Pesti Napló, 1853. augusztus (4. évfolyam, 1019–1042. szám)

1853-08-03 / 1020. szám

1853. negyedik évi folyam.* ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánkü­ldve: Pesten házhozhordva : Évnegyedre 5 fr. — kr. p. _ Félévre 10 „ _ „ Félévre . 8_„ \‡ A havi előfizetés , mint­ a Évnegyedre 4 „ — „ ,. számonkinti eladás is Egy hónapra 1 fr. 30 k. p­megszűnt. 1030 PETI NAPLÓ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ , anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda : Uri-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, aug. 3-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sorra 4 pgő kraj­cárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ kéthónapos (august septemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 3 for. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 tor. 40 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szegletén.­­ DÉLMAGYAR KALÁSZOK, Temesvár, jul. 30. A gyáripar állapotáról e lapokban több ízben ismertetőleg szóltunk, azért mellőzzük a temes­vári kamara jelentésében előfordult nézeteket, me­lyek úgy sem térnek el akkori közleményeinktől, és említsük csak azt, hogy ezen intézet is óhajtja, miszerint viszonyainkba illő, és a szerezhető nyers­anyag mértéke szerint gyárak állíttassanak a Bán-Áttérőleg az ipar állapotjára, legelsőbb az épí­­­tészetről történik bővebb említés. Az építő­anyag drágasága, és a munkások ritkasága példátlan ma­­­gasságra szöktette az építkezés árát. Az ízlés nem igen tett haladást ez iparban. Van ugyan elég építő, ki a feltanodákat megjárta, és utazás köz­ben épületeket látott, hanem az ösztön mégis hi­­­ányzik a jobbat utánozni. Rendesen kaszárnya-sty­­lusban épülnek nálunk a házak, azaz négy egy­szerű falon keresztül az ablakok helyett négyszegű lyukak töretnek ki. Az építési kedv megszorítva van azon rendszabályok által, melyeket a várerő­­ditési igazgatóság katonai érdekekből tesz. Az épü­letanyag felette drága, úgy hogy Temesvárott a hely­színére állítva 1000 tégla 18 ft 30 krba fő, más­utt 23—24 pengő forintig felszáll az áruk. Igaz, hogy a téglakészítés a kamara kerületében gyermekded állapotban van. Az egész kezelés sza­bad ég alatt történik, épített kemenc­ék, szárító színek és hasonlók nem léteznek; innét van, hogy nem ritkán egy jó nyári eső több napi munkát megsemmisít. Temesvár mellett a téglakészítés kü­lönösen még azért is nehézséggel jár, mert a föld, melyen ezek készítetnek, városi tulajdon, csak egy esztendőre adatik haszonbérbe, és így senkit­­nem ösztönöz ily bizonytalan birtokon derekabb házak felállítására. Másrészt a téglaanyagot szolgáló föld az egész város körül keresztül van turkálva, és már kevés év múlva használhatón lesz. A föld ezen megrongálása még azon időből ered, midőn a várerősség építésére kívánt téglákat ezen gödrök­ből vett anyagból égették, vagy midőn homok ása­­tott ki, Temesvár utczáinak, és a vidékről odave­zető országutaknak kövezésére. Dicsérőleg szól a kamara a kalaposok és fésű­­készítőkről, kiknek készítményei oly haladást ta­núsítanak, hogy azon kalmárok, kik eddig ilynemű iparczikkeket Bécsből vagy Pestről hozattak ela­dásra, most már nyereségesnek nem tartják többé ezen iparosokkal versenyezni. Az asztalosok ké­szítményeit elég ügyeseknek és tartósaknak tartja a kamara, de a finomabb ízlést ki nem elégítőknek. Kivételként azonban itt is találhatni oly bútort, hogy méltó lenne bár­mely birodalmi székváros iparkiállításába küldetni. A mészárosok azt pana­szolták, hogy csekélyebb becsű marha jön most fogyasztásba, mióta a pálinkaégetésre vetett adó a földmivelőt visszatartja ezen iparától. Ezáltal a marhahizlalás is csökkent. Közös pamuzok to­vább a vargákkal, hogy tinók, tehenek stb. na­gyon fiatalon levágatnak, mi által oly gyenge bőrt lehet csak az állatokról nyerni, mely az utóbbi ipar hírét emelni épen nem alkalmas. Az egész kamarakerületben a tinók már 5—12 nap alatt leöletnek — a­mi nemcsak káros gazdászati, de egészségi szempontból is. Cserz és gubacs az alsó­bánsági vidékekből jó, ha kedvező esztendő volt, ellenben felső Magyarországból kell hozatni e szük­séges anyagot, még pedig igen drágán a közleke­dés nehézsége miatt. A rajna-vidékek bővelked­nek cserzőanyaggal nem más okból, mint okszerű szabályaik miatt, melyeket a csertölgyek vagy ha­sonló fák vágásánál követnek. Fájdalom, eddig a szép bőrök rendesen csak Bécsből, Prágából, Ham­burgból, Mainzból hozatnak, és az ember nem is gondolná, hogy ezen ipar a magyarok szorgalma és ügyessége által oly híressé tétetett, hogy Né­met- és Francziaország magyar bőrnek nevezte, a mit honbeli készítményeink szerint utánozott, hogy Nürnberg utczái mai napig is viselik homlokán emlékét ezen kitűnő iparunknak, és hogy ebbeli elsőségünk Európa-szerte elismertetett. A kézművességek említése tágabb érdeket nem gerjesztvén, mi is a kamara nézetével egyetértünk, midőn évi jelentésében mondja, hogy az ipar ime kerületben 1853 évben épen semmi haladást nem tett. Az építő osztályok kivételével a jövedelem­­szerzés különben mindenütt igen langy volt. Se­hol a panasz anyagi szükségről általánosabb és egyhangúbb nem volt, mint épen az iparosok közt. Minden körülmények arra egyesültek, ezen állapo­tot létrehozni. Magas munkabérek, drága nyers­anyag, a fogyasztók financiális kimerültsége, üzleti tőke hiánya, és a magas kamatláb felvett kölcsö­nökért. A takarékpénztárak azon egyetlen intézetek, hol a pénzbeli szükségek néha orvoslást találnak. Más­nemű banküzletek nyilvánosan nem léteznek, és maguk a takarékpénztárak is elegendő számmal még életre nem jöttek ; miután a temesvárin kívül, csak még Baján és Nagybecskereken egyegy mű­ködik, az utóbbi kettő aránylag igen szűk körben. A pénzt szükséglő iparos tehát, ha a sors hypo­­thekával meg nem áldotta, a kamara kerületben sokkal nagyobb szorultságban van, mint üzlettár­sai más tartományokban. Az általánosan érzett rész­forgalom hatása az iparosok egy része által az iparjogok gyakori osz­togatásának tulajdoníttatik , és ime rész a ezéhek által támogattatik. Azonban a kamara minden oly követelést, mely a megszerzett polgári ismeretek gyakorolhatásának megszorítását czélozta, minded­dig visszautasított, és jövendőre is ezen elvét kö­vetkezetesen valósítván, nem kételkedik az ipar­nak nagyobb szolgálatot tenni, mintha amaz úgy­nevezett, már minden mivelt országban félrevetett védelmi szabályokat a porból ismét kiszemelné. London, július 26. A City tanácsvéneinek sorából egy évre válasz­tatni szökött londoni lordmayor, hogy kiérdemelje czi­­mét, (melyre itt mindenki büszke, de melyet főleg a londoni majorok bálványoznak, mert többnyire műhely, vágószékből stb., miután t. i. abban meggazdagodtak, jutnak a szép czimhez, s a világváros elnöki székére), versenyre kel elődeivel két dologban: pazarfényü szék­foglalási ünnepély rendezésében, s a volt s leendő társ­­felek az aldermeneknek , valamint az ország notabilitá­­sai, s a kormánynak több izbeni busás­ költségű meg­­lakomáztatásában. — E lakomákban a gazda, a logal­­ton­t után rendesen poharat emel a kormányra, ennek elnöke s kitűnőbb tagjaira, a lordok s községek házára, a gyarmatokra, a diplomatiai testületre stb. s felelnek e felköszöntésekre a kormány nevében az elnök, a lor­dok s alsóház nevében a minisztérium azon tagjai, kik az illető házak kormányszónokai, a gyarmatok stb. ne­vében pedig az illető­ miniszterek , diplomaták s igy to­vább. E toastfeleletek politikai jelentékenységgel bír­nak leggyakrabban, a mansion-hous­e vendégséget választván a­ miniszterek oly közügyek megérintésére, melyek parliamentbeni bővebb kimagyarázása vagy szőnyegre hozása, csak idő­s körülmények folytán le­­hetend tanácsossá. — Ily mansion-hous-i nyilatkozatot tevének múlt szombaton, a kitüntetés évi pályáját most futó lordmayor vendégségén : Aberdeen , Russell, P.Ja­merston s Granville lordok, valamint Newcastle her­­czeg , Walewsky gr. franczia követ, és — lord Dudley Stuart, a „hebegés nélkül hebegő szónok“ mint­­ lor­dot a Punch elnevezé. *) Miután a szombati lakoma toastjainak jelesleteit, önök már soraim vétele előtt ol­vasni fogják, a Times után, — én azoknak csak jegy­zetekkel! kísérésére kérek ezúttal engedelmet. A kormányelnöknek beszéde kitörő helyesléssel fo­gadtatott , mi természetes, mert hiszen Aberdeen lord Peel tanítványa, s a freetrade tanárnak nagy zászlósa, m­ely­ekbe főleg a city fülig szerelmes. De midőn a ka­binetfőnök a nagy napi kérdésre tért át, s a feszülten figyelőknek elmondá, hogy a jelen kormánynak politikája s politikájának lényege béke;d e nyilatkozatra az „élje­nek“ mellett „halljuk“ is hangzott. S ez sokat s azt jelenti, hogy a londoni kereskedők s bankárok, bár­mennyire bál­ványuk is különben a béke , mint Mammonnak hitves felesége, de azért még­sem szeretnek oly békét, mely a nemzeti tekintély csorbulásának árán vásároltatik. „Im­­ jegyzék meg tréfásan, —­a jó Aberdeennek, még a city zsákok sem helyeselnek mindent.“ — E hangu­latot még inkább kitüntető az erős helyeslés, m­elylyel Walewsky gróf franczia követnek hason nyilatkozata fogadtatott. Miért? mert a követ napóleoni békét értett, a nemzeti becsülettel összeillesztési nehéz kísérletek nélkül is megtérőt, minő a franczia státushatalom jelen keleti politikájában nyilvánul. S csak az ekként értel­mezett békéről mondható el a császár: l’erapire c’est la paix. Még egy jelenetét színezem ki a mansion hous-i ven­dégségnek. Midőn Aberdeen lord a béke vagy háború nagy kérdését érintő toast válaszában, állításai s hite támogatásául a franczia követre hivatkozék , ki is bók­kal s mindjárt utána azon nyilatkozattal felelt, hogy a két kormány közti egyetértés a béke biztosításául te­kinthető jelenre­s jövőre, s hogy ez egyetértés alapján hiszi, miszerint nemsokára tények fogják a béke remé­nyeit igazolni. Miután a parl­ament mind a két há­­zában több ízben elmondatott ugyan, hogy az angol s franczia kormányok közös érdekből közös czélra törek­szenek keleten , de miután ily nyilatkozat maga Aber­deen lord által nem tétetett eddig, ennél fogva a minisz­terelnök, ki pár hónap előtt azon megjegyzést teve Brunow bárónak, hogy az angol s jelen franczia státus­hatalom közti bensőbb egyetértés lehetetlen , ezzel el­lenkező bevallása , mint e tekintetben első , fontosság­gal bir. Súlyt lát ebben a Morning Chronicle is, mert ve­­zérczikket szentel Aberdeen lord, s Walewsky gr. pohár­köszöntésének , s mestere után, a közbéke szilárdításá­nak lehetségét, a két kormány közti összesimulást le­hetővé tett napóleoni politikában keresi, mint a mely Úgymond, bátorság, állandóság, hűség s Anglia iránti erős bizalom jellemét viseli. „Tartozunk ez elismerés­sel , — így szól tovább a vezérczikk — főleg mi, kik a császárnak korábbi köztetteit, a most is csak keményen kárhoztathatókat, szigorú birákként sujtók.“ Hozzá tehette volna e lap: „s kik keleti politikáját is , ha nem is mindig vezér- de oldalczikkeinkben s párisi levele­zéseinkben szüntelenül s még tegnap is gyanusítgatok.“ Új-Lord Dudley Stuart hebegő beszédorgánummal bír, s ennek daczára gyakran él e kifejezéssel , habozás nélkül mondom. A mansion-housi vendégség­e szerint, a peeliták Napo­leon császárrali kibékülésének kis ünnepéül vehető. S ha a miniszterelnöknek az egyetértést illető nyilatko­zata csak demonstrációnak czéloztaték is,­­ hatás nél­kül semmi esetre sem ranradand. A mai Times s Morning Advertiser is tárgyalják Pal­­merston lord toast-i beszédjét, de természetesen ennek csak azon pontjait emelik ki, melyekben a miniszter a belügyekről értekezik. A keleti kérdésben különben még mindig szélcsend uralkodik; reményekben bővelkedünk, de tény- s való­val még nem birunk. A német sajtó híreit viszhangzó angol lapoknak h­itek nagy ; a franczia hirlapvélemény­­nyel járóknak ellenben jelszavuk : várj még, várj s az­tán ítélj. Kivétel mégis e szabály alól, a különben fran­­czia színeket viselő Morning Post, mely eddig hadi tá­rogatót fújt, s ma egyszerre a legbiztosabb hangon szól a békéről, s azt mondja, hogy „az angol-franczia jegyzék alapján erősen folynak a negotiatiók,melyek szék­helye s központja Bécs. Bizton várhatjuk , hogy pár napok múlva a viszályos ügyeknek határzott békére fordultát fogjuk hallani; s ha mégis, — mi majdnem lehetetlen, — a czárba fektetett várakozásunkban csa­lódnánk, úgy a háború tovább nem fog kerültetni.“ E czikk a franczia követ szombati beszédének viszhangja. A Morning Advertiser holnapra várja a döntő tudó­sítást. Pétervárról, és — az egyezkedési tételek el nem fogadása esetében — Aberdeen lordnak azonnali lemon­dását. A többi lapok, ma kisebb- nagyobb részben ag­galmi hangulatúak. Attól tartanak t. i. nehogy egy erő­szakos zendülés Konstantinápolyban keresztet vonjon a diplomatia számvetésein. B­é­c­s, aug. 1. (?) A­mit a minap az itteni elfogatások okára nézve írtam, azt külföldi lapok is megerősítik. Mióta látták, hogy e tárgyról általában beszélni szabad, az eddigelé oly hallgatag levelezők egyszerre sok igen érdekes rész­letet tudnak -e tárgyra nézve, így p. o. a drezdai hírlap­nak egyebek közt a következőket írják : „A­mi az elfo­­gatásokat illeti, az általok érintett személyek szándéka bizonyos ész vallásnak alapítására volt irányozva, mely­nek főelvét minden positivnak tagadása — az egyház­ban úgy mint az államban — képezte volna. Ezen felfo­gást, mely egyszersmind a német katholicismusnak is alapját teszi, am a szövetkezés még tágasabbra terjesz­tette ki. A sajnálandó tévedők többnyire fiatal emberek, kiknek kedélyében a forradalmi korszak elvei mély gyö­keret vertek. Az elfogottaknak (számok hallomás sze­rint csak hat) szülői tekintélyes és leyális családokhoz tartoznak. (A levelező itt néhány nevet is idéz, melyet azonban, mint igen kétséges adatot, nem ismétlünk). A fókamrajószágban elfogottak hasonló bűnös „‘czélra törekedtek , még pedig túlnyomólag vallási iránnyal. A dlubb még a kamrajószágon túl egész Stajerhonig ter­jedt stb.“ Emlékeztetünk itt egyszersmind arra is, hogy a német katholicismusnak épen ama vidéken, nevezete­sen Stajerhon határain legtartósabb élete volt s hogy oly időben, midőn péld­a Bécsben a német katholicis­musnak már a neve sem hallatszott, annak „Urchristen­­thum“ czimű közlönye Stiria fővárosában még mindig megjelent. Egyébiránt egy túlingerült kornak mindezen beteges kinövései legalább a nép nagy többségénél ré­gen túlélték magukat s a siker, melyre egyesek ilyféle tervekkel számolhatnak , fáradságukkal s a vele össze­kötött veszélylyel semmi arányban nem áll. Említetlenül nem hagyhatjuk — mivel tény — hogy mióta ezen ese­mény a hírlapok által némileg felderitetett, a közag­godalom szétoszlott s az egész tárgynak sokkal keve­sebb fontosságot tulajdonítanak, mint az előtt.­­ Ez a sajtó üdvös hatása ; köszönet a kormánynak , hogy, e hatást elismerve , a hozzá legközelebb álló közlöny volt az első, mely a titokteljes ügyre némi világosságot ter­jes­ztett. A török ügy sem nem halad, sem hátra nem megy ; a hí­rlapok a tényeket registrálják, a közönség meg nem hiszi ? Azon állítólagos conferentiákra nézve, melyek Bécsben tartatni fognának , további híreink nincsenek , ámbár ama közlemény, mint utólagosan meggyőződtem, oly forrásból ered , mely legalább azt teszi kétségtelen­né, hogy ebbeli indítvány csakugyan előterjesztetett. A „Berlini Zeit.“ azt hiszi, hogy a legnagyobb veszély, nem a nyugati hatalmak maguktartásában, hanem az a török párt fanatismusában keresendő, s minthogy ez m. EGY MAGYAR NABOB Chataquéla. (Folytatás. *)­ Miként előre mondok : lesz tréfa és anecdota ez robatai productioról a j­obb körökben elég. A fiatal óriások clubbjában az a boldogabb, a­ki szebb­­et tud ez esetre készíteni. Ha ők is jelen lettek Ina, akkor hősi tett volna e munka, de így csak badi­­ge, a­min nevetni kell. Chataquéla tettét százféle toldással és megfordításs­l adták elő, csak azt nem bírták kitudni, hogy ki volt ön ismeretlen hős, a­ki segített neki benne? Hát épen nős abban az emberben hiúság, hogy nem siet magát­­fedezni valami újságíró előtt? vagy ha a jobb ké­bből való, hogy nem dicsekszik vele ? Ha közember m­iért nem siet jutalmát elvenni a kormánytól, ha főúr, Jataquélától ? Az ismeretlen azonban nem jött elő. Egy délben legjobban folyt a tréfa és elménetség e­­gy fölött, ezúttal Abellino vitte a szót az erkély­te­­mben, jelen voltak a szokott ismerősök, lord Burling­­i, Rudolf, Iván herczeg, Debry marquis, Fennimore és többi. *) Lásd Pesti Napló 1019-dik számát. — Nyomon vagyok uraim, szólt Abellino. Psycholo­­gicus adataim vannak, hogy az ismeretlen Salamander a nemesi körökből való. — Halljuk az adatokat! Kiáltanak többen. — Tehát a midőn Chataquéla azt az ajánlatot téve a nép között, hogy ezer aranyat fog kapni, ki őt a tűz közé fogja követni , senki meg sem mozdult , ekkor azt kiáltá : „egy csókot azon férfinak, ki velem jő!“ és rög­tön akadt vállalkozó. Hát nem közölünk valót je­lent ez ? — Hihihi! baczaga az alispánfi, kinek igen jó szo­kása volt másnak rész­életeit megnevezni. Hát azu­tán megkapta e a csókot ? — Hagyjon ön beszélni monsieur­ szélt neheztelő lenézéssel Abellino, ki igen jól tudta, hogy Magyarorszá­gon nem híják az alispánokat excellentiás uraknak, s e miatt nagyon sértette , hogy egy ilyennek a fia belevág a szavába. — Tehát, — folytatá magához térve, — a monda szerint a mi bennőnk az ismeretlen férfiúnak nagyobb hitelesség kedvéért ott a tűz közepett a nép szeme lát­tára szolgáltatá ki a kitűzött csókot. Általános kaczaj, melyben csak Rudolf nem vesz részt, ez alatt valami angol lapot olvasva. — E némbernek nagy kedve lehet a tűzben csóko­­lózni, jegyző meg Iván h­erczeg. — Hogy ne; szólt a megjavithatlan alispánfi, ki azt hivé, hogy ezúttal Iván herczegnek valami újat mond­hat, ki mint afféle muszka, ezt bajosan tudhatja. — Hisz az indus nők magukat férjeik holttestével együtt égetik meg, s az nekik gyönyörűség. — Alig hiszem, hogy Chataquéla volt és leendő fér­jei valamelyikét ebben a dicsőségben részesítse; szólt nevetve Abellino, és a többbi is nevetett utána mind. Erre a szára felkelt Rudolf a helyéből, hol eddig ült, s odalépett a kaczagó társaság közé. Szép halavány arczán e pillanatban oly nyomasztó kifejezése ült az életunalomnak , boszúságnak , ember­­gyűlöletnek és megvetésnek, hogy a­kik ránéztek, ön­kénytelen elhagyták a ka­rzajt. Tekintete különösen Karpathi felé volt fordulva. Alig lehetne bizarrabb csoportozatot festeni, mint e két arczát így egymással szemközt tekintve. Egy­felől a könnyelmű , oktalan gőg büszke nevető arcza, kihivő gúnyoló vonásaival, — másfelől az éles tekintetű meg­vető szoborszerű arcz, hideg, keserű mosolyával, mely amazt visszatorolni látszik. E két ember arczából azt olvashatná le egy phyatognom, hogy ezek valaha keserű ellenségei lesznek egymásnak. — Fogadjunk, uram, hogy a mit ön mondott, az nem igaz .... szólt Rudolf, könnyeden odavetve a szót Karpathihoz. — Hogyan, kérdék többen, elcsodálkozva Rudolf szokatlan magaviseletén. — Fogadjon ön, szólt Rudolf, merően Karpathi szemeibe nézve, hogy ez a kérdéses nő képes magát férje halála esetén megölni. — Ah­­a , ez furcsa fogadás. Ismertessen meg ön a módjával. Az idő nagy különbség, mert főkérdés az, hogy Chataquéla még akkor fiatal legyen. —Ajánlatom rövid és gyorsan végbemehet. Én el­veszem nőül ezt az asszonyt; ez az első. Azután gondom lesz rá, hogy hirtelen meghaljak: ez a második. Chata­quéla utánam fog halni, ez a harmadik, és akkor ön kötelezve van, magát tetszése szerinti módon kivégezni. Ez a negyedik. — Ah ez bolondság ! kiálta fel Iván, ti oly könnyen beszéltek két nemes ember életéről, mintha két tekebírót kellene választva kiütni. — Ez pompás tréfa ! állitá a lord. Igen sajnálom, hogy nem tőlem származik, vagy hogy Rudolf nem an­gol. Egyébiránt én hiszem, hogy ő megfogja szavát tartani. Abellino kaczagott, mint szoktak azok , kik megijed­tek a komoly szótól. Hinni vagy fogadni uram ! szólt hideg arczc­al Rudolf, kezét nyújtva elé. — Mit hinni ? — Azt, hogy Chataquéla meg tud halni férje után, vagy fogadni — fejet lejért! — Áll a fogadás ! kiálta Abellino kaczagva, s meg­­ragadá az elényujtott kezet. — Nemesi szóval monda Rudol.

Next