Pesti Napló, 1854. január (5. évfolyam, 1144-1168. szám)

1854-01-13 / 1153. szám

1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékié postán küldve , Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 .. — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazá pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: Drl­ utcza 8-dik szám. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr­p. 1O 1153 Szerkesztési iroda: Dri utcza 8- sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajezár­jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Péntek, jan. 13-án. HIRDETÉSEK é­s MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetés A Pesti Naplóra Vidékre postán küldve félévre (január­­juniusi folyamra) 10 frt. — Évnegyedre január-martiusi folyamra) 5 frt. p. p. Budapesten házhoz küldve félévre : 8 frt. — Évnegyedre: 4 frt. pengőben. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­utcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­ hivatala. HITELINTÉZET. VIII. Az akadályok, mondom közelebb, melyek eddig lehetlenné tevék a hitelintézet alapítását, mind megszűntek. Telekkönyvi rendszer jön behozva. Az ősiségi viszonyok rendezvék stb. A hitelintézet lehetséges lett. Kiáltó szükséget már első czikkelyünkben kie­meltünk. Alkotása módjáról kell még néhány észrevételt tennünk. Három combinatio áll előttünk : a) Államintézet , mely hitellevelek helyett a földbirtokra nézve assignata-féle forgalmi jegyeket adna ki kényszeritett kerettel. b) Tőkepénzesek társulata, kik ingatlanra pénzt szereznének. c) Földbirtokosok társulata, kik pénzt vagy hi­telt kölcsönöznek részvényeseiknek biztosított és könnyen értékesíthető hitellevelekben. Első esetben, ha 4—5% assignatákat adna ki az állam, természetes, hogy a földbirtokos igyekez­nék azokkal lefizetni terhelőbb adósságait, miktől nagyobb kamatokat fizet. De ez assignaták vagy fentartanák névszerinti értéküket, vagy nem. Első esetben a forgalmi jegyek megsokasodása drágasá­got idézhetne elő; másik esetben a csökkent értékű papír a hitelezőket károsítaná. A második combinatio magában ugyan törvé­nyes, de nem kielégítő nyerképleten alapszik. Az egylet nyerészkedése mellett bajosan lenne segítve a birtokosokon, s ha csekély osztalék kínálkoznék, nem nagy kiterjedésre számíthatna a vállalat. A harmadik rendszert mutatta legjobbnak a ta­pasztalás. E rendszert, mint láttuk, Németország fejti ki. Hasonló egylet működik Gallicziában is nagy haszonnal. Azonban itt megint két lehetőség van. Vagy az állam maga köti le a kölcsönt kereső földbirtokos vagyonát collectiv hypothecaus, s ad a lekötött jószágok becsértékéhez aránylag pénzt a­­vagy hitellevelet, vagy a földbirtokosokra bízza, hogy vagyonaikat kölcsönös zálogjegyül lekössék, s a hitelintézetet egyesületi úton hozzák létre. A magyar terv, melyet közelebb előadtam, az első módhoz ragaszkodott, noha czélszerűbbnek mondá maga is az utóbbit. Részünkről is az utóbbi módot ajánljuk. Mindenki leginkább képes közvetlen érdekeit előmozdítani : miért lenne e részben épen a ma­gyar földbirtokosokra nézve kivétel ? Ide járul , hogy az állam különben is elég más pénzügyi operatiókkal van elfoglalva; újabb inté­­zet kezelése csak bonyolítólag hatna egyéb eljárá­saira, csak az igazgatás gondjait növelné, a­nélkül, hogy a k­özügyet közvetlenül gyarapítaná. Kinek jutna eszébe az állam által kezeltetni oly banko­kat, melyek tisztán kereskedői érdekeket tűznének czélul? Ilyen intézetek annál inkább megfelelnek feladatuknak, minél inkább csak külön érdekeiket tartják szemük előtt. Az állam tekintete szükség­kép túlterjeszkedik e különös érdekeken, s könnyen megtörténhetnek, hogy oly, különben hasznos mel­lék­czélokat igyekeznek az intézethez kötni, melyek épen az érintett külön czélok megközelítését ne­hezítenék. Említést érdemel azon közigazgatási szempont is, miszerint valamint vannak kereskedői kamarák, melyek adatok és vélemények fölterjesztése által előmozdíthatják az ország iparos és kereskedelmi érdekeit, szintúgy hasznos fogna lenni , ha a föld­­birtokosok corporatioja legalább a hitelegyletben bírna oly közlönynyel, mely után a földbirtok és mezőgazdaság érdekei nyilatkozhatnának. Ez­által koránsem kívánjuk kizárni az állam felügyeletét. A­mint hisszük, hogy az ilyen magán és testületi érdekeket legjobb magánosokra és tes­tületekre hagyni , úgy viszont a testületek ellené­ben, épen mivel külön érdekek előmozdítására szö­vetkeztek , szükségesnek tartjuk, más külön érde­kek megóvása végett is, az állam ellenőrködését. Ez ellenőrzés annál jogosabb, minél több kiváltsággal ruháztatik föl az állam részéről valamely testület. Ilyen egyletek vannak, mint többször említettük, Németországban, sőt magában e birodalomban is. E czikkben is érintők a gallicziait. Tovább menvén, meg kell jegyeznünk, misze­rint a hitellevelek könnyű értékesíthetése a siker legfőbb föltétele. Oly igazság ,melyet nem is kell bő­vebben mutogatni. S meg kell vallanunk, hogy e rész­ben némi aggodalmaink vannak. Nincsenek nagy pénzpiaczaink , hol ilyen biztos zálogjegyű, rende­sen kamatozó, s időnként letörlesztendő hittelleve­­leken, bármi előnyökkel kínálkozzanak azok egyéb papírok fölött, könnyen túladhassanak földbirtoko­saink, kik különben is járatlanok a börzei eljárá­sokban. E részben tehát most is követésre méltó­nak tartjuk a 44-es tervet, miszerint az egylet maga intézné hitellevelei leszámítolását, s a köte­lezvény helyett kész­pénzt adna a kölcsönvevőnek. Honnan ismét, ha egyéb okok nem szólanának is a mellett, szükségkép következnék, hogy egész Ma­gyarországra csupán egy társulat lenne szükséges, mely Pestről intézné az egyesület ügyeit. Egyéb részletekre nem tartom szükségesnek ki­terjeszkedni. Utasítom olvasóimat azokra, miket a külföldi hitelegyletek történeti tapasztalásiól és szabályairól előbbi czikkeimben előadtam. C. P­á­r i­s, jan. 8. a Néhány nap óta fontos hírek keringnek a meghittebb körökben. Mi e híreket, bármily fontosak, nem említhet­jük meg, azért, mert nem annyira a jelent, mint a felté­teles jövőt érdeklik; annyit azonban mondhatunk, hogy három nap óta a börze hihetetlenül alászállt, mi csal­­h­atlan jele egy erős éjszaki légvonatnak, mi a telegrá­­fokból a börze ablakain áthúz. Szokásunk mindannyi­szor, midőn szokatlan mozgalmak merülnek fel valahol, nyugodtan megvárni a denovement , mely várakozásunk eredménye még mindig az volt, hogy a hullám leapadt, így most is, három napi hullámzás után látjuk, hogy a habok lesimultak, de a tenger egy lépéssel ismét kiebb jött ágyából. Látjuk hogy a tenger békés, de n­in­c­s medrében. Tegnap a Moniteur a sinopei ütközetre viszhangot adott, melyet, meglehet, erősebb viszhangok fognak kö­vetni. A franczia flották ugyanis őrködni fognak , hogy a Feketetengeren a háború ne folytathassák. Várjon mit mondanak az ellenőrségre Pétervárott? bár­mit mondanak, mi azt hisszük, nem lesz túlságosan ud­varias. A mai Moniteur szinte egy fontos rendelettel lepte meg a közönséget, mely míg egy részről a dicső­ség-szomjas katona keblekbe életet, másrészről a börze lélekbarátai közé halált lehelt, minden artificielle hausse és nyugalom daczára. Egyébiránt az áremelkedés csak egy pár perczig tartott, s a félelem uralkodik még. A fontos rendelet ennyi­: a franczia hadsereg 40,000 újoncz­­c­al szaporodik. A tuileriákban újévre nagy elfogadások voltak, mikről mi, profanum vulgus, csak annyit tudunk, hogy a vára­kozó teremekben igen hideg volt, annyira, hogy egy angol előkelő hölgy lábait bundás kéz­ melegítőjébe dugta, ki­jelentvén, miszerint az udvarmesternek a hideg ellen panaszt tesz. — A sok drága díszöltözet az őskori magyar díszköntösökre emlékeztetett. — Új év óta minden emelkedett; a Szajna, piaczi áruk, előfizeté­sek, kivéve a részvényeket és papírokat, miknek jan. 6-án alig volt keletök. Álljunk meg egy perezre a rue de Pelletier sarkán. Tarka dominók vonulnak előt­tünk , lármával, házsártoskodva, boldogan! mi közük nekik Haszán pasához, ki legfölebb egy alexandrinus ballada tárgya lesz ? övék a tér, övék az ifjúság, övék, egy álarcz. Ha a térnek nincs becse, miután ma minden ember magába vonult, ha az ifjúságnak csak annyit mondhatunk : donnez-moi vos vingt ans, si vous n­ési faites rieu! az álarcznak mindenesetre némi haszna van azok előtt, kik szerepet j­á­t­s­z­a­n­ak az életben. Menjetek boldog alakosak, örüljetek a zené­nek, a virágoknak, a szép álmoknak, de vigyázzatok, ne vegyétek le az álarctot. . . oly keserű a csalódás! Por és meleg, mit árt az ? Vachetti-óriás költségek, mit érdekelnek azok titeket ? ti mulattok, ígértek, esküsz­­tök, s nem tudjátok kinek, nem tudjátok mit!—Lehet­len elhallgatnunk a Gaieté uj darabját, melynek czime : A kozákok. Ama hihetlen hatást, melyet e mű gyako­rol, lehetlen képzelni; minden este uj sokaság tódul a szinházi sorompók közé , minden előadás uj diadal, uj láz. E darab az, melyről legtöbben beszélnek most, és ha igazat akarunk mondani, azt kell mondanunk, hogy a franczia egyenruhák dicsőségének és szerencsétlensé­gének apotheosisa ! Mily lelkesedés, mily őrjöngő örömkitörések, mily tombolás és robaj! A darabot minden este e kiáltással végzik be : vive la France ! mit a közönség számtalanszor ismétel. Előjön e mű­ben egy öreg invalidus, ki egy café chantau­t-ban nem­zeti dalt énekel; hallgatói francziák és kozákok, ama­zok tapsolnak, imezek piszegnek, mire egy orosz tá­bornok megtiltja a franczia dalt. A hadastyán nem enge­delmeskedik s halva rogyik le a színpadon a tábornok golyója alatt. Ebből véres h­arcz következik, s a fran­czia troubadour meg lesz boszulva. Legkedvesebb tüne­mény a darabban Olga, kár hogy kémszerepe van. Tekintete angyalé, tettei mindig ördögiek. Ő az, ki mindenütt halált hoz a francziák fejére. Tiszámértól, Szabolcsból, jan. elején. Tűnődtem, irjak-e megint, miután a szerkesztőség elég kímtelenül (?) (indiscrete) *) múltkori közlésemnek czáfolatára intézé fel Szabolcsot lápostul Nyírestül, szék­-hosszában , összevissza Latorczától Nádudvarig ? ki patvar állhatna sikra ennyivel szembe ? Minthogy azonban a bemondott czáf máig sem szü­­lemlék meg, s mivel továbbá új évre békületes arczot szokás ölteni, — csupa deliemből (galanterie) **) újra tollhoz nyúlok, hogy megörvendeztessem a vidéki levelekért epedő hasábokat. Azaz­­tán inkább, hogy gonosz szellemem kiöntse fölös epéjét a világra, mely elég hálátlan észre sem venni a nagyságéhes vidéki le­velezőt. Hanem hát épen ezért nagy hiába várjon akárki tőlem rendes levelet. Vagy azt hiszik Pesten és másutt, mintha csak a Tiszával tudnánk vesződni, s űzni csu­pán agarászatot? Hátrább az agarakkal! Félvilágot ölelünk most együvé, s mint minden ocsó, akarom mondani okos vele, mi szinte bevágjuk sarlón­kat a hirlapvilág kaszálójába, hol ugyancsak dől a rend. Értjük e parlagi képben a keleti kérdést. Tehát Szabolcs nádasai közt is képződhetik ildo­­már? ***) Még pedig milyen! Hogy voltakép megértsenek, feneket kerítek előbb. Mi szabolcsiak is, ki lóhátról hajszoláskor, ki kandalló mellett csibakozva, ki-kitekintünk a világba, s egyéb mulatság hiányában a szomszéd udvarát szedjük rendbe szemmel és szóval, magunknak örömére, az illetőnek pedig javára, ha szót fogad és fogadhat, látva, mily szépen megsöpörtük már házunk elejét. Legközelebbi gondunk és gondoskodásunk a kontyos szomszédra esett. Egykori viszonyaink jogán csak nem veheti rész néven atyafias elmélkedésinket saját java fölött. Másrészről hazai rokonink sem tanúsítnak tán akkora éretlenséget,­­hogy rokonszenvbeli elfogultsággal bo­tránykozzanak meg minden kis szón, mi nem inyek sze­rint hangzanék. Kellett ez avakozás,­ok mert sokszor igen farizeusi ám amaz iszonyú józannak dicsért magyar. Ha mi törökajku ember, és kivált zotta, effendi, ulema s más ilyesféle bölcs volnánk, avagy tán még inkább, ha ildomári nevet viselnénk,­­ haladék nélkül beronta­nánk egyenesen a zultánhoz, és háromszoros lebomlás után emelt fővel így szólitnék meg őt: „Dicsőséges padisah, hatalmas zultán, rabszolgáid­nak ura, és atyja minden mozlim­nak, sőt a határidőn élő gyauroknak is! Allah növeszsze nagyra szakálladat, melynek árnyé­kában én most megnyitom előtted a bölcseség alková­­rányát. Hallgasd figyelemmel, mert javadat forgatom beszédemben , — miként ama hajdani javasasszony, ki bűvös könyveket árult a világbiró városnak. — Fölséges hallásod, bizonynyal, megütközik egyszerű kifejezésimen : gyauroktól tanultam sokat; rám ra­gadt a nyerseség; feledém­ kelet mézes szavait, a virágokkal gyönyörűn fölczifrázott beszédet. De nincs is most helye: azé­rt csak ügyelj, mert a nyers ki­fejezések merő igazság. Fölséges úr! háborúba keveredtél, pedig aligha volt rá okod. Azon föld, mely bevallástok szerint vitatárgy, úgysem tied többé, s ha kitisztul is onnan ellened, mégsem lesz oly ura, miként, egykoron. Tehát a háború e földért csak ürügy; érzétek, hogy közelednek szíved­hez, a paradicsom gyöngyéhez. Ha már megtörtént, jó , legalább jobb , mintha utóbb üt ki a h­arcz. Most még van idő, meggondolnod végét, és intézkedned javad iránt. Hatalmas úr ! Biztatnak híveid , biztatnak a távol gyaurok, hogy folytasd e háborút. Folytathatod, ámde hiába divánkodnak nagyaid, hiába sugdosnak füledbe vélt szövetségeseid, ha hiszed, hogy elháríthatod a végzet sorát. Győznöd vé­gtére is lehetlen, mert ha most győztél is , magad fejére gyűjtesz bajt és pedig sokat. Álmodban se hidd tehát, hogy a fejér bajszának unoká­ját leverheted : kérlelhetlenül közelit feléd lassan, de annál biztosabban. Nézz körül zuh­ánom, és lásd, hogy a töröknek e vi­*) „Eszter szerzője kimély, (-es,—telén) szót faragott a diseretio helyett. Én az eredeti gyököt ruházom fel a szándékolt érteménynyel, tehát: kim,discre­­tio, kimes,discret, kimtelen mindi serét. Legalább megkiméljük az olvasót a kímélet és kimél­et ösz­­szetévesztésétől. **) Ha jelből lehetett jellem, szél­ből szellem, kellik­­ből kellem, ugyan miért ne lehetne szintúgy del-(i)­­ből deliem? És igy dellemmGalanterie, deilemes, galant, delemtelen,ungalant stb. szófaragásomat helyesli a legújabb delnő is. ***) Ildomár a diplomata. Ildom szavunkban ki nem ke­resi a simulékonyan túleszélyest ? pedig ez a diplo­matában fő. S mivel a potiori fit denominatio, miért ne volna helyesen magyarul ildi­már,diplomata, ildomárság, ildomártan, ildomárkar,diplomatia? Az ár­képző jelentését lásd ezekben: kádár, csap­lár, kulcsár foglár stb. és hinduban : k­ukadár, csu­­ribedár, adigári miniszter. tágrészben jövője nincs. Átka vallásában kereshető. — Egykor, igaz, győzelmesen forakoztak be, s fészkel­ték meg itt magukat őseid. Haj­­ azóta sok fölfordult a világban. Az időtt a gyaurság állodalmi szervezettel alig alig birt, csak csírázott még mai miveltsége, hatal­ma , mig őseid kész szervezettel törtek be, katonai or­száglattal , s a hitbeli megyőződés erős fegyverével. Azóta? kiirta atyád hadai javát, elvető öltözékünket, ez által megingatván mind az állodalmi rendet, mind a hitbeli meggyőződést, trónja támaszát, a nélkül, hogy helyettök újakat teremt vala, erőseket, minő kellene, hogy virágozzék az ország. Határaidat is apránként elcsipkedék: ime gyauroké lön Algír , ime függetlenségre vergődék túl a tengeren egyik pasád. Ma segít, de ki biztosit holnapról. Szom­szédodban alattvalóidból három független kis állam ütötte fel fejét, gyöngék idegen becsapás ellen, de ellen­feleiddel szövetkezve nagyon is erősek, hogy aláássa­nak és utóbb végkép megdöntsenek. Kire támaszkodó­? Az izlamra, úgymond vala­mely dervised. Ne hallgass reá, hanem forgasd a tör­ténet lapjait. Kettőt tanulsz. Először, hogy az izlam keresztény­séggel szemben, sohá nem állhat meg. Allah megmond­hatója, micsoda szellem teszi elkerülhetlenné ennek győ­zelmét. — Azt se hidd pedig, hogy az izlam, ha mű­velődött, megállhat köztök diadalmasan. Hallhatói a mórokról spanyol földön. Legalább két fejjel álltak fö­­lebb műveltségben, mint az egykorú gyaurság, mégis ezeké lön a győzelem, kiűzték a tudomány, műveltség, ipar, vitézség által annyira jeles akkori arabot egész Spanyolországból. Ugyan mi ? hisz a spanyol vadőr vala? — Vallásuk szelleme. Más, mit a történetből tanulok, az, hogy éjszak né­pe, ha szervezkedett, azon korszakában is, melyet fél­vadnak nevezünk, mindig legyőzte kelet és dél művelt­jeit. Miért ? mert erőt egészséget hozott karjaiban, egy­szerűséget szivében, mély meggyőződést lelkében, hall­gatag eszélyt fejében, mely csak tettekben nyilatkozék. Ilyen ma ellenfeled, a nagy szőke nép. Nézd végig seregét, csak egy árva fiút sem telsz erőtelent. Mind­nyája megannyi izmosság. Aztán tud nélkülözni, tűrni bevet, fagyot, éhséget, és fegyelmet. Vakabb engedel­mességet hiába keressz a földön. Pedig ily tulajdonok mellett, jól szervezett had legyőzhetlen. — Ha eddig nagyobb győzelmet nem arathatott a fehérbajszu nép , oka, mert nem volt lángeszű katonavezére még. De van ildomárja elég, okosnál okos b­­­első lépés a nagyságra; meghozza hadvezéri lángeszét is az idő. És nézz végig saját országidon. Kié a számerő ? In­­nen a tengeren gyauré, mely főelleneiddel rokon. És e faj évről évre szaporodik, míg muzulmánaid fogyton­­fogynak. Puha erkölcsében az ok , mert nagyobb ré­sze testet lelket roh­asztó fertőben él; azonfölül élvez mákony­t, hogy paradicsomba kábítsák álmai, melyet ki­­vülötted még csak pasáid tudtak teremteni e földön. Ily erkölcscsel, uram, alig boldogulsz a fehér bajusz­­szal. Kis időre elháríthatod a főcsapást, de az mégis rád zúdul előbb utóbb kikerülhetlenü­l. Mozl­meid val­lási heve kihűl, bátorsága lelohad , mert szegényedik restségében. Holott ezalatt a gyaur számban is szapo­rodva, ugyancsak gyarapul ám. Jelenben is szinte a legfőbb polezokat hitehagyott gyaurok töltik be: an­nyira sü­lyedt fajunk az európai földön. E gyaurok mű­veltsége, hatalma színvonalán nem tarthatod meg magad az izlammal, mely a korhoz bajosan simul, csak a ko­rán holt betűihez ragaszkodik vakbuzgón. A távol gyaurok azt mondják, segítenek. Igen, ideig óráig. S miért segítenek? mert—úgy mondják — szük­ség, hogy fönálljon a török birodalom. Igazabban azt gondolják csak, hogy e helyben, hol a török most még ur, szükséges egy nagy hatalom. Vedd hasznát ennek és fogd szavukon azon jó urakat. Hanem végy példát a szomszédból. Lám amoda át él egy kis nép, mellyel sokat küzdöttek eleid. — Maroknyi csak, még­sem fogyott meg lelke erejében. Pedig az is elveszett volna, ha pogány marad, mint volt megtelepül­tekor. Keresztényülte óta minden viszontagságai daczára él, és lépést igyekszik tartani az európai műveltséggel. Oh dicsőséges zultán, érts meg. —*■ Európai alattva­lóid többnyire szlávajku nép, s e nyelvet már beszélik mozlimeid is. Hanem ők nem a prófétát vallják. S ez a forduló­pont. Oh, uram, bomlaszd föl harczodat, ereszd szárnyra a szép foglyokat egytől egyig, és hívasd elő a sztam­­buli patriárchát. Mondd neki :kereszteljen meg és keressen számodra feleséget a trónra­­termett európai nők sorából. Ezzel, uram, családod érdekét megmented, sőt bizto­­sítod. Örömmel üdvözli minden alattvalód benned a byzanczi keresztény császárt. Birodalmad erős lesz, mert a netáni mozlim-lázadás szétfoszlik a kereszténység ha­talma előtt. Ekkor a szőke nép sem háborgat, sőt szö­vetségedet keresi, valamint a többi gyaur hatalom , mert ifjú néped uj életet nyerve, félelmetes és tisztelt lesz a világon. Még a perzsa sah is visszahökken ! Uram ! légy keresztény. Ennyit akartam szivedre kötni. Én már az vagyok. „Most üttesd el fejemet, vagy kövesd tanácsomat/* így beszélnék a zultánhoz, ha csak Hadzsi Ahmet volnék is a pesti korona-kávéházból. És megmenteném a keleti birodalmat, sőt újra alapítanám. *) *) Ez eredeti szabolcsi humorral írt vidéki, egy rész­ben philologico-etymologico-kritikai furfangos leve­let jóslói szellem diktálta, — mert eljövend az idő, midőn az izlám is meghajoland a kereszt előtt. Ad­dig is azonban reményijük, hogy tisztelt szabolcsi

Next