Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)

1856-02-26 / 1791. szám

208—KOI. ?-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1850. Kedd, feb­r. 20. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Hirdetmények dl­el ■ 0 BasaD0s Petit sor 4 Pkr* Belyegdíj kulun 10 pkr ____________________________| _______Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám , l-s5 emelet, resten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI HAPLO Martius—junius négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhoz­­hordással — — 5 frt 30 kr. Valamint vidékre 1 frt 40 krjával martius hóra is elfogadtatik. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten a lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, febr. Béke-e vagy háború? Az európai sajtó legnagyobb részében a nyil­vános vélemény, a béke olajágát tartja kezében , ellenben az illető kormányok intézkedései a há­ború eszközeinek növelésével foglalkoznak. E perez tehát még nem a megoldás, de a talány percre — s igy méltán lehet kérdeni : béke-e vagy háború ?... Talán — midőn e sorok napvilágot látnak — már megnyíltak azon tanács csarnokai, hol sorsunk fölött a koczka elvettetik ... oly nemzetek képvi­selői élnek ott egy részről, kik a történetben ter­mészeti s nemzeti hivatásuknál fogva, a civilisa­­tio fokozatos emelkedését és haladását, értelmi és társadalmi contingensekkel, a gondolat és tett minden alakjában elősegítették — s az esemé­nyek és küzdelmek hosszú során át, lángeszűk­nek halhatlan emléket emeltek, ... mig más rész­ről oly nemzetek képviselői vesznek részt, kik­nek múltja és jelene csak egy rejtett jövendő csi­rájául szolgál, s kik még csak hitében élnek an­nak, hogy reájok jövendő s e jövendőben nagy szerep vár. És igy bizton feltehetjük, miszerint az elsők nem fogják feledni, hogy még mindent meg nem mondottak, mindent meg nem tettek s igy nem sülyedhetnek tagadásáig a jövendő századok tör­téneti s észszerű emelkedésének ... addig az utóbbiak, a jövendő történeti s észszerű emelke­désében, magokat szintén tényezőkül reményük. E hatalmas areopag végzéseit nem bírták tol­lamra megelőzni . . . s igy midőn a czilnül felve­tett kérdés taglalatába bocsátkozom, csak azon észszerű alapokra támaszkodhatom, melyek a kö­rülmények s események nyílt könyvéből mindenki tudomására tárvák. Támaszkodhatom továbbá az orosz czár ,igenj­ének azon ösztönszerü hatására, mely egész Eu­rópa nyilvános véleményét, perez alatt, mint egy varázsütéssel megváltoztatta, s melynek nyo­mását, úgy a fejedelmek, mint a diplomatia egy­­iránt érezik, s érezik még azok is, kik nem tart­ják épen sz. Írásnak azon mondatot: „az ösz­tön a legfőbb törvényhozó, s ki azt törvénybe írja, az Isten előm­ondása alatt ir.“ Mielőtt azonban, a béke vagy háború kérdése tájékozásába bocsátkozhatnám, előre kell érinte­nem azon okot, mi a háborút előidézte, s azon eseményeket, melyek a háború alatt eddig kifej­lődtek. Első Napóleonnak, Anglia által kierőszakolt bukása, s a franczia császárság romjaira épített világbéke, világhatalommá emelték Angliát, s oly magasságig növelték Oroszország hatalmát s be­r­folyását az európai continens ügyeire, hogy An­gliának méltó vetélytársává vált. A többi nagyhatalmak, tisztán európai érdekek korláti közé szorittattak — mig Angliának világ­befolyása lett, s hogy Oroszország is ilyenné vál­jék, csak nyílt útra, s hogy ez utat megszerez­hesse, a Dardanellákra volt szüksége. A bécsi congressus határozatait aláíró kormá­nyok , nem egyenlő megelégedéssel oszlottak szét, s míg egyoldalról, a jövendő, béke általi biztosításának mindnyájan örültek, nem egy kor­mányférfinak nehéz gond szállta meg fejét, mi­­kint fog államuk hajója, Anglia és Oroszország politikai szirtei közt, biztos révbe evezni?... És e nehéz gond nem puszta aggodalom agyréme volt; alig telt bele néhány év, s Oroszország min­den európai kormánynál s minden európai kér­désekben, ügyes tapintatú diplomatái által, mint a conservativ érdekek fő őre , első helyen ült Eu­ropa tanácsában, míg Anglia Virgil „Aeol“jához hasonlítva magát, büszkén harsogta Europa fü­lébe : „Cella sédét Aeolns arcé,1, „Sceptra tenens, moliitque animos el temperál iras.“ „Ni faciat, maria ac terras coelumque profundum“ „Quippe ferant rapidi secum, rerrantque per auras.'1 Egy középeurópai coalitio lehetetlensége még súlyosabbá tette ez állapotot, s csak nem tökéle­tesen megfosztá érdekeik védelmének teljes ere­jétől, a többi európai államokat. . . . így Fran­­cziaországnak, Oroszország tanácsára, meg kellett hunyászkodni Anglia előtt 1826-ban a portugalli kérdésben, míg Ausztria, Angolország tanácsára engedni volt kénytelen az 1828-ki orosz-török háborúban. E két eset, az egymás iránti rég táplált félté­kenységtől kísérve, tökéletesen megvetette alap­ját az Anglia és Oroszország közötti végsza­kadásnak, s ha nem tört is ki nyilván az egymás­iránti gyűlölet, de annál hevesebben lappangott a diplomatiai édes formák alatt. Anglia a spanyol kérdésben kétszer koppantott Oroszország kezére, két trón­változást idézve elő Francziaországban, . . . míg erre Oroszország Lengyelország bekeblezésével, Perzsiában-­ túl­nyomó befolyásával, s a fekete-tengeri arsenalok növelésével s tökéletesbitésével felelt. Oroszország diplomatái nem szűntek meg Sz. Pétervárra jelenteni, hogy Angliában szellemi forradalom működik, ellenkező a continens ural­kodói nyugalmával, mely kész nyúlni a legsöté­tebb eszközökhez is, ha háborúra kerül a dolog, csak hogy eleget tehessen kevélységének, s tel­ítetlen ragadozási vágyának, melyek különösen jellemzők. *) Más részről Angliában elvvé vált azon meg­győződés, hogy mindaddig, míg a Dardanellák nincsenek elfoglalva, Oroszágnak mindazon föl­tételek alá kell magát vetnie, melyeket Anglia ebbe szab . . . s viszont, Oroszország a Dardanel­lák birtokában mind­azon föltételeket elfogadtat­hatja Angliával, mi neki tetszeni fog. És valóban, Oroszország, ezen Európát Ázsiá­tól elválasztó egyenes csatorna birtokában, mely­nek erődei két tenger felett uralkodnak, s melyet ötven hadihajóval s ötvenezer matrózzal ellátva, meginhatlannak tart a hadtudományos világ — fügét mutathatna, nemcsak Anglia, de egész Eu­rópa hadihajóinak;­ törvényt szabna egész Ázsia mohamedán népességének; Perzsiából előőrsöt állítana India elfoglalására; Ausztriát a Duna és Adriai tenger közé bezárva, gondolatától is meg­fosztaná Oroszország megtámadhatóságának . Egyptomot minden perezben fenyegethetné; a le­­vantei kereskedést önkényű­leg szabályozhatná; Görögországot csak kebelére kellene szorítania, s ha ily körülmények közt, Anglia kényszerítet­­nék az élethalál-harczot megvívni Indiában, leg­először is fel kellene áldoznia Máltát s a roniai szigeteket. . . . A Dardanellák elfoglalása­­ szerint, ha ez Orosz­ország által történnék, hasonlít­atlan fontosságú, bármily más európai vagy ázsiai foglalásnál, mert míg ezek, soha sem zárnák ki Oroszország meg­támadhatóságát , addig amaz Oroszországot hoz­­záférhetlenné varázsolná. Hogy egy oly hozzáférhetlen állam létezése, oly roppant anyagi s kormányzási erővel kezében, mily rész volna Európára nézve, nem szükség fejtegetnem. Oroszországnak e czélja elérésére két út állott nyitva : egy részről csökkenteni Törökország ellen­állási erejét, hogy igy egy szerencsés ,,coup de maine által czélját elérvén az európai háborút, a már lírt Dardanellák uralma alatt, állhassa ki, vagy más részről, mi nagyobb fontosságú, lépés— *) Lásd Pozzo di Borgo 63 Lieven sürgönyeit. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Dalos Pista. Eredeti víg népszínmű három felvonásban Szigl­igetitől. (Először adatott a nemz. színházban febr. 22.) Alig tévedünk, ha Szigligetinek szinmű-írói pályája szerencséjét, eredeti termékenységén kívül, különösen ama két körülménynek tulajdonítjuk, hogy ő először tökéletesen ismeri a színpadot s ennélfogva a siker biz­tosítása végett ügyesen fel tudja használni mindazon apró fogásokat, melyek rendszerint elkerülik más irók figyelmét , kiket hozzá , mint kiválólag gyakorlati szinműiróhoz képest elméleti szinmű­iróknak lehet­ne nevezni ; másodszor , hogy ő a színpadon kí­vül tökéletesen ismeri egyszersmind a magyar kö­zönség azon legnagyobb részét, mely a műveltségnek úgy­szólván első hold-negyedében áll s melynek tetszé­sétől mégis leginkább függ a mű sikere, miért is főleg ennek szája ízéhez alkalmazza színi dolgozatait, és pe­dig — mint a tapasztalás bizonyítja — színmű­iral­­munkban eddig páratlan szerencsével. Ezen két ténye­zőből magyarázhatni, hogy Szigligeti különösen a nép­színmű mestere, hogy e szakban gyöngébb művei is oly sokáig s oly állandóan fentartják magukat a színpadon, s midőn egy-egy új darabja tűnik fel, az csaknem ki­vétel nélkül mindig köztetszésben részesül. Ezt tapasz­taltuk legközelebb is „Dalos Pista“ első adatásakor. Ezen új darabnak tárgybeli motívuma (tárgybelinek mondjuk, nehogy valaki „indok“ot értsen alatta) vagy, ha jobban tetszik, rugója eléggé közönséges és szám­talanszor felhasznált. Gondosi Bálint (Szilágyi), ki sok év előtt elhagyta volt hazáját, Hamburgban letelepedve mint bankár nagy kincset gyűjtött, s nem lévén családja, visszajön Magyarországba, örökösévé teendő egyetlen rokonát, unokaöcscsét, Gondosi Pistát (Németi), a sze­gény gazdatiszti írnokot, ki azonban nyomasztó körül­ményei daczára mindig jókedvű mint a pacsirta, s oly énekes is, miért Kis-Kakasdon s a környéken csak Da­los Pistának nevezik. Az öreg ur azonban nem akarja csak úgy vaktában unokaöcscsére hagyni millióját; tudni kívánja, ha a fiú érdemes-e szeretetére,­­ e vég­ből kipróbálja őt. Ezen próbára­ tevés képezi a mű anya­gát, melyért, habár a nagyon elhasznált motívum némi naiv kezdetlegesség színét kölcsönzi a darabnak, korán­­sem lehet a szerzőt kárhoztatni, még pedig annál ke­­vésbbé, mert a próbáratevés iránt különösen a népies felfogás és költészet mindig nagy előszeretettel viselte­tik. Ez eleven allegóriában, mely valamennyi allegória közt kétségtelenül a legéletrevalóbb, a költői reflexió legegyszerűbben s határozottabban tükröződik vissza. Ez látszik a mondákban, midőn valamely czél vagy ju­talom elnyerését kiállandó vagy végrehajtandó dolgok­hoz kötik, vagy akkor is, midőn a jó diadalmaskodván a rész fölött, az, ki a költői igazságszolgáltatást kezeli, mielőtt ítéletet tenne, kérdést intéz a miképeni büntetés iránt, s e kérdés folytán mindig a bűnös maga mondja ki saját fejére az ítéletet. Ily próbára tevés képezi azon adomák legnagyobb részének is tartalmát, melyek a legnépszerűbb király, Mátyásról keringnek ez ország­ban , s ezek közöl többet színművé dolgozottan is­­ bírunk , mint „Hűség próbája“ Kisfaludy Károly­tól, „Mátyás diák“ Balogh Istvántól, „Bányarém“ Va­llói Imrétől. A valódi tragikum is hozzá­fér e tárgy­hoz. Gyönyörű költői beszélyünk „Fehér Lászlóról“ tragikai képben tünteti fel a próbára tett nővér áldoza­tát, de persze túl nem emelkedik a népies látkörön. Fehér Anna igenleges ellenképét nagyszerűen mutatja Shakspeare Izabellája *), ki a próbatűzből mint szin arany válik ki. A próbáratevés rugója a tragikumot e nemben legmagasb fokára fejleszti „Timon“ban, melynek komikai másolatát — nyílt bevallással — „Dalos Pista“ III—dik felvonásában találjuk epizódképen fölhasználva. Mindezeknél fogva nem juthat eszünkbe kifogást tenni az elhasznált anyag újra felhasználásáért, mert a dolog régi ugyan, de mindig új marad, é­s nem­ is az anyag­ban, de annak feldolgozásában kell az eredetiséget ke­resni. — Constant Benjamin kiszámította, hogy tragikai összeütközés nem lehetséges több, mint huszonnyolcz, s hány száz író használta fel s fogja még felhasználni száz meg százféleképen ! Azért hát ne vessünk kelleté­nél nagyobb súlyt a mű anyagára, s a tárgyat vizsgáljuk mindig a tárgyalásban. Dalos Pistánál az a legelső kérdés, a végczélnak megfelelő próbának vettetik-e alá? Erre azt kell felelni, hogy csak a 3-dik felvonásbeli próba valóban próba, mert azon elhatárzás, hogy maga emberségéből, mint énekes, éljen, mulattató epizódot alkot ugyan a 2-dik felvonásból, de nem viszi előbbre a dolgot, s úgy tekint­hető, mint külön kis vígjáték a nagyban. A másik kérdés aztán, kiállja-e Pistánk a valódi próbát ? és miképen áll­ja ki ? S midőn erre azt kell felelnünk, hogy a próbát csak féligmeddig állja ki, sőt a darab végével majdnem roszabb, mint eleinte, és mégis diadalmat ül: nem lehet félreismernünk, hogy itt következetlenség és hiba lap­pang a keresztülvitelben. Lássuk csak röviden, hogy állnak a dolgok. Rózsi (Munkácsy Fs.) árva leány, kit Pista szülei fogadtak föl. Ezek elhalván, Pista gondosko­dott a leányról. Nagyon szeretik egymást, persze csak testvéri szeretet ü­rügye alatt. Ifjúkori pajtásaik: Hajna­­losi Szerafin pesti iparlovag (Szerdahelyi) és ennek hú­ga Teréz divatárusnő (Eötvös Borcsa). Ezek Pestre édesgetik őket. Rózsi mint segéd dolgozik Teréznél, Pista az operához akarja magát szerződtetni mint éne­kes. Pista és Szerafin az öreg Gondositól kapnak pénzt kölcsön, ki uzsorás álarcza alatt forgolódik s vizs­gálódik körülöttük. Pista megbukik az énekpróbán, s most kezdődik a tulajdonképi próbáratevés (a 2-dik fel­vonás végén). Az ál­uzsorás nagy jószágot biztosít Pis­tának azon feltét alatt, hogy annak tulajdonosnéját év múlva, de látatlanban elveszi. Másik feltét, hogy egész éven át hűnek kell lennie az ismeretlen tulajdonosnéhoz. Szegény Pista ellent nem állhat,­­ elhagyja Rózsiját s elmegy a jószágra. Itt ügyesen gazdálkodik, és Rózsira gondol. Pénzt is küld neki, mit ez nem fogad el. A nagybácsi úgy látszik maga is fél, hogy roszul üt ki a dolog , mert Rózsi és Teréz egyszerre csak ott terem­nek. Pista csupa habozás: nem tudja, Rózsit válassza-e s legyen vele szegény, — vagy tartsa meg gyáván a gazdagságot, Rózsiról lemondva, ki őt úgy szereti, s kit ő is szeret. Bizony ki nem állja a próbát! ... De mégis kiállja, hanem oly fordulattal, mely inkább válik szégye­nére, mint becsületére. Fátyolozott nő lép be: ez az is­meretlen tulajdonosnő. Lefátyolozza magát, s oly rút ar­­czut mutat be, hogy még Szerafin is elborzad tőle. Ily rút arczú nőt Pista nem vehet feleségül, s most kezd lejebb sülyedni a mérleg azon csészéje, melyben Rózsi van a sze­génységgel. Valóban menthetlen megoldás , ily nyersen durván materialisztikus úton. Mennyivel szebb, illőbb,iga­­zabb volna szép és fiatal és derék nőt Pista elé állítani, s Pistából mégis kifejleszteni a becsületes elhatározást. Ez pedig épen nem volna nehéz , mert Pista csak szeles kissé, különben épszivü és becsülettudó. (Hogy Pista később bármi szép nőért sem adná Rózsit, annak nincs visszaható ereje az említettük fordulatpontra. S ezen ké­sőbbi nemes szándéka is csak újra nemtelen vegyülék­­kel bir : mert midőn azt mondják neki, hogy az ismeret­len nő nagyon szép, ő fél azt megnézni, — nehogy is­mét netalán eltántorodjék Rózsijától! Ez tehát csak új adat azon imént megrovtult materialismusra.) Rózsi be­tegeskedése is nagyon beteg mellék­ indok Pista megté­rítésére. Hanem az öreg úr, ki — mint Rodolphe a „Pá­risi titkok“ban — a personificált gondviselés, megelégli Pista vértanuságát, s hatásos modorban (Rózsit t. i. fá­tyolozottan vezetik be, mint a jószág rejtélyes tulajdo­nosnéját) egyesíti a szeretőket, s megnyilatkozik elöttök mint édes nagybátyjok. — Szerafin büntetése igen jól van kigondolva. Az öreg úr t. i. összevásárlá ennek minden váltóit, s most választást enged neki, hogy vagy sétál­jon az adósok börtönébe, vagy menjen az ő bankári irodájába dolgozni. A gondolat, hogy ez a világ fia, ki eddig mindenkin paczkázott, szinte kötéllel „becsületes embernek“ van fogva, szépészetileg szintúgy komikus mint erkölcsileg kielégítő. Szerafin legjobb alak az új színműben; hogy azonban legjobbá lett, azt nem kisebb mértékben köszönheti kép­viselőjének, mint az írónak. Mint köznapi iparlovag és csaló, Szerafin koránsem lehetne kedvenczünkké, sőt kellemetlen, visszataszító volna; igy azonban szeretjük őt : mert iparlovagsága nem aljas számítás, csak könnyel­műség; s mert meg van jellemében azon kedélyes vonás, mely p. D. Falstaffal is kibékit. Apró következetlensége­ket, s mindazon részleteket, melyek Szerafint erkölcsi szempontból igen kevéssé menthetőnek tüntetik fel, Szerdahelyi el tudta simítani játékával, s ő Szerafint va­lóban alkotta azzá, a­minek lennie kell, hogy kedélyes kópé létében megmaradhasson, azaz, a darab czéljának megfelelő műalak lehessen. Szerafin, ki könnyelműségé­ben nem átall szorgalmatos húga kenyerén élni, a leg­­hűbb ragaszkodással viseltetik ifjúkori pajtása, Pista iránt. Ezt nemcsak azzal tanúsítja, hogy pesti dandy létére is legőszintébb szeretettel üdvözli kissé rüpökös vidéki barátját, de főleg azzal, hogy, elfogultságában, barátja hangját, mely minden más ember ítélete szerint (a szin­tén elfogult Rózsiét kivéve) hasznavehetlen, ö váltig ma­gasztalja s kimerü­ltetlen kincsek biztosítékául tekinti. Hogy ö a mellett barátja erszényéből akar élni, nem es­­hetik roszaló betudás alá, mert hiszen ö kártyáját előre megmutatja barátjának s viszonti esetben hasonlóképen cselekednék barátjával. Az ő ingyenélősdisége tehát csak annál komikusabbá teszi helyzetét. Így kell e jelle­met a darab után megmagyarázni, s igy magyarázta meg azt Szerdahelyi játéka, melyben a művész gazdag találé­konysága, találó s öszhangzó kivitele nagyban és kicsiny­ben,ízlése és elméssége folytonos villanyzó erővel hatottak a közönségre. Jellemző volt minden egyes mozdulata, s egyöntetű és következetes egész magaviselete. Semmi hézagot sem lehetett észrevenni játékában, ki volt tölt­ve minden szó, jellemezve minden hangulat. így például, midőn az első felvonásban a fővárosi urfi életét rajzolja a bámuló Pistának , a „non bhalance“ szónál zseb­kendőjét vonja elő, orrát törli s ismét oldalzsebébe ereszti a kendőt. Nem hisszük, hogy az ő dandys „nor­ehalance“­fogalmát másféle mozdulattal találóbb? *) „Measure for measure“ czímű drámájában, melynek czímét angolul hagytam meg, mert a „Szeget szeggel“ nem egészen felel meg neki, a „Mint ti mértek, úgy mérnek nektek“ pedig igen hosszas.

Next