Pesti Napló, 1855. november (6. évfolyam, 1694-1718. szám)

1855-11-08 / 1699. szám

116-1609. v-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Egyet.m­ mt.i« 2-ik szán, 1 lí emelet, Ang.l kirílynShdi ozlmz.tt száll.dt, 63-ik szám. A lap szellemi részit­ől.tí mindem közlemény ■ ezerkeezttségiez intézend*. kímemtetl.m levelek cask Ismert kezektíl fogadtatnak el. ______________________ Kiadó-hivatal s Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Csütörtök, nov. 8. Előfizetés föltételei: Pesten ,házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 . „ Ul­dAtmPTlVpk divi • 5 haerboe petit sor 4 p. kr. Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. Hirdetmenyek Ulja. Magan vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. Vidékre, p . s­t­á n: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10 - - PEST, nov. 8. Távirati magán­­tudósítás. Feladatott Bécsben : nov. 8. d. e. H óra 10 ?. Érkezett Pestre: „ „ „ „ 12 óra 45 p. Bécs, nov. 8. Ö cs. kir. Apostoli Felsége tegnap Triestbe utazott ö cs. kir. Fensége Ferdinand Max fölg­­nek kocsi felfordulás következ­ébeni megsérülése miatt. Ő Fensége már job­ban érzi magát. Odessa, nov. 4. A czár tegnap ide érkezett. - - » Észrevételek a Tiszaszabályozás körül. III. De tegyünk félre minden elöleges véleményt a Tisza áradásáról, mert ha a valót akarjuk megis­merni, nem szabad semmiféle előleges vélemény­ből kiindulni, és minden adatot ezen véleménynek, — legyen az igaz vagy hibás — bebizonyítására fölhasználni, hanem ellenkezőleg az adatokból ki­indulva kell biztos meggyőződésre jutnunk. A­ki pedig valamely véleménybe már nagyon bele­merült, az most még ne olvassa végig a kö­vetkező sorokat, hanem szokjék először ahhoz a gondolathoz, hogy minden ember, legyen az kü­lönben bár­mily bölcs, vélekedhetik hibásan, ha véleményét nem elvitázhatatlan adatokra epik­; és ha már e gondolatot megszokta, szokja meg azt is, hogy az ő véleménye is lehet hibás, és ha már kezdi ezt hinni, akkor mindenesetre fel fog benne ébredni a vágy a dolognak végére járni, és a va­lóságot megismerni. Ekkor, de csak ekkor vegye elő újra e sorokat, és elmélkedjék felette nyu­godtan. Legyen első kérdésünk imez : Mily he­­sa van az ártér összeszorulása vagy szélesbülés ;sebe az árvíz magasságára nézve? Erre a H-ik kimutatás azt feleli : Siajolnál az ártér összeszorul, és az árv­iz ma­­gasbodik; Czibaknál az ártér még jobban összeszori, de az árvíz kisebbedik; Czibakon alól az ártér szélesbedik, és az árvíz kisebbedik; T. Ughon alól az ártér még jobban szélesbedik, de az árvíz magasbodik. Ezen adatok pedig azt mondják , hogy az ártér szélességének van­­hatása az árvíz magasságára, mert ime Szajolnál az ártér összeszorult és az ár­víz magasbodott. Czibakon alól az ártér szélesbe­­dett és az árvíz kisebbedett, de nem hat reá dön­­tőleg, mert ha döntő befolyással bírna, akkor a­mint kisebbedik az ártér szélessége, a szerint kel­lene nagyobbodni az árvíz magasságának, holott ez Czibaknál nem, T. Ughon alól pedig ennek épen az ellenkezője történt. A fentebbi kérdésre tehát ez a felelet : az ár­tér összeszorulása és széles­ülésé­­nek van hatása az árvíz nagyságára, de nem hat reá döntő­leg. Minek van tehát az ártér szélességén kívül még hatása az árvízre, és mi hat reá jobban, mint az ártér szélessége? Erre a Il-ik kimutatás azt feleli : felülről kezd­ve Szajol felé folyvást kisebbedik a Tisza esése; a mint kisebbedik esése, a szerint kisebbedik se­bessége ; és a mint kisebbedik sebessége, a szerint kisebbedik a Tiszában elfolyó vízmennyiség is. Szajol körül legkisebb eséssel bír a Tisza, követ­kezőleg ott legkisebb a sebessége, és legkisebb lévén sebessége, legkisebb az elfolyó vízmennyi­­ség is. És így történt, hogy Szajol körül a Tiszának folyvást magasbodni kellett, mert a­mi hiányzott a sebességből, azt ki kellett pótolni a magasság által, és mindaddig kellett magasbodni a Tisza ár­jának, míg Szajolnál kisebb sebességgel ugyan, de nagyobb magasságban, épen annyi viz folyt el, a mennyi T. Örvénytől nagyobb sebességgel de kisebb magasságban folyt aláfelé; a mint pedig Szajolon alól nőtt a Tisza esése és ez által sebes­sége, a szerint fogyott magassága egész T. Ughig, mert a mi Szajolon alól hiányzott a magasságban, azt kipótolta a nagyobb sebesség; a­mi végre az árvíznek T. Ughon alóli magasbodását illeti, azt a Berettyó és három Körös beömlésének lehet tulaj­donítani, és ez emelte fel a Tisza színét 2—3 láb­­nyira, a­mint például a Sajó 1—2 lábbal, a Bod­rog 5 —10 lábbal szokta felnyomni a Tisza vizét. Az árvíz magasságára tehát az ár­tér szélességén kívül a Tisza esése is hat, és e hatás annyira túlnyomó, hogy a mint kisebbedik az esés, rög­tön nő az árvíz magassága, és a mint nagyobbodik az esés, a szerint kiseb­bedik az árvíz magassága. Kérdezzük továbbá: van-e még oly körülmény, mely az árvíz magasságára még jobban hat, mint az ártér szélessége és a Tisza esése ? A tisztelt Szányi úr által közlött adatok azt mondják, van, mert a Szamos 10—12 lábbal, a Bodrog 5 —10 lábbal magasbíthatja a Tisza szí­­nét, a­melyet sem az esés eddig tapasztalt kiseb­­bedése, sem az ártér 200—150 ezres összeszoru­lása nem képes okozni. A fentebbiekből lehetetlen tehát nem látni, hogy az árvíz magasságára legnagyobb hatással van a mellék­folyók beömlése; azért a mellék­folyó beömlésénél hiába nagyobbodik a Tisza esése, mert sokkal jobban magasbítja a beömlő víz­men­nyiség a Tisza színét, mint a­mennyivel az esés nagyobbodása képes volna alább szállítani az árvíz magasságát, mint ezt Csongrád körül láthatni. Ezután legnagyobb hatással bír a Tisza esése, úgy annyira, hogy ha az esés nő, az árvíznek ki­­sebbedni kell, még akkor is, ha összeszorul az ár­tér, a­mint ezt Szolnoknál és Czibaknál világosan­­ láthatni. Legkisebb befolyással bír az árvíz magasságára az ártér szélessége, és e befolyás a többihez képest oly csekély, hogy egymaga nem képes az árvíz magasságát megkisebbíteni, bármily széles legyen, ha különben ugyanott a Tisza esése kicsi, mint például N. Kürtinél; és ha a Tisza esése nagyob­bodik, hiába szorul össze az ártér, az árviz mégis kisebbedik, mint ezt Szolnokon alól láthatni. E három körülményt szem előtt tartva, határo­zottan mondhatjuk , miszerint T.-Örvénytől Sza­jol felé azért nagyobbodik folyvást az árviz ma­gassága, mert a Tisza sebessége folyvást kiseb­bedik, és mert ehez mint föakadályhoz hozzájárul hátráltatólag az ártérnek Szajol körüli összeszo­­ralása. — Szajolon alól T. Ughig azért kisebbe­dik folyvást az árviz magassága, mert a Tisza se­bessége folytonosan nagyobbodik, és ehez, mint fősegélyhez, hozzá­járul segítőleg az ártérnek Czibakon alóli szélesbedése; — végre Csongrád­­nál azért volt nagyobb az árviz magassága, mert a rendkívüli nagy áradásban levő Berettyó és három Körös beömlése 2 — 3 lábbal fölemelte az árvizet. Ezek után már kérdezhetjük azt is : elfolyhat-e a Tisza vize árvízkor 300—400 ölnyi széles­ségben? Erre nézve jól megjegyzendő azon körülmény, hogy ápril 8-kán T. Beőtől kezdve Csongrádig mindenütt állapodésban volt az árvíz, és néhány napig az említett helységek közt sem áradt sem apadt a Tisza, a­mely egyedül csak azon oknál fogva történhetett meg, hogy T. Beönél a 4 mért­­földnyi szélességű ártéren keresztül épen annyi víz folyt le, a­mennyi alantabb Szolnoknál 200 és Czibaknál 150 ölnyi szélességben, mert ha pél­dául Czibaknál kevesebb vízmennyiség folyt volna lefelé, mint a­mennyi hozzá felülről jött, akkor az el nem folyhatott vízmennyiség még mindig ma­­gasbra emelte volna az árvizet Czibakon felül, pe­dig elvitázhatlan tény, hogy ápril 8-ka körül 3 —4 napig T. Beőtől kezdve Csongrádig sem áradt sem apadt a Tisza. Íme itt a felelet kérdésünkre, mely ilyen forma lehet , hogy ne folyhatna el az árvíz 300 — 400 ölnyi szélességben, midőn az idén elfolyt 200 sőt 150 ölnyi szélességben is, és pedig Szolnokon a 200 ölnyi szélességben kisebb magasságban folyt el, mint mingyárt felette Szajolnál az 1600 ölnyi szélességű ártérben; Czibaknál pedig, noha csak 150 ölnyi szélességben folyhatott, mégis 8 hü­velykkel kisebb magasságú árviz kivántatott ahoz, hogy ott ugyanannyi viz folyjon el, mint a 4 mért­­földnyi árterű T. Beőnél. E kérdés oly fontos, hogy nem tartom czélsze­­rűtlennek még egyszer ismételni mind­azt, a­mit e tárgy körül fentebb előhoztam. Igaz, hogy ha a Tisza árvíz idejében 3—4 mértföldnyi szélességű ártéren mindenütt folyna, akkor nem­ lehetne 300—400 ölnyi szélességre összeszorítani. De szerencsére a Tisza saját medrén kívül csak a nagyobb mélyedéseken és ezeken keresztül foly árvízkor , és e mélyedéseket kivéve az ártérben levő vízmennyiség álló vizet képez, mely miután áll, nem az a kérdés, hogy a 3—4 mért­­földnyire szétterült víz elfolyhat-e 300—400 ölben? hanem az, hogy a Tisza medrében, ereken és mélyedéseken átfolyni szokott vizmennyiség elfolyhat-e 300—400 öl szélességben? Melyre nyugodtan mondhatjuk : elfolyhat; mert a Tisza gyakorlatilag megmutatta, miszerint ugyan az a vizmennyiség, mely egyik helyen 3—4 mért­­földnyire szétterül s elfoly, az más helyen 400 — 300—200 sőt 150 ölnyi szélességben is képes elfolyni. Ez áll, ez tény, ezt tagadni nem lehet.— Sőt ha a körülmények egy kissé kedveznek a 300—200 ölnyi összeszorulásnál kevésbé dagad fel az árviz, mint a 3 —4 mértföldnyi szélességű ártérnél; ez ismét tény, a­mit tagadni nem lehet. Hacsak tehát készakarva be nem hunyjuk sze- A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁS. Regény. Irt. JÓKAY MÓR ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. Hony soit qui mai y penge *). Folytatás. Fenyérynek elég jó tapintata volt átlátni , hogy neki most komoly arc­ot mutatni nem szabad. Az mindig kel­lemetlen dolog, ha valaki saját bajai miatt támadt rész kedvét másokkal észreveteti, kivált ha az ember vendég. Különben is azt a bajt maga kereste magának, kime­netellel meg kell elégedve lennie. Nem is kellett neki sok alakoskodást játszania, mert valóban nem törődött azzal, hogy saját magával mi tör­ténik ? a dolog jól ütött ki. A többire nézve i.meg volt nyugodva. Szépen megköszönte Leonórának a csókot , s azzal helyet foglalva mellette, tréfás komolysággal kérte fel rá, hogy ha ügyét elő­veszik a vármegyén , legyen ott ügyvédje. Leonora egész komolysággal állítá, hogy ő bizonyo­san jobban is megvédné őt, mint akárki más. Szerinte Fenyery koszorút érdemelne. — Csakhogy azzal a koszorúval úgy járhatna, szólt az alispán, mint a czigány a lopott süveggel : nem merte viselni, mert félt, hogy megismerik a fején, hanem egy­szer éjjel kelt fel az ágyból. „Hát kend mit csinál?“ Ké­rli a felesége „Hallgass anyjuk A süveget v­iselem.“ Ezen azután mindenkinek nevetni kellett. Leonora is nevetett, de annál jobban megh­ragudott saját magára, hogy miért nevetett. — De uraim, hogy lehet ilyen komoly dologból tré­fát csinálni. Fenyéry úr , én önön csodálkozom legjob­ban, hogy mint tud ezen nevetni ? — Hát hiszen semmi rendkívüli dolog sem történik velem. Majd egy kicsit becsuknak, ott legalább más vi­sel rám gondot, s ha elképzelem, mennyi kellemes láto­­ k) Lásd P. N. 1698 sír­ gatást fogok kapni hajdani szép ismerőseim és ismerő­­séimtől, még kellemesnek is fogom találni helyzetemet. Ha pedig kieresztenek , (egyszer csak rám unnak),­­ akkor majd eléldegélek egyik másik atyámfia, jó ba­­rátom a hajdani kenyerespajtásom nyakán; ma itt, holnap amott, olyan mulatságos életem lesz , hogy Lavotának sem volt különb. Dobokyné most már egész érzékenységgel egész szánalommal szólt bele , hogy „bizonyára mindenütt igen szívesen fogják látni.“ — Óh ez iránt nem aggódom, felelt könnyű vérrel Fenyőry. C­ejty Gazsit úgy is épen most hagyta el a lengyelje, majd beszegődöm hozzá a lengyelnek. Azon időben nagyon népszerű dolog volt birtokos nemeseink részéről a muszka földről átmenekvő len­gyel patriótákat felfogni. Ki mentül magasabb rangú lengyellel birt, annál nagyobb dicsőség volt házára nézve. Leonora ezekért a rész életekért szerette volna kö­tőtűjét anyailag keresztül szúrni e kényelmű fiatal kabátján. — Hogy tud ily könnyen beszélni oly súlyos bal­esetről. — Hisz ez máson is megtörtént, és sokkal kisebb ok miatt. Hát ha egy éjjel elkártyáztam volna vagyonomat, és most semmim sem volna. Nem kellene-e könnyen vennem akkor is. E szavaknál Iréné felkelt hímző asztalától s hirtelen kisietett a szobából. Nem sejté senki, hogy mi baja lehet? Hanem a­mint a szép Dobokyné felállt, hogy karját Lippay karjába fűzve, a mindig kedves táblabirót néhány gyöngédebb szóra a szomszéd termekbe átvezesse s Fenyéry egye­dül maradt Leonórával, a derék delnő komolyan szem­rehányó szóval monda neki : — Ön rosz húrt pendített meg kedves barátom, ked­ves testvérem (mondjuk igy, hogy kedves testvérem). Fenyéry kezet adott rá , és kérdezé , hogy mit vétett. — A midőn ön oly könnyelműen beszélt vagyoni el­vesztéséről, az én kedves tündérkémnek nagyon rosz érzéseket okozott. —* Hogyan ? — úgy, hogy igen élénken emlékezteté őt saját báty­jára , ki valóban kártyán és könnyelmű pazarlással vesztegető el minden vagyonát. — Valóban , nagyon ostobául viseltem magamat. Monda Fenyéry megilletődve. — No lássa. Az ilyen fiatal gyermek nem bír annyi emberismerettel, hogy megítélhetné, miszerint a kön­nyelműség a férfiaknál őket ért csapások fölött, csak a világnak mutatott álarcos elszomorodik rajta, hogy azok mind ily szívtelenek. Pedig én tudom, hogy önnél ellen­kezőleg van az eset. Azért ezt a hibáját jóvá kell tennie. — Mutasson kegyed utat és módot és én örömmel cselekszem. — Menjen, keresse fel Irént azonnal. Bizonyosan az angol kertben fogja őt találni. Lássa, mennyi bizalmam van önhöz; magam utasítom őt hozzá, a­ki tulajdonké­pen őriznem kellene. Ez csak önnel történik. Menjen és győzze meg felőle , hogy az nem érzelemhiány, nem kérgesszívűség, a­mi a férfiakat kényelműen nézeti a balsors szemébe. Menjen ön, testvérkém. Fenyéry engedett a komoly szónak. Valóban bánta, hogy a kedves, kis jólelkű teremtésnek meggondolatla­nul szomorúságot okozott,és sietett őt felkeresni. Mint Leonora monda , épen az angol kertben ta­lálta őt. A lyánka, a­mint őt megpillantó, hirtelen felszáríta finom zsebkendőjével szemeit, azt hivé, hogy igy nem fog azokon meglátszani, hogy sirt. Fenyéry észre vette azt. Egy gyöngéd, finom lélek­kel volt dolga, melynek tiszta tükrén még a lehellet is meglátszik. Nem tagadható meg magától, hogy szive annyira el­­fogódott e perezben, hogy nem tudta magát elhatározni, várjon megszólítsa-e, vagy egyszerűen üdvözölve úgy tegyen, mintha csak véletlenül találkozott volna vele és ismét odább menjen? Ők a férfiak oly ostobák ilyen helyzetben ,­­ értve az okosabb részt, mert a bolondok mindig készen van­nak valami semmit nem mondó phrasissal, a mi csak a nyelvnek adott dolgot. Fenyéry elfogultsága annál nagyobb lett, midőn Iréné egyenesen hozzá lépve, szemeibe tekinte azokkal a mélybe látó, okos szemeivel s karját megfogva monda: — Jó, hogy jön. A fiatal férfi nem tudá, mi történik vele ? Jó, hogy jön ? Ki ér­tené ezt ? Hiszen még alig váltot­tak egymással szót. Egymást alig érdekelhetik. Iréné karját az ifjúéba akasztva , komoly, érdeklett hangon kérdezé tőle : — Igazán elveszti ön vagyonait? — Kétségtelenül. Ebben meg kell nyugodnom. — És ez nem a legnagyobb baj önre nézve. Ön csor­bát szenved becsületében is ? — Az is nagyon valószínű. Az ilyesmi együtt jár. — De ön nem aggódik azon, mert tudja, hogy van­nak jó barátai, tudja, hogy a­kik eddig becsülték, bu­kása után még jobban fogják becsülni. Fenyery könnyedén mosolygott és fejét tagadólag rázta. — Ezt nem tudom. A szerencsétlenség mindig meg­vetést szül; a bukás egyúttal becstelenség. Olyan helyen nem­ maradok, a­hol ismernek. (Folytatjuk.) —d­KWBH— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET­ Eszmecsere Ballag­ Mórral a magyar egyez­ményes philosophia ügyében. A t. közönség olvasta a „Budapesti Hírlap 827. szá­mában Ballagi Mór bírálatát legújabb munkámról: „ A ma­­gyar egyezményes philosophia ügye, módszere, rend­szere és eredményei. Pest, 1855.“ Mint öreg kritikusnak tulajdonkép e bírálatra nem kellene felelnem; a t. közönség méltán várhatná tőlem , hogy példát adjak a kritika eltűrésére, s ez áll, de Bal­lagi Mór bírálatában sajátlag nem is rólam van szó, vagy legalább a­mennyire személyem érintetik, az annyi töm­jénfüsttel illatoztatik körül, hogy vele untig meg lehetek elégedve , a­mi ellenben véleményét az egyezményes philosophiáról illeti, erről szólnom kell. Én tudniillik az egyezményes philosophiát Hetényi előpéldája után m­a­­gyar philosophiának kiáltottam ki, magyarnak, melyet nem mi találtunk fel, hanem már előttünk nemze­tünk legelőbbkelő bölcselkedői, melyet mi tehát csak tovább fejleszteni s élesebben formulázni igyekszünk. Nekem tehát Ballagi Mór nézetei ellen főleg csak annyira lehetnek kifogásaim, a­mennyiben ezek az egyezményes philosophiát mint a magyar irodalom ügyét il­letik, s kérem ezen tőlem nagyra tisztelt barátomat, fo­gadja észrevételeimet azon szellemben, mint ő az övéit közlötte, nem mint c­áfoló polémiát, hanem mint esz­mecserét a mind­kettőnktől forrón keresett igazság kinyomozására. Hetényi szerint minden philosophia vagy egyéni, vagy nemzeti, vagy világphilosoph­ia. Minden öngondoskodó bölcselkedő saját egyéni philosophiával bir s ez mennyi­re eltérhet a másokéitól oly tudományban, mely elveit más tudománytól nem kölcsönözi, hanem maga állapítja meg, kitűnik Ballagi bírálatából is. A lényegben szem­lélődő philosoph, én észlelő,­­ más módszert, más elvet

Next