Pesti Napló, 1854. január (5. évfolyam, 1144-1168. szám)

1854-01-22 / 1161. szám

De most veszem észre, hogy a reporterekről mind­eddig nem szólottam, ped­g ők az angol hírlapiroda­lomnak mindenesetre oly fontos tényezői, hogy tevé­kenységük ismertetése külön levelet érdemel. Bécs, jan. 20. Míg csak­nem mindenünnen megerősítik, hogy a törökök Kalafat táján az oroszok ellenében kitűnőleg tartották magukat, s hogy a négynapi csata, ha nem is az oroszok megveretésével, de mindenesetre azoknak visszavonulásával végződött, míg a Wanderer ma egy igen érdekes krajovai levélben e véres tusa részleteit tudatja, melyekből kiviláglik, hogy a törökök az oro­szok minden szándékait meghiúsították, s ezeknek h­át­­rálniok kellett, ha tönkre tétetni nem akartak. A­míg a „Times“ távirati sürgönye azt mondja, hogy az oro­szok f.­hó 8-án Csetate mellett tökéletesen megveret­tek (complete­ly defeated) s 1000 halotton kívül 4000 sebesültjök volt, míg mindezen hírek a törökökre néz­ve feltétlenül kedvezőleg hangzanak . Párisból épen ellenkező értelemben szólnak a tudósítások; az ottani börzén azt akarták tudni, hogy a kalafati ütközet egye­nesen a törökök veszteségére ütött ki, sőt hogy maga Kalafat is az oroszok kezébe esett. Egyebek közt azt beszélték a párisi börzén, hogy egy magas állású férfi, Lieven orosz herczegnő által megkérdeztetvén, miért nem közli a kormány a kalafati ütközet kimenetéről vett híreket ? azt felelte volna : „Azon híreket, mik önökre nézve kedvezők, még mindig nagyon is korán jutnak köztudomásra.“ —■ Szerinte, hogy mi Bécsben az oláhhoni eseményekre nézve jobban vagyunk érte­sülve, mint a párisi börze, mely — a tanúbizonyságul felhozott anekdota daczára is — ismét pompásan fel­sült, és vagy az ámított, vagy — a­mi még csúfabb — az ámitónak szerepét játszotta. — A tegnap táviratilag érkezett párisi átkelet, melynek következtében az ezüst itten 26% ment, mindazáltal azt gyanitatja, hogy a pá­­risiaknak akkorában a kalafati ütközet valódi kimene­teléről már tudomásuk volt. A szárazföldi csatákénál nagyobb fontosságot tulaj­donítanak azonban a hajóhadi mozgalmaknak. Több lap, nevezetesen a félhivatalos „Österr. Corresp.“ is a nyugati hatalmak ezen legujjabb lépésének más szán­dékot nem tulajdonított, mint új összeütközést mega­kadályozni. Ezen nézetnek a félhivatalos „Patrie“ ha­tározottan ellentmond, s ünnepélyesen protestál az ily nyilatkozások ellen, melyek a franczia és angol hajóhad kiindulásának jelentőségét csökkenteni akarják. A „Patrie“ mindazáltal egyedül ezen tagadó nyilatko­zatra szorítkozik, s positív felvilágosítást arra nézve, hogy mi hát tulajdonképen az egyesült flotta kiindulá­sának czélja, ily felvilágosítást nem ad. Egyébiránt a két német nagyhatalom magaviselete a flották kiindu­lása után a nyugati kormányokat új reményekkel töl­tötte be; nem nagyon is vérmesek-e azok, meg fogja mutatni a jövő. Hogy Osztrák- és Poroszban —­ miként az „Ind.­beige“ is közölte — Párisban és London­ban felvilágosítást kívántak vagy épen óvást tettek volna a flották előnyomulása ellen, — e hírnek jól­értesült forrásból most ismét ellene mondanak, s ama mendemonda eredetét onnan magyarázzák, hogy a porosz, s alkalmasint az ausztriai követ is Kon­stantinápolyban kinyilatkoztatta, miszerint a két hajó­had kiindulása kormányaik tudta s beleegyezése nél­kül történik. A nyugati hatalmak t. i. nem előlegesen — megegyezést kérőleg — hanem utólagosan, s így csak közlemény alakjában tudatták ezen eseményt a bécsi és berlini kabinettel, ne­hogy e két hatalmat sem­legességükből kiszorítsák, mi mindenesetre megtörtént volna, ha ezek a flottaküldésre nézve akár megegyező­­leg, akár ellentmondólag nyilatkozni kénytelenek. Az itteni követconferentia tevékenységét előlegesen befejezte, azaz a Sz. Pétervárba küldendő kiegyenlítési tervet formulálta, s hallomás szerint abban egyezett meg, hogy amaz ajánlat a czárnak egyedül Ausztria által fogna kézbesíttetni, sőt annak átadásával egy ausztriai főherczeg megbizatni, ki nemsokára Sz. Péter­várba útnak induland. E hit hitelességéről azonban nem kezeskedünk, s ama missio további czéljára nézve sem tudunk felvilágositást nyújtani. AUSZTRIAI BIRODALOM. A Sehles­ Zeitung Bécsből jan. 17-kétől a következőket közli: „Tegnap a cs. k. külügyminiszté­riumban ismét conferentia tartatott a keleti ügyben; jelen voltak Anglia, Franczia­ és Poroszország követei, tárgyul szolgált a sz.­pétervári kabinetnek az értekez­­leti hatalmak legújabb közbenjárási javaslataira érke­zett, válasza. A mennyit annak tartalma felől hallhatni, az a kifejezésekben ugyan igen mérsékelten hangzik s az angol-franczia flottának a Feketetengerrel kiindulá­sáról hallgat; mindamellett Miklós czár határzottan ki­nyilatkoztatja, hogy a­zultánnali viszályba egyenes be­avatkozást semmi oldalról elfogadni vagy tűrni nem szándéka. Vájjon ennélfogvást fen fog-e az európai béke tartatni, az egyedül Anglia és Francziaország további eljárásától függ, miután Ausztria kijelentett semlegességéhez képest semmi módon kényszerrend­szabályokban vagy csak demonstrációkban is részt nem veend ; hasonló szándékát nyilatkoztatta a porosz udvar is , és várható , hogy a német szövetség is , melynek egyes kormányaival a két nagy hatalmasság ezen el­határozása már közöltetett, e semleges állást nyugati és keleti Európa közt szinte a magáévá teendi. A német ausztriai távirda-egylet közlönyéül életbe lép­tetett folyóirat első darabja imént jelent meg, s történetét adja az egylet kifejlődésének, annak alapszerződvényét s a múlt évi septemberben kötött utólagos vagy pót-szerződ­­vényt; ezenkívül különleges áttekintését adja az egyleti államokban létező távirda-vonaloknak, a vonalok összes valamint az egyes vezetvények hosszával. E szerint Ausz­triának 71 vonala volt s a sodronyok összes hossza f. évi január 1-jén 1015° 2 mérföldet tőn. Poroszországnak volt 57 vonala, 780° 4 összes sodrony­hosszal; Hannove­­rának 2 vonala, összhossza 39° 5 mérföld; Szászországnak 8 vonala, összhossza 75° 1 mföld; Bajorországnak 35 vo­nala, öszhossza 276° 5 mföld; Würtembergnek 5 vonala, összhossza 66° 2 mföld; Németalföldnek 11 vonala, össz­hossza 75° 2 mföld; Egészben valamennyi egyletvonalok­nál a vezetvények hossza terjed 1589° 9 geogr. mföldre, a sodronyok összes hossza pedig tesz 2328° 1 geogr. mföldet. KÜLFÖLD. Németország. A ,,B részi. Z t g“-nak Írják Berlin­ből , hogy H­a s­s­e­­n p­f­­­u­g a választóherczeg k­e­­gyéből kiesett volna s helyébe Hohenlohe Felis, bg fogna lépni. Mindamellett e hit valósulása még bevá­randó, mert Berlinben,jelenleg a politikai költemények­ben az emberek különös kedveket találják. A „Herald“, mikép már táviratilag jelentve volt, közzéteszi az O­r­­­e­a­n­s r hgnenek Nemours her­­czeghez intézett s fordításban következőleg hangzó le­velét, melyben e fenséges asszony vonakszik a fusio­­hoz csatlakozni: „Eisenach, jan. 10. Kedves királyi sógorom! Vettem ön utolsó sürgönyét, melyben ön engem újon­nan felszólít, hogy a fusiohoz, melyet ön Frohsdorfban tett látogatásakor kötött, tartózkodás nélkül csatla­koznám. „Ha én abba belépnék, bizonyosan tartózkodás nél­­kül lépnék be, és én a béke elve miatt, mely a keresz­tény vallás alapja, kívánnám, hogy azon javaslatba, melyet ön ezúttal oly sürgetéssé tesz, azonnal bele­­egyezhessem; de azon okok, melyek beleegyezésemet gátolták, midőn e kérdés Claremontban a mi dicső és szeretett anyánk jelenlétében tárgyaltatott, most köte­lességemmé teszik, hogy elveim mellett megmaradjak s igy belépésemet vagy is inkább fiaim belépesét az unióba elhalaszszam. „Én újra és oly világosan a mint csak lehet, aka­rom a magamat kifejezni. „Tudom, hogy én kedves sógorom, s még mások is engem makacsságról fognak vádolni; S ha itt egyedül rólam volna szó, akkor teljes szívvel adnám beleegye­zésemet; én nem hintettem a viszály magvait el, s így nekem könnyű lenne a békéhez járulni. Hanem itt az én fiaim szent jogai forognak fen; ők árvák, nekik kívülem más gyámoluk nincs ; és midőn én, a mennyire erőmben áll, jogaikat védem, védem azokban egyszer­smind a választott királyság elvét, mely az 1830-ki forradalomból szülemlett; oly elvet, mely Ferdinand­­nak az én sajnálatraméltó férjemnek elve volt, kinek emlékezete nekem mindig drága leend, s melynek fen­­tartására ő, valamint kegyessége által, a francziák nagy többségének hajlamait kiülni tudta. „Ezen unióba, ezen politikai kötménybe belépni nem egyéb, mint a legitimitás teljes és tökéletes elismerése, s bármily tisztelettel viseltetem is én egyéniségemre nézve és születésem által ezen elv iránt, mégis lehetlen megfeledkeznem azon körülményekről, melyek befolyá­sa alatt ön atyja királylyá jön, s melyek alatt én is — egy ne­m egy pillanatnyi felindultság minden veszé­lyeit legyőzve, a követek kamarájába mentem, hogy ott visszakivánjam a koronát, melyet fiam számára igény­lek, és mit mondok­ melynek, számárai megszerzéséről még most is álmodozni merészlek. Az emberek, a né­pek változhatnak, a kinyomozhatlan gondviselés a kí­sérlet napjai után akaratát és örök igazságát az előre kijelölt napon arany lapjain megismerteti. Én bizalmat helyezek benne ; az azon igazságtalanságot, melyet én s melyet mi mindnyájan, részünkrőli minden ok nélkül szenvedtünk, ismét jóvá teendi. Helena, Orleansi herczegnő.“ Francziaország, Pár­is, jan. 15. — A nyugati hatal­mak eddigi mérsékleténél fogva okunk van hinni, mi­szerint örömest látnák, ha Oroszország békére hajlanék. Hiszen a czárnak elegendő oka van a mostani hadviselés mellett belátni, hogy a hadi szerencse igen forgandó , s hogy ha m­ár annyi vér és erő pazaroltatott el, a­nélkül, hogy egy gyenge,­roszul szervezett ellenfélt meg lehe­tett volna alázni, oly hatalmasan szervezett két factor­­nak, mint Franczia- és Angolországnak közbelépte, az eredmény­ekbe még újabb akadályokat gördíteni. Ten­geren mind a két hatalom túlnyomó erővel bír. Fran­cziaország szárazföldi ereje pedig semminemű ellenség­től sem ijedhet meg. A franczia csapatok még mindig igen jelesek, s készek mindenkor megmutatni, hogy a Moszkva melletti győző méltó utódai. A tábornokok egyik legkitűinőbbike a legközelebbi szemle alkalmával így szólott: „Bajtársak! Meglehet, hogy ez utolsó szemlénk leend Párisban. Valószínűleg a legközelebbit Konstantinápolyban tartandjuk.“ A felelet erre egy ál­talános: „Éljen a császár!“ kiáltás volt. A czárnak azonban, ki mindig készen tartá segé­lyét a felforgató elemek visszatartóztatására, lelkiisme­­retbeli kötelessége, hogy saját eljárása által ez elem­nek táplálékot ne nyújtson, főleg miután Angolország felé az ég bizony nem igen derült. Ismét azon aggoda­lom merül föl, miszerint Aberdeen lord, még a parlia­ment megnyitáa előtt letenné tárczáját. De még ennél is figyelemre méltóbbak azon symptomák, melyek a csatornán túli szomszédaink politikai életében mutat­koznak. Az idegen elemek, ezen különben mindent jól megfontolni szokott népbe bizonyos izgékonyságot cse­pegtettek, mi különben igen ritka tünemény a csendes természetű éjszaki lakóknál. Azon állásnál pedig, melyet Anglia jelenleg a világban elfoglal, a mozgalom sokkal veszélyesebb volna, mint volt valaha Francziaország­­ban, s a continentális hatalmaknak érdekükben áll, hogy az ottani kormány állását ne nehezítsék. Pár­is, jan. 15. Gentillyben, 2 órányira Paristól, néhány személy fogatott el, minthogy náluk fegyvere­ket, lőszereket sat. találtak. Állítják, miszerint ezek azonnal Brestbe a fegyházba vitettek, hogy onnan Cayennebe transportáltassanak. Ez által oly per botrá­nyát akarták eltávoztatni, mely a fusionista elemeket mind a magistraturában, mind a hadseregben szerfölött compromittálta volna. A kormánynak pedig épen most érdekében áll, hogy ezen mozgalmakról semmi se jus­son a közönség tudomására. Az itteni kormány diplomatikus ügynökének, Bren­­nier úrnak Olaszországban, sajátságos missiót akar­nak tulajdonítni, melynek Min­to lord küldetésével nagy hasonlatossága volna. Mint tudva van, Min­to lord, a nápolyi, toscanai és pápai kormányközlönyök által egykor megtámadtatott, úgy, mint közönségesen a „bujtogatók“ irányában szoktak eljárni. Nápolyból az itteni legitimistákhoz levelek érkeztek, melyek bizo­nyosnak állítják, miszerint Brennier úr összekötte­tései hasonló aggodalmakra szolgáltatnának alkalmat. Hir szerint a vagyonos­ menekültek Brennier úrral egybeköttetésben volnának. M­a­z­z­i­n­i teljes erőfeszí­téssel igyekszik az olasz emigratio aristokratai része­ime befolyásának ellene működni, de mind hasztalan. Brennier úr a szabad­kőművesek egyletéhez tarto­zik, melynek feje Francziaországban a nápolyi trón praetendense (?) s ezen messzire elágazó társaság segít­­s­égével, mely a carbonarismus minden elemeit magá­ban foglalja (?) Napoleon Lajoss Murat herczeg befolyása az olasz nemzeti pártra óhajtatnék eléretni, mely a nélkül is megszokta egyik főnökéül Bona­parte Canino hget tekinteni. Canino herczeg ugyanis, palotájában egy bizalmas ebédet adott, me­lyen jelen voltak Montanelli, Manin, Olasz- és Lengyelország menekülteinek aristocratái , továbbá Bixio, a „Liede“ és „Presse“ szerkesztőségei. Bo­na­p­a­r­t­e Napoleon hg szinte jelen volt, s mondják, hogy az eszme ezen összejövetelre tőle indult vol­na ki. (Mi ilyenekben legfeljebb vendégszeretetet s ol­csó népszerűség-vadászatot látunk.) Nagybritannia, London, jan. 16. A „Times'‘-ban Albert hg állása a privy-councilhez hitelesen felvilá­­gosíttatik. A herczeg naturalizálását illető parliamenti acta szórul szóra azon acta után van írva, mely által a belgák mostani királya, Charlotte herczegnőveli házas­sága alkalmával naturalizáltatott, s melynek erejénél fogva Albert­ig 1816. jul. 1-jén, az akkori lordkan­­czellár sanctiojával, a privy council tagjává lett. I. György parliamenti adtása meghatározza, hogy senki se naturalizáltassék azon záradék nélkül, miszerint a naturalizált a privy council tagja nem lehet, Albert és Leopold hgek naturalizátiója előtt azonban billek ho­zattak be, hogy e záradék bizonyos esetben el is ma­radhat, s azért is a naturalizatios okmányban ben fog­laltatott, hogy született britekül tekintessenek. A Carl­­ton-clubb egyik tagja (a Héraldban) bizonyos súlyt helyez azon körülményre, hogy a herczeg, mint a privy council tagja, sohasem eskeztetett föl. Szabály azon­ban, hogy a királyi család tagjai a privy council­ba be­vezettessenek, de felesküvésre ne szoríttassanak. Múlt csütörtökön tartatott az utolsó miniszteri ta­nács, azóta a miniszterek közül többen elhagyták a fővárost, holnapra azonban ismét visszavárják őket. Palmerston lord Broadlandsba utazott, de holnap vagy holnapután ismét városi lakásába vonuland, s azt a parliament megnyitásáig el sem is hagyandja. Sir Robert Inglis, sir Robert Peel visszalépése óta 1829-ben az oxfordi egyetem parliamenti tagja, az egyetem alkanczellárjának jelenti , hogy egészségi te­kintetekből, még a parliament egybeülése előtt állomá­sáról visszavonuland. A „Times“ jelenti, hogy 5-kén az egyesült flották teljes számmal a Fekete tengeren valának, a „Retri­bution“ és „Cairo“ Sebastopolba küldettek jelenten­­dők hogy a flóták eljöttek Törökország lobogóját és te­­rültetét védelmezni. Törökország, Konstantinápoly. Egy jan. 5-ki levél szerint Namik pasa az utolsó gőzössel kielégítő tudósításokat küldött. Nem kétségeskednek benne, hogy a Porta egy vagy más módon a kölcsönt létesíteni fogja. Nevezetes, hogy az árfolyam itt azonnal felszökött, mi­helyt a hajóhadak kiindulása határozottan jelentve volt, s nem lehet félreismerni, hogy mióta a háború kiterje­dése kétségtelenül kilátásba van helyezve, az üzérvilág bizalma növekedőben van. Nemcsak hogy a birodalom sértetlen fenállása iránti bizalom nagyobb lett, hanem a netán fizetendő hadkárpótlás fenyegető veszélye is ezáltal messzebb halasztatik , sőt feltehetni, hogy eset­leges békekötésnél a Porta attól teljesen felmentetik. Hadikárpótlást csak az fizet, ki jogtalanul okot adott a háborúra. Midőn Anglia és Francziaország a Porta mel­lett fellépnek, végre mégis nem engedhetik, mikép a Porta a hadikárpótlás fizetése által elvileg elismerje, hogy nem az ő részén volt az igazság. A mihalitchi kozákok három nap előtt ide érkeztek. Ezek utódai ama kozákoknak, kik Stenco Razyne és Ihuat Necrassa parancsai alatt I. Katalin császárnő korában az oroszok ellen vallásuk és függetlenségükért küzdöttek. Legyőzetvén akkor elleneik számereje által, a Kubanon át visszavonultak, hol a krimi khan alatt Oroszország ellen harczoltak. E tatár birodalom meg­­bukása után Unagába vonultak vissza, s ott hadi szol­gálatot vállaltak e tartomány kormányzójánál, mely akkoron Törökországhoz tartozott. Még később Tö­rökországba menekültek, hol vendégszerető fogadtatást, szabadságot, s vallásuk számára szabadalmat és bizton­ságot találtak. Minden háborúban, melyet Törökország­nak Orosz- és Görögország ellen vívnia kellett, a ku­­bani vagy ihvati kozákok az ottomán hadsereg soraiban vitézül és feláldozással küzdöttek. A­zultánoktól több fermánokat, zászlókat és fegyvereket nyertek, melyeket dicsőségük és érdemeik diadaljeleiként szentül tartot­tak. Most a kozákok saját költségükön fegyverkeztek s ruházkodtak, s ide megérkeztek régi kencei, razynei, és ihuat-necrassai zászlóikkal. Köztük vannak a Jechimof­­fok, az Orloffok, a Vlassoffok, a Yaframoffok, a Boutou­­kok, a Bokolok s a doni kozákok más nemes családjai. Ők megtartották őseik régi vallását, erkölcseit és szoká­sait, nyelvét és ruházatát. Két nap múlva elmennek a sumlai táborba. A Porta — egy jan. 9-ki tudósítás szerint — a négy hatalom képviselőinek kinyilatkoztatá, hogy, azon eset­ben, ha Oroszország az általa tett béke­javaslatokat 40 nap alatt el nem fogadja, minden további alkudozásnak félbe kell szakadnia. Az egyptomi pasa a nagyúrnak 50,000 karabélyt, továbbá 1500 tüzért a megfelelő számú tisztekkel együtt küldött. Chosrew pasa az állami kincs­tárból ismét egy milliót kért a hadi költségek fedezé­sére. A nagyúri palota katonai parancsnoka, Ethem pasa, e napokban megy Szerbiába. Ő átvivője a szerb szabadalmakat megerősítő, már említett fermanoknak. Mint tudva van, azokban az orosz utalom meg van semmisítve. Kiváncsiak, hogy mint fog e határozat Szerbiában fogadtatni. Az egyesült flották admiráljai meghagyást kaptak, hogy minden támadást, melyet az oroszok török vize­ken megkísértenének, meggátoljanak. Az admirálok mind a mellett jelenteték Szebasztopolba a Feketetengerre kiindulásukat, s az orosz flotta, mely valószínűleg a brittek és francziák békés szándékaiban nem igen bí­­zik, állomására visszatért.­­ A Journal de Constant, folyó hó 4­ ki száma következőleg írja le a hajóhadak kiindulását: „A mi­­nap hozott határozat, hogy az egyesült hajóhad egy osztálya a Feketetengerre kiindíttassék, —akként mó­dosíttatott, hogy az összes franczia és angol hajók ki­indultak. Tegnap (3-án) hagyta el egy osztály a hor­gonyhelyet Beikosznál, azonban a viharos idő kény­szerítő ama hajókat, melyek már a nyílt tengeren vol­tak, a Bosporusba ismét visszatérni. A franczia admirál­­hajót, Villé de Paris-t , melynek fedezetén Hamelin al­­admirál volt, a Mogador hajó vontatta a Bosporus tor­kolatába , de miután a sűrű köd és eső miatt a franczia admirál jeladásait nem lehetett kivinni, ennélfogva a Mogador, miután a Villé de Paris-t hátrahagyó, a többi hajókhoz a nyílt tengerre kiküldetett. Tegnap est­e 4 órakor mind Buyuk-Liman előtt horgonyoztak. Ma reg­gel a Beikoszban maradt többi hajóknak is parancs adatott a készülésre , s ma a két hajóhad a nagyúri marina öt gőzöse : Medsidse, Feizi-Bahri, Mahbiri Surur, Saiki Sadi és Sepherrel együtt, mintegy 1000 katonával a Feketetengeren van. A kormányhoz inté­zett kérelemnél fogva a franczia hajóhad minden hajó­jára egy hajókalauz és egy dragoman adatott 4-kén d. u. darakor az összes hajók kiértek a Feketetengerre. A J. d. C. azon mesét jelentett magának Kalafatból, mikép négy orosz század azon parancsnak, hogy a vár közelében felálljanak , nem engedelmeskedtek, elöljá­róiknak megkötözék kezeiket, s aztán a török sereghez átmentek ; egy másik tudósítása szerint az oroszok egy kalafati csatában tetemes veszteség után teljesen meg­verettek. Az odessai orosz kormányzó az ott letartóztatott két angol mérnöknek, kik az elfogott török kereskedőhajón voltak, kiadatását makacsul megtagadta (?), arra támaszkodott, hogy ama gőzös a flamellát viselte , oly szabadalom, melyet a Porta e századnak —­ valamint Ausztria a Lloyd - gőzösöknek — engedményezett. Egyelőre nem lehet feltenni, mily eljárást fog e körül­mény Dundas és Lyons admiraloknak parancsolni, ha közülük egy Odessa vagy Sebastopol előtt megjelennek.­­ Igen fájdalmas hatást tett a Portára Oroszországnak azon két szolgálati sürgönye, melyeknek czéljuk, a vi­lággal tudatni, hogy a czár a két fejedelem (moldvai és oláh) lemondását elfogadta, s helyükbe b. Budber­­get rendkívüli biztosul kinevezte, hogy a Gondvi­selés által reá (a czárra) bízott lakosok jólé­téről és a hadsereg kellékeiről gondoskodjék.­­ A C. I. C. szerint az ismeretes angol kapitány Warner az általa feltalált romboló gép titkát kevés­sel halála előtt eladta Törökországnak, s özvegye a ki­kötött összeget már meg is kapta volna. Warner talál­mánya különben, mint tudva van, a sokféle próbák után sem bizonyult be teljesen hatályosnak. — Két hodzsa (tanító a mecsetekben), kik sokat tet­tek, a zorták felsarkalására az ismeretes mozgalmak alkalmával, befogatott. E tény nagyon feltűnt, de üd­vös volt, mert azóta a főváros nyugalma nincs hábo­rítva. Bosznia, jan. 12. A Bosna éjületben erősen fegy­verkeznek. A travniki pasa 10,000 embernyi sereget gyűjt, hogy Montenegro ellen előre indítsa. Trebigné­­ben (Herczegovinában) aláírási lajstromok keringenek a Portának adandó pénzsegélyzés végett. Jan. 1-je óta már 25,000 piaszter íratott alá. Banjalukában a Zol­tánhoz intézendő feliratot készítenek, melyben a mosz­­ko­vok elleni háború folytatására hívják fel egyszers­mind kötelezik magukat, a háború alatt, mely bizonyo­san a zultán előnyével fog végződni, hetenként 200 piasztert áldozni az állam javára. Mutatja ez , hogy a török nép a háborút szent dolognak tekinti és semmi áldozatot nem kimél , hogy a zultánt gyámolíthassa. Minden győzelmi hírt a legnagyobb örömzajjal fogad s minden veszteség új áldozatra serkenti. Az ázsiai szo­morú hírek megérkeztekor Szarajevóban mind a száz mecsetben imák tartottak a prófétához és Allahoz, hogy a gyalázatot a győzelem szokott ozmánok fejéről elhá­rítsa s nekik ez igazságos ügyben győzelmet adjon, s aláírások indíttatták meg, hogy a mint lehet a vesz­teségeket kipótolják , melyeket a­zultán Szinope és Akhaltziknál szenvedett. Oroszország Sz. Péter­vár, jan. 11. Az ujon­­ezozás iránti uj ukáz, itt általános megdöbbenést idé­zett elő. Valamint minden ujonczozás az illető körök­ben aggodalmat és félelmet gerjeszt s mindig újból bi­zonyítja az oroszok idegenkedését a katonai szolgá­lattól, úgy e tekintetben­ minden újítás bizalmatlan­sággal fogadtatik , miután az eddigi állapot javulására alig számítanak. Valóban e bizalmatlanságnak alapja is van, miután az illető rendelet szerint az odnoworzok és nyugati tartományok városi lakóiból ujonczozottak szolgálati ideje a gárdában 22, a sorkatonaságnál 25 év. A többi nagy orosz tartományok katonakötelezett­­jérei nézve már korábban rendelvényezve volt. Mint fognak e tartományok zsidó lakói ellen eljárni, még nem tudni, de gondolható, hogy ezek semmi jóval nem kecsegtethetik magukat. Török-orosz hadi mozgalmak. Leírtuk lapunk tegnapi számának legújabb postai ro­vatában a Kalafat előtt dühös elszántsággal ví­vott ötnapi csatának véres lefolyását és eredmé­nyét. — Most Bukarestből jan. 10-éről jött tudó­sítások jelentik , hogy ott a kisoláhországi csata­térről jött hírek mély benyomást tettek ; teljességgel nem várták az oro­sz hadiszerencse változását, s meg vol­tak győződve, hogy az oroszok első támadása által a törökök vissza fognak űzetni a Dunán, mi azonban a krajovai tudósítások szerint , teljességgel nem kö­vetkezett be. Még nagyobb megütközést szült az, hogy a törökök nem csak bátran és halálkészen megálltak a csatasíkon, hanem újólag nagyobb tért is nyertek. Ez eredményt Bukarestben főleg azon hontalanoknak tu­lajdonítják, kik a török hadseregben szolgálatot vettek, s kiknek sikerült, a törökök csüggedt lelkületét ismét feleleveníteni, úgy hogy az oroszoknak minndenesetre nehéz feladatuk lenne, a törököket Kala­faiból a Du­nán át visszaűzni. Em­e tudósítás elindultakor Buka­restben ismét nagy feszültség uralkodott­, minthogy min­den pere­ben újabb események jelentését várták Kala­fatból. Azt hiszik itt, hogy nem szándékuk a törökök­nek, messze a Dunától az országba előnyomulni; nekik csak az lenne feladatuk, kalafati álláspontjukat minden körülmények közt megtartani, míg t. i. Konstantiná­­polyból újabb tudósítások nem érkeznek. Most egy­szersmind azon meggyőződés uralkodik az oláh fővá­rosban, hogy az oroszok a törökök erejét, elszántságát és áldozatkészségét értéken alól becsülték, még a bu­karesti hírlapok is, melyek orosz censura alatt állnak, kimondják e meggyőződést. Különben jan. 11-ki tudósítás szerint Gorcsakoff­ág még 10-én elindult a csatatérre. Antep tábornoknak utasítása volt, a fővezér megérkeztéig, Kalafatot nem ostromolni, hanem a törököket minden pontokon sán­­czaikba visszaűzni. Miután azonban ez nem sikerült, most a Radovanu mellett álló középtestét az Annepféle hadtestnek sánczokkal fedezik, melyek a Kalafattól Kra­­jovába vezető út mindkét oldalán hányattak fel, az erő­dítési munkálatok a törökök részéről­ minden nyugtala­­nítás nélkül folynak, s úgy látszik, nagyobb kiterjedést nyerendnak.

Next