Pesti Napló, 1854. november (5. évfolyam, 1394-1418. szám)
1854-11-25 / 1414. szám
1854. Stedikiévi folyam- ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve , Pesten házhoz hordva . Évnegyedre 5 írt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek tárgyaz, pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : uriutcza 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. 2TI-1414 Szerkesztési iroda : Uriutcza sz 8. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajcárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő kinyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajcárjával számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a Szombat, nov. 25-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és inneputáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás December-Mártiusi négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt. 50 kr. Budapesten házhoz hordással, 5 frt. 30 pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivataait, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, szinte a 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóarcza 3 legletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. ,,Panem et circenses!“ Budapest, nov. 23- „Kenyeret és szórakozást! Ez volt már évezredek előtt az állampolitikának jelszava, s ez ma is; csak hogy e jelszónak egészen más értelme van korunkban, mint volt a Caligulák idejében. Róma elkorcsult és henye népcsőcseléke a meghódított népek vérével tápláltatott, s a circusban államköltségen nyerte kábitó erkölcstelen látványait. A néphegyre szorult bitorlók ez áron szerzik meg a tömeg ingadozó hajlamát, hódolatát. Ma is kenyeret és élvezetet igényelnek a népek, de ma már senki sem követeli a közhatalomtól, hogy dologtalan resttömegek a munkás polgárok zsebéből hizlaltassanak és mulattassanak. Az államnak egyéb hivatása e részben nincs, mint czélszerű utakat és eszközöket biztosítni arra, hogy az egyéni képesség gátolatlan kenyérkeresetre minél nagyobb mértékben kifejtessék, — s a polgár minden becsületes élvezethez juthasson, melyet erszénye megbir. Ha az európai államokon végig nézünk, — a társadalmi szervezetet, a népfajok képességeit s a physikai és erkölcsi jóllét sommáját mindenütt szoros logikai arányban fogjuk találni, és egyes népek és országok nagyságát rendszerint ahhoz képest szoktuk osztályozni, mely szerint náluk akár az anyagi élet kényelmei, akár a szellemi élvezet legnemesb módjai a társadalom különböző rétegeinek minél szélesebb körében otthonosak. S e vizsgálódások corolláriuma az, hogy azon országok leghatalmasbak, azon társadalmak legvirágzóbbak, azon népek legboldogabbak, hol a közintézményekben az emberi méltóságnak legtöbb tisztelet, a polgári szabadságnak legnagyobb kör, s az egyéni szellemi fejlődhetésnek legszámosabb eszköz biztosíttatik. E corollárium, (ma már minden mívelt európai embernek tapasztaláson épült meggyőződése) azon kiindulási pont, honnét minden haladási mozgalmak európaszerte állandó ösztöneiket merítik, s mely a közvélemény alakjában önkénytelenül viszi előre a népeket és kormányokat a verseny és szakadatlan fejlődés ösvényén. Oly államokban, melyeket ugyanazon egy népfaj képez, — e fejlődés gyorsabb, egyenlőbb, biztos és észrevehetőbb lépést képes tartani; míg ott, hol, mint az ausztriai közbirodalomban, nyelvre, geniusra, miveltségi jókra és képességre, sőt anyagi erőre is oly igen különböző nemzetek vannak egy társadalomba fűzve, — a haladás egyformasága lehetetlen. Minő tanulság, s mely sinórmérték következik e körülményből a magyar nemzetre nézve, — arról néhány szót a jövő alkalommal. Somogy, nov. H. ? Hány év suhant már el szerencse és szerencsétlenségben, mióta az eszme fellobbant, összekötni a Balatont a Dunával, egy szélesebb mederben, melynek hömpölygő hullámain versenyző hajók repítenék a körüli megyék áldásait messze, messze tengerpartok felé? Az eszme test nélkül maradt, s minden, mit eddig tehetünk, csak jámbor óhajtás, s ingó hit, mely vékony szálakon csügg, mint a haldokló ember reménysége. Hány év már, szent Isten I s te szép Sió tétlenül heversz mindeddig keskeny medreid közt ? ? Hajók helyett sűrű nád leng feledted, melyek között béka s vadlud-hangverseny hirdeti a szomszéd megyék dicsőségét, s haladását az ipar s gazdászat terén. — A Balaton fel-felsüvít szilaj fájdalmában, mintha szégyenlené a tétlenséget, mely átfenl ül felettünk!! De minek is törni fejünket a szorgalom terén kincseket teremteni? Jól vagyunk mi igy is, ahogy most állunk ! burgonyánkat megveszi Szaczger bálványosi szeszgyárába 5 v.fton kiláját. . A sióparti tisztabuzát — mely a bánságival vetélkedik aczélosságára nézve — bevihetjük nyikorgó tengelyeken a veszprémi piacz fitymáló kereskedőinek, kik tetszés szerint alkotják az árszabályt hetivásárokon ! ! . . A zalai hegylánczok lángborát igyuk még idehaza a pinczékben, mely előre földhöz sújtja a legnagyobb erőt, s tűzre nézve felgyújtaná az egész világ fiatalságának szivét!! Sokkal többet hoz minden kiszámított tervnél konyhánkra a sióparti mocsár, melyben hosszú lábú gémek lesnek préda után, s el-elmelancholizálnak szép diclóink felett, melyeket a zöld asztaloknál tartottunk e szép folyam rendezésére. ... S az Istenért! mi lenne a rákászéiból, mely nemzeti kincsül szállt reánk , s tán ennek következése egyik legnagyobb erényünk , hogy minden szent czél előtt — hátrálunk ? ... Mi lenne — kiszáradván e sok kerek, a szárcsas vadlud-vadászatokból, melyekért rendes árendát fizetnek (p. o. a sóstóért) bár az nem a Sióhoz tartozik ? . . A pontyhalászat megdőlne; hire sem lenne a fekete ráknak, melynek paradicsomai: Maros, Fokszabadi, Jut, Komárom s Ozora ? . . . Ennyi kincset feláldozni a hazai culturáért — tán bűn is volna, mely előmozditná az ipart — a nemzetéletnek ez egyik legsebesebben verőttterét, — virágot teremne a gazdászat rögös mezején, s a kereskedelemnek messze lengő lobogókat adna , hogy mások is tudjanak rólunk, mig most magunk sem akarják ismerni magunkat ? Majd ismét tartunk valamelyik zöld asztalnál egy ,zöld beszédet, s elhatározzuk, hogy annak a sok határozásnak csakugyan legyen már valahára egy meghatározott — határozatlansága! . . . s ez igy megy örökké; a Balaton marad régi nagyságában . . a Sió hiában esd szabad futásért, s a Balaton körüli egy pár százezer holdra menő berket a bölcselkedő gólyák szántják hosszú lépésekkel 11! Szegény , szegény Siete elhagyatott gyermeke a nagy Balatonnak; két gát van, melynek össze kellene előtted dőlni, hahogy árboczokat hordozhass hátadon, s e két gát — aki itii, búzorai nagy malmok. Vidd el hullámkaroddal e két ellenálló — erőt — ha már emberek nem mozdítják meg, — s azután vígan köszöntheted öreg bátyádat — a Dunát, melynek ölébe oly rég sóvárogsz ! A Balatonmelléki útvonal, mely keresztülvágja a Siót, s Kanizsa s Horvátország felé kigyódzik, — mindig egy volt a legjobb karban tartott utak közöl; most nincs ellene panaszunk, kivévőn a Zamárdi és Siófok közti egy órai tért, mely csakugyan minden képzeletet felülmúl rosszaságában. S mivel e főútvonalnál vagyunk, térjünk le egy órajárásnyira, egész Ságvárig. Sárvártól Somig készítettek jelenleg egy roppant erős fáradságba került utat, melynek főérdeme az , hogy mindig a legnagyobb hegyi völgyeken visz keresztül, s olyan földhányásokból van, hogy a tavaszi olvadásoknál nincs isten embere, ki csak üres kocsival is haladhasson rajta. Szerintem főkellék az utaknál mindig az egyenes vonal — ha ugyan lehető—inkább kissé kerülni, mint merülni. De ha a hegyhátakat épen nem lehetne nélkülözni, az utak felszíne legalább hordassék meg erősen murva, vagy göbéccsel, hogy ha hegynek megy is a kocsi, legalább tengelyig ne sülyedjen. Jó volna sok útbiztost a Mecsetekre küldeni, hol a pécsi útvonal, a roppant hegység daczára csaknem egyenes szalaggá válik, s ritkítja magát jóságra nézve hazánk útvonalai közt; itt megtanulhatnák , hogy az ész mint győz le számos természeti akadályt. Inkább észszel, s kevesebb erő és idő-áldozattal — ez legyen a jelszó. Kolozsvár, nov. 2. (Vége) *). A szinlapokon az áll, hogy az országos választmány pártolása és Károlyi L. igazgatása alatt áll a társulat; mi elismerjük K. úr érdemeit, buzgalmát, jó akaratát s ügyszeretetét, sőt színi képességét sem tagadják meg tőle, ámde nem bir azon szellemi tekintéllyel, melyet ily szép állás, egy nemzeti színház igazgatósága kíván,s talán ezért nem tódultak az elsőbb rendű színész notábilitások felajánlani szolgálatukat, különben is a színi igazgatásnak megvan a maga rosz oldala, s a színészek rendesen színésztársuk szellemi felsőbbségét soha sem képesek elismerni s irányt adó befolyásának nem igen hódolnak — már csak köztársasági szerkezetüknél fogva is ; mi szerettük volna, ha a lelkes választmány, melynek ügyszeretete kétségbe hozhatatlan, lépéseket tett volna az igazgatás élére valamelyik irodalmi férfit megnyerni, kinek a színészet és színirodalom körül is vannak érdemei , vagy oly színészt, ki mint író is köztiszteletben áll. Egressi, Fánesi, Szigligeti, a színészek közöl. Íróink közöl bármelyik szerencsésnek érezné magát,e szép állomást elvállalhatni. — Ennyit az igazgatásról, — ami a mostani társaságot illeti — mint mondom, nem felel meg minden tekintetben a közhajtásnak; — mi szerettük volna, hogy miután a társulat csak drámai, s így az operára nem kell a nagyszerű költségeket megtenni, ez oly tökéletes legyen, hogy a pestivel ne csak versenyezzen, de azt felül is múlja; a pesti színház legjelesebb tagjait, bizonyosan kevés kivétellel, meg lehetne szerezni, nagyobb díjazás mellett, hogy azt a pénztár meg ne bízhatná, nem áll, mert már az első bérlet jövedelméből is kijött a tagok fizetése, mindamellett is, hogy a ruhatár mondhatni egészen új kiállítása , a darabok megszerzése sok költséget vett igénybe.• Lássuk a jelen társulat szerkezetét, a férfiszemélyzetből, a character-szerepeket Hónai, Gyulai, töltik be; úgy az intrigumot, szerelmeseket Benedek, Komáromi, az első a László féle társalgási lovagokat is szakmái közé *) Lásd Pesti Napló 265. sz. számítja; a Szentpéteri féle szakmát Szilágyi S. a társulat legjelesebb tagja tölti be, s néha Károlyi, népszínműénekes Filipovics, e szerint a férfiszemélyzet csak meglehetősen van alakítva, de ezt nem mondhatjuk a nőszemélyzetről, ezt nem mondhatjuk a jeles Priel Corneliát kivéve, s néhány szerepében Váradinét, Pronainét, nincs jelesebb színésznőnk , mert Pajor Nina és Patakiné csak népszínművekre való , — már pedig minden szerepre ugyanazon színésznőt alkalmazni, legyen bár a legjelesebb, unalmassá válik a közönségre nézve. A ki P. Corneliát, egyik nap a Lovodi árvában, másnap a Czigány leányban, azután Matildban, ez fáradságos szerepben látta egymás után, lehetetlen hogy sajnálat ne támadt volna keblében,mennyi fáradság két annyi erőt kíván s két annyi fizetést érdemel. Ott vannak a vidéken Szathmáriné, Felekiné, Pesten Bartháné, kik nem hiszszük el ne jöttek volna, méltó díj mellett. A népszínműveket egy pár egyén képviseli, s ez az oka, hogy hetenkint csak egy népszínművet látunk, holott, mivel minden nap előadás van, legalább kettőt láthatnánk hetenként; a népszínművekre, a vidékről Németi, Vadász, Csercser Natalia azt hisszük megszerezhetők lettek volna. Ha a játékrenden, az eddig előadott darabok során végig tekintünk , úgy látjuk, hogy a franczia drámákra van legtöbb tekintet, — ezek válogatásában nagyobb szigor követendő, mert nem mindenik darab életre való, mivel hatásos; — azután igen sok szedetik elő a régiekből, s kevés tanultatik be az újakból, — mi szeretnénk hetenként legalább 1 — 2 új darabot látni. — Különben az előadások kereken, jól, pontosan s összevágólag mennek , — s a mi művészi öszhangzatos tökélyből néha hiányzik, azt nem igyekezet , hanem alkalmasabb színi tehetségek hiányának lehet tulajdonítani. — Ennyi, mit elmondandónak találtam a kolozsvári színházról, mely mint országos nemzeti intézet, a nyilvánosság ellenőrsége alatt áll, s a közérdekű hazai intézet ügyében felszólalni hazafias kötelesség; nem, rokon vagy ellenszenv vagy túlszigor vezető tollam, hanem ügyszeretet, s az igazság elmondásával többet hiszünk használni, mint a szünteleni dicséret és magasztalás által, ha a hírlapok némelyike előleges dicséretek, s lármás híreszteléssel szerfelett fel nem csigázta volna várakozásunkat a jelen társulat iránt, talán csalódásunk kisebb lett volna. De azért semmi sincs elveszve, a szerződések bevégzetteknek nem tekinthetők; az országos választmánynyal a jóakarat, áldozatkész buzgalom nem hiányzik, mi ezen szent lelkesedésnek s páratlan hazafi érzésnek gyenge tollunkkal csak némileg irányt adni tettünk kísérletet jelen soraink által. Többen. Ausztriai birodalom. A berlini kabinet válasza az utolsó ausztriai jegyzékre f. hó 25-kén estve érkezett Bécsbe; tartalma mostnig még nincs tudva; hiszik azonban, hogy Poroszország kelletinél nagyobb súlyt fektet arra, miszerint a béke a 4 pont egyszerű elfogadása álal is fentartható. Ha Poroszország mindazáltal azt törekednék elérni, hogy Németország kötelezze magát mindig csak ezen négy pontot és nem többet bázisul tekinteni, akkor, véleményünk szerint, Ausztria bizonyosan soha sem fog ezen javaslathoz csatlakozhatni, miután minden józan politika ellen volna ,ama sokféle , előre láthatlan esetlegeknél, melyeket a háború előidézhet , ily módon kezeit megkötni. Ausztria tehát ezen a pontot csak föltételesen fogadhatja el, fentartván számára annak tekintetbe vételét, vájjon nem kivánandják-e egykor saját érdekei a támadólagos fellépést. KÜLFÖLD. Francxlaonság. Páris, nov. 20. A „Moniteur“ Írja : Egy, a „Télémaque“ által hozott távirdai sürgöny jelenti, hogy Napoleon herczeg, már darab idő óta WtBBSSBBSSSBSSSSSSSBSIBSSSSBSSSSBSSBSBSSSmssB/f. fURPATHY ZOLTÁN. Regény Irta Jókai Mór. Folytatás. *) XXV. A kemény szivek. A kárpátfalvi kastélyban napról napra nagyobb a gyász. Nagyon beteg a kisasszony, mindig-mindig roszabbul lesz , talán soha sem is gyógyul meg. Minden éjjel úl meg új rémlátásokkal képzeleg, álmodik kinyitott szemmel és beszél fenhangon azokhoz, akikkel álmodik. Atyja, anyja felváltva ülnek ágya előtt, ha az egyik éjjel, a másik nappal virraszt mellette, s azután elmondják egymásnak : miről beszélt, mit álmodott ? s hosszan-hosszan eltöprenkednek fölötte. — Ki lakik itt a mellettem való szobákban ? kérdezé egy reggelen a beteg fehér ujjával megkoczogatva az ágya melletti elszőnyegezett falat, ki zongorázott itt az éjjel, a másik teremben ? Itt mellettem jobbra ? A tanácsos gyöngéden végig simogatja gyermeke lázas homlokát. — Üres szobák azok, jó leánykám, nem lakik ottan senki. Az a folyosó is el van rekesztve, ami oda vezet. — Nem, nem. Én mindent jól hallok, — bizonyítja a beteg; — néha egyet pattanik a zongora húrja s olyan soká eldöng magában. Éjszaka mindig járnak kelnek odabenn, csoszognak, tipegnek, lábujjhegyen járnak; a ruháik suhogását hallom. — Nincs ott senki, nincs ott semmi, édes gyermekem. — Oh van. Itt egy ajtó van az ágyam lábánál; tudom, hogy ott van, csakhogy a szőnyeg elrejti. A múlt *) Liad a P. Napló 1412-dik Máriát, éjszaka épen éjfélkor megnyilt az az ajtó ágyam mellett s kijött rajta az a fehér asszony, a ki itt mellettem lakik, milyen halavány volt és milyen szomorú. Egy ideig ott állt az ágyam lábánál, és nézett rám csöndesen, aztán közelebb jött s ide ült az ágyam szélére, szépen mellém. — Nem lehet az kedves lányom, én ültem itt ágyad szélén egész éjjel és senki más. — Óh dehogy ültél itt. Én bíztalak téged is, meg Lizát, és a szobaleányt is.Egyizek sem volt itt, csak az a fehér asszony. Itt ült egész éjjel az ágyam szélén s le nem vette rólam a szemeit. Gondolta magában : „te is nem sokára ott fogsz lakni, ahol én lakom.“ Kőcserepy még azon órában átszállittatá betegét az épület túlsó szárnyába, távol a befalazott szobáktól. Pedig hát — én Istenem — mi volt ott ? Egy puszta berakott falkő és mész, semmi más. — És azon belül ? üres tér, puszta levegő, amelyről tudja minden okos ember, hogy az nem egyéb, mint oxygen, hydrogén és carbonicum; az oxygen támasztja a rozsdát a zongora húrjain, attól pattognak le azok, és az a kép ottan rámájában nem egyéb, mint vászon és apróra tört festék , nem szállhat az le onnan. Ez világos dolog minden okos ember előtt, é mégis a legokosabb emberek egyike nem merte beteg leányát azon szobák közelében hagyni, ahol Kárpáthy Zoltán édesanyja utolsó óráit leküzdő. Vilma nehéz, hagymázos forró betegségben volt. — Minden ideges embernek nem is jó volt vele érintkezni. Az orvosok maguk tanácsják Kőcserepynek, hogy különösen Evelinét tartsa távol, mert a betegség ragályos. Ezt a betegnek nem volt szabad észrevenni. És még más valamit sem volt szabad neki megtudni, amit gondosan titkoltak előle. Pedig a betegnek mindig azon jár az esze, hogy valamit kitadhasson, megálmodjon, kitaláljon, amit előle rejtegetnek. — Hol van Liza, az én Lizám ? kérdé többször. ■— Nem láttam már régen. — Itt volt, gyermekem, szól nyugtatóan a tanácsos, de te aludtál akkor, nem láthattad. Majd visszajön nemsokára. — Majd, majd szólt a beteg elcsillapulva, ha eljön, ébresszenek fel. Mikor legsúlyosabb volt betegsége, akkor mindig Zoltánról álmodozott; ha ő róla kezdett el beszélni, az reszketés volt az egész háznál, mert akkor hideg gyöngyök izzadtak homlokán, akkor arcza kipirosodott, mint a láng, akkor őrülés volt nézni azt a fájdalmat, ami vonásaira nehezült és hallani azt a hangot, mely sikoltásaiból a zárt ajtókon keresztül hatott. Az atyának átölelve kellett őt tartani és úgy takargatni vonagló gyönge testét, mert ki akart szökni ágyából s odavetni magát az égő szemei előtt látott alakok közé, kik ott alig két három lépésnyire tele éles kardokkal vívnak halálos tusát. Oh mint sikoltott, hogy takarta el arczát. Most épen a szivébe döftek , piros vére csordul. És ezt a tanácsosnak végig kelle nézni, végig hallgatni, érezni mind azt. Egy napon Kőcserepy levelet kapott Pozsonyból. Reszketett a keze, midőn felbontotta. Abban tudósiták , hogy Dabroni egy kardcsapással örökre ártalmatlanná van téve. — Hála neked mindenható Isten! rebegő a kemény szivű férfi, hogy nem történt meg az, amit ő oly bizton elrendezett. Közbe téve igazságos Isten embertörő karját, hogy meg ne történhessék az. Oh milyen jól esett ! Ez még reményt ad. Ez többet fog érni a gyógytudomány minden ízesnél. — Futott a levéllel betegéhez. — Nézd kedvesem. Kárpáthy Zoltán él. Aki meg akarta őt ölni, annak az egész kezét levágták. Nem fogja őt bánthatni soha. Nézd, olvasd. A beteg hitetlenül rázta fejét. — Nem hiszem, ezt csak úgy gondolták ki, hogy engemet elámítsanak. Engemet mindig bolonddá akarnak tenni: minek az ? Tán azt nem tudom, hogy Liza hol van ? az én vak leánykám. Azt mondják, hogy itt járt, mikor én aludtam. Ók tudom én, hogy ő hol jár ? Tán nem tudok én mindent. Tudom én, hogy Liza meghalt. Tán nem hallottam én, hogy kopácsoltak a múlt éjjel ide fenn az emeletben, tán nem tudom, hogy az ő koporsóját szegezték be akkor ? Kivitték a kerti lakba, ott énekelték el, tán nem hallottam én azt ? Szegény kis leánykám, még arra sem lehettem ott, hogy a koszorút én tegyem fel a fejére a halotti koszorút, még meg sem csókolhattam utoljára. Én előttem azt hazudják, hogy él. . . . A tanácsos meg volt fagyva és szólni nem tudott. Hogy olyan átható képzeleterejök van a betegeknek, ami nekik egy puszta hangról elmondja, amik történtek! — Minek titkolnak el én előlem mindent? A múltkor a postasíp szólt a házunk előtt, a cselédek átvették a levelet az udvaron s mondogatták nagy halkan: fekete pecsét. Egy óra múlva bejött anyám. Ki voltak sirva a szemei, de nem akarta észrevetetni velem. „Kitől kaptál levelet?“ kérdeztem tőle. „Ilvayéktól“ felelte. „Csókoltatnak téged.“ — »Hogy van Mahid?“ — „Nagyon jól, mondta anyám, — e napokban ment férjhez.“ — Igen, férjhez ment a sírba. Tudom, hogy az volt írva a levélbe. Minek titkolják azt előttem ? Mindenki meghal, aki engemet szeretett, — minden, — minden. . . . A gyermek eltakarta szemeit és sírt volna, ha tud. Az a keményszívű ember ott a beteg leány ágya előtt úgy érezte, mintha az a nehéz kemény szív morzsáról morzsára őrlődnék ott belül és hullana ezer darabra s mindenik darabja olyan nehéz volna, mint egy nagy súlyos kő. . .. (Folytatják.)