Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)

1855-04-22 / 1535. szám

haló események mustármagvait vesse el. Mert még jöhet idő, midőn nagy sulylyal birhatandnak akkor már e történeti szavak: Anglia szállodája volt III. Napó­leonnak. Wittenberg, apr. 16. A békeconferentiák, Poroszország nélkül, elkezdet­tek. Ha azok eredmény nélkül maradnak, három eset lehet : Poroszország vagy semleges marad, vagy Oroszország ellen küzd, vagy ezzel együtt. Vizsgál­­gassuk most az első esetet. Oroszország, a megmérhetlen és hálában biztosí­tott, el nem foglaltathatik, ha magában egységes marad. De megsebezhetők lengyel határtartományai, partkör­nyékei és a kaukázus, melyek könnyen elérethetnek számos ellenségeitől. A törököket országuk helyzete Ázsia, Krimia és Moldva felé utalja. A tengeri hatalmaknak fen kell tartaniok az összefüggést. A balti tenger partjai a svédek­nek maradnának, támogatva egy második expeditio által. Poroszország é­s Ausztriának a nyugati határ, tehát a háború fő terhe, jutna osztályrészül. Itt pedig az eldöntés nagy felsőbbséget igényel, m­íg a tengerpartokon csak az a fő, hogy semmivé tétesse­nek a védkészletek Oroszország valóságos hadereje mintegy 800.000 emberre megy; ebből a Kaukázus igényel 150,000-t, ugyanannyit Krimia is, épen annyit Finnország. Marad tehát 3 — 400,000 ember a nyugati határra. Ausztria, bár sokat kell megőriznie, ez oldalra még­is 400,000 embert szállíthatna. A többi hatalmak, kü­lönösen a közép-németországi állodalmak és Svédor­szág seregeiről aligha föltehetni, hogy jókor érkez­zenek. A nyugati határt, mely egy tengertől a másikig mintegy 200 ezer mértföldnyi hosszú, védi és támo­gatja azon nagy vonal, mely Poroszországot elvá­lasztván Ausztriától, Thorn, Krakó és Brody között nyugatra nyúlik. Délre utalmazzák Oroszországot a Kárpátok és Besszarábia néhány folyama. — Azért Moldva felöl nem támadhatna Ausztria sikerrel — fő­­eröi Galicziához kötvék. Pedig ez országnak Krakón kívül erősségei nincsenek, mig Lengyelország sok nagy várral bír. Azért ha az ausztriaiak síkra száll­nak, baloldaluknak őrizetnie kell egy porosz hadsereg által, mely az Odertól Sandomirig nyúlnék, kevés időre keleti Poroszországot fedezetlen hagyván. Legbizonyosb eszköz tehát egy tekintélyes erőhata­lom felállítása Galicziában, mely szabadon vagy Varsó­nak vagy jobbra fordittathassék. Galicziába tehát és nem Krimiába kell a francziáknak segédseregeket küldeni. A német szövetség későbben érkezendő seregeinek Krakó leend­e gyülhelyök. S. G. Ausztriai birodalom. B­é­c­s. ápril 20. A tegnapi conferentia következtében mindkét fél táviratozott­ kormányaihoz Sz. Pétervárra és Londonba. Ma ennélfogvást nem tartatott ülés, s a leg­közelebbi conferentia vasárnapra van elhalasztva, mivel akkorra az orosz viszonválaszt is megkaphatni remény­ük. Lord John Russell, kinek útilevelei már látta­ mozvák, a tizenkettedik conferentiaülést még itt be fogja várni. B­é­c­s, ápr. 20. Tényleges hírekben ma igen nagy hiány van. A nyugati népségek minden érdeke jelen pillanatban III. Napóleonnak Londonbani látogatása felé irányul. Ebben legjobb tanujelét látják Francziaország és Anglia állandó szövetségének és pedig ama hadi czélra nézve, mely e szövetséget előidézte. — A mi levele­zőink Nyugat két fővárosából, valamint berlini leveleink is — mond a „Donau — erősítik, hogy ott a legjobban értesült politikai körökben többé nem kétkednek a c­o­n­­ferentiák eredménytelenségén, s az eszmék csak azon eshetőségek felé irányulnak, melyek legkö­zelebb a hadszínhelyén készülnek elő. — Az Ausz­triával­ tartós belső egyetértésről, még egy Orosz­országgal leendő támadó háború esetén is — mikép Pá­­risból írják — a hivatalos körökben legkisebb kétség sem forog fen, s ezen esetre már hónapok előtt intéz­kedtek. Egyébiránt hogy az orosz meghatalmazottak uta­sításai a békés kiegyenlítéssel teljes ellenmondásban állnak, már a berlini „Zeit“ utolsó czikkéből kiderül, mely noha békét prédikál, e jelentékeny helyet tartal­mazza . Oroszország vonakodása nem ke­vésbbé sajnos mint másrészen azon föl­tételekhez ragaszkodás, melyekről előre tudják és tudni lehet, hogy Oroszország azokat el nem fogadhatja. Hasonlókép nyilat­kozik a Kreuzzeitung is. Hallom — imezt írják az A. Alig. Zgnak Parisból — hogy a bajor kir- követ élénk tevékenységet fejt ki, mivel Napoleon császár közelebb Münchenen át Bécsbe kíván utazni, hogy Ferencz József Császárnál személyes lépéseket tegyen. Ez alkalommal szándéka ő felségét a bajor királyt egyenesen fölkérni, hogy engedné meg a franczia csapatok keresz­­tülvonulását, előre föltévén, hogy Ausztria abba beleegyeznék. Azt hiszik természetesen, hogy Mün­chenben a szövetséggyűlésre fognak utalni, mely Né­metország érdekeihez képest adand majd választ. Mün­chenbe ma reggel indult futár. Az Indep­­berge bécsi levelezője következő tör­ténetkét beszél: „Drouin de L h­u­y­s és A­­­i pasa meg­érkezte által a conferentia tagjainak száma tizenháromra nőtt. Tizenhárom­ szerencsétlen szám! mily forrása a félelmek és aggodalmaknak! Mit lehetne tenni ily ré­mes helyzetben ? A conferentia tagjainak rostálgatásához fogott, hogy a 13-kat mint nélkülözhetőt kikeresse. A sors Risa beyt érte, kinek hivatalos jelleme nincs s mos­­tanig mint Arif effendi tolmácsa szolgált; már pedig Ali pasa igen jól s folyékonyan beszél francziául s itt ő col­­legájának Arifnak a tanácskozásokat tolmácsolhatja. Riza bey ennélfogvást feleslegessé tön, a conferentiai tagok számából kivétetett, mely most a 12-fős szerencseszám­mal tartja üléseit. Francziaország P­á­r­i­s, ápr. 17. A mai börze nagyon rózsás kedvű vala, jóllehet a consolok 1 % pettel estek. Az angol consolok erős esését az angol kölcsönből magyarázták ki, s azt beszélték, hogy a kormány Kri­­miából kedvező híreket kapott volna. — A bombázás, ezen tudósítások szerint, nagyon kedvezőleg ütött ki, s már rést is lőttek volna. —Larochefoucauld, Doudeville liga „Patrie“-ban egy hosszú ira­tot közöl, melyben a „Gazette de France“-al (legiti­mista közlöny) ellentétben azon állítást teszi, hogy most Oroszországgal semmi békét nem lenne szabad kötni, hanem előbb Oroszország túlhatalmát meg kell törni. Most minden pártérdekektnek el kell hallgatni — véli a herczeg — s most csak Francziaország dicsőségét kell szem előtt tartani. „Vajha a jóisten drága hazán­kat megsegitné — igy záratik be a kérdéses irat — s a hadseregeinket vezénylő parancsnokoknak belátást és erélyt adna oly nagy akadályok legyőzésére.“ A legitimista körökben a hg elpártolása, mint ott nevezik, nagy botrányt idézett elő. Ő egy legtisztább legitimista családhoz tartozik s eddigelé Chambord gróf leg­buzgóbb párthívei közé számították. — A „Times“ párisi levelezője Írja : A napi be­széd a császárnak, Londonból visszatérte után, Kri­miába, vagy kelet valamely részére utazása körül fo­rog, s azon személyek is, kik egy vagy két hónappal ezelőtt alig hitték, most már nem kételkednek az elu­tazás fölött, melynek óráját meghatározni nem lehet, minthogy a császáron kívül senki sem tudja. Azt mondják, hogy a császár ezen eszméjének valósítását illetőleg oly helyes okokat terjesztené az angol kor­mány elé, melyek minden akadályt, ha azok létezné­nek, elhárítanának. Bécsi levelek, mint ugyanezen le­velező írja, nem sok reményt nyújtanak az értekezle­tek békés kimenetelére nézve, ellenkezőleg közel szakítást jelentenek, s hozzáteszik, miszerint Ausztria nem fog késlekedni föllépésével s egyszer mindenkorra készségét nyilvánítja a harczban oly részt venni, melyet abban egy nagy császárságnak, s ifjú, vitéz és hazafias fejedelmének venni kell. Az onnani levelek egyszers­mind a császár váratlan bécsi látogatásáról beszélnek, és ha az orosz követ útlevelét megkapta, vagy Orosz­országgal tökéletes szakítás történnék, akkor a két császár az új hadműködések színhelyére, valószínűleg a déli orosz tartományokba fog utazni. Az elve­szett idő Ausztriára nézve nem volt haszonnélküli, minthogy elégséges volt nagyszerű készületek téte­lére. Ha Ausztria, Németország nagy része által fe­dezve, a kardot kihúzza, Poroszországra nézve nem lesz könnyű semlegességének megőrzése. Azon va­lószínűségről is beszélnek, hogy a császári testőrség és a piemonti hadjutalék Konstantinápolyban fogna ma­radni. Olaszország, Genuából, ápr. 13-káról a „Moni­teur “nek írják. Az előkészületek a szárd csapatok el­szállítására folynak. Tegnap történt a tüzérség hajóra szállása. Tegnapelőtt „Costitutione“ gőzfregatt a tengerre szállt. Ennek fedélzetén voltak a mérnökök és anyagszerek egy része, a Konstantinápolyban föl­állítandó kóroda személyzete, az irgalmas testvérek, kik abban betegek ápolására akarják magukat szen­telni, és a fővezér táborkara. Nagybritannia. London, apr. 17. Felsőházi ülés apr. 16. Ra­vens­worth lord (előbb Mr. Liddel) először foglalá el helyét. Albemarle őrgróf bejelentő szándékát, miszerint legközelebbi hétfőn bizonyos kimutatásokat indítványozand az Oroszországgal! kereskedést illetőleg, s fölvilágosí­­tást kérend a fölött, vájjon ő fölsége miniszterei tiltó vámok vagy pedig más eszközök által akarják-e az Oroszországgal! kereskedést korlátozni. A „Charitable Erusts­kill“ második felolvasásra kerül s a ház elna­polja magát. Az Alsóházi ülésben, a húsvéti ünnepek után 40 tagnál alig volt több jelen; a tiszteletreméltó urak többnyire a parkokban s az ezekhez közel fekvő utczákon valának, hogy a francziák császárját és csá­szárnéját láthassák. Palmerston lord a magas vendé­gek fogadására Windsorba kocsizott. A hadügyi osz­tályban létrehozandó reformról ily körülmények közt szó sem leend s a tárgyalások érdeknélküliek valának. MrBouverie,MrBrand és Mr. Price, miután Kilmarsek, Lewes és Gloucesterben újólag megválasz­tottak, ismét elfoglalók helyeiket. MrPollard-Ur­­quh azt jelenti, miszerint ő, ha Nort-Warwikshire követe az ő Maynoot-ellenes indítványát szőnyegre hozandja, azon módosítványt terjesztendi elő, hogy a ház bizottmánynyá alakuljon, hogy Izland egyházi subsidiumait egészben tárgyalása alá vehesse. — Sir J. Hall a fővárosi helybeli kormányzatra vonatkozó bilijének második felolvasását indítványozza, melyet a tagok közöl többen, nevezetesen Duncombe, egyes, despoticus eljárásra vezethető határozatok miatt éle­sen megtámadnak; ennek daczára még­is 2-dik felol­vasásra bocsáttatott, miután Sir .J. Grey biztosította a házat, miszerint egy törvényjavaslat már készen van a City-testület reformját illetőleg. Ezután a ház, mint bizottmány, egy egész sorozat polgári indítványt fo­gadott el, ezek közt 100,000 font sterlinget szavazott meg a nyilvános nevelésre Nagybritanniában. Sir. W. Molesworth ez alkalommal kinyilatkoztató, hogy a parliamenti épület építési költségei, azon esetben, ha Sir Charles Barry javaslatai szentesítetnek s ezek szerint történendik az eljárás, legalább 2­1­1 millió font sterlingre menendnek. Az államkincstárnok, Disraeli kérdésére bizonyossá téve a házat, miszerint ő a bud­­getet pénteken mindenesetre előterjesztendi, és a ház 9 11­­ órakor estve elnapolta magát.­­ A mai reggeli lapok a tegnapi nap határtalan örömzajongását törekszenek megmagyarázni, mond­hatnék : igazolni. Annyi bizonyos, hogy csak tegnap le­hetett látni az angol közönség nevezetes csodálkozá­sát és előszeretetét III. Napóleon irányában, teljes ere­jében, és nem egy hang most telve csodálkozással szól azon hatalmas viszhangról, melyre saját örömriadása ta­­lált.Az „Advertiser“ óhajtja, vajha Európa ezen lelke­sedést hamisan ne magyarázná, és ezt mondja: „Midőn Anglia népe Lajos Napóleont szívélyesen üdvözli, akar­ja, jól megértessék, miszerint ez által semmi módon sem nyilatkozik Francziaországnak jelenleg fenálló po­litikai intézményei fölött. Az angol nép úgy üdvözli Lajos Napóleont, mint Francziaország első hivatalno­kát és csak egyedül e minőségében, mert érzi, hogy ez által a franczia népnek hódol. Ezen vitéz s nagylel­kű néppeli szövetség az, melyet szorosabbra fűzni s megszilárditni akarunk­ A francziák minden más feje, — mindegy, bármely elvek szerint kormányozna is — Francziaországhozi jelen viszonyainknál fogva hasonló tisztelettel üdvözöltetett volna. — A két nemzet közti szövetség semminemű dynasticus megkülönböztetések-­­ től nem függ. — A „Herald“ azzal dicsekszik, misze- -­rint ő is azok közé tartozik, kik Francziaország válasz-­­­tottja irányában azon tiszte­ letét tanussták, melyet oly fejedelem megérdemel, kinek egy nagy feladatot kel­lett vala megoldania. De azért szabadságot vesz ma­gának most, az örömzaj mámorának közepette, mások servilis túlzását megróni, s azon óhajtását fejezni ki, hogy a brit nép ne tagadja meg oly rögtön annyiszor­­ földicsért józan éberségét. A „Pest“ két czikkben ün­nepli „Anglia szerencsés invasióját L. Napoleon és Eugenia által, kik Albion sziveit röptiben hódíták meg, s „Marengo és Friedland“ napját látja Angolor­szág fölött ragyogni. — A „D­a­­­­­y N­e­w­s“ és „Chronicle“ Lajos Napoleon bizalmát emelik ki az angol jellem irányában. Egy nagy darabon ment a gyalogjárdán csupán egy tiszteletőr kíséretében, mert tudta , hogy fedezetét az egész angol nép képezte, és ha valamely bolond fő­­t megbántani meg­­kisérlette volna , a nagy tömeg közöl egyetlen egy munkás vagy gentleman sem leendett, ki a vakmerőt elengedte volna illatni. Mi egy durva s nem épen ma­­néros nép vagyunk — úgymond a „Daily News,“ de egyet még­is bátran elmondhatunk magunkról, hogy a­ki mint a nemzet vendége jó hozzánk, mindjárt az első pillanatra láthatja, szívesen fogadtatik-e vagy sem. — A „Times“ megengedi, hogy az örökké em­lékezetes apr. 16-kának lelkesültsége, úgy látszik, minden határokat túlhaladt. Az ily nyilatkozatnak egy részét azonban kétségkívül a nemzeti kíváncsiságnak is lehet tulajdonítni. Egy császár egy szép és szeretetre méltó császárné oldala mellett nem mindennapi látvány Angliában. De más részről azt is el kell ismerni, hogy az angol cultus illendőbb tárgyat nem találhatott volna magának Lajos Napóleonnál. A jellem határozottsága, komoly előretörekvés, hasznos dicsvágy egy ország­ban sem becsültetik annyira, mint nálunk. Lajos Na­póleon nemcsak saját erejével küzdötte fel magát azon magasságra, melyen most áll, hanem népének nem annyira szabadsága, mint inkább rokonczátlan­­sága fölött uralkodik stb. — A Roebuckféle alsóházi bizottmány ma dél­ben ismét megkezdte üléseit. A franczia császári pár fogadtatása Dover-, London-, és Windsorban oly viharos, szívé­lyes és lelkesedett volt, mint talán soha egy fejede­lemnek nem jutott részéül, nemcsak idegen de saját országában sem. Ez a tiszta igazság, saját szemeink­kel láttuk azt — írja az „Engl. Corresp.“ — több más ponton szemtanuk szerint hasonló történt s ha a lapok a népöröm festésében egymáson tesznek ki, most az egyszer nem kiszámított udvarias kifejezéseket hasz­nálnak. Vázlataik a teljes valót nem közelítik meg.— Az angol lapok vezérczikkei e példátlan fogadtatás fö­lött bölcsészetileg szemlélődnek, s az ünnepélyt nagy hosszan leírják; mi ennek főbb pontjait a következők­be foglaljuk össze. A reggeli szép idő Doverben délelőtt ködössé vál­tozott; a sűrü köd a tengert is hosszan elboritá s a kikötőben horgonyzó hadihajókat is elfedte a szem elöl. A köd délfelé mindinkább sűrűbbé vált; a hadi­hajók s a várda ágyúi koronként fellövéseket tettek, hogy a csatornán úszó hajókat figyelmeztessék; mind­amellett a kikötő minden töltése kiváncsi néppel s közte ékes hölgyekkel volt megrakva. A kiszállási hely díszesen ékesittetett fel s az út egész a „Lord Warden“ fogadóig vörös posztóval volt leteritve s mindkét oldalán katonai zenekarok állottak. 10 órakor a telegráf jelenté, hogy a császár „Pelikán“ gőz-kor­­vetten Calaisból elindult. 11 órakor a hadihajóktól néhány csalnak jött a parthoz, de a franczia hajókat ezek sem látták; félórával később a ködön át királyi üdvlövés dörgött s Albert hg a „Vivid“re szállt a csá­szárt elfogadandó, az izgalom roppant volt, azonban is­mét kínos várakozással telt félóra múlt el és még semmi hajó, semmi csalnak nem mutatkozott. A köd oly sű­rűvé és feketévé vált, hogy csak néhány elszánt hajós merészelt a kikötőből kisuhanni. A hadi flotta kétség­kívül csalódott s egy hajót üdvözölt, mely Dover fö­lött tovább ment. Négy műkedvelő kimerészkedvén fél óra múlva e gyanú megerősitését hozta. Mármár közhiedelemmé jön, hogy a csász. flotilla czélszerü­­nek tartá visszatérni a franczia partra. Végre s hirte­len alig 100 yardnyira a kiszálló helytől egy gőzös közelgés előn észrevehető. Az „Empress“ volt az, mely a császári hajónak a csatornán át kalauzul szolgált. Rö­vid idő múlva ez utóbbi árboczainak csúcsai is ki­bukkantak a ködből s néhány percz után a fran­czia és angol színek, s a császár és a császárné a fedélzeten kivehetők valának. Mielőtt a korvett kiköt­hetett volna, Albert herczeg Waleszky gróf­ és gróf­­néval a császári vendégek oldalán állt. A császár franczia tábornoki egyenruhát viselt; a császárné egy skót négyszöges kelméjű plaid-ruhát, barna mantilla­KÜLFÖLD A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. F­é­v­a 1 után fordította G­e­r­ő. HARMADIK KÖNYV. Paris. (Folytatás. *) III. R­o­b­l­o­t. Roblot darab ideig hallgatott. Meg nem foghatá ez emberi, kinek arczába nem szökött a vér, midőn sze­mére vettetek, hogy meg nem boszulta magát. — Mit tud ön Magdolna fiáról s Viktoria leányáról? kérdé az orvos. — Az öreg vámos Méruel, válaszolt Roblot, elment a más világra .... Midőn haldoklott, meg kellett neki ígérnem, hogy Párisba jövök önt értesíteni .... — Régóta nyomoztam őt! vágott közbe Sulpice. — Ő oda­hagyta volt Saint-Caslot, viszonza Roblot, mert azzal vádolák, hogy előmozdította a fiatal mar­­quisnak partraszállását .... A vámőrök nagy zajt ütöttek volt, hogy a kirendelt vizsgálók figyelmét fél­­refordítsák .... Ők azt hivék, hogy midőn éjjel talá­lomra lődöztek, három gyilkosságot követtek el ... . S ebből nem egy csipkész húzott hasznot, mert alko­nyat után az őrök nem mertek csábtüzeket gyújtani.... Mondom tehát, hogy mikor ön meglátogatta szülőföld­jét, akkor az öreg Mérvel Miklós Jersey szigetén volt .... Jól gyanította ő, hogy a saint-casti temető­ben emelt három síremlék az ön munkája .... Ő azt monda : — A juhász tudott fából faragni, bizonyosan neve­ket is véshetett kőbe .... S midőn a három elhunytért imádkozott, egy avét mindig az ön nevében is hozzácsatolt, Sulpice úr. . . . Midőn utolsó utamból hazajöttem, szokás szerint meg­látogatom­at; mert mi rokonok voltunk, miként ön is tudja .... Már halálra készült, midőn hozzá mentem. *) L. P. Napló 1534. sz. Nyomta valami az ő lelkiismeretét, lássa Sulpice ur ; a pap már feloldozta, még sem tudott megnyugodni. Engem meglátva, félre dobta szegényes takaróját s egyenesen felült. — Ah, öcsém! mondá, rád ismerek .... Mikor még kis gyermek voltál, én tanítottalak nótákra . . . . Jó keresztény vagy-e, öcsém ? Én azt feleltem, hogy az vagyok, bár nem is gyó­nom meg csínjaimat minden szombat estve. — A gyerkőczök elinalnak! kiáltott ekkor Toto Gicquel odaszaladva. Az orvos csakugyan a boulevard szélső végén látta a két gyermeket. Még egy két lépés, s ők elvesznek a tömegben. Sulpice újra megnézte óráját. — Barátom, mondá Totohoz, te követni fogod őket. .... Jól érts meg, még akkor is, ha elhagynák Pá­­rist. . . . — Még akkor is, ha Landernauba mennének­ téve hozzá elszántan az egykori monteur. — Ha valahol betérnek, folytatá Sulpice, fél óráig várakozzál a kapu előtt, hogy meggyőződjél, vissza nem jönnek-e. Azután keress fel engem, a Tournon utczában, a 8-dik szám alatt. — Tournon utcza, 8-dik szám, ismétlé a monteur, hogy el ne felejtse a lakot. Ezután koczogva elsietett, nehéz léptekkel kopogott a kövezeten s izgelt-mozgott egész, félszeges testével. Sulpice felnyitá kocsija ajtaját. — Szálljon be, mond Roblotnak. Ez szót fogadott. — Uj Mathurin-utcza , szemközt a 23-dik számmal, mondá Sulpice a kocsishoz : hajts erősen, elkéstem. A kocsi vágtatott a macadamon. — Teringettél! gondolá Roblot , itt még jobb, mint a körönében. — Ön szegény Mérvel Miklós halálánál hagyta el, mond Sulpice , folytassa. — Én hát azt mondom neki, hogy jó keresztény vagyok. . .­­ és ez úgy is van. . . . Ekkor ő azt mondá, hogy jól van, és hogy kérjem az Istent, bocsátaná meg vétkeit. Gazdasszonya ott volt mellette (az, a kit első felesége halála után vett el). ... oly asszony, kinek szakálla van s ki lefelé néz.... Jól láttam, hogy nem mer szólani az asszony előtt. . . . Azért azt mon­dám az asszonynak : — Édes­angyom, meginnám leiz én egy pohárral, oly csúnya ködös az idő! Az asszony vette a mécset s dünnyögve lement a pinczébe. Az öreg Miklós meg nyög és zokog. — Ah, uram istenem! úgymond , ha tudtam volna írni! ... Az asszony nem szerette a szegény két gyermeket. . . . Roblot öcsém, ha megígéred nekem, hogy megcselekszed, a­mit mondani fogok, nyugodt szívvel halok meg. . . . Én megígértem, mert az öreg Mervel derék ember volt, ki nekünk nem egyszer tett jó szolgálatokat, ha csipkét csempésztünk. — Tehát... kezde ő ismét, fejemet szájához vonva. . . . Mert tudnia kell, Sulpice úr, hogy az öreg már alig tudott szólani. . . . Tehát, úgymond, a dolog úgy áll, hogy Sulpice patron fia elvette feleségül Magdolna asszony leányát. Ő orvos, ott lenn, a nagy városban, s most még több pénzt keres, mint mikor fából faragott holmikét. . . . Itt Roblot megszakitá szavait. — Nem tesz semmit, úgymond, hogy ön oly csino­san tudott faragni, Sulpice úr. Láttam öntől vésmüve­­ket, azok valódi drágaságok! ... No de az nem tesz semmit. ... Az öreg azt mondá nekem, hogy ön őr­­nagyságig vitte a polgári pályán,hogy önnek kutyabőrös oklevele van, hogy a legelső sebészek oly kicsinyek önhöz képest, hogy még lábikrájáig sem érnek. ..■... Majd alkalmilag elmondom önnek, hogy én ballábam ikrájában valami köszvényféle fájdalmakat érzek. . . . No, tudja ön, ha az ember mindig vízben van lábá­val. . . . Ekkor a robogó kocsi a Chaussée d’Antin utczába fordult be. — Az öreg Miklós, kezdé Roblot ismét, azt is mon­dá nekem, hogy ön jószivü... * No de lehetne-e a patron fia roszszivü ? . . . Különben ezt én magam is láttam, midőn ön megölelé Toto komámat, a szegény teremtést. ... Ez sokat beszélt nekem önről! ... és azon vastag könyvről, melyből ön a mezőben önma­gától tanult olvasni! . . . No de nekünk most az öreg Miklóssal van dolgunk . . . — Oh öcsém, öcsém! mondá nekem az öreg Miklós, nekem szivemet nyomja valami. ... Én megígértem a boldogult asszonynak, hogy sohasem hagyom el őket.... Én kicsit sajdítottam, mi nyomja a szegény öreg szívét, de úgy tettem, mintha nem tudnék semmit; ő pedig folytatá: — Feleségem az oka! Ez szűken mérte ki ételüket, italukat! . . . Egy reggel csak azt mondja nekem, hogy vagy a gyermekek takarodjanak el, vagy ő fog elmenni. ... Látod, ő megigézett engem, Roblot öcsém, nem élhettem volna nélküle. . . . Teli raktam hát ta­­risznyásokat kenyérrel, s útnak eresztettem. . . . Az­óta nem láttam őket ! Az orvos figyelmesen hallgatott, a vizsgáló pedig mégis hamar észrevehette volna, hogy őt most más valami foglalja el. Mindamellett ily kérdésre fakadt: — Megmondta önnek az öreg Méruel, mi nevet vi­seltek ott a gyermekek ? — Magdolna asszony fiát Jánosnak hittük, válaszolt Roblot, de többi pajtásai csak Loriotnak nevezték,mert úgy tudott fütyülni, mint a rigó*) ... A­mi a leány­kát illeti, midőn Mérvel Miklós őt megtalálta a saint­­casti tölgy alatt, keblén volt szegény Viktória kisasz­­szony imakönyvéből egy levél, melyre, a Mária név volt nyomtatva. . . . Nyakában volt anyjának keresztje. A házbeliek és a szomszédok Chiffonnak nevezték őt, mert a várbeli asszony, ki templomból jövet gyakran enyelgett vele, mindig azt szokta volt mondani: Mily szép kis apróság ! **) — Fernand­ és Virginia ! mondá magában az orvos: várjon oknál fogva változtatták volna meg igy nevöket? *) Loriot , sárga aranybegy, sárgarigó. **) Chiffon , csecsebecse, apróság, rongy stb. (Folytatjuk.)

Next