Pesti Napló, 1855. január (6. évfolyam, 1445-1467. szám)

1855-01-13 / 1452. szám

1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZRTÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve , Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — fct. p. Fflévre 10 ,, — » » & havi előfizetés , mint a termenklut­ elad­á­s is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKE­S­ZTŐ-HI­VATALHOZ, anyagi ügyek­ tárgyaié pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : árint az a 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évvegyeire 4 frt — kr. p Egy hónapra 1 frt 30 ki.t» 9—1*52 Hirdetések Öt ha­sábos petit-sora 4 pge kraj­­ozárjával számíttatik. A be­­igtatást s 10 pengő krnyl külön bélyeget­.] előre lefize­tendő a Magánvtták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jával számíttatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a szerelat. fan 13 ás-HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában I Szerkesztési iroda: Uniutcz*n 8 I . , • I Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és inneputáns napokat kivéva — Jelen évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. 1855-ik első félévi folya­mára. Vidékre postán küldve, félévre január 1-étöl junius végéig 10 frt. — Évnegyedre ja­nuár 1-étöl martius végéig 5 frt pp. Budapesten házhoz hordással, félévre 8 frt. — Évnegyedre 4 frt pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivata­lában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala, Pest, jan. 12. © A satnya életű békeremények mindinkább hal­ványulnak. A házba kapustól rontott hir mindjárt a küszöbön állapodott meg s férfi jegyet készül váltani; a politikusok jobbra balra okoskodnak, de nem birnak látni egyebet egy kis alapnál, melynél másfél év óta erősebb is mutatkozott már s melyen ezúttal lehet, hogy valami eredmény talán lehet­séges lehetne; a börze-emberek hitetlen Tamás­ként csóválják fejeiket, s mintha az olajág új rügyecs­­kéire deret, a kibukkant szivárványra uj felhő­tárula­­tot látnának közeledni, nem igen akarják kihúzni zse­beikből a tárczát, melyben értékesebb papírjaikat tar­togatják. úgy látszik, szemfüles sejtelmök azt mond­ja, hogy közép Európának jó darab területe egy ideig még Kalifornia marad, oly különbséggel, hogy ez utóbbi z­sidóban csak nyers, az előbbiében pedig vert minőségű nemes érez is bőven rejlik. S miért viseli magát ily hitetlenül a börze ? Azért, mert előőrsül kiállított szövetségese, a polgárisult Eu­rópa közvéleménye, azt találja, hogy az új építményre kitűzött alap ingatag s rengéseknek kitett föld lévén, e házbani szállásokra adandó felpénz veszélyezve lenne. De ki és mi tehát az az európai közvélemény? Fe­lelet: oly hatalom, mely az utolsó napóleoni harczok óta keletkezett, nőtt fel s erősödött óriássá. A hűbéri rendszer alatt Sanskrit betű volt; a múlt század végé­vel a franczia forradalom alatt a fanatismus vad éret­lenségében mutatkozott; a császárság s a hosszú torú­­omány idejében szendergett s nem volt szava az Európát érdeklő ügyek intézésében, annyira, hogy az jóformán egyetlen ember jó kedvétől függött az 1815—i bécsi congressuson, midőn Sándor czár csak kegyen­­cze, Richelieu franczia követ kedvéért állott el Fran­­cziaország végleges felosztásának tervétől. Ez idő óta a nyilvánosságban éltető tápot nyerve a közvélemény, először teljes hatalmában a görög sza­­badságháború alkalmával tűnt fel, midőn a diploma­­tiára a kivívandó ügyért érdeket parancsolt — s azóta is gyakran és sokfelé imponált, minek felsorolására itt sem tér, sem idő. Tény az, hogy él és uralkodik — közvetve bár, de érezhetőleg; legfölebb a börze által csak, de a p­é­nz legérvesebb okával képviselve; nem tart ugyan az udvaroknál megbízási levéllel ellátott követeket, de azért a bécsi békeértekezletben is, minden tag székén látatlanul ott fog ülni. S e hatalom titkos ihletése ama hitre helyezi jelen­leg is a súlyt, hogy a négy pontnak orosz magyará­zata nem oly őszinte, miszerint állandó és biztos béke alapjául szolgálhatna , mert az 1841 július 13-ai szer­ződésnek az orosz által kívánt nem revisiója, de eltör­lése által az orosz csak nyerne, e szerződés lévén az, mely a többi pontok közt az orosz hajóknak a Darda­nellákom átmeneteit tiltja. Ezt a szövetséges hatalmak nem engedhetik meg, Miklós czár pedig máskép revi­deálni nem akar: ime egy a sok ok közöl, melyen a békeértekezlet sikere első kezdetben megtörhetik s e fogás által az orosz hatalom nyert időt, és qui habet tempus, habet vitam. A legfőbb azonban, mit a közvélemény a jelen per­­ezektől követel, nem egyéb, mint más viszonyok meg­­­­szilárdításának szüksége Európában, mint a minőket eddig Oroszország képviselt. S miután e szükség ki­­­­elégítését a szóban forgó alap ingatagságától nem re­­­­méli, nem helyezhet ez utóbbiban s a békének ekkénti helyreállásában hitet, s előőrsi jelzése az ágrót nem­­ nyomja le. B­é­c­s, jan. 11. 1­­ Ma, változás kedvéért, nem politikai, hanem pénzügyi „trónbeszédről“ kell szólnunk, azon beszéd­ről, melyet az ausztriai nemzeti bank kormányzója a­­ minap tartott. Az egész beszéd azon örvendetes meg­győződést nyújtja, miszerint a bank még folyvást igen jól érzi magát, oly jól, hogy a részvényesek a lefolyt év első feléért nyert 35 forintnyi osztalékon kívül, a második félévért még 50 forintot, tehát egész évre 85 frtot kapnak, a­mi, az eredeti betéteitől (600 pontot) körülbelül 14 % percentnyi kamatot ad s még annak is, a­ki a részvényeket a mostani árkeret szerint, azaz körü­lbelől 1040 fottal veszi, majdnem 9­5 10-et szerez Az ezüstkészlet igen csekély változaton ment át, mert még most is 45 millió körül hullámzik, szintúgy a bankjegyforgalom is 380 millión túl tartja magát s igy­­ az ezüst a bankjegyhez még most is körülbelül úgy aránylik, mint 1 : 9. A bankigazgatóság e viszonyt is, miként látszik, kedvezőnek tartja; e nézetnek ellent nem mondunk, sőt egyenesen megvalljuk, hogy ennél még sokkal kedvezőtlenebb viszonyt is képzelhet­nénk, de — kedvezőbbet, s­o­k­k­a­l kedvezőbbet is ! Vigasztalás fejében vettük kormányzó úr ama nyilat­kozatát, miszerint a bank az új részvények kibocsátása által annyira megerősödött, hogy „nehéz feladatának helyesen megfelelhetni“ reménye van. Óhajtva­­ óhajtjuk, bár ezen feladatát minél előbb alaposan meg­oldaná s az állam abbeli fáradozását, miszerint a bank irányábani adósságát folyvást csökkenteni törekszik, avval hálálná meg, hogy jegyeit ismét ezüsttel beváltja. Mihelyt ennyire jutott a dolog, a bank jólléte fölötti örömünk helyes és zavartalan leend s nem fog azon keserű gondolat bele vegyülni, hogy a bank tán mégis megkísérthetné a részvényeseknek járó kamatot, habár csak néhány évre tetemesen alább szállítani s e he­lyett hitelezői — azaz a közönség — irányábani kö­telességeinek jobban megfelelni. Hogy a bank s egyedül a bank azon tényező, melytől valuta-viszonyaink javulását várhatni, s hogy minden, m­á­s oldalról jövő könnyítés csak múlékony és csekély hatású, azon meglepő tény is bizonyítja, miszerint daczára annak, hogy a franczia társasággal a vasut-szerződés megköttetett, daczára annak, hogy e társaság a haszonbért ezüstben fogja fizetni, sőt egyik részletét már meg is fizette, az ezüst agrója még is alig észrevehetőig csökkent s még mindig 25 '’1p-en felül áll. — Ez alkalommal, zárjel közt, megemlítjük, miszerint a mostani vasút-hivatalnokok sorsa iránti aggodalom, mely több oldalról nyilvánult, alaptalan, mert hallomás szerint, a franczia társaság arra köte­lezte magát, hogy e tisztviselőket a mostani feltételek alatt megtartja. Száz meg száz család hálát mondhat kormányunknak azért, hogy ily fontos vállalatban nem­csak az állam hasznát, hanem az egyesek közvetlen érdekét is oly lelkiismeretesen szem előtt tartotta. A békeremények tetemesen m­egapadtak. Néhány lap örömrivalgásra fakadt, midőn azon, minapi leve­lü­nkben említett békereményeket az Österr. Correso­­által megerősítve látta, de a kételkedés nem soká ki­dugta fejét a zöld rem­énylomb közöl s lehelletével lassan lassan elhervasztja e rövid életű növényt Eh­­hez még az is járult, h­ogy a 4 paul magyarázata, mi­ként a lapok az Ind. b e 1­g­o után közölték, már más­nap reggel puszta koholmánynak nyilvánult, úgy hogy — ha mindent feltétlenül hiszünk is — még­sem tud­juk, melyik azon magyarázat, melyet Oroszország ál­lítólag elfogadott. Egyik „martius előtti“ diplomata a minap egy társaságban —­ a jelen helyzetet illetőleg — így nyilatkozott: „Néhány évvel ezelőtt valaki há­térmentelen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el­­ ____________________ zamat akarta megvenni; én 100,009 forintot kívántam, de ő, ki innen távol volt, levélben 60,Cötkfrtot ajánlott, hozzá­téve, hogy — ha ez ajánlat alapján alkudozni akarok — Bécsben meghatalmazottat fog kinevezni. Ez megtörtént, az alkudozás kezdődött, de én csak 5000 frtot akartam elengedni, a meghatalmazott pedig csak 5000 frttal többet adni az eredeti összegnél sigy végre is az alkuból mi sem lett.“ így vagyunk az orosz „elfogadással“, meghatalmazottakat kinevezni s az alkudozást elkezdeni, mibe sem kerül; de ha enged­ményekről leend szó, sem Oroszország, sem ennek ellenei ilyeneket tenni nem fognak s igy néhány hét, vagy — ha jól megy a dolog — hónapok múlva ismét ott leszünk, ahol voltunk, csakhogy valamivel kevesebb pénzünk s valamivel több halottunk lesz ! „Az elkülönző tagosítás gyakorlati keresztülvitelének rövid vázlata. A fenálló törvények, és gyakorlat alapjain Ma­gyarország újabb polgári viszonyaihoz alkal­mazva.“ (Folytatás.) Kiosztás. Fenálló törvényeink atyai gondosko­dása, a birtok­rendezésre nézve barátságos tanács­­kozmányok utján létre­jövő egyességeknek legtágabb legméltányosabb tért enged. Ennek okos felhaszná­lása a felek józan érettségének szembetűnő tanúsága leend, saját érdekeikben önön javakra legokszerűeb­­ben intézhetvén el minden ügyeiket. A kiosztás érdemében tartandó ily előtanácskoz­­mány tárgyai: 1. A közlekedési főbb utak és csapások vonalainak meghatározása és körülírása — nem értve itt az egyéni birtokokra vezető dűlő utakat, melyek a bir­tokok elhelyezése által határozódnak leginkább. — Hogy a közlekedési utak változtatása által előjöhető sérelmek még jó időben orvosolva legyenek, a tago­­sító község erre vonatkozó javaslatait minden esetre a közigazgatás elé kell terjeszteni, és csak annak jóvá­hagyása után megállapítani.­­ Ezen ponthoz tarto­zik nagyobb folyók és csatornák mellett, a kikötő­he­lyek, révek, és vízpartok iránti rendezkedés, vala­mint a temetők és a közigazgatás által igénybe ve­endő kövecsezés és kőfejtés végetti terek kijelölése. 2. Azon birtok­részeknek kijelölése, melyek az 1836. XII. t. ez. 12 és 17 .§. szerint méltányosan csere alá nem jöhetnek, mint ültetvények, ipar-szor­galmi művek — telepek helyei stb.;vagy a melyek ugyan azon t. ez. 13. §. értelmében egyéb miveletre mint kö­zös legeltetésre föld, homok, murva vagy ke-verésre alkalmasak nem levén, ezen czélokra, — a birtoko­sokat illető haszonvétel törvényes arányának megál­lapítása mellett — továbbra is meghagyatnak. Ezen A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. F é­v a 1 után fordította Gerd. (Folytatás.­­) ELSŐ KÖNYV. A forgótűz. III. A csülló barlang. Asztrea arcza a hanyatló nap felé volt fordítva. A délnyugatnak húzódó f­üllegek nagy kék köröket hagy­tak az égen. A látkör nyugati szélén mozdulatlan fel­hők egész sora piroslott a bucsuzó nap sugaraitól. A tenger olvadt lávatümeghez hasonlított s vörüs vissz­fényt vetett a mozgott arczára. Ez a sziklához tám­aszkodik. Fejkötőjének átázott csipkeszegélye hozzá lapult buja, fekete hajához. Az eső átjárta köpenykéjét is, melynek fedőzete a gö­­rög-róm­ai szobrokra emlékeztető. Összefont karral, büszkén állott. Festész bizonyosan méltónak találandó lemásolni e merész egyszersmind kellemes alakot. Színésznőink megkísérlik ezen állást előadni, de csak ritkán siker­rel. Erre ép, erős, hajlékony test szükséges, melynek szabad mozgását a nehéz, átázott ruha nem korlá­tozza. A tengeri szél még derekasan fújt és csapkodó a nedves kurta szoknyát, de a csodaszépen képezett két láb márványból faragottnak látszott, s rajtuk a legcsekélyebb rángást sem lehetett volna észrevenni. Asztrea nagy volt, termete felséges, bár még nem teljesen kifejlődve. Tizennyolc­ éves korát érte. Teste a gondolható legszebb maidomokkal ékeskedett; mondhatjuk, hogy azok közöl, kik öt környezők, egy sem tudta méltányolni befejezett tökély­ szépségét. Ezért érezte ő magát büszkeségében megsértve. Asz­trea koránsem tudott csendesen tűrni : a fájdalom , a megbántott büszkeség nála gyűlöletté fajult. Arczának komoly, gondolkodó kifejezése volt. Rit­kán mosolygott, és mindig némi keserűséggel. Sötét­kék szemének ellentállhatlan, igéző pillantása volt. Könnyedén hajlott orra a legnemesb arcz­ért tüntető elő, s finomul alakult, csaknem mindig zárt ajka szi­lárd, hajthatatlan jellemről tanúskodott. A morgatt nevét már sokkal elébb adták neki, mint midőn a haldokló marquisnőt választá ki magának ál­­ozatul. Féltek tőle. Volt egész lényében titokteljes *) Lásd „P. Napló“ 1451. sz. valami, — mert a föld népe sohasem csalódik ösztö­nében. Viktória gyermeknek látszott mellette. Viktória sze­líd és félékeny vala, hanem ereiben nemes vér folyt. A morgatt utolsó szavai felháboriták őt, büszkén föl­egyenesedett s élesen reá pillantott. — Feledni látszol, igy szólt, ki vagy és kivel be­szélsz. — Nem feledek semmit, viszonzá Asztrea nyoma­tékkal ; csak azt tudom, hogy feddhellen hírű leány vagyok. *... Viktória szeme könybe lábbadt. — A szín ellenem van, hebegé. — Ne hazudjék! felelt Asztrea haragosan. A ha­zugság mit sem használhat önnek. Még mielőtt ide jövök tudtam, hogy ön anya. — Te szerencsétlenné tehetsz engem, zokogott Viktoria. — Miért tenném azt? vágott közbe Asztrea, rövid szünet múlva hozzá­vetvén : Ki a gyermek apja? Viktoria nem felelt. Asztrea sóhajtott, hangja meg­lágyult. — Én ismerem, úgymond, kedvese nevét. Csak látni akarom­, Iisz-e valakinek végre bizalma irántam. Ismét sóhajtott, s végre bensőleg érzékeny hangon folytatt : — Érzem, hogy jó és szeretetteljes lennék, ha bi­zalommal volnának irántam. Feleletre várt. Hanem Viktória néma maradt. — Ön nem akar! kiáltott a mozgott önkénytelenül fenyegető mozdulattal. Nem akarnak bennem bízni !... Utálnak, megvetnek engem! . . . Kezét homlokához emelő s fejkötője nedves csip­keszegélyét hátra simitá. — De én, monda rövid szünet múlva, én nem gyű­lölhetem önt, Viktória kisasszony. Miért, azt nem tu­dom. Talán, mert ön nagyon is boldogtalan. — Nem kívánom szánakozásodat, szólt Viktoria halkan. — Mert ön még nem is tudja, mennyire boldogta­lan. Én, én tudom. Viktoria ijedten tekintett rá. — Én tudom, ismellé a morgott. Oh istenem, az nem használ semmit, ha az ember kisasszony és ne­mes névvel bír ! Fő a jó magaviselet. Ön most négy éve vette föl először az úr vacsoráját, s ma már gyer­meket ringat karjában! Az ön korában, való, hogy inkább szánalmat, mint gáncsot érdemel az ember, de a világ, fájdalom, igen kevés elnézéssel van a megesett leányok iránt. — Ő vissza fog jönni, monda Viktória, ő erre meg­esküdött nekem. A morgott keresztbe fonta karját s lassan igy vá­­laszolt : — A szent szűz ótalmazza önt, szegény kisasz­­szonykám. — Az istenért! kiáltott Viktoria gyötrelmesen, ha szerencsétlenségről kell tudósítanod, ne kínozz oly lassan halálra. — Épen most találkoztam nénje, Magdolnával, szó­lott a mozgott minden válasz helyett. Magdolna önt kereste, ő is utál engem. Csak akkor lesznek irántam igazságosak, ha majd meghaltam. Nénje Magdolna igen megváltozott! A szegény Gicquel megcsalta őt, azt mondta neki, hogy Viktória hazament. Gicquel tán jól is cselekedett, mert Magdolnának most úgyis ágy­ban kellene lennie; az ő ideje is bekövetkezett. Önök gyermekei egykorúak lesznek ... és Magdolna gyer­meke is künyek között fog születni. — Mit akart tőlem nőném? kérdező Viktória. — Plouesnon-, Saint-Cast- és Trégurban egész halkan suttogni kezdenek. Bőven találkoznak vidé­künkön a gonosz nyelvek. Sok ember észrevette, hogy hosszabb idő óta nagyon halvány. Tudják, hogy Viktória kisasszony jószivü. S épen ő, midőn nénje betegen feküdt, épen ö távozott volna minden ok nél­kül hazulról, napjában kétszer háromszor? . . . Mag­dolna még nem tud semmit, de az ő füle is cseng már, ő is meg fogja tudni. Viktória borzadott. —­ Ez oldalról nincs mitől félnie, folytatna morgott. Nénje Magdolnának nemsokára önmagával gyűl meg a baja, s a gonosz nyelveknek holnap annyi gagyogni valójuk lesz, hogy ön kalandját elfelejtik, mint valami múlt évi régi történetet. Keresztanyám halála fogja foglalkoztatni az elméket. — Tehát semmi remény sincs többé szegény nagy­­néném életéhez ? — Hallja meg, Viktória, mit teszek önért. Én el­hagytam halálos beteg keresztanyámat, jóktevőmet, hogy önnek szolgálhassak. Mondom ugyan magamnak, hogy ehhez semmi közöm, de szívem sugalmát követ­tem. Ön megveti részvétemet, de én föltolom azt ön­nek. Szerencsétlenség nem szokott egymagában jőni; a vészhírek csoportosan érkeznek, mint őszkor a var­juk. ... Ön sógora, a nagy Rostán, három nap óta minden reggel korán felkel s letépi háza ajtajáról a törvényszéki hirdetést. Ez azonban mit sem használ, még csak a szomszédok gonosz nyelvét sem csitítja le. A nagy Rostán bőségesen költött, most szenvednie kell a következéseket. — Magdolna és én odahaza valánk, midőn a tör­vényszolga jött, monda Viktória. — S önök mindnyájan azt hivék, hogy már most minden jó véget ért, mivel sem asztalt sem széket s nem bántottak? Ön még nem ismeri az igazságszol­­gáltatást. Rostannak adósságai vannak; holnap ingó­ságaik ott künn a réten nyilvánosan el fognak árve­­­­reltetni; holnapután házukra kerül a sor, s a ki leg­­­­többet igér, az kapja meg. — Lehetséges-e! monda Viktoria, kinek képzelme , sem volt a törvényes eljárásról. De hát mi hol fogunk s azután lakni ? A morgatt elpirult s félreforditá arczát. Szégyen­kezett részvétéért.­­ — Hiszen nénémnek hozománya is volt, téve hozzá : Viktoria.­­ — Rostán sem volt koldus. Vagyona, felesége ha­­­­zományával együtt, elpusztult. — Hát az én vagyonom ? kérdő Viktoria. — Hasonlag oda jutott, hova Rostan és neje va­gyona. — De az nem volt az övé! — Szegény Viktória kisasszony! mondd Asztrea őszinte szánalom hangján. Épen azért juttem én ide. Keresztatyámnak nincs többé szüksége reám. Dél óta már se nem hall, se nem lát semmit. A plouesnoni lelkész nála van..........Azt akarom­ önnek mondani, Viktória kisasszony, hogy a gondviselés kárpótlást nyújt önnek. Viktoria rá nézett nagy szemével. Eddig csak bal­­híreket hallott mindig a morgairól. — Ön gazdag örökséget fog nyerni , folytatá Asztrea. — Én ! szólt Viktoria bámulva s nem örvendetes meglepetés nélkül. Hiszen ő anya volt, s azért nagy ingerrel volt rá a birtok. A morgatt eddigelé igen beszédes volt. Ez azonban koránsem volt neki szokása. Úgy látszék , mintha m­a a beszélgetést nyújtani s valami végzetes eltökélés be­következését halasztani akarná. Meggondolkozott. Sötét hosszú szempillája fátyol gyanánt borult szemére. Arcza pirja elenyészett. — Egész valója heves belküzdelmet árult el. Bizonyosan előre kiszámitá azon sebnek borzasztó horderejét, melyet a szegény leányka szivének szánt. Hanem ő még csak tizennyolcz éves volt. Ingani lát­szott határozatában. Hanem csak perczig tartott habozása. — Igenis ön, felelt leküzdvén izgalmát: ön és ön­nek nénje, önök egyedüli unokahugai. — Kinek unokahugai ? kérdé Viktoria, ki még nem merte érteni a dolgot. — Maurepar marquisne , keresztanyám unoka­hugai ....

Next