Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)
1855-09-11 / 1650. szám
GS—1650. 6-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: ar utcia 5-ik szám, 3 ik emelet, 15-ik szám. Szerkesztő szállása: Angol királynőhez czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét élete minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. _________________________ Kiadó-hivatal, Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Szerda, sept. II. Előfizetés föltételei: Pesten, házhoz hordva; Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 . . Hirdetmények Himi * 5 hgsíbos petit sor 4 p. kr. Bályogdíj, külön, 10 p. kr. — J J • Magán viza 5 hksábos petit sor 5 p. kr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévra..........................10 . . ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. A PESTI NAPLÓ September—decemb. négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhoz hordással , 5 frt 20 kr. Valamint vidékre September hóra is elfogadtatik 1 frt 40 krral. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-tteza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, sppt. 11. Elégis az úrbéri kármentesítési kötelezvényekről. Az úrbéri kármentesítési kötelezvényeknek a hitelezők általi kényszerített elfogadása még mindig napi kérdés, mely nyugtalanságban tartja a kedélyeket. A bíróságok, melyek az előforduló egyes esetekben az ország különböző részeiben ítélnek, maguk sincsenek teljesen tisztában a kétes pontok iránt, melyeket ekkorig sem a legfőbb törvényszék, sem a magas minisztérium határozó szava el nem döntött. A hitelezők kénytelenek készpénz helyett tetemes értékcsökkenés alá eső papirosokat fogadni el, amit természetesen csak vonakodva tesznek. Sok adós használva az alkalmat, azon kellemetlen alternatívába teszi hitelezőit, hogy : vagy úrbéri papírokkal fizettessék ki magokat, s igy az egykor jó aranyban, ezüstben kölcsönzött száz helyett nemcsak 70-et kapjanak azt eladott úrbéri papirosok árában, hanem ezen 70-et ismét olyan bankópénzben kapják, mely szinte cursus alá esik, s igy kölcsönzött tőkéjüknek csaknem felét veszítsék, — vagy pedig arra álljanak, hogy az ekkorig húzott 6 százalék helyett 5-el elégedjenek meg, s tőkéiket bizonyos évekre, miként az t. i. adósaik pénzügyi viszonyai javasolják, ezeknél meghagyni ígérjék, s e szerencsétlen tőkéket, miket 1848 óta a törvény tett felmondhatlanokká, most ők magok kössék le, Isten tudja, mit mindent koczkáztatva ki fogná igazságosnak találni, hogy a hitelező vagyonának egy részét ekként veszítse el? De hát az adós földbirtokos, kit az 1848-diki törvényhozási villámcsapás különben is bénnává sújtott, ki különben is a legkedvezőtlenebb viszonyok közt vergődik, — ez legyen e ismét feláldozva? — úrbéri veszteségének különben is szegény kárpótlását, — a veszett fejszének úgyszólván csak nyelét, — ez kapja-e olyan papírban, melyet terhei letisztázására ne fordíthasson? Mivé lesz így a kárpótlás, mely a nemzeti becsület védpajzsa alá van helyezve? Kétség kívül legjobb volna, ha a kárpótlást jó közpénzben lehetne fizetni, s mind a földbirtokos, mind ennek jólelkű hitelezője teljesen kielégítethetnének; de miután ezt a viszonyok nem engedik; miután az állam pénzügyi helyzete úrbéri papirosok kibocsátását tette szükségessé, ezen papírok pedig az egyéb állampapírok természetével bírván, s értékfolyam alá esvén, teljes név szerinti értékükben e peretben nem realizálhatók; miután végre az államtól józanon senki sem kívánhatja, hogy az önmaga által kibocsátott papirosok hitelét önmaga csökkentse az által, hogy azoknak név szerinti teljes értékben elfogadtatásától elálljon : valakinek, — már vagy az adós érbéliségvesztettnek, vagy a hitelezőnek — okvetlenül szenvedni kell az innét származó veszteséget. Ki legyen hát a vesztes e két osztály közöl? A földesur-e, ki már külön is erősen futtatott? kinek teljes kármentesítés igértetett, és pedig a nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezett s törvénybe igtatott ígéret szentségével? A hitelező-e, ki 1848 óta különben is a moratorium békéiba verve, mozdulatlanul, és sok esetben roppant károkat szenvedve, epedve nézett a perez után, mely békesürésének lánczait feloldozza, s öt vagyonának urává tegye? Sokan, kiket a jog terén is egyéb tekintetek vezérelnek, ha nyíltan ki nem mondják is, de fülébe súgják az embernek, hogy, ha választani kell, mégis csak több tekintetet s kíméletet érdemel a magyar földbirtokos, vérünknek ezen zománcza, mint a hitelező, kinek neve sok esetben egy a szívtelen, lelketlen uzsoráséval? De, szerény véleményünk szerint, midőn jogi szempontokról van szó, eféle tekinteteknek nem szabad mérlegbe vettetni. Már említettük, hogy az 1848-iki törvény, mely a hűbéri viszonyok maradványait megszüntette, nem a hitelező s adós, hanem a földesúr és volt jobbágya, az aristocratia és nép közötti viszonyt sújtotta; villámai azon jogokat érték, melyek ha történeti alapon nyugodtak is,de természeteknél s eredetüknél fogva olyanok, melyeket soha senki sem mondhat oly szilárdaknak, mint a hitelezőnek jogát adása ellenében; ha tehát ezen forrásból bárminemű veszteség keletkezik, annak csakugyan az elenyészett hűbéri természetű jogok tulajdonosát kell inkább sújtani, mint a hitelezőt, kinek ezen vesztett jogokhoz semmi köze . Mit tehet arról a hitelező, ki pénzét X. földesurnak kölcsönözte, hogy X. földesurnak ősei a hűbéri korban oly jogokat szereztek, melyek a tizenkilenczedik század közepén tarthatlanoknak találtattak , melyeknek megszüntetését a kor szelleme, a fejlettebb nemzetgazdászat, a „szabad földet“ kathekismusa első pontjai közé számító közjó igényei követelték? És azután mondhatni e általánosságban, hogy ezen hitelezők mindnyájan azon szívtelen uzsorások, kik gondatlan aristocratiánkat, — mint mondani szokás — zsebre rakták? — Vannak kétségkivül a nagy seregben, mely a magyar földbirtokosság infrascriptusait szekrényében tartogatja, — ezen vámpyrfajból is vannak szívtelen Shylokok, kik semmi kíméletet nem érdemelnek, kik a törvévény szigorú vesszejét érdemelnék inkább, ha már fel volna találva a mód, mely szerint a törvény ily jó madarakhoz férhet , — de vannak ismét legjobb hiszemü, legbecsületesebb hitelezők is , és pedig többnyire azon osztályban, mely az 1854 január 16-iki pátens szerint legroszabbúl van helyeztetve, t. i. a be nem táblázottak osztályában. Hány derék uradalmi tisztviselő, gazdatiszt sat. rakta le izzadt homlokkal keresett forintjait, melyek most talán özvegyeik s árváik egyetlen vagyonát képezik, bizalomteljes megnyugvással urának pénztárába? —s épen ezen becsületes emberek voltak azok, kik kegyeletből, tiszteletből, szerénység, függő viszonyuknál fogva, hitelezéseiket soha be nem tábláztatták,mig ellenben az uzsorásfélék kétségkívül lehető legjobban gondoskodtak saját biztositásukról! —És most e jámborok veszítsék-e el izzadva szerzett vagyonkárok nagy részét ? Ily körülmények közt, ha már a legf. nyiltparancs rendeletei a hitelezőkre nézve mostoha értelemben magyaráztatnának is — mint ekkorig, tudtunkra, valóban így történt — legalább a méltányosság azt kívánja azok részéről, kiknek a törvény kedvez, hogy hitelezőik közt különbséget tegyenek, s a jóhiszemű becsületes hitelezőket ne akarják kifizetni úrbéri papirosokkal, melyek elég jók az uzsorásoknak , a mennyiben nyakukba nyomhatók. A mely adósok az említett s hasonló körülményekre semmi tekintettel nem lennének , azok valóban nem érdemelnék a törvény jóságát, s a bíróságok kedvező magyarázatát, sőt méltók lennének szívtelen s hálátlan zaklatók czimére. Ilyeknek ellenében azután nem vehetni rész néven, hogy a védelemre szorított felek mindent elkövetnek, hogy a pátens szavaiból a nekik kedvező értelmet kicsavarhassák. — Az pedig tagadhatlan, hogy az okoskodásnak térmezeje van, s hogy a törvény magyarázó legmagasb hatóságok az alsóbb bíróságoknak ekkorig a hitelezők részére kedvező nézeteit más irányba vezethetik. TÓTH LŐRINCZ: A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. F éva 1 után fordította erő. NEGYEDIK KÖNYV. Sulpice orvos (Folytatás. *) VIII. Chiffon kaczérkodása. Fernand ezalatt azon körhöz csatlakozott, melyet Irén, Antonia és Chiffon képezének. Irén és Antonia hímeztek, Chiffon nem hozott volt magával munkát. Nem tudni, hogyan történt. A középső asztalon volt egy szép nagy album. Fernand és Chiffon oda mentek a metszvényeket nézni. Az albumban Walter Scott nőalakjainak képzelmi arczképei voltak. Ott volt Rebeka, a zsidó hölgy, a büszke, erős, bús ; ott Alice Lee, fiatalságában s szépségében ragyogva ; ott a merész Vernon Diána; ott Magnus leányai Minna és Brenda Troil; ott Lyle Anikó, a hárfás angyal, ki Allan MacAulay szomorú tébolyát enyhíti; ott a zöld köpeny, ki áthalad a redgauntleti költői ködön; ott Flóra, Mac-Ivor, Mannering Julia ; ott a kedves Robsart Emmi, szerelemtől ragyogva ; ott Bellenden Edith, megzavarodva és bánva, hogy a tarfejű puritánnak elsőséget adott a nemes és lovagias Evandale fölött; ott a fogoly pórleány a fogoly királynővel, Deaus Effie és Stuart Mária; ott a perthi kedves leányka, a Fehér hölgy, a lammermoori menyasszony, s mit tudom én, még hány bája?Jó alak, melyeket az öreg skót regényíró lángelméje teremtett elő.... Fernand azt mondá Chiffonnak, hogy mindezen bájos *) Lásd Napló 1649. sz. 1 fők között egynek sincs meg azon imádandó mosolya, mint neki. Jó ég! Szegény Chiffon e nyilatkozatban semmi roszat nem talált. Sőt oldalvást Fernandot is megnézte, s kénytelenek vagyunk bevallani, hogy őt csinosnak találá. Ha máskép vélekszik vóla, rosz ízlést tanúsított volna. Hajh! De Loriot képe óvástevőleg közbelépett. No, hanem Loriot képe nőruhában tűnt fel. Nem volt meg neki sem azon testhez illő, csinos kabátja, sem szőke kis bajsza. Loriot ezalatt ott lenn, a kapu előtt, átázottan didergett! Ez a Loriot nem tudott ám úgy beszélni, mint Fernander. Emlékeztek-e még? Udvariassága annyira ment, hogy így is szólt Chiffonhoz: — Te sem vagy szebb nálam, Chiffonka! Nem tagadhatni a dolgot. Rostán Mari kisasszony igen jól mulatott Scott nőinek nézdelésében. . . . Mihelyt Irén és Antonia magukra maradtak, Irén így szólott : — Ön nem is kérdezte tőlem, hogy van Martroy lovag ? — Láttam őt, válaszolt Antonia , ő mindig csak Solangeról beszélt. . . . Ugye Irén, az ember nagyon nyugodtnak és boldognak érezheti magát a zárdában? Sensitive ugyanakkor azt mondá : — Ez esemény egész egy színmű tárgyát rejti magában. . . Nekem úgy rémlik, hogy a mi Fernandunk kicsit udvarolgatott is annak a kisaszonynyá öltözködött parasztfiúnak. — Most már a másiknak udvarol, téve hozzá Morges grófné. — De hol marad a marquis ? kérdé Morges gróf. — Az most iszik, válaszolt Sensitive : ennek az embernek részegségében van valami nem tudom miféle bus költőiség. . ._. — Fernand udvarol az egész világnak, szólalt meg ismét Morges grófnő , ön pedig, uram, ön mindenben költőiséget fedez fel, még a jegyzői okmányokban is. Mindenkinek megvan a maga bohósága. Sensitive azonnal fárasztó értekezésbe fogott, melylyel bebizonyitá, hogy valósággal mindenben van költészet, és hogy minden a költészetben van. Ez értekezésében több csinos dolgot is alkalmazott, mik mind az ő sajátságai, többek közt a malom kerepelését, az édes lóher illatát s az alkotó színezési lángelméjét, kinek oly jó ízlése volt, hogy búzavirágot tett a búza közé. A palota második emeletén Touril János és a marquisnő értekeztek egymással, ez utóbbinak magányszobájában. A vén kuruzsló, mint rendesen, most is közönyt tettetett , hanem arczán mindamellett izgultság látszott. — Itt nem egészen kényelmesen lehet értekezni, mondá e pillanatban. Mindig attól tartok, lelkem, hogy e pompás falaknak fülök van. Kivette vas szemüvegét a tokból. — Gazdag kelme ! mormogó , pompás padlat! szép aranyozás !... Mindez méregdrága lehetett. — Itt csak oly bátorságban vagyunk, mint önnél volnánk, öreg János! mondá Asztrea, az öregnek elöbbeni szavaira felelvén. — Az meglehet, meglehet! viszonzá a rongyszedők királya.... Csakhogy én itt nem érzem magamat kényelmesen. . . . Itt nem is merném önt tegezni, marquisne asszonyság. . . . Már tízszer ajkamon volt a régi barátságos megszólítás: „morgott,“ — és nincs szivem, hogy kimondjam. — Az felesleges úgyis, öreg János! i ff f tfZ^ ..r__i — Nem épen.... Mikor az ember tartózkodik, roszul megy a társalgás. — Nem is azért vagyunk most együtt, hogy a kandalló mellett erről vagy arról csevegjünk. ..Megmondtam önnek a tiszta igazságot: nagyon is sokáig késlekedünk. — Ez az ön hibája, válaszolt Bistouri: ön huzakodott, ön nem akart velünk tartani, mikor kenyértörésre került volna. . . . — Hibáztam. . . . Most már mindenre el vagyok tökélve. (Folytatjuk.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A történetírásról- V. Ranke. III- A németekben, mint láttuk, hiányzik ama gyors és biztos alakitó tehetség, mely az angol és franczia íróknak oly kiváló jelleme. Jelesb műbiráik maguk elismerik ezt. Smith Julian is megjegyzé a minap, hogy a német szellem könnyen elmerül tudós részletekbe és szellemdús paradoxonokba, s hogy a szertelen alaposságra és teljességre törekvés s az elsietett bevégzésteli félelem is idomtalanná teszi a német tudományosságot. „Hamar megítéljük, mond a Grenzboten tudós szerkesztője, hamar megítéljük a franczia történetírók modorát, s távol is legyen tőlünk könnyelműségek és regényességek, de a történetíró föladata, a nemzet eszmekörét tágítni, s a tudomány csak művészi alakban válik közkincscsé. Németországban a tudós csak a tudósoknak ir.“Egyedül Ranke-t emeltük ki a nyomozó történetírók közöl. S a franczia kritika méltányló szavait is idéztük, midőn jelességeit soroltuk elő. Ma, árnyoldalairól szól- l*csi, sept. 11. Európa figyelme ismét Olaszországra van függesztve. Itália szép egén — mint költőileg mondani szokták — fekete fellegek tornyosulnak. Ezen fellegek villanyos anyagot rejthetnek, mondják a napi politika oraculumai. Olaszországgal egyébiránt úgy vagyunk, mint a pásztor gyermekek a mesebeli farkassal. Eddig mindig ijesztgettek, a vihar kitörését jövendölvén, s mi leghidegebb vérrel registráltuk napi krónikánk sorába a rettegők nézeteit. Ma épen nincs több okunk , mint ezelőtt, alaposabb aggodalmakra; mindazáltal olvasóink érdekében vélünk cselekedni, ha azon pártokat, melyek az olasz félszigeten valami döntő szerep játszására látszanak hivatva lenni, közelebbről megismertetjük. Ezzel, azt hisszük, a journalista napi kötelességét teljesíti. És e tekintetben figyelmünket megragadó, s elég alaposnak tetszett előttünk a „Hamb. Corr “ palermói -i levelezőjének aug. 27-iki levele. Úgy látszik, hogy levelező ment minden részrehajlástól, s közlése valósággal több becseset bír, mint sok más levelező egyoldalú, szobában szedett tapasztalatokra épített tudósítása. Levelező így ír : „Ha a sziciliai királyságban egy komoly véres katasztrófának bekövetkezése napról napra késik, ennek oka részint a muratisták és mazzinisták közti új meghasonlás, részint a tömegek gyávasága, részint a nápolyi udvarnak megváltozott politikai állása Nyugat irányában. E tekintetben némi közelebbi fölvilágosítást adhatunk. Mikép már előbbi tudósításainkban említettük, a muralisták és mazzinisták közt szövetség jött létre, melynek erejénél fogva mindkét párt a tervezett forradalom bevégzéséig közös együttműködésre kötelezte magát. A kormány elleni harcz megkezdésének határidejéül aug. hó utolsó fele tűzetett ki Azonban mennél inkább közeledett ez időszak,minden egyes pártvezérei annál buzgóbban törekedtek különleges irányukat a fölkelés általános jelszavául tűzni ki, s egy csoport kiküldött cmissarius által a nép között a jelszónak proselyiákat nyerni. A pályázás elkezdődött; a mazzinisták tiszszavái az elkeseredett népségnél hatalmasb viszharigranzoláltuk, mint a muralisták mérsékelt beszédei, annál inkább, mivel ez utóbbiak kevésbé az egész Olaszországra, mint egyedül a két Szicziliára vonatkoztak, mi a szigeti szicíliaiaknak, kik többé vagy kevésbé nem igen barátságos érzülettel viseltetnek a tengerszoroson túli szomszédaik iránt, nem épen tetszett A muratisták, hogy a mazzinista propagandát paralyzálják, július utolsó felében állítólag maga Murathg mint trónkövetelő által a sziciliaiakhoz bocsátott nyilatkozványt hoztak forgalomba. Ez eszköz használt : Murat partja a híveket egymásra nyerte. Ekkor augustus kezdetén M a z z i niés Saffi-nak Londonból kelt nyilatkozványa érkezik meg, mely lángoló, radikál hangjáért sok proselytát csinált és a muratistákhoz pártoltak nagy részét visszahódító a mazzinismusra. Minthogy ezen nyilatkozvány Muráthy és pártja ellen kevésbbé elismerő, de annál hevesebb kifejezésektől égett, köztudommásra jutása heves jelenetet idézett elő a két párt főnökei közt, n az is végződött, hogy a szövetség többé nem létezőnek nyilváníttatok. Ezen körülményt fölhasználták az úgynevezett szabadelvűek, hogy mindkét párttól elszakadjanak s egy saját szövetséggé alakuljanak, mely részéről hasonlókép emissariusokat külde ki, saját gyűldekei alakítótt, s „Dalia“ népéhez egy kiáltványt bocsátott ki. „Moral“ proclamatioja — Sziczilia jelen helyzete fölötti megelőző vizsgálódások után az egykori Joachim király kormányának dicső napjaira utal,s bátorítja a szicziliaiakat,hogy természetellenes lethargiajokból ébredjenek, a despolismus jármát rázzák le, s a jövendőt az egykori boldog múlthoz az által tegyék hasonlóvá, hogy a két királyság népe Joachim fiát kiáltsa királylyá. E mellett nem egyenes, elhálózott módon, Francziaország segítsége kilátásba helyeztetik. — M a z z ini nyilatkozványa valószínűleg arra van számítva , hogy a tömegeket részére megnyerje. Ez nem szól egyedül egy államról, egy néptörzsről, hanem az egész olasz nemzetről, az olasz nemzethez, mely serkenjen fül álmából, s emlékezzék azon merész tettekre, melyeket végrehajtott, mikor fején a tricolore lengett A muratisták ekkor hasonlókép lendületet akartak adni a dolognak, de csak azért, hogy egy kevésbé képes herczegnek országot szerezzenek, hogy egy dyuaskát megbuktassanak s ennek romjain mást alakítsanak, mely párthiveit a nép költségén tisztelet- és hivatalokkal jutalmazandja, mely némi szabadságot