Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)

1853-11-01 / 1094. szám

iák. Mindnyájan gőzgépekkel foglalkoznak oly hajók szá­­­mára, melyek nagyságra nézve a„Napoleon“t fölülmúlják. A Lorientben egy óriási hadigőzöst építenek, melynek neve , ,Bretagne“, s 18 hónap alatt kész leend. Mi a francziák császárának londoni látogatássát illeti, az a frankfurti újság szerint positív alappal bír. Nemsokára az orosz czárnak olmützi és berlini látogatása után, a fran­cziák császára a párisi angol követ előtt úgy nyilatkozott, hogy Londonba leendő utazására lehete következtetni. Londonból azonban semmi positív meghívás a nyilatko­zatra nem következett, és Napóleon császár csak alka­lomra várt, hogy későbbi beszélgetése alkalmával az angol követet Belgium irányábani lejális politikájáról biztosítsa. A követ erről Londonba tudósítást tett, mit ott igen jól fogadhattak, mert a brit képviselő a császárt nem sokára biztosította, miszerint felséges királynője e látogatásnak nagyon fogna örvendeni. Pie­tri rendőrfőnök három napig mulatott a császár­nál Compiègneben, a közelebbi befogatásokról őt tudósi­­sítandó. A császár a rendőrfőnököt biztosította, miszerint kőbuzgóságára bizza magát. Különben a befogatások oly me­gyékben, melyek socialista érzelmeikről ismeretesek, foly­tattalak. A Journal des Débats egy levelet közöl Pe­­ruból, oct. 10-kéről, melyben a török főváros különböző viszonyai fölvilágosittatván, az európai hírlapok egy­mással ellenkező jelentéseinek oka, a török népségnek a keresztény iránti hangulatáról, s ez utóbbiakat fenye­gető veszélyről azon viszonyokban kerestetik. Konstan­tinápolyban a különböző nemzetiségek bármennyire vannak is képviselve, s bár ott sokféle nyelven beszél­nek, azért ott nincs tulajdonképeni politikai élet, nincs posta és sajtó, mint csak a külföldi; az európai népség számtalan töredékre szakad, és ezek közöl mindenik el­szigetelve saját érdekeinek élő egyénekből áll, kik va­lamely pasától vagy effenditől kaphatnak politikai tu­dósítást, melyet ismét ennek dragománja , saját nézete­­­ szerint színez; végre a népség egy része az európai események , szenvedélyek és gondolkodásra nézve egé­szen terra incognita; ide járul még azon körülmény, hogy a jelentékenyebb egyének egymástól távol laknak, úgy annyira , hogy minden látogatás egy napba kerül; tehát megfogható, miszerint a világ egy városában sem­kering annyi hamis hír, miknek visszahatásától a leve­lezésben nagyon óvakodni kell. Igy áll a dolog azon vélt veszélyt illetőleg is, mitől a konstantinápolyi keresztény népség fenyegettetnék, mi sincs ennél valótlanabb, és bármely nemzeti frank népség soha sem volt biztosabb állapotban mint jelenleg. Ezen Európában hitt hírekre nézve egy megenged­hető ok létezik. A bécsi jegyzékterv elvetésekor a törö­kök saját érdekükben véltek lenni, a konstantinápolyi viszonyokat, nyugtalanítóknak rajzolni, hogy a köve­tektől a hajóhadak behívását ez okon kérjék, midőn most, a háború üzenet bekövetkeztével , több álarczra nincs szükség; azon alakot, mely alatt nekik a hajóhadak be­hívása ajánltatott, nem elég tisztán kimondottnak talál­­­­ták és szabadkozással léptek föl. „Ezért — mondja a Journa des Débats levele — midőn a zultán mi­niszterei szolgáltattak ezen tárgyról nyilatkozni, azt felelték, hogy ők , ha csak a zultán biztonsága és a fő­város nyugalma forog kérdésben , ők maguk mindenért jót állhatnak; ők azonban a hatalmak jó akaratát tud­ják méltányolni; ők készek ezen méltánylat tanujelét adni, midőn ők a hajóhadaknak a Dardanellákba való bemenetelt, és a Marmora tenger bejáratánál a Gallipoli előtti horgonyzást megengedték; a bekövetkezett há­boruszenet utá­n azonban­­a hajóhadaknak Konstanti­nápoly elibe érkezése csak cselekvő szövetségesek mi­nőségében lehet hasznos; minden más föllépés annyit jelent, mint hogy a török kormány Európa és minden muzulmán előtt saját erőtlenségéről tegyen bizonyságot. Mindez tehát alapjára nézve nem diplomátiai straté­gia, azonban bizonyosnak tekintendő , hogy Konstanti­nápoly biztossága semmi esetben sem koczieáztatnak. A katonai készületek buzgón folytattatnak, s általánosan azon nézetben vannak, hogy az első hadi működések alkalmával az eredmény a törökökre nézve kedvező fogna lenni. A császárné jelenleg a férjéhez tartozó tárgyak össze­gyűjtésével foglalkozik, s III. Napóleonnak egy múzeu­mát akarja alakítni. E czélra C­o­r­n­u asszonytól, a császár testvérétől ennek gyermekkori halát kérte. Cornu asszony, ki dec. 2-ka óta, politikai meggyőződése következtében az udvart kerüli, sietett testvére, az Elysée építésze által a kívánt hajót megküldeni. P­á­r i­s , oct. 25. A politikai látkörön új viszály merült föl. A múlt hónapban Lesparre herczeg franczia szá­zados, és St. Arnaud tábornagy hadsegéde a turini had­gyakorlatokra küldetett. Ezek bevégeztével elment Ná­polyba. Midőn azonban az ottani­ révbe megérkezett, a ki­szállás neki megtiltatott, és a hajó, melyen átjött, állomá­solás végett Nisitába utasittatott, hol a gyanús hajók rende­sen veszteglést szoktak tartani. A nápolyi kormány ezen rendszabályt azon körülmény által igazolta, hogy azon hajó a földközi tenger oly révét érintette, mely a meghatározott egészségi rendszabályok szerint a gyanúsok közé jegyez­tetett. A veszteglés a katonai gyakorlatok után néhány napra bevégződött.­­ Ezen viszály oka tulajdonkép abból áll, hogy a herczeg kísérője, Ducasse, ki Jeromos herczeggel közel viszonyban áll. József király emlék­iratainak közlésében nagy részt vett, mely iratban a nápo­lyi udvar némi sértésekre talált.5 Helvétzia, Nuff, a helvét szövetség elnöke, Fran­­cziaországba utazott. OlasZORSZág. Egy rajnai lapot Rómából, Párison át ezekről tudósítják . Maupal visszahivatásának oka demo­­cratiai mesterkedésekben fekszik, melyek miatt a nápolyi udvar nagyon megsértettnek jelentette magát. Végre azt is hallani, hogy a római orosz ügyvivő útlevelét kérte. Buti­­eniff, levelező szerint, bizonytalan ideig szabadsággal elu­tazott, mivel különböző alkudozások kedvetlen jelleműekké váltak. A szent atya nem akar egy lengyel papot, kit a czár püspökül ajánlott, megerősíteni. Turin, oct. 25. Innen írják a Tr. Z-nak*): ke­reskedelmi levelek megjegyzik, hogy Anglia valószínűleg Elba szigetét megszállja, hogy Livornót ostromzár alá vehesse, és a szárd vizekre közelebbről egy angol hajó­hadat várnak. Továbbá tudni akarják, miszerint lord Minto, Londonból viszatérve, a brit csapatoknak Genuában leendő kiszállását illetőleg a szardíniai kor­mánnyal titkos alkudozásokba bocsátkozott volna, s azt is beszélik, hogy a római franczia helyőrség megerősí­­tetnék, sőt talán háromszor nagyobbá tétetnék. Mi Pie­­montot magát illeti, minden jelenség oda mutat, hogy ez magát egészen Anglia karja közé vetette. Ily viszonyok­kal szemben, csak megnyugtatásul szolgál, hogy Ausz­tria nem aggódik és hadseregét leszállítja. Nagybritannia- London, oct. 26. A „Times“ pá­risi levelezője biztos hír gyanánt véli állíthatni, hogy de la Cour Konstantinápolyból vissza fog hivatni, ha már eddig is nem történtek ez iránt intézkedések. Az utóbbi időkben élénk elégedetlenség volt hivatalos kö­rökben tapasztalható azon modorra nézve , melylyel Francziaország érdekei a Portánál képviseltettek. A je­len viszonyok között ezen elégületlenség természetesen csak növekedett, s beszélik, hogy de la Cour utóda nem polgári állású férfin vagy tanúit diplomata, hanem egy tábornok leend. Kijelölt nevet a levelező még nem említhet. A parl­amentnek nov. 29-kéig lett elnapolásától, an­nak ismét további —karácsonig leendő elnapolása vár­ható , miután a titkos államtanács ez iránti rendeleté­ben e záradék: „sürgetés ügyek végzésére nov. 29-én“ nem fordul elő. — Képzelhetni, mennyire boszankodik ezen a „Hérald“ és az „Advertiser.“ Máltából érkezett utolsó hírek szerint oda több orosz kereskedelmi hajó jött Konstantinápolyból, melyek el­indulásának semmi gát nem vettetett, s melyek a balti ten­gerre térnek vissza. E hajók kapitányai dicsérőleg nyi­latkoztak a török hatóságok leyális viseletéről, s beszél­ték, hogy a kalóz­levelek kiadatása iránti minden kére­lem visszautasítva­lan. Pimlico- és a Westminsterben 25-kén este oroszellenes meetingek tartattak, melyeknek határozatai a Finsbury­­meetingben hozottakkal körülbelől megegyeznek. Törökország. Az „Oester. Corresp.“ egy hosszabb czikke annak szükséges voltát taglalja, hogy a jelen kö­rülmények közt, midőn a diplomatia a keleti kérdést illetőleg a békés állapot helyreállításán igyekszik, ebbeli törekvése a reá vonatkozó lépések idő előtti közzétételé­vel ne nehezítessék. „Ismételve adtuk a viszonyok ismeretén alapult ama biztosításunkat. — Írja — hogy valamennyi nagyhata­lom, az orosz udvar épen úgy mint Francziaország s mint Anglia, Ausztria és Poroszország a világbéke fentartá­­sát legfőbb feladatául tekinti, s hogy e nagyhatalmak egyike sem szándékozik e becses jót meggondolatlan vagy sértő eljárás által veszélyeztetni. Hozzá­tehetjük, hogy a Portának Oroszország elleni h­adüzünete e vi­szonyokon mit sem változtatott, hogy az összes Euró­pának a béke helyreállítása iránti törekvései a régiek, s hogy a párisi és londoni udvaroknál az iránt nyert meg­győződés, miszerint e kérdésben Ausztria és Poroszor­szág semlegesen és őszintén viseli magát, a kabine­tek egymás irányábani bizalmát növeli, s így megerősítő a reményt: a Porta és Oroszország közötti viszályt végre, békés után megoldhatni. Nem tekintve a keleten forma­­szerint megnyitott hadjáratot, s nem aggódva túlságo­san a két sereg közötti ellenségeskedések lehető meg­kezdésén, mely egyébirá­nt legújabban is­mét elhalasztatott, az­ európai diplomatia foly­tatja béketörekvéseit. Az egyesülés és egyetértés e munkáját azonban sem a pártok működéseinek, sem a napi­lapok rögtöni megvitatásainak kitenni nem lehet. A cs. orosz udvar mérséklete­ és kíméletének köszönhető, hogy a diplomatiai értekezés tere meg­­csonkítatlan maradt, s habár másrészt az állam­férfiak befolyása alól kisikló elemek az egész Eu­rópa által kivánt rövid időm­ kiegyenlítést megnehezí­tik is •• a kabinetek egyetértő s egyszélű abbeli törek­vései mellett, hogy az általán­os összeütközések elkerül­­tessenek, a diplomatiának ezes átgondolt magatartása minden elfogulatlan és belátással bíró előtt tökéletesen indokolva leend. Az „Oest. Corresp.“ oct. 30-ai száma írja, hogy ké­­s­sőbb érkezett biztos tudósítások szerint az Isacska török erősség melletti esemény csakugyan olyszerű, mi­nőnek az e lap tegnapi számában (lásd mai számunk „Ausztria“ rovatát) leiratott. — Orosz gőzösök több ágyú­naszádot vittek Braila és Galacz felé.­­ Midőn Isacska török erősség mellett elhaladtak, a törökök lőt­tek reájuk, s az oroszok a lövéseket viszonozták. A tü­zelés azonban nem akadályozhatta meg a flotillát útjá­nak a folyón felfelé tovább folytatásában. Kalafat, oct. 21. A törökök által f. hó 17-kén megszállott sziget, hova egy hét előtt még száraz láb­bal lehetett bemenni, épen a helységgel szemközti középponton kezdődik ; jelenleg a szárazföldtől körül­belül 10 öl széles Dana-ág választja el; inneni partja magas és sűrű erdővel lepett, a főág melletti része azonban messze kifutó homokos területtel vonul Widdin felé; hosszúsága mintegy órányira terjed, egész Csupe­­rcsen helységig. Eddig 2000 ember szállíttatott e szigetre át, de a szállítás még folyton foly; a törökök az erdőt ritkítják, tanyákat és sánczokat építenek, s hiteles hír szerint már­­ két két ágyús üteget fel is állítottak. Minden arra mutat, hogy e sziget fontos pontnak tartatik. A legközelebbi orosz katonaság Karakate-ban ide 8 postaállomásnyira fekszik, s körülbelől 8000 emberből áll; ezekből, ma érkezett hírek szerint, 4000 ide fog küldetni, s e sereg előcsapata, 800 gyalog s ugyanannyi lovasból álló, már talán holnapra váradik. E szerint, habár eddig még nem történt összeütközés, ez nem messze távolban áll. Rebesgetik, hogy a törökök Oreova mellett is szándé­koznak a Dunán átkelni; előkészületek erre azonban még nem tétettek. Épen most jó hiteles kútfőből az értesítés, hogy hol­nap 22-kén még 3 zászlóalj megy át a szigetre, s hogy a Viddin melletti sereg az Oláhországba törésre készen áll. Tem. 7. Az angol lapokban terjesztett ama hírekkel, hogy t. i. Omer pasa Gorcsakoff herczegnek a határidőt megho­­szabbította vola, a „Presse“ tudósításai ellenkezőleg hangzanak. Ezek szerint a török tábornok a hadjárat megkezdéséhez erősen készül; a Duna mentiben levő várdák legnagyobb szorgalommal erődítetnek, s a dunai szigetekre rendelt kisebb csapatok sánczolási munkák­hoz kezdenek. Belgrádból f. hó 24-ről hiteles kéz írja, hogy a sere­geknek Viddin melletti öszpontosítása folyvást tart, s hogy az ottani készületek a Dunán leendő átkelés szán­dékára mutatnak. Rebesgették azt is, hogy az első át­kelési kísérlet pénteken 28-án délután fog történni. Az orosz seregek nem változtatták meg védőleges állá­saikat. Az „Indep. Beige“ szerint, a­zultán 26,000 ember fölött szemlét tartott, s e sereg azonnal Ázsiába in­dult az ott öszpontosuló haderőhez. A zágrábi lap albániai levelezője oct. 18-áról írja: úgy látszik, hogy a keleti ügyek bonyolódása a montenegritak és törökök között is fog némi vihart elő­idézni, mely hiedelemre egy­­ Oroszországból a vladi­­kához érkezett fontos irat adott alkalmat. E levél véte­lével Danilo rögtön rendelkezett a gabonának Zabljiak közelébe leendő szállítása — továbbá töltények készí­tése és golyók öntése iránt. Hírszerint az orosz levél tartalma az volna, hogy a törökkeli összeütközés való­színű, hogy a harcz szent és honfiúi leend, s hogy ebben Montenegrónak is részt kellene vennie , s ha egyebet nem tenne is, gátolja meg azt, hogy a zultán a szomszéd tartományokból segélyt ne *) A T r. Z. megjegyzi, hogy tudósítása bár a gyani­­tások sorába tartozik, azért jön ,­s vélte közleni, mint­hogy a hangulat mérvéül szolgálhat. S­z­e­r­k. A r­ ­ TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET. Jelentés a pesi állandó műtárlat cct. novemberi haváról. Jelenkorunk művészetének példányain többnyire félre­­ismerhetlen a felületességnek azon jellege, melynél fogva a művész nem annyira eszmés tartalmat, mint inkább­ csak tetszetes idomot igyekszik előállítani, sőt az idom­ban is annyira pongyola, hogy azt nem a szépészeti f­öszhang örökös szabályaihoz képest, hanem csak úgy illeszti össze, hogy műve — első pillanatra tessék, szembeszökő legyen, a közönséges szemlélőt valami bi­­zarság által elcsábítsa és megvesztegesse, szóval, hogy hatást gyakoroljon. Ha azelőtt, midőn kevesebb, de aránylag mégis több volt a valódi művész , azt lehete mondani ■— mert Apollo hívei az eszmény létesítése kö­rül fáradozván, leginkább a művészeti dicskoszorú el­­nyerhetését tűzték maguknak feladatul •— ha azelőtt azt lehete mondani, hogy a művészet kenyér után jár, kevesen lévén, kik a valódi remekművek becsét fel­fogni és illően jutalmazni tudták volna, úgy most még inkább elmondhatjuk azt, hanem természetesen egészen más értelemben.­­ Azelőtt ugyanis azt je­lenti azon mondás, hogy a művészt nem jutal­­mazák úgy, mint művei érdemelték volna, s azért, ha élni akart, oly művek készítésére kelle magát szán­nia , melyek nem tartoztak magasb irányú műkörébe, de melyekért fizettek. Most azt jelenti a mondás, hogy a legtöb művész tulajdonkép nem is vágyódik azon ma­gasztos czélok felé, hol a hervadhatlan babérok virul­nak , de alkalmazkodván a tömeg éretlen felfogásához , nem sokat gondol a szigorú műbiró ítéletével, s csak azoknak keresi kedvét, kik­­ a többséget képezik s kik ennélfogva legtöbbet is vásárolhatnak tőle. Mundus vult decipi, ergo decipiatur. Azonban mindenütt inkább megengedhetőnek véljük e kétélű elvnek alkalmazását, mint a tudomány és művészet körében. Nem állítjuk , hogy e hatás utáni kapkodásnak indo­kát egyedül a pénznek és múló, de a jelenben annál szélesebb terjedelmű hírnek vágya képezi; sőt úgy va­gyunk meggyőződve, hogy a művészetnek ezen mostani­ iránya egyenesen és kényszerüleg a regényes iskolából­ fejlődött elé.­­ A romantika kiragadta az egyént részszerű állásából az egészhez, látszólag felszaba­dította őt, s épen azért ellenkezésbe helyezte a tárgy­­lagossággal; a világ, a külső, a köztörvényszerű­ség érvénytelennek lön nyilatkoztatva, d­e minden­ súly, minden érvény a mindenható önnek tulajdoni mu­tatott. — A mű becsének mérve csak a működői egyén lelkében kerestetett, így történt, hogy a mű tar­talma, mint valami esetleges és közönyös, csak alanyul, gyakran kelletlen alanyul szolgált az egyedül becsült idomnak; így történt, hogy mindenkinek a művészeti pálya tűzetett cselül, ha meg akarna felelni emberi ren­deltetésének. Alkotási erő helyett, a művészben elégetni kezdték az alkotási vágyat. Mindegy volt, akármit mon­dott, itt, rajzolt valaki, csak a miképen jön a főfel­adat. A tartalom elejtésével az idom bálványozása an­­­nyira elfajult, hogy végre csak az idomnak idoma lett­ a törekvés, a bámulat tárgya. Semmi sem lesz könnyebben népszerűvé, mint va­lami egyoldalúság , mert ez könnyű egy részről, és más részről mutat is valamit. Nem csodálkozhatunk ennél-­­ fogva, hogy a művészkedés divattá lett. Az egész világ mintha csak művészek, műkedvelők, műbarátok, múbi­­rákból állana. A művészet csak a művészetért volt, csak önmagával foglalkozott. A művészet encyclopaedisti­­caivá lett. A romantikusokat valóban úgy képzelhetjük a művészetben , mint a polyhistorokat a tudományban. Ex omnibus aliquid. — Kórtünemény mindenesetre, mely azonban utóbb csak hasznára válik a művészeti kifejlődésnek. Első , s máris mutatkozó hasznát a művészet terjedésében , egyetemes­ pártoltatásában tapasztaljuk. A művészetnek, a romantika előtt, egyesi imádói voltak, most van közönsége. Növekedjék tehát­ egyelőre csak külsőleg is; a belső kifejlődés meglesz, s az eszme, a való, az élet­tartalom ki fogja vívni diadalát, s a klassikai és romantikai irányok összeho­rdása egy harmadik, öszhangzó és ép, kielégítő, kibé­kítő irányt fog eredményezni. Mindazt, a­mit elmondunk, alkalmazhatni a költészet minden fajaira, tánczra, színészetre, zenére, festészetre. Korán sem kell tehát megütköznünk, ha állandó műtár­latunk egyes darabjai szintén visszatükröztetik a kor művészeti közjellemét. Kétségtelen, hogy szép számmal találunk benne most is becses festvényeket, sőt alig nevezhetnénk egyet is, melynek valami sajátos, jó ol­dala ne volna , de a remekség praedicatumával bizony keveset tisztelhetünk meg. Remekség és regényesség örökös ellentétben állanak egymással. A rézmetszetek közöl különös szép kivitelénél, s nem kevésbbé szép tárgyánál fogva első helyen kell említenünk a „Karácson-est“ czímű munkát (1. sz.) Müller olajfestménye után W i 11 h ö f 11 e 1 Berlin­ben. Abbém a „erdei részletre is (2 sz.) sikerült lap, de az elsővel nem versenyezhet, ámbár megvalljuk, hogy amaz kivált gondolatánál fogva kötötte le oly nagy mértékben figyelmünket, a gondolat tekintetében pedig a tájképek, bármi jelesek legyenek is, mindenkor leg­meddőbbek. Az élet mintegy meg van állítva bennök, szünettel; igazabban mosolyg elő az élet a mozgalom­ból, a cselekvényből. Mi ennélfogva különös előszere­tetet a történeti és genreképek iránt viseltetünk. — Markó Károly arczképe is (3. sz.) ki van füg­gesztve kőmetszetben Barabás Miklóstól; ezen lap, ha nem csalódunk, ugyanaz, mely néhány hónap előtt a Divatcsarnok mellett megjelent. Ugyancsak Bara­bástól van kiállítva egy igen csinos aquarell (5. sz.), mely ő cs. kir. Fenségét Albrecht főherczeget ábrá­zolja lovon ülve. — Ilanistaengel kőmetszete : „leány az ablaknál“ (4. sz.) kivitelénél fogva érdemel említést. Az olajfestvények közül először is szemünkbe ötlik azon tájkép (10. sz.), mely állítólag M­a­r­k­ó Károly ifjú korából származik. Tőle van-e, bizonyosan nem állíthatjuk, de az ő jelleme tükröződik vissza belőle , csakhogy csapongóbb képzelemmel s kevesebb ösz­­hanggal. Ha utánzat , úgy remeknek mondható. Az ifjú M­a­r­k­ó Károlytól is találunk egy képze­leti tájképet (13. sz.), melynek ha szerfeletti be­cset nem tulajdoníthatunk is, de szép felfogása és kivi­tele miatt mégis a jobbak közé kell sorolnunk. Bármily gondos kivitelű legyen is ellenben Raffalt l­gnáez esti tájképe (12. sz.), a helytelen világítás által hatását veszti. Nagyon jeles láttávval, szép éggel és vízzel di­­csekhetik Ern­­art Vilmos tájképe: „Mariazell mel­letti tájék Felső-Stájerországban“ (11. sz.) , csakhogy darabos az összeállítás. H­i 1­k tengeri látképei Helgo­land szigetéről (8. és 9. sz.) érdekes apróságok. Kön­nyen odavetett rajz, de csin­os kivitelű az esztergom­ tájék (15. sz.) R a f f a 11 Ignácztól. Kifogástalan szép mű­veit tájképe (20. sz.), kitűnő pedig Remi van Haaven téli tájképe (25.­­sz.), melylyel ugyanazon festésznek hasonlag szép éjjeli tájképe holdvilágnál (41. sz.) a versenyt ki nem állja. Hiányos alakokat találunk Kiss Bálint két fehérmegyei tájképén (43. és 45. sz.), melyeknek vidor színezete nem kárpótol bennünket azon gyengeségekre nézve , melyeket közelebbi vizsgálat mellett e tájképeken észre vehetünk s melyeket, miután a felfogás, sőt összeállitás ellen sem lehet kifogásunk, kissé gondos, kivitel könnyen elháríthatott volna. Csak­nem ezt mondhatjuk Rigand képéről is: „ő cs. kir. Apóst. Felsége körutazása Magyarországban,“ (47. sz.), mely szintén ki nem állja a közelebbrőli vizsgála­tot , s melyben valóban mesterileg csak az úti port ta­láljuk ábrázolva. Valamint ezen fest­vényen a por lát­szik a festész főfeladata lenni, melyben az élő alakok mintegy elenyésznek, úgy Tischbein képén : „ha­lász a tenger közepén reggeli ködben“ (35. sz.) a köd­nek előállítása tűnik fel főczél gyanánt, s ez sise­­rül is. F­e­id József patakkali tájképe (33. sz.) ismét kellemes egészet képez, melyben, mind a szerkezet mind a kivitel egyiránt sikerültek. Legjelebb azonban valamennyi ki­állított tájkép között P v­­­i­a­n festvénye : tájkép a Rajnán (37. sz.), Felső-Wesel, Schönberg romjával, háttérben a Pfalz, Laub és Gutenberg. Óhajtandó, hogy e mű többé ki ne menjen a hazából. Az arczképek Heinrich Edétől (14. sz.), Mol­nár Józseftől (16. sz.), Kovács Mihálytól (24. sz.) és G­­­e­r­g­ő Alajostól (26. sz­) , e nemben a jelesek közé tartoznak, de az utóbbiéban ismét megtaláljuk azon jellemző piquant kifejezést, mely csaknem elhiteti velünk, hogy ezen festészünk­­ mindig csak egyetlen családból veszi mintaképeit. Leggazdagabb a jelen havi műtárlat úgynevezett csendéleti képekben. A festészek , kiktől ez ágban mű­veket szemlélünk: Ujházy(18. és 31. sz.), Fáy (22. sz.), Pecz (27. sz.), S­chaeffer (29. sz.) és az ifj. Marastoni (34. sz ), kik közös elevenségre és egyszerűségre nézve Pecz­et, hűségre és összeállí­tásra nézve Ujházy sárga és, görög dinnyéjét, fényre nézve Schaeffert kell dicsértőleg említenünk , mely utóbbi ismét serleggel és­­drágaságokkal kedveskedik. Fáy munkája is szép tehetségről tanúskodik.— Az ifjú Marastoni csendélete azonban, megvalljuk, elég gyenge mű, mit ugyanaz ,ön fiatal művész tanulmány­­főjéről is (7. sz.) mondahatunk, jóllehet az — legelső tekintetre — kedvezőleg hat a szemlélőre. A múlt havi kiállításban láthatott v­elenczei halász fiú sokkal sike­rültebb festvény volt ezeknél. Itt emlékezhetünk meg G­i­n­o­v­s­z­ky­nak valdkacsára (39. sz.) és fajdtyukjá­­ról (40. sz.), melye­knek mindegyike ritka szépségben van előállítva. Többször lehetne alkalmazni azon bár nem új gondolatot is, hogy t. i. a festvény hátteréül egyszerű deszka választatik. Hasontárgyú műveknél főleg az illusionak is kellvén szerepelni, ezt ily módon könnyen emelhetjük. Állatrajzi hűségre nézve cseké­lyebb értékűek „a meglőtt szarvas“ (21. sz.) K1 e 11 e Károlytól s a „hetzendorfi vadaskert“ (23. sz.) T­o­r­­nay Vilmostól; de az előbbinek hiányait a lombozat és pázsit szépsége pótolja. Igen jeles mű ellenben „a keselyű“ (17. sz.), ugyancsak T­ornay Vilmostól. Szoros értelemben jellemkép csak egy van : „a fo­goly“ (6. sz.) Grimm Rudolftól. Ezen mű valóban megérdemli a jellemkép elnevezését; csak azt sajnál­juk, hogy a börtöni elhagyottság komor hatását a mű­vész nem enyhítette valami ellentéttel, példa egy fű­szállal, mely az ablak porából kinőne, vagy egy ele­venebb napsugárral, stb. A mű ilyforraan, véleményünk szerint, egészebb volna , mert a költői igazságot szint­úgy ösztönszerüleg megkívánjuk a festményben , mint akár színműben vagy regényben. „Szapáry török fog­ságban“ (36. sz.) Schmidt Józseftől, szép tárgy, de úgy hiszszük, nem szerencsés felfogás. — Szapáry szántva állittatik elő, arcza oly uracsra mutat, minők­kel az ember délután a váczi utczában százankint talál­kozik. — Az „anyai szerelem“ (46.sz.) Marastoni Jakabtól csinos kivitellel dicsekszik, de minden egye­bet inkább tükröz vissza , mint a minek czimezve van. Barabás Miklós oltárképe „Szent Hildegard“ (38. sz.) nagyszerű, egyszersmind kellemteljes mű. A ,,me­­nedékoszlop“ (32. sz.) L­i­t­s­c­h­a­u­e­r­től igen kifejező arczokat mutat, egészben véve azonban , kivált elmo­sódott hátterénél fogva, nem kielégítő. Négy , kiváló szépségű képet nem eléggé ajánlhatunk a szemlélők figyelmébe. Ezek: a regényolvasásba me­rült nő (44. sz.) Gi­e­r­g­a Alajostól, a drótos (30. sz.) Borsos Józseftől, de főképen a tilosból behajtott lo­vak (19. sz.)Sterio Károlytól s a kocsmai jelenet (28. sz.) Raffalt Ignácztól. Reiter János szor­galmas asztalos családja ellenben (42. sz.) túl gyenge mű, akár összeállítását, akár az egyes alakokat vesz­­szük tekintetbe. Végezetül meg kell emlitnünk, hogy a császári ara, Erzsébet herczegnő kir. fenségének mellszobra H a 1 b i g t­ó 1 a műtárlatban ki van állítva. — Ez több példányban megérkezett, s mint halljuk, 14 pfton megszerezhető. # Uj könyve|1. (180.) Az uj ausztriai büntető perrendtartás magyarázata. A törvény eredeti szövegével s eseten­­­kint számos példákkal, összehasonlítva eloldó eljárásunk­kal, valamint a legújabb franczia, angol, porosz s egyéb németországi perrendtartásokkal irta S­z­o­k­o­l­a­i István, Pest, 1853. Geibel A. bizománya. Srét 260 1. Ára 2 p.fz. (181.) A magyar házi ügyvéd, a közéletben előforduló mindenféle iromány-példákkal, a legújabb tör­­vények szerint szerkesztve. Irta Szokolay István. Pes­ten , 1853. Geibel A. bizománya. Srét 213 1. Ára 1 ft 20 k. p.p.

Next