Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)

1854-05-28 / 1265. szám

Piemont is; kinyilatkoztatá azonban, miszerint csak akkor fog nyilatkozni, ha az ausztriai politika tisztában állanti. — Egy rajnai lapnak írják Páriából, f. hó 23-káról: „St. Arnaud tábornagy a kormányt, s minden azzal vi­szonyban álló személyeket a legnagyobb izgatottságba hozta. Egy távirati sürgöny, melyet Bécsen keresztül küldött a kormányhoz, azt jelenti ugyanis, hogy a csá­szárral valami igen jó közleni valója van. Ez azonban oly valami, mit táviratra nem bizhat s és ezért küldött egy gőzöst Marseillebe, hogy a kormánynyal ezen sze­rencsés eseményt megismertesse. Legfansebb helyeken, mint természetes, a legnagyobb feszültség uralkodik, s azon törik fej őket, vájjon micsoda váratlan és rendkí­vüli dolgok történhettek a tábornag­gyal. P­á­r­i­s, máj. 23. Többszörös közlések már oda mu­tattak, miszerint Oroszország azon törekszik, hogy a polgári háborút Portugálliában felgyújtsa, hogy ez által a nyugati hatalmaknak zavart okozhasson. A „Moni­teur“ ennek bebizonyítására a következő adatokat hozza: „Rat­aoí”, miguelista lap a pétervári újság vissz­hangjává teszi magát. Lelkesült dicsbeszédet tart Nes­selrode gróf utolsó emlékiratára. Az orosz hadsereg le­­győzhetetlennek, a török pedig nem is létezőnek raj­zolta­k. Mi a szövetségeseket illeti, flottáik semmire sem segítnek, szárazföldi haderejük nem elegendő, s Stambul bevétele alkalmával a nézők szomorú szerepét viendik. Könnyen láthatni, hogy a Ragao czikkei nem rendes szerkesztőségének tollából folytak, mely nem tud eleget, hogy az azon politika fölötti közléseket, saját gondolattárából merítse. Braga környékén két barát prédikál, kik magukat török vértanúknak adják ki, s átkot szórnak a nyugati nemzetekre, melyek a hitetlent a szent Oroszország ellen segítik. A portugál kabinet őrködése azonban, úgymond a „Moniteur,“ meghiusí­­tandja mind­ezen fonfrolkodásokat, melyeknek igen káros következményeik lehetnének.­­— A „La Presse“ előfizetőinek száma január 30-kától ápr. 30 ig 24,876 ról 34,642-re emelkedett; ez minden párisi lapot felül­halad, s még mindig növekedik az előfizetők száma.­­ A „Moniteur“ következő nevezetes polémiai czik­­ket tartalmaz Oroszország ellen : „A politika, melyet Oroszország Keleten követ, nem uj, s ha az 1828 diki háború és a közt, melyet jelenleg felidézett, van némi különbség, mely egyébiránt nem az ő javára esik ki, eljárása módjára nézve még is szem­beszökő hasonlatosság tűnik föl Ezen politika egy sürgönyben van kifejezve, melyet Pozzo di Borgo gróf 1828. nov. 28-kán Nesselrode grófhoz intézett. Akkor épen úgy mint most, igyekezett azon, hogy ama reformokat, melyektől az ottomán birodalom isméti föl­, elevenedését követelte, minél feketébb színben állítsa elő, s bevallá, hogy azokban mitsem lát egyebet a gyengeség és roskadozás újabb okánál ; de sajátképen ezen reformok horderejét igen helyesen méltányla, s az erő, melyet a Porta azokból már is merített, a legfon­tosabb figyelembevételek egyike volt, melyeket Pozzo gróf érvényességre emelt, hogy az elhatárzó csapást egyszerre irányozhassa. „A császár, mondja ezen di­plomata, a török rendszert próbára tette , s abban egy physikai s morális organisz­tic kezdetét fedezi föl, mely­­lyel Törökország előbb sohasem birt. Ira­s­zub­a­n egy erőteljesebb s rendezettebb ellentállást gyakorolhatni ellenünk oly időben, midőn reform- és javítási terveinek még csak elemeit is alig volt képes összeszedni, men­nyivel félelmetesebb lett volna ránk nézve, ha ideje lett v­olna terveinek nagy szilárdságot kölcsönözni, és ezen választó falat, melynek átlépése nekünk oly nagy fáradtságba kerül, jóllehet a mesterség csak tökéletlen módon járult a természet segítségére, átdatlanná tette volna. Akkor az orosz kormány is kijelentette, misze­rint semmit sem fog tenni, mi­által a lázadások, melyek ne talán Törökország keblében keletkeznének, előidéz­tessenek vagy épen felbátoritassanak. úgy hisszük azon­ban, miszerint Pozzo di Borgo gróf aligha kifejező kor­mányának valódi gondolatát, midőn az említett sür­gönyben ezt mondá : „Mi megengedendjük a kereszté­nyeknek, hogy zsarnokaikat megtámadhassák, s felfog­juk idézni elleneink irányában mindazon viharokat, melyeknek okozója volt, miután azok természetes vé­delmünkké s kényszerítő eszközzé válnak, mely által őt kényszerítjük azon feltételekbe beleegyezni, melye­ket becsületünkben s üdvünkben áll eléje szabni.“ Pozzo gróf ezután a következő hadjárati tervet fejti ki . ..Excod tudja, miszerint én mindjárt eleintén, midőn arról volt szó, hogy a háború megkezdessék, szabadsá­got vevék magamnak én ekibe azon nézetet terjeszteni, miszerint igen jó volna a főerősségeket, melyek a benső tartományokat s ez által a fővárosba­ utat is fedezik, elfoglalni. Ezen védművek egy része már­is kezünk­ben van, a többieknek, különösen azoknak, melyek még a Duna mellett megmaradtak, szintén el kell esniök. Ha egyszer ezeket hatalmunkba kerítendjük, nemcsak nem teendünk akadályoztatva mindennemű mozdula­tainkban, hanem egy iszonyatos határt is képzendünk Ausztria támadásai ellen. Ez természetesen csak akkor irányozhatna reánk kellemetlen csapást, ha a feje­*­­delemségekbe nyomulva, összeköttetéseinket fenyeget­né. Ha egyszer a Duna mindkét partján szilárd állást foglaltunk, Ausztriának hiányzik egyik hadműködési támpontja, ha a síkságra akarna leszállani, mi­alatt ne­künk tökéletes szabadságunkban állana az általa előtolt haderőt fenyegetni. Ezen eszméket a császári kabinet taglalgatásában is feltaláltam, melynek tervéből azt ve­szem ki, miszerint szándékban van a Duna mellett operálni, s egy időben egy, Várna, a flotta és egy figyelő hadsereg által védett elegendő hadserget indítni Sumla felé.“ „S­gy látszik,— hozzá teszi a „Moniteur“—az orosz kormány igen óhajtotta volna ezen tervet legalább egy részben követni. De a mai situatio nem ugyanaz, mely volt 1828-ban. Akkor a nagy hatalmak a sokkal mesz­­szebb s világosabban látó Ausztria kivételével, Orosz­ország részére hajlottak. Oroszország hadsergének csak tapasztalatlan s tökéletlenül fegyelmezett csapatokkal volt dolga; a török flotta épen akkor tétetett tönkre Navarinnál, s a Feketetengeren az orosz lobogó ural­gott. De Európa magatartása egészen más jelenleg. Sumla és a legfontosabb dunai erősségek azon elszánt helyzetben vannak, hogy magukat az egyesült hadser­­gek megérkeztéig tartandják, a m­i pedig Várnát illeti, ezen város, mely 1828-ban az orosz hadműködési terv támpontját képezte, az egyesült, flottának a feke­teten­­gereni egyszerű jelenléte által elegendően védetik.“ Nagy briz­antra. London, május 23. Felsőházi ülés f. hó 22. Bucclough lég int­epell­átióval lép tu­l, várjon a kormány szándékszik e a megígért neve­lési biliben Skótzia számára a nép kivonatait teljesítni, s fel fogja-e szabaditni a parochiális iskolákat az orszá­gos egyház egyenes befolyásától. (Erre nézve a­ petitiók egész tömege érkezett már be, s naponkint újak nyúj­­tatnak be.) Aberdeen lord kinyilatkoztatja, miszerint a kormány még a bili behozatala előtt különböző rész­letes tudósításokat akar szerezni, addig is megmarad előbbi ígéreténél, s indítványba hozandja , hogy­ az iskolamesterek fizetése öszhangzólag az előbb fen­­álló parliament l­akta skálájával fölemeltessék. Bre­­a­d­a­­­b­a­n e gróf sajnálkozását fejezi ki a halogatás fölött. Kinnaird lord és Argyll­ng ezt igazolva találják. Brougham lord két bili behozatalát indít­ványozza; egyiket a városok, a másikat a vidéki kerü­letek számára, s reméli , hogy a kormány a nevelés ügyét, nem pedig egyik vagy másik vallásfelekezet elő­nyeit veendi tekintetbe. A szőnyegen levő formasze­rinti ügyek bevégzése után az ülés eloszlik. Az alsóházban Sir James Graham egy Mr. Digbis Seymour által tett interpellációra kinyilat­koztatja , hogy a Ferketetengeren mintegy 50 orosz fo­gatott el, s hogy Dundas admirál utasítást kapott őket a brit foglyok kicserélése mellett szabadon bocsátani. Sir Charles Napier működéseiről a kormány tudó­sításokat nem kapott. Ezután a ház pénzügyi bizott­­mánynyá alakul, s az államkincstárnak a következő reso­­lutiókat hozza indítványba : 1) Az államkincstár hatal­­maztassék föl 3*/a percentes államkötelezvények kiad­­hatására legfölebb 4,000,000 font sterling értékben. A felállítandó feltételek az államkincstári biztosok megfon­tolására bízatnak, s ezen kötelezvények legkésőbb hat év alatt al­pami visszafizetendők. 2) Ezen kötelezvények ka­matai félévenkint kifizetendők, a a consolidált kötelez­vé­nyek a consolidált kötelezvényekkel számvitelbe veendők. 3) Ha ily kötelezvények kevesebb, mint 4)000,000 fo­g­sterlingre adatnak, ki, szabad legyen a kormánynak a hátralevő öszveget közönséges kincstári jegyek kiadása által fedezni. Most Mr B­a­r­i­n­g lép föl bejelentett m­ó­­dosítványaival: „Jelenleg nem czélszerű államkötelez­­vények további kiadását, azon kötelezettséggel, hogy azok hat év alatt kifizettessenek, autorizálni­“ Erre hosszas vita fejült ki, s miután Gladstone egyrészt B­a­­­ring hosszas és velős indokolásaira é­s d’Israel­i tüzes támadásaira válaszolt, Baring néhány észrevé­telei után, miszerint ő nem akarja, hogy ráódosítványa bizalmatlansági szavazatul vétessék, szavazásra kerül a dolog s a módositvány a miniszteri oldal nagy he­lyeslése közben 186 szavazattal 290 ellen (kormányt többség: 104) megbukik. Az államkincstárnok resolu­­tiói elfogadtatnak, s a gyűlés 1­4 órakor eloszlik. Beauregard grófnő (előbb Miss Howard, ismeretes Napoleon császárral. összeköttetéseiről) egy gentlemanhez ment nőül, ki előbb mint tiszt szolgált az ausztriai hadse­regben. Az egybekelés egy hét előtt ment véghez a st. jamesi (Piccadilly) egyházban Londonban. A szerencsés neve , Clarence Trelawney esquire. Egy svéd tiszt, kinek néhány év előtt sikerült Sveaborg térrajzát elkészíthetni, ezen, természetesen igen becses munkát Napier admirálnak 4000 font sterlingért kínálta volna. A hadüzenet előtt talán csekélyebb árt szabott volna rajzolatának. Törökország. A „l a Presse“ a Djezdei Hivadiss, egy St­ambulban megjelenő török lap utolsó számaiból sok részleteket vesz ki azon hazafias lelkesedésről, mely az egész birodalomban uralkodik. Az összes nagyobb vá­rosok lakói vallás és nem különbség nélkül hozzák be hazafias adományaikat. A török lap az­t is jelenti, hogy az orosz kormány parancsára a kaspi tengeren egy új ten­geri flottilla épü­l, melynek fő czélja látszik lenni, a Sa­­myr és cserkeszei által fenyegetett pontok közt a köz­lekedést fentartani. A „P­a t­ r i­e“ Smyrna hós 9­éről hoz tudósításo­kat. A Gomez gózb­egat Lebarbier de Tinon ellenalloní­­rál lobogójával a Pyraeusba érkezett. Útjában több ka­­ tDBOSu­l ÉS 1RGDAL0® A M. KÖLTÉSZET FOLYTATOTT TÖRTÉNETE. Toldy Ferencz egyetemi előadásaiból. Harmadik előadás, máj. 22. 1854. Előadásunk sora a Zrinyia­sz harmadik részéhez ért, mely két énekben végeztetik. A költő azt a tizenne­gyedik énekben két figyeltető versszakkal jelenti, s egy személyes érdekes kitéréssel választja el az előb­bitől. Első fele az éneknek Sz­ulímán sátorába vezet, bol Alderán bűvész a szultánnak szolgálatait ajánlván, az ördögöt felvarázsolja, s annak egész hadával támo­gatja az éjjeli ostromot. Második fele az éneknek ezt magát írja le. A törökök, s velők versenyt a pokolbeli seregek, tüzet hánynak a várba, a külső várat megve­szik ostrommal, s Zrínyi, utolsó ötszáz vitézével, a fel­legvárba szorul, de az ellenséges tüzeléstől itt sem le­hetvén többé maradása, újabb elszánt küzdelemre bá­torítja őket; mire a külső várpiaczra kirohanván, az el­lenség a magyarok kardjai és saját, reá visszahulló tüze által, Delimán v­ézkedése daczára, pusztái. De De­­r­irhám, végzete által űzetve, Deli Vidot kiáltja elé, s miután ketten az általános harcz helyét elhagyták, s ő bizonyossá tette ellenségét, hogy az Amirassen segéd­támadásában része nem volt, a kétszer megszakadt via­dal folytatta­/4­, melyben Vid a vitéz szerecsent elejti, s maga is ál­tala vett halálos sebeiben kiadja lelkét. Láttuk, hogy a törökök minden eddigi kísérleteik a magyarok emberfeletti vitézségük miatt rendkívüli veszteségekkel jártak. A­ költő tehát szükségesnek látta szinte emberfeletti eszközökkel megtöretni a magyer erőt, s mind keresztény álláspontból, mind az akkori népfelfogás szerint, helyesen használja a pokolbeli se­regeket, s az azokat rendező s kormányzó bűvészt, Al­deránt. Nincs ugyan kétség benne, hogy költőnk előtt Tasso Izménje lebegett, midőn Alderánját fogalmazta , különösen ennek első fellépése Szulimánnál i­mlékez­­tet Izm­én hasonló első megjelenésére Aladinál, de a kedvencz költője által fölgerjesztett eszmét Zrínyink teljes önál­lsággal képezte ki, s ha a rajz részletei a mai olvasót csak kevéssé érdeklik, az csafe a változt­­ gondolkodást­­ függ. Midőn Alderán az ördög seregein kívül Alit, a szent chalilét, is felidézi, ki azonban igye­kezetei sikertelenségét és Szulimánnak elvesztőt jósol­ván, megtagadja segedelmét: „De zöldek,írómat (két élű pallos) kivonjam, ne véljed : Mert isten kedvéből az mind csak por­á lett, e jelenetnek sem­ okát, sem következését nem látjuk. Levonzóbb ez énekben a Deli Yid és Demirhám talál­kozások, hol az utóbbinak mentegetőzése a büszke jel­lem lovagias alapszínét mutatja fel; a viadal maga, nagy vonásokban adatik, s a kettőnek elesése, mint végzetszerű s igy szükséges kifejlődése az előzményeknek, a költő mély belátásának egyik tanúbi­zonysága. A tizenötödik ének a vég órájára jutott bánt vezeti fel,ki utolsó beszédében maradék Seregét dicső ha­lálra buzdítja. Isten az érte híven harczolókat dicsőí­tendő, Gábriel arkangyalt az angyalok légiójával küldi, ki az Alderán ördögeit szétűzvén , Zrinyi lenma­­radt ötszázával kiront, Delimánt és Szulimánt ön kezei­vel megöli, a végre vitézeivel együtt elesvén, mindnyá­jok lelkei Gábor angyalai által isten eleibe vitetvén, mártiromságok megkoronáztatik. Ez ének, valamint utolsó, úgy a legnyomosabb, s a költőnek a fenség előállításában ritka magasztos, elő­­kelőleg epopéeai, talentumát a legfényesben bebizonyító. Kitűnő utolsó beszéde a bánnak, melyben régi elszánt­ságát a vég órában, hivatása érzetében, szépen bepe­­csétli, s valóban fenséges az égi jelenet, hol isten, ki­engesztelve népének hű önfeláldozása által, őket meny­­nyei jutalomra érdemesíti. Helyesen van gondolva Gá­briel megjelenése is az utolsó imáját végző Zrínyinél, kibe új erőt önt, s kinek a nagy tettek befejezéséül Szulimán elejtését hagyja meg. Az égi jelenet ismét Tasséra emlékeztet (IX. 55—60) valamint a Gábriel fel­tűnése Mihály arkangyaléra, ki Bouillon Godefrédnak szinte jóslólag jelenik meg (XVIII. 92) de amaz bár részben csakugyan az olasz költő után képeztetett, más­részt sok saját vonást mutat, melyek­ közöl méltó kie­melnem azt, mely az isteni akaratot elég hatalmas­nak festi, hogy szó nélkül is megértessék mennybeli szolgái által: „így monda — ekkóp énekel a magyar költő, istenről: „így monda, de nem nyelvvel, és nem szózattal, Hanem tündöklő isteni akarattal.“ (XV. 33.) Az olasz egyszerűen: Qui Jacque. (IX. 60 ) Bouillon visiója is csak jósló, s igy nem oly hatályos, nem oly szükséges, mint Zrínyié, mely parancsolatot hoz (a szultán megölését) s uj erőt önt a hős kebelébe­n a vértanuságra. Zrínyi vég­kirohanása is nagy nyo­mossággal, erő­­s lélek teljesen van festve. — Ennek tartotta fenn a költő azon dicsőséget, hogy Delimán a bátrak legbátrabbika, előtte megrendüljön, s végre is általa essék el, mint Szulimán is, a magyaroknak az előtt s után legveszélyesb ellensége ; az öszves török­­ség hátrál előle. Nem mér az nagy bánhoz közel menni senki (XV. 106.) jancsárgolyók terítik őt le. Apotheosis rekeszti be a ma­gyar eposok legfenségesbikét. Nem hagyhatom szó nélkül a költő azon fogását, mely szerint Szulimán halálát Zrínyinek tulajdonítja. Kétség kivül merész gondolat volt az e részben közön­ségesen elismert históriai ténytől, Szulimánnak a vég­­ostrom előtt betegségből kimúltától, eltérni, de szint­­oly mély művészi öntudattal fogalmazott, mint merész, gondolat. Szulimán természetes halála az eseményekkel semmi okbeli összefüggésben nem állván, mint esetékes mint belső szükség nélküli, hors d’ oeuvre lett volna; a­míg igy szükséges kiegészítője gyanánt jelenik meg a magyar h­ős hivatásának, mint tett esemény helyett; az epos hőse úgy, mint valóságos megszabadítja hazájá­nak ennek bár elaggott, de akaratja erejével még min­dig legfélelmesbb ellenétől; halála pedig mint méltó ára ily nyereménynek , míg a történelemben az eredmény nélküli áldozat emelő csodálásába bizonyos keserűség érzése vegyül. Zrinyi tehát igen is meg tudta a költői valóságot a történelmi valóságtól választani, s ha még­is mentegeti magát előszavában, horvát és olasz króni­kára s török mondára hivatkozva, melynek akkor ke­lt­te igen is lehetett — mert mily eltérő variánsai nem szoktak a hadinép között forogni a legfontosb egykorú események feletti nézeteknek is — neki erre csak any­­nyiban volt szüksége, a mennyiben akkor a divatozott verses krónikáktól nemzetünk nem költői, hanem tör­téneti valóságot igényelt. S igy mi azt, a­miben a Zrí­nyi kortársai megütközhettek, mint művészi tapintata egyik biztos tanúságát,­­ csak méltatással üdvözöl­hetjük. A tartalom e folyamatából lakhatták Önök, mily kö­vetkezetesen van az epopoea vallásos eszméje kivive, mely nem egyéb mint a sülyedt erkölcsű­ nemzet lelki váltsága, melyért egy csoport hazahű és istenes vitéz áldozza fel életét; eszme, mely részben a nemzet akkori felfogásával is szé­pen egyezett, mirel a tizenhatodik század öszves irodalma, miképen azt ez előadá­sok so­rából is kivehették Önök, tanúskodik; s mely az ese­mények által is, a mennyiben a Sziget alatt kimúlt Szu­­limánnal a török hatalom is hanyatla­snak indult, utólag megerősítést nyert. S valamint a conceptióról, úgy a s­z­e­r­k­e­z­e­t­ről is csak magasztalólag szólhatunk. Egység, átgondoltság, tervszerűség mindenben : mi nagyobb költői műveink­ben e­ napig oly ritka, vagy oly ritkán kielégítő. A költő kezdetben mindjárt biztos alapot vet épületének; semmit nem hoz elő, mi ok vagy okozat gyanánt nem függ össze az egészszel — némely apró részleteket ki­véve, miket tán túlszigonnal is helyenként megróttam, — vagy legalább mi annak kellő világíít­ására nem szolgál, mint legitt látjuk majd, midőn az epizódokra külön pillantást vetendünk. Az elrendelés is oly termé­szetes és egyszerű, hogy az egésznek áttekintését köz­vetíti, azt mintegy átlátszóvá teszi; a mellett a részle­tek úgy állítják egymás mellé, hogy egyik a másikat motiválja, az árnyék és fény helyes eloszlását eszközli mint egy jól elrendelt képben; az érdek pedig, a ka­­tastrophnak jóelőre éreztetése ellenére, fokonként nő , míg végre az olvasó a szomorú vég daczára vallási ma­gasztos megnyugvással teszi le a művet. Az epizódok, mint la­tók, lazábbul függnek a mesével össze, mint azt a mtíbirák rendszerint kíván­ják. Négyet vettünk észre, s egy sem nyúl be az egész­nek szervezetébe akár gátlólag, akár előmozdítólag , még­is nem szívesen nélkülöznék azokat, mert mind a szereplők bővebb jellemzésére szolgálnak, mind az egészbe kellemetes változatosságot hoznak be : ilyenek különösen a Radivoj és Jurauics barátságok, a Delimán és Kamilla szerelmük, a Deli Vid és felesége hitvesi hűségek , mik oly érdekes viszontagságokra, oly szép lélekfestésekre nyújtottak a költőnek alkalmat. E mellett azok a mese folyamát nem hogy megakasztanák , sőt inkább ügyes kézzel oly helyeken iktatvák be, hol abban nyugpontok érezhetők; s különben is se nem oly terjedelmesek, hogy a figyelmet attól elvonnák, sem oly részvételt nem gerjesztenek, mely a fő mese iránti rész­vételt gyengítené, sőt tőlök új kedvvel és vágygyal té­rünk ahoz vissza. Különös ereje van Zrínyinek a s e 11 e m r­a­j­z­b­a­n. Ez oldal az, mely benne az emberi kebel rugóit s a népfajok gondolkodás- és érzésmód­ját ismerő, a tet­tek mezején forgott vezért, gondolkodót és tudóst tünteti fel. Az ő élő tapasztalása, ember- és világismerete, s kora költői miveltségének színvonalán álló mívelt lelke kellett arra, hogy a­mit magyar költő eladdig még nem kísértett meg, azt ő oly szerencsésen és mintaszerűen kezelje : a jellemzést. Ehez képest az ő alakjai nem csak költőileg valók és érdekesek, hanem külsőleg is azok : ő lelkületét és szokásait, nézeteit és harczi életét a török népeknek, úgy mint a magyarnak, saját tapasz­talásából ismerte, s innen az ő rajzai ama belső életsze­rűségen kívül, melyet a művészet követel, még törté­neti becsesei is bírnak. Kevés alak emelkedik ugyan ki az egyes szereplők seregéből , de azok mind e­g­y­é­­n­e­k, a többiektől különbözők, saját élettel bírók, a mel­lett biztos kézzel, következetesen rajzolvák. Magyar részről csak Zrínyinek jutott több oldali kifejtés, de némely egyebek is nincsenek egyéni vonások nélkül. Helyes pedig, hogy Zrinyi mindenek felett van ki­tüntetve, így ő nem csak névvel , de valóságban a fő­hős, ki iránti részvételünk semmi más alak által nem gyengíttetik, úgy mi itt ezt Tassénál látjuk, hol Godofré­­dot, Rinaldo koronként háttérbe szorítja, vagy épen Vir­gilnél, hol épen az ellenséges hős, t. i. Turnus nagyon is csökkenti időnkint az Aeneas iránti részvételt. Zrinyi nem csak a legbátrabb, legrontóbb vitéz az összes eposban, ki előtt maga Delimán megfélemlik, s karjá­tól az ellenség legjobbjai elesnek, de mint vezér, lelke összes hadának, mindnyájokért ő gondolkodik,mindent ő iitéz, szervez, s vitézeiben az ő beszédei tartják a lelket, melyek mindig egy, isten iránti bizodalmában megnyugodott, bölcs, mérsékelt, de erős és elszánt férfiu nyilatkozásai. 3 az ő fensége és nagysága ben­nünket nem hagy hidegen: mint atyát látjuk őt kisded fia megmentéséről gyöngéd szeretettel gondoskodni, a ezt intésekkel készitni el az életre, melyek benne, a bajnokon kivül, az okos hazafit mutatják fel; mint ba­rátot a holtnak vélt Deli Vidot siratni s elkeseredésé­ben annál ártóbban dúlni ellenségét , mint lovagot becsülni ellenségében is a vitézséget, midőn a baj­nok , de fogoly Olaj béggel nemesen bánva, őt asztalánál nyájasan nyugtatja , s ajánlott kincseit visszautasítva, Radovánért szabadon bocsátja. A többi magyar vitézek csak Zrinyi egy vagy más oldalával birnak, de néhányan mégis némi külön vonással lépnek ki az egyetemiségből. Leginkább birja részvételünket Deli V­­­d , ki vitézséggel első a többiek felett, t. i. kitől Demirhám kétszer győzetik meg, mind vezére iránti szeretetével, mind találékonyságával a nejéveni kalandban. Utána Farkasics Péter, Zrinyi főkapi­tánya, a legelhat­ározottabb férfi a magyar hadban, első, ki a halálos esküt leteszi, utóbb vitézségének több ra­gyogó próbái után kora és dicstelen halálával s e fe­letti fájdalmával nyeri ki részvételünket ; igy Radi­voj és Juranics, kik urok s egymás iránti gyön­­lórokra vadászott,de ezek oly számosan voltak,hogy az Archipelagus minden vizei bizonytalanok. Midőn a fölke­lő főnökök a tengerészeket felszól­ták, hogy őket támo­gassák , azt mondák nekik, hogy a tengeren kalózok és fribuszterekből álló pártosharczot kell folytatniok. De a különféle nemzetek azonnal intézkedéseket tettek, hogy e rablómesterségnek véget vessenek ; minden ha­dihajók vadászatot tartanak a kalózokra. A franczia és angol hajókon kívül az Euridice szárd fregátot, Makte­­sar hollandiai brigget s Artemisia ausztriai korvettet említik. Görögország- P­a­­­k­o­s görög külügyminiszternek máj. 13-án Forth-Rouen franczia és W­y­s­e angol követek egy jegyzéket nyújtottak át, a melyre teendő válaszolás végett 4 napi határidőt tűztek ki, de mely határidő a görög kormány kértére máj. 22-ig meghosz­­szabbíttatott. Az angol jegyzék e követeléseket teszi : ))1. A király és a kormány nyiltan és leplezetten nyi­latkoztassák ki, hogy a keleti harc­ban szigorú semleges­séget fognak tartani. 2. Nyiltan ítéljék el azok bű­nhödésreméltó cselekvé­­nyeit, kik a görög szolgálatot oda hagyva a felkelők sora­iba átmentek. 3. A felkelésben résztvevő alkalmazottak rövid idő alatt visszahivassanak, szigorú büntetésekkel történő fenye­getés mellett engedetlenség esetében. 4. Nyilvánosan tétessék közzé, hogy senki többé köz­­szolgálatba fel nem vétetik, ki szabadságolást kíván vagy elbocsátását veszi azon szándékkal , hogy a felkelőkkel egyesüljön. Mindenek előtt pedig az udvar és a kormány maga­viseleté öszhangzásba hozassák annak nyilatkozatai­val, és semmi alkalom ne szolgáltassák , mely meg­erősítse azon nézetet, miszerint a király állása kötele­zettségeit a két hatalom irányában elfeledi. Ha végre máj. 17-ig a két hatalomnak kielégítő válasz nem adatnék, úgy lesz hatalmuk, határozataiknak tiszteletet szerezni, minek következménye a hellén trón megsemmisitése s egy más kormány behozatala les®, mely a két hatalom tevékenységé­nek nem fog akadályt gördíteni. — Egy további jegyzéke az angol követnek az ápr. 9-ki bécsi jegyzőkönyvnek — Törökország épségét illetőleg — közzétételét kívánja.“ A franczia jegyzék követeli: (A. Görögország királya és kormánya a görög nemzetnek hozzájok legjobban illő módon, de világo­san jelentsék határozott akaratukat, hogy az Anglia,Franczia­ és Törökország által Oroszország ellen folytatott keleti harc­ban egy­általán semlegesek akarnak maradni. 2. Hogy a leghivatalosabb módon rászalják az eddig történteket, melyek politikai helyzetüket Európában oly lé­nyegesen veszélyezik. 3. Hogy a legszigorúbb rendszabályokhoz nyúljanak az önkénytes csapatok ujonc­ozásának megszüntetésére s a görög kormánynak a királyságb­ól a szomszéd tartományok­ba átment alkalmazottainak visszahívására nézve. 4. Hogy az önkénytes csapatoknak a török tartományok elleni minden ellenséges tettes ellen saját fegyvereikkel is közre munkáljanak. 5. Mindazokat, kik a török tartományokban mint görög alattvalók a felkelésben résztvettek, visszahívják s enge­detlenség esetében szigorúan megbüntessék. 6. A görög kormány jövőben senkinek se adjon szabad­ságot, sem elbocsáttatási kérelmet el ne fogadjon, ha gyanú forog­jen, hogy a kérvényző a felkelőkhöz fogna átmenni. 7. Közzététele az ápril­i­si bécsi jegyzőkönyvnek, mely Törökország épségét megállapítja. — Azon esetre,

Next