyá­ból, kiugrott, kapta a fokosát, s veszettségében az al­­máriomba ment be a konyha ajtó helyett. A­mint azonban kitekintő az ablakon , s meglátta azt a sok fényes cselédet, kik egészen bevilágiták a házat fáklyáikkal, mingyárt megtudta, kivel van dolga? Ész­revette, hogy őt boszontani akarják a mulatságból s föltette magában, hogy csak azért sem fog boszankodni. Mingyárt szépen felakasztotta a szegre a fokost, fejébe nyomta báránybőr süvegét, s bundáját vállára kanyaritva, kilépett az udvarra. Az érkezett vendégek már akkor mind a tornáczon voltak ; középen, testőreitől körülvéve maga a nagysá­gos ur, hosszú térdig érő nagy aranygombos attilában, testének terjedelme miatt fejét kissé hátra tartva, s egy nagy aranyfejű spanyolnádi botra támaszkodva. Most tűnt még csak ki, hogy mily rosszul illik arczához e gúnyos, kötekedő kifejezés, mely egészen kiforgatta azt joviális vonásaiból. — Jöjjön közelebb kend, kiálta a kocsmárosra, erő­­tetett, felcsapott hangon. Nyisson kend nekünk szobá­kat, és készítsen vendégséget, bort nekünk, tokajit és ménesit , fáczánhúst, árticsókát, meg rákfarkat. A kocsmáros levette nagy alázatosan a süvegét és kezébe fogta s nagy csendes hideg vérrel viszonza. — Isti­n hozta a nagyságos urat nálunk; mindennel szolgálok, a mit csak parancsolt, csupán csak azért kell engedelmet kérnem, hogy tokaji és ménesi borom nincs, a fáczánjaim még nem híztak meg, a rákok pe­­dig, a mint tetszik látni mind bele fúltak a nagy­ vízbe, ha csak ezt a tizenkét rákot itt konyhámra nem adja nagyságod. Ez ezélzás volt a hajdúk skarlát montúrjára s az öt­let azonnal félrevitte a nagy úr figyelmét. Tetszett neki, hogy a kocsmáros csak úgy komázik vele. Ezt nem várta és még jobban mulattató. A czigánybohócz e közben előtolta fekete pofáját, mely vetekedett akármelyik szerecsennel s két sor fehér fogát a kocsmárosra villantva, ujjain kezdé el szám­lálni, hogy neki meg mi kell ? — Nem kell egyéb, mint egy tál kanári madártojás. Szoptatós őznek a vaja, meg a kecsege parczogójából főzött kocsonya; soha sem élek egyébbel. — Kár az ilyen úri gyomorba, szólt Bús Péter, szol­gálok inkább egy kis czigány pecsenyével. — De már azt kikérem, kiálta a bohócz, az nekem atyámfia, azt nem szabad megsütni. A nagy úr kaczagni kezdett ez ízetlen tréfákon ; neki az ilyenekben telt mulatsága s hogy a kocsmáros el­találta a kedvét, egészen megváltozott iránta való szándéka. — Hát mit tud rend adni a vendégeinek ? folytató a vitatkozást. — Mindent biz én nagyságos uram ; csakhogy a mim volt, az elfogyott, a mim pedig lesz, az messze van, a mim pedig volna, az nincs. A nagy úrnak annyira megtetszett a körülírása a semminek, hogy hahotára fakadt rajta s kívánta meg­­örökitetni. — Hol van Gyárfás? Hol kattog a poéta? kiálta összevissza, pedig ott állt mellette a jámbor, hátul összetett kezekkel, sovány száraz, bőrré vált orczával kedvetlenül szemlélve az egész mulatságot. Frissen Gyárfás is ide! mondjon kend verset erre a csárdára, hol az emberek nem kapnak enni. Gyárfás úr lehúzá szemöldökét, száját feltolta az óráig, b­újjá hegyével megbökve homlokát, extempore kiugratá a distichont : „Enni ha nem hoztál ide, állhat előtted üres tál. Böjt vagyon itten örök, nem megy el itt a török.“

Next