Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)
1854-02-14 / 1179. szám
ják , hogy a Portát sárban hagyta, mert azt tanácsolá neki , hogy a dunai fejedelemségek megszállását minden ellenszegülés nélkül tűrje el; most azonban kiderül, hogy maga lord Stratford volt aznő diplomatiai jegyzékeiben megfontolt és eszélyes diplomatának mutatkozó férfiú, ki a Portának e tanácsot adta. Mig tehát a törökök mindenfelé védelmi készületeket tőnek, s a keresztényeket több rendbeli jó hiszemü rendelvények által megnyerni iparkodtak, az alkudozások útja len választva. Legalkalmasb közbenjáró gyanánt általában Ausztria tekintetett, azon állam, mely habár bevallá, hogy Menzikoff herczeg követelései nem védhetők , eddig azonban a sz.pétervári udvar irányában ellenségesen nem lépett fel. Már előbb valamennyi követ fellépett ajánlatokkal, melyekről hivék, hogy Menzikoff herczeg ultimátumát Resid pasa megajánlásaival összeegyeztetendik; de miután ezek czélhoz nem vezettek , julius 25- kén Bud gróf a nagyhatalmak követeit egy értekezletre hivta össze, s itt egy tervezet kidolgozására, melybe mind a négy hatalom beegyezzék. Mialatt az oroszok a dunai fejedelemségeket minden akadály nélkül megszállották, Bécsben az alkudozások folytak. Egy július 4-ei nevezetes sürgönyben lord Stratford megérinti ugyan , hogy oly esetek is merülhetnek fel, midőn erélyesebb rendszabályokra lesz szükség, de lord Clarendon az adott válaszban, kormányának a béke fenntartását igen sürgősen óhajtó vágyáról beszélt, „nem, mintha Oroszország politikájának igazságtalansága ,méltánytalanságáról kétkednénk, sem pedig egyesegyedül azért, mert a háborút csapásnak tartjuk, de mivel nézetünk az, hogy a háború a Portára nézve új Veszélyeket fog előidézni.“ Egy Westmoreland lordhoz intézett sürgönyben a külügyminiszter valamivel több harczias szellemet tanúsított, s az ausztriai kormánynyal azt közölteté, hogy Anglia türelmének határai vannak, s hogy Törökországra nézve is többé lehetlen a béke fenntartása, miután területének egy részét orosz sereg szállotta meg.............. Felsőházi ülés febr. 6-án. Clariicarde marquis: úgy látszik, az Oroszországgali alkudozások még nincsenek bevégezve , s ennélfogva , hogy ezeknek útjába akadályt ne gördítsen, a háború vagy béke kérdését, feltett szándéka ellenére, ma érintetlen hagyja. A helyzet azonban oly komolylyá vált, hogy a parlamentnek rövid idő alatt részletesen kell a dolgok állásáról értesíttetnie. (Halljuk, halljuk!) Szóló mindazonáltal a külügyminiszterhez alkalomszerűleg két kérdést intéz, jelesül, jött-e az orosz czártól az utóbbi bécsi értekezleti pontokra felelet, s hogy milyszerüek az angol és a sz.pétervári kabinetek közötti diplomatiai viszonyok ? Clarendon gróf sok hálával tartozik a marquisnak azért, hogy a vitát, mely a török-orosz kérdésnek annélkül is igen gyengén remélett békés kiegyenlítésére csak hátrányos lehetett volna, elhalasztó. Habár a kormánynak okai vannak hinni, hogy Oroszországnak a bécsi pontokra adandó válasza tagadólag fog kiütni, erre nézve még a jövő péntek (febr. 10.) előtt határozott felvilágosítást nem adhat. Az ügyek állásáról Bécsben ma délután jött hivatalos tudósítás. Az értekezlet csak febr. 2-án hivatolt újra össze. Szólónak még nem volt ideje az illető sürgönyöket tiszttársaival közölni. Csupán a kormány élén álló nemes lordnak küldé meg azokat, s következéskép nem tartja czélszerűnek az e fölötti részletekbe bocsátkozni. Arról azonban a házat értesítendőnek tartja, hogy az orosz tervezet elfogadhatlan, s hogy azt Konstantinápolyba megküldeni nem lehet. Mi a második kérdést illeti: szólót Brunnow úr külügy-hivatalban meglátogatta s egy jegyzéket adott neki át, melyben kijelenti, hogy az angol kormánytól nyert válasz után diplomatiai viszonyait Anglia irányában többé nem folytathatja. Ennélfogva az Angol és Oroszország közötti diplomatiai összeköttetésnek meg kell szakadnia. Továbbá az orosz követ azt is jelenté neki, hogy ma reggel elutazni szándékozik. Szólónak még ezen ülésszak folytán szándéka Brunnow úr jegyzékét, gróf Nesselrode sürgönyét s az erre adott választ a lordok elé terjeszteni. Ellenborough lord úgy látja, hogy az alkudozások eredménye nem lesz egyéb mint háború, s reméli, hogy a kormány az újabb események által nem leendő kellő készülődések megszüntetésére indíttatva. Anglia a legborzasztóbb háború előestéjén áll. Clamricharde marquis az érintett tárgyalást jövő hétfőre jelenti be. Clarendon gróf megjegyzi, hogy ő a sz. pétervári angol követnek oly utasításokat küldött, melyek a londoni orosz követ által a diplomatiai viszonyokra nézve vett utasításoknak megfelelnek, (más szavakkal, az angol követet visszahizta.) Alsóházi ülés febr. 6-án. Lord Jocelyn jelenti, hogy jövő pénteken lord John Russellhez kérdést intézem, várjon a külügyi viszonyok daczára még mindig szándékában van-e f. hó 13-án a parliament reform iránti indítványát előterjeszteni? Lord John Russell: Erre hétfőn fogok felelni. (Hétfő épen 13-ára esik.) Willoughby jelenti, hogy jövő csütörtökön lord John Russellt a kainardssi és drinápolyi, valamint az Orosz- és Törökország között lévő egyéb illető szerződések előterjesztésére felkérendi. Jocelyn lord kérdi, igaz-e, hogy az orosz követ elment Londonból ? Russell lord feleli, hogy Brunnow úr bejelenté a st. jamesi udvarral lévő diplomatiai viszonyok megszakítása s ma reggel leendő elutazása iránti szándékát. A nemes lord ezután felszólítja a házat, hogy a parliament eskü (zsidó kérdés)megvitatása végett bizottmánynyá alakuljon. Thesiger némi megjegyzései után az indítvány elfogadtatik s a ház elnapolja ülését. A Times megjegyzi, hogy a f.hórki felsőházi tárgyalás Angliának Oroszország iránti viszonyát jobban felderite, mint ezt a török kérdésben folytatott legkimeritőbb viták tehették volna. Lord Clarendon nyilatkozataiból kitűnik, hogy a brit kabinet az alkudozásokat bevégzetteknek tekinti. Ennélfogva csaknem felesleges megjegyezni, hogy a kormány az országot háború küszöbén állónak tekinti. Ezután a Times „nem őszinte ellenekről és határozott barátokról“ beszél, s azt véli, hogy Anglia most valahára a sötétség tömkelegéből nyíltabb térre s világosabb nap felé siet. Az országnak megnyugtatásul szolgálhat, hogy a béke fennt tartására minden ellen követve; hogy Közép-Európa jobban szil Angliához mint évek óta, s hogy 1854 tavasza Angliát egy oly hajóhad birtokában találandja, melynél szebb Albion kikötőit még soha sem hagyta el. Oroszország politikájára és a béke fentartására nézve nem lényeges, mikor fog a parliamentben azon okok taglalása szőnyegre kerülni, melyek a dolgok jelen állását előidézték. A parliament méltósága azonban megkívánja, hogy e taglalás tökéletes és kimerítő legyen. A nemzet is ezt kívánja. Akkor majd említésbe jövendnek az orosztörök kérdést érdeklő s imént közzétett okiratok is, melyekről a Times azt állítja, hogy némi csekély tévedések daczára a brit politikát egészben és nagyban igazolandják. Ehhez képest nincs ok attól tartani, hogy a miniszterek eljárása fölötti vita gyűlöletes vádakra és kicsinyes szemrehányásokra fog alkalmat adni. A nemzet a dolog lényegére nézve egy értelemben van az Angliához jelenleg méltó viselet iránt. Még soha sem nyilvánult erőteljesebben az angol nép nyugodt egyhangú elhatározása a végre hogy Oroszország törekvéseit az illető határok közé szorítsa vissza, ó (a, Tides) mig csak lehetett, a béke hő szószólója volt, nem titkolja azonban maga előtt, hogy egy háború Oroszországgal Anglia által soha sem kezdethetett volna kedvezőbb körülmények közt mint épen most. Anglia szövetséges és közreműködő gyanánt bírja Francziaországot, a többi Európa semlegességéről biztos s talán még segélyét is megnyerendi. Oroszország egyedül áll, s Törökország több erőt fejt ki, mint tőle várni lehetett. London, febr. 8. — A felsőház tegnapi ülésében Nardwicke őrgróf egy külön bizottmányt indítványozott a tengerészi névsorozat tárgyában, mert világos dolog, hogy tengeri háborút rokkant admirálokkal viselni nem lehet. A mostani szolgálati jegyzékből kimutató, hogy a valóságos admirálok legfiatalabbika s épebbje csak 75 éves virgonéz. Aberdeen lord ellenben azon meggyőződését fejezi ki, hogy a mostani kinevezési rendszer, minden valóságos 6l képzelt hiányai mellett is a legigazságosabb s legczélszerűbb. Ellenborough őrgróf az indítványzóhoz csatlakozik. A kinevezésnek titkos tanácsi parancs által (order in council) történő rendszere szorgalmasan átvizsgálandó. A tisztek kinevezésénél párttekinteteknek nem szabad mutatkozni, pedig e baj, úgy látszik, mindinkább terjedni kezd. Ő azt tartja, miszerint az admiralitás első lordja súlyos állambűnt követ el, ha személyes vagy pártérdekből kevésbé érdemes tiszteknek adja az elsőséget, s derekabb férfiak helyett azokat lépteti elő. Hardwicke őrgróf megelégszik nyilatkozata hatásával, s indítványát visszavonja, mire a lordok elnapolják magukat. — Clarendon lord legközelebbi hétfőn a felső házban Clariicarde lordnak felelvén, beszéde folytában így nyilatkozott : ,,A nemes lord azt látszik hinni, miszerint én most is azon reményben vagyok, hogy újabb alkudozások fognak megkezdethetni, s a béke fen fog tartatni. Biztosítok mindenkit, hogy én ily reménynyel koránsem akarom a világot kecsegtetni. A bécsi alkudozások félbenszakadtak, s legkisebb okom sincs hinni, hogy azok újólag meg fognának kezdetni. Az igaz, hogy Orloff gróf mulatási idejét meghosszabitá, de miért? azt teljességgel nem tudom.“ — Napóleon hűnek Brüsselbel küldetéséről a „Times“ párisi levelezője, biztos forrásból merített tudósítások nyomán ezt mondja : ,,Napoleon császár a belgák királya elé terjesztett, miszerint az Oroszországgali háború igen valószínű, s hogy Poroszország Oroszország részére állana, ez, ha nem valószínű is, legalább lehetséges. Vájjon ez esetben kész volna-e Belgium 100,000 emberének felét a porosz határokon felállítni, s a belga erősségeket a franczia határokon f részenkint reducálni ? E kérdésekre Leopold király minden vonakodás nélkül ,,igen“-nel felelt volna. A hg erre megjegyzi, miszerint jól tudja, hogy Belgium alkotmányos ország, s az ajánlott nemű rendelkezés a külügyminiszter nélkül meg nem történhetik. A külügyminiszter tanácskozás végett meghivatván, tökéletes beleegyezését adta. A „Herald“ mint bizonyos tényt említi, miszerint a kormány a Cunard-féle postagőzösök közül többet szolgálatba vett, hogy brit csapatokat Konstantinápolyba szállítsanak. Az első szállítmány 10,000 emberből fogna állani , ezek között egy dandár a gárdából. A 46-dik ezred, mely Ausztráliába volt rendelve, ellenparancsot kapott. A „Herald“ 22 ezredet számlál föl, melyek mártius hónap alatt Konstantinápolyba fognak szállíttatni . Nagybritanniában és Izlandban csak 10 ezred és lövészbrigáda fog maradni. Udvari tudósításaik máról nincsenek, kivévén egy igen kalandszerű hirt egy megkísértett betörés felöl a windsori kastélyba. A hírlapok mindnyájan fölemlítik e hirt, s azt alaposnak állítják. Nem herczegrablás volt szándékban, mint bizonyos körökben hinni akarták, hanem egy egészen közönséges, nem diplomatiai lopás. Törökország, Konstantinápoly jan. 30. Ez most terjed el hire, hogy a szeraszkiei Mehemed Ali leköszönt, s a hadügyminiszter által pótoltatik. Ennek okául felhozzák a szeraszkiei elégedetlenségét az eddigi késedelmező hadviseléssel; ő állítólag azt remélte, hogy kilépése által a Resid minisztériumot megbuktatja s egy újnak élére állhatand. Azonban mind ez indokolás , mind ez egész visszalépés ekkorig csak merő hír, s hihetőbb , hogy ha a szeraszkiei valóban kilépett, ez semmi más körülménynek nem tulajdonítandó, mint kimerültségnek azon roppant munka után, mely vállaira nehezedett. — Az „Ind. belgenek“ írják , hogy Ömer pasának jelentését, melyet a lapok közöltek, a közönség szinte elnyelte. A smyrnai leggazdagabb kereskedők egyike Whittal M. C. 50,000 piasztert adott át a kormánynak a hadi költségek fedezésére. A zuhan köszönetet mondatott neki a nagylelkűség e tényéért. A „Journal des Debats“ szerint teljesen bizonyos, hogy a Retribution gőzös tisztjeinek sikerült Szebasztopol tervét fölvenni. Egy croquis, Konstantinápolyban Sok ezernyi példányban nyomatott le. Skútári, (Albánia), febr. 3. Egy idő óta itt a közlekedés fedette élénk. Az itt tartózkodó számos idegenek közt Szokatlanul sok francziát és angolt lehet észrevenni, kik részint kormányaik megbízásából, részint kereskedelmi érdekben látogatják meg az albániai partvárosokat. Az albániaiak közt nagy lelkesedés uralkodik, melyet a túlzott győzelmi hírek a csatatérről még inkább növelnek. Montenegro, mely a törököknél az orosz barátság miatt rész hírben áll, most albániai részről is körülvétetik figyelő csapatokkal. Ez elővigyázati rendszabály természetesen azon körülményben találja okát, hogy a montenegróiak diversióját az oroszok javára még jó eleve lehetetlenné akarják tenni. Podgoriczában, tövében a montenegrói határnak, egy 5800 embernyi hadtest vonatik össze Bég Juszi katiakámi parancsnoksága alatt, ki egyenesen Konstantinápolyból érkezett. Bielopolinál is egy 1500 nyi hadtest és Buduánál 1000 embernyi hadosztály állíttatik fel. Az albániaiak fáradhatlanul szolgáltatnak legénységet, pénzt és élelmet a török hadseregnek. Mondhatni, hogy napról napra több harczos jelentkezik az oroszok elleni hadjáratra. A harczvágyó tömegek gyülhelyei Dali, Kroja, Elbassan, Beral, Topelini, Libochovo és Koridse-Goriczában túl vannak tömve. Mihelyt egy szállítmány teljes számú , rendesen 200 ember, egyenesen Zófiába indíttatnak, hol begyakoroltatnak, s aztán vagy Yiddin vagy Sumlába irányoztalak. A montenegrói határszélről jan. 30-tól írják az Alig. orgnak , száműzött exelnöke a montenegrói senatusnak, Petrovits Péter jan. 28 án idült sárgaságban, melyet a kiállott kedélymozgalmak még növeltek, meghalt; 65 éves volt; szülei még élnek, atyja 100 évesnél idősb; két testvére a grahovói csatában esett el ezelőtt 15 évvel; a harmadik a meghalt vladika II. Péter volt; a meghaltnak két fia volt, az egyik meghalt a sz.pétervári cs. collegiumban, a másik még gyermek. A temetés nagyszerű volt, a hulla megelőzött bonczolás nélkül Montenegróba az övéihez küldetett, úgy hiszem, mikép a száműzött társai nem jól cselekedtek (?), hogy hulláját Montenegróba, honnan száműzve volt, küldötték; ő 100,000 ftnyi gazdag örökséget hagy, szép fegyvereket s Bécsben vásárlóit bútorzatot; végrendelete nem ismertetik. Dunai fejedelemségek- Az öreg Mi OS az Oláhországban szervezés alatt álló szabad csapat megszemlélésekor néhány fegyvertársához még a szerb szabadsági háborúkból azt nyilatkoztatta volna, mikép sehogysem szándéka az általa szabaddá lett szerb népet polgári háborúval elborítani, sőt azt óhajtja, hogy a Gondviselés a leigázott délszlávoknak Bulgáriában, török Szerbiában és Boszniában hasonló sorsot mért legyen, mint a szerbeknek. — Viddinben örülnek, hogy Montenegróban a vladika családjának keblében kitört viszályok ez országocska stratégiai fontosságát gyöngítik. De Belgrádban azon hir terjedt el, hogy a montenegrói senatus öreg elnöke, Petrovits Péter ücscsével kibékült és reá Cattaróban meghalt. Danilo vladika parancsot adott, hogy nagybátyja hullája bebalzsamoztassék s ünnepélyes pompával vitessék Niegusba. A montenegrói száműzöttek mind visszatértek hazájukba. A Bécsbe utazott, Montenegróban igen kedvelt senator Martinovits fia szerdárrá neveztetett ki. Danilo vladika már Cettinjében van, hol kis várkastélyt építtet, anélkül hogy a török határon levő szorosok erősítéséről megfeledkeznek. Jassy, febr. 2. Azon tudósítás, hogy Sturdza Begzad Gergely, fia az exhospodár Sturdza Mihálynak bemutatta magát azultánnak, annnak szolgálatait felajánlotta , s azonnal a dunai hadsereghez mint dandártábornok (Liva) elküldetett, itt utolsó napokban napi beszéd tárgyát képezte. Előre lehet látni, hogy az orosz cs.kormány egy moldvai bojárnak ezen lépését szigorúan fogja megítélni, mi tettleg meg is történt, minthogy az itteni orosz cs. alelnök gr. Osten-Sacken Bukarestből Budberg elnöktől utasítást kapott, hogy nevezett Sturdza Begzad Gergelynek itteni összes javai lefoglaltassanak. Bárha ez utóbbi ezen fejedelemségben semmi ingatlan vagyonnal nem bír, s ennélfogva e rendszabály foganatosítása kivihetlennek látszik, mégis az, elvi szempontból tekintve, az itteni népességre a legkedvezőtlenebb benyomást tette. Oroszország e fejedelemségben önkénytes csapatot szervez. A fölvétel feltételei között van az is, hogy az önkénytel beálló az orthodox valláshoz tartozzék. A moldvaiak közöl ekkorig talán csak vagy 10-en irat■■ ,u.i. ....... .........................—« 5. Az észnek, mint az érzék felettiek tehetségének erősítése a hittan feladata, mely azonban folytonosan utaljon saját belsőnkben rejlő bizonyságaira. 6. Az öneszmélet erősítését hasonlag már az első osztályban kell megkezdeni. a) Az első években erre szolgál az elemző lélektan, melyben az értékek felfogásai és törvényei, később a képzetek és ezek törvényei, hasonlókép a kívánó tehetségek adatnak elő. b) A magasb osztályokban előadandó a rendszeres lélektan, mi nem fog járni nehézségekkel, ha az elemi lélektan sikeresen elvégeztetett. c) Ide tartozik még először az elemi, utóbb a rendszeres neveléstan, mely a fiatal embernek, erősítvén eszméletét, módokat is szolgáltat önállólag folytatni mivelődését. III. Az akaratot a jó iránt edzeni, a gymnasium fő feladata, mert erős akarat az ismeretekbeni előhaladásnak is alapja, miután azokat csak úgy szerezhetjük magunknak, ha szilárdul eltökéljük azoknak megszerzését. A gymnasium következőleg éri el ezen főczélját: a) A hitet s különösen ennek erkölcstanát kell szeretetteljesen ápolnia, b) A kötély parancsát felül kell emelnie minden érzéki élveken, melyek abból származhatnak, s minden érzéki szenvedéseken, melyek annak megsértéséhez kapcsolvák, mert az érzéki indokok megsemmiznek minden tetterőt. c) Sikerült életrajzokban kell feltüntetni minden valóban nagy embert,— de koránsem úgy, hogy egy Nagy Sándor is nagynak tűnjék elő, ki csak szenvedélyeinek hódol, ezeknek rabja, hanem úgy, hogy csupán az valóban nagy, ki érzékisége feláldozásával is egyedül az érzék feletti czélra törekszik. Az emberiség történelme a legelenségebb alakok sorát mutatja fel nekünk, s ezeket csak tudjuk jól felhasználni, s az ifjúság gyengéd kedélyét hasonló tetterőre fogjuk lelkesíteni. d) A gymnasium fegyelmének úgy kell berendezve lennie, hogy a tetterőt ne fojtsa el, sőt annak uj lendületet adjon. A büntetést, mely mindig igazságos legyen s ennélfogva minden legkisebb szenvedélyesség nélkül alkalmazandó, mindig kisérje a sajnálkozás , hogy efféle — tulajdonkép csak állainál szükséges — tényekre került a dolog, s azon biztos remény, hogy az illető ezentúl szabad indításból teljesítend a kötelyét. IV. Az érzelemnek, legtitkosabb határzataink és tetteink ezen szűzies , szent őrének a végbevitt jó, a megismert igaz, a felfogott szép feletti elirthatlan boldogságnak , a gonosz , hamis és rut feletti búbánatnak felelevenedése mindig lépést tart a tetterő szilárdulásával , itt hát nincs egyéb teendő, mint, hogy a növendéket tisztán eszméltessük érzelmére, s igy azt nagyobb elevenségre, s kitartásra ösztönözzük. Ez azonban mulkatlan szükséges, miután semmi sem visszataszítóbb az érzelmeden, vagy — mint mondani szokás — a szívtelen embernél, bármennyire érett eszű legyen az különben. Épen a középiskolákban, a gymnasiumokban kínálkozik a legjobb idő az érzelmek felgerjesztésére, mert az ifjúság szive lángolva dobog minden eszményért , s lelki gyilkosságot követ el, ki e szent lángot elfojtja vagy neki ferde irányt ad. Hogy a nagy czél eléressék, szükséges, hogy a) a gymnasiumban az öröm uralkodjék, mert az öröm az istenség szikrája; de koránsem az iszákosság , verekedés , csúfolódás vad öröme, hanem az, mely meg van engedve. Vidám gyermekek mindig jó gyermekek is. b) A tanulók mindjárt az első osztálytól kezdve gyakoroltassanak a szépnek szemléletében, mert épen a szépnek szemléletéből ered azon bámulatos felelevenedés. Van mindenütt csillagos ég, pompateljes vidék, képek és szobrok, szép épületek , s egyéb csodálkozásra ragadó emberi munkák; csak irányozzuk reájuk a fiatal kedély figyelmét, s emlékeztessük, mennyi fáradságba, mi mély belátásba került azoknak megalkotása, c) különösen tárjuk fel az ifjaknak minél teljesebben az irodalomban letett ezer meg ezer szépségeket; ezek bizonyosan megragadják s azon érzelmekkel töltik meg őket, melyek az embert egész életen keresztül minden aljasságon felülemelik. d) Ha mindez, az első években, gyakorlatilag és elemileg, kellően megtörtént, a rendszeres szépészet előadásához lehet nyúlni, mely az érzelmi kiképződést befejezendi. e) Ösztönözni kell az ifjúságot, hogy maga is állítsa elő a szépet, névszerint a testgyakorlások , karénekek alkalmával, irályban, szóbeli előadásban, zenében, rajzban, sat. Képzeljünk most magunknak ilyat „ügyes ép testtel, ügyes lelki erőkkel, ki bir a legszükségesebb és hasznosabb ismeretek egész tömegével, kinek a hit, s a történelmi példányjellemek alapján szilárd akarata van a jó iránt, kinek keblét a legszentebb érzelmek dagasztják s bizonyára mindenki megvallandja, hogy ily ifjú alkalmas az élet minden irányaira, hogy ő—szentelje magát akár az iparnak, akár a tudomány- vagy művészetnek— hatalmasan előmozdítandja polgártársai jóllétét. Erre való legyen hát a gymnasium, de nem a görögök és rómaiak régi szellemének felidézésére, mely ismert ugyan bálványokat, végzetet rabszolgasággal és hősiséggel, de mit sem tudott az istenség, szabadság és erény eszményeiről, — mely ellensége volt a monarchismusnak, — melynek sejtelme sem volt a korunkbeli tapasztalati tudományok magas szempontjáról,—mely a bölcsészeti tudományoknak is csak gyenge s egymással ellenkező kezdeményeket nyujtott,—szóval, mely tőlünk ezerszer többet tanulhat, mint mi tőle.“ Ám ez azon vázlat, melyben Wildner Maithstein úr a gymnasium teendőit s főczélját kimutatja. Minden gondolkodó nevelő bizonyosan régóta meg van győződve mindazon igazságokról, melyeket e vázlatban újra felelevenítve találunk, s melyek mellett némi egyoldalúságokat szivesen elnézünk. Nem fejtegetjük ezúttal, mire nézve nem lehet egyértelemben lennünk a tisztelt szerzővel, csak arra emlékeztetünk, hogy a kedély szépészeti kimivelése, melyet oly melegen és méltán sürget, épen az ókor művészeti és irodalmi példányait elkerülhetlenekké teszi. Aki nem lesz tudós, ne tanuljon görögül és latinul, de anyanyelvén szintúgy szerezze meg magának a jelesebb hellen és római művek ismeretét, mint a most élő nemzetekét. A régiek nem tanulhatnak tőlünk, mert megszűntek lenni, de a jelen mindig tanuljon a múlttól. — Kedvünk volna még észrevételt tenni azon elemző boncttanra, melynek alapján szerző az emberi lelket, t. i. ennek úgynevezett erőit szétrakosgatván, mindegyik résznek külön külön mivelési ágat szab ki, péld. az emlékezetnek a történelmet, természettant, sat., a képzelőnek a költeményeket, és igy tovább. A lélek kimivelése nem mechanismus, de még Chemismus útján sem eszközölhető; a történelem szintúgy megkívánja az összes lelket, mint minden más tudomány, ha azt akarjuk, hogy ne legyen holt kincs, terhelő sem- Ezen elkopott osztályozásokat azonban a szerző maga is elégteleneknek látszik ismerni s azok nem is vágnak a dolog lényegébe, aminélfogva felesleges volna azt hosszasabban czáfolgatni. Fontosabb, nézetünk szerint, a nyelvek kérdése. Szerző legalább három nyelv megtanulását tartja szükségesnek, sőt, hol az anyanyelv sem német, sem olasz, sem szláv, ott négyet ; mi megvalljuk, hogy mi az anyanyelvűn kívül legfeljebb még egy nyelv alapos taníttatását kívánjuk a középiskolától, ezt is csak azért, hogy a növendék annál jobban tanulja ismerni anyanyelvét, midőn azt mással összehasonlíthatja. Van elég hasznos imeret a szótárakon kívül, csak győzze az ifjú. A középiskola adjon gyakorlati nevelést par excellence, de nyelvek arra nem segítnek. Alig találunk életrevalóbb, gyakorlatiabb népet az angol és francziánál, s ott a legműveltebb emberek is ritkán tudnak többet saját nyelvüknél. Puszta tények, puszta adatok sokasága különben is csak terheli, zsibbasztja a lelket; emlékezet dolgává tehát mindent csak az Ítélet segélyével kell tenni, ekkor is a képzelőre bízván a kifejezést. Szóról szóra könyv nélkül tanultatni tán semmi egyebet nem kellene", mint a remekírók legválogatottabb helyeit, részint eredetileg (az anyanyelvi irodalomból), részint műfordításokban. A tisztelt jogtudós annak többi paedagogikus észrevételeit elég legyen :hazai nevelőink és tanuóink figyelmébe S komoly megfontolásába ajánlani , kiknek józanabb többsége, meg vagyunk győződve, sok-, kai inkább fogja óhajtani, a szakszerű kiképzésiélre nem utasítható szükségénél fogva, hogy minden szaknak meglegyenek saját elkülönített intézetei, u. m. reáltanodák, polytechnikusok és gymnasiumok, mint, hogy mindezen irányok, kezdetleges , fejletlen csomóként, egyetlen intézetben tömüljenek össze. A polyhistoria többé nem járja ismeretbe s munkafelosztást igénylő korszakunkban; nekünk a szélesben terjeszkedő felszínesség ellen kell küzdeni, nehogy az elhirhedt s veszélyt rejtő „ex omnibus aliquid, ex toto nihil“ közmondás gyakorlati lábrakaptával mind az úgynevezett humanismus, mind a realismus — nem egymás ereje, hanem egymás gyengesége által — elenyészszenek, maguk után hagyva egy beteges nemzedéket, mely hitében kételygő, kételyeiben babonás, babonáiban okoskodó, okoskodásaiban érzelgő, érzelgéseiben durván anyagias, és anyagiasságában mégis a szellemiség fáklyavivőjének szereti magát hirdetni is. * * *) A birodalmi iskolaügy kedvező jövőjét mi sem ígéri annyira, mint azon kegyes figyelem, mellyel illető helye«, minden szerény megjegyzés fogadtatik. Szerk. *