Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)

1855-03-31 / 1517. szám

Gondoltunk-e színészeinkre, a nemzetiség és nyelv e szegény apostolaira ? ? Feleljen mindenkinek öntu­data — ez a legszigorúbb biró. Kaposvárott — e megye székhelyén — tartatott vi­galom a helybeli kórház segélyével; L. Tollban az is­kola tőkéjének öregbítésére, melyben dicséretekre le­gyen mondva — gazdagabb földesuraink is számosan vettek részt, mintegy átlátva, hogy a kor egyik leg­sürgetőbb igénye nevelés és jó példák által készíteni a szellemi erőket a jövőnek, mert a szellemi erők együtthatása egyik feltételezője a nemzeti nagy­ságnak. Hogy a megye területéni egyéb vigalmak mennyire voltak jótékony czéllal összekapcsolva,— nem vagyok értesítve; de szeretem, és akarom hinni, hogy lelke­sei soha sem maradnak hátra ott, hol kell, bemutatni áldozataikat a közös oltáron. Miután a lelk­t egy népes társaságban elhatározta a múlt év utolján az „irodalmi­ kör“ felállítását e vidéken, sokak részvéte által támogatva, mely bár sok akadál­lyal daczol, de hiszem istenem, hogy ez év folytán létrejö; addig is, mig e szent czélból lenne valami, jónak láttam egy szavaslati estélyt rendezni, melynek tiszta jövedelmét egy más szent ezés öregbítésére szántam. A szavaslati estélyt meg is tartottam felsőbb enge­­delem mellett múlt hó 19-kén Kölcsén, a közbirtokos­­sági teremben, melyre a legválogatottabb s lelkes vendégkoszorú — nem tekintvén az alkalmatlan idő és rész útra — meglehetős számmal jelent meg, s a leglelkesebb felkiáltásokkal fogadta koszorús íróink jeles darabjait. A szavaslati estélyt Mocsy Antal kezdte meg, „az alaptalan hiedelem, vagy babona eredete s veszé­lyességéről“ czímű talpraesett munkája felolvasásá­val, melyet követett boldogult nagy költőnk Garay „Árpád a honalapító“ jeles versezete, alálirttól sza­valva. Ezután szavalta ifj. Mocsy János „Mátyás tem­plomát,“ szinte Garaytól. Dr. Heiszler — volt pápai tanár, jelenleg mocsoládi lelkész — „Mysterion“ czí­mű jeles munkája olvasásával valódi élvezetet nyújtott a műértő koszorúnak. Kenessey L. jól szavalta halha­tatlan Petőfinknek „Ivás közben“ é­s az „Utolsó ala­mizsna“ remek költeményeit. „Az Obsitos“ Garaytól, s ifj. Mocsy J. által szavalva egyik legkedvenczebb darabja volt a lelkes hallgatóknak. Az estélyt bezárta alólirtnak egy alkalomszerű, saját munkája — „a nagy szellemek gyűlése mennyországban.“ A mily örömemre szolgált, hogy a kevés bár, de szép koszorú folytonos derült kedv, s tetszés nyilvání­tások közt fogadta a szavaslati estély egyéniségeit, — oly megható volt rám nézve, hogy sokan elhagyva ra­gyogó termeiket, megjelentek e körben áldozatot ho­zandók a szent czélra. — Bár csak az egész haza if­júsága felkarolná ez ügyet a provincziákon, és járul­nának tehetségük szerint szentesíteni az eszmét — íróinkat biztosítani a jövőben. Volt bizonyos vészmadár is, ki egyre károgott a vidék lelkesei előtt a czél haszontalanságáról, mint­egy megbuktatni akarván a szavallati estélyt, — (há­nyan vannak ily álhazafiak ? !) de a tiszta szirttek megvetvén a haszontalan vész­madár üvöltéseit, — felkarolták a szent eszmét, s tovább is megígérték pártolni- E szép madárnak úgy kegyelmezünk meg je­lenleg — a bűnbök­ megtérés feltétele alatt­­- hogy nevét elhallgatjuk a közvélemény stoliiszéke előtt. A szavalatokat vigalom követte, mely világos reg­gelig szakadatlanul jó kedv közt együ­tt tarta a váloga­tott koszorút. A felköszöntések egymást érték koszo­rús íróinkért — ezekért a nemzet szegény apostolai­ért, kik nyomsor­s küzdelmek közt pihennek határai­kon . . . szegény, szegény koszorús apostolok!! Po­harak Ürítettek e lap szerkesztőjéért, ki annyi szent eszmét megtestesített már e nemzet számára, irányt mutatván a jelesek s áldozni kívánóknak.*) Még jobban összefűzni e vidék s megye szellemi erőit, mérlegbe vetni a felkentek áldozatait, —id. Mocsy J. ur indítványára elhatároztuk egy műkedve­lő-társaság rendezését, mely eredeti, jelesebb színda­rabjainkat játszva, tiszta jövedelmét szinte közczélra szentelendi. Az első műkedvelői előadás húsvét utáni hetekben teend, melynek kimeneteléről nem mulasz­tom el ez alkalommal tudósítani kegyedet­t, szerkesztő barátom, s nagyszámú olvasóközönségét. A műkedvelői előadásban elsőrangú hölgyeink fog­nak részt venni, kik megvetve a világ előítéletét — mikép a szinpadoni komédiáskodás — mint ők nevez­ni szokták — rangalacsonyító volna, (bizony szép előhaladás a szellemi világban!) minden nemes áldo­zatra készek a szent ügyért. Tartsa meg az isten e nemes szivü leányait a hazának! A szavallati estélynek tiszta jövedelme, az estélyre tett költségek; a hivatalosan küldött cs. biztos napidija, útiköltségei, fuvarja; úgy a helybeli szegények szá­mára szinte hivatalosan rendelt összegek levonása után huszonegy peng. filot tesz, **) s adja e nép is­tene, hogy a nemzetáldozat oly nagy legyen e czélra, hogy a többek hazafisága általi küldeményem csak cseppnek tessék a tengerben! . . Törjük az utat honfitársaim! előre, hogy a nemze­tiség, szellemi nagyság diadalt ülhessenek, — áldoza­tokat kívánnak tőlünk, s miért ne volnánk készek min­den szent áldozatra, filléreinket s szellemi erőnket té­ve le a közös, szent perselybe — oltárodra édes nem­zetem !!... Roboz István m. k. Azon remény, hogy az ausztriai hajók, rakományaikkal­­ a dunai kikötőket akadálytalanul fogják elhagyni, a Triest. Zeitung G­a­l­a­c­z b­e­­­vett tudósításai által ismét meg­sem­mi­sül. Ezen tudósítások szerint négy ausztriai hajó, melyek a Sulinától Galaczig vitorláztak, az orosz hatóságok által feltartóztatott.­­ Egy más tudósítás Ga­la­cz­b­e­l megerősíti azon aggodalmat, hogy az oro­szok a felszabadított dunai hajózásnak maguk részéről gátakat vetendnek útjába. Az „Alig. Zeitung“ és „Indep. belge“-nek öszhang­­zólag imezt táviratozzék. A két első biztosítéki pont, mely a védnökségre és dunai gőz­­hajózásra vonatkozik, el van intézve. A harmadik biztositékpont most van tanács­kozási szőnyegen. Bécs, mart. 27. Hetek sőt hónapok óta minden európai hírlapban folyvást Napoleon császárnak Kri­mióba leendő utazását halljuk emlittetni. Végre a do­log mégis igaznak akar bizonyulni s innét Bécsből legalább hitelesen jelenthetjük, hogy Napóleon császár utazni fog. Egyelőre csak annyit kö­zölhetek, hogy az itteni franczia követség Parisból ér­tesítést von, miszerint Napóleon császárnak szándéka, a jövő hó első napjaiban Fe­­rencz József Császárnál ennek székvá­rosában látogatást tenni. Most még nem va­gyok képes határozottan tudatni, váljon a franczia császár utazásának czélja csupán Bécs­e, vagy pedig Krimia. Gyanílások a mellett szólnak, hogy Napóleon császár csak az alkalmat használja krimiai útja közben az ausztriai császárral találkozhatásra, egyszersmind személyesen akar tudomást szerezni a conferentiai ta­­nácskozmányok menetéről. Az udvarnál már előkészü­letek történnek a császári vendég méltó fogadtatásá­hoz és bizonyosan a katonai pompa és ünnepélyekben szinte nem leend fogyatkozás, miután, mint hallom, az itt őrségen levő „Zanini,“ „Wasa“ és „Hessen-Kas­sel“ ezredek zenekarai a reine Hortense franczia nem­zeti dal betanulásával élénken foglalkoznak. A „Schle Ztung“-nak Berlinből f. hó 27-kéről imezt írják: A legjelentékenyebb tudósítás, melyet most az itteni diplomatiai körökben örvendezve egymással közölnek, azon hitelesnek jelölt tény, hogy Poroszország és Ausztria közt legújab­­ban ismét közlekedés történt, mely ha még tökéletes egyetértéssé nem alakult is, de az utat a két német nagy­hatalom egyesülésére csakugyan hatható­san egyengeti. Bécsben szintúgy, valamint itt, azon erős meggyőződésre látszottak jutni, hogy Ausztria és Poroszországnak egymásra általában szükségük van, s egy közöttüki viszály nemcsak saját hatalmukat, de egész Németországét is gyöngíti, s e gyengülésből va­lamennyi német állam kárával csak a külföld húz hasz­not. Egyszersmind egy jelentékeny majdnem más­fél órai értekezletről is beszélnek, melyet gr. Eszter­­házy György Ausztria itteni képviselője ő felségével a királylyal tartott, s mely Poroszország és Ausztria közt az egymáshozi közeledést lényegesen elősegítette volna. Königgrätzből a salzburgi­­egyházi lapnak imezt írják: Az egyházmegyébeni vallásrajongók állásáról az itteni consistorialis tudósítás folytán a magas csehországi hely­­tartóság következőket közlött a fötisztelendő Consisto­­riummal : „A magas cultusminiszterium 1854. dec. 8-ai kibo­­csátványával a königgrätzi egyházmegyébeni vallásra­jongók állásáról 1853-d. évre előterjesztett fő kimuta­tás alkalmával megjegyeztetett, hogy azok az istentisz­­teletrel gyülekezést teljesen mellőzik, s gyermekeiket is mind a templomtól mind pedig az iskolától elvonni törek­szenek, ámbár e tekintetben a hatóságok és lelkészek részéről mi sem mulasztatik el, hogy a jobbulás útjára visszatéríttessenek. „Hol szelíd eszközök nem elégségesek, ott kérlelhet­­len szigor alkalmazandó. Rérszerint ilynemű esetekben egyetlen eszköznek mutatkozik : ily gyermekeket az 1825. febr. 25-kei magas udv. rendelet utasító szabálya szerint idegen nevelésbe adni, hogy imigy a szülők káros befolyása alól elvonassanak s a hitlenségtöl megovassa­­nak. Midőn e szerint egy­úttal a gitschini és pardubizi cs. k. kerületi kormányokhoz a szükséges intézkedés me­nesztetik, egyszersmind a Swinnábani iskola és lelkipász­­torkodás iránti tanácskozások megemlitetnek, erről a püspöki consistorium az 1854. jun. 22-ei tudósítás foly­tán azon hozzáadással értesíttetik, miszerint a hatóságok és lelkészek további buzgó és egyesített tevékenysége mellett a jövőre nézve e tárgyban örvendetes eredmény várható. Franczia­ország, Pár­is, mart. 26. Tegnap este nagy puncs­estély volt a Tuileriákban , a Krimiába menendő testőrség tiszteletére. A jelenlevők közt nagy lelkesedés uralkodott. A császárt és császárnét, kik az ünnepélyt egy pillanatra jelenlétükkel megtisz­telték, zajosan élteték. A testőrség holnaptól kezdve kis osztályokban vasúton megy Marseillebe, hogy ott hajóra szálljon. Mart. 30-kaig Párist mind el fogják hagyni. A közvélemény, legalább sokan állítják, a há­ború kezdetén inkább vezette volna a békét, most pe­dig, miután több ezer franczia és több millió áldoz­­tatott föl, Szebasztopol odahagyásával épen nem fog­nak megelégedni. A legitimista, fusionista és orlea­­nista körökben már most a krimiai expeditió szeren­csétlen kimenetelét sejtve, kárörvendve dörzsölik ke­zeiket, a külvárosokban aggódva rázzák fejeiket, és a hadsereg még nem hiszi, hogy egy Napoleon va­lami lehetlenre talált volna s önként visszahúzódni akar. Mi a császárnak Londonba utazását illeti, azt beszé­lik, hogy ennek czélja volna Anglia királynőjével és kormányával még egyszer a békefeltételeket közelebb­ről megvitatni. Hozzá­teszik, hogy Lajos Napó­leon londoni útja után azonnal Bécsbe menne. Nes­selrode gróf a francziák császárával egyszerre fogna oda érkezni. A két magas személy jelenléte ál­tal az alkudozások siettetését remélik. Ha mindazáltal ezek eredmény nélkül fognának maradni, akkor La­jos Napoleon Triesten át keletre akar menni, hogy a hadműködéseket személyesen vezesse. A mart. 27-diki franczia „Moniteur“ hivatalos közlöny főczikke az elhunyt Miklós czár politikáját következőkép taglalja: „Miklós czár végórája ütött. A halál, mely őt elra­gadta a színtérről, hol dicsvágya, hatalma és láng­esze oly nagy szerepet jelölt ki neki, a harcz esetle­ges, változatos és szenvedélyes benyomásai felibe he­lyezte őt, hogy a történelemi részrehajlatlan és nyu­godt ítéletének adja át. Miklós czár, kinek utolsó életö­s éve Europa daczos kihívása s függetlenségének me-1 rész megtámadása volt, ma már senki ellensége, sért­­hetlenebb lévén koporsójában, mint trónján, emléke­zete inkább követelheti az igazságot, mint követelhette imént autocratiája az engedelmességet. Az öt sírján túl megtámadó igazságtalanság szentségtörés, az őt üldöző boszú gyávaság leendene. Könnyű leszen te­hát igazságosan ítélnünk a fejedelemről, kit annál in­­kább kell tisztelnünk halála után, mert mintegy kard­dal kezében esett el. S épen, mert eléggé méltányo­saknak és mérsékletieknek érezzük magunkat úgy szólani e dicső ellenesről, — mint ez Francziaország nagylelkűségéhez méltó — épen ezért vállalkoztunk e feladatra. Mondjuk el rögtön bevezetésül, miként az ítélést nekünk könnyűvé teszi az, hogy midőn igazságosak lenni akarunk, egyszersmind méltó joggal elismerhet­jük azt, mi a színtérről letűnt ellenesben nagyszerű volt. Ha csak megrovandó hibákat látnánk magunk előtt, nemes kötelesség hallgatást parancsolna; de miután nem közönséges rugókat, érzelmeket és hely­­zeteket taglalhatunk, hasznos leend magáról ezen el­lenes nagy voltáról mérni meg a veszélyt, mely ré­széről Európát fenyegette. Roszul fogná fel a népek történelmének valódi ér­telmét az, ki nem ismerné fel a nemzet és dynastiája közötti szellemi hasonlatokat. A császárok és királyok faja szükségesképen jellege ama nemzet érzelmeinek, szokásainak, erkölcseinek és jellemének, melyen ural­kodik, melyből származott, s melynek, úgy szólván, mintaképe és társadalmi szervezetének hű visszatükrözése.Mik a Caesarok a diadalmas Rómára­, a Capetek az aristocratai­ és hűbéri Francziaországra, a Stuartok a katholikus és lovagias Angliára,­­ a Habsburgok Németországra nézve voltának, ugyan­azok valának a Romanoffok Oroszországra nézve. Nagy Péter lépett ki első a már már változó s kereszténységi szellemben felvegyülő vadságból; ő a szlavismus és ke­reszténység e felvegyítése által valami újat s különösen férfiasat hozott az elaggó európai társadalomba, mi nem volt többé vadság s még nem volt polgárisultság. A politikai és vallási élet hirtelen kezdett nyilatkozni a roppant é­s egy ember lángesze által egyesitett bi­rodalomban, de hol társadalmi élet még nem létezett. A hatalmi tekintély megalakult s a jog elemi fogalmai sem valának még ismeretesek. E 60 millió rabszolgá­ból álló birodalom újjá született, hogy egyetlen főnök akaratában éljen, kiben nemcsak a politikai és polgári hatalom, hanem a változhatlan és szentesített dogma is megtestesült. A földteke e legroppantabb birodal­mában nem volt egy talpalatnyi föld a szabadság — még a gondolkozás-szabadság számára sem. Enge­delmesség volt az alattvalók egyetlen kötelessége , valamint a parancsnokság a fejedelem korlátlan joga. Hogy Oroszország oly gyorsan emelkedhessék oly ne­vezetes szerepre az európai mozgalomban , erre oly dicsőséges korszakok valának szükségesek , minők a szerencse által csaknem másfél századon át részéül jutottak; erre egy alapitó kellett, mint I-só Péter, — és utódok, minők II. Katalin, Sándor és Miklós valának. — E nép csak úgy rázhatta le magáról a vadságot, ha a d e s p o t i s mu s n­a­k adja át magát , mint egy sereg halad előre a czárok tekintélye alatt. A czárok e nemzetsége, melynek történelmi és er­kölcsi, jelleme csak a 18-dik század kezdetén nagy Péter uralkodásával merült fel , a gondviselés ál­tal magának a nemzetnek mintájára látszott ala­kítva lenni, melyben az visszatükröződött. Száz évi időköz alatt Péter és Miklós voltak talán a legtökéle­tesebb jellegek. Vegyüléke az ügyesség és erő­nek, az előítélet- és lángésznek, a nyerseség- és baj­nak, az eszélyesség- és bátorságnak, a számítás- és lelkesedésnek, a moszka szilajság- és görög finom­ságnak. E faj természeténél, parancsoló arczkifejezé­­séné , harczias szelleménél, lázas tevékenységénél, s már óriási alkatánál fogva is uralkodásra látszottak te­remtve lenni. E herczegeket látva , nemcsak az ural­kodásra termett fejedelem, hanem a parancsolni szü­letett úr is látható volt bennök. Miklós czár a birodalmat elődeitől mindazon terület­nagyobbodással vette át, melyet dicső őse tervezett. Nagy Péter nem elégedett meg azzal, hogy egy álla­mot alapítson, egy fővárost építsen, egy hadsereget, hajóhadat, rendőrséget szervezzen, s a kereskedel­met, művészetet és tudományokat fejlessze.­­ Orosz­ország számára hat tartományt és három tengert hó­dított meg: meggyőzte XII. Károlyt, megalázta Svéd­országot, leigázta Németországot, megdöbbente a vi­lágot. II. Katalin Lengyelország jobb részét szerezte meg, megcsonkítá­s birodalmába keblezte a Kaukázust Georgiát, Krimiát, a Borysthenes s hajóit a Feketeten­gerre vezette, a Byzanczba vezető utat mutatva nekik. Sándor, utódja I. Pálnak, kinek ármány- és izgalom­teljes uralkodása titokszerű és vérengző vonaglásban végződött, Sándor Napóleon ellen küzdött, egyesíté az utolsó szövetséget, megalakítá a szent szövetséget, — meghódítá az északi tartományokat , — vissza­kapcsolta Finnlandot, megszilárdítá uralmát a Fekete- és Kaspi tengeren Georgia és négy perzsa tartomány végleges megnyerése által. Mindezen, Svéd-, Török- és Perzsa terület- és nemzetiségtől elszakított foszlá­nyokból alakult Oroszország szárazfölde és tengere, egyesítve Európa és Ázsia két roppant részét, utul szolgálva Perzsia és India közt, Németországot a szász föld és a moldva-oláh tartományoknál (?) érintve, mely utóbbiak a dunatorkolatokat keze ügyébe helyezték; a Fe­­ketetengeren(Szebasztopol — a balti tengeren Kronstadt által uralkodva;birva négy fővárost,Varsót,Moszkvát,Sz. Pétervárt és Szebasztopolt mindannyi várdaként, mely­nek fokáról a népek függetlenségével, Európa polgári­­sultságával s a tengerek szabadságával daczolni látszott; szóvaligy alakult az ellensúly- és vetélytárs nélküli, a Dardanellák felé lépésről lépésre haladó s e szorosból a keletnek nyűgöt elleni félelmetes Gibraltárját készítő Oroszország: ilyen ama birodalom, mely testvére I. Sándor halálával Miklósra jutott. Mivé len­e nagyszerű örökség Miklós czár kezei között? Jól viselte-e gondját? Uralma folytatása len-e elődei munkáinak ? Végrehajtotta-e az I. Péter czél­­jaiból reája eső részt ? Mit fog mondani a történelem e férfiúról, ki Európában harmincz év óta oly neveze­tes szerepet viselt, mit e végzetről, mely a század minden izgalmaiban s az uj világ minden rázkódásaiban részt vett, majd csillapitólag, mint 1848-ban, majd szilólag, mint élete végső szakában ? Miklóssal a politikai szellem által megrostált s a vallási érzelem által fokozott orosz dicsvágy uralko­dott. E fejedelem, fajának minden hatalmas tulajdoná­val birt. Ter­mészete, vére, neveltetése, hagyományai, minden urasévá tette őt.Látva ez úgy tetszett,mintha a királyság­nak a nyűgöt bizonyos fajaiban kimerült elaggott szelleme feltalálta s visszanyerte volna za­matét, varázsát és férfiasságát egy uj s a polgárisult­ság számára imént született nép fiatalságában. Van e jellemben tagadhatlanul némi erős és nagy­szerű, mi megdöbbent és elcsábít , de hiányzik belőle az ember legnemesebb tulajdo­nainak egyike, kivált ha ezen ember uralkodó halóság. A czár soha sem bocsátott meg. Autocratiája nem csak korlátlan, de könyörület­­len is volt. Kíséretében száműzés, jószágelkobzás, ki­végeztetés valának. Ép oly lehellen volt megindítani, mint meggyőzni őt, s szive ép oly hajthatlan volt mint akarata. Európa leigázására nyújtani ki Oroszország hatal­mas karját; alárendelni Németországot s átgázolni testén, ha szükség, a nyugotra intézendő csapás vé­gett; a dunatorkolatokat Ausztria kapui­ és Niemen partjait Poroszország bejárata gyanánt érzeni; elfoj­tani Legyelország utolsó lüktetéseit s nem engedni felélni a nemzetiséget, mely a délvidéket az észak el­len védelmező; a balti-és a Feketetengert az orosz hajóhad fensősége alatt tartani, ott Kronstadt, itt Sze­basztopol szárnyai alatt; a kelet gyeplőjét kezében tartani; meggyöngiteni Törökországot, kimeríteni, a nélkül, hogy megölné,s bevárni a kedvező időt, mikor a zsákmányra kelljen rohanni, melyet a czárok sas szeme egy század óta les; a szárazföld­ és tenger legerősebb seregével bírni, hogy itt és ott ar legyen; kijelölni a jövőben a napot, melyen az óriás egy határozó lé­péssel áttör a Bosporuson, a Dardanellák kapuja elibe ül, s a szép földközi tengert orosz tóvá változtatja; terjeszteni a görög dogmát és Zsófia mecsetéből a jövő századok sz. Péter templomát csinálni; szóval: uj római birodalmat uj caesárokkal alkotni: ez volt Mik­lós czár politikája. Ez azon politika, mely őt trónra léptének másod­napján, midőn alig jött még ki a moszkvai székesegy­házból, hol Isten előtt hajtá meg koronáját, hogy an­nál büszkébben viselhesse azt az emberek előtt — arra birta , hogy Perzsiának hadat szenjen, legszebb három tartományát elvegye s területe megcsonkítása által kincstárát kiapassza. Ez azon politika, mely őt a Törökország elleni 1828- diki vállalatba vonta, ama vállalatba, melyben a nemes érzelem által rászedett Francziaország az orosz dics­vágyat több nagy lelkűséggel, mint óvatossággal szol­gálta, midőn Navarrn mellett a török hajóhadat meg­­semmitette — mi a szinopei veszedelemnek lehetett előhírnöke. Ez azon politika, mely miután Görögországban be­fejezte munkáját, elszakasztván Athént a török bitor­lástól oly reményben, hogy majd orosz tartományt csinál belőle — a Pruthon százezer embernél többet küldött át, a Balkánon diadalmasan áthatolt, s a driná­­polyi békét tollba mondta, mely békekötés huszonöt év múlva a világot mai nap megrázó háborút kénysze­­rüleg előidézte. Ez azon politika, mely 1830-ban Lengyelországot érte. Ez azon politika, mely jövő czéljai tekintetéből Per­zsia bejáratánál egy állomást jelölvén ki magának, hogy ezen keresztül egész India mélyéig terjeszthesse uralma fenyegetését — a Kaukázust támadta meg oly czélból, hogy egy második utat nyithasson Törökor­szágba magának s elhárítson minden akadályt, és megkezdte a most is tartó hosszú háborút, melynek utóbbi szakában felmerült Samyl, egyike gyanánt ama népszerű hősöknek, kik a történelem drámáiban olykor olykor a gondviselés eszközeiként jelennek meg, vé­deni az igaz ügyet, lelkesíteni az emberiséget és köl­tőivé tenni a véres harczokat. Ez azon politika, mely mohón ragadta meg az alkal­mat Törökország védelmére kelni, hogy aztán annál biztosabban alázhassa meg. — Orloff gróf alatt félel­metes hajóhadat küldött a Bosporusba, mely a fellázadt Ibrahim által fenyegetett Konstantinápolyt védelmezte s mely ezen érdekteli és romlást okozó védelem dija fejében az unkiar-skelessii szerződvényt hozta vissza, Törökország szolgasága- s Oroszország fensőrége uj czímeként. Végre ez azon politika, mely kényszerüleg előidézte s megkezdte a jelen háborút s Európát ama zavartel­jes állapotba helyezte, melyben 45 évi áldásdús béke után jelenleg van. Kétségkívül, Miklós czárnak még a legnagyravá­­gyóbb előde sem tagadhatott volna meg egy órát ezen harmincz évi hosszú uralomból. Sőt ez volt a legügye­sebb, legrugékonyabb, legfenyegetőbb,legnagyobbsze­­rű orosz politika. Ez egy időben sem fejtetett ki na­gyobb biztonsággal, állhatatossággal, önakarattal és ügyességgel. Nagy P­é­ternek bizonynyal több lángesze volt mint utódának; az ő uralma legcsodásabb és emlékezetesb maradand, mint Miklósé. Ő egy birodalmat alapított a barbárság cháosza és zavarában; ő szervező és hóditó vola ; de Oroszország hatalmas keze alatt nem volt egyéb, mint alapterv. Katalin a tervet kifestette és szélesítette. Sándor azt költőisi­­té, Miklós azt tökélyesbitette, s mindent előkészí­tett, hogy a bevégzést valósítsa azon általános szol­gaság által, mi előérzete és fájdalmas aggodalma vala a sz­alonai dicső fogolynak, mitön kőszikláján jö­vendölt. Europa lassanként megszokta, hogy egy nép fölötte erkölcsi fensőséggel bírjon. Németország, melyet leg­közelebbről fenyegetett, szükség és balsorsa követ­keztében szomorúan mondott le. A nyugati forradal­maktól­ félelme, a franczia császársággal folytatott hosszú harcra, az őt gyengítő érdek- és nemzetiségi megoszlások önkénytelenül vonták oda, hogy a mega­lázta­tásban keressen menedéket. Miklós czár fenséges testvéreit inkább gyámoltai mint szövetségeseiül te­­kinté, ő náluk uralkodott. Mind ezen államokba úgy ment mint haza. Ezredeik fölött úgy tartott szemlét mint magáéin , közepette a népek szomorúságának, melyek ezen bölfös véduralom alatt szenvedtek. A fe­jedelmek és miniszterek tanácsait, útmutatásait, sőt rendeleteit fogadták. Szóval , még egy más fejedelem is volt Németországon, s ez­­­e vala­­ Németország kitűnő államférfiai fájdalommal viselők ezen gyámsági lealacsonyitást, melyet nemsokára fé­nyesen tagadott meg és utasított vissza a fiatal csá­szár Ferencz József lovagias szive, kinek nemes példája követőkre fog találni. Csak két elsőrendű állam maradt ezen uralkodó KÜLFÖLD. Ausztriai birodalom, B­é­c­s mart. 29. Jelenleg a conferentia még csupán a négy biztosítékpont mindegyike értelmének megállapítá­sával foglalkozik, és korán sem azoknak gyakorlati ke­resztülvitelével ,és ha a harmadik pont már valóság­gal egy, minden követelésnek megfelelő értelemben fo­gadtatott volna is el, még­sem volna szabad a megoldást bevégzettnek tekinteni. Egy közös diplomatiai elv elfo­gadása, és valósításának módja közt még igen széles nyí­lás van . Azt is halljuk, hogy az orosz meghatalma­­­zottak az első két biztosítékpontot elfogadták ugyan, ámde az aláírás a következő föltétellel történt volna: „Mi aláírjuk azon föltétellel, hogy az elfogadott pont semmi­nemű, Oroszország becsületét sértő értelemben ne ma­­gyaráztassék.“ Szükségtelen itt megjegyeznünk, mily pre­­carius ilynemű föltételes elfogadás. *) Szent kötelességül tűztük ki szerény tehetségünkhez képest ügyrokonunk szives bizalmát kiérdemelni. Sz­erk. *+) Buzgó hazánkfiát a czél kijelölésére már egy magán­levélben felkértük. Szerk. |

Next