Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)
1854-02-26 / 1190. szám
mert a felsége szultán iránt a tanács egylelküleg osztja, meggyőződve lévén, hogy azok az egész szerb nemzetben viszhangra találandnak; s a tanács a boldogult Mahmud zultán által 1245, 1246, 1249 s 1254. években adott, s jelen legmagasabb hatiserif által újólag megerősített előjogok alapján kötelességének ismerendi Fejedelemségedet a tartomány alkotmánya szerint mindabban segíteni, amivel a felségessászárnak a szerb nemzet iránt mutatott jóakaratát megtartani, s ezen császári rendelet által kilátásba tett kegyességet megérdemleni lehetséges lesz. Belgrádon, január h. 29 1854. A tanács elnöke, tábornagy Stefanovics István. Tanács 1-fő titkára Zivarovics Jakab.“ Láthatni ezekből, mily indulattal fogadták az illető legfőbb hatóságok az említett legújabb császári fermánt. B. Gy arm at, febr. 24. Az úrbéri viszonyok megszűntével a birtokos osztály elvesztvén robotjait, gazdaságát majorságerőre átalakítni kényszerült; ezáltal a gazdasági cselédek száma sokszorosan növekedvén, általuk a mezőgazdaságot űzők egy népes osztálya támadt. Vajmi kívánatos, hogy ez osztály érdeke a birtokos osztályéval minél jobban összeforrjon, hogy ekkép mind a felek jóléte, mind a kifejtendő ipar által a nemzet gazdasága gyarapodjék. Napjainkban a birtokosnak cselédeihezi viszonya kérelmesnek nem mondható. A nagy szavakban hirdetett egyenlőség nem mindig volt kellőkép értelmezve, s a törvényelőtti egyenlőség értékére leszállítva; ez okból, de azért is, mert az 1848—49-diki hadjárat miatt a munkáskéz keresetté vált, s a cseléd érezni kezdé fontosságát ; számos , többnyire alapos panaszokat lehete hallani az alárendeltek túlkövetelései s engedetlensége miatt, s oly társadalmi kételmetlenség állott be, melynek utófájdalmai most is érezhetők. Az atyáskodás egy részről, a kegyelet más részről elveszté előbbi zománczát, s mindkét fél hidegebbé, önzőbbé és számítóbbá lett. A cseléd követelőbb mint valaha, és a nagyobb bérért restül dolgozik; a marhának nem viseli gondját, mert nem övé. Után útfélen hallhatni a cselédek elleni panaszt. Nincs remény, hogy a cselédek erkölcse s természete e tekintetben megjavuljon. A botozási szabadsággal elenyészett a szolgai félelem is; azért nemesebb rugókról kell gondoskodni mint a félelem volt, s akkép rendezni a társulati viszonyt, hogy az eddigi vesződés lassan kint megszűnjék. Az ily sociális reformok, kivált ha a proletarismus ellen is védszerül szolgálnak, követésre méltók. Elmélkedéséül alapja azon egyszerű tapasztalás, hogy midőn az ember napszám helyett átalában dolgoztat , hasonlatlan nagyobb az eredmény. Ha tehát ezen módszert a mezőgazdaságnál alkalmazni lehetne , hasonló okok hasonló eredményt szülnének; legalább ezt mondja a logika. Előre tudom, hogy nézeteimre a gyakorlati kivihetlenség lesz a cáfolat, azonban az eszmeébresztés nem fog ártani. Képzeljünk magunknak egy számitó birtokost, ki tagosítás után imigy szólna cselédeihez: ,,Barátim ti nem is sejtitek, hogy velem közkereseti viszonyban vagytok. — Én adom a birtokot s gazdasági felszerelést mint tőkét, ti pedig a munkát. Eddigi számításom szerint (p. o.) jövedelmem i/s részét ti kapjátok, s meg is kényszeritett munkásoknál egyebet nem nyertem bennetek. Nem volt ösztöntök nagyobb szorgalomra, mert azzal többet nem kerestetek volna meg, minrt évi béreteket. íme itt van tagosított birtokom; ebből szorgalom által paradicsomot lehet teremteni, eddigi jövedelmemet megkétszerezni. Én nektek bér fejében jövedelmem részét átadni hajlandó vagyok; mégpedig hogy aggodalmatokat eloszlassam, mostani béreteket minden történhetőségek esetére biztosítom, de ha szorgalmatok általa jövedelmet szaporítjátok, ennekó része tietek. Tehát nem lesztek többé béresek, kik a szegődménynél egyébre nem számolhatnak; de társaim, kik magatok s családaitokért fogtok fáradni, s öreg napjaitokat biztosíthatjátok. Alig hihető, hogy ily kézzelfoghatólag hasznos indítvány hatás nélkül maradna. Ez azonban még nem lenne elég. A czél nem az, hogy a cselédeknek több elkölteni valójuk legyen, hanem szükséges, hogy a fölösleg köz megállapodás szerint akár takarékpénztárilag biztosíttassék, akár valamely hasznot ígérő vállalatba befektettessék. Szükséges volna továbbá az ily munkásokat a közös élelmezés olcsósága iránt fölvilágosítni, hogy háztartásukat olykér rendeznék el, mint ezt a katonáknál, foglyoknál, aratóknál tapasztaljuk; s a helyett, hogy mindenik béres felesége külön külön főzéssel, kenyérsütéssel sat. el van foglalva, ezen foglalkozást sor szerint teljesitnék; mig a többi nők a férfiakkal versenyt dolgoznának, s ez által tömérdek napszám megtakarittatnék. A jövedelem felosztásánál ugyanazon elveket kellene alkalmazásba hozni, mint a gazdatisztek procentuatiójánál, p. o. a gép ára annak tartósságához képest tőketörlesztés által kamatostul fizettetnék vissza. A szükséges és hasznos épületek, minthogy javítás által több életkorig fentarthatók, befektetett tőkének tekintetnének , melyek kamatja megtérítendő. A kérelemre szolgáló díszépületek, angolkertek sat. a birtokos saját jövedelméből födöztetnének, a társakat csak a szükséges és hasznos újítások érdekelhetnén. Minden efféle részletességeket a társasági szerződésben kellene meghatározni. Az ily szerződések a polgári törvény 27-iki fejezete szerint jogérvényesek. Ha perre kerülne a dolog, a bíróság szolgáltatna igazságot. Mi sem természetesebb, minthogy az ily társak egymást ellenőriznék; minden marhát, gépet, gazdasági szereket megkímélnének, jól tudván, hogy azok romlása jövedelmüket csökkenti. Hogy ezen módszer megkezdése sok nehézséggel jár,az igaz. Értelem, kitűzés, s emberszeretet kell hozzá, hogy az akadályok leküzdessenek. Azonban bizton várható, hogy az első jól sikerült kísérlet számos utánzókra találna. Ha kereskedésben megállhat a közkereseti viszony, miért ne a gazdászatban, gyárakban ? Ily módon a hasznos találmányok, gépek nem szolgálnának csupán egy osztály javára, mert a becsár letörlesztésén kívül a föld vagy gyárbirtokos egyeket nem igényelhetne, s a gépek által eredményezett jövedelemben társaival együtt osztoznék. A vagyontalan néposztály csak ilyforma egyesülés által értékesítheti egyetlen vagyonát, kézi munkáját, s csak a vagyonos osztálylyali szövetkezés által vergődhetik jobblétre. Ily módon óhajtanám a vagyonos osztály iránt keletkezhető irigységet a szegény szívéből kiirtani , s vele a szorgalmat mint biztosan kamatozó tőkét megkedveltetni. Gondolkozzunk. Új viszonyainkkal a mezőgazdasági cselédügy rendezésére mint a sociális reformok egyik lényeges tárgyára az idő bekövetkezett. Bodnár István. (Lapszemle.) A bécsi „Presse“, febr. 24-kei számában az ausztriai birodalom délkeleti határán felállított figyelő hadtest 25.000 emberreli szaporítását azon mérhetlen kiterjedés szükséges következésének tartja, melyet a keleti kérdés bonyodalmai venni fenyegetőznek. Egyelőre, úgy hisszük veszélyesség leend, nem tartani azt sem fenyegetésnek egy rész, sem pedig ígéretnek más rész irányában, hanem csupán a körülmények által parancsolt elővigyázati rendszabálynak tekinteni, egyszersmind annak bizonyságául, hogy az ausztriai politikára nézve egyedül az ausztriai érdekek lesznek irányadók. Ausztria semlegessége egyenesen azon pontig terjedene, hol ezen érdekek közvetlenül érintetnek. Ezen eset akkor állna be, ha a háború egy foglalási háború jellemét öltené, vagy ha egy forradalmi pártnak alkalmat szolgáltatna, nemzeti vagy vallási indokok palástja alatt czéljaira propagandát csinálni. Hogy ezen esetek valamelyike, vagy egyszerre mindkettő is egymáshozi viszonhatásban bekövetkezhetik, és hogy névszerint a görög-török határkerületek fölkelésében lehetőleg mindkét eshetőség csirái rejlenek, nem egy könnyen vonhatni kétségbe. Most még hiányzanak biztos adatok arra nézve, hogy ezen fölkelés sajátképi jelentőségét, eredményres kilátását s a neki alapul szolgáló rugókat egész teljében láthassuk, de már csak első jelentéktelen kezdeteiben is egészen alkalmas : világosan kitüntetni egy Ausztria részérőli tettleges föllépés lehetőségét, és e lehetőség azon mértékben fogna szükségességgé emelkedni, amint e mozgalom a birodalom határtartományaihoz közelednék, és befolyása által a harczi események menetére, európai jelentőségű conflictussá terjedne. AUSZTRIAI BIRODALOM Bécs, febr. 23. A nemzeti bank igazgatósága ma több órai ülést tartott. A tanácskozás tárgyául a legfontosabb és érdekes pénzügyi rendszabályok egyike szolgált, egy transactio t. i., mely az állam és a bank között történnék, és mely tagadhatlanul egyetemes pénzügyünknek nagy hasznára lenne. Ha jól vagyunk értesítve, tehát az állam és a bank közt szerződvény fogna köttetni, melynek lényegesb pontjait a következők képeznék: Jövőre Ausztriában csak egynemű papirospénz lesz forgalomban, t.i. a nemzeti bank jegyei, banknoták. A forgalomban levő birodalmi kincstárjegyeket a bank beváltja s helyökbe bankjegyeket bocsát ki. Egy törlesztési tőke alapitatik a beváltott birodalmi kincstárjegyek öszletének enyésztésére, melynek dotálása a vámok jövedelméből történik, és pedig olyképen, hogy 15 év alatt a beváltott kincstárjegyek öszlete el fog törlesztetni. Az állam kötelezi magát, hogy jövőben kamatolatlan papírokat ki nem bocsát s a bank szabadalma ismét egészben helyreállitatik. Ezek lennének általában alaptételei és határozványai egy pénzügyi rendszabálynak, mely kétségtelenül Ausztriának bel és külföldöm hitelére nézve a legüdvösebb hatással bírna. Név szerint a külföldön, hol némely szorongó phantasia a birodalmi kincstárjegyek szaporítását mint korlátlant képzeli, most annyiban meg fognak nyugodni, mennyiben ezentúl csak a bank jegyei lesznek forgásban s e forgalom egy ismeretes statútum szerint ellenőrködés alá vettetik. A törlesztési tőke egy oly biztos és soha ki nem apadó forráson, minő a vámok, alapulván, a függő adósságot állósitottá változtatja, s a bank szolgálatát nemcsak veszélynélkülivé hanem egyersmind lassan kintenyésztővé teszi. Ez azon felfogás, melyet mi ma a pénzügyi és kereskedelmi körökben hallottunk. *) KÜLFÖLD. Németország, Berlin, febr. 19. Pétervári levelek érdekes tudósításokat közölnek az oroszoknak háborúra nézvésti hangulatáról. Szerintök egyátalában hibás föltevés, hogy a harczias hangulat a nép minden rétegein átvonul; a műveit osztályok, különösen a városokban , hol az anyagi érdek is játékba vegyül, kedvetlenül és rászólólag tekintik az orosz praetensiók által előidézett bonyodalmakat. — A harczias érzületek hordozója az ó-orosz párt. A császári család — egy tag kivételével — idegenkedik a háborútól; név szerint a császárnét az események legújabb fordulata által mélyen illetődöttnek mondják. Ellenben Konstantin nagyherczeg, feje és reménye az ó-orosz pártnak. A császár kedélyében az események változást szültek. Előbbeni magatartásával egészen ellenkezőleg most családjától visszavonul, a kiegyenlítéstől még mindig nem idegen Nesselrode-val is ritkán értekezik, a szenvedélyes nemzeti oroszok képezik környezetét, és fokozzák jellemének természeti erélyességét. Ritkán történik katonai dísztartás, melynél egy a tiszti karhoz intézett beszéd által a szent Oroszországért harczlángot ne emelné. Ily beszédeket mindig szorosabban fűzik a már egyszer hozott határozatokhoz , s kényszerítik azoknál a szélsőségig szilárdul megmaradni. Kormányzati ügyekben bizonyos ingerültséget mutat, mit máskor nála nem lehetett tapasztalnunk. A leghatalmasb birodalmak egyikének élére állítva, s nagy személyes erőnek tudatában, országa és népeinek korlátlan ura, ellenmondásokhoz nem szokva és számos fényes eredmények által dicskoszorúzva , mindez meggyőző bizonyságul szolgál, hogy a császár jelleménél részérőli engedékenységre gondolni nem lehet. — A „Kasseler Zig“ Bécsből febr. 17-től egy figyelemre méltó czikket közöl Ausztriának a keleti kérdés irányábani állásáról, szerkesztőségi csillag alatt megjegyezvén, hogy e czikk „a legjobb és leghitelesebb forrásból“ van merítve. A következő helyeket közöljük belőle: „Miután a kitört háborúban most már a nyugati hatalmak is részt vesznek, Törökországot az orosz túlsúly alól felmentendők: ez utóbbinak a háborút az európai török birodalomban oly nagy kiterjedésben kell folytatnia, hogy előbbi ígéreteinek teljesítéséről többé nem kezeskedhetik, mert akkor még az ottomán birodalom feloszlása is a lehetőségek sorába tartoznék. Ausztriának e szerint mind saját érdekében, mind pedig Németország délkeleti védbástyájaként, oly roppant fontosságú érdekek védelmére kell kelnie, s ezen érdekek, a háborúnak a török földöni kiterjeszkedése és a törökországi keresztények felizgatása által, oly szembetűnőleg fenyegetvék, hogy Ausztriának minden eshetőségre tökéletesen késznek kell állnia. Eddig nem érzi ugyan magát kötelezettnek tettleges részt venni a harczban, annyi azonban bizonyos, hogy Oroszország területi terjeszkedését tűrni nem fogja. Az Ausztriát, Porosz- és Oroszországot összekapcsolt conservativ érdekek köteléke erős ugyan, de ha Oroszország ezen conservativ elveknek maga hátat fordít, midőn Törökország irányában ezen elvekkel ellentétben álló politikát követ, akkor Ausztria Oroszországgal szakítani kénytelen. A berlini lapnak Bécsből írják, hogy az ausztriai kabinet az orosztól Milosig izgató tevékenységének megszüntetését kívánta, rajzát adván egyszersmind ama veszélyeknek, melyeket a nemzetiségi szenvedélyek felszítása a dunai fejedelemségekben szintúgy mint a határos államokban okvetlen elő fogna idézni. Budberg báró orosz követ — mint a „Neue Pr. Zig“ hallja — febr. 21 -kén délután nyújtotta át Manteuffel báró miniszterelnöknek kabinetje válaszát a porosz jegyzékre, melyben az úgynevezett „Gr. Orloffféle ajánlatok“ visszautasíttatnak. Egyúttal azonban erősíti az említett lap, hogy Poroszország a nyugati hatalmak részéről neki egy idő előtt tett javaslatot is, mely szerint közös eljárásra formális egyesség által kötelezné magát, igen határozottan utasította vissza. FrancoiaonzAg- Páris, febr. 20. — A „Moniteur“ félhivatalos része jelenti, miszerint a császár a párisi rendőrfőnöknek 100,000 frank összeget kézbesittetett, hogy az a minden kerületben levő s a polgármester elnöklete alatt álló bizottmány által a kenyérnélküli munkások s szegényekül be nem irt szűkölködő családok közt osztassák ki. A hivatalos lap e mellett megjegyzi, miszerint e felségeik évenként több millió frankot fordítnak a szegénység nyomora enyhítésére az egész országban. — Mi még mindig a várakozás nyomasztó állapotában vagyunk. De ezen bizonytalanság több kárt tesz, mint tenne a határozott törés s az egész hadsereg mozgóvá tétele a nagyobb és kisebb üzletvilágra. Ezen állapot okozója elleni hangulat, ki Francziaország,sőt egész Európa anyagi életmunkásságának rendkívüli kifejlődését oly hirtelen megakasztó, a társadalom minden osztályaiban mindinkább magasabb fokra hág, s ha Oroszországgal háborúra kerül a dolog, a francziák elkeseredetten fognak csatázni, nem mintha nemzeti gyűlölség vagy vallásbeli fanatismus lelkesítné őket, hanem annak öntudatos értelme, hogy igazságtalanságot szenvedtek. Újólag bizonyosnak állítják, hogy Napóleon hg veendi át a főparancsnokságot a Törökországban működő hadsereg fölött, s a legkitűnőbb tábornokok leendnek oldala mellett. A római helyőrség erősítéséről is beszélnek, mely mintegy tartalékseregét képezné a Szerbiába irányzandó csapatoknak. — Lord John Russelnek nyilatkozata, az angol kabinetnek a császár levele fogalmazásában részvétét illetőleg itt nagy sensatiót okozott. Ebből magyarázzák azon, egy előbbi levélről keringő hírt, melyet túl a csatornán igen békülékenynek tartottak volna. E tények legutolsó s lagtalálóbb bizonyságai annak, miszerint az itteni kormány a béketörekvések megkezdetése óta a legnagyobb őszinteséget nyilvánította. ” Girardin Emila „La Presse“ egyik czikkében azt mondja, „hogy Anglia és Francziaország a küszöbön álló háborúban egyedül magukra számíthatnak , s hogy a háború annál hamarabb fog bevégeztethetni, minél erőteljesebben viseltetik. Nincs veszélyesebb azon nézetnél, hogy a háborút határok közé lehetne szorítni. Ancona elfoglalása 1831-ben, Roma elfoglalása 1849-ban nyilván mutaták, mi veszélyes az interventió, s mennyire lehetetlen a kiürítés. Föltéve, hogy a nyugati hatalmak expeditiós hadserege megveri az oroszokat, mit fog azután tenni? Talán visszatérend Anglia-s Francziaországba? Ki fogja akkor az oroszokat akadályozni,hogy a Pruthon,Dunán,a Balkánon ismét át ne keljenek? Ha Oroszország a Dunafejedelemségekben marad, mikor fogja azokat elhagyhatni? A helybeli háború nagy hiba volna, melyet a nyugati hatalmak követnének el; ez annyit tenne , mint a czár irányában oly állást foglalni el, mint ő foglal most el Shamyl ellenében. A locális háború nem egyéb, mint a háborúnak megörökösítése, az európai kereskedelem és ipar tönkrejuttatása. Ha azonban locális háborút nem akarunk : Ausztria és Poroszországnak nem lehet semlegeseknek maradni(?). Mert midőn Oroszország a január 29. jegyzék indítványát elveti, nem jogosít-e fel bennünket azt következtethetni, hogy Ausztria semlegessége csak látszólagos és praecarius. Egyedül Ausztria képes megakadályozni, hogy az elűzött oroszok a Dunafejedelemségeket ismét meg ne szállják. Ausztriának ki kell nyilatkoztatni, vájjon kész volna-e ezt tenni. És ekkor vagy Oroszország ellenségeihez csatlakozik, vagy pedig vonakodván, Oroszországgal egyesül. Tikkor azonban a nyugati hatalmak tudni fogják, hogy az expeditiós hadtest kiküldése nem elegendő. Szintén Girardin egy tudósításról tesz említést lapjában Teheránból, jan. 11-kéről, mely szerint Velik bey török követ és Tompson ezredes csak legnagyobb erőfeszítéssel állhatnak ellen az ottani orosz követ Dolgoruki hg befolyásának. A hg különösen azon törekszik, hogy a vallási gyűlölséget fölizgassa, mely Ali és Omar felekezetei közt áll fen. Ezenkívül a hg a perzsa udvarnak a legcsábítóbb ajánlatokat teszi, nemcsak a még hátralevő hadköltség lefizetésének elengedését ígéri, sőt Perzsiának tetszése szerinti mennyiségű (?) pénzöszveget is ajánl azon esetre, ha Törökországnak háborút üzenne , mi e pénzszegény országban megtenné hatását. Legnagyobb fontosságú volna azonban azon tudósítás megvalósulása, hogy Oroszország magát lekötelezte volna mindazon hadköltségek viselésére, melyeket Perzsia és Törökország közti háború igényelne, s hogy ezeket az orosz államkincstárból minden későbbi igények nélkül lefizetendi. — A párisi „Lith. Corr.“ írja febr. 19-ről: Az angol valamint a franczia diplomatia főfigyelme most kétségkívül a két német nagyhatalom magatartására van függesztve. Ami különösen Ausztriát illeti, mely közbenjárási fáradozásaiban semmi által sem engedi magát visszarettenteni, tudtára adatott volna,(valószínűleg feleletül legújabb, az ellenségeskedések elhalasztását illető nyilatkozataira), miszerint Anglia és Francziaország épen nem állanak útjába az ausztriai kabinet törekvéseinek, de ellenben egy rendszabályról sem mondanának le, melyeket méltóságukhoz illőleg Keleten czélba vettek. Orloff gróf missiójának valódi eredménye fölött, az itteni közönség az első napok illusióiból tetemesen kiábrándult, s a „Journ. d. Deb.“ famosus tudósítása általában mese gyanánt tekintetik, melynek még a képzete sem lehetett forrása. Olaszország, Turinból i. h. 14-ről írják az „Indep.belge“-nek: „A genuai mazzinisták az Ingraham kapitány parancsnoksága alatt álló ,,St. Lewis“ amerikai korvettnek a genuai kikötőbeni jelenlétét demonstratiora akaták fölhasználni a kormány ellen. Meg akarták köszönni Ingraham kapitánynak, hogy egy menekvőt megmentett, és más oldalról meg akarák sérteni a szárd kormányt, mely a menekvőket ezrenkint mentette meg. Ezen urak tervezetei azonban az amerikai tengerész józan tapintata és érzelmén hajótörést szenvedtek. Ő ugyanis visszavonult és senkit sem akart látni, a mig épen arra készültek, hogy éjjeli zenével tiszteljék meg , azalatt ő kényelmesen sétált Genua utczáin. — Az „Ind. beige“ tudósitásai Nápolyból még mindig szabadelvű értelembeni fordulatról szólnak. „Én azonban — úgymond a tudósító — határozott s biztos közlemények birtokában vagyok, melyek képessé tesznek önt biztosíthatni a felől, hogy legalább eddig ily fordulat nem történt. A befolyás , melyet Maupas ő sziciliai felsége tanácsában elfoglalt, még mindig igen észrevehetőleg tűnik fel, de ez az egész, s egyéb semmi. Szó van egy általános amnestiáról is, erre azonban még mindig várnak. Végre az utolsó udvari bálban, mely jan. 23-kán tartatott, igen föltűnt Capitalli jelenléte, ki 1848-ban a nápolyi barreault legkitűnőbb tagja s a követkamra elnöke volt. Miután Capitelli minden czím nélküli férfiú, s nem államhivatalnok, első megjelenése az udvari bálban nagy figyelmet gerjesztett Nápolyban. Ezen körülményeken alapszik azon még mindig uralkodó nézet, hogy a nápolyi udvar kedvező szemmel kezdi tekinteni a szabadelvű nézeteket. Nagybritannia Londonból f. hó 18-áról írják az „Alig. Zrg“-nak : „A tegnapi alsóházi vita egyike volt a legizgatottabb, legmegrázóbb parlamenti tárgyalásoknak, melyekről a jelen nemzedék értesült. Nem tartozott ugyan a szónoklat és meggyőződés ama nagy harczai közé, melyek a szabad nemzetek törvényhozó gyűléseit gyakran viharosan hullámoztatják, mert ez alkalommal a parliamenti szónoklat mind egy s ugyanazon czélra irányozva s a nemzet véleménye öszhangzó és osztatlan volt , de lord John Russell beszéde már magában hadszenet vala. Negyven év óta először hangzott fel ünnepélyesen az alsóházban Anglia had-jelszava: „Isten védje az igazságot“ (God defend the right) s hangzott az ellenzéki padoktól át a miniszteriekhez és ezektől vissza, a britt népszellem képviselői által mennydörgő hangon nyilvánító határozatát: Oroszország czéljainak gátat vetni. A terem, a követi padok, a folyosók és karzatok már jókor zsúfolva valának. Garibaldit Sir William Temple mellett pillantom meg. Egy ideig azonban még a ház fel-fellobogó lelkesülése háttérbe lön szorítva, mert a parlamenti rend és a kisebbség jogainak dicséretes tekintetbe vételével, előbb egy másfél óráig tartó száraz vita folyt az orvosi segédeknek a flottában leendő alkalmaztatásáról, s csak ezután került a fontos kérdés napirendre. Ekkor felkelt Layard s nagy elmeélű beszédbe foglalta a kormány eljárásának hibáit és balfogásait, mellőzte azonban azt, hogy az alkudozások egész folyama alatt a hadkészületek ernyedetlenül folytak, s hogy Anglia és Francziaország leginkább e halasztás és időnyerésnek köszönhetik mostani parancsoló készültségüket mind a tengeren, mind pedig a szárazon. A nyugati hatalmak, mondá lord John Russell, elhatározvák Oroszország túlzásainak gátat vetni s az európai béke ezen elbizakodott megbontóját megfenyíteni (and to chastise that wanton disturber of the peace of Europe.)“(?!) A miniszter jelesül Oroszországot oly hatalomként is vázolni törekedett, mely a nagy és kifejlett értelmiségű német népet önállóságra jutni nem engedi. A terem zengett a riadó helyesléstől. (A levelező végre valószínűnek tartja , hogy a nyugati hatalmak nyolcz nap alatt megszenik a hadat Oroszországnak.) (E. Corresp.) A tegnapi 16 aki titkos államtanácsban aláírt proclamátio, mely mindennemű fegyver- lő-készlet és gépnek kivételét megtiltja, leghatározottabb felelet az ellenzék s a külföld lehető kérdéseire Angliának a czárházi viszonyai iránt. E kivitel megtiltása tettleges hadüzenet. A kormány bizonyosan előre látta, hogy az orosz kabinet L. Napoleon személyes ajánlatait visszautasitandja s ehhez képest úgy cselekedett , hogy a Franczia- és Törökországgal svéd- és dacz-szövetség a háború erélyes és kitartó vitelére e peretben alkalmasint már meg van erősítve. A kormány komoly szándékát egyéb tények is tanúsítják. Ezek közöl csak azon körülményt említjük, hogy a Törökországba küldendő sereg-illeték száma 26.000-re emeltetett. Most már sem Disraeli, sem a Herald és Standard, sem Urquhart nem fogják tagadni akarni, hogy Anglia felemelt karja nem sokára lecsap. Mi az ellenzékkel hisszük, hogy a kabinetet a „viszonyok hatalma“ kényszeríté az orosz által odavetett keztyüt felvenni. Francziaország sürgető befolyása, Oroszország makacssága s az angol közvélemény felizgatása (és azon ember befolyása nélkül, kinek a parliamentbeni felötlő hallgatása a külügyek iránti segélyzett közönyösségét árulja el) az alkudozás Oroszországgal még hónapokig folyhatott, s a zultánra talán végül még egy harmadik bécsi jegyzék tolatott volna. A kabinet maga sem titkolja, hogy a bérkének ■— a Porta névleges épségét és függetlenségét kivéve — mindent örömest feláldozott volna. Lord Aberdeen ezen iszonyú szót: „háború Oroszországgal“ csak ajkai görcsös vonaglásával képes kiejteni; lord Clarendon még most gondosan kerül minden martialis kifejezést; sir J. Graham Oroszországot „a mi régi és eddig élő hű szövetségesünk“-nek czimezi; s lord Granville az utóbbi alkalommal a felső házban reményét nyilvánítá, hogy a czár ildomossága engedni fog. Csak egy férfiú nem tartózkodik kimondani a tényt, hogy a háború áll; s e férfiú lord John Russel, ki a rögtön elnémult Palmerston lorddal együtt eleitől kezdve harczolt Aberdeen lord ellen, s kit csak a viszonyok hatalma igazolt. Bármint látszassák is e szerint a főkérdés megoldva, a háború tettleg megszenve, s a nemzet figyelme kizárólag a csatatérre fordítva lenni , mégsem érthetünk egyet a miniszteri lapokkal, melyek semmi visszapillantó bírálatról nem akarnak hallani, s a kék könyvnek Layard általi kirívó felütését czéltalannak, nem politikusnak és gyűlöletesnek tartják. A kék könyv sok óva intést tartalmaz a jövőre nézve s világosan mutatja , miként fog a diplomatia a legelső kedvező hadszünet alkalmával működni; az pedig, hogy ily hadszünetek valószínűleg bekövetkezni fognak s inkább lord Aberdeen mint Russell és Palmerston lordok befolyásának lesznek kedvezők, a dolog természetében fekszik. Az ellenzék tagjai, kik a ma esti vitában részt veendnek, alkalmasint ezen szempontból fognak kiindulni s a kormánytól kötelező ígéretet követelendnek azon státus iránt, mely a háború eredménye legyen. Eddig csupán az angol-franczia véd- és daczszerződvény ama pontjai ismervék, hogy a nyugati hatalmak talpalatnyi földet sem akarnak szerezni . *) Az érdemes közlő felfogása bebizonyult, mint ezt bécsi rendes levelezőnk, de még inkább az alább közlött legfelsőbb nyiltparancs igazolja. S z e rk.