Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)
1855-03-31 / 1517. szám
Gondoltunk-e színészeinkre, a nemzetiség és nyelv e szegény apostolaira ? ? Feleljen mindenkinek öntudata — ez a legszigorúbb biró. Kaposvárott — e megye székhelyén — tartatott vigalom a helybeli kórház segélyével; L. Tollban az iskola tőkéjének öregbítésére, melyben dicséretekre legyen mondva — gazdagabb földesuraink is számosan vettek részt, mintegy átlátva, hogy a kor egyik legsürgetőbb igénye nevelés és jó példák által készíteni a szellemi erőket a jövőnek, mert a szellemi erők együtthatása egyik feltételezője a nemzeti nagyságnak. Hogy a megye területéni egyéb vigalmak mennyire voltak jótékony czéllal összekapcsolva,— nem vagyok értesítve; de szeretem, és akarom hinni, hogy lelkesei soha sem maradnak hátra ott, hol kell, bemutatni áldozataikat a közös oltáron. Miután a lelkt egy népes társaságban elhatározta a múlt év utolján az „irodalmi kör“ felállítását e vidéken, sokak részvéte által támogatva, mely bár sok akadállyal daczol, de hiszem istenem, hogy ez év folytán létrejö; addig is, mig e szent czélból lenne valami, jónak láttam egy szavaslati estélyt rendezni, melynek tiszta jövedelmét egy más szent ezés öregbítésére szántam. A szavaslati estélyt meg is tartottam felsőbb engedelem mellett múlt hó 19-kén Kölcsén, a közbirtokossági teremben, melyre a legválogatottabb s lelkes vendégkoszorú — nem tekintvén az alkalmatlan idő és rész útra — meglehetős számmal jelent meg, s a leglelkesebb felkiáltásokkal fogadta koszorús íróink jeles darabjait. A szavaslati estélyt Mocsy Antal kezdte meg, „az alaptalan hiedelem, vagy babona eredete s veszélyességéről“ czímű talpraesett munkája felolvasásával, melyet követett boldogult nagy költőnk Garay „Árpád a honalapító“ jeles versezete, alálirttól szavalva. Ezután szavalta ifj. Mocsy János „Mátyás templomát,“ szinte Garaytól. Dr. Heiszler — volt pápai tanár, jelenleg mocsoládi lelkész — „Mysterion“ czímű jeles munkája olvasásával valódi élvezetet nyújtott a műértő koszorúnak. Kenessey L. jól szavalta halhatatlan Petőfinknek „Ivás közben“ és az „Utolsó alamizsna“ remek költeményeit. „Az Obsitos“ Garaytól, s ifj. Mocsy J. által szavalva egyik legkedvenczebb darabja volt a lelkes hallgatóknak. Az estélyt bezárta alólirtnak egy alkalomszerű, saját munkája — „a nagy szellemek gyűlése mennyországban.“ A mily örömemre szolgált, hogy a kevés bár, de szép koszorú folytonos derült kedv, s tetszés nyilvánítások közt fogadta a szavaslati estély egyéniségeit, — oly megható volt rám nézve, hogy sokan elhagyva ragyogó termeiket, megjelentek e körben áldozatot hozandók a szent czélra. — Bár csak az egész haza ifjúsága felkarolná ez ügyet a provincziákon, és járulnának tehetségük szerint szentesíteni az eszmét — íróinkat biztosítani a jövőben. Volt bizonyos vészmadár is, ki egyre károgott a vidék lelkesei előtt a czél haszontalanságáról, mintegy megbuktatni akarván a szavallati estélyt, — (hányan vannak ily álhazafiak ? !) de a tiszta szirttek megvetvén a haszontalan vészmadár üvöltéseit, — felkarolták a szent eszmét, s tovább is megígérték pártolni- E szép madárnak úgy kegyelmezünk meg jelenleg — a bűnbök megtérés feltétele alatt- hogy nevét elhallgatjuk a közvélemény stoliiszéke előtt. A szavalatokat vigalom követte, mely világos reggelig szakadatlanul jó kedv közt együtt tarta a válogatott koszorút. A felköszöntések egymást érték koszorús íróinkért — ezekért a nemzet szegény apostolaiért, kik nyomsors küzdelmek közt pihennek határaikon . . . szegény, szegény koszorús apostolok!! Poharak Ürítettek e lap szerkesztőjéért, ki annyi szent eszmét megtestesített már e nemzet számára, irányt mutatván a jelesek s áldozni kívánóknak.*) Még jobban összefűzni e vidék s megye szellemi erőit, mérlegbe vetni a felkentek áldozatait, —id. Mocsy J. ur indítványára elhatároztuk egy műkedvelő-társaság rendezését, mely eredeti, jelesebb színdarabjainkat játszva, tiszta jövedelmét szinte közczélra szentelendi. Az első műkedvelői előadás húsvét utáni hetekben teend, melynek kimeneteléről nem mulasztom el ez alkalommal tudósítani kegyedett, szerkesztő barátom, s nagyszámú olvasóközönségét. A műkedvelői előadásban elsőrangú hölgyeink fognak részt venni, kik megvetve a világ előítéletét — mikép a szinpadoni komédiáskodás — mint ők nevezni szokták — rangalacsonyító volna, (bizony szép előhaladás a szellemi világban!) minden nemes áldozatra készek a szent ügyért. Tartsa meg az isten e nemes szivü leányait a hazának! A szavallati estélynek tiszta jövedelme, az estélyre tett költségek; a hivatalosan küldött cs. biztos napidija, útiköltségei, fuvarja; úgy a helybeli szegények számára szinte hivatalosan rendelt összegek levonása után huszonegy peng. filot tesz, **) s adja e nép istene, hogy a nemzetáldozat oly nagy legyen e czélra, hogy a többek hazafisága általi küldeményem csak cseppnek tessék a tengerben! . . Törjük az utat honfitársaim! előre, hogy a nemzetiség, szellemi nagyság diadalt ülhessenek, — áldozatokat kívánnak tőlünk, s miért ne volnánk készek minden szent áldozatra, filléreinket s szellemi erőnket téve le a közös, szent perselybe — oltárodra édes nemzetem !!... Roboz István m. k. Azon remény, hogy az ausztriai hajók, rakományaikkal a dunai kikötőket akadálytalanul fogják elhagyni, a Triest. Zeitung Galacz bevett tudósításai által ismét megsemmisül. Ezen tudósítások szerint négy ausztriai hajó, melyek a Sulinától Galaczig vitorláztak, az orosz hatóságok által feltartóztatott. Egy más tudósítás Galaczbel megerősíti azon aggodalmat, hogy az oroszok a felszabadított dunai hajózásnak maguk részéről gátakat vetendnek útjába. Az „Alig. Zeitung“ és „Indep. belge“-nek öszhangzólag imezt táviratozzék. A két első biztosítéki pont, mely a védnökségre és dunai gőzhajózásra vonatkozik, el van intézve. A harmadik biztositékpont most van tanácskozási szőnyegen. Bécs, mart. 27. Hetek sőt hónapok óta minden európai hírlapban folyvást Napoleon császárnak Krimióba leendő utazását halljuk emlittetni. Végre a dolog mégis igaznak akar bizonyulni s innét Bécsből legalább hitelesen jelenthetjük, hogy Napóleon császár utazni fog. Egyelőre csak annyit közölhetek, hogy az itteni franczia követség Parisból értesítést von, miszerint Napóleon császárnak szándéka, a jövő hó első napjaiban Ferencz József Császárnál ennek székvárosában látogatást tenni. Most még nem vagyok képes határozottan tudatni, váljon a franczia császár utazásának czélja csupán Bécse, vagy pedig Krimia. Gyanílások a mellett szólnak, hogy Napóleon császár csak az alkalmat használja krimiai útja közben az ausztriai császárral találkozhatásra, egyszersmind személyesen akar tudomást szerezni a conferentiai tanácskozmányok menetéről. Az udvarnál már előkészületek történnek a császári vendég méltó fogadtatásához és bizonyosan a katonai pompa és ünnepélyekben szinte nem leend fogyatkozás, miután, mint hallom, az itt őrségen levő „Zanini,“ „Wasa“ és „Hessen-Kassel“ ezredek zenekarai a reine Hortense franczia nemzeti dal betanulásával élénken foglalkoznak. A „Schle Ztung“-nak Berlinből f. hó 27-kéről imezt írják: A legjelentékenyebb tudósítás, melyet most az itteni diplomatiai körökben örvendezve egymással közölnek, azon hitelesnek jelölt tény, hogy Poroszország és Ausztria közt legújabban ismét közlekedés történt, mely ha még tökéletes egyetértéssé nem alakult is, de az utat a két német nagyhatalom egyesülésére csakugyan hathatósan egyengeti. Bécsben szintúgy, valamint itt, azon erős meggyőződésre látszottak jutni, hogy Ausztria és Poroszországnak egymásra általában szükségük van, s egy közöttüki viszály nemcsak saját hatalmukat, de egész Németországét is gyöngíti, s e gyengülésből valamennyi német állam kárával csak a külföld húz hasznot. Egyszersmind egy jelentékeny majdnem másfél órai értekezletről is beszélnek, melyet gr. Eszterházy György Ausztria itteni képviselője ő felségével a királylyal tartott, s mely Poroszország és Ausztria közt az egymáshozi közeledést lényegesen elősegítette volna. Königgrätzből a salzburgiegyházi lapnak imezt írják: Az egyházmegyébeni vallásrajongók állásáról az itteni consistorialis tudósítás folytán a magas csehországi helytartóság következőket közlött a fötisztelendő Consistoriummal : „A magas cultusminiszterium 1854. dec. 8-ai kibocsátványával a königgrätzi egyházmegyébeni vallásrajongók állásáról 1853-d. évre előterjesztett fő kimutatás alkalmával megjegyeztetett, hogy azok az istentiszteletrel gyülekezést teljesen mellőzik, s gyermekeiket is mind a templomtól mind pedig az iskolától elvonni törekszenek, ámbár e tekintetben a hatóságok és lelkészek részéről mi sem mulasztatik el, hogy a jobbulás útjára visszatéríttessenek. „Hol szelíd eszközök nem elégségesek, ott kérlelhetlen szigor alkalmazandó. Rérszerint ilynemű esetekben egyetlen eszköznek mutatkozik : ily gyermekeket az 1825. febr. 25-kei magas udv. rendelet utasító szabálya szerint idegen nevelésbe adni, hogy imigy a szülők káros befolyása alól elvonassanak s a hitlenségtöl megovassanak. Midőn e szerint egyúttal a gitschini és pardubizi cs. k. kerületi kormányokhoz a szükséges intézkedés menesztetik, egyszersmind a Swinnábani iskola és lelkipásztorkodás iránti tanácskozások megemlitetnek, erről a püspöki consistorium az 1854. jun. 22-ei tudósítás folytán azon hozzáadással értesíttetik, miszerint a hatóságok és lelkészek további buzgó és egyesített tevékenysége mellett a jövőre nézve e tárgyban örvendetes eredmény várható. Francziaország, Páris, mart. 26. Tegnap este nagy puncsestély volt a Tuileriákban , a Krimiába menendő testőrség tiszteletére. A jelenlevők közt nagy lelkesedés uralkodott. A császárt és császárnét, kik az ünnepélyt egy pillanatra jelenlétükkel megtisztelték, zajosan élteték. A testőrség holnaptól kezdve kis osztályokban vasúton megy Marseillebe, hogy ott hajóra szálljon. Mart. 30-kaig Párist mind el fogják hagyni. A közvélemény, legalább sokan állítják, a háború kezdetén inkább vezette volna a békét, most pedig, miután több ezer franczia és több millió áldoztatott föl, Szebasztopol odahagyásával épen nem fognak megelégedni. A legitimista, fusionista és orleanista körökben már most a krimiai expeditió szerencsétlen kimenetelét sejtve, kárörvendve dörzsölik kezeiket, a külvárosokban aggódva rázzák fejeiket, és a hadsereg még nem hiszi, hogy egy Napoleon valami lehetlenre talált volna s önként visszahúzódni akar. Mi a császárnak Londonba utazását illeti, azt beszélik, hogy ennek czélja volna Anglia királynőjével és kormányával még egyszer a békefeltételeket közelebbről megvitatni. Hozzáteszik, hogy Lajos Napóleon londoni útja után azonnal Bécsbe menne. Nesselrode gróf a francziák császárával egyszerre fogna oda érkezni. A két magas személy jelenléte által az alkudozások siettetését remélik. Ha mindazáltal ezek eredmény nélkül fognának maradni, akkor Lajos Napoleon Triesten át keletre akar menni, hogy a hadműködéseket személyesen vezesse. A mart. 27-diki franczia „Moniteur“ hivatalos közlöny főczikke az elhunyt Miklós czár politikáját következőkép taglalja: „Miklós czár végórája ütött. A halál, mely őt elragadta a színtérről, hol dicsvágya, hatalma és lángesze oly nagy szerepet jelölt ki neki, a harcz esetleges, változatos és szenvedélyes benyomásai felibe helyezte őt, hogy a történelemi részrehajlatlan és nyugodt ítéletének adja át. Miklós czár, kinek utolsó életös éve Europa daczos kihívása s függetlenségének me-1 rész megtámadása volt, ma már senki ellensége, sérthetlenebb lévén koporsójában, mint trónján, emlékezete inkább követelheti az igazságot, mint követelhette imént autocratiája az engedelmességet. Az öt sírján túl megtámadó igazságtalanság szentségtörés, az őt üldöző boszú gyávaság leendene. Könnyű leszen tehát igazságosan ítélnünk a fejedelemről, kit annál inkább kell tisztelnünk halála után, mert mintegy karddal kezében esett el. S épen, mert eléggé méltányosaknak és mérsékletieknek érezzük magunkat úgy szólani e dicső ellenesről, — mint ez Francziaország nagylelkűségéhez méltó — épen ezért vállalkoztunk e feladatra. Mondjuk el rögtön bevezetésül, miként az ítélést nekünk könnyűvé teszi az, hogy midőn igazságosak lenni akarunk, egyszersmind méltó joggal elismerhetjük azt, mi a színtérről letűnt ellenesben nagyszerű volt. Ha csak megrovandó hibákat látnánk magunk előtt, nemes kötelesség hallgatást parancsolna; de miután nem közönséges rugókat, érzelmeket és helyzeteket taglalhatunk, hasznos leend magáról ezen ellenes nagy voltáról mérni meg a veszélyt, mely részéről Európát fenyegette. Roszul fogná fel a népek történelmének valódi értelmét az, ki nem ismerné fel a nemzet és dynastiája közötti szellemi hasonlatokat. A császárok és királyok faja szükségesképen jellege ama nemzet érzelmeinek, szokásainak, erkölcseinek és jellemének, melyen uralkodik, melyből származott, s melynek, úgy szólván, mintaképe és társadalmi szervezetének hű visszatükrözése.Mik a Caesarok a diadalmas Rómára, a Capetek az aristocratai és hűbéri Francziaországra, a Stuartok a katholikus és lovagias Angliára, a Habsburgok Németországra nézve voltának, ugyanazok valának a Romanoffok Oroszországra nézve. Nagy Péter lépett ki első a már már változó s kereszténységi szellemben felvegyülő vadságból; ő a szlavismus és kereszténység e felvegyítése által valami újat s különösen férfiasat hozott az elaggó európai társadalomba, mi nem volt többé vadság s még nem volt polgárisultság. A politikai és vallási élet hirtelen kezdett nyilatkozni a roppant és egy ember lángesze által egyesitett birodalomban, de hol társadalmi élet még nem létezett. A hatalmi tekintély megalakult s a jog elemi fogalmai sem valának még ismeretesek. E 60 millió rabszolgából álló birodalom újjá született, hogy egyetlen főnök akaratában éljen, kiben nemcsak a politikai és polgári hatalom, hanem a változhatlan és szentesített dogma is megtestesült. A földteke e legroppantabb birodalmában nem volt egy talpalatnyi föld a szabadság — még a gondolkozás-szabadság számára sem. Engedelmesség volt az alattvalók egyetlen kötelessége , valamint a parancsnokság a fejedelem korlátlan joga. Hogy Oroszország oly gyorsan emelkedhessék oly nevezetes szerepre az európai mozgalomban , erre oly dicsőséges korszakok valának szükségesek , minők a szerencse által csaknem másfél századon át részéül jutottak; erre egy alapitó kellett, mint I-só Péter, — és utódok, minők II. Katalin, Sándor és Miklós valának. — E nép csak úgy rázhatta le magáról a vadságot, ha a d e s p o t i s mu s nak adja át magát , mint egy sereg halad előre a czárok tekintélye alatt. A czárok e nemzetsége, melynek történelmi és erkölcsi, jelleme csak a 18-dik század kezdetén nagy Péter uralkodásával merült fel , a gondviselés által magának a nemzetnek mintájára látszott alakítva lenni, melyben az visszatükröződött. Száz évi időköz alatt Péter és Miklós voltak talán a legtökéletesebb jellegek. Vegyüléke az ügyesség és erőnek, az előítélet- és lángésznek, a nyerseség- és bajnak, az eszélyesség- és bátorságnak, a számítás- és lelkesedésnek, a moszka szilajság- és görög finomságnak. E faj természeténél, parancsoló arczkifejezéséné , harczias szelleménél, lázas tevékenységénél, s már óriási alkatánál fogva is uralkodásra látszottak teremtve lenni. E herczegeket látva , nemcsak az uralkodásra termett fejedelem, hanem a parancsolni született úr is látható volt bennök. Miklós czár a birodalmat elődeitől mindazon területnagyobbodással vette át, melyet dicső őse tervezett. Nagy Péter nem elégedett meg azzal, hogy egy államot alapítson, egy fővárost építsen, egy hadsereget, hajóhadat, rendőrséget szervezzen, s a kereskedelmet, művészetet és tudományokat fejlessze. Oroszország számára hat tartományt és három tengert hódított meg: meggyőzte XII. Károlyt, megalázta Svédországot, leigázta Németországot, megdöbbente a világot. II. Katalin Lengyelország jobb részét szerezte meg, megcsonkítás birodalmába keblezte a Kaukázust Georgiát, Krimiát, a Borysthenes s hajóit a Feketetengerre vezette, a Byzanczba vezető utat mutatva nekik. Sándor, utódja I. Pálnak, kinek ármány- és izgalomteljes uralkodása titokszerű és vérengző vonaglásban végződött, Sándor Napóleon ellen küzdött, egyesíté az utolsó szövetséget, megalakítá a szent szövetséget, — meghódítá az északi tartományokat , — visszakapcsolta Finnlandot, megszilárdítá uralmát a Fekete- és Kaspi tengeren Georgia és négy perzsa tartomány végleges megnyerése által. Mindezen, Svéd-, Török- és Perzsa terület- és nemzetiségtől elszakított foszlányokból alakult Oroszország szárazfölde és tengere, egyesítve Európa és Ázsia két roppant részét, utul szolgálva Perzsia és India közt, Németországot a szász föld és a moldva-oláh tartományoknál (?) érintve, mely utóbbiak a dunatorkolatokat keze ügyébe helyezték; a Feketetengeren(Szebasztopol — a balti tengeren Kronstadt által uralkodva;birva négy fővárost,Varsót,Moszkvát,Sz. Pétervárt és Szebasztopolt mindannyi várdaként, melynek fokáról a népek függetlenségével, Európa polgárisultságával s a tengerek szabadságával daczolni látszott; szóvaligy alakult az ellensúly- és vetélytárs nélküli, a Dardanellák felé lépésről lépésre haladó s e szorosból a keletnek nyűgöt elleni félelmetes Gibraltárját készítő Oroszország: ilyen ama birodalom, mely testvére I. Sándor halálával Miklósra jutott. Mivé lene nagyszerű örökség Miklós czár kezei között? Jól viselte-e gondját? Uralma folytatása len-e elődei munkáinak ? Végrehajtotta-e az I. Péter czéljaiból reája eső részt ? Mit fog mondani a történelem e férfiúról, ki Európában harmincz év óta oly nevezetes szerepet viselt, mit e végzetről, mely a század minden izgalmaiban s az uj világ minden rázkódásaiban részt vett, majd csillapitólag, mint 1848-ban, majd szilólag, mint élete végső szakában ? Miklóssal a politikai szellem által megrostált s a vallási érzelem által fokozott orosz dicsvágy uralkodott. E fejedelem, fajának minden hatalmas tulajdonával birt. Természete, vére, neveltetése, hagyományai, minden urasévá tette őt.Látva ez úgy tetszett,mintha a királyságnak a nyűgöt bizonyos fajaiban kimerült elaggott szelleme feltalálta s visszanyerte volna zamatét, varázsát és férfiasságát egy uj s a polgárisultság számára imént született nép fiatalságában. Van e jellemben tagadhatlanul némi erős és nagyszerű, mi megdöbbent és elcsábít , de hiányzik belőle az ember legnemesebb tulajdonainak egyike, kivált ha ezen ember uralkodó halóság. A czár soha sem bocsátott meg. Autocratiája nem csak korlátlan, de könyörületlen is volt. Kíséretében száműzés, jószágelkobzás, kivégeztetés valának. Ép oly lehellen volt megindítani, mint meggyőzni őt, s szive ép oly hajthatlan volt mint akarata. Európa leigázására nyújtani ki Oroszország hatalmas karját; alárendelni Németországot s átgázolni testén, ha szükség, a nyugotra intézendő csapás végett; a dunatorkolatokat Ausztria kapui és Niemen partjait Poroszország bejárata gyanánt érzeni; elfojtani Legyelország utolsó lüktetéseit s nem engedni felélni a nemzetiséget, mely a délvidéket az észak ellen védelmező; a balti-és a Feketetengert az orosz hajóhad fensősége alatt tartani, ott Kronstadt, itt Szebasztopol szárnyai alatt; a kelet gyeplőjét kezében tartani; meggyöngiteni Törökországot, kimeríteni, a nélkül, hogy megölné,s bevárni a kedvező időt, mikor a zsákmányra kelljen rohanni, melyet a czárok sas szeme egy század óta les; a szárazföld és tenger legerősebb seregével bírni, hogy itt és ott ar legyen; kijelölni a jövőben a napot, melyen az óriás egy határozó lépéssel áttör a Bosporuson, a Dardanellák kapuja elibe ül, s a szép földközi tengert orosz tóvá változtatja; terjeszteni a görög dogmát és Zsófia mecsetéből a jövő századok sz. Péter templomát csinálni; szóval: uj római birodalmat uj caesárokkal alkotni: ez volt Miklós czár politikája. Ez azon politika, mely őt trónra léptének másodnapján, midőn alig jött még ki a moszkvai székesegyházból, hol Isten előtt hajtá meg koronáját, hogy annál büszkébben viselhesse azt az emberek előtt — arra birta , hogy Perzsiának hadat szenjen, legszebb három tartományát elvegye s területe megcsonkítása által kincstárát kiapassza. Ez azon politika, mely őt a Törökország elleni 1828- diki vállalatba vonta, ama vállalatba, melyben a nemes érzelem által rászedett Francziaország az orosz dicsvágyat több nagy lelkűséggel, mint óvatossággal szolgálta, midőn Navarrn mellett a török hajóhadat megsemmitette — mi a szinopei veszedelemnek lehetett előhírnöke. Ez azon politika, mely miután Görögországban befejezte munkáját, elszakasztván Athént a török bitorlástól oly reményben, hogy majd orosz tartományt csinál belőle — a Pruthon százezer embernél többet küldött át, a Balkánon diadalmasan áthatolt, s a drinápolyi békét tollba mondta, mely békekötés huszonöt év múlva a világot mai nap megrázó háborút kényszerüleg előidézte. Ez azon politika, mely 1830-ban Lengyelországot érte. Ez azon politika, mely jövő czéljai tekintetéből Perzsia bejáratánál egy állomást jelölvén ki magának, hogy ezen keresztül egész India mélyéig terjeszthesse uralma fenyegetését — a Kaukázust támadta meg oly czélból, hogy egy második utat nyithasson Törökországba magának s elhárítson minden akadályt, és megkezdte a most is tartó hosszú háborút, melynek utóbbi szakában felmerült Samyl, egyike gyanánt ama népszerű hősöknek, kik a történelem drámáiban olykor olykor a gondviselés eszközeiként jelennek meg, védeni az igaz ügyet, lelkesíteni az emberiséget és költőivé tenni a véres harczokat. Ez azon politika, mely mohón ragadta meg az alkalmat Törökország védelmére kelni, hogy aztán annál biztosabban alázhassa meg. — Orloff gróf alatt félelmetes hajóhadat küldött a Bosporusba, mely a fellázadt Ibrahim által fenyegetett Konstantinápolyt védelmezte s mely ezen érdekteli és romlást okozó védelem dija fejében az unkiar-skelessii szerződvényt hozta vissza, Törökország szolgasága- s Oroszország fensőrége uj czímeként. Végre ez azon politika, mely kényszerüleg előidézte s megkezdte a jelen háborút s Európát ama zavarteljes állapotba helyezte, melyben 45 évi áldásdús béke után jelenleg van. Kétségkívül, Miklós czárnak még a legnagyravágyóbb előde sem tagadhatott volna meg egy órát ezen harmincz évi hosszú uralomból. Sőt ez volt a legügyesebb, legrugékonyabb, legfenyegetőbb,legnagyobbszerű orosz politika. Ez egy időben sem fejtetett ki nagyobb biztonsággal, állhatatossággal, önakarattal és ügyességgel. Nagy Péternek bizonynyal több lángesze volt mint utódának; az ő uralma legcsodásabb és emlékezetesb maradand, mint Miklósé. Ő egy birodalmat alapított a barbárság cháosza és zavarában; ő szervező és hóditó vola ; de Oroszország hatalmas keze alatt nem volt egyéb, mint alapterv. Katalin a tervet kifestette és szélesítette. Sándor azt költőisité, Miklós azt tökélyesbitette, s mindent előkészített, hogy a bevégzést valósítsa azon általános szolgaság által, mi előérzete és fájdalmas aggodalma vala a szalonai dicső fogolynak, mitön kőszikláján jövendölt. Europa lassanként megszokta, hogy egy nép fölötte erkölcsi fensőséggel bírjon. Németország, melyet legközelebbről fenyegetett, szükség és balsorsa következtében szomorúan mondott le. A nyugati forradalmaktól félelme, a franczia császársággal folytatott hosszú harcra, az őt gyengítő érdek- és nemzetiségi megoszlások önkénytelenül vonták oda, hogy a megaláztatásban keressen menedéket. Miklós czár fenséges testvéreit inkább gyámoltai mint szövetségeseiül tekinté, ő náluk uralkodott. Mind ezen államokba úgy ment mint haza. Ezredeik fölött úgy tartott szemlét mint magáéin , közepette a népek szomorúságának, melyek ezen bölfös véduralom alatt szenvedtek. A fejedelmek és miniszterek tanácsait, útmutatásait, sőt rendeleteit fogadták. Szóval , még egy más fejedelem is volt Németországon, s eze vala Németország kitűnő államférfiai fájdalommal viselők ezen gyámsági lealacsonyitást, melyet nemsokára fényesen tagadott meg és utasított vissza a fiatal császár Ferencz József lovagias szive, kinek nemes példája követőkre fog találni. Csak két elsőrendű állam maradt ezen uralkodó KÜLFÖLD. Ausztriai birodalom, Bécs mart. 29. Jelenleg a conferentia még csupán a négy biztosítékpont mindegyike értelmének megállapításával foglalkozik, és korán sem azoknak gyakorlati keresztülvitelével ,és ha a harmadik pont már valósággal egy, minden követelésnek megfelelő értelemben fogadtatott volna is el, mégsem volna szabad a megoldást bevégzettnek tekinteni. Egy közös diplomatiai elv elfogadása, és valósításának módja közt még igen széles nyílás van . Azt is halljuk, hogy az orosz meghatalmazottak az első két biztosítékpontot elfogadták ugyan, ámde az aláírás a következő föltétellel történt volna: „Mi aláírjuk azon föltétellel, hogy az elfogadott pont semminemű, Oroszország becsületét sértő értelemben ne magyaráztassék.“ Szükségtelen itt megjegyeznünk, mily precarius ilynemű föltételes elfogadás. *) Szent kötelességül tűztük ki szerény tehetségünkhez képest ügyrokonunk szives bizalmát kiérdemelni. Szerk. *+) Buzgó hazánkfiát a czél kijelölésére már egy magánlevélben felkértük. Szerk. |